Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-06-29 / 26. szám

„Emlékir at helyett” Még elevenen él emlékeze­temben arcának vonása. Vala­mi megnyugtató, mély ember­ség áradt belőle. Ügy emléke­zem rá, mint aki mindig mo­solyog. Most, hogy nézem fényképét, látom újra ezt az arcot. Mosolyog? Nem. Amit én most mosolynak látok ar­cán, az nagyon mélyen fakadt, igaz emberségéből. „Az arc a lélek tükre” — mondjuk. Mi- hályfi Ernő fényképét nézve igaz ez az állítás. Egyénisé- nek, lelki gazdagságának, szel­lemi nagyszerűségének, mély emberszeretetének a melegsé­ge áradt míg közöttünk élt s emlékeztet rá ez a fénykép, amelyet az „Emlékirat helyett” című cikkgyűjteményének első oldalán találunk . Tulajdonképpen recenziót kellene írnom erről a kötetről, az 1975-évi Könyvnap egyik kiemelkedő kiadványáról. Mégsem tudom magam függet­leníteni attól a hat esztendő­től. amelyet mint főtitkár, Mi- hályfi Ernő országos felügyelő irodájában, mellette dolgoz­hattam. Bár ez idő alatt csak néhányszor volt hivatalomban — én annál többször főszer­kesztőd szobájában —, mégis mindig éreztem jelenlétét, megértő emberségét, segítő­készségét. Hálát adok Isten­nek, hogy megismerhettem s tanulhattam tőle emberséget, munkaszeretetei, hazafiságot, egyházpolitikát és politikai tisztánlátást. Mihályfi Ernő hosszú ideig és ma már elmondhatjuk. hogy egyházi szempontból is eléggé ellentmondásos időben — volt egyházunk egyetemes, majd országos felügyelője. „Személyiségének teljességé­hez hozzátartozik, hogy a csa­ládi tradíciókat őrizve s emlé­kezve édesapjára, aki evangé­likus lelkész volt, hosszú időn át betöltötte az evangélikus egyházban az egyetemes, majd később új elnevezéssel az or­szágos felügyelői tisztet. Ebben a funkciójában az állam és az evangélikus egyház jó kapcso­latainak alakulását. majd megszilárdítását szolgálta” — írja a kötet előszavában Kál­lai Gyula. Mihályfi Ernő új­ságíró, lapszerkesztő, közéleti személyiség, bátor politikus és nem utolsó sorban, mint a ha­ladó magyar értelmiség kima­gasló egyénisége arcképének a megrajzolásához hozzátarto­zik — úgy, ahogyan azt Kál­lai Gyula, a Hazafias Népfront országos tanácsának az elnö­ke a kötet előszavában is em­líti — egyházunkban viselt fel­ügyelői tiszte is. A SOKOLDALÚ ÉS GAZ­DAG ÉLETŰ MIHÁLYFI ER­NŐT, mint újságírót mutatja be az ..Emlékirat helyett” cí­mű kötet. Pontosan 93 írást ta­lálunk csokorba kötve. Az el­ső a „Pesti Almanach”-ban je­lent meg 1921-ben. az utolsó 1972. november 21-én, halála után a „Magyar Nemzet” ha­sábjain, amelynek 1949-től. rö­vid megszakítással, haláláig főszerkesztője volt. Így. ha ke­resztmetszetben is, de áttekin­tést kaphatunk Mihályfi Ernő fél évszázados publicisztikai munkásságáról. Természetesen 93 újságcikk nem adhat pon­tos és teljesen áttekintő képet egy olyan újságíró több ezer­nyi írásáról, aki nem csak élethivatása tekintetében volt a toll harcosa, hanem elhívott mestere volt annak. A kötet bemutatja a képző- művészeti kérdésekben is ott­honosan mozgó — de mindig politikai döntésre is inspiráló — újságírót. Különösen is megragadó — korában bátor politikai kiállást jelentett a „Művész az utcán” 1931-ben a Magyarországban megjelent írása Derkovits Gyula kilakol­tatásáról. A két világháború közti időszak egyik legna­gyobb magyar festő kilakolta­tásával kapcsolatosan — 1931- ben — Mihályfi Ernő, a hala­dó magyár értelmiség egyik publicistája egyértelműen oda- állt a munkásosztály, az el­nyomottak és üldözöttek mel­lé. Ennek a politikai helytál­lásnak olyan állomásad van­nak, mint az 1942-ben alakult „Történelmi Emlékbizottság”, amelynek Mihályfi Ernő is alapító tagja volt. Így ír erről 1962-ben: „Huszadik évfor­dulóját ünnepeljük most an­nak, hogy a magyarországi népfront első formája megszü­letett, s azóta. 1942 márciusa óta, állandóan erősödve, meg­szakítás nélkül működik a nemzet egységének hatalmas kifejezője, megvalósítója, a népfrontmozgalom, a Hazafias Népfront... A népfront-moz­galom pedig, amely most húsz esztendeje a Történelmi Em­lékbizottságban megszületett, ma mint Hazafias Népfront fogja egybe az egész nemzetet küzd a békéért, s az egész nép boldog, szép életéért. „Mihály­fi Ernő egész élete, újságírói és közéleti munkássága, de hoz­zátehetjük: egyházunkban vi­selt igen magas tisztsége is, ezt a politikát szolgálta haláláig. KÁLLAI GYULA ÍGY FE­JEZI BE A KÖTETHEZ IRT ELŐSZAVÁT: „Nem csupán cikkgyűjtemény, hanem lénye­get illetően memoár is ez a kö­tet. Jól tükrözi Mihályfi Ernő életének főbb állomásait, gon­dolkodásmódjának alakulását, azokat a meghatározó élmé­nyeket, amelyek politikai ál­lásfoglalásait, esztétikai ítélete­it alakították. Sokat nyertünk ezzel a kései találkozással.” Valóban nyereség volt őt is­merni, vele találkozni, sze­rénységének közelségében élni. S most — miután hitünk sze­rint Isten hazahívta körünkből —, újra megadatott számunk­ra, ha már személyesen nem is, d.g gondolataiban újra talál­kozhatunk Mihályfi Ernővel, vagy ahogyan mi neveztük magunk között nagy-nagy tisz­telettel. Misu bácsival. A kötet sajtó alá rendezte: Filó és Balogh György. Meg­jelent a Kossuth Könyvkiadó­nál. 1975-ben. Dr. Karner Ágoston Szeretetszolgálatunk idei seregszemléje Az alberti gyülekezet adott otthont május 27—30-ig. az idei Országos Diakóniai Kon­ferenciának. Mindig is nagy­szerű alkalom ez az együttlé- tünk arra, hogy mérlegre te­gyük egy esztendő eredmé­nyeit és kudarcait. De sokkal inkább feladata a konferen­ciának, egész egyházunk sze­retetszolgálatát irányt muta- tóan vezetni, és erre az abban dolgozókat szakszerűen felké­szíteni. Természetszerűen megőrizve ennek a szolgálat­nak sajátosan egyházi, vagyis Krisztus-hitünkből sarjadó jellegét. Virágh Gyula esperes, dia­kóniai ügyvivő-lelkész — úgy szervezte meg ezeket a napo­kat, hogy a konferencia mind­három irányban betölthesse feladatát. EGÉSZ EGYHÁZUNK DIA­KÓNIAI SZOLGÁLATÁNAK távlataira nézve, püspökeink elvi jelentőségű előadásai ad­tak jövőbe mutató elirányí­tást. D. dr. Ottlyk Ernő püs­pök „A diakóniai szolgálat történeti és elvi alapjai” cím­mel — valóban a fundamen­tumát rakta le ennek a szol­gálatnak. Egyfelől az egyház- történet sodrában — az Űj- testamentum korától napja­inkig —, változásában és fej­lődésében mutatta be a diakó­niai szolgálatot. S előadása közben világossá lett, mennyi­re a hit és a korabeli „ínség” eredői alakították annak for­máit. Majd rátérve a jelen feladataira a püspök egyhá­zunk törvényalkotó munkájá­ban és teológiai felismerése­ink tükrében tárta elénk azo­kat az alapvető irányvonala­kat. amik szerint kell kibon­takoztatni és szétágaztatni diakóniai szolgálatunkat. Vagyis az intézményes, a gyü­lekezeti és a társadalmi día- kónia irányában mik azok a szempontok, amikre ma fi­gyelnünk kell. J. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel orgonaest lesz július 4-én, pénteken és július 7-én. héfőn este fél 7 órakor a Bécsi kapu téri templomban Három korálelőjáték C-dúr toccata, adagio és fúga Két korálelőjáték E-dúr toccata és fúga Két korálelőjáték Dór toccata és fúga Orgonái: PESKÓ GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Meixner Mihály Jegyek ára: 12.— lvt MÉG TOVÁBB SZÉLESÍ­TETTE SZOLGÁLATUNK TÁVLATAIT D. Káldy Zol­tán püspök-elnökünk előadá­sa: „Egyházunk diakóniai szolgálatának összefüggései” — címmel. A szilárd teológiai alap, amire ráállította ezt a szolgálatot — két tételben összefoglalva —, röviden így hangzott: 1. A diakóniát vég­ző Magyarországi Evangélikus Egyház — egy test! Ez kizár minden „önállósdit”, és egyé­ni eskedést, de megszabadít minden kisebbrendűségtől és fontossá teszi a legegyszerűbb szolgálatot is. Ez azt is je­lenti, hogy amit valamelyik „tag” rosszul csinál, azt az egész test megérzi; meg azt is, nogy nemcsak egymás őszinte bírálatára, de testvéri segítsé­gére is számíthatunk. Mert egymás szolgálatára vagyunk együtt a „testben”! 2. A dia- kónia útján járó egyházunk — ez az egy test — benne van a társadalomban: szocializ­must építő hazánkban. Nem rezervátumban élünk, hanem az egyház Ura által arra va­gyunk elhivatva, hogy hitünk és szeretetünk által, benne szolgálva tegyük otthonossá mindannyiunk számára, né­pünk életét. A SZAKSZERŰ FELKÉ­SZÍTÉST SZOLGÁLÓ ELŐ­ADÁSOK közül először — az öregedés lélektanának orszá­gos hírű szakértője — dr. Hun Nándor főorvos előadását emelném ki. Sokoldalúan bi­zonyította, hogy az öregekkel való foglalkozás ma egész tár­sadalmunkat érintő probléma, ezért tartozik annak megol­dása reánk is. A cél pedig, — amit az egyházi diakóniai szolgálatnak is figyelembe kell vennie: az idős emberek lehetőleg könnyen viseljék el az öregséget, és ne legyenek senkinek terhére. Ennek csak a töredékét is megvalósítani azt jelenti: sokat kell foglal­koznunk a ránkbízottak meg­ZENÉS ÁHÍTAT lesz június 28-án szombaton este 7 órakor az oroszlányi templomban J. S. BACH IFJÚKORI MÜVEIBŐL C-dúr prelúdium és fúga d-moll canzona Esz-dúr fúga c-moll preeíúdium és fúga d-moll toccata és fúga Händel: Fagott verseny A gyülekezet férfikara Gárdonyi, Halmos-műveket énekel. Közreműködnek: Gerő Erik (orgona). Horváth Ernő (fagott) Vezényel: NAGY DÁNIEL ismerésével, meg azzal a kör­nyezettel, amiben élnek. Csak így tudjuk befolyásolni, gyó­gyítani az öregkor sebeit. A következő előadást Hege­dűs András pszichológus, az Országos Módszertani Intézet munkatársa tartotta — az Egészségügyi Gyermekottho­nokban gondozott, értelmileg fogyatékos gyermekek problé­máiról. Értékes előadásából csak egyet emelek ki: nincs elveszett gyermek, akivel nem érdemes foglalkozni —, de „diakóniai szív” kell hozzá, megkeresni, hol tudok a rám- bízotton legtöbbet segíteni. Szakelőadást tartott még Virágh Gyula esperes ügyvi­vő lelkész a halállal szembené­ző öregkor problémáiról; Muncz Frigyes otthonigazgató a süketnémák és nagyothallók gondozásáról; s előadás ismer­tette a szeretetotthonok ügy­viteli és számviteli kérdéseit is. Valóban — ez a néhány nap — jó alkalom volt a ta­nulásra. A KONFERENCIA ÚJ SZÍNFOLTJAI VOLTAK a gyülekezet előtt tartott reg­geli áhítatok, illetve az ott el­hangzottaknak csoport-össze­jöveteleken való megbeszélé­se. Itt a diakóniai szolgálat gyökeréig hatóan vetődtek fel keresztyén életünk hitbeli és erkölcsi kérdései. Ez a néhány nap alkalmat adott az Isten előtt való elcsendesedésre is, s indítást, erőt kínált a további szolgálatra. Lényeges része volt a kon­ferenciának az egyházmegyei diakóniai lelkészek és a sze­retetotthonok vezetőinek be­számolói. Kitárult bennük egész egyházunk diakóniai szolgálata, örömeivel és gond­jaival együtt. S hálaadásra késztetett az a sok terv. re­ménység. ami ezekből a jelen­tésekből kicsendült. AMI PEDIG AZ ALBERTI GYÜLEKEZET, meg Roszik Mihály lelkész és felesége vendégszeretetére jellemző, arról csak azt tudjuk mon­dani : az első perctől kezdve mindnyájan otthon éreztük magunkat. Csizmazia Sándor Tompa László: Diogenes lámpájával Mondják, hogy dél van — órámon is öt perc Híja csupán, s a tornyok felriadnak, A delet zúgva, — csak azt nem tudom, hogy Mi okozhatja (megvakult az ablak, Vagy a vakság tán éppen engemet ver?) Hogy úgy nem jár most az utcánkon ember?! Vagy lehet, füst, köd sűrít künn sötétet, — Önzés, gőg füstje, rosszaság ködárja — Ez árad át most gát nélkül a földön, Magát minden kis ízünkig bevájva. Ebben fuldoklik, elborítva szennyel, Már-már magát sem ismerve az ember. Igen, ez, ez, vagy lehet: ez sem —én már Nem is tudom, a hibát hol keressem? A tanításban, amely egykor úgy szólt, Hogy embert ember testvérként szeressen? Értse meg egymást, bölcsen, türelemmel — Csak így lesz méltó nevéhez, hogy: ember?! S mennyit bűvöltek több ily szóval is még — Jellem — tudás — ám ezekről ki szól ma? Ha el is leng künn egy-egy emberárnyék: öntelt sivárság sötétlik le róla. S a tudat, hogy csak fent fog, fent köröm nyer Küzdelmet bárhol — Ez-e hát az ember?! S valami meglök, hogy menjek ki. s utcák Során, miközben a dél szava kondul, Lámpával, égő szívemmel, bolyongjak, Végigfürkészve mindenkit, bolondul, S dadogjam egyre, dühös szerelemmel: Ember keresek — hol vagy, ember — Ember?! Megjelent az „ERDÉLYI HELIKON KÖLTŐI (1928—1944)" című kötetben Vietnam után A világtörténelem jegyezni fogja azt, ami a Távol-Keletek lezajlott nemrég. Gyermekeink tanulni fogják. A dátum is em­lékezetes marad: 1975. április 30. Mert ezen a napon a vietna­mi nép életében korszakforduló állt be. Egyfelől véget ért egy harmincéves felszabadító háború — mely kezdődött a fran­ciákkal és végződött az ameriaiakkal —, másfelől megszűnt az utóbbi időben az amerikaiak által örökségül hagyott „testvér­háború”, amelyet a háború „vietnamizálásánaik” kereszteltek el. A két Vietnam szabad, s napjainkban Dél-Vietnaim is le­rakja függetlenségének alapjait. VALAMI NAGY DOLOGNAK KELLETT VÉGBEMENNIE, hogy idáig jutottak az események. Igaza van azoknak, akik katonai, stratégiai rejtélynek tartják a hazafiak győzelmét az egyik legkorszerűbben felszerelt milliós Thieu-hadsereg felett. De ^bennünket pillanatnyilag más összefüggésben érdekel a kérdés. Mert a kulisszák mögött kétségkívül az a vesztes, akinek politikai, katonai érdeke fűződött évtizedeken keresz­tül Vietnamhoz. Vagyis ahogyan mi látjuk, Délkelet-Ázsiában elsősorban az amerikai politika szenvedett vereséget. Ennek hangos sajtóvisszhangja volt az elmúlt hetekben. De Vietnammal nem állt meg a vereségek lavinája. Az egész indoikínai térség szinte egy csapásra iparkodik szabadulni az amerikai befolyás alól, s úgy tetszik, Vietnam volt az az őr­torony. melynek kapitulációja során az egész térségben meg­ingott az amerikai uralom. Történt-e számítási hiba, lesznek-e felelősei a kérdésinek, ezt majd a jövő fogja eldönteni. Az azonban máris tény, hogy az amerikai külügyminiszternek, Kissingernek a forró napokban sürgősen ki kellett jelentenie: „Amerikának át kell értékelnie távol-keleti politikáját.” EGY-KÉT DOLOGHOZ HOZZÁSZOKTATOTT BENNÜN­KET A TÖRTÉNELEM. Többek között ezt a hivatalos beje­lentést is a történelem nézőpontja alapján mérlegeljük. Ha Déllkelet-Ázsiában kudarc érte az amerikai politikát, s ezt egy­szerűen így kommentálja a . világsajtó: presztízsveszteséget szenvedett, akkor más területeken fog aktivizálódni, kiköszö­rülendő a csorbát. Erre nézve máris találkozunk néhány je­lenséggel. Itt van pl. a mögöttünk levő NATO-konferencia, amelyen a legmagasabb szinten képviseltette magát. (Ez nem véletlen manőver.) Ugyancsak jelzések érkeztek a Közel-Keletről, Nyu- gat-Európából, ahol látványosabb kosztümökben jelenik meg a politikai színpadon. Tk. ez a látványos és hangos felvonu­lás a Távol-Kelet kudarcának egyensúlyozására történik. Mert valljuk be őszintén, hogy pl. a közel-keleti kérdés nem Viet­nam után született, több, mint hétéves pusztán az egyik leg­utolsó ügye, mégis most vált akuttá, amikor ott „hátul” valami körmére égett. De hasonló jelenségekkel a közeljövőben bő­ven fogunk találkozni. FELVETŐDÖTT SOKAKBAN A KÉRDÉS, HOGY AZ ENY­HÜLÉS az új amerikai politika következtében nem fagyott-e be. Megáll-e az a nehezen elért folyamat, hogy tárgyalóasz­talhoz ültek a világ nagyhatalmai, s korunk kínos kérdései­ben, nukleáris fegyverzetek betiltásában, leszerelésben, csa­patcsökkentésben stb. egyre pozitívabb eredményeket értek el? A megszakadás rémé gyakorta ijesztett bennünket. Itt azonban megnyugtatásunkra álljon csak annyi, hogy az enyhülés kérdésében olyan objektív tényezők hatnak közre, amelyeknek számításba nem vétele egyenlő lenne az őrült­séggel, vagy öngyilkossággal. Mert túl azon, hogy népek mil­lióinak vágya lüktet benne, a kérdést nem lehet egyoldalúan eldönteni. Nem azért jött létre az enyhülés, mert néhány nyu­gati politikus jó napra ébredt, és. azt mondta, „na, mától eny­hülni fogunk”, hanem mert egy kitartó politika, nevezetesen a Szovjetunió politikája érvényesült benne, és mert egy ki­egyensúlyozott katonai erő kényszerítőleg hatott. Ez a reali­tás, helyzet pedig nem változott. Se Vietnammal, se más forró kérdéssel. Vagyis sem a katonai egyensúlyban, sem a szocia­lista tábor következetes enyhülési politikájában nem történt változás. Vaklárma, vagy ahogyan mondani szokták, kard- csörtetés lesz, de a lényeg, a nagy elvi politika nem szenved­het változást. ARRA IS SZÁMÍTANI LEHET, HOGY A KÖZELJÖVŐBEN nagy pozícióharc bontakozik ki. Igen, elsősorban a megingott amerikai presztízs miatt. Mert a világban lezajló folyamatok­ban egyre erőteljesebben ábrázolódik ki a demokrácia, a szo­cializmus előretörése. És itt nem leveli , bókaként időjóslásra vállalkozunk. Ezeket a tendenciákat nem észrevenni, vakságot jelent. Mert évtizedekkel ezelőtt azt mondtuk, a történelem szekere a gyarmatosítás megszűnésének irányába halad. De sokan mosolyogtak rajta! Hogy a brit világbirodalom pl. fel­adja gyarmatait?! S lám, ma már alig találunk olyan foltokat földünkön, amelyeken idegen lóbogók lengenek. A demokra­tizálódás is ilyen feltartóztathatatlan folyamat. S ENNEK MI CSAK ÖRÜLÜNK, örülünk, ha felszámolják a gyarmati rendszert, annak minden nyomorúságával együtt, s az elnyomott népek önkormányzathoz jutnak, örülünk a nemzeti függetlenség szélesedésének, a feudális rendszerek fel­számolásának, a katonai junták összeomlásának, a fasiszta diktatúrák megszűnésének. Ebben a küzdelmi folyamatban kétségkívül mindkét fél érdekelt. A mi oldalunkról, ha mást nem, politikai, ^rkölcsi támogatást kapnak a szabadságukért, demokráciáért küzdők. Világos, hogy Amerika is érdekelt min­denkor. A legkisebb változástól, mint ördög a szentelt víztől, úgy fél, hiszen a változásokban ott rejlik a kapitalista érdekek csorbulása. így aztán a kulisszák mögött szívós, titkos hábo­rúság dúl. De a küzdelem kimenetele tekintetében nincs két­ségünk. Ismét felvetjük a kérdést, miért jelennek meg ezek a sorok egyházi újságban? Egyfelől azért, mert nem mindegy, milyen politikai légkörben, közegben végezzük egyházi munkánkat. Nem mindegy, milyen kérdések izgatják híveink sokaságát. Másfelől tudatosítani akarjuk, hogy a teremtő, világkormány­zó Isten kezében van a politika gyeplője is. Legyünk annyira hívők, hogy elfogadjuk, a világ jelenségei Istent magát sem hagyják nyugton. 0 ott is jelen van, ahol a legvéresebb törté­nelmi drámák zajlanak le. de ott is. és különösen ott, ahol tárgyalósztalnál ülnek és az élet érdekében, az eredmények reményében fáradoznak emberek. Dr. Rédcy Pál A DÁN EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÜJ VEZETŐJE Amint arról már hírt ad­tunk. D. Willy Westergard- Madsen. Koppenhága evangé­likus püspöke. Teológiai Aka­démiánk díszdoktora 15 évi püspöki és egvházvezelói szolgálat után 68 éves korá­ban nyugalomba vonult. Utódjául június elején Öle Bertelsen ötvenéves lelkészt választották a Dán Egyház vezetőjének, aki korábban a Dán Missziói Társaság és a Keresztyén Ifjúsági Egyesület főtitkára volt. A koppenhágai püspök kerületéhez a főváros és környéke. Bornholm és a Faröer szigetek. valamint Grönland tartoznak. A többi kilenc evangélikus püspök között a főváros püspöke mint ..egyenlők között az el­ső”. a tradíció szerint a Dán Evangélikus Egyház vezető püspök-elnöke (lwi) :

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom