Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-12-21 / 51. szám

Örök karácsony KARÁCSONY A VILÁGMÉ­RETŰ BÉKE ÜNNEPE. Isten akarta így. Az ószövetségi pró­féták jövendölései meghirdetik Isten békeakaratát. Az idők vé­gére vonatkozó jövendölések látomásában olyan korszak szerepel, amelyben „A fegyve­reket kapákká kovácsolják, a dárdákat pedig sarlókká, nép népre fegyvert nem emel és hadakozást többé nem tanul” (Mik 4, 3). E végső célnak a látása, s ugyanakkor az Isten iránti engedelmesség vállalása, nagy erkölcsi ösztönzést ad azoknak, akik Isten munkatár­saiként akarnak élni a világon. A fegyver nélküli világ képe Isten békeakaratát fejezi ki. Ézsaiás próféta Jézus Krisztus­ban a békesség fejedelmét jö­vendöli meg. Ezek a próféciák most is irányítóan hatnak a ke­resztyén emberre, mert kifeje­zik, hogy a békesség fejedel­mének követésében a hivő em­ber ma sem képviselhet más álláspontot, mint a békének a megvalósulásáért folytatott fá­radozást. „E FÖLDÖN BÉKESSÉG ...” — hangzik a karácsonyi kö­szöntés. Jézus Krisztus a bé­kesség programjával jött a földre, s azt hagyta itt minden idők tanítványai, a földön élő egész anyaszentegyház számá­ra. A békesség az ő terve, szán­déka, célkitűzése a világgal. Mindig az emberi bűn követ­kezménye, valahányszor fo­nákjára fordul együttélésünk rendje és eltér Jézus békeaka­ratától. Akinek béke van a szí­vében, annak fáradoznia kell, hogy béke legyen a világban. A népek között is békének kell lennie. A keresztyén szeretet meglátja feladatait a népek egymáshoz való viszonyának és az egész emberiséget érintő kérdéseknek az összefüggésé­ben is. VILÁGOT ÁTFOGÓ, a tör­ténelmet átölelő méretben gon­dolkodik Isten. így helyezte eb­be a tervösszefüggésbe Jézus Krisztus földi születését. Így indította el egyházát a történe­lem vándorútján, hogy a min­denkori hivő nép, Krisztus tes­te, az egyház folytassa Jézus művét a földön, mind ama na­pig, amíg el nem hozza az új földnek és új égnek, a színről színre látásnak az időpontját. A karácsonyi evangélium drá­ga kincse azt jelenti, hogy Is­ten világot átfogó szeretetét hirdeti meg. Istennek nem tu­dunk másként szolgálni, mint embereken keresztül. Aki a parancsolatok első tábláját kö­veti, amely az Isten iránti szol­gálatról szól, annak szükség­képpen kell a második tábla szerint élnie, amely az emberek iránti szolgálatról szól. Aki Is­ten szrint él, nemcsak a maga hasznát keresi, nemcsak a ma­ga életével törődik, hanem em­bertársai felé fordul a szeretet cselekedeteivel. Nem hiába foglalta össze Jézus Krisztus Isten akaratának követelését az istenszeretet és embersze­retet nagy parancsolatába. AZ EMBEREK EGYMÁS­HOZ VALÓ VISZONYA állan­dóan égető kérdés mindenki számára, hiszen mindnyájan rászorulunk a másik emberre, mindnyájunk élete át meg át van szőve a másik ember élet­viszonyaival, senki sem élhet valami kísérleti üveggömbben egymaga, hanem mindenki bent él az embervilág tengeré­ben. Mindig kudarcot vall és megszégyenül az, aki letér az emberszeretet útjáról, s meg­kísérli a gyűlölet, az ellensé­geskedés. a háború, a rablás, a másik ellen törés útját járni. Az emberiség történelmének legsötétebb lapjai azok, ame­lyek nagyszabású gonoszságok­ról szólnak, népirtásról, orszá­gok elpusztításáról. Szenny, vér, halál, felperzselt föld ma­radt utánuk. Nem lehet bün­tetlenül megszegni Isten szere- tetakaratát. A mi nemzedé­künk meg éppen keserű leckét kapott abból, mit jelent Isten szeretetparancsának a megsze­gése, amikor a világháborúban ránk szakadt a pokol. A ragadozó farkaserkölcs, a háborúk támogatása, a mások elnyomása, az agresszió, élesen szemben áll Isten akaratával. Jézus maga szenved minde­nütt, ahol vérontás van a vilá­gon. ISTEN VILÁGOT ÁTÖLE­LŐ SZERETETÉNEK ADTA JELÉT, amikor Betlehemben megszületett a Megváltó. A Gyermek megszületése ünne­pélyes kinyilatkoztatása volt Isten békeakaratának. Az em­beri gonoszság, rosszindulat és rossz szándék mégis újra meg újra Isten akarata ellen feszül. Ez az emberi gonoszság félel­metes szenvedéseket, károkat idéz elő. A szívek mélyén pe­dig, éppen a kibírhatatlan szenvedés nyomán, vágy fakad a szeretet és béke után. Kará­csony békeüzenetével fordul az evangélium a hat világrész fe­lé ezen a karácsonyon is. Hir­deti, hogy Isten szándéka so­hasem, volt az, hogy gyűlöljék egymást az emberek, vagy hogy éhezzenek és nyomorog­janak, vagy betegségben és szegénységben sínylődjenek. A betlehemi csillag fénye ráve­tődik a világ vajúdó kérdései­re is. három és fél milliárd ember sorsát érintő kérdések­re. Világítson kunyhókba és palotákba, harcmezükre és bé­kés otthonokba, és eszméltes­sen nyugtalan világunkért való felelősségünkre. A KARÁCSONYI EVANGÉ­LIUM DRÁGA KINCSE és a benne rejlő hitnek az ereje ma úgy ragyog fel számunkra, mint a betlehemi pásztoroknak a fényes csillag: hirdeti Isten szándékának és tervének meg­valósulását azzal, hogy úgy szerette a világot, hogy egy­szülött Fiát adta érte. Ez a sze­retet hívja Jézus tanítványait, hogy könnyet töröljenek, vi­gasztaljanak, szeretetben jár­janak. a béke alkotóival együtt haladjanak. így tölti be Jézus életünket önmagával. Nem til­tó parancsok árjával vesz kö­rül bennünket, hanem az élet­ben való járásra indítás belül­ről forrósítja át életünket sze- retetével, elvezérel a szolgálat útjára, amelyben mi ugyan­úgy szeretjük a világot, ahogy az az Isten, aki egyszülött Fiát adta érte. _ , D. dr. Ottlyk Ernő Karácsony —197 5 A cím azt jelzi, hogy vám a karácsonynak egy örök tartal­ma, másfelől, hogy ennek az örök mondanivalónak időről időre más körülmények között és más összefüggésekben kell érvényesülnie. MI AZ „ÖRÖK KARÁ­CSONY” TARTALMA? Nem a karácsonyfa, nem a gyertyák, nem a családi kör, nem egy­más megajándékozása, nem a pásztorok idillje, nem maga Betlehem, hanem elsősorban és mindenekfölött az, hogy Isten szeret bennünket. Azért küld­te el Egyszülött Fiát, mert megkönyörült az emberen. Azon az emberen könyörült meg, aki a maga erejéből kép­telen volt a bűn egyre jobban fojtogató hálójából megszaba­dulni és üdvösségre jutni. Isten Jézus Krisztusban Szabaditót küldött a világba, Aki valósá­gos emberré lett, átélte az em­beri sors minden nehézségét egészen a halálig. De nem ma­radt a halál foglya, hanem azt legyőzve, feltámadott és az Is­ten jobbjára ült. Mindezt azért, hogy az embert megszabadítsa, boldogítsa és üdvözítse. Igen, mind e mögött az Isten szere- tete dolgozott. Ezért áll a ka­rácsony kellős közepén Isten szeretete. Így a karácsony nem általában a „szeretet ünnepe”, hanem Isten irántunk való sze- retetének ünnepe. ISTENNEK EZ A* SZERETE­TE MAGASRA EMELTE AZ EMBERT és az emberi életet. Az ember értéke és méltósága nem önmagában van, hanem abban, hogy ezt az embert Is­ten teremtette. Jézus Krisztus­ban megváltotta és a Szentlé­lek által megszentelte. Ez adja az ember igazi méltóságát és nem egyszerűen „emberi mi­volta”. Külön is hangsúlyoz­nunk kell az ember életének nagy értékét. Hiszen ezt az éle­tet Isten adta, Jézus Krisztus magára vette és hordozta, a Szentlélek pedig újra és újra tisztítja és megújítja. Éppen karácsonykor nyílhatik rá a szemünk az ember és az em­beri élet ilyen értékére és mél­tóságára. Ez tehát az örök ka­rácsony örök mondanivalója. Ez volt közel kétezer eszten­dővel ezelőtt is és ez lesz hol­nap és holnapután is. Az el­múlt évszázadok nem szürkít- hették meg karácsonynak ezt a tartalmát és nem lehet olyan jövő, amely ezt semmissé teszi. Istennek ez a Jézus Krisztus­ban nyilvánvalóvá tett. meg­váltó szeretete valóság marad a jövőben is bármilyen — szá­munkra egyelőre még el sem képzelhető — fejlődés megy végbe a tudományban, a tár­sadalomban és általában a tör­ténelemben. SZÁMUNKRA AZONBAN ITT ÉS MOST nem az a leg­izgalmasabb, hogy Istennek ez a szeretete, hogyan és milyen formában fog jelentkezni és érvényesülni a jövendő száza­dokban, hanem annak felisme­rése a legdöntőbb, hogy most hogyan jelentkezik és hogyan akar érvényesülni. Az „örök karácsonyt” bele kell helyez­nünk abba a világhelyzetbe, amelyben éppen most élünk, azok közé a problémák közé, amelyek most követelik a meg­oldást, és azok közé a vesze­delmek közé, amelyek ma tá­madják és torzítják az ember Istentől kapott méltóságát és Istentől kapott életét. Az „örök karácsony” fényé­ben egyre elviselhetetlenebb lesz a háború, amely a tudo­mányos-technikai forradalom idején és az atomkorszakban egyre jobban el tudja nyomorí­tani az ember életét és egyre jobban el tudja ékteleníteni, csúfítani és meggyalázni ma­gát az embert. Ezért egyre ér­zékenyebben és egyre fájdal­masabban reagálunk arra, ha azt halljuk, hogy a világban változatlanul folyik a fegyver­kezési hajsza és miközben min­denfelé leszerelésről beszélnek, a fegyverek mennyisége és „minősége” egyre nagyobb. Pe­dig békében, csak a békében és kizárólag a békében őrizhető meg az emberi méltóság és becsülhető meg az emberi élei értéke. Ha az „örök karácsony” mondanivalóját nemcsak a lé­lek belső világára vonatkoz­tatjuk, a lelki békességre, ha­nem az egész világot átölelő békére, akkor karácsonynak most ez az üzenete: a fegyver­kezési hajszát be kell szüntet­ni és el kell indulni a radiká­lis leszerelés útján. MIVEL KARÁCSONY ÜZE­NETE „MINDEN NÉP” ÉLE­TÉBEN is érvényesülni akar, azért az „örök karácsony” fé­nyében örömmel gondolunk az európai népeknek és kormá­nyaiknak arra a nagy találko­zójára, amely az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Konferencia keretében folyt le Helsinkiben. Hiszen itt is ép­pen arról volt szó, hogy mi­képpen tudnának az európai népek békében együttélni és együttműködni. A záródoku­mentum tartalmának és szelle­mének kell a következő idők­ben „aprópénzre váltódnia” az egymás közötti viszonyban, a jobb megértésben, a közös jö­vő tervezésében, a katonai eny­hülés végrehajtásában. Karácsonykor nehezen tud­juk elviselni, hogy Libanonban újra és újra megszólalnak a fegyverek, nemcsak azért, mert Bejrut, ez a gyönyörű város hovatovább romokká lesz, ha­nem sokkal inkább azért, mert a romok alatt arab emberek élete marad ott, lgyenek azok keresztyének, vagy mohamedá­nok. Ugyanezt érezzük, anti* kor kisebb szünetek után újra megjelennek az újságokban a hírek arról, hogy Észak-lror- szágban „protestánsok és kato­likusok” pusztítják egymást, robbantanak épületeket és tartják állandó feszültségben világukat. Karácsony követe­lésének ezeken a területeken is érvényesülnie kellene. Megrendít bennünket, hogy Chilében a fasizmus kegyetle­nül szedi áldozatait, Spanyol- országban nemrég kivégeztek a fasizmus ellen küzdő több ha­zafit, újabb és újabb letartóz­tatások és bebörtönzések van­nak. Portugáliában a demokrá­cia és az emberi jogok megva­lósítására törekvő haladó gon­dolkodású emberek munkájáV tüntetésekkel, gyújtogatások­kal és robbantásokkal akarják megakadályozni a múltat visz- szakívánó jobboldali erők. Az örök karácsonynak ebben az összefüggésben az az igénye, hogy olyan rend érvényesüljön itt is, amely az ember boldogu­lását, az igazságosabb rendet, és a haladást szolgálja. KARÁCSONYKOR KÜLÖN IS ÖRÜLNI TUDUNK az ENSZ határozatának, amely a nemzetközi közvélemény ne­vében elítélte a fajüldözést, a faji megkülönböztetést, az apartheidet, a kolonializmust, a cionizmust, az idegen uralom minden formáját. Hiszen mind­ezek megcsonkítják az emberi méltóságot és lesilányítják az emberi életet. Ennek a határo­zatnak kell érvényesülnie Dél- Afrikában, Namíbiában és mindenütt a világon, ahol még faji megkülönböztetés és ko- lonializmus van. A keresztyéneknek minde­nütt a világon, a maguk her lyén azért kell imádkozniuk és fáradozniuk, hogy az „örök ka­rácsony” mai karácsonnyá le­gyen. D. Káldy Zoltán LUKÁCS 2,1-20 Történt pedig azokban a napokban, hogy Au­gusztus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor tör­tént, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáret- ből a júdeai Betlehembe, a Dávid városába, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki ál­dott állapotban volt. Amíg ott voltak, eljött szü­lésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Be- pólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka nyájuk mellett. És az Ür angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Ür dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örö­met, amely az egész nép öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek, az Ür Krisztus, a Dávid vá­rosában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a já­szolban”. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Isten­nek, és a földön békesség, és az emberekhez jó­akarat”. Amikor elmentek tőlük az angyalok a menny­be, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Men­jünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: ho­gyan is történt az, amiről üzent nekünk az Ür”. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, valamint a kisgyermeket, aki a jászol­ban feküdt. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik, Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicső­ítve és magasztalva az Istent mindazért, amit ép­pen úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzen­te nekik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom