Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-02-23 / 8. szám

A szolgálat igazi arca Fii 2, 7—8. A böjti vasárnapok Jézus szenvedésútjára való emlékezé­sét a titokzatosság szövi át. Hiszen a Mester így jelentette be tanítványainak, hogy „szükséges” és „kell” az Ember Fiának szenvednie. Nem egyszerűen csak „beleesett” a farizeusok, írástudók és főpapok kezébe Júdás árulása után, hanem szen­vedése „aktív passió” volt, azaz vállalta a kereszt útját. MAGUK A TANÍTVÁNYOK SEM ÉRTETTEK, mire és miért készül Jézus Jeruzsálembe, amikor pedig tudja előre a sorsát. Emberi gondolkodási normák szerint szólt Péter, ami­kor első tiltakozásként fölháborodva óvta Mesterét: „Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg teveled!” Pál apostol a fHippiben gyülekezetnek erről a titokról ír: ,. .„szolgai formát vett föl... engedelmes volt halálig, még pedig a keresztfa haláláig.” Hiszen nemcsak Péter és az első tanítványok, hanem a következő nemzedékek, a filippibeliek, vagy éppen mi is fölvethetjük a kérdést, miért volt arra szük­ség, hogy az Isten által küldött Üdvözítő gyönge ember for­májába öltözött, alázatosan fejet hajtva az isteni „kell előtt”. JÉZUS „CSELEKVŐ SZENVEDÉSE”, „aktív passiója” nem a kiszolgáltatottság tehetetlen beletörődése, hanem a szolgáló szeretet lépése volt. Elvállalta emberi sorsunkat, végigjárta a szenvedés és halál útját, hogy így szerezzen üdvösséget, hogy így válljon élete és személye úttá, igazsággá és életté. Nem az akkor sokak által várt diadalmas Messiás dicsőségesen és ha­talmasan föllépő formáját választotta, hanem a szegény és egyszerű vándorprédikátor alakját. AMIKOR MA VÉGIGKÍSÉRJÜK GONDOLATBAN URUN­KAT A BÖJTI ÜTŐN, az az első követelmény, hogy értsük, miért vállalta a keresztet. Üjra és újra végig kell néznünk magunkon és megértenünk, hogy értünk is szenvedett, a mi utunk, igazságunk és életünk is akar lenni. Böjt vlssza-vissza- térő ünnepköre elcsöndesedésre, bűnbánatra hív, az isteni „kell" megértésére. Nemcsak az egész világnak általában vé­ve szól az áldozat, hanem személyesen nekünk is. AZ ELCSÖNDESEDESBEN azután második követelmény­ként elhangzik felénk is Kövess engem!” Hiszen nem elég a tétlen szemlélődés, mindannak, az elfogadása, amit Tőle ka­punk. Megbocsátása arra ösztönöz, hogy mi is megbocsássunk, szeretete arra, hogy mi is szeressünk, amint ő tudott lehajol­ni másokhoz. Urunk szolgálatába hív el, arra az útra, amelyi­ken ő járt, az alázat lépéseivel. Ez az alázat nem tévesztendő össze az alázatoskodással, ez a szolgálat pedig nem szolgaság. Az alázatoskodás őszinteség hiányából fakad, a szolgaság ellen pedig természettől fogva tiltakozik és lázad az ember. Ahogy a Mester vállalta a ke­reszt útját, úgy lehet nekünk is nyomába lépve mások javá­ért, öröméért, boldogságáért tenni valamit. NEM MINDENKIRE EGYFORMÁN SOKAT BÍZOTT AZ ISTEN ebben a szolgálatban, de mindenkire bízott valakit vagy valamit. Csgk azt nem szabad várnunk, hogy „majd, ha a másik megbocsát, akkor megbocsátok én is”, ..majd, ha a másik segít rajtam, majd akkor segítem őt én is”1 Jézus pél­dája éppen a feltételek nélküli szolgálat példája, amelyik elé­be megy a másiknak, tud áldozni a másikért, „elveszti a maga életét, hogy megtalálja azt’. Ifj. Harmati Béla EGYIK LEGMODERNEBB FŐVÁROSI LAKÓTELE­PÜNK hatalmas épületei kö­zött haladt velem az autóbusz Sötét este volt már és a kivi­lágított lakások színes látvá­nya vonzotta a tekintetet. Öröm volt látni a szépen be­rendezett szobákat és konyhá­kat, a bennünk iolyó pezsgő életet. Szocialista társadal­munk fejlődésének egyik leg­ékesebb bizonysága a lakás­kérdés megoldásában tapasz­talható sok nagyszerű ered­mény, fővárosban és vidéki városokban épülő, most már változatos színekben és for­mákban sokaknak otthont nyújtó lakónegyedek sokasá­ga. Falvainkban és nyaralóte­lepeinken pedig családiházak, nyaralók, nyújtanak állandó­vagy a pihenésre szánt időben otthont. Ehhez bátran hozzátehetjük, hogy a régi házakban és laká­sokban is. gyakran történnek változások, modernizálás, a háztartás gépesítése, a kénye­lem fokozása. EGY LAKÁSSAL, AZON­BAN, LEGYEN az régi vagy vadonatúj, nemcsak öröm, ha­nem gond is van. Akár vala­mi újnak létesítésére, akár a már meglevő dolgoknak meg­hibásodására és javítására, karbantartására gondolunk, tudjuk, hogy ezeknek nem elég a féltő szeretettel össze- kuporgatott pénz, emberek is kellenek, szakiparosok, akik elfogadható áron, a szükséges időpontban és jó minőségben elvégzik a munkát. A SZERELŐ ÉS JAVÍTÖ MUNKÁK elvégzésére állami vállalatok és szövetkezetek alakultak, mivel azonban jó­val több az elvégzendő mun­ka, mint e vállalatok és szö­vetkezetek teljesítő-képessége, nagy szükség van a magánkis­iparosokra is, sőt még azokra az ügyes szakemberekre is, akik szükség esetén munka­idejük letöltése után, enge­déllyel, esti órákban javító­szerelő munkákat végeznek a lakosság szolgálatában. Mindez, amit elmondtunk, egy nagyszerű fejlődésnek jó eredménye és természetes ve­lejárója. Szociáletikai soroza­tunkban e tényeknek felsoro­lása mellett azonban beszél­nünk kell olyan jelenségekről is, amelyek sok boldog lakás- tulajdonos örömét veszik el és változtatják keserűséggé. Azokról van szó, akik éppen a fokozott szükséggel, az egyes szakmákban tapasztalható em­berhiánnyal és az egyes meg­rendelők (nem ritkán egyedül­álló idős emberek, özvegyasz- szonyok!) hozzá nem értésével és jóhiszeműségével visszaél­nek. NYELVÜNKNEK RENDKÍ­VÜL KIFEJEZŐ, de egyúttal természetellenes tartalmat je­lentő szava ez: visszaélés. El­torzul az, amit jól is lehetne csinálni. De milyen jelensé­gekre gondolunk? Elsősorban az anyagiakkal való visszaélésekre. Többször kaptuk már fel döbbenten a fejünket egy-egy előzetes vagy utólag közölt ár hallatán. Mi­lyen fogalma van a megélhe­tésről annak, aki ilyen „óra­bérrel” számol? Vajon nem innen ered-e az a viccnek szánt, de torz és társadalom- ellenes kiszólás, hogy „aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni”?! A maguk munka­helyén pontosan és lelkiisme­retesen dolgozó emberek kese­rűen veszik tudomásul, hogy szükséghelyzetükkel lelkiisme­retlenül visszaélnek, hogy az esetleges anyagárváltozásokat néha többszörösen kell meg­fizetniük s azt is. hogy ha egy munkára lehetőségük van má­sik ajánlatot is kérni, akkor egy becsületesebb szakember az előző árajánlatnak tört ré­széért is elvégzi a munkát. Természetesen a megrendelő nem köteles kiadni a munkát. Van a munkát vállaló szak­embereknek valamilyen felet­tes szervük is. ahol az árral vagy munkával kapcsolatban bejelentést lehet tenni. De leg­többször erre már nincsen idő és mód. Mindennél fontosabb a gyom javítás. A megrende­lő kiszolgáltatottnak érzi ma­gát. Ide tartozik az is. amikor esetleg még állami vállalatok vagy szövetkezetek hivatalo­san kiküldött dolgozói is bor­ravalóért tartják a markukat és azt a munkát, amelyhez az anyagot és a fizetett munka­időt vállalatuktól kapják, csak külön juttatások ellenében hajlandók időben elvégezni. A VISSZAÉLÉSEK MÁSIK TERÜLETE a munka minősé­gével kapcsolatos. A fanyar pesti humor alkotta ezt a saj­nos sokszor valóságot tükröző mondatot: „úgy kell elvégez­ni a munkát, hogy maradjon javítanivaló legközelebbre is”. A kevésbé látható helyeken (falban, kéményben, tetőn) felhasznált fáradt, régi anyag természetesen hamarosan újra jelentkezik hibáival. Sajnála­tos jelenség az is, amikor a valóban hozzáértő szakember csak felveszi a rendeléseket, de a munkát már az ő szak­tudásával nem rendelkező be­osztottai végzik el, gyengébb színvonalon. Azt is tapasztal­juk, hogy egy-egy szövetkezet vagy kisiparos egyszerre több munkán dolgozik, ami időben kínosan megnyújtja a munka- folyamatot és minőségileg is több hibalehetőséget von ma­ga után. Nem szeretnénk általánosíta­ni. Mert ismerünk sok kiváló és szakmájukban is, emberileg is talpig becsületes szakembe­reket, akiktől a nehezen össze­Negyvenegy magyar prédikátor és a többiek kuporgatott pénz sokszorosát kapjuk a jól elvégzett munka eredményének örömében. Az ilyeneknek mindnyájan azt kívánjuk, hogy maguk is tisz­tességes jólétben, jó munka­eszközökkel és nyugodt körül­mények között dolgozhassa­nak. élhessenek még sokáig. Nagy szükség van hozzáértő és lelkiismeretes munkájukra, amit társadalmunk mindnyá­junktól méltán kíván meg. A VISSZÁS JELENSÉGEK EMLÍTÉSEKOR nem is azok­ra gondoltunk, akik csalásaik és visszaéléseik következtében előbb-utóbb rendőrségi ügy­iratban szerepelnek majd. — Azokra gondoltunk, akik felü­letesen és hibás szemlélettel végzik munkájukat, akik gyorsan és becsületes emberek rovására akarnak meggazda­godni, akik nem a szakma be­csületét és a munkájuk kifo­gástalan minőségét tekintik legfontosabbnak, hanem arra figyelnek, hogy hogyan lehet a hozzá nem értéssel és a szükség-helyzettel minél job­ban visszaélni. Ezek valóban káros jelensé­gek, melyek sok bosszúságot és keserűséget okoznak és amelyek megszüntetéséért ne­künk is mindent meg kell ten­nünk. Hogyan? A magunk sa­játos eszközeivel: gyülekezete­inkben, még presbitériuma­inkban Is nem egy ilyen mun­kákkal foglalkozó szakember van. A hűséget és szolgáló lel- kületet tőlünk elváró krisztu­si igény rájuk is vonatkozzék. De ismeretségi körünkben és a mindennapi életben is sok lehetőségünk nyílik arra, hogy fejlődő, gazdagodó és szépülő életünk vadhajtásait segítsünk lenyesegetni, jó példával, sze­retettel, felelősen. Szirmai Zoltán Titkok nyomában . Az eddigiekből láttuk, hogy az ország közállapotának rom­lása, Lipót abszolutizmusa mi­lyen súlyosan érintette a pro­testantizmust. A főúri összees­küvés következtében felfüg­gesztett rendi alkotmány egy­fajta „katona-uralmat” ered­ményezett, az adózással meg­sértett római egyház pedig szabad kezet kapott protes­táns elleni szenvedélyének ki­elégítésére. És most az a külö­nös helyzet állt be, hogy a megszálló katonaság fedezte a gyilkosságokat, templom el­it bzásokat, stb. Hogy ebből milyen haszna volt a zsoldo­soknak, azt a képzeletre bíz­hatjuk. De az üldözés következ­tében máris sokan menekültek Erdélybe (pl. a sárospataki is­kola), a protestantizmus ha­gyományos fellegvárába és a hódoltsági területekre. A politikai szituáció kedve­zett pillanatnyilag az udvar abszolutizáló törekvésének. Békeszerződés biztosította a porta felől nyugalmát (a meg­alázó vasvári béke, 1664.), sőt olyan hosszúra nyúlt keze, hogy Sztambulon keresztül kö­vetelhette az Erdélybe és hó­doltsági területekre büntetésük elől menekült „magyarhoni zsiványok” kiadatását. KEZDETBEN SZOKÁSOS VALLÁSI VILLONGÁSNAK látszott az ügy. hiszen az el­lenreformáció már közel egy évszázadra tekintett vissza. Csakhogy az első időkben volt lehetősége a protestantizmus­nak vitába szállni a katoliciz­mussal, (pl. Magyari István és Pázmány vitája a század ele­jén) hatalmas főurak, Erdély és különböző törvények bás­tyái mögül. De a század dere­kára a főurak katolikussá let­tek, Erdély védelmi szerepe pedig ' vészesen közeledett a mélyponthoz, a vallásszabad- sági törvények papírrongyok­ká váltak. A .protestantizmus kiszolgáltatottja lett a dühödt katolizáló törekvésnek, s ehhez minden támogatást megkapott az uralkodó rendszertől. Jaj­veszékeléstől, panasztól volt hangos az ország. Az is igaz, hogy a panasz elhallatszott külföldre, s így a protestáns országok tudomást szereztek a magyar állapotokról. Az üldöztetés azonban nem­csak vallásos köntösben jelent­kezett. A főúri összeesküvés ürügyül szolgált egyfelől az al­kotmány felfüggesztésére, más­felől idegen zsoldosok meg­szállására és nemutolsósor­ban általános politikai hajsza megindításához. A létrehívott rendkívüli törvényszék ez utóbbi szolgálatában állott. AZ ELSŐ 1672. MÁJUS 13- ra Nagyszombatba idézte elő­ször áldozatait. 60 polgári sze­mély jelent meg, köztük 21 volt a nő és 30 férfi. Meg­idézték a pozsonyi evangéli­kus lelkészeket is, noha temp­lomukat korábban elvették már. A vád az volt, hogy az asszonyok „irgalmatlanul meg­vertek egy katolikus papot”, engedély nélkül templomot építettek, befogadták Vitnyédi Istvánt, két katolikus taná­csost megkínoztak. A kereken egy hónapig ülésező törvény­szék a következő ítéletet hoz­ta: „minden pozsonyi evangé­likus lakos Ö Felsége elleni hűtlenségben bűnösn k talál­tatott, ez rájuk bizonyult, ezért életüket és vagyonukat vesztik”. A nőket megdorgál­ták és hazaengedték, a férfia­kat Titius Dávid lelkésszel be­börtönözték. A többi lelkész­nek el kellett hagynia az or­szágot. (A 39 polgárt kérőbb a szász választó közbenjárására engedték szabadon.) Előbukkant tehát a soproni Vitnyédi neve és a hűtlenség vádja. Az ítélet drákói, kegyet­len volt. Halál és vagyonelkob­zás büntetésének lehetőségében reszkedhettek a rabok. Bizo­nyító eljárás nem volt, egye­dül közkegyelemben lehetett reménykedni. A kitoloncolta- tás talán felért a kegyelemmel. EGY ÉV MÜLVA. 1673-ban POZSONYBA idéztek 33 evan­gélikus és 2 református lel­készt. (11 kivételével meg is jelentek.) Erről a törvényszéki eljárásról részleten leírást nyújtott Burius János korpo- nai evangélikus lelkész, aki maga is megidézett vo!'. és vállalta a száműzetés keserű kenyerét. Az alábbi sorokban Burius gondolatai szólaljanak meg. Turóc, Lintő, Zólyom me­gyék lelkészeinek, mint vádlot­taknak kellett megjelenniük, az idézést Szelepcsényi írta alá. Pozsonyban a lelkészek gúnyo­lódás tárgyai voltak és az idő­sek, betegek sem kaptak kí­mélést. A véghatározat kihir­detése előtt az éjszakát az ut­cán kellett tölteniök. A vádak olyan súlyosak voltak, hogy bármelyik elég­nek bizonyult a halálos ítélet végrehajtásához. Az egyház el­leni bűntényekhez hozzákap­csolták a politikai bűnöket. Lázadásokat szítottak a Du­nántúlon és izgatták a népet. Rebellio támasztás ügyében egymással tanácskoztak. Vitnyédivel, Petrőczivel, Thö- kölivel kapcsolatot tartottak. Királyi hivatalnokok házait felgyújtották. Külföldi ellensé­ges hatalmakkal összeköttetés­ben álltak. A törököt behívták az országba. A franciáktól pénzt kértek. Kilenc katoli­kus papot meggyilkoltak. Szö­vetkeztek az erdélyiekkel. A katolikus egyház szent dolgait gyalázták. Rácz Károly még kiegészíti a vádat azzal, hogy Fülek várát átjátszották a töröknek s a lázadások színhe­lyei Szenice, Tura-Luka, Mi­ara volt. A BIZONYÍTÓ ELJÁRÁS SORÁN perdöntőnek a két Vitnyédi-féle levél számított. Idézzük a Bethlen Miklóshoz írt állítólagos levelet! „Ma májusnak 10-én Kel­méd levelét Eperjest vettem. El vagyon szentül végezve, hogy szabadságunkat vérünk­kel oltalmazzuk. Török csá­szárnak adózunk. Erdélyor- szággal egy szivek leszünk. Franczia király megadgya a? adót. Franczia követ által offe- rálta. Hogy ha nem adná, ma­gunk is megh adgvuk, csak készen legyen minden. Lobko- vich bolond szavaitul nem kell tartani, se hamis Montekukul- litul, hanem igen jó volna, hogy ha erdélyországi szent Corona titkos levelet írna a prédikátoroknak minden felé. Jól disponálnák az községet az adóra, hogy fegyvert fogjon, mikor jel adatik. Evangálicus status jól elrendelte. Dunán­túl való földet soproni és kő­szegi főprédikátordkra bíztuk, Bányavárosokat, Pozsonyt, Kassát, Eperjest, Lőcsét. Tren- csint, Árvát, Liptót, Túrócot és a többit oda való püspökök és a széniorok készen tartják. Mi mindnyájan pro Deo, ecc­lesia et libertate pugnaturi et morituri és az pápista ebeket meghtanítjuk, csak kegyelme­tek ne mulasson a hajdúváro­sokkal és hódoltsággal. Rákóczi Ferencet megh kell ijeszteni, de bíztatni is kell. Isten velünk, ki ellenünk. Kelt Eperjesen, május 10-én 1669. Múzsái Vitnyédi István”. A VÁDLOTTAKNAK SEM EZT, sem a Keczer Ambrus­hoz írt levelet nem mutatták meg. A levelekről igen hamar kiderült, hogy hamisítványok. Maga Bethlen Miklós esküvel állította pl. a gályarabokhoz irt levelében, hogy ő a fentebb idézettet Vitnyéditől soha sem vette kézhez. A vádak azon­ban összecsengenek a főúri összeesküvés vádjaival, és no­ha Vitnyédi 70-ben meghalt már, állítólagos levelei váltak perdöntővé a törvényszék előtt. Nincs helyünk az eljárás teljes részletezésére, de annyit mégis megemlítünk, hogy itt került először szóba, ha a lel­készek elhagyják állomáshe­lyeiket, kegyelmet nyernek. Ennek három módja volt: el­hagyása az országnak, lemon­dás a papi hivatalról és átté­rés. A reverzális kötelezvény szövegét rendkívül körmön- fontan szövegezték. A megfé­lemlített lelkészek túlnyomó többsége a száműzetést vál­lalta. Burius is. Hárman kato- lizáltak. És most elérkeztünk ahhoz a „monstre perhez”, amely­nek záró akkordja a gályarab­ság volt, a magyarországi pro­testantizmus 450 éves történe­tének legsúlyosabb megpró­báltatása. Ez a törvényszéki eljárás is Pozsonyban zajlott le. Már a beidézettek roppant tömege Is riasztóan hatott. 1674. március 5-re 735 főből álló tömeget idéztek a rend­kívüli törvényszék elé. Hite­les adatokkal Igazolható, hogy 336-an meg is jelentek. Ilyen méretű eljárás egyházunk képviselői ellen még soha nem volt. 256 evangélikus lel­kész. ill. tanító, 80 református, közöttük egy harangozó jött el Pozsonyba. (Folytatjuk) Dr. Rédey Pál A fordulat Kedves Gyerekek! Izgalmas filmeken vagy regényekben mindig a kedvező tordulatra varunK. Arra a pillanatra, amikor a tószereplő megsza- oadul az eilenseg fogságából, legyőzi ellenfeleit, elmúlik a veszély és minden jóra tordul. Ilyenkor nemcsak a hős és barátai örülnek, mosolyognak, hanem mi, nézők vagy olva­sok is velük örülünk. De a kedvező fordulat örömét nem­csak filmben, regényben él­hetjük át. hanem a valóságos életben is. így például kirán­duláson, ha zivatarba kerül­tünk, zuhog az eső, csattog- villámlik, milyen öröm, ha hirtelen minden elcsendese­dik, szétoszlanak a felhők és kisüt a nap! Csak úgy ragyog az árcunk az örömtől! A ked­vező fordulat örömét érzi a beteg is, amikor az orvos a vizsgálat után kijelenti: „Nem kap több injekciót. A veszély elmúlt.- Hamarosan felkelhet.” Titkos, felfedező utunkon, itt a templomban, most egy különös kedvező fordulatnak leszünk tanúi. Sőt! Előbb azonban vegyük számba, mi is történt eddig. Az oltár köré gyűlt emberek önvizsgálatot tartottak Isten színe előtt. Be­lenéztek Isten törvényének tükrébe, hogy felfedezzék bű­neiket. Ezután feleltek a lel­kész kérdéseire. Feleletükkel bevallották, azaz meggyónták Istennek bűneiket. A gyónó imádságban meg is ismételték bűnvallásukat és Isten ke­gyelméért könyörögtek. S most jön a nagy fordulat. Fi­gyeljetek! A jelenlevők még állnak, és várják Isten döntését. A lelkész szava azonban egészen másként csendül most. mint eddig. Nincs benne parancs, vád, ítélet. Ezt hirdeti: „Isten megbocsátott nektek!” Megle­pő, hatalmas híradás ez! Em­beri fül nem hallhat nagyobb, örvendetesebb hírt a földön. Isten, aki elítéli a bűnt, meg­bocsát a bűnösöknek! Nem vet el magától bennünket, nem ítél kárhozatra, hanem magához fogad, mint szerető édesaoa a gyermekét. Pedig, ha valaki, ö elítélhetne, örök­re eltaszíthatna bennünket bűneink miatt. De Ö nem te­szi. miért! mert buneimt ei- leuere szeret oeniiunnei. Mi­lyen nagy őröm tenet most az oitar Korul aUoK szivéoenl Hi­szen a lelKesz szemeiy szerint nénik mondja a tort! Sót oiz- tatja is onet, hogy bátran higgyék, ne keteikeajeiieK benne, mert vaiooan neutiK szol, rájun vonatkozik isten bünoocsato szeretetenen orommre. De honnan tudja ezt a lel­kész oiyan bizonyosan? ks ua mégis leves a hir? Ha isten megsem bocsátott meg a bű­nösöknek s nem szereti ókét? Nos, az örömnir biztosttena valóban nem a lelkész. O csak megoizást kapott, hogy hir­desse. Olyan, mint a postás, aki csak Kézbesíti a levelet, de nem ő Írja es küldi. Isten bűnbocsátó szeretetének keze­se, biztosítéka Jézus, Ot küld­te Isten hozzánk ezzel az örömhírrel. O hirdette először s mielőtt visszatért Isten örök, láthatatlan világába, megbíz­ta tanítványait, hogy az egesz világon minden embernek ad­ják tovább a hírt. Azt mond­ta nekik: „Ahogyan engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket..Aki meg­hallja és befogadja a hírt, an­nak tovább kell adnia. Ti is beállhattok ebbe a láncba, ha magatok már befogadtátok örvendező hittel Isten bűnbo­csátó szeretetét. Hiszen ez mindennél nagyobb öröm! S bizonyára tudjátok, hogy az öröm annál nagyobb, minél többekkel megosztjuk. Jézus azonban nemcsak hir­dette Isten bűnbocsátó szere­tetét. hanem meg is pecsétel­te azt, hogy biztosak legyünk felőle. Hogyan tette ezt? Ügy, hogy meghalt értünk a ke­resztfán. Feláldozta magát ér­tünk. Vállalta bűneink ítéle­tét, a halált, hogy lássuk, mennyire szeret bennünket, így tette számunkra bizonyos­sá, vitathatatlanná Isten bo­csánatát és szeretetét. Az ő keresztje a legnagyobb, legör- vendetesebb fordulat az em­ber számára. Számotokra is! 4 i Nemcsak magunknak élünk - szociáletikai sorozat Akik visszaélnek szakmájukkal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom