Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-08-10 / 32. szám

Részesedésünk Isten dicsőségében Km 5, 2 HA valami nagyon lenyűgöz, megragad bennünket, ha cso­dálkozó ámulatra késztet, szinte nem találunk szavakat jellem­zésére. Reménységünk tartalma ilyen nagyon lenyűgöző és csodálkozó ámulatra késztető valóság, hogy szavakat is alig ta­lálunk kifejezésére. Pál apostol igénkben igy mondja: része­sedés az Isten dicsőségében. A teremtett világ, hitünk és meggyőződésünk szerint, min­den részében tükröztet. valamit alkotójának dicsőségéből, mert Isten hatalma végtelenül átfogja az egész mindenséget. Mégis az O dicsőségét nem teremtő és fenntató hatalmában látjuk igazán teljesen felragyogni. Az Jézus Krisztusban jelent meg. Nem véletlenül zeng így a világba való belépésekor az angyali dicséret: „Dicsőség a magasságban az Istennek.” Az Ö élete, halála és feltámadása, az általa szerzett váltság az, amiben Isten dicsősége igazán feltűnik előttük. Istennek ez az ember érdekében cselekvő, önmagát feláldozó szeretete az, amiben az megvalósul. Dicsőségében való részesedésünk tehát semmikép­pen nem egyszerűen azt jelenti, hogy hatalmában fogunk osz­tozni, hanem azt, hogy részesek vagyunk a Krisztus által szer­zett kegyelemben és részestársak lehetünk a szolgáló, máso­kért való cselekvésében. MIKOR REMÉNYSÉGRŐL BESZÉLÜNK VAGY HAL­LUNK, általában jövő időben gondolkodunk. Majd, Urunk visszatérésekor bekövetkező események jutnak eszünkbe. Az ujjú teremtett világ üdve és öröme. így is mondhatnám, a hol­nap boldogsága. Nem nagyon szoktuk meggondolni, hogy az az idő nemcsak a remények valóra vá lása értelmében a beteljesü­lés ideje, hanem a teljességre jutás értelmében is. Ami már itt valósáp az lesz akkor teljessé. Dicsőségében való részese­désünk nemcsak a jövő ígérete. Az már itt valóság. Egyrészt abban a vonatkozásban, hogy amit Isten Jézus Krisztus által ajándékozott nekünk — bűnbocsátó kegyelme, s ami ugyanezt jelenti, hogy Általa újra gyermekeiként élhetünk —. az már ebben az életben boldogságot, vele és emberekkel való megbé­kélést jelent. Ezt a földi életet teszi már boldoggá és kiegyen­súlyozottá. Ez által ragyog itt fel már valami az örök üdv bol­dogságából. Másrészt az által, hogy az emberiségért, másokért való cselekvésében munkatársaivá fogad bennünket. Végig gondoltuk-e már valaha is ennek a nagyszerűségét? Isten munkatársai lehetünk az emberek javát szolgáló cselekvő sze­retet általi SZÁNDÉKOSAN FOGALMAZTAM ÍGY: LEHETÜNK. Ez ugyanis valóban lehetőség, melyet Isten maga készített és kí­nál számunkra. Azáltal. hogy Krisztusban újra gyermekeiként élhetünk, lehetőséget és jogot nyertünk rá. A gyermek jogát. Módunk és szabadsagunk van részt venni abban a munkában, amelyet az Atya az emberért végez. Kihunyó, pislákoló sze­retet, meglankadt szolgálat, tört lendület, emberek, jó ügyek iránt megfáradt készség mögött sokszor húzódik meg, hogy el­feledkezzünk arról, micsoda csodálatosan nagyszerű, szinte kibeszélhetetlen dolog ez! MÉGIS, ISTEN VELÜNK GYAKOROLT KEGYELME nem­csak kaput tár előttünk, jogot és lehetőséget ad a cselekvésre, hanem indít is arra. Lebecsüli a kegyelem nagyságát az, aki csupán a lehetőséget látja meg benne. Mintha például az elektromosság lényegét el lehetne intézni a berendezéseivel és hatásának ismeretével. Annak lényege az az energia, amely a hatásokat kiváltja és a berendezéseket üzemelteti. A Krisztus­ban nyert kegyelem energia, amely szüntelenül indít istengyer­mekségünkben adott lehetőségünk és jogunk gyakorlására: a szolgáló szeretetre. , Bánfi Béla Nemzetközi Nőév 1975. 99 • • • hallgassanak a gyülekezetben ? 99 Feladatokkal azonosan meg­becsült (és nem megterhelt), emberi mivoltában egyenlően értékelt (és nem alacsonyabb rendűként kezelt), jogaiban tiszteletben tartott stb. ma a nő. — Jó ezeket tudni, ebben élni. — Nagyot haladt a világ, de a lényeg nem változott meg: a férfi férfi, a nő nő ma­radt. © A Nemzetközi Nőév jelyenye SOKFÉLE SZEMPONTBÓL LEHET A NŐRŐL BESZÉL­NI. Vizsgálhatom egy sajátos gazdasági-társadalmi szükség­let pl. munkaerőhiány, nép- szaporulat. foglalkozás vagy a család stb. szempontjából. Igénybevételének sokféle módja lehetőséget ad, hogy egy-egy részfeladata szem­pontjából nézzem, s ilyenkor annak fontossági elsőséget ad­va, teljes és helyes szemléle­tünk a nőről eltorzulhat. Álta­lában sem szólhatok a nőről. A biblia sem teszi ezt. Pál apos­tol a korinthusbeli gyülekeze­tei figyelmezteti az 1 Kor 14, 34-ben: ,Jk ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetben, mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak ...” Ez a kije­lentés régen hangzott el, de az írás minden szava régi. Lehet, hogy egyes részei hangsúlyta­lanná váltak, talán nem is ért­jük, de a mondanivaló lénye­ge mégis örök. Pál apostol a korinthusi gyülekezetét, an­nak férfiait, asszonyait, tettei­ket, magatartásukat elemzi, s azt is olvassuk az 1 Kor 10. 11- ben: „Mindezek pedig példa­képpen estek rajtuk ...” Fi­gyeljünk hát reájuk — persze „lélekkel és értelemmel” (1 Kor 14. 15). AMIT PÁL APOSTOL A KORINTH USBLiALKliiLZ 1R1', azt nagy hiba lenne szó szerint áttenni a maua. Lppeú akkor es eppen ott inouuoUa ezt. Visszaélések, hibák lehel­lek a gyuiekezetoen a nők ui- tózköue&e, magatartása kórul. Rossz szokások kaphatlak iao- ra. Amit Pál itt bírál az, az akkori heiyzetoen indokolt volt. Ami eDból megmaradt az a nő, akit Isten sajátos leng­nek teremtett, s alure minden korban várakozással tekint. Évszázadok során elnyomott- sagából kitört, majd harcot kezdett egyenragú társadalmi helyért, ezzel az azonos meg­becsülésért, még azt sem bán­va, hogy igy munkája meg­sokszorozódik. Pedig nem le­het mindennek eleget tenni. Valahol, valami megrövidül. Magam is megpróbáltam iga­zán nő, majd asszony lenni. Ezek bizony, nem azonos tar­talmú fogalmak. Az ige is kü­lönbséget tesz 1 Kor 7, 34-ben: „Különbözik egymástól az asz- szony és a hajadon.” Minden asszony £ljut oda, hogy észre­veszi: feladatait csak rész sze­rint tudja elvégezni. Ekkor megpróbál legalább valahol egész ember lenni, de életfel­adatainak melyik területe le­gyen ez? Ezen a ponton he­lyes döntésre jutni csak Isten színe előtt, csak az ige mérté­ke alatt lehet: Meg vagyok győződve, hogy egy nő a köz­élet minden területén éppen úgy helyt tud állni, mint egy férfi. Ez nem lalkatától. ha­nem képességeitől függ (taián olyan alkatú nőt is találnánk, aki mozdonyvezető lehetne). de egy asszony már nem. Az asszony valami többet vállalt. Feladatai sorrendjét sem ma­ga állítja már fel. A feladatok önmaguk rendelkeznek. Ha hiszem azt. hogy Isten rendje valósul meg a természet rend­jében. olyan törvények alá ke­rül életem, amelyek megfel­lebbezhetetlenek. Egy terv be­adásánál lehet haladékot kér­ni. de ha eljön a szülés ideje, arra nincs haladék. Ezt csak azért említem, mert ki akar­tam élezni azt a helyzetet, amibe a nő kerül, ha asszony lesz. Elsőrendű feladatai lesz­nek, és sok minden a második helyre kerül. Ha a férfi es a nő közötti szereposztást önké­nyesen megfordítják, abban a családban egeszseges rend nem alakulhat ki. Lgy férj es feleség szabadon alakíthatja ki otthona rendjét, de egymáshoz való viszonyuk kötött. Az asz- szony legyen férje segítőtársa, s a férj igazán szeresse fele­ségét. Az akkor segítőtárs, ha megteremti otthonában azt a rendet, amiben maximálisan kibontakozhatnak férje és gyermekei képességei, a térj akkor szereti igazán feleségét, ha szeretete ennek a munká­nak boldog elvégzésére segíti. Államunk is anyasági segélyt ad és nem apaságit. A nagy­mamák helytállásáról beszé­lünk és nem a nagypapákéról. Mindez nem zárja ki a köz­életben való szerepvállalást, csak bírni kell! MEGGYŐZŐDÉSEM. HOGY NEM ÉKTELEN DOLOG SZÓLNI A GYÜLEKEZET­BEN. Magam is megtettem, hogy „Mindenki tanuljon és vigasztalást Vegyen” (1. Kor 14, 31). Az az asszony, aki ma­ga főz családjának, maga ne- . véli a gyermekeit, s nem a nagymama, ritkán rendelkezik annyi erővel és idővel, hogy a gyülekezetben, közéletben ve­zető szerepet tölthessen be. A teológiát Végzett nőt vélemé­nyem szerint megilleti a férfi­vel egyenrangú beosztás, de abban a pillanatban, amikor asszony és anya lesz. nem le­het más, mint „munkatárs". Nem is képes más lenni, csak segítőtárs, mint a családban. A templomok padjaiban fő­leg nők ülnek. Sokan pana­szolják is ezt. Talán sajátos érzelmi életükben keressük a magyarázatot, vagy jobban ér­zik Istenre szorultságukat, erőtlenségüket? A szószéken általában férfiak prédikálna*, s a nők hallgatnak. Ez azt je­lentené, hogy ők csak erre hi­vatottak? Nem hiszem. For­dítva is lehetséges volna. Gál 3, 28-0 an olvassuk: „Nincs férfi, sem nő, mert ti mind­nyájan egyek vagytok a Krisz­tus Jézusban.” Ez igaz — de nem egyformák. És éppen eb­ben van a nő szerepének fon­tossága. Ugyanazt a dolgot sa­játos rendeltetése szempont­jából látja, hiányozna az élet alakításából, ha nem szólhat­na, ha nem kaphatna szerepel. Ma már nem vitatott, hogy a nő nem másodrendű ember, de azt se felejtsük el, hogy más. Nem. jó sem a családnak, sem a gyülekezetnek, ha férfi­vagy nőuralom van. A serpe­nyő két tányérja is egyensúly­ba hozható, pedig egyikben egy rézsúly van, s a másikban talán ízes gyümölcs. SENKI NE AKARJA FEL­ADNI ÖNMAGÁT. Ne akar­jon olyan lenni, mint a má­sik. A nő sem azáltal kap azo­nos jogokat az életben, hogy olyan lesz, mint a férfi. Sza­vára. tetteire éppen azért van szükség, mert valami mást tud adni. Isten' a világnak nem konzerválója, hanem élő, újjá­teremtő Ura. Benne nekem is. Semmi sem állt meg az élet­ben. Vannak helyhez, időhöz kötött kijelentései Istennek. De én ma és itt élek. boldogan vállalva, amit ma és itt vár éppen tőlem. Ha szólni kell, szólok, ha mennem kell. me­gyek — nem rágódva kétezer évvel ezelőtti megkötöttsége­ken — azzal a boldog bizo­nyossággal, hogy végzetesen nem tévedhetek, mert figyelve az Isten színe előtt, s az ige mértéke szerint élek. Benczúrné dr. Kada Judit Nyitott kapó - ez itt evangélikus szeretetotthon Tessedik szülőfalujában A nyitott kaput könnyen észreveszi mindenki, a nyitott szív nem látható. Mégis a nyi­tott szívnek vannak csalhatat­lan jelei, letagadhatatlan bi­zonyságai. ALBERTIRSÁN, TESSEDIK SZÜLŐFALUJÁBAN maguk­ra maradt, idős asszonyok sor­sát enyhítve kezdte meg mű­ködését egy szeretetotthon, a Dózsa György út 7. ss. alatt. Családi otthonnak épült, s hogy végül is 1942-ben a sze­retetszolgálat számára kaput nyitott, ahhoz előbb egy csa­ládnak kellett szívet nyitnia A Kozma család idős, támoga­tásra szoruló asszonyok ottho­nának adta át szép. nagy falu­si házát. Akkor még csak 4—5 lakót fogadott be ez az épület. 1950-ben az akkori irsai lel­kész, Krecsák János, komoly felelősséget érzett az ottho­nért, fennmaradásáért. Érde­kes, szinte naplószerű feljegy­zései ismertetik velünk e kis otthon küzdelmes, gondterhelt életét, válságos helyzetét. Az egyházmegye lelkészi munka- közössége témája lett ez az otthon, miképpen lehetne fennmaradását biztosítani? 1952-BEN EGYHÁZUNK VEZETŐSÉGE AZ ALBERTI GYÜLEKEZETRE bízta lelké­sze igazgatásával az otthon irányítását az egyházmegye többi gyülekezeteinek támoga­tásával. Az akkor újonnan be­iktatott lelkész, Roszik Mihály fiatalos lendülettel és az el­esett emberek iránti szeretet­tel fogott neki e nehéz mun­kának. Még kellett szüntetni a szegényház jelleget — sokan igy is hívták. Hogyan lehetne jobban kihasználni e nagy. de mégsem e célra épített falusi házat? Hamarosan az 5—6 em­bert befogadó otthon 12 sze­mélyesre emelkedett. Évről évre mindig születtek tervek és valósultak meg ál­mok, hogy könnyebb és szebb legyen az élete úgy a gondo­zottaknak, mint a szolgálatte­vőknek. Lassan és fokozatosan emelkedett az életszínvonal. Kezdődött a kútfúrással, víz­vezetékkel, butángázzal a régi tűzhely helyett, most • Isten iránti hálával élvezzük a par­kettás szobák, központi olaj­fűtés, fürdőszobák áldását. Otthonunk befogadóképessége otthon leszűkült világában, de a tv-n, rádión keresztül'még­is kapcsolatot talál a nagyvi­lággal. Személyes élményt je­lentenek a kedves látogatások. Hol kisgyermekek ibolya vagy Az alberti szeretetotthon a 25 személyre növekedett és az L alakban hozzáépített konyha, előkészítő, éléskam­ra ma mar teljes mértékben megfelel a közegészségügyi előírásoknak is. Sokszor kér­dezgetjük, miből is tellett ez a nagyszerű haladás? Szép, lambériával burkolt tágas ebédlőnk falán naponta olvas­hatjuk: „Az Űrtől lett ez, cso­dálatos ez a mi szemeink előtt.” (Zsolt 118. 23). Az Űr­től van az is. hogy mindig vol­tak és vannak megnyílt szí­vek. akik tudtak adni anyagi segítséget, drága időt. fárad­hatatlan kezeket. Kaptunk se­gítséget a Lutheránus Világ- szövetségtől, az Országos Egy­háztól, a Diakóniai Osztálytól, felsorolni azonban nem Is le­hetne a sok jókedvű, egyre növekvő számú adakozóit gyü­lekezeteinknek. A FIZIKAI LÉT BIZTON­SAGA AZONBAN NEM ELÉG AZ EMBERNEK, szellemi, tel­ki igényei is vannak. A meg­fáradt, elerőtlenedett test szí­vesen húzódik meg egy kis hóvirág csokorral kezükben énekkel, zenével, versekkel vi- dámitják meg öregeink egy­forma napjait. Máskor üröm­mel beszélgetnek a különböző gyülekezetekből érkező láto­gatókkal, mikor lelkészükkel együtt autóval keresnek fel minket a segítőkész szeretet­nek sokféle jelével. Meghatot- tan fogadjuk helyi vagy buda­pesti szocialista brigádok fi­gyelmes látogatását. Magneto­fonszalagon a gyülekezet templomi közössége keresi fe! az otthont már elhagyni nem tudó idős testvéreket. Ez esztendő májusában örömmel készülődtünk az or­szágos diakónia konferenciá­jára. Isten áldását nyertük e tartalmas napok alatt is, és gyűltünk össze az otthonban is, hogy fogadjuk az egyház diakóniai munkásait, köszönt­hessük falaink között D. Káldy Zoltán püspök-elnököt, dr. Karner Ágoston országos fő­titkárt, Virágh Gyula diakó­niai ügyvivőt és hallgassuk biztató szavaikat. NAPONTA HÁROMSZOR CSENGETTYŰ SZAVA HÍV­JA az ebédlőbe az ország kü­lönböző tájairól és a legkülön­félébb helyzetekből idekerült idős nőtestvéreket. Az analfa­bétától a bölcsészdoktorig 25 különböző ember Hajt naponta fejet Isten színe előtti elcsen- desedésre. Igéje végzi mun­káját, hogy szeretetben. segí­tésben, megértésben és meg­elégedésben élhessünk ebben a kis falusi házban, mint egy család. Kis ünneplést jelente­nek a születés- és névnapok, igével, virággal, kis ajándék­kal, az ünnepelt kedvenc éne­kével kísérve mondjuk el jókí­vánságainkat. Gondozottaink átlagos életkora 83 év. Sokan igényelnek segítséget, mert munkaképtelenek. Többen vi­szont tevékenyen részt vesz­nek az otthon életében. Kert­ben, állatok körül, konyhai előkészítésben, terítésben, be­vásárlásban. Kedves, szorgal­mas dolgozóink mind az al­berti gyülekezet asszonyai. íz­letes, változatos házi kosztol készítenek, ügyelnek a tiszta­ságra és ápolják a betegeket. Sokat köszönhetünk orvo­sunknak és asszisztensnőjé­nek, munkájuk sokszor meg­tapasztalt eredménye volt le­gyengült öregek talpraéllítása és magas életkora. TÁRSADALMUNK FEL­VETTE AZ ÖREG EMBER GONDJÁT, a ceglédi járás szociális kérdésekkel foglalko­zó ankétjén hangzott el egy ilyen mondat, „adjunk életet az évekhez”. Azt jelenti ez, hogy életnek lehessen nevezni az éveket. Emberhez méltó kö­rülményekben, légkörben élni, lehetőleg hasznosan. Ezt sze­retnénk biztosítani ottho­nunkban. Hitünk szerint, szol­gálatunk Isten idős testvé­reinknek odaajándékozza a megújult életet is a Krisztus­ban, sőt örök életet készített a mi otthonunkban menedé­ket kereső idős testvéreinknek is. Roszik Mlháljné Első lépések a pogányok között Csel 13—14 Ezekben a napokban sok tu­ristát láthatunk hazánkban, akik térképpel kezükben igye­keznek tájékozódni úticéljuk felől. Most számunkra is hasz­nos lenne egy térkép, hogy gondolatban végigkísérhes­sünk egy utazást. Ez az utazás azonban nem „turista út”, nem kirándulás, kikapcsolódás volt, hanem, amint látni fogjuk, va­lami egészen más. MAI MEGFOGALMAZÁS­SAL EGY SZOLGÁLATI UTAT kísérünk végig, amely­nek határozott feladata, célja volt. Olvastunk már arról, hogy Pált egy döntő találkozás eltérítette eddigi útjáról. Az élő Jézus szólította meg őt, és szabott életének új irányt: azt akarta, hogy ezután Öt szol­gálja, hirdesse az evangéliu­mot. Igénkben arról olvasunk, hogy az antióchiai keresztyén gyülekezet Pált és Barnabást kiválasztotta és hivatalosan .kiküldte, hogy Kis-Ázsia vá­rosaiba induljanak egy szol­gálati körútra. Imádsággal, ál­dással bocsátották el őket. Útjuk első állomása Ciprus szigete volt. A szigetet bejár­va továbbhajóztak Kis-Azsia leié. A városok, ahol megior- dultak, ma már ismeretlenek számunkra (Lyslra, Derbe, Ikonium), de az ókorban vi­rágzó városok voltak. Pál es Barnabás munkamódszere mindenütt az volt, hogy ke­resték a helyet és az alkalmat, hogy az igét hirdessék. Ahol zsidók éltek, ott az imaháza­kat keresték és ott prédikál­ták. Egyre inkább híre terjedt szolgálatuknak a pogányok között is. ők is hallgatták es örömmel fogadták az igét és a hivök száma napról napra nőtt. SZOLGÁLATI ÚTJUKBAN AKADÁLYOK IS FELME­RÜLTEK. Mikor látták a zsi­dók, hogy sok pogány hallja az igét, irigykedni kezdtek. Rágalmazták az apostolokat, zavart keltettek. Az irigység később gyűlöletbe is átcsa­pott úgy, hogy Pálnak és Bar­nabásnak élete is veszélybe került. Az evangélium hirde­tésének másik akadálya a po­gányok bálványimádása, ba­bonás hite volt. Mikor hallot­ták az apostolok igehirdetését, sőt látták, hogy Jézus erejével egy beteget is meggyógyítot­tak, így kiáltottak fel: „Az is­tenek jöttek el közénk!” — és áldozatot akartak nekik be­mutatni. Pál és Barnabás ne­hezen tudták lecsillapítani őket: „Hozzátok hasonló em­berek vagyunk, ne tegyétek ezt, azért hirdetjük az evangé­liumot, hogy a bálványoktól az élő Istenhez térjetek.” Pál és Barnabás miután be­járták Kis-Azsia városait, ugyanazon az úton tértek visz* sza Antiochiába, útközben még- egyszer erősítve azokat, akik már hitre jutottak. SZOLGÁLATI ŰTJUKNAK NAGY TANULSÁGA IS VOLT. Felismerték, hogy a Jézusról szóló örömhírrel nem maradhatnak a zsidók között. Amikor közöttük újra és újra értetlenséggel, elutasítással, irigységgel, sőt gyűlölettel ta­lálkoztak, így szóltak: „Mivel ti megvetitek Isten igéjét és nem tartjátok méltóknak ma­gatokat az örök életre, a pogá- nyokhoz fordulunk.” Isten így vezette őket arra, hogy az evangéliummal mindenkinek tartoznak. Luther Márton egyszer Isten igéjének áldását a terméke­nyítő esőhöz hasonlította. Azt írta. hogy amint a felhő tó- vábbvonul és mindig új terü­letet tesz termékennyé, Isten is meg tudja áldását vonni azoktól, akik azt megvetik, és azoknak adja, akik örömmel fogadják. Isten kegyelme és igéje mindenkié. De nem mindegy, hogyan hallgatjuk, mert Isten el is veheti azt tő­lünk. Ezért figyelmeztet min­ket is ez a történet, vagy ahogy egy másik helyen ol­vassuk az igét: „Ma, ha az ő szavát halljátok meg ne ke­ményítsétek szíveiteket.”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom