Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-12-28 / 52. szám

A jubileumi ünnepség kere­tében került sor Teológiai Akadémiánk új tiszteletbeli doktorainak avatására is. (Kö­zülük Nikolainen finn püspök közlekedési nehézségek miatt csak másnap érkezhetett meg. Doktori székfoglalója elmon­dása és doktorrá avatása a Teológiai Akadémián külön ünnepség keretében történt egyházunk elnöksége, a tanári kar és a teológiai hallgatók je­lenlétében. Ez alkalommal is jelen voltak államunk képvi­selői is.) A tiszteletbeli doktori cím odaítélésének indoklását, a je­löltek életét és munkásságát dr. Prőhle Károly, dr. Groó Gyula és dr. Vámos József teo­lógiai tanárok ismertették. A doktorrá avatás ünnepi aktusa Után került sor a székfoglalók felolvasására. D. dr. Glen Gar­field Williams, az Európai Egy­házak Konferenciája összefüg­gésében a politikai diakóniá- ról, D. dr. Carl J. Hellberg az 1975-ös namíbiai tapasztalatok alapján az egyház prófétai sze­repéről szólt. D. dr. Aimo T. Nikolainen székfoglal ójának címe: Pál Római levelének cél­ja és feladata volt Dr. Glen Garfield Williams életrajza Dr. Glen Garfield Williams Nagy-Britannia walesi tarto­mányában, Newport városában született 1923-ban. A második világháborúban Észak-Afriíká- han és Olaszországban harcolt az angol fegyveres erők tisztje­ként Teológiai tanulmányainak elvégzése után baptista lelkész lett, és 1950-ben filozófiai, majd 1953-ban teológiai ma­giszteri fokozatot nyert a walesi egyetemen. Ez utóbbit még 1951-ben megszerezte a londoni egyetemen is. Nagy-Britannia és Írország Baptista Uniója, majd az Egy­házak Világtanácsa 1953-ban ösztöndíjat biztosított számára, amelynek keretében a tübinge- ni egyetemen folytatta tanul­mányait, ahol 1955-ben teoló­giai doktorátust tett. Disszer­tációjának témája Bemardinó Ochino itáliai reformator mun­kássága volt. Miután négy éven át (1955— 1959) St. Albans városa bap­tista egyházának lelkésze volt, 1959-ben az Egyházak Világ­tanácsának Európa-titkára lett és főként az egyházközi segély, és menekültügyek, valamint a világszolgálati szekció kereté­ben munkálkodott, egészen 1968-ig. Közben, 1961 és 1968 között az Európai Egyházak Konferenciájának titkára is volt és a szervezet 1968-ban történt önállósodásakor. 1968 áprilisával annak első főtitkára lett. Ennek a 106 európai pro­testáns és ortodox tagegyházat számláló nemzetközi egyházi szervezetnek világviszonylat­ban is köztiszteletben álló ve­zetője. Irodalmi munkássága !s rendkívül kiterjedt: számtalan cikke és tanulmánya jelent meg különböző európai orszá­gokban. teológiai kötetekben és föl vói ratokban. • E széles körű ökumenikus tevékenysége, nemzetközi te­kintélye és irodalmi munkás­sága alánján javaslom, hogy dr Glen Garfield Williams fő­titkár urat Teológiai Akadé­miánk avassa tiszteletbeli dok­torává. Dr. Carl-Johan Hellberg életrajza Dr. Carl-Johan Hellberg, a Lutheránus Világszövetség Egyházközi Együttműködési Bizottságának igazgatója, 1926. Új tiszteletbeli doktoraink szeptember 18-án született Svédországban. Édesapja evan­gélikus lelkész volt. A lundi egyetemen folytatott teológiai tanulmányainak be­fejezése után 1953-ban lelkész. szé avattak. Egyházi szolgála­tát a växjöi püspökségben kez­dette meg. Rövid hazai szolgálat után a kelet-afrikai Tanzániában missziói területen munkálko­dott, előbb gyülekezeti lelkész­ként, majd öt éven át'mint az ottani egyháznak főtitkára. a Jelenések könyvének a ma­gyarázatát. 1971-ben könyvet írt az Újszövetség teológiájá­ról. Nikolainen püspök közegy­házi tevékenységét egyfelől finn egyháza keretében, más­felől széles ökumenikus di­menzióban folytatja. 1951-től 1970-ig ő volt a Finn Egyház Lelkészszövetsógének az elnö­ke, 1952—1964-ig pedig a Finn Egyház Ifjüsági Tanácsának az elnöke Ma is elnöke — 1972 óta — a Finn Egyház Központi Gyülekezeti Szövetségének és a Finn Egyház Laikusképző Intézetének, s egyúttal tagja egyháza zsinatának és elnöke a zsinati Teológiai Bizottság­nak is. 1954 óta tagja és alel- nöike a Finn Egyház Külügyi Bizottságának. Ilyen széles körű belföldi tu­dományos és közegyházi mun­kája mellett nagy szerepet visz Nikolainen püspök az ökume­nikus mozgalomban is: az Egy­házak Világtanácsa már 1954- ben a Központi Bizottság tag­jává választottá, s ennek a ma­gas nemzetközi egyházi gré­miumnak azóta is tagja. Nikolainen püspököt, aki több ízben járt már hazánk­ban, közismert tudományos és közegyházi tevékenysége alap­ján javaslom Teológiai Akadé­miánk tiszteletbeli Doktori cí­mével kitüntetni. Baranyi Ferenc: PORYERS A Lutheránus Világszövetség helsinki nagygyűlésén, 1963- ban dr. Hellberg képviselte a tanzániai evangélikus egyhá­zat. Közben 1953-ban az uppsa- lai egyetemen elnyerte a teoló­giai licencia tus fokozatát Majd 1964-ben a lundi egyetemen a teológia doktorává avatják. 1963—65 között a tanzániai misszió titkáraként Limában teljesített szolgálatot. 1966—68- ban a Lutheránus Világszövet­ség missziói osztályának Afri- ka-titkára Genfben. 1968—69- bem ugyanennek az osztálynak igazgatóhelyettese. 1970-től a Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Bi­zottságának igazgatója. E sokoldalú és kiterjedt nem­zetközi ökumenikus egyház­szervezeti munkássága mellett elmélyedt tudományos munkát is végzett. 1964 őszén a kop­penhágai egyetemen vendég- professzorként tartott előadá­sokat. 1970-ben az amerikai egyesült államokbeli St. Luisi Concordia Szeminárium tudo­mányos munkásságának elis­Akit egyszer porig aláztak: porig kell azért lehajolni, a méltósága-vesztett sorshoz máltÓ6ág-vesatve igazodni. Előtted ember ráng a‘porban? Megértem: belerúgni könnyebb. Még emberibb átlépni rajta könnyed sikkjével a közönynek. Mentséged is van, ha a lelked bátortalan feddése rádvall: másokért őrzött tisztaságod nem szennyezheted más porával. Ha lehajolsz, még orra bukhatsz és hát derekad roppanó is, ápolt tüdődet is belepné a talajmenti szilikózis, hát nem hajolsz porig, ha porból akármi hív: kincs, ócska holmi Pedig akit porig aláztak — porig kell azért lehajolni. Megjelent a költő „Esőveréssel” című kötetében 1975-ben 0 Az Északi Egyházkerület felhívása Az Egyházikerület Elnöksége felhívja a lelkészek és segéd­lelkészek figyelmét a megüresedett Sziráki (Nógrád m.) lelikészd állásra. A javadalom megfelel az országos lelkészi átlagnak. Az érdeklődők levélben jelentkezzenek az egyházkerület püspökénél (1085 Budapest VIII., Üllői út 24.) A VASÁRNAP HELYE A NAPTARBAN méréséül tisztéletbeli doktorrá avatja. Dr. Hellberg igazgató több­ször is járt hazánkban. Részt vett új teológiai akadémiai épületünk felavató ünnepségén is. Személyében hazánk és egy­házunk őszinte barátját tisztel­hetjük és köszönthetjük. Széles körű ökumenikus és nemzetközi tevékenysége, köz­ismert és megbecsült tudomá­nyos munkássága alapján, ja­vaslom, hogy Lie. D. dr. Carl- Johan Hellberg igazgatót Teo­lógiai Akadémiánk avassa tisz­teletbeli doktorává. Dr. Aimo Taono Nikolainen A finn evangélikus egyház zsinatának állásfoglalása sze­rint az egyházban a vasárnap marad a hét első napja. En­nek kijelentését azért tartot­ták fontosnak, mert a Nem­zetközi Szabványügyi Szerve­zet (ISO) ajánlását elfogadva Finnországban is olyan naptá­rak jelentek meg, melyeken a hét első napja hétfő. A zsinat úgy vélte, hogy ez a helyzet nem változtatja meg a vasárnap jelentőségét az egyház^ életben, hiszen tech­nikai jellegű intézkedés, mely a nemzetközi gazdasági élet követelményeihez igazodik. Az egyház tanító munkájában ezért hangsúlyozni fogják, hogy a vasárnap a keresztyén hét első napja. Óév esti meditáció Talán soha nem rohanja meg tudatunkat olyan félelmetesen az idő múlása, mint óév estéjén. Már maga az a tény, hogy holnaptól kezdve új naptár kerül asztalunkra és új dátumot írunk leveleinkre, arról beszél, hogy újra elszállt felettünk egy esztendő, egy évvel újra idősebbek lettünk. Ha pedig egy ala­posabb pillantást vetünk a tükörbe, az onnan reánk meredő tekintet, az egyre szaporodó ősz hajszálak, az egyre mélyülő barázdák szintén arról árulkodnak, hogy múlik az idő, éveink sietnek. Ugyanezt juttatja eszünkbe gyermekeink, unokáink növekedése, barátaink és ismerőseink őszülő feje. Óév estéjén nemcsak egyházi énekeink figyelmeztetnek, hanem körülöt­tünk minden azt súgja a fülünkbe, hogy „bujdosásunk eszten­dei gyorsan jőnek, fogynak." VANNAK EMBEREK, AKIKET AZ IDO MÜLÄSA PÁNIK­BA EJT. Mint mulatozók záróra előtt, igyekeznek kihasználni a hátralevő idő minden pillanatát. Nem új dolog ez. Amióío ember él a világon, az idő múlása az élet élvezeteinek ala­posabb kihasználására ösztönözte az embert. A „minden órá­nak szakaszd le virágát” életelv elsősorban az idő múlása mi­att keletkezett pánik-hangulatból táplálkozik. Erre vezethető vissza az az ősi általános szokás is, hogy az óesztendőtől vi­dám szórakozások hangulatával búcsúznak az emberek. Azon­ban bármilyen vidám is a szilveszteri műsor, bármilyen ma­gasra emelkedik is az óév esti hangulat, az idő múlását nem tudja feledtetni. Hiszen, ha január 1-én nem is, de 2-án min­denki számára teljes realitásával megkezdődik az új esztendő, s akkor mindenki rádöbben arra, hogy szilveszteri hangulat­tal csak néhány órára sikerült feledtetni a rideg tényt, hogy az idő rohanásával nem tudunk versenyre kelni. AZ IDŐ MÜLÁSÁNAK NEM FELTÉTLEN VELEJÁRÓJA ez a pánik-hangulat. Lehet a rohanó időre úgy is tekinteni, mint Isten ajándékára. A múló idő az a keret, amelyben meg­valósulhatnak számunkra Isten ajándékai. \ Ha ilyen szemmel tekintünk az elmúlt esztendő tovatűnő napjaira, akkor lelki szemeink előtt olyan események sorakoznak fel, amelyek öröm­mel és hálával tötik meg szívünket. Újra átéljük például a sok boldog órát, amit Istennel való közösségben, a gyülekezetben tölthettünk. Mennyi drága ajándékot kaptunk: ha bánat ért, vigasztalást, ha kétségbe estünk, új hitet, ha megfáradtunk, új erőt, ha magunkra maradtunk, testvéri támogatást. Szinte mindennap tapasztalhattuk, hogy az idő rohanásában Istennek mindig volt ideje számunkra, az ő ajándékot osztogató keze soha nem hagyott cserben bennünket. A lelki ajándékok mel­lett a mindennapi élet ezernyi örömével is elhalmozott. Ren­delt mellénk szerető szíveket. Megértő hitvestárssal ajándé­kozott meg, akivel megoszthattuk örömünket, bánatunkat. Gyermekeink szeretetével és unokáink mosolyával vett körül bennünket, amely feledtetni tudta az élet útjának göröngyeit. Ha betegágy mellett kellett virrasztanunk vagy koporsó mel­lé kellett állnunk, Isten vigasztaló szava, hozzátartozóink, ba­rátaink együttérző szive mindig új erőt, reménységet jelen­tett számunkra. De nemcsak minket, az egész emberiséget át­ölelte ez a kimondhatatlan nagy szeretet. Megőrizte a békét, erősítette a népek és vezetőik szívében a megértést és a ba­rátságot, s ez által megteremtette a békés fejlődés lehetőségét. A TOVATŰNŐ IDŐ azonban nemcsak Isten ajándékainak élvezésére nyújt alkalmat, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy megháláljuk ezeket az ajándékokat. Ezt a legegyszerűb­ben az által tehetjük, hogy engedelmesen alkalmas eszközökké válunk, hogy Isten ajándékait továbbítsuk az emberek felé. Egy szép egyházi énekünk ezt így fejezi ki: „Gyorsan folyó időmet az Űr nem adta hiába, de azért, hogy erőmet gyako­roljam jó munkában!" Az esztendő utolsó estéje mindig jó alkalom arra, hogy számot vessünk, hogyan használtuk ki erre a szogálatra az elmúlt esztendő tovatűnő napjait. Vajon tud­tunk-e Isten örömöt adó ajándék lenni hozzáartozóink szá­mára, amely mosollyal, vidámsággal töltötte el életüket vagy olyan teher voltunk számukra, amely csak szomorúságot tá­masztott szívükben és könnyet fakasztott szemükben? Az a kérdés is elénk mered, milyen volt a kapcsolatunk munkatár­sainkkal. Hiszen az elmúlt esztendő napjainak nagy részét velük töltöttük el. Tudtunk-e olyan társak lenni, akiknek meg­értő szeretete széppé varázsolta munkahelyünk légkörét? Hogy a gyorsan tovaszálló évek milyen nyomokat és emlékeket hagynak a körülöttünk elök életében, az nagyrészt azon múlik, hogyan töltjük be hivatásunkat, vagyis hogyan vállaljuk Isten simogató, örömet és ajándékot adó kezének szerepét. LEHETETLEN, HOGY E SZÁMADÁS NYOMÁN NEM EREZNÉNK, hogy az elmúlt esztendőben is sokszor nagyon engedetlen eszközei voltunk Istennek, öröm és vidámság he­lyett sokszor teremtettünk magunk körül bánatot és szomo­rúságot. Azonban Isten legnagyobb ajándékát, bűnbocsátó és új életet teremtő kegyelmét az esztendő utolsó estéjén is fel­ajánlja mindnyájunk számára. Ennek az ajándéknak az ere­jével oda tudunk lépni szerelteinkhez, hogy legalább ezen az estén bepótoljunk valamit abból, amit egész évben elmulasz­tottunk és ezzel az erővel valóban vidáman tudunk elindulni a tovatűnő idő szárnyán boldog új esztendők felé. Dr. Selmeczi János életrajza Dr. Aimo Tauno Nikolainen helsinki evangélikus püspök 1912. július 10-én született Hel­sinkiben. Teológiai tanulmá­nyainak elvégzése után 1932- ben tett végszigorlatot a hel­sinki egyetem teológiai karán, majd a rákövetkező évben fi­lozófiai magiszteri, s 1934-ben teológiai licenciátusi fokozatot nyert. 1935-ben, tehát idén negyven esztendeje szentelték lelkésszé. Két évre rá, 1937-ben nyújtot­ta be a helsinki egyetemen teológiai disszertációját és sze­rezte meg teológiai doktorátu­sát. 1939-től lektor, 1939—1945 között pedig docens volt az egyetem teológiai fakultásán, amelynek azután 1946-ban új­szövetségi tanszékvezető pro­fesszora lett A teológiai fakul­tásnak csaknem negyed évszá­zadon át, 1945-től 1969-ig dé­kánja volt Három éve, 1972 óta Helsinki püspöke. A teológiai tanulmányok művelésében már fiatalon ki­tűnt kortársai közül. Első nagy munkája 1944-ben jelent meg két kötetben (1946^) „A feltámadáshit kérdése a Bibliá­ban és a korabeli világban” címen. Számos kommentárt írt az újszövetségi könyvekhez, így megírta Lukács evangéliu­mának, az Apostolok Cseleke­deteinek, a Római levélnek és A Teológiai Akadémia ünnepi ülése (Folytatás a második oldalról) Jézus nyomán Luther segítségével elsősor­ban az tisztázódott, hogy mi­lyen értelemben kell a hívő­nek részt vennie az állam és a társadalom életében, és hogy ezt teheti hitének sérelme nél­kül, sőt erre éppen hite által van kötelezve. De nyitva maradt az a to­vábbi kérdés, hogy mi a helye és feladata az új társadalom­ban a hívők közösségének, a gyülekezetnek, az egyháznak? Erre is feleletet kellett ad­nunk, hiszen nemcsak az egyes hivők helyzete változott meg az épülő szocializmus­ban, hanem az egyházé is. Erre Luther nyomán, de rajta is túl menve az egyház fejé­nél, Jézus Krisztusnál keres­tünk és találtunk választ. Ma már olyan egyszerűnek lát­szik, .amikor elmondjuk, hogy Jézus Krisztus nem azért jött, hogy uralkodjék, hanem hogy szolgáljon, és ezért híveitől, egyházától is azt várja, hogy szolgáljanak. De ennek komo­lyan vétele azt jelentette, és azt jelenti, hogy az egész egy­háznak kívül és belül meg kell újulnia. Az idősebb nemzedék még jól tudja, mit jelentett az egyház belső életében az, hogy egyházunk egész szervezetét és különösen a gyülekezetek egész életrendjét a szolgálat elve szerint építettük át. Leg­nyilvánvalóbb ez a gyülekeze-1 tek anyagi gazdálkodásában, amikor megszűnt az egyházi adó állami segítséggel való beszedésének lehetősége, és gyülekezeteink átálltak a tel­jes önkéntességre. De ezen messze túlmenően az egész lelkészi, egyházi szolgálatunk is az önkéntességre épült úgy, hogy teljes mértékben tiszte­letben tartja minden ember­nek a meggyőződését és lelki- ismereti szabadságát. Ezt úgy értjük és gyakoroljuk, hogy senkit nem kényszerítünk az egyház életében való részvé­telre, még lelki kényszerrel sem, de hívunk és várunk mindenkit a szolgálatra és a szolgálatokban való segítésre. Mert ez a másik fele ennek a koncepciónak: maga a gyüle­kezet és ez egész egyház is, szolgálatban és szolgálatból él. Ez azt jelenti, hogy ?: egyház ott segít, ahol segítségre szük­ség van, és azzal segít, amivel segíteni tud. Nyilvánvaló, hogy amikor az egyes ember lelki kérdései kerülnek elő, akkor az evangéliummal meg kell adnunk a személyes lelki segítséget. De az is nyilvánva­ló, hogy ha elénk kerül a né­pek és az emberiség gondja, igazságosságért és békéért va­ló harca, akkor az egyház itt sem vonulhat vissza azzal az indokolással, hogy az evangé­liumnak és az egyháznak csak a személyes lelki kérdé­sekkel van dolga, hanem min­den rendelkezésre álló esz­közzel: az evangélium erejé­vel, a meggyőző szó hatalmá­val és anyagi segítséggel, ál­lásfoglalásokkal és tettekkel kell az emberiség igaz ügye mellé állnia. Jól tudjuk, hogy o szolgálat teológiájának ez a kifelé ható vonala, ez a világtávlatú dia- kóma mennyi problémát okoz, és mennyi megnemértéssel is találkozik világszerte az őku- menében. Jól tudjuk azt is. hogy mint hivő emberek sem igényelhetjük, hogy az embe­riség minden kérdésére meg tudjuk adni és éppen esek mi tudjuk megadni a jó megol­dást. De éppen ezzel a tudat­tal soroljuk be magunkat at emberek közé a világban a minket megillető helyre: a szolgálat helyére, — azzal, hogy nem lépünk fel a világ tanítóiként, hogy uralkodjunk rajta, hanem csak embertár­saink mellé álljunk, hogy se­gítsünk, ahol tudunk. Amikor így látjuk az egyház feladatát a világban, akkor hozzá kell tennünk, hogy így látjuk a teológia feladatát is. Nem az a végső célunk, hogy szép rendszerbe foglaljuk a szolgálat teológiáját, hanem hogy magával a teológiával, a teológiai munkával is szol­gáljunk. hogy felvállaljuk embertársaink problémáit, és az evangélium világosságával szolgálva segítsük őket előre. Í9V fogjuk fel lelkészképzé­sünket is, mint olyan szolgá­latot, amellyel szolgálatra hív­juk fiatal testvéreinket abban a tudatban, hogy az igazán nagy szolgálatot nem mi tesz- szük, hanem az Űr Jézus Krisztus. Aki úgy szolgált, hogy életét adta a világért, és értünk is. Aki feltámadt és él, hogy szolgálatra hívja övéit hogy rajtuk keresztül szolgál­jon az emberiségnek a mai világban is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom