Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-04-13 / 15. szám

! Csak magunknak élünk? 2 Kor 5, 15. CSAK MAGUNKNAK ÉLÜNK? Nem új problémakört érint ez a kérdés. Napirenden volt az az apostoli korban is, hiszen amióta a bűn betört az embervilágba, meg-megújuló kísértés, hogy önmagunkra szűkítsük le odaadó érdeklődésünk és buzgó törekvéseink körét, ettől remélvén üdvöt. Hogy az élet hallat­lanul tágabb és többrétű valóságának efféle rövidre zárása mi­lyen zavarokat okoz és milyen komoly leckéket ad fel, azzal szociáletikai sorozatban foglalkoztunk. Most arra figyeljünk: mit jelent ebben az összefüggésben Krisztus halála és feltáma­dása. ÍTÉLETET. Régi és igen tömör megfogalmazás szerint Jézus Krisztus helyettünk, miattunk es érettünk halt meg. Hogy ez mit is jelent? Gondoljuk meg, mit éreznénk, ha valaki azt mondaná nekünk egy személyről. „Miattad, helyetted halt meg!” Lélegzetelállító megdöbbenés követné az ilyen közlést, mert azért mégsem lehet sima nyugalommal tudomásul venni, hogy valaki az életével egyenlítette ki a mi halálos számlánkat. Fái apostol is valahogy így következtet az alapigénket meg­előző mondatában: „ha egy meghalt mindenkiért, akkor min­denki meghalt”. Mi ez, ha nem ítélet? Még ha máson hajtották is végre — annál szivszorítóbb, s annál jobban késztet kérdésre: mit tegyünk tehát? Minden magunkba görbedt önzésünk, Is­tent is csak igénybe venni akaró vallásosságunk, kifelé-befelé romboló szavaink-tetteink „összüélete” szakad ránk. Az Ítélet személyes átélése nélkül nehezen lesz a Keresztnek komoly mondanivalója számunkra! ÁTMINÖSÜLÉST. Döntően más jelentést fog akkor hordoz­ni a halál. Kisebbrészt azért változik meg ,.üzenete”, mert Is­ten igazságos ítéletét látjuk benne bűnös mivoltunk miatt, s nem valami képtelen igazságtalanságot, mely miatt jogunk len­ne fellebbezni. Ez azonban még igen sovány vigasz lenne. Vi­szont nagyobbrészt az „minősíti át” a halált, hogy azt Krisztus épp a halálával győzte le, hiszen a halál lényege nem az elmú­lás, hanem az Istentől, az Igazi Élettől való elszakadottság, s az egyes vétkek csak az alapbűn tünetei, árulkodó jelei. A vétkes tartozást azonban Jézus kiegyenlítette, s aki beléje fogózik hittel, azzal szemben a halál „fullánkja” hatástalan. De még jobban átminősül az élet: tartalmat, lendületet, irányt kap. „hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámadott". Ez az az új élet, amelyről a Szentírás beszél; nevezhetnénk a hála élet­formájának is. Jellemzi ezt, hogy Isten megtapasztalt szerete- tén tájékozódik, erre hangolódik át napról napra, hiszen harcot kell vívnia saját bűnös lényének ellentámadásaival, önző indulataival. KIBONTAKOZÁST is hoz tehát az életformáló hit. Krisztus­nak élni azt jelenti: rá van beállítva az „antennánk”, az ő sze- retetéből kapjuk életünk tartalmát, ö tűzi ki a végső célt s annak megfelelően a közbeeső célokat is. Természetes hang­súlyt kap ebben az, hogy megváltottságunk „többes számú, akár a Miatyánk, vagyis Jézus nem elszigetelt magánszemélyeket újít meg szigorúan magán lelkiéletre, hanem egyszerre von közös­ségbe önmagával és 'embertársainkkal. Rendeltetésünk komo­lyan vétele tehát csakis közösségi összefüggésben lehetséges; enélkül olyan, mintha egy testrészünk a test egészétől függet­lenül akarna gyógyulni. Hogy ez a szolgáló, testvéri beállított­ság mennyire lealkudhatatlan tartalma az új életnek, azt Mt 2Í>, 40 jellemzi: az ítélő Krisztus azonosítja magát „legkisebb atyjafiaival”. Szűkebb és tágabb világunkban mindig bőven van tere a felszabadult elkötelezettségnek, mely elevenítően hat vissza arra is, aki éli. Dr. Bodrog Miklós 1973-ban 96 ezer és 1974-ben pedig 90 ezer gyermekkel szü­letett kevesebb, mint amennyi ember meghalt, (lwi) Mint olvasóink előtt bizo­nyára ismeretes, hiszen már túl vagyunk az első negyed­éven, az 197Ö-ÖS esztendőt az ENSZ a Nők Nemzetközi Evé­Nemzetközi Nőév jelvénye nek nyilvánította. A Világszer­vezet reálisan látva és felmér­ve azt, hogy világunk kérdései túl nagyok ahhoz, hogy azok bármelyikét néhány dokumen­tum kibocsátásával, vagy egy­hetes szimpozionnal egy csa­pásra meg lehetne oldani, azt a munkamódszert követi, hogy évenként változóan egy-egv kérdéscsoportra helyez csak hangsúlyt, s így egész éven át van lehetőség a kérdés széle­sebb körű tudatosítására. En­nek megfelelően került előtér­be a múltban a tanulás és kultúra kérdése a „Könyv Eve” megfogalmazással, a gyermekek jogainak és az if­júság lehetőségeinek kiterjesz­tése a „Gyermekek Eve” té­mával, vagy a tavaly augusz­tusban a bukaresti világkon­ferenciával tetőző, a népesség- robbanással foglalkozó „Világ- népesedési Év”. Ez az ügy tehát nem század- eleji excentrikus angol úrihöl­gyek különc akcióinak folyta­tása, hanem olyan világmére­tű mozgalom, melyben vilá­gunk minden emberi kérdése helyet kap egy sajátos szem­szögből, a nők szemszögéből nézve. Az Evangélikus Élet olvasói ez évben havonta egyszer-két- szer ezen a helyen olyan cikk­sorozat írásaival fognak talál­kozni, melyek e témakör rend­kívül szerteágazó és minden­napi kérdéseinek egy-egy cso­portjával foglalkoznak. S e cikkek java részét a legilleté­kesebbek, maguk a nők írják majd. MIÉRT VAN SZÜKSÉG ARRA, hogy egyházi lapunk hasábjain ilyen kérdésekkel foglalkozzunk? Csupán azért, mert az ENSZ elhatározását mi is helyeseljük? Több okunk Is van. Azért is, mert az Egy­házak Világtanácsa a legma­RÓMA — VATIKÁN A Vatikán Hittani Kongre­gációja február 15-én kelt nyilatkozata szerint befeje­zettnek nyilvánították Hans Küng tübingeni római kato­likus teológiai professzor el­len hét éve folyó eljárásukat. A neves nyugat-németországi professzort arra intették, hogy a pápai csalatkozhatatlanság- ról. az egyházi tanítói hiva­talról és az úrvacsoráról ne tanítson úgy, mint eddig. Küng professzor a római ka­tolikus egyház hivatalos taní­tását a fenti kérdésekben több művében kérdésessé tet­te és ez magára vonta a római központ haragját. Hét éven keresztül folytattak, ellene tit­kos vizsgálatot és többször úgy látszott, hogy Küngöt el­ítélik, amint ezt más haladó római katolikus teológusokkal is tették. Küng tiltakozott a római hatóságok eljárásának titkossága ellen és nem volt hajlandó magát a vizsgálat­nak alávetni, mert nem en­gedték meg neki, hogy az el­lene szóló vádiratokat, a per anyagát megnézze. Több nyu­gat-európai országban, a ró­mai katolikus egyházban alá­írásokat gyűjtöttek a profesz- szor védelmében. Az egykori hírhedt inkvizíciós vizsgálato­kat végző római szervezet Küng számára kedvező dön­tését megkönnyebbüléssel vet­ték tudomásul a római kato­likus egyházon belül és kívül is. (epd) A MARTIN LUTHER BUND VEZETŐI HAZÁNKBAN Háromnapos látogatáson ha­zánkban jártak — március 13—16 között — a Német Szö­vetségi Köztársaságban mű­ködő Martin Luther Bund ve­zetői: Peter Schellenberg fő­titkár és Uwe Hamman lel­kész, valamint a kíséretükben levő Hans Grossing bécsi lel­kész, a Martin Luther Bund osztrák szervezetének a veze­tője is. Vendégeinket fogadta D. Káldy Zoltán püspök-el­nök és D. dr. Ottlyk Ernő püspök, valamint dr. Karner Ágoston országos főtitkár, a Gyülekezeti Segély országos előadója, akik a két szervezet kapcsolatáról folytattak meg­beszélést. Panaszképpen vagy magya­rázatul szoktuk néha mondani: rossz napom van. Ha kedvünk lanyhul, ha munkánk nem szerez örömöt, ha erőtlennek érezzük magunkat — rossz na­punk van. Terhűnkre vannak az emberek puszta jelenlétük­kel is, magunkba zárkózunk, alig szólunk hozzájuk — rossz napunk van. Hiába ragyog a tavaszi nap, hiába bomlanak a rügyek, hiába közelednek ba­rátaink érdeklődésükkel, nem derítenek jókedvre, nem se­gíthetnek rajtunk. Mintha mázsás súlyok nyomnának úgy szorítanak a sötét, keserű gon­dolatok. Általában nincsen ilyenkor testi panaszunk. Még a fejünk se fáj. Mégis minden rossz, búsak vagyunk s a csömör ér­zése tölt el. Tulajdonképpen saját magunk tudjuk a legke­vésbé mi lelt bennünket. A HANGULATNAK ILYEN VÁLTOZÁSA bárkivel meg­történhetik egészen váratlanul is. A legtöbbször azonban tud­juk, hogy rossz napunk elmú­lik. borús hangulatunk csak át­meneti és visszaáll maid a régi megszokott kedvünk, ismét lel­ki egyensúlyba kerülünk. Mindannyian átélhettük már a nyomott lelkiállapotot és már csak ezért is megértéssel for­dulunk azokhoz, akik nemcsak egy hamar múló napon, hanem tartósan élik át kedélyük, ér­zelmeik borús-nyomott voltát a depressziót. Sokan kutatják, honnan ered ez az állapot, amely az élet és a világ sötétségét hozza fel­színre a lélekben s elveszi a vágyakat, terveket, a tevékeny­Mit lehetek betegeimért? „Rossz napom van...” seget, es letöri az ember ked­vét. LÉLEKTANI MEGFIGYE­LÉSEK ÉS ELMÉLETEK a depresszió gyökereit részben a korai gyermekségben lelik. Már a kisgyermek tapasztalja, hogy sok vágya és kívánsága nem teljesül s talán éppen a számára legfontosabbak. A gyermek azt is megtapasztalja; hogy a tőle elvárt követelmé­nyeknek sem tud sokszor meg­felelni. A kudarcok szárnyát szegik és visszavonulásra vagy tétlenségre késztetik. Lehet, hogy a kisgyermek életéből hiányzik az édesanyai megértés, segítőkészség, szere­tet s ezért reked meg képessé­geinek kifejtése. Magára hagy­va érzi magát és így veszti el kedvét az ellenállások leküzdé­séhez. 1 Talán az édesapa volt, az esetek egy részében, átlagon felül szigorú nevelő. Ö terhelte meg a gyermeket magas köve­telményekkel és sikertelenség esetén szigorú, megsemmisítő bírálattal. Ha a gyermek saját kezdeményezéseit mindig til­tás vagy rosszalás kíséri, el­veszti kedvét a kezdeménye­zéstől és tompa csüsgedésbe süTved. bátortalanná lesz. Mindez maradandó nyomot hagv. TERMÉSZETESEN NEM­CSAK A GYERMEKKORB AN, hanem később történt életta­pasztalatok Is lehetnek dep­resszió okozói. Sorscsapások, közelálló, szeretett társak el­vesztése, kudarcok a munká­ban. A külső okok azonban nem minden esetben magya­rázzák meg a depresszió erede­tét. Hiszen az élet különféle terhei, a megpróbáltatások az emberek nagyobb részében ép­pen a megerősödést, az edzett­séget vagy ellenállást hozzák létre. Depresszióra bizonyos belső tényezők léte is hajlamo­sítja az embert. A depresszió legmélyebb gyökereit a lélektan a szoron­gások lelki talajában látja. MAGÁT A JELENSÉGET VIZSGÁLVA benne különbö­ző fokozatokat állapíthatunk meg. Az időszakos fáradtság érzéstől, levertségtől, kedvet­lenségtől és szomorúságtól kezdve a letargiához vezet ez az út, az életenergiák fokoza­tos megbénulásáig. A depresszió különleges faj­tája o kísértés. Jellemzi ezt az állapotot, hogy Istenbe vetett hitünket és egész életünk ér­telmét teszi kérdésessé vagy rendíti meg. Az ember úgy ér­zi, léte határához érkezett. Előtte a Semmi. Élet- és halál- küzdelmét éli át. A depresszió azonban nem egysíkú állapot. Mindig jelen van a változás lehetősége. A mély bánatból hirtelen, szinte átmenet nélkül csaphat elő lobogó harag. A súlyos beteg­séget jelentő depresszió­fajta mindig kapcsolódik a be­teges fennhangoltsághoz, má­niához. MIT TEHETÜNK DEP­RESSZIÓBAN SZENVEDŐ EMBERTÁRSUNKÉRT? Min­denekelőtt nekünk jobban kell ismernünk és megértenünk a beteget, mint ahogyan ő ma­gát megérti és értelmezi. Is­mernünk kell azt a látszólagos ellentétet, amelyben a beteg hányódik. Nem akar tudni Is­tenről, sőt szembe kerül vele vagy távolodik tőle és mégis közelebb van Hozzá, mint más helyzetében. Ismerjük az „Is­ten szerint való szomorúsá­got” (2 Kor. 7, 10) amely jó­végre jut. Aki végigjárta már dep­ressziós beteggel a „keskeny utat”, tudja mennyire szűk az és veszedelmes. Jól fel kell ké­szülnie rá. Jézus Krisztus evangéliumának a szavai meg­oldást és gyógyulást adhat­nak. Egész magatartásunkkal következetesen és türelemmé' lehet csak a vigasztalásnak ezt az új életbe vezető szolgálatát ellátni. „Az az ember, aki nem hiszi, hogy Isten ismeri a szenvedést és segítőn, vigasz­talón, értelmet adóén könyörül rajta; gyenge és gyengeségé­nek áldozatává, depresszióssá lesz." (C. G. Jung.) A dep­ressziós beteg számára hitünk szerint a legnagyobb segítsé­get ad az, aki Istenhez veze­ti őt. az evangélium erejével segíti vélt vagv valóságos ne­hézségein úrrá lenni és feltária előtte a másokért élő, szolgáló élet szépségét. Muncz Frigyes gasabb szinten csatlakozott e kezdeményezéshez, s még múlt év júniusában 49 országból összehívott másfél száz női küldött arról tanácskozott, mi módon tudnának az egyházi világszervezetek és a tagegy­házak a maguk módján hozzá­járulni a kezdeményezés sike­réhez. Tesszük továbbá azért, mert természetesen Magyaror­szág is pozitívan Ítéli meg e humánus programot, s ennek jegyében került sor múlt év novemberében éppen Tihany­ban a Világszervezet előkészí­tő jellegű koordináló ülésére, melyet követően megélénkült a hazai társadalmi szerveze­tek, Hazafias Népfront és Nő- tanács keretein belül folyó munka is. Mivel a világ minden orszá­gában így történik, ez év ok­tóberében (20—31-ig) Berlin­ben több, mint 200 részvevő­vel megrendezik a Nők Világ- kongresszusát, amely széles körű társadalmi fórumot biz­tosít a nők helyzetének reális feltárásához, a problémák és valóságos akadályok sokoldalú megvitatásához. Az MSZMP XI. kongresszu­sán Kádár János első titkár szintén utalt arra, hogy e kér­déssel szükséges foglalkozni, nem csupán azért, mert az ENSZ így javasolja, hanem mert e területen, a különösen hazánkban mutatkozó sok eredmény ellenére is még van javítanivaló. S foglalkozunk e kérdéskörrel lapunk hasábjain azért, mert úgy érezzük: ne­künk evangélikusoknak is van mindehhez olyan sajátos mon­danivalónk, mely hitünkből fakadóan segítheti világunk minden emberének javat. TÁJÉKOZTATNI SZERET­NÉNK ÉS TOVABBMUTATNI a felvetett kérdések egyéb társadalmi problémákkal való összefüggésére. Segíteni és szolgálni kívánjuk a kölcsönös partnerkészséget, az emberi önértelmezést, a társadalmi, családi, egyházi felelősség tu­datosítását. Nem elégszünk meg annyival, hogy ENSZ-nyi- latkozatókat ismertessünk, mint amilyen például a „Nők hátrányos megkülönböztetése megszüntetéséről” 1967. no­vember 7-én elfogadott 11 pon­tos nyilatkozat, hanem túl az általánosságokon a gyakorlat­ra vagyunk kíváncsiak. Büsz­kén arra. amit hazánkban már elértünk, s felelősen gondolko­dók ott, ahol a közvélemény tudatformálásában még van tennivaló. A Nemzetközi Nöév jelvé­nye frappánsan summázza a legfőbb célkitűzéseket. Stilizált békegalambot ábrázol, benne a nők jelével és az egyen­lőség matematikai jelzése. S hogy mi mindenről van szó a béke ' ügyében, hogy mennyi gondolatot felvet az „egyenlő­ség” szó, s hogy mi minden van a nők minden területen történő fokozott felelősségének igenlése mögött, az csak az egész év eredményeinek érté­kelése, benne a cikksorozat megjelenése és olvasóink vé­leményének összegezése után válik reménységünk szerint nyilvánvalóvá. És egyben elő­remutatóvá is. Bízik László JaAntó vizsga Jn 21, 1—14. Alkonyaikor Péter azt mond­ta barátainak és tanítványtár­sainak a Genézáreti-tó partján, hogy elmegy halászni. A világ legtermészetesebb dolgának látszik ez. Péter halász volt, halászni megy tehát, amikor eljön a halászás ideje. Pedig ez az egyszerű kijelentés keserű csalódást takart, amelyben Pé­ter minden reményét elvesz­tette. A Genezáreti-tó partján ta­lálkozott Péter, ha nem is elő­ször, de sorsfordítóan a Názá- retből való Mesterrel, Jézussal. Jézus akkor azt mondta neki, hogy hagyja abba a halászást és ezentúl emberekkel foglal­kozzék. Hívja őket Mesteréhez, legyenek az ő követői és gyűjt­sön embereket az Isten országa építéséhez. Péter megfogadta Jézus szavát. Űj élet kezdődött számára Jézus mellett és ti­zenegy társával. Péter lelkese­dett, szép jövőt remélt és ra­gaszkodott Jézushoz. Ezt kife­jezték szavai. Egyszer azt mondta Jézusnak: mi mindent elhagytunk érted, egész meg­szokott életünkkel szakítot­tunk. Ugy-e megkapjuk érte jutalmunkat? Máskor ki is fe­jezte, milyen jutalmat vár: Is­ten országában, ahol Jézus az első ember lesz, ott Péter és társai hadd következzenek mindjárt ő utána és hadd le­gyen hatalmuk ítélni a többi ember felett. Amikor pedig Jé­zus mellől félelemből és meg nem értésből szétszéledt az előbb még lelkes embertömeg és Jézus megkérdezte a tizen­két tanítványt, hogy vajon ők is el akarják-e hagyni őt, Pé­ter felelt a többiek nevében is: nincs kihez mennünk. Benned Istent ismertük meg és az örök életet. Nem tudunk nélküled élni. És amikor kiadták Jézus ellen az elfogató parancsot és nem volt többé kétséges, hogy bíróság elé állítják és elítélik, Páter akkor is ragaszkodott hozzá és azt mondta, hogy in­kább meghal vele, de nem akar élni nélküle. Azután mégis, elfutott, ami­kor Jézust letartóztatták és a tűz rőt fényében őt fürkészők előtt azt is letagadta, hogy va­laha ismerte Jézust. Pár nap­pal pedig a Jézus halálával végződött páskaünnep után Péter visszatért Jeruzsálemből szülőföldjére, Galileába. S vissza akart térni halászhajó­jához és hálójához, régi foglal­kozásához. egész régi életéhez. Mintha semmi sem történt vol­na. Legjobb elfelejteni a nagy reményeket és a földre sújtó csalódást is. Tudjuk, hogy Péter mégis néhány héttél ezután ugyanab­ban a Jeruzsálemben, ahol Jé­zust kivégezték és ahol ezért követőinek az élete sem volt biztonságban — a páskához hasonló következő nagy ün­nepre összegyűlt emberezreket hívott Jézus követésére és a benne való hitre. Hogy lehet ez? Mi történt közben? Látta Jézust, megjelent neki Jézus — így tesznek bizonysá­got az evangéliumok arról, ami közben történt. Nem sokakról mondják ezt. Név szerint szá­mon tartották őket. Az evan­gélisták rövid történetekben számolnak be arról, hogyan is­merték fel a titokzatos és meg­rendítő jelenésben a Názáreti Jézust, akivel évekig együtt jártak. János evangéliuma 21. feje­zetének 1—14 versében olva­sunk arról, hogyan jelent meg Jézus Péternek a Genezáreti- tónál. Nem egyedül neki. He­ten voltak együtt, de az ő szá­mára volt Jézus látása a leg­döntőbb. Éppen olyan sors­döntő, mint amikor először ta­lálkozott ugyanitt Jézussal és hajóját-hálóját elhagyva kö­vette őt. Miért volt olyan döntő, hogy Péter látta Jézust? Mert ez meggyőzte őt arról, hogy Jézus kereszthalála nem érvénytelenítette mindazt, amit Jézus mondott önmagáról és az Isten országáról. Péter látott és hitt. És mi? Akik nem láttuk Jé­zust sem húsvét előtt, sem hűs- vét után? Mi hogyan higy- gyünk? Rólunk, az első tanítványok és szemtanúk késői utódairól, mondta Jézus: boldogok, akik nem látnak és hisznek. De ki­nek hisznek? Azoknak, akik láttak? Akik látták Jézust ha­lála után is élve? Péternek? Amit Péter látott, mi nem lát­juk. Ami neki látás volt, ne­künk azt is hinni kell. Akkor pedig törekedjünk a nagyobb hitre! Ne azért higgyünk, mert voltak, akik láttak! Hanem higgyünk közvetlenül Jézus szavának és igényének: ő Is­tentől jött: amit ő mondott és tett. az az Isten szava és tette volt; ő egy az Istennel. Isten pedig feltámasztotta őt a ha­lálból, így Jézus ma is él. És ma is követőket hív az ő orszá­ga építésére. 1 H I Az 1974. évben is kevesebb volt a születések száma Nyu- gat-Németországban a halálo­zásoknál. 1972-ben 30 ezer, NYUGAT-NÉMETOItSZAG Nemzetközi Nőév: 1975

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom