Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-12-28 / 52. szám
Esti sétán Késő este, amikor a sok üldögéléstől, olvasástői, vagy neta- lántán mint most, a cikkírás fölötti töprengéstől már zúg a fejem, elnehezedik a szemem, megfogadom a sokszor hallott jótanácsot: nyakamba veszem a környező utcákat, elindulok sétálni. Többszörösen érdemes ezt tennem és már csak azért is, mert ilyenkor este még szebbek a mi óbudai utcáink s az esti fényben méginkább szépek a mi sokszor kipellengérezett modern házaink. Az utcák szépségét az adja, hogy egy helyütt évről évre vidámabban növekednek a gondosan ápolt fasihederek, másutt meg komolykodó bólogatássokkál visszhangozzák az ember lépteit az öreg fák. A házaink meg azért igazán szépek, mert kellemes otthont adnak több tízezer lakóiknak, közülük sokan olyanoknak, akiknek még nem is olyan régen legfeljebb csak szűkös albérlet jutott. Egy-egy ilyen esti séta sok mindenre adhat alkalmat: a kívánt kikapcsolódásra, az elmúló nap elmúlott eseményeinek számbavételére s legfőképpen az egyszer látott, hallott dolgok feletti kötetlen tűnődésre. Igen, legfőképpen ez utóbbira, mert nálunk Óbudán évszázadokkal mérik az időt a kövek, az utcák évtizedekkel a fák s években a házak s falaik között az emberek. AZ ELMÚLT ÉVSZÁZADOK úgyszólván csak romokat hagytak ránk: az amfiteátrum, az egykori katonai fürdő, a hajdani erődítmény, a Raktár utcai temetőkápolna málladozó alapköveit, a „királynő várának” maradványait. Alattunk nem is egy, hanem több régi város, település nyugszik — nyomaikra mindenütt rábukkan az újat építő ember — és a réteges humusz alatt ott nyugszanak a hajdanvolt emberek is. A házakat tűzvész, áradás és háborúk pusztították el, az embereket ugyanezek vagy a koránjött, pestise« halál. Kő- korszakbeli „őslakosok”, római polgárok, pogányokból lett keresztyének, vándorló népcsoportok, régi és újabb kori magyarok, s ki tudja, hogy még hányféle nép csontjai keveredtek így össze szétválaszthatatlanul. Szétválaszthatatlanul, mint ahogyan elválaszthatatlanul közös volt a sorsuk is: a béke, a nyugodt élet rövid korszaka után az értelmetlen megsemmisülés. De a három vagy öt emberöltőnyi múlt öröksége sem vigasztalóbb: egyre kevesebben, de még itt vannak a kicsi házak. roskadtságukban megadóan várva, hogy reájuk is sor kerüljön, hogy ők is eltűnjenek és majd csak a szép nevű utcák emlékeztessenek a régen voltakra. S ha nem is olyan sokára, teljességgel megújul ez a mi városnegyedünk, akkor csak hírmondónak marad utódainkra néhány ódon épület, az is kicsinosítva, egykori szerény pompájában mosolyogva. A TÖBBIT MAR MI ÉPÍTETTÜK MAGUNKNAK és a mi nemzedékünk hagyja örökségként a holnapra, a jövőre. Az az ország építette a házakat, az óvodákat, az iskolákat, az üzleteket és többi fel nem sorolhatókat, amely éppen ebben az esztendőben emlékezett meg arról, hogy harminc éve szabad, hogy ennyi ideje — tehát: egy emberöltő óta — békében él. Az az állam, az a szocialista rend tette mindezt lehetővé, amelynek egyszerre éltetője és édes szülötte a béke, az emberség, a társadalmi igazságosság és a hazai—nemzetközi összefogás maga. Hogy pedig ennek az országnak hűséges polgárai, a szocialista társadalomnak egyenrangú, a magunk helyén egyenlő felelősségű tagjai vagyunk, az mindnyájunk számára természetes létállapot — legyünk akár hivő keresztyének vagy a marxista—materialista világnézet vallói. S természetes a számunkra az is, hogy így az esztendő napjainak vége felé mindnyájan együtt figyeljük az erre hivatottak, az erre választottak számadását és együtt gondoljuk végig mindazt, ami országunkban s a világban történt, ami biztosította jelenünk nyugalmát, emberi jólétünket és megerősítette a jövendőbe vetett reménységünket. „A termelés bővülésével összhangban — olvashattuk a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a TV. ötéves terv teljesítéséről szóló jelentésében — rendszeresen emelkedett népünk életszínvonala, tovább javult a társadalmi gondoskodás a dolgozó emberről és családjáról”. — „A lakosságot közvetlenül szolgáló létesítmények — a lakások, az óvodák, a bölcsődék, az üzletházak, a közművek, a budapesti metró — építésében nagy eredmények születtek”. — Jelentősen emelkedtek az alacsony nyugdíjak, növekedett a gyermekgondozási segély, megkétszereződött a családi pótlék összege. Társadalombiztosításban részesül az ország minden lakosa. A tervezettnél 30 ezerrel több, összesen 430 ezer lakás épült, öt év alatt kereken másfél millió ember jutott új otthonhoz. Megépült az egymillió lakás, s ezzel teljesül 15 éves lakásépítési programunk”. S HA KÖZÖSEN SZÁMBA VESSZÜK az elmúlt tizenkét hónap külpolitikai eseményeit is, akkor érdeklődésünk első helyére mindenképpen a helsinki találkozó kívánkozik. Odakívánkozik egyszerűen azért, mert minden tetszetős frázist kerülve, világtörténelmi jelentőségű volt és marad az az okmány, amit földrészünk — egy kivétellel — minden és az észak-amerikai kontinens két államának vezetői írtak alá. Világtörténeti jelentőségű egyszerűen azért, mert Európa államai több évezredes történetük során eddig még soha nem biztosították, sőt szavatolták egymás és a magúk számára a békés egymás mellett élés lehetőségét. Büszkék lehetünk, méltán büszkék: a szocialista világ békepolitikája tette ezt lehetővé és úgy, hogy a százmilliók közös küzdelméből mi magyar keresztyének is kivettük a nekünk adatott részt. Mondom: ha nagyon fáradt vagyok, nyakamba veszem az utcákat s elmegyek sétálni. Míg e sorokat írtam, most is ezt tettem: végigjártam a házunk környékét. Kint már késő este van s nálunk ilyenkor minden csöndes. Csendesek az utcák, hallgatva várják a reggelt az óvodák, az iskolák; alszanak a kényelmes otthont adó házak és nyugodtan alhatnak lakóik is. Nyugodtan, mert abban a biztos tudatban várjuk a holnapot, hogy munkánk nem volt és most már soha nem is lesz hiába*aTÓ' Dr. Vámos József Huszonöt éves az Evangélikus Teológiai Akadémia D. Káldy Zoltán püspök-elnök ünnepi köszöntője A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ELNÖKSÉGE NEVÉBEN megbecsüléssel és szeretettel köszöntőm Teológiai Akadémiánkat negyedszázados jubileumán. Olyan intézményt köszöntök, amely a miénk, amely a szívünkhöz nőtt és amelynek munkáját egész egyházunk jó irányú és jó tartalmú szogálata érdekében igényeljük. AMIKOR TEOLÓGIAI AKADÉMIÁNK 25 ÉVES JUBILEUMÁRA gondolunk, szívünkben és emlékezetünkben tartjuk, hogy nemcsak az utolsó negyedszázadban volt teológiai főiskolánk, hiszen ezt megelőzőleg közel négy évszázadon keresztül folyt egyházunkban lelkészképzés. Hálával gondolunk az atyákra, akik előttünk jártak, teológiai főiskolákat tartottak fenn és végezték a lelkészképzést. Szeretném hangsúlyozni a kontinuitást az atyákkal, teológiai munkájukkal és megvallott hitükkel Noha a kontinuitást egyértelműen valljuk, ezzel nincs ellentétben, hogy 1950-ben mégis új kezdődött egyházunkban a jelenlegi Teológiai Akadémia felállításával. Az újat az hozta, hogy népünk- ^ nek a fasizmusból és egy igazságtalan társadalmi rendből való felszabadulása nyomán új társadalmi rend építése indult meg. Ebben a társadalmi rendben 1949-ben az új Alkotmány kimondotta az egyház és állam szétválasztását. A korábbi évek helyzetével szemben magának az evangélikus egyháznak kellett gondoskodnia a lelkészképzésről. Egyházunknak volt ereje, hite és reménysége a Teológiai Akadémia felállítására és a lelkészképzésnek új körülmények között való folytatására. A Teológiai Akadémia felállításának pillanatában nyilvánvaló volt, hogy noha nagyra becsüljük elődeink teológiai munkáját és annak értékeit tovább akarjuk vinni, mégis az új Teológiai Akadémián olyan munkának kell folynia, amely segíti egyházunkat az új történelmi körülmények között az új társadalomban a jó úton járásban. Segítenie kellett a Teológiai Akadémiának egyházunkat Isten Igéjének mélyebb megismerésében, a teológiai kérdések új felvetésében és megközelítésében, az új társadalomban élő evangélikus emberek eligazításában, napi kérdéseik megoldásában. Ugyancsak segítenie kellett a Teológiai Akadémiának egész egyházunkat az új társadalomhoz való viszony összefüggésében döntések és állásfoglalások kimunkálásában. Noha mindezt nem kizárólag a Teológiai Akadémia végezte el, hanem elsősorban az egyház vezetői, mégsem nélkülözhették a Teológiai Akadémia felbecsülhetetlen segítségét. KÖSZÖNJÜK A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁNAK — néhány professzorának külön is —, hogy jelentős részt vállaltak a diakóniai teológia kimunkálásában. Együtt fedeztük fel püspökök, professzorok, lelkészek, hogy az evangélium közepében az a Jézus Krisztus van, Aki azért jött el, hogy igehirdetésével, életével, halálával, feltámadásával szolgáljon. Erre a Diakonos Jézus Krisztusra néztünk, amikor helyünket és szolgálazunk életét valami splendid isolation helyzetből, hanem tudja, hogy ő is gyülekezet az egész Magyarországi Evangélikus Egyház tagjaként. Teológiánk és annak professzorai nem íróasztalok mellett találják ki a teológiai kérdéseket, szenzációkat hajszolva, hanem azokra a kérdésekre akarnak világos teológiai feleletet adni, amelyeket az egyház valóságos élete és szolgálata vet fel a mi időnkben, a mi történelmi körülményeink között. örülünk annak, hogy profesz- szoraink olyan felszentelt lelkészek, akik örömüket lelik D. Káldy Zoltán püspök-elnök ünnepi köszöntője tunkat kerestük az új társadalomban. Törekedtünk olyan teológiai munka kiépítésére, amely segítette egész egyházunkat és egyházunk tagjait ennek a Krisztusnak a követésében. Meg vagyunk róla győződve, hogy ez a diakóniai teológia nem egy hamis teológia, nem csonka teológia, nem a rajongás teológiája, hanem olyan, amely magába öleli a Jézus Krisztusról való mai bizonyságtétel egészét. Nem igaz az, hogy ez egy horizontális irányú, ember-központú teológia, amelyben perifériára szorul maga az Isten és helyébe az ember kerül, hanem olyan teológia, amelynek középpontjában Jézus Krisztus áll. Mivel azonban Jézus Krisztus szerette 'és szereti az embert, éppen azért ez a teológia ébreszti az ember iránti szerete- tet és foglalkozik az embernek nemcsak lelki, hanem anyagi természetű kérdéseivel is. Mi nem akarunk olyan teológiát, amely Isten nélküli, de olyat sem, amely ember nélküli. A vertikális és horizontális vonalat ebben a teológiában szorosan együtt tartjuk és azt nem engedjük egymással kijátszani. Örülünk, hogy Teológiai Akadémiánk ezen az úton halad. ANNAK IS SZÍVBŐL ÖRÜLÜNK, hogy Teológiai Akadémiánk, annak profesz- szorai és hallgatói benne vannak az egyház életében. Teo-* lógiai Akadémiánk nem balkonról nézi egyházunk életét, nem outsiderként nézi egyháaz evangélium gyülekezetekben való hirdetésében is. Igazán tanítani a Teológián csak az tud, aki szereti a szószéket is. KÍVÁNJUK TEOLÓGIAI AKADÉMIÁNKNAK, profesz- szorainknak és hallgatóinknak, hogy járjanak tovább ezen az úton. Neveljenek olyan lelkészeket, akik hitben járnak, örömmel végzik a szolgálatot az egyházban és a szocialista társadalomban, szívesen prédikálják Jézus Krisztus evangéliumát és örömmel szolgálják magyar népünk és az emberiség nagy családjának boldogulását. EZEN A JUBILEUMI ÜNNEPEN TISZTELETTEL ÉS SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM Teológiai Akadémiánk új doktorait: Aimo Nikolainen helsinki püspököt, Carl-Johan Hellberg lelkész urat a Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Osztályának igazgatóját, és Glenn Garfield Williams lelkész urat, az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkárát, örülünk, hogy őket tiszteletbeli doktorainknak tudhatjuk abban a sorban, amelyben az első számú tiszteletbeli doktor Nathan Söderblom svéd érsek volt. Részünkről a tiszteletadás elsősorban személyüknek szól. Nikolainen püspök úr Finnországban több mint másfél évtizede sokszor mutatta meg Magyarországi Evangélikus Egyházunk iránti szeretetét. A testvéri kapcsolat felelevenítése és tartása mellett volt akkor is, amikor többen még szívesebben látták elszigetelésünket. Otthonában mindig otthonra találtak azok a magyar lelkészek, akik Finnországban jártak. Eljött hazánkba is, szolgált közöttük és mindig érdekelte egyházunk élete. Carl Hellberg igazgató úr ugyancsak sokszor mutatta meg szeretetét velünk szemben. Nagy segítséget adott azzal, hogy új Telológiánk felépítését támogatta. Az Egyházi Együttműködési Bizottság ülésének Kecskeméten való megtartását neki köszönhetjük. Személyesen is köszönöm Neki, hogy az én szolgálatomat az Egyházi Együttműködési Bizottságban megbecsülte és segítette. Köszönjük Williams főtitkár úrnak a segítségét is. Ö is azok közé tartozik, akik régóta bizalommal fordultak az új társadalmi rendben szolgáló Magyarországi Evangélikus Egyház és annak vezetői leié. Segítette, hogy a bizalmi viszony kiépüljön egyházunk és más európai egyházak között. Többször jött el hozzánk. Külön is köszönjük, hogy a Keresztyén Békekonferencia és az Európai Egyházak Konferenciája köpött az együttmun- kálkodást segíti. Azt is köszönjük, hogy egyházunk egyik professzorának szolgálatát az Európai Egyházak Konferenciájának vezetőségében segítette és igényelte. A személyeken túlmenőleg a tiszteletbeli doktorátus szól a Finn Evangélikus Egyháznak, a Lutheránus Világszövetségnek és az Európai Egyházak Konferenciájának. Jelezni akarjuk, hogy mi tudatosan családtagoknak tudjuk magunkat az említett egyházi közösségekben, segíteni akadjuk azok munkáját és támogatni akarjuk minden olyan törekvésüket, amelyek az egyházak közötti testvéri viszony kiépítésére és az emberiség mai nagy problémáinak megoldásában való részvételre irányulnak. Végül figyeltünk arra is, hogy a doktorátusokat egy finn, egy svéd és egy angol személyiségnek adjuk. Ezzel viszont jelképezni kívánjuk nemcsak az egyházak egymáshoz való közeledésének a szükségét, hanem a népek együttműködésének szükségét a békéért és aZ igazságosságért. Erre külön hangsúly esik a Helsinkiben tartott Biztonsági és Együttműködési Konferencia záródokumentumának aláírása után. Mi a magunk helyén a záródokumentum szellemében akarjuk segíteni az európai népek együttműködését. Isten áldja meg új tiszteletbéli doktorainkat és tegye gyümölcsözővé a további együttműködésünket. A Teológiai Akadémia ünnepi ülése Országos püspök- elnökünk fenti köszöntő beszéde november 17-én a Budapest Deák téri templomban a Teológiai Akadémiánk 25 éves jubileuma alkalmából tartott akadémiai ünnepi ülésen hangzott el. 25 év óta a Magyarországi Evangélikus Egyház Teológiai Akadémiája készíti fel egyházunk lelkészeit a szolgálatra. A legfőbb felügyeleti jogot az Akadémia munkája felett az Országos Elnökség gyakorolja az ezzel megbízott soros püspökön keresztül. A lelkészi szolgálatra való felkészítés negyedszázaddal ezelőtti újjászervezése közelebb hozta egyházunknak ezt a nagyon fontos munkáját egyházunk egészének a szolgálatához nemcsak helyileg és szervezetileg, hanem a tanítás és nevelés tartalmát és formáját illetőleg is. A Teológiai Akadémia munkája segítette a szocialista magyar társadalomban a sajátos magyar evangélikus teológiai gondolkodás és gyakorlat, az immár határainkon túl is megbecsült diakóniai teológia kibontakozását. A Teológiai Akadémia és a vele eggyé forrott Teológus Otthon az elmúlt 25 év alatt közel került a gyülekezetek szívéhez is, mint legkedvesebb intézményünk. Méltó volt tehát erről a korszakot kezdő eseményről megemlékezni. Az ünnepi ülést dr. Vámos József prodékán imája és igeolvasása után dr. Fabiny Ti bor dékán nyitotta meg köszöntve a vendégeket, köztük az Állami Egyházügyi Hivatalt képviselő dr. Pozsonyi László főosztályvezetőt és Lóránt Vilmos tanácsost, az egyházak és a teológiai akadémiák küldötteit, országos egyházunk elnökségét, egyházkormányzati szerveink és az országos munkaágak vezetőit és a hét első munkanapján a Deák téri templomot megtöltő ünneplő gyülekezetét. Ott volt (Folytatás a második oldalon) 4
