Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-08-24 / 34. szám

XL. ÉVFOLYAM 34. SZÄM 1975. augusztus 24. Ara: 2,50 Forint Emberségünk érdekében Történetnek is szép az irgalmas s amari tónusról szóló példá­zat — mai vasárnapunk Ö6Í evangéliuma. Könnyen érthető, tanulságos, csak helyeselni lehet. De ez nem elég! Jézus azt akarta, hogy a példázatban megmutatott gyakorlati ember- szeretet életté legyen. „Eredj el és te is így cselekedjél!” — hangzik az elméletileg kétszer is jól vizsgázott vitapartnemak a parancs. Vedd észre a másik embert, dobbanjon a szíved nyomorúságán, áldozz is érte, ha' kell. Így leszel emberséges ember, teljes értékű tagja a közösségnek. így teljesíted Isten akaratát. — Jaj csak ne maradjon elmélet a felebaráti szeré­téiről szóló tanítás ma a keresztyének életében. Emberségünk érdekében emel szót Jézus. Szava parancs — életet munkáló szó. LÁSSON A SZEM! ÉSZREVENNI A MÁSIK EMBERT: FELADAT. A figyelmetlenség ma kortünet. Az embererdőben észre sem vesszük a másik embert. Elég a magunk baja vagy öröme. Ez a figyelmetlenség megnyilvánul közlekedési eszkö­zökön, strandon, utcán, hivatalban, bérházban, mindenütt. Meg gyakran a művészetben is. Egyes versnek vagy festmény­nek nem az a baja, hogy formát bontott, hogy újat alkotott, új természetet produkált, hanem az, hogy a művész már nincs tekintettel a másikra, a nézőre, az olvasóra. Csak ma­gának él, magának alkot. Észre sem veszi a másik embert — ezért embertelen. TÖBB. MINT EGY ÉVE LÁTHATUNK EGY PLAKÁTOT villamoson, autóbuszon, héven, vonaton. Több változatban, de azonos felirattal: Ne így közlekedj! Különböző életkorú arcok: fiatal nő, idős asszony, kis gyermek, serdülő. Mind­egyik szeme bekötve. . így közlekedni életveszélyes. Bekötött szemmel közlekedni Budapesten vagy más nagyvárosban, országúton vagy bárhol, őrültség. Magunk és mások veszé­lyeztetése. De lehet ugyanilyen vakon, „bekötött szemmel” az életben is közlekedni. Ez is veszélyes. Emberségünk kerül veszélybe, ha önzéssel bekötött szemünk nem látja meg a másik embert. A figyelmetlenség kortünet. Pedig van kit lát­ni, van mit látni korunkban. Nemcsak Jézus fantáziája, vagy a korabeli Jeruzsálem és Jerikó közti útszakasz produkált ilyen jeleneteket, mint amiről a példázat beszél. Hevertek már az élet útja mellett a 20. században is megsebzett, össze­vert, bajban levő emberek. Kicsinyben és világméretekben, emberségünkhöz tartozik, hogy szemünk meglássa a másik embert. DOBBANJON A SZÍV! A bonyolult élet, az esetek sokasá­ga, a társadalom adta ezernyi feladat közönyössé tehe­ti az embert. Nemcsak orvosok és ápolók fásulnak bele a sok emberi szenvedés látásába, hanem mindenféle foglalkozású emberek. Sokszor jellemző ma, a sok hírt információt nyerő ember közönye. Az újságót olvasó, rádiót hallgató, televíziót néző ember természeti katasztrófákról értesülve, utcai har­cokról, zavargásokról, puccsokról tudomást .szerezve pillana­tok alatt napirendre tér, ha mindez tőle távol történik. Pa­pucsban, házikabátban, kávé mellett egyszerűen tudomásul veszi a dolgokat. Ha a közöny elhatalmasodik rajtunk, életve­szélyes. Ha megszokjuk, emberségünket veszélyezteti. Érzi ezt fiatalok egy része. Jellemző eset: egyik budapesti gyülekezet­ben az ifjúsági bibliaórán a lelkész arra kérte a résztvevőket, írják le az irgalmas samaritánus példázatát mai változatban, mai keretbe helyezve a régi történetet. Meglepetésre a fiata­lok nagy része, anélkül, hogy összebeszéltek volna. a. gázolás utáni cserbenhagyásról írt. Valaki elüt valakit, aztán otthagy­ja összeroncsolva az út mellett, s tovább száguld, nincs ideje áldozatára, nem is érdekli mi történt. A KÖZÖNYBE NEM SZABAD BELENYUGODNI! Ember­ségünkhöz a dobogó szív is hozzátartozik, a másokért érző és másokkal együttérző szív. Jézusról olvassuk, hogy szánakozott a sokaságon, észrevette, hogy éhesek, hogy a gyászoló édesanya sír. Még a kereszten is magáról megfeledkezve mást vigasz­talt. Ki és milyen a mai emberideál? Az erős ember? Az okos ember? Az ügyes ember? Az életművész? Jézus emberideálja az irgalmas, másokért dobogó szívű ember. Csak úgy ember az ember ha van benne szánalom, „emberség”. Ügy születik mindig újjá az ember, ha magéról megfeledkezik és a másik­ra figyel. Az egyháztörténetben is akkor következtek nagy események, ha valahol megdobbant egy emberi szív és mások baja fájni kezdett. MOZDULJON JÍ KÉZ! Emberségünkhöz még a részvét sem elég! Embernek lenni és maradni emberek között mindig ál­dozatvállalást is jelent. Idő, energia, pénz szolgálatba állítása — ez történt az irgalmas samaritánusnál is. A szeretet paran­csát a pap is, a lévita is jobban tudta volna idézni, mint az eretnek samaritánus. Mégis ő töltötte be Isten akaratát. Vodt ideje, ereje, pénze a másik emberre. Hadd idézzem egy fiatal értelmiségi véleményét a keresztyénségről, amint nekem el­mondta: „sokan azért érzik idegennek és haszontalannak a keresztyénség mai életformáját, mert nem kötelez semmire. Miért nem járnak világszerte többen templomba? Mert a templomba járás igazán semmire sem kötelez: végig kell hallgatni egy lelkészt, aki jól-rosszul felmondja a leckét, régi muzsikát játszanak, ami inkább elringat, mint megmozgat, gyanúsan csendben ülnek az emberek, aztán kijönnek a tem­plomból és nem történik semmi. Megrázzák magukat és kezdő­dik az élet, a gyakorlat.” Valóban csak ennyi a keresztyénség, mint e kritikus fiatalember mondta? Nem hiszem! A keresz­tyénség éppen elkötelezés. Jézus teljes embert kíván, aki nem élhet többé magának, aki úgy marad ember, hogy észreveszi a másikat, együttérez a másikkal és ténylegesen segít a másik­nak. Nem a bénultság, a tépelődés, a spekuláció, hanem az aktív szeretet jellemző a tanítványra. AZ IRGALMAS SAMARITÁNUS PÉLDÁZATA KLASSZI­KUS PÉLDÁZAT. Minden keresztyén betéve tudja, de köny- nyen járhatunk úgy vele, mint általában klasszikus regények­kel, színdarabokkal. Tudunk róluk, becsüljük, örök értéknek tartjuk az emberiség kincsestárában, de nem olvassuk, nem használjuk, nem élünk velük és belőlük.. Elvileg, elméletileg értékelni az irgalmas szeretetet nem elég! Jézus szava inkább hasonlít napiparancshoz, mint örökérvényű vallásos igazság­hoz. Azért mondta, hogy felrázza a priblémázó, vallásos embert. Nem azt mondta: gyönyörködj benne, vitázz róla. meditálj fölötte, hanem ezt: eredj el és te is hasonlóképpen cselekedjél! Ezt mondja ma is emberségünk érdekében. Hafenscher Károly Espereseinké a szó A Tolna- Baranyai Egyházmegye A 150 ÉVES TÖRÖK HÁBO­RÚK VÉGÉN TOLNA—BA­RANYA MEGYÉK TERÜLE­TE a legjobban elpusztult vi­dékek közé tartozott. Az 1700 —1730 közötti években a ke- menesaljai magyar evangéli­kusok csoportjai és Hesszen— Darmstadt vidéki német evan- gélikusság telepedett meg ezen a vidéken. így alakult ki egy sajátos veretű egyházmegye, amely tekintélyes nagyságával (két megye) és' jelentős lélek- számával (több mint 56 ezer evangélikus) egyházunk egyik kiemelkedő egyházmegyéjévé vált. A második világháború alatt a német nácizmus egyházrom­boló vetületében is megmutat­kozott és éppen egyházme­gyénk területén sokfelé volt éles belső ellentét a Volks- bund-mozgalom emberei és a magyarsághoz hűséges gyüle­kezeti tagok között. Ez is ki­váltó oka volt a kitelepítésnek, amelynek során az 56 ezer fős jelentős evangélikus tömb, amely 73 templomban hall­gatta vasárnaponként Isten igéjét, 17 ezerre fogyott, s ez a maroknyi csapat kellett, hogy hordozza a megmaradt épüle­tek fenntartásának gondját. A hívek óriási áldozatot hoztak és az országos egyház és a Lu­theránus Világszövetség is igen jelentős segítséggel jött támogatásunkra. Ekkor azon­ban egy újabb problémával találkoztunk. Sok a régi. száz­évesnél idősebb, műemlék jel­legű épületünk. Ezek stílusuk miatt nemcsak gyülekezeti, de nemzeti értékeink is. Az elvi- zesedett százéves falak, málló alapok felújítása, karbantar­tása. hatalmas összegeket emészt állandóan. Államunk is megértette gondjainkat és leg­Szolgálatra való küldés SZÉP ÉS BENSŐSÉGES ÜNNEPÉLY VOLT JÜLIÜS 13-ÁN a Budapest-Deák téri templomban. Az istentisztelet záró oltáiri szolgálatának ke­retében küldte ki szolgálatra D. Káldy Zoltán püspök Ribár Jánosnét sz. Kajos Annamária lislikiészi munkatársat. Ez alka­lommal az oltára szolgálatban részt vett Kajos János nagyve- legi lelkész és Muntag Andor a Teológiai Akadémia tanára. Kajos Annamária ez év jú­niusában fejezte be teológiai tanulmányait és kérte, hogy küldessék ki lelkiészi munka­társi szolgálatra. A püspök az Efezusi levél 6, 19. verse alapján hirdette az igát: „Könyörögjetek... én értem is, hogy amikor számat megnyitom adassák nekem szó, hogy bátran hirdessem az evangélium titkát.” Az igehir­detésben arra került a hang­súly, hogy akik az egyházban elküldetoek szolgálatra, azok a Deák téri templomban nem a. maguk tudományát hir­detik, hanem Istentől kapják a szót és így Isten szavát kell hirdetniük. Ez igen nagy mél­tóság és rendkívül nagy kö­telezettség. Istennel való ál­landó közösségben nyeri el az igehirdető azt a szót, amit hirdetnie kell. A PRÉDIKÁCIÓ UTÁN KAJOS ANNAMÁRIA a gyü­lekezet előtt elmondotta az Apostoli Hitvallást, majd a kérdésekre felelve kijelentet­te, hogy örömmel vállalja a lelkészt munkatársi szolgálatot az evangélikus egyházban. Majd letette a lelkészi mun­katársi esküt. Ezt követően hivatalos felhatalmazást ka­pott az ige hirdetésére és a szeretetszolgálat végzésére. A szép számú gyülekezet örömmel látta, hogy egyhá­zunkban a női lelkészi mun­katársaknak is van szolgálati lehetősége a gyülekezetekben és a szeretetintézményekben. Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana Mint a bókos szentek állnak a fülkében kívülről a szemnek kifaragva szépen, de befelé, hol a falnak fordul hátok, csak darabos szikla s durva törés tátog: ilyen szentek vagyunk mi! Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket, hogy bús darabjai még érdesen csüngnek, érdesen, szennyesen s félig születetlen, hova nem süt a nap, hova nem fér a szem? Krisztus urunk, segíts meg! Hallottunk ájtatos, régi faragókat, kik mindent egyforma türelemmel róttak, nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem: tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten. Bár ilyenek lennénk mi! Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével, s ha mit temagadból szégyenkezve nézel, tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által az Isten is nézi. az Isten is látja! Krisztus urunk, segíts meg! Óh jaj, hova bújhatsz, te magadnak-réme, amikor magad vagy az ítélő kéme?! Strucc-mód fúr a percek vak fövénye alá balga fejünk, — s így ér a félig-kész Halál, s akkor mivé leszünk mi? Gyónatlan és vakon, az évek szennyével löknek egy szemétre a hibás cseréppel, melynek nincs csörgője, s íze mindörökre elrontva, mosatlan huil vissza a rögbe. Krisztus urunk, segíts meg! Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogv magunkat vésse, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró? Szenvedésre lettünk mi. Szenvedni annyi, mint diadalt aratni: Oh hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya beállítson majdan szobros csarnokába. Krisztus urunk, segíts meg! utóbbi a kistormási templo­munk teljes renoválásával nyújtott jelentős segítséget. Hasonló kérdéssel állunk szem­ben most az izményi templo­munknál. ÚJ PROBLÉMÁT HOZOTT EGYHÁZMEGYÉNK SZÁ­MÁRA AZ ORSZÁG IPARI FEJLŐDÉSE. Egyházmegyénk területén bányák nyíltak, ha­talmas új ipari létesítmények születtek és ezek elszívták a régi falvak fiatalságát, hiszen a mezőgazdaság- nagyüzemi gépesítése, ott viszont mun­káskezeket szabadított fel. Ez indított meg egy olyan belső vándorlást, amelynek során nagy múltú falusi gyülekeze­teink ifjúsága kelt útra és ván­dorolt el Komló, Budapest, Dunaújváros, Pécs, Szekszárdi Bonyhádra, s hagyott otthon egy mind jobban elöregedő és létszámában egyre fogyó, régi falut. E változások a lelki gondo­zás új formáit is szükségessé tették. Kialakult egyházme­gyénk specialitása, a társult gyülekezetek sora. Kicsiny, de egymáshoz közel eső töredék gyülekezetek társultak és kö­zösen tartottak lelkészt. Ez no­ha nem ment problémák nél­kül, mégis megoldotta, hogy ma 26 lelkész látja el a ko­rábbi,- több mint negyven gyü­lekezet népét. EBBEN AZONBAN MÁR CSAK A KORSZERŰ KÖZLE­KEDÉSI TECHNIKA IGÉNY­BEVÉTELÉVEL lehetett a lelkészi szolgálatot ellátni. Sorra ültek motorkerékpárra lelkészeink. Néhány év alatt már minden gyülekezetnek volt kisebb vagy nagyobb mo­torkerékpárja. Kb. 15 éven át télen-nyáron. esőben, fagyban rótták az utakat ezek a moto­rok és nem volt számottevő fennakadás sehol sem. Termé­szetes lett a bukósisakkal já­ró lelkész. Fel nem mérhető segítség, hogy az országos egy­ház gondoskodása néhány éve szórvány-gépkocsikkal cseréli fel ezeket a motorokat. Jelen­tős eredménye e téren szór­ványgyülekezeteinknek, hogy 26 helyen már 14 gépkocsi szolgál. A kis Trabantok sok­szor tréfásan emlegetett sora nagyon hűséges segítője a pon­tos, mindenhová eljutó lelké­szi szolgálatnak. Az élet azonban nem állt meg, és mindig új problémá­kat vetett fel, és ez így van rendjén, mert éppen ezek vol­tak az élet igazi jelei. Mi legyen a megüresedett gyülekezeti épületekkel, vagy éppen lelkészlakásokkal? Eleinte még lehetett volna őket a falvakban értékesíteni, de akkor még a gyülekezeti pres­bitériumok javarészben úgV gondolkodtak, meg kell őriz­ni őket. Az ősök áldozata hoz­ta azokat létre, meg kell be­csülni azt. Voltak olyan pres­bitériumok, ahol olyan döntés született, ha nem tudjuk őket tovább gondozni, ám pusztul­janak el. roskadjanak össze, de el ne adjuk. Egyházunk ve­zetősége. noha tudta, hogy az idő nem ezeket a presbitere­ket fosia igazolni, hanem azo­kat, akik a még értéket jelen­tő épületeket értékesíteni akarták, és azokon hasznos be­ruházást végezni olyan épüle­teken, amelyekre tovább is szükségünk van. méssem nvúlt erőszakkal a kérdéshez. Nem akart gyülekezeti széthúzást okozni. Hamar megmutatko­zott. hogv nincsen pénzünk és nem is lehet egy fillért sem költeni magtárakra, istállókra, présházakra, mert ezekre nin­csen szüksége az egyháznak. így lassan bontás alá kerül­tek a felesleges épületek, bár még mindig vannak gyüleke­zetek, ahol ezt a kérdést nem látják ilyen tisztán. NEMCSAK BONTOTTUNK, HANEM ÉPÍTETTÜNK IS. Alaposan átgondolva, hol ma­radnak meg gyülekezeti köz­pontok, ott viszont korszerűsí­tettük a lelkészlakásokat és ma már alig van olyan lakás, ahol a törpe vízmű létesítése során be ne vezették volna a vizet, ne volna palackos gáz, fürdőszoba. Sőt, Bonyhádon egy teljesen új, modern papiak is épült a közelmúltban. Az egyházmegye életképes­ségét mutatja, hogy sajátos helyzetünk miatt itt előbb él­tük át az új kérdések jelentke­zését és próbáltuk keresni a megoldás útját. ILYEN VOLT A GYÜLEKE­ZETEK TÁRSÍTÁSÁNAK UGYE, de hasonlóan országos üggyé vált a teológus ösztön- díjak létesítésének dolga is, amely ugyancsak nálunk in­dult eL Az a parancsoló szük­ség hozta elő, hogy előre lát­tuk, a kis gyülekezetekbe nem jönnek majd szívesen a fiatal lelkészek. Ezért hatalmas anyagi áldozattal minden egy­házmegyénk területéről való teológusnak az országosnál magasabb összegű, évi 5000 Ft- os ösztöndíjat adunk. Volt idő, amikor egyszerre négy teoló­gusunk volt, mind a négy meg­kapta, most csak kettő van, ezek is megkapják. Sokan kér­dezték akkor, hogyan tudtuk ezt létrehozni, hiszen évi 20 000 Ft segélyt adni csak a teológusoknak egy ilyen szór­vány-egyházmegyétől igen nagy áldozat. Az a válaszunk, éppen a nagy kérdésekkel va­ló viaskodás tanította meg egy­házmegyénk lelkészeit és gyü­lekezeteit, hogy össze kell fognunk és ha egyesítjük erőinket és azt céltudatosan használjuk fel, akkor sokat tu­dunk segíteni. Ennek jegyében alakult ki az az áldozatos gyü­lekezeti szellem, amely egy­két gyülekezetünktől eltekint­ve, általános Tolna—Baranyá­ban. Áldozat a magunk gyüle­kezetéért. Vannak kis gyüle­kezeteink, ahol az egy főre eső (kisgyermeket is beleszámító) áldozatkészség évi 300 Ft fe­lett van. Ha ezt más vidékek gyülekezeteivel vetjük egybe, szembetűnő a különbség. De nemcsak a magunk céljaira készek híveink áldozni. A Gyülekezeti Segély szolgálatá­ban egy évtizeden át volt or­szágosan első egyházmegyénk, olyan eredménnyel, amely sokszorosa más egyházmegyék eredményeinek. MI A TITKA ENNEK? Ügy látom, az egyik gyökérszál az elmúlt idők során meggyöke­rezett hit. Ahol 1730-ból való énekeskönyveket, 1585-ből való bibliát megőriznek a családok, ott ez élő gyökér. A másik a jó fratemitás, testvériesség. Nemcsak a lelkészek között, de a rendszeres egyházmegyei presbiteri konferenciákon őszintén és nyíltan beszélünk gondjainkról, terveinkről és ezek eljutnak a legkisebb gyü­lekezetbe is, és valami mozdul annak a nyomán, ez is az élet jele. Jó közgondolkodás. Tud­ják a gyülekezetek, hogy nin­csenek egyedül. Igaz, helyben csak 200—300 lélek, de az egy­házmegye együtt 17 000 lélek és az mégis számottevő. JÖ VEZETŐI VOLTAK EN­NEK AZ EGYHÁZMEGYÉ­NEK. Akik országos távlatok­ban gondolkodtak; csak né­hány név: Fábián Imre, D. Káldy Zoltán, Krähling Dániel, ismert nevek. Egyházmegyénk múltja és jelene Isten hűségéről beszél. Mi ebben a hűségben rendü­letlenül bízunk! Sólyom Károly J I i i l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom