Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-03-09 / 10. szám

finn p IP filll! i raiMiniispniiiiirnpp)1 m mi m Jézus az élet kenyere János 6, 1—15 A mai világ gondjai között igen fontos az élelmezés, a ke­nyér gondja. Világszervezetek, egyházi nagygyűlések tanácsko­zásain újra és újra felvetődik az éhező népek problémája. Vi­lágstatisztikák megdöbbentő számsorai szólnak erről. A ke­nyérgabona tartalékok ijesztő arányú fogyásáról, és pl. rizs­ben a tartalékok elfogyásáról. Nehéz ezt megérteni ma hazánk­ban. amikor nekünk van kenyerünk és inkább arról folyik vi­ta, miért nincsen mindig friss, meleg kenyér az üzletekben és elégedetlenek vagyunk, ha délután csak délelőtti sütésű ke­nyeret vásárolhatunk. Ezért hallgassunk figyelemmel Jézus­nak erre az igéjére. • A SZÜKSÉGET MEG KELL LÁTNI. A tanítványoknak, pe­dig igazán jó emberek, eszükbe sem jut, hogy arra is tekintet­tel legyenek, hogy van éhség. Amikor magunk is éreztük, be­széltünk róla, megértettük, de már elfelejtettük. A Jézusra fi­gyelő szív megérti a másik ember ínségét, hiányát, gondját és érez azért felelősséget, mert felismerte a felebarát szó értel­mét, tartalmát és a vele járó felelősséget. Jézus nyitogatja a szemeinket, szíveinket. NEM ELÉG VALAMILYEN JÓINDULAT, TÖBBRE VAN SZÜKSÉG. Sokan úgy foglalkoznak ezzel, mint Fülöp. Látják a hiányt, együttéreznek az éhesekkel, és számolni kezdenek. Ennyi, meg ennyi kellene, de ennyi nincsen. Ha nincs, hát nincs, többé nem az én gondom. Túl van a lehetőségemen, nem tehetek mást. Néha így nyugtatjuk meg magunkat, amit én te­hetnék, oiyan kevés, hogy nem is érdemes elkezdeni. Az ilyen onmegnyugtatás sohasem Jézustól való. A GYERMEKI HIT SEGÍT MEGOLDANI A KÉRDÉST. A józan mérlegelés a hatalmas feladat előtt csak annyit mond: mi ez ennyinek. A gyermeki hit, amelyet szorongat Jézus segí­tő szeretete, azonban előlép és hozza a maga kévését is, és oda­adja. Ebben a mozdulatban az emberi gondolkodás megválto­zása a fontos. Amíg úgy gondolkodunk, hogy én, azután újra en és még mindig én, csak esetleg ezután valaki más, azaz a szivünk tele van önző énünkkel, addig sohasem mozdul a kéz. Nemcsak éhesek felé, az öreg szülők felé sem, a beteg testvér felé sem, a serdülőkor problémáival vívódó gyermek felé sem, mert nincs időm, fáradt vagyok, hagyj békén, stb. Akiknek a szívében Jézus szeretete él, azok szolgálata nyomán is gyógyul az éhség, az önzés, a számítás, a szeretetlenség sok sebe e vi­lágban. JÉZUS VELÜNK OSZTATJA KI A KENYERÉT. Belevon a szolgálatba, amely valójában az övé, mégis a mi kezünket is felhasználja, hogy eljusson a rászorulókhoz. Ebben az osztogató szolgálatban részt venni, az embereket irgalmas, segítő szolgá­latával megajándékozó Jézus Krisztus eszközévé lenni, nagy öröm. Ezt az örömmel végzett együttmunkálkodást is érzékel­teti a mai vasárnap ősi elnevezése, laetare, azaz örvendezzetek. Van egy másik örömünk is. A szolgálat ilyen útjára rálépni mindig a hitünk próbája. Osztogatunk, osztogatunk és ha el­fogy? Hátha megszégyenülünk? A keresztyén életünknek az a nagy öröme, hogy Jézus nem hagy cserben. Az Ö kezéből vett és továbbadott segítés, mindig új örömet jelent. Akik az egy­háztörténelem során bármikor ráléptek erre a Jézussal együtt­munkálkodó életútra, azok boldogan tapasztalták ennek az út­nak örömeit és hálával látták a megsokasodó segítés áldásait. VÉGÜL ARRA FIGYELMEZTET JÉZUS, hogy tanítványai szedjék össze a maradékot. Ez a kicsiny megbecsülése. Drága a kenyér, mégis mennyi az eldobott kenyér, és más élelmiszer vagy a világ más elpazarolt java. Ha ilyen égető a világ sok népének kenyérgondja, jobban meg kellene becsülnünk a leg­kisebb darabot is. Neveljük egymást és gyermekeinket meg­becsülésére, mert hátha valahol arra nagy szükség lenne. De emeljük fel a szavunkat mindaz ellen is, ami egyes népek és világrészek nélkülözéseit okozza. Jézus azt mondotta önmagáról: én vagyok az élet kenyere. A kenyérben Őt magát is becsüljük meg. Éljünk Vele és az ö kezéből vett kenyérrel hálaadással, örömmel, és szolgáljunk vele bízó hittel és áldozatra kész élettel. Sólyom Károly Istentiszteleti rend Budapesten, 1975. március 9-én — LUTHER összes művei öt kö­tetben, félbőrkötésben, kifogásta­lan állapotban eladók. Cím a ki- adóhivatalban.. — NÉGYLAKASOS (nagyméretű, kétszobás) társasházépítéshez tár­sakat keresek. „Zöldövezetben” jeligére a kiadóhivatalba. Deák tér de. 9. (úrv.) Bízik László, de. 11. (úrv.) dr. Selmeczi János, du. 5. Trajtler Gábor, du. 6. Szeretetvendégség: dr. Takács Dá- nielné. Fasor de. 11. (úrv.) Virágh Gyula, du. 6. Szirmai Zoltán. Dó­zsa György út 7. de. fél 9. dr. Mum- tag Andoné. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (ma­gyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. du. 5. Szeretetvendégség: dr. Rédey Pál. Vajda Péter u. de. fél. 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Ká­roly. Kassák Lajos út 22. de. 11. (Szupplikáció.) Váci út 129. de. 8. (Szupplikáció.) Frangepán u. de. fél 10. (Szupplikáció.) Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestlő­rinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Vekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vil­mos. Rákospalota Máv-Telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kis- templom de. 10, dr. Bodrog Miklós. — Böjt 4. vasárnapján az ol­tárterítő színe: lila. A délelőt­ti istentisztelet oltári igéje: Gál 4. 21—31; az igehirdetés alapigéje: Jn 6, 1—15. — BÉKÉSCSABA. Február 7-én a férfiak szeretetvendég- ségén dr. Hafenscher Károly Deák téri igazgató-lelkész tar­tott előadást és hirdetett igét. — CSORVÄS. Január 19-én a gyülekezet szeretetvendégsé- gén Kutyej Pál békéscsaba-er- zsébethelyi lelkész szolgált. Botyánszky Zsófia énekszámo­kat adott elő. — KISKÖRÖS. A gyüleke­zet egymást követő szeretet- vendégségein Keveházi László pilisi lelkész „Egyházunk, gyü­lekezeteink és presbitériu­maink diakóniája”, Gáncs Ala­dár nyíregyházi lelkész „Az egyházi zene szolgálata”, Ká­poszta Lajos soltvadkerti lel­kész „A családi élet szolgála­ta az egyházban”, és dr. Ha­fenscher Károly Deák téri lel­kész „Az Isten rendje szerin­ti házasság” címen tartott elő­adást. — KECSKEMÉT. A február 16-i böjti szeretetvendégségen dr. Cserháti Sándor szegedi lelkész „Látogatás a bibliafor­dítás műhelyében” címen tar­tott előadást. du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rákos­szentmihály de. fél 11. dr. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. dr. Kar­ner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11. du. fél 3. Kistar- csa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. (Szuppli­káció.) Rákosliget de. 10. (Szupp­likáció.) Rákoskeresztúr de. fél 11. dr. Fabiny Tibor. Bécslkapu tér de. 9. (úrv) Gáncs Péter, de. fél 11. (német), de. 11. (urv.) Madocsai Miklós, du. 6. Böj­ti est: dr. Rédey Pál. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor. de. 10. Görög Tibor XII. Tart-say Vilmos u. 11. de. 9. de. 11. du. fél 7. Budakeszi de. S, Pesthidegkút de. fél 11. Mo­dor! u. 6. de. 10. Fllippinyi János. Kelenföld de. 8. (úrv.) Lehel László de. 11. (úrv.) D. Dr. Ottlyk Ernő du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) D. Dr. Ottlyk Er­nő Nagytétény de. fél 9. Visontai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 1L — DUNAEGYHAZA. A feb­ruár 2-án tartott szeretetven­dégségen Sárkány Tiborné lel- készi munkatárs tartott elő­adást „Női arcok a magyar evangélikus egyház történel­mében” címen. — FASOR. Január 26-án a gyülekezet szeretetvendégsé- gén dr. Fekete Zoltán orszá­gos egyházi felügyelő Indiáról tartott előadást. evangélikus Elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Saitóosztálvának lapja Szerkeszti. a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest. VIII.. Puskin u. 12. 1 elefon: 142—074 Csekkszámlaszám : 516—20.412—Vili. Előfizetés^ ár: egy évre 120.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25211 75.0333 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „örüljetek Jeruzsálemmel!” (Ézs 66, 10) VASÁRNAP. — „Megérti majd a Földnek minden népe, hogy az Űr nevéről nevezte- tel.” (5 Móz 28, 10 — Mt 5, 14 — Zsolt 122 — Jn 6, 1—15) Je­ruzsálem a legősibb időktől ki­sebb és nagyobb, pusztuló és születőben levő népek bukásá­nak — közöttük Izrael elvette- tésének és megtartásának — színtere. Sorsa sok tanulságot rejt magában. Minket minden­esetre arra tanít, hogy akik Jé­zusról neveztetünk, az ő sze- retetével példamutatóan kell szolgálniuk a Föld minden né­pe javára. HÉTFŐ. — „Kivisz engem a világosságra, meglátom az ő igazságát.” (Mik 7, 9 — Kol 1, 12 — 1 Kir 19, 1—8 — Mt 22, 15—22) Mennyei Atyánk em­berré lett Fiát is engedte kí­sérteni, mert csak így győzhe­tett Jézus a bűn és halál felett. Jézus a világ világossága min­ket is megerősít, hogy legyőz­zük életünk sötét kísértéseit, és tudjunk az Ö világosságában járva az igazságért kiállni, úgy, mint akik általa „alkal­masak a szent örökségre”. KEDD. — „Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; megmutat­tad a népek között a te hatal­madat.” (Zolt 77, 15 — Rm 8, 3 — Jn 6, 30—35 — Mt 22, 23— 33) A teremtő Isten az élők Is­tene, aki hatalmát az élők ja­jára gyakorolja. Legcsodálato­sabb műve az Élet Kenyere: Jézus Krisztus, aki által bűn­bocsánatot és örök életet ad. Általa szabadít fel minket is az élet védelmére és megbe­csülésére; annak a társadalom­nak felépítésére, amelyik az egészséges emberi élet és békés fejlődés érdekében kész min­den áldozathozatalra. Ezért mi is bátran képviselhetjük az evangélium embermentő ere­jét, mert Urunk és környeze­tünk egyaránt ezt várja tőlünk. SZERDA. — „Vajha így ma­radna az ő szívük, hogy félné­nek engem!” (5 Móz 5, 29 — Mt 10, 28 — Mk 12, 41—44 — Mt 22, 34—46) „Elrejtőztem, mert félek” — Adám bűntuda­ta félelemben nyilvánult meg. A bűnös embert azóta szólítja meg a Bűntelen így: „Ne félj!” Megváltó Urunk magára vet­te bűneink átkos következmé­nyét, és ezzel félelmeinket Is­ten iránti bizalommá változ­tatja, amely a gyehennából is kimenthet minket. CSÜTÖRTÖK. — „Menjünk el az Űr orcájának engesztelé- sére, és a Seregek Urának ke­resésére!” (Zak 8. 21 — Mt 21, 22 — Jn — 6, 47—59 — Mt 23, 1—12) Isten hívó igéjére a hi­vő sohasem egyedül válaszol, hanem mindig közösséget ke­res. Nem törvényt és ítéletet, hanem evangéliumot és meg­bocsátást hirdet, mert ez a hi­tet munkáló cselekedet. Az Élet Kenyerét az Úrvacsorában vesszük magunkhoz. Ez arra indít bennünket, hogy az Úrral való közösségünk a ránkbízot- tak közösségének megóvásá­ban, és szolgálatában váljék életté. Imádságainkban csak a másokért való könyörgés jelez­heti keresztyén hitünket, is- tenkeresésünket. PÉNTEK. — „Az Űr sze­génnyé tesz és gazdagít; meg­aláz s fel is magasztal.” (1 Sám 2, 7 — Mt 23, 12 — Jn 6, 60—65 — Mt 23, 13—28) Anna hála­adása örök biztonyságtétel a mindenható Isten végtelen ha­talmáról. A képmutatók ezt nem veszik komolyan, ezért önmagukat járatják le az em­berek előtt, és csalnak önma­gukkal másokat is a kárhozat­ba. Az öndicséret nemcsak az emberek előtt, de Isten előtt is ' utálatos. Hallgassunk Jézus szavára, és bízzuk másokra sa­játmagunk dicséretét; mi pe­dig dicsérjünk mindenkit — a háta mögött! SZOMBAT. — „Ezt mondja a Seregek Ura: Ha ez csoda lesz e nép maradékának szeme előtt azokban a napokban, va­jon az én szemem előtt is cso­da lesz-e?” (Zak 8, 6 — Mt 13, 31—32 — Jn 8, 21—30 — Mt 23, 29—39) Fegyverrel a kezében építette a babiloni fogságból hazatért zsidóság Isten temp­lomát. A prófétai szó, mely az utódok békés életéről szól, cso­dának tűnik előttük. Harminc évvel ezelőtt édes hazánk és egyházunk is romokban he­vert. A túlélők és hazatértek előtt elérhetetlen csodaként le­begett az, ami ma valóság. Amikor hálát adunk Istennek az elért eredményeinkért, so­ha ne feledkezzünk meg azok­ról, akik a kezdet idején ma- gukravállalták a „mustármag” szolgálatát! Rezessy Miklós Megjelent Csizmazia Sándor: IGAZ EMBERSÉGÉRT című áhítatoskönyve a Hegyi beszédről Ara: 32,— Ft Kapható a Sajtóosztályon IMÁDKOZZUNK Urunk, Krisztusunk! Hálát adunk mindennapi kenyerünkért, amit kegyelmesen megadsz nekünk. Ébressz a szíveinkben sze- retetet és segítő készséget azok iránt, akiknek asztalára kisebb kenyeret tettél és láttasd meg velünk a magunk asztalának bő­sége láttán mit adtál azért, hogy mi adjuk tovább testvéreink­nek. Fakassz a szivünkben örömet, amikor engedelmesen vállal­juk a Néked és embertársainknak való szolgálat útját, hogy bol­dogan legyünk eszközeid ebben. Légy a számunkra is az élet ke­nyere, hogy Tőled vett erővel, szánjuk oda magunkat szolgáló életre. Amen. „És arca nem lala többe szomorú” Biblikus elbeszélés Hajnali szél táncol a hegyek felől, hozza az efraimi erdők édes illatát, tavasz üzenetét. A városka lakói még szunnyadoznak, de Elkána házanépe talpon már a derengő hajnalpírban. Sokszínű tervek öltöznek friss ünneplőbe. Elkána minden évben, amikor az újesztendő eljö, az övéivel elindul a szent Silóba, hogy istenfélő szivét kiönthesse az Űr előtt. Így ismerik őt. Szorgalmát megcsodálják, hiszen a hitével vetett és arathat az érett ka­lászok áldott idején. Türelme házanépével, gondozó gondossága az állatok felé, békés életkedve — kedves az emberek előtt. Isten többet tud: egy lélek, aki alázatát, hű­ségét szőnyegként teríti az Űr elé. Családját hitének vasabroncsa erősen tart­ja és a két feleség, Anna és Peninna nem törhet rést az asszonyt sorsok szálaival a bé­kétlenségek támadó idején. Ez az egy alkalom — ismeri el Elkána, ami­kor évről-évre a halk, szelíd szavú Anna, a gyermektelen feleség nem bír magával. Zo­kogó könnyárban hallgatja Peninna apró di­csekvéseit: lányaival, fiaival. A tiltott éllel szántó szavak ilyenkor mélyebbre vágnak ér­zékenysége talaján és titkolt fájdalma nyil­vános lesz — csordulásig. Elkána most is az áldozati részből annyit oszt a törékeny Annának, hogy ezzel is hűsé­ges szívét adja, gyengédségével pótolja, ami­kor majd folynak a könnyek. És ekkor a férfi valami ellenállhatatlan bá­torsággal az asszony elé áll. Parázsló keserű­sége most éget; hogy mi egymást egy­formán szeretjük, az igaz, de nem így az Is­tent! Te csak feljössz velem évről évre a szo­kások kedves találkozójára, sírsz, vádolsz, irigykedsz és azután visszateszed a te beteg életed fekélyét, a nyomorúságodra nem kere­sed az orvosságot. Asszony, kitől vársz szabadulást, ha nem az egek Urától! Valid meg őszintén, megpróbáltad-é egy­szer is évek során az Istenhez való igaz köze­ledést?! A mennyei Atya elé vinni szívedet, mint gyermek, őszinte hittel, szerelmes féléssel le­rakni bánatod terhét. Újra folynak a könnyek, de meleg kézfogá­suk pecsétjével a megígérés útja felé. Már kifénylett a reggel, amikor a család el­indul. Penninnához gyerekek simulnak, tarka­barka batyuk billegnek a mélyben a több napi távoliét parancsára. Az áldozati állatok is te­veháton utaznak, kerekre tágult szemükben a meg nem értés félelme vibrál. Tempós nyugalommal ballag a kis karaván, az út fogy, közeledik a cél és Elkána hozsan- nás szájjal tapossa a sárga homokszemek süppedt talaját. A szent városban elérkezik az a nap, amikor Elkána Isten után a saját családjáért áldoz. Szeme Annán nyugszik — most, most! Anna, jöjj velem! Most azonnal! En érted könyörgök, te magadért imád­kozz! Ez a te napod, amikor Isten a szent Si­lóban rád vár! És együtt mentek fel a templomba. Elkána leül a pitvarban egy kőre, az asszony pedig lassú, vonszolt léptekkel elindul az oltár elé. Most, most először a bátorság erején, szívére szorított kézzel térdre hullik az alázat paran­csára. És mintha valaki diktálná, a szavak ma­guktól, a mélyről jönnek. Tódul a kérés — mint a gyermek... a bizalomnak, elhivésnek, odaadásnak minden boldog teljességével kö­nyörög Anna. És fogadást tett a Seregek Urához. Ha megtekinted a te szolgáló leá­nyodnak nyomorúságát és megemlékezel róla, fiúmagzatot adsz a te szolgáló leányodnak, én is egész életére az Űrnak ajánlom és borotva nem érinti áz ő fejét soha. Mintha odaszegezték volna: a hangos imád­ságot néma ajakkal tovább folytatja — a szent kövek mágnestüze húzza... Megkötözték vágyai a boldog rabság első bi­lincsével. Éli, a templom öreg szolgája, aki már évek hosszú sora óta az ajtó mellett karosszékben üldögél, az imádkozó hívők ezreit ismeri és tanúja a múló időben — most és ilyet még nem látott. Aggódva közelít az asszony felé. Ajkának néma mozgása, a gondolatok futó járása, amit a szó nem tud követni; bortól ittas nyomorul­tat árul; közelít és szól — meddig leszel ré­szeg! Asszony, távolítsd el magadtól mámo­rod! Anna a hang felé fordul, fátyolos szemében valóban a mámor köde csillan, de nem az ital szeszétől — Isten eddig nem ismert közelsé­gének élő valósága részegítette meg ... kor­bácsolja testét-lelkét: szent összeforrásban. — Nem vagyok részeg. Ne tarts rossz asz- szonynak, csak a szívemet öntöttem égő áldo­zatul az Ümak. Eli megérzi — ez a sápadt asszony igazat beszél. Kinyújtja öreg, reszkető kezét és meg­áldd öt. „Eredj el békességgel és Izraelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle” Anna kilép a templomból, a boldogságtól botorkálva jön le a lépcsőkön, a vakító déli napsugár mintha róla verődne vissza ... „És arca nem vala többé szomorú” Elkána eléje szökken, a türelmetlen vissza­váró, hisz Isten egy régi szolgája várja a má­sikat, az újonnan érkezőt, aki először tette meg az utat az egek Urához, Találkozásuk -— néma csendben: ezer kiál­tás ... A múló időben aranybarndba borultak az efraimi erdők, a hús hegyi szellő fanyar pá­rába vonja Ráma városát is. Elkána házané­pe, mint sima víztükör, tisztán vetíti a beléje hajolt napok napi mozdulatát. Halkabb a szó, melegebb az örömök forrá­sa — mintha mindig a kedves „Vendég” hall­gatózna .., Peninna ingerkedései sorra kútbafullnak. Anna szelíd szeme simogat, kiapadt könnyei­nek nem indul frissebb forrása. Az új Anna — titokként hordozza lelke csodáját: az elcsitult, megszelídült követelőd- zést, amivel gyermekét várta és érti már! Az Isten kezébe letett életeknek megszűnik a hangja, elnémulnak az égető miértek — benne is; a gyermek utáni vágy csak eszköz volt, fájdalma: a megtérés útjához mankó. Kinek-kinek a maga nyomorúsága. És az egek Ura, amikor az övéiben gyö­nyörködik: meghallgatott imák teljesülnek. „És az Ür megemlékezék róla” Anna az ö elsőszülöttjét Sámuelnek nevezé, mert úgymond; az Űrtói kértem őt. Már tü­relmetlenül várja, hogy a gyermeket felvihes- se a szent Silóba — vinni, vinni az Űr elé! Ráma asszonyai sajnálkoztak — oda tudja adni első gyermekét, a kedvest, a sokára jöt­tét. De Anna már messze jár a megkötözött itélgetéstől, csak egyet ismer: hű az Isten és hűséggel jó felelni. Amikor felértek az Űr városába, azonnal felkeresi Elit, a templom öreg szolgáját. És monda néki Anna: én vagyok az az asszony, akit te megláttál, amint könyörgött az Úrhoz. Ezért a fiúért könyörögtem és az Ür megadta kérésemet, most azért én is az Űrnak szente­lem teljes életére. Eli, a sokat átélt, alázatos szolga csak nézi az asszonyt, nézi a férfit, nem tud betelni a szent választottak láttán, könnye hull örömé­ben. Csak az elengedett kezű kis Sámuel indul útnak. Tipegős lábakkal, csiripelő madárhan­gon belekacag a megállt csendbe ... Anna, a már megáldott anyaságának újabb gondja mellett is, évről évre siet az elsőhöz, az Isten gyermekéhez, hiszen szívének min­den dobbanása hozzákötözi. Maga varrta új ruhát visz a gyolcs efóddal körülcsavart ki­csiny szolgának és amíg ott kuporog, öltöztet, agyonszereti — messzenéző anyai szíve álmo­dozva simul Isten terveibe. Váncsa Júlia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom