Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-02 / 5. szám
ORSZÁGOS EVA N GÉ LIKUS HÉT I LAP XL. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 1975. február 2. Ára: 2.50 Forint Bizony, szeszélyes talentum az igehirdetés. A Jézus elfogására kiküldött poroszlók ámulta, üres kézzel térték vissza, es egyikük megborzongva így szólt: „Soha, senki ember meg’ nem szólt úgy, mint ez”. Tarsusi Pál prédikációi ezreket térítettek meg, de mialatt Troasban beszélt, egy Eutikus nevű ifjú elaludt egy emeleti ablakban, lezuhant az utcára, és csak az apostol feltámasztó csodájára jutott visz- sza az élők közé. Magátol Páltól tudjuk ellenfelei véleményét is: „Bár levelei súlyosak, beszéde és személyes megjelenése silány.” És végül egy fanyar mai anekdota: Egy idős néni nagyon sir a fiatal lelkész prédikációja alatt. Istentisztelet után az ifjú Timoteus odamegy hozzá és szelíd elégtétellel megkérdi: „Hát ennyire meghatotta az igehirdetésem, kedves néném?” „A, dehogy fiacskám, de nekem is van egy teológus unokám, és arra gondoltam, hogy mi lesz. ha ő is ilyen pocsékul prédikál majd. pedig mennyi pénzbe, imádságba kerül”. Püspök Ür! Ismerek egy einkotai nénit, aki nem mindenben ért egyet Önnel, de amikor csak prédikál, bejön a Deák térre, és az- után mint mondja, azon rágódik egész héten. Hogyan képes önmagukkal folytatott vitára kényszeríteni hallgatóit — van valami átadható titka felkészülésének —, vagy csupán „akinek van, annak adatik"? Valahogy méltánytalanul előnyös helyzetben levőnek latom a szószéken álló lelkészt, akinek nem lehet visszaszólni, akit nem lehet félbeszakítani, esetleges homályos, vagy pontatlan megfogalmazásai után. Ez a kiváltságos helyzet ilyen megállapításokat eredményezhet: „Mondhat a pap, amit akar, büntetlenül teheti, hiszen ki kérdez rá lentről a padokból?” Valamiféle személyhez kötött kinyilatkoztatás jelleget érezhetnek az igehirdetések hallgatói, és itt nem az írás kinyilatkoztatás voltáról van szó, hanem a lelkész kinyilatkoztatás jellegű megnyilatkozásairól, Ezt úgy igyekszem elkerülni, hogy néma hallgatóim kérdéseit magam teszem fel, párbeszédet folytatok velük. Megpróbálok felelni mindarra, amit megkérdeznének, ha megkérdezhetnének. — Hogy honnan tudom, mit kérdeznének, ha megkérdezhetnék? — Ezt csak az tudja, aki nem csupán a templomból ismeri hallgatóit, de beszélget, sétálgat velük, otthonaikban is gyakran felkeresi őket. A valamit érő igehirdetés az ilyen együttlétek. beszélgetések magas szintű folytatása. Nem okvetlenül vitatkozom az ilyenkor hallottakkal, de feltétlenül dialógusban állok velük. Egy példa: karácsonyi igehirdetésemben a Deák téren igyekeztem választ adni a némán reám szegeződő tekintetek kérdéseire, vajon nem egy ősi legenda az alapja-e hitünknek. hisz ott a Mitrasz- kultusz — Mitrasz is kicsiny jászolban született, egv barlang mélvén, őt is hódoló násztorok állták körül. Melyik jászol a valóság, köze van-e Mitrasz barlang jászolának a betlehemi istállóhoz — legenda-e a mi hitünk alapja is? E magamban folytatott dialógus során kaphat feleletet a einkotai néni ki nem mondott kérdéseire, vagy válnak kérdéssé olyasmik, amik addig nem voltak azok. ígl adom át szavát Beszélgetés D. Káldy Zoltán püspökkel az igehirdetésről Sokan állítják, hogy Püspök úr rendíthetetlenül nyugodt, amikor elhallgat ax orgona, mások szerint visszafojtja feszültségét, mely áttevődik hallgatóira is. így lenne!? Kérem beszéljen erről! Mind a kettő egyszerre igaz. Miért vagyok nyugodt? — Alaposan készülök, annak ellenére. hogy sajnos túl köny- nyen is tudnék prédikálni — és épp e kísértés elkerülése késztet kínosan alapos készülésre. Sosem megyek fel szószékre a textus kimerítő teológiai tisztázása nélkül — az eredeti görög szöveget mkjdig megnézem, a hébert is, ha csak tehetem. Nem elégszem meg a legújabb fordítással sem — ki akarom hallani az eredetiben szereplő szavak árnyalatait is, igyekszem ameny- nyire emberileg lehetséges, kézben tartani a textust. Ennek érdekében gondosan utánanézek az angol és német nyelvű szövegmagyarázatoknak is. Időhiány miatt nem írom le betűről betűre igehirdetésemet, de sosem adom alább bő vázlatnál. De feszültséget is érzek — nyomasztó feszültséget — mindig és mindenhol. Ennek oka, hogy minden igehirdetésem egyszeri és kizárólag egyszer elmondható. Minden igehirdetésem az aprólékos felkészülés ellenére ott születik a szószéken, és ezt nemcsak magam érzem, de hallgatóim is. De annak ellenére, hogy felkészültem — lesz-e, születik-e itt és most prédikáció, mindenki füle hallatára — nem vagyok-e túl fáradt és hajszolt ahhoz, hogy megszülessék? Nem csupán az igehely parafrázisára, szürke széljegyzetre, terjengős emberi beszédre telik csak. elkerülve kimondott és kimondatlan kérdéseket? Ettől félek, ez feszültségem gyökere. És mindenek felett ott van Isten Lelkének izzása, feszültsége. mely nélkül lehet csevegni. beszélni, véleményt cserélni. de igét hirdetni nem. Igen, mind a kettő igaz, nyugodt vagyok, és mégis tele feszültséggel — és hallgatóimtól függ, hogy melyiket veszik észre. Általában mit érez, amikor lejön — elégedettséget, megkönnyebbülést, fáradtságot? Minden prédikációm után nagyon fáradtnak érzem magam — az a 20—25 perc kimerít, szinte kifoszt. Ha csupán hűvösen előadnék, magyaráznék, kifejtenék. bizonyára frissebben jönnék le, dehát ez kevés. Igen, van úgy, hogy elégedetlen vagyok, egészen a lel- kiismeretfurdalásig elégedetlen vagyok a papi padban. Ilyenkor azonnal érzem, hogy nem sikerült elmondanom, ami bennem volt. amit akartam — nem tudtam maradéktalanul megértetni magam. Alázatoskodó volnék, ha azt állítanám, hogy ez a gyakoribb. Istennek hála. többször érzem azt. hogy Isten erejével most sikerült, s ilvenkor semmihez sem hasonlítható békesség száll meg. és érzem, hogy a Szentlélek erre rámondta az áment. Nem sikerélmény ez. hisz tudom, hogy nem meríthettem ki minden lehetőséget, nem tárhattam fel az ige teljes gazdagságát — de érzem, hogy amit el akartam mondani, az megadatott, azt megértették. A fentiekkel szemben elfogadott határozat Magyarországi Evangélikus Egyházunk állás- foglalását tartalmazza, amelyet dr. Prőhle Károly teológiai akadémiai tanár, mint az Országos Presbitérium tagja terjesztett elő. A félreértésen alapuló téves tájékoztatásért szíves elnézésüket kéri Mezősi György ! Kit tart a legmegraga- dóbb magyar evangélikus igehirdetöknek a múlt és jelen lelkészei közül? őszintén meg kell vallanom, hogy nem olvasok prédikációi köteteket, sem régit, sem újat. zem. hogy így elcsigázva, megterhelve,. Isten Lelke többet hozott ki belőlem, mint amennyit elvárhattam volna, amennyire legjobb esetben is képesnek érezhettem volna magam. Nem olvasom Kapi Béla. Raf- fay Sándor, Turóczy Zoltán vagy mások igehirdetéseit. Volt idő, úgy 25—30 éve. amikor lapozgattam — ma már nem olvasom őket. Tudom, hogy ezek a maguk idejében hasznosak, jók lehettek, de a saját prédikációimat sem tudom kétszer elmondani az idő. a kérdések, a gyülekezetek szüntelen változása miatt. Vallom az igehirdetés egyszeri, megismételhetetlen elmondásának, igazi hasznának igazságát. és úgy érzem, a tegnapiak, tegnapelőttiek nekem itt és most aligha segítenek. Érzek értéket Scholz László. Urban Ernő. Friedrich Lajos prédi- kációs köteteiben, de ezeket sem használom. A maiak közül — természetesen hiányosan — és csak a figyelmet felhíva az általam ma jó irányúnak tartott igehirdetésre — a következőket említem: Csizmazia Sándor nyíregyházi. Cserháti Sándor szegedi, Nagy István tatai, Ba- likó Zoltán pécsi, Baranyai Tamás domonyi és Szabó Gyula debreceni lelkészek. Az általam gondozott rádiós igehirdetések között jók: Bárány Gyula beledi. Fehér Károly alsósági, Garami Lajos balassagyarmati lelkészek prédikációi. Mind -Budapesten, mind vidéken még lehetne másokat is említenem. A budapestieket — kik között több jó igehirdető van — esetleges félremagyarázás miatt — név szerint nem említem. Mindenkinek van ún. szószék-élménye — egy-egy felejthetetlen prédikáció, vagy épp balsiker — etnlck- szik-e ilyenre Püspök Ür? Minden igehirdetésem élmény — hiszen csodálatos átélni Isten Lelkének csodáját, amint kicsihol ja üzenetét, mának szóló mondanivalóját szolgájából, aki néha képtelennek érzi magát, arra, mert fáradt gondokkal terhelt és fizikailag is igénybe vett. Bizony sokszor saját prédikációmon keresztül erősödik leginkább a hitem, nem azért, mert én mondtam, de mert érNagy szószék-élmények? Hát van, sok van. — A felszabadulás utáni első Karácsony Pécsett 1944 őszén, az elindulás a romok közül, evangélizácips igehirdetések tucatjai szerte az országban, egyhetes igehirdetés-sorozat Balassagyarmaton, ahol emberek szorongtak a szószék lépcsőin, az oltár faragott korlátja mögött, és nekem csak egy aprócska asztal jutott, ahová letehettem a Bibliámat — e mögül prédikáltam. — A Deák tér 1500— 2000-es létszámú gyülekezete nagy ünnepeken, maga a szószék, melyre aligha léphet fel elfogódottság nélkül az igehir- dető. hiszen ott Székács József és Győri Vilmos voltak az elődei. És ez a Deák téri szószék a fasiszta terror tombolásának utolsó óráiban a szó szoros értelmében otthona volt egy egész üldözött családnak, akit a gyülekezet ott rejtegetett. Ez a szószék a diakónia szószéke, nem jelképesen, de valóságosan az. erről igét hirdetni mindig élmény és felelősség. Elégedett-c Püspök Űr a mai magyar evangélikus igehirdetéssel? Nem szívesen mondom ki a nemet. De ki kell mondanom, az előbb említett jó igehirdetők sora sem mond ellene ennek. Általában nem vagyok elégedett a magyar evangélikus igehirdetéssel. Igehirdetőinkből sokszor hiányzik a textus mélyebb megértése, a rejtett összefüggések, a felszín alatti lényeg megragadására való törekvés. Minden textusnak van egy sajátos mondanivalója, még olyankor is, ha ugyanazt az eseményt egy Márk írta meg, vagy egy János. Amíg azt az igehirdető meg nem találta, nem ismeri az isehrív összmondanivalóját. Az az érzésem, hogv igehirdetőink jelentős része keveset fáradozik a rejtett, sajátos, mélyréteeű mondanivaló fel- S7j'nrehozásáért és gyülekezetük elé tárásáért. Hiba az is. hogy a mély, rejtett igei mondanivaló feltárása esetén sincs meg a bátorság az igehirdetőkben, hogy ezt konfrontálják a gyülekezet égető kérdéseivel, vagyis nem kepesek mindezt az emberek, családok, egyéni életek kontextusában prédikálni. így keletkeznek azután az élettelen, a valóságot megkerülő, teológiai általánosságokat ismételgető igehirdetések. Végül igen sok lelkész még mindig úgy érzi, hogy a társadalmi, politikai, egyházpolitikai kérdések valamiféle járulékos részei az igehirdetésnek, melyet oda kell biggyeszteni a prédikációhoz. Nem veszik észre, hogy minden prédikáció a maga egészében egyszerre társadalmi akció is, politikai akció is és egyházpolitikai akció is. Képtelenség feltrancsí- rozni az igehirdetést: ez a része az üdvösségről szól, az a politikáról — az egész embernek hirdetjük az igét, aki maga sem osztható fel lelki, akarati, szellemi szférára. A prédikáció embereknek szól. akik egyének ugyan, de egyben tagjai egy családnak, egy gyülekezetnek. egy népnek, és nem is akármilyennek, de szocializmust építő magyar népünknek — és tagjai az emberiség nagy családjának is. Az a benyomásom, hogy sok prédikáció nem ehhez az összetett, sokfelé érdekelt, egesz emberhez szól, hanem csak egy részéhez, esetleg csupán a leikéhez. Sajnos a gyülekezet is sokszor csak ezt igényli! Így az igehallgató hallhat arról, hogy a bűnre van bűnbocsa- nat, a szenvedőknek van vigasztalás, de megválaszolatlanul maradnak kérdései a családi, társadalmi, politikai, az egész világot foglalkoztató ügyekben, pedig ezek a kérdések valósággal a szószékre kapaszkodnak. Így a legtöbb igehirdetés a textus parafrázisa, halvány széljegyzet a biblia margóján — melytől idegen a szüntelen változó élet. a mindenkit körülvevő valóság. Mindenekfölött sürgetőnek tartom az igehirdetés megújulását. a felfrissülést, a „steril igeiség” felváltását az ige és naojaink együttvalóságával. Félek attól, hogy több lelkészünk túl készségesen kiszolgálja a gyülekezetek egy rétegének pihenés igényét, a húzó- dozást attól, hogy a templomban újból bekapcsolják mindabba. ami elöl talán meanihen- ni jött oda. Az igehirdetés épp Isten feleletéért van életünk kis és nagy kérdéseire, és semmiképpen sem osztozhat a parkokkal és pihenőhelyekkel, a templom nem a kikapcsolódás helye. Bátyus embereknek prédikálunk, akik igehirdetésünk előtt nem teszik le életük nehéz terhét a templom lépcsőjén, hanem magukkal hozzák a padokba. Keveset ér az a prédikáció, amelv után ismét fel kell venni a gondok, megoldatlanságok batyuját és úgy menni tovább. Az az igehirdetés valamit érő. amelyre becipelik ezeket az élet-batyukat, de azok nélkül, vagy legalábbis megkönnyebbülve jönnek ki, az igehirdetés levette - róluk, vagy enyhítette terheiket. Lelkészi munkaközösségi üléseken gyakran felmerül a kérdés: vállalnák-c a jelenlevők újból a lelkészi hivatást, ha újra pályát választanának? Akadnak, akik keserűen és őszintén nemmel felelnek. Egy kíméletlen utolsó kérdés: Felejtse el Püspök Ür, hogy ma első az egyenlők között, és gondoljon évtizedek előtti küzdelmeire, mai töméntelen gondjára, munkájára, csalódására és feleljen ugyanilyen őszinteséggel: ismét lelkész lenne, ha újból dönthetne? Teljesen egyértelműen csak azt mondhatom, hogy feltétlenül újra lelkész lennék. Nyolcadikos gimnazista koromban a soproni evangélikus gimnáziumban több kedves tanárom szelíden megpróbált lebeszélni a lelkészi pályáról, mondván, ha orvos lennék, karriert csinálhatnék, ha kutatónak mennék produktív munkát végezhetnék. Édesapám a küzdelmes szolgálatot végző, falusi lelkész ekkor már nem élt. de példája. a tőle kapott indítás elég volt ahhoz, hogy kitartsak elhatározásom mellett De nagy segítséget, hivatásválasztásom igazolását adta mindjárt szolgálatom elején az ige emberformáló ereje, melyet szemmel láthatóan csak igen ritkán tapasztalhat meg a lelkipásztor. De nekem csodálatos módon megadatott. Pécsett. ahol előbb segédlelkész.- helyetteslelkész, parókus, majd esperes lettem — láthattam az emberek megváltozását, életek pálfordulását a hirdetett ige nyomán, és ez hallatlan erőt adott. Nem hallgathatom el a szórványszolgálat bátorító tapasztalatot nyújtó hatását sem — és én nem Pest asztfaltjáról vágtam neki, de Baranya végeláthatatlan szórványaiból, ahol az egymástól távol eső falvacskákban ketten, hárman jöttek össze, és örültek az igehirdetésnek. Legalább hetven gyülekezetben végeztem egyhetes igehirdetés-sorozatot az országban — és végül a püspöki szolgálat is megerősített egvkori döntésemben. hogy érdemes lelkészi szolgálatot vállalni és végezni. Izgalmas, szép és megbecsült ez a szolgálat ma, szocialista társadalmunkban — az evangélium hirdetése a szocializmus építése közepette, a mi alapunkról — nem a társadalom és korunk iránya ellen, de azzal együtt haladva. Igen, én újra csak pap lennék. gondjaim, időnkénti csalódásaim ellenére is. és tudom, hogy ezt nem csupán én végeztem el így magammal — de Az, Aki elhívott erre. Turchányl Sándor HELYREIGAZÍTÁS A Leuenbergi Konkordia elfogadásával kapcsolatos cikkben tévesen tájékoztattam úgy lapunk olvasóit, hogy: „A hazai református és evangélikus egyházak állásfoglalását dr. Prőhle Károly, az ökumenikus Tanács főtitkára terjesztette Országos Presbitériumunk december 11-én tartott ülése elé.”
