Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-12-14 / 50. szám

'mmm Adventi kiáltás Ézs 40, 3, 10 Keresztelő Jánosról mondja Máté evangéliuma, hogy ő a ki­áltó szó a pusztában, rá vonatkoznak Ézsaiás próféta szavai. Ha megfigyeljük Keresztelő János magatartását és igehirdetését — az evangéliumok bőségesen tudósítanak erről —, akkor az Új­szövetség fényében jobban értjük, mit jelentenek ennek az igé­nek a szavai. v A KIÁLTÁS FIGYELMEZTETÉS ARRA, HOGY VALAKI JÖN. Neon mindegy, hogyan fogadjuk, hogyan készülünk fel az érkezésére. Nem mi idézzük elő a jövetelt, nem tőlünk függ az érkezés módja és időpontja, de személyes kérdésünk az, hogyan foglalunk állást vele kapcsolatban. Áz első ádvent, a Messiás érkezése nem függött az emberektől, nem az emberek idézték elő a jövetelét, a Messiáshoz, Jézushoz való viszonyuk mégis döntő volt. Az útegyengetés szemléletes és gyakorlati megha­tározását adta Keresztelő János prédikációja. Mit jelent az út- egyengetés, a megtérés? Lukács evangéliuma szerint (Lk 3, 10—14) megváltozott, új közösségi magatartást. Az ádventi vá­rakozás tehát nem passzív várakozás, hanem mindig vele jár a kérdés is: mit cselekedjünk? E nélkül a kérdés nélkül, mely­ben benne rejlik a cselekvő odaszánás, a tevékeny tettrekász- ség a meghirdetett és várt Eljövendő akarata szerint, ered­ménytelen .marad az ádventi felszólítás. Az ádventi kiáltás Is­tennek a világért való cselekvéséről szól, egyúttal bennünket, embereket is arra ösztönöz, hogy ráhangolódjunk, összhangba kerüljünk Istennek a világért végzett cselekvésével. AZ ELJÖVENDŐ VÁRÁSA, A MEGTÉRÉS több lelki él­ménynél, vallásos tevékenységnél. Meg kell teremni a meg­térés méltó gyümölcseit. Annikor Lukács evangéliuma szerint megkérdezték Keresztelő János hallgatói, hogy ez mit jelent, a maga korában égető társadalmi problémákra hívta fel a figyel­met és kinek-kinek „testreszabottan”, a társadalomban elfog­lalt helye szerint adott felvilágosítást a közösség iránti gyakor­lati felelősségéről. A javak igazságos és emberséges elosztása, az anyagi és fegyveres hatalommal való helyes élés ennek a gyakorlati felelősségnek a tartalma. AZ ADVENTI KIÁLTÁS KÖZÖSSÉGRE HIVŐ KIÁLTÁS. Igaz, hogy mindenki személy szerint hallja meg a hívó, figyel­meztető, serkentő szót, az ádvent mégis az emberi közösségre vonatkozik. Jézus nem elkülönült egyéneket keres külön-kü- lön, hanem közösségieket. Illetve, aki elzártan, a maga külön világát élte korábban, más emberek, az emberi társadalom kö­zelségét esetleg csak tudomásul véve, vagy elviselve, vagy egy­oldalúan kihasználva, annak feladatává teszi a közösség szol­gálatát. JÉZUS JÖVETELE A HATALMAS ISTEN JÖVETELE. Isten hatalmának méreteit és céljait Jézusban ismerhetjük fel. Ez a hatalom erősebb, mint a halál, a bűn, a Sátán felett is diadal­mas. Ez a hatalom nem a megtorlás hatalma. Ennél sokkal na­gyobb. A bűnbocsánat és az új élet megteremtésére használja. Azért örömteli ez az ádventi kiáltás, mert a hatalmas Úr nem az ember ellen, hanem az emberért jön az emberek világába. Szeretettel jön hozzánk és békességet, jóakaratot munkál. Az Útegyengető, megtért, megújult keresztyénnek ebbe a munkába kell bekapcsolódnia. Baranyai Tamás SCHARF PÜSPÖK VISSZAVONUL D. Kurt Scharf nyugat­berlini evangélikus püspök nyilvánosan bejelentette, hogy 1976-ban visszavonul. Az egy­ház vezetőségével már tanács­kozásokat folytatott a jelölé­sekre vonatkozólag. Nyilatko­zatában kifejezetten hangsú­lyozta, hogy visszavonulása nincs összefüggésben egyháza politikai és egyházpolitikai helyzetével. (EPD) Építkezéseink jó rendje Hazánkban sohasem építkez­tek annyit, mint éppen napja­inkban. Bármerre jár az em­ber, épülő házakat lát. Tizen­két emeletes mini felhőkarco­lóktól kezdve, takaros családi házakig igen széles az új épü­letek skálája. 1974-ben — hogy a látottakat adatokkal is iga­zoljuk — 88 ezer lakás épült hazánkban, s míg 1949-ben a lakásoknak mindössze 9 száza­léka volt komfortos, addig ez az arány napjainkban már el­éri a 35 százalékot. Ezt az „eredményt” a régi lakások modernizálásával, illetve az új lakások komfortjával érte el társadalmunk. Megnőtt a szükséglet az új otthonok Iránt, de arra is szükség van, hogy a megle­vő lakások, ahol élünk, ahová munka után hazatérünk, ahol megpihenünk, még szebbek, egészségesebbek és komforto­sabbak legyenek. Az építési „kedv” hatalmába kerítette egyházunkat is. Részben szükség kényszerítette „kedvről” van itt szó, hiszen templomaink, lelkészlakásaink „A hetedik pecsét” „Es mikor felnyitotta a hete­dik pecsétet, lett nagy csendes­ség a mennyben...” (Jel 8, 1) Ezekkel a szavakkal indul Ing­mar Bergman filmje, aki ezút­tal is — akárcsak a híres „Tri- lógiá”-ban — azzal a hatalmas kérdéskomplexummal viasko­dik: miért „lett nagy csendes­ség a mennyben”, miért néma az Isten, miért kiismerhetetlen és megismerhetetlen?! EZÚTTAL FŐHŐSÉT A KE­RESZTES HÁBORÚK KORÁ­BA HELYEZI. A dicstelen ke­resztes hadjáratból hazatérő lovag fegyverhordozója tár­saságában barangol a pes­tis sújtotta Svédországban. Nincs már hátra sok az életéből. Egy sakkjátszmányi haladékot kap a Haláltól, aki film állandóan visszatérő, meg­személyesített szereplője. Amíg nem kap mattot, még van ide­je, hogy megkeresse élete fő- kérdésére a feleletet: hogyan ismerhető meg az Isten?! Nem tud megszabadulni a kínzó kérdéstől, tudni szeretne vala­mi biztosat az Istenről „nem­csak” hinni. De hiába szakad meg újra meg újra a félelmetes sakk­parti a Halállal, hiába az újabb és újabb türelmi idő. A járvány sújtotta vidék népének babo­nás vallási tébolya, az ítélettel, kárhozattal, örök halállal fe­nyegetőző papság eltakarja Is­ten igazi arcát. Végső elkese­redésében egy vérfagyasztó bo­szorkányégetési jelenetben ma­gától a máglyára készülő, meg­szállott lánytól kér segítséget. Kéri, hogy mutassa be neki az ördögöt, mert az legalább biz­tosan ismeri az Istent. De minden hiába. A játszma véget ér. a Halál mattot ad — az idő lejárt. S nincs felelet az Isten­titokra. Legalábbis Bergman szerint nincs, akit Nemeskiirty István így mutat be: ......szigorúan va llásos lelkész fia, s ráadásul a misztikára hajlamos svéd kultúra neveltje, a skandináv Strindberg és Kierkegaard lelki rokona és tanítványa, szellemi utóda.” DE A MAGYAR NEZÖ ÖN­KÉNTELENÜL IS még valaki­re asszociál: Ady Endrére, aki így ír egyik drámaian őszinte, Istent kereső versében: „Az Is­ten nem jön ám felénk. Hogy bajainkban segítsen ... Az Is­ten engem nem szeret. Mert én sokáig kerestem ..Az ő is­tenkeresésének éppúgy, mint Bergmanénak az a tragiku­ma, hogy míg Ady így kiált föl: „...jajgatva törtem az eszem: Hogy hívnak téged, szép öreg Úr ... Csak nagyszerű nevedet tudnám”, addig Bergman attól szenved, hogy csend van a mennyben. megoldhatatlan rejtvény, titok az Isten. De közben elmennek az Isten-kér­dés egyetlen, magától Istentől kapott felelete mellett: Jézus Krisztus mellett. S azért nyil­ván nem őket kell hibáztat­nunk. hanem az általuk ismert egyházok szolgálatának hiá­nyosságait. Őszinte keresésük tisztább lelket tükröz, mint a magát kereszténynek vélő kép­mutató polgári társadalom. Bergman is talán ezért veszi észre a nekünk adott „Jelet”, az Atyához vezető egyedüli ..Utat”, az emberért szolgáló Jézust. Aki szórakozást, kikapcsoló­dást keres a moziban, az job­ban teszi, ha más film után néz. De aki szereti, sőt igényli a szinte sokkoló erejű, őszinte kérdésfeltevéseket, a döbbene­tesen mély és félelmetesen reá­lis már-már naturalista lélek- és emberábrázolást, az ezúttal sem csalódik Ingmar Bergman alkotásában. Gáncs Péter Szívünkbe lopta magát Százhuszonöt éve halt meg Bem apó Nevezzük mi is egyszerűen Bem apónak, ahogyan a hon­védek, különösen a székely ha­dak katonái neveztek. Szemé­lyét úgy tünteti fel a mögöt­tünk levő század, mint aggas­tyánt, ezt az apró termetű, ízig-vérig katona, kalandos, hányatott életű szabadsághőst, pedig amikor a szíriai Aleppo- ban százhuszonöt éve, 1850. december 10-én meghalt, mindössze 56 éves volt. A MAGYAR TÖRTÉNE­LEMBEN alig egy esztendeig szerepelt, mégis olyan mélyen lopta szivünkbe magát, mint dicsőséges szabadságharcunk, vagy Kossuth apánk, s szemé­lye, neve egyértelműen vált szimbólumává a magyar ügy­nek, pedig még nyelvünkön sem tudott. Aligha adoptált népünk ilyen könnyes szere­tettel idegent, mint Bem Józse­fet, s szabadságharcunk hősei közül magasan emelte ki ne­vét, személyiségét. Pedig mondom. üstökös módra való feltűnése és elsod- ródása között egy kurta esz- tendőnyi idő volt csupán. De milyen esztendő! S ennek az esztendőnek makulátlan hőse a csatatereken lényegében ő volt, akinek vereségeit is az­zal a reménységgel szemlélték, hogy Bem csodákra képes, fel­támasztja a megvert seregeket, leiket önt a holtakba és újra győzelemre viszi őket. O volt az, akin nem fogott kard és golyó, a babonás tisztelettel övezett Achilles, vagy Sieg­fried, a sebezhetetlen. Leg­alábbis így vélekedtek róla honvédéi. Mert valóban nem sokkal, amikor hozzánk került 1848­ban Bécsbői, november 10-én már Pesten egész közelről egy lengyel ifjú rálőtt, s csekély sebesüléssel úszta meg a me­rényletet, s mint az erdélyi se­regek vezére, olyan kockázatok és közelharcok mellett maradt épségben, hogy az a csodáival volt határos. A segesvári csa­tából, ahol lovát kilőtték alóla, majd szekerével felbukott, úgy menekült meg, hogy lefeküdt egy árokba, köpenyével leta­karta arcát, hogy halottnak higgyék s éj idején, sötétben menekült el, miközben hadse­regét, Petőfit holtra sebezték. MI VOLT A TITKA ennek az aprótermetű, sebekkel borí­tott, s a temesvári csatától — ahol szintén lebukott lováról — felkötött karú embernek? Bem egy személyben volt rá­termett katona, született had­vezér és forradalmár. A len­gyelországi Tamowban szüle­tett (1794), katonaiskolát vég­zett, s sokat tanult Napóleon­tól, akinek főként gyors cse­lekvő képességét és tüzérségi módszerét sajátította el. Az 1831-as sikertelen lengyel fel­kelés után Dembinszkyvel, a katonával, Levellel, a törté­nésszel, Chopinnel, a zeneszer­zővel, Miczkievicz-csel, a költő­vel, egyszóval a lengyelség szí­ne-javával Párizsba .emigrált. Goriely szerint itt, Párizsban az emigráltakból három cso­port alakult. A harmadik, az ún. „Fiatal Lengyelország" Mazzini hatására volt a legra­dikálisabb. A csoport tagjai az egyetemes forradalomban bíz­tak. Közéjük tartozott Bem is. Itt érte őt 1848, a ..népek tava­szának” szele. Először a bécsi barikádokon vezényelt, és buzdította a város polgárait, tartsanak ki, míg a magyar felmentő sereg megérkezik. Azután Pesten, majd Erdély­ben bukkant feL KOSSUTH TISZTELTE és gondolkodott azon is, hogy a fővezérséget rábízza. Nagy­szebeni győzelme után a „nagyszebeni hősnek” elsőren­dű érdemjelet juttatott és a képviselőházzal altábornagy! rangra emeltette. (Bem azt üzente a képviselőháznak: „bármit tegyen, csak a Habs- burg-lothringerú házzal ne béküljön ki soha”.) Tetteit, elhatározásait forradalmi vére diktálta és emellett volt ki­váló katona. A kapkodó uta­sításokat nem sokba vette, önállóan, a helyzetek szabta lehetőségek szerint cseleke­dett. Hol mint gerilla-vezér, hol mint a reguláris csapatok képzett és rátermett vezetője lépett fel. Ha csatát vesztett, új erőket toborzott. Megvolt az a varázsa, hogy vesztett csaták után is engedtek hívá­sának. Ha minden veszni lát­szott Erdélyben, Moldvában tűnt fel. hogy a moldvai népet lázítsa az osztrák és orosz megszállás ellen. A szász vá­rosok polgárait csak sarcra kötelezte, nem állt bosszút osztrák-barát magatartásu­kért. A románokat maga mel­lé állította, s a kormány ha­tározott utasítása ellenére sem alázta meg őket. A forrada­lom katonája volt s a forra­dalmat a nép ügyeként kezel­te, s így tudta lelkesíteni a tömegeket szabadságért, az el­nyomással szemben. A ma­gyar honvédségnek kevés ilyen rátermett tábornoka volt. SEREGÉBEN MUNKÁL­KODOTT A SZÉKELY GÁ- GOR ÁRON, az ágyúöntő és hadsegéde volt Petőfi Sándor őrnagyi rangban, aki Seges­vár mellett, Fehéregyházánál vesztette életét. A jakobinus Petőfi meleg szeretettel csün­gött a jó öreg tábornokon, a legendás hadvezéren, és nagy tisztelettel viseltetett iránta. Erdély megszámlálhatatlan városa, faluja volt csatáinak színtere. Alig lehet nyomon kísérni a robbanékony, fárad­hatatlan vezér útját. A pi6kii hídtól Temesvárig, a szorosok­tól a szász városokig Bem ne­vétől rettegett az ellenség, s tőle várták a szabadulást a hazát szeretők. Neki sikerült egyedül a rábízott Erdélyből kikergetni az osztrákokat mindaddig, míg Temesvárnál végleg csatát vesztett, (er­ről ugyan honfitársa, Dem­binszky tehetett) de az ösz- szeomlás után is hű maradt elveihez. Nem csatlakozott a világosi fegyverletevőkhöz, hanem Törökországba emig­rált. várva egy alkalmasabb időre, amikor újra sorompóba állhat a népek szabadságá­ért. Törökországban mohame­dánná lett, mint Murad Tef- lik pasa, Aleppo kormányzó­jaként halt meg. Élete végéig harcolt az elnyomás ellen. Törökországban csak úgy, mint Magyarországon. Auszt­riában (Bécs), vagy szülő ha­zájában. Lengyelországban. Legyen e szerény megemléke­zés koszorú a nagy szabadság­hős sírján. Dr. Rédey Pál állaga romlik, azt — az anyag törvényszerűsége szerint — időközönként fel kell újítani. Ugyanakkor ezen túlmenően, új szükségletek is felléptek, EGYHÁZUNK ÉPÍTKEZÉSI PROGRAMJÁT, a gyülekeze­tek terveit minden esztendőben kétszer, egy erre a célra létre­hozott közegyházi bizottság egyezteti, megvizsgálja a be­nyújtott terveket, a gyülekeze­tek anyagi életét —, hiszen nem elég tervezni, annak anyagi fedezetét is biztosítani kell. Az Egyházi Építkezéseket Jóváha­gyó Bizottság ebben az eszten­dőben is kétszer ülésezett. Ta­vasszal kereken 30 kéréssel foglalkozott s adott azokra en­gedélyt. Legutóbb, a november 10-i ülésen 26 újabb kérést tár­gyalt meg. Ezek között találunk templomtatarozási kérelmet éppen úgy, mint a mai gyüle­kezetek részére elengedhetetle­nül szükségessé vált, fűthető gyülekezeti termek kialakítá­sán át, a régi lelkészlakások­ban szükséges modernizálás, illetve új lelkészlakások épí­tése. Örömmel adjuk hírül ezt az építési „kedvet”, s nem szeret­nénk ünneprontókká lenni, de sok gyülekezet még ma sem néz ki temploma és lelkészla­kása kerítése mögül. Ezért történhetett meg — éppen a legutóbbi ülésen —, hogy két kérést, amely egyébként sza­bályszerűen érkezett a bizott­ság elé, tervdokumentációi, költségvetései rendben voltak, a bizottság jóváhagyásra az Országos Egyház Elnöksége hatáskörébe utalta, mivel an­nak megvalósulását, illetve ki­vitelezését csak közegyházi ösz- szefüggésben lehet jóváhagyni. ÖRVENDETES AZ A TÉNY, — s ezt támasztja alá a beér­kezett kérések nagy része —, hogy a gyülekezetek mind job­ban törekszenek a komfort nél­küli, sokszor egészségtelen lel­készlakások modernizálására. Ez természetes függvénye an­nak a nagyfokú gazdasági fej­lődésnek, amely hazánkban végbement az elmúlt harminc esztendőben, s melynek nyo­mán városaink és falvaink né­pe szebb, modernebb és egész­ségesebb lakásokba költözött. S míg valamikor a lelkészia- kás volt a falu legmódosabb háza, addig ma már néhány faluban kopottságával és vizes falaival szerényen húzódik meg az ige szolgájának az otthona a fényesre kerekedett új ház­sorok között. A bizottság elé került kéré­sek között viszonylag kevés a templomfelújítási kérés. Inkább azok belső megszépítésére és modernizálására érkeznek ké­rések. Gyülekezeteink ugyanis, ahogy anyagi erejük engedte, először az ige hajlékát tették rendbe, s csak azután gondol­tak a többi épület felújítására. És ez így is van rendjén. Vi­szont van még egynéhány templomunk, amelynek felújí­tása, külső állagmegóvása a közeljövőben elengedhetetlenül szükségessé válik. Míg templo­maink nagyobb része az elmúlt húsz esztendőben külsőleg új köntöst kapott, templomtornya­ink messzire ragyognak, ha­rangjaink többségét villany­áram kongatja, orgonáinkat motorral fújtatjuk, esti isten­tiszteleteinken villanyvilágí­tásban prédikálunk és éneke­lünk, addig egész egyházunk felelőssége és szolgálata igényli a ma még háborús nyomokat vagy az idő múlását máladó fa­lait hordozó templomok sürgős tatarozását. MINDNYÁJUNKNAK MEG KELL TANULNUNK közegy­házi „fejjel” gondolkoznunk, s gyülekezeteinknek az eddi­gieknél is jobban kell szeret­niük templomaikat, lelkészla­kásaikat, mint az igehirdetés áldott helyeit. De ez a szeretet és áldozat csak akkor lesz áldá­sossá, ha a gyülekezetek úgy gondoskodnak saját épületeik­ről, mint amely az egész csa­ládnak, a Magyarországi Evan­gélikus Egyház tulajdonának egy része. —r —n Az igazi pásztor ( Ezék 34 Egyik hetilapunk az elmúlt hónapokban érdekes cikkeket közölt kiveszőben levő, régi foglalkozású emberekről: a ha­rangöntőről, a fazekasról, kö­télgyártóról. Lassan ezekhez a kiveszőben levő foglalkozások­hoz kell sorolnunk a pásztoro­kat is. Az alföldi gyerekek ta­lán még találkoznak velük, de a többség csak a népmesékből, vagy a János vitéz tanulása közben, az irodalmon keresztül ismeri meg a pásztor alakját. A RÉGI KELETEN A PÁSZTOR ALAKJA, foglalko­zása hozzá tartozott a minden­napi élethez. A földek nagy részét nem lehetett szántóföld­ként megművelni, ezért legelő­nek használták. A falvak és városok körül hatalmas juh- nyájak legeltek. A pásztor ve­zetésével vándoroltak egyik helyről a másikra. Az ókori keleti pásztor gondoskodással, sőt egyenesen szeretettel vette körül a nyáját. Legelőt kere­sett számára, felkutatta az ivó­vizet, ami Palesztina mészkö­ves tájain nem mindig volt könnyű, s egyenként számon tartotta juhait. Megvédte őket az ellenségtől, vadállatoktól, a beteg bárányokat gyógyít- gatta, az eltévelyedetteket megkereste. Bárányai már messziről felismerték pásztoru­kat, hangjára mindig felfigyel­tek. A 6zentírás lapjai telve vannak a jó pásztor sokszínű képeivel, vonásaival, megindító hűségével. A pásztor alakja így jól is­mert volt Izráel népe előtt Számtalanszor találkozunk azonban azzal is a szentírás­ban, hogy a próféták Istent, s mellette a nép vezetőit, a kirá­lyokat, papokat, prófétákat is pásztornak nevezik. Különösen a 23. zsoltár beszél csodálatos szépséggel Istennek, a jó pász­tornak hűségéről, gondoskodá­sáról, népe iránti szeretetéről. Jól tudták — ez tűnik ki ennek a zsoltárnak verseiből, de más bibliai helyekből is —, hogy Isten nemcsak hatalommal uralkodik felettük, hanem tel­jes hűséggel, odaadással és sze­retettel őrzi és vezetgeti né­pét, mint a pásztor. Azok, akiket Isten bízott meg azzal, hogy helyetteseiként pásztorolják a népet, vagyis gondoskodjanak róla, már nem bizonyultak minden >dő- ben ilyen jó pásztornak. Eze­kiel próféta nagyon szemléletes képekkel mondja el nekünk: hogyan lettek a nép hűtlen 'pásztoraivá. Nem az volt a fő gondjuk, hogy őrizzék a nyá­jat, a rájuk bízott népet, gon­doskodjanak róla és tanácsol­ják, hanem gyakran csak a maguk hasznával törődtek. Is­ten azonban nem hagyta büntetés nélkül pásztorai hűt­len magatartását. A PRÓFÉTA SZAVA MÖ­GÖTT Izrael népe történelmi eseményei bizonyítékul állnak. A hűtlen pásztorok felett Is­ten a történelem eseményein keresztül is ítélt. Mégse ez a legfontosabb, amit Ezékiel könyve elmond nekünk. ítéletet hirdető szavai közt ott van egy ígéret: Isten jó pásztorként adja szolgáját, Dávidot népének. S itt nekünk lehetetlen nem gondolni mindjárt Jézusra. Hiszen ő mondja magáról: Én vagyok a jó pásztor, az igazi pásztor. Az ő életében valósággá ' ált mindaz az ígéret, melyről itt 3 próféta beszélt: „ ... én magam legeltetem nyájamat... az el­veszettet megkeresem, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem ...” Még több is! Jézus a jó pásztor, aki éle­tét is adta juhaiért. A LEGRÉGIBB JÉZUS­KÉP IS, amj az első keresz­tyének idejéből előkerült, úgy ábrázolja Jézust, mint pász­tort. Mert a pásztor képe a legtöbbet mondta nekik Jézus­ról : gondoskodását, törődését, szeretetét. Jézus a jó pásztor! Emlékeztessen ez a kép tite­ket is mindig arra, hogy ő ve­lünk van, gondoskodik rólunk, őriz minket, s elvezet az örök élet boldogságára. Így ígérte nekünk a mi Urunk! Sárkány Tiborné k t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom