Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-03-17 / 11. szám

Tragikus dátumok Alig fogom tudni néhány sorba sűríteni azokat az ese­ményeket, amelyek Kossuth Lajos 80 éve történt halálával kapcsolatosak. A halál híre felszaggatta 48 sebeit és noha 45 éven át élt a haza naigy fia emigrációban, halálában elnyerte a hazatérés lehetősé­gének útlevelét s a gyászba öltözött ország fuldokló sírá­sa mellett tette meg az utat Torinotól Budapestiig. Ritkán adódnak egy nemzet életében ilyen percek, még ritkábban szorulnak így egyszerre össze a szívek, mint az történt 1894. március 20-án. Ezen a napon lélegzetvisszafojtva várták a híreket Torinoból, hiszen a 92 éves aggastyán egészségi állapota már koráb­ban válságosra fordult, s egyszerre felrémlett annak lehetősége, hogy Kossuth La­jos „többet már nem fog üzenni”, s a nemzet árvaságá­nak tudatát érezte át, amelyet nem tudott pótolni a millen­niumra készülődés talmi csil­logása. TORINÓ, 1894. MÁRCIUS 20. A város eddig is a magyar zarándokok Mekkája volt, de ettől a naptól, amikor a „turi- ni remetének” már csak por­hüvelyét láthatták, valóságos ostrom alá fogták a gyászoló látogatók. A szunnyadó nem­Jobban kell értenünk „Krisztussal együtt mejjfeszíttettem" Gál 2, 20 Misztika ez? Teret és időt átugorva Pál is részt vett a názáreti Jézus kereszthalálá­ban? Nos, bár nem lehetünk azon az állásponton, melyet a merev racionális gondolkodás képvisel, hogy ti. misztikus minden, ami az átlagtapasz­talatot meghaladja, az értelmi felfogás határán túl van — mégis határozottan állíthat­juk, hogy nem misztikus ez a pali mondás. Csak jobban kell értenünk. Semmiképpen sem kívánja elmosni a különbsé­geket Krisztus és saját sze­mélye közt az apostol, már pedig ez volna a misztikus élmény velejárója. A történe­tiség sincsen kirekesztve. Sőt éppen egy térben és időben lefolyt esemény adja kezünkbe ennek a megragadó páli kijelentésnek a kulcsát. Az a megrázó esemény, me­lyet Jézus keresztrefeszítése történetének nevezünk. Pál nem volt ott akkor a Golgo­tán, csak megtérése után, ké­sőbb fogta fel Jézus kereszt- refeszítésének jelentős üzene­tét:- Isten új és végleges utat nyitott a bűnös embernek a Vele való közösségre! É felismerés előtt Pál a törvényt tartotta az üdvösség útjának. A parancsolatok és különféle rendelkezések meg­tartása tesz igazzá Isten előtt, így vélte. Ez most megdőlt, földrengésnyi perc alatt ösz- szeomlott. Miért? Egyszerűen azért, mert ha a törvényből volna az igazság, akkor „Krisz­tus ok nélkül halt meg” (21 V.), akkor erre nem lett volna szükség. Ámde meghalt, az átok fáján hozott halálos ál­dozattal szolgáltatott igazsá­got a törvénynek. Őrajta haj­tatott végre törvényszerűen a bűn büntetése. Ezzel vége a törvény hatalmának. Űj -út nyílt, a kegyelemé. Krisztus halálából és feltá­madásából (ez utóbbit akkor sem szabad elhagynunk, ha nincs rögtön említve), ebből a vakító naptámadatból esett fény Pál számára a törvény­kegyessegre, annak megté­vesztő hamisságára. Komolyan meg volt győződve régen afe­lől, hogy midőn a ferizeusi kegyességet gyakorolja, akkor az Istennek él. Most meg kellett látnia: önmagának élt, saját igazságával hivalkodott, mégha tudat alatt is. A tör­vény hajótöröttje. De kimen­tette Valaki. Isten kegyelme­sen hajolt le hozzá Krisztus­ban. Háta mögött a törvény, „meghalt” neki (19 v.), vége, immár örökre vége annak, hogy mégegyszer odaszentelje magát neki, megkeresztelke- dett, már csak Krisztusnak akar élni. Tétovázásnak többé helye nincs. Szembeszáll azokkal, kiket visszaesés fenyeget Még Péternek is ellene állt szem­től szembe Antiokhiában (11— 18 v.), amikor az elkülönült a pogánykeresztyénektől némely törvényeskedők kedvéért, mintha bizony zsidók s pogá- nyok nem egyformán kegye­lemből igazulnának meg! Ta­láló mai hasonlatot ír valaki ehhez: ha egy pilóta a kifutó­pályán elérte a kellő sebessé­get s tétovázni kezd, bekap­csolja-e a magasba emelő szerkezetet — katasztrófába rohan; feladata nem az, hogy a földön szaladjon gépével, hanem hogy röpüljön! Pál többé nem tétovázik, életre- halálra szóló közösségben fo­nódott össze Krisztusával. Nem egyebet, ezt akarja ki­fejezni vallomásával: „Krisz­tussal együtt megfeszíttettem”. Hangsúlyozza, hogy ő így áll. Ám ingadozzanak mások, ő bizonyos a dolgában. Bizo­nyos abban, hogy Krisztus bevonta őt személy szerint halálának s feltámadásának valóságába. Ugyanezt teszi minden hivővei. És mi hogyan állunk? Sza­ladunk a futópályán vélt jó­cselekedeteink kerekén, ahe­lyett, hogy „repülnénk”?! El­vén ö benne, hit által.. . De erről egy közeli más alkalom­rna'- Scholz László zeti érzésnek közel fél évszá­zadon keresztül volt szimbólu­ma a hófehér hajú aggastyán, „Kossuth apánk”, — ahogyan a puszták népe hívta. Halála pillanatában azután elemi erővel tört fel a hála érzésé­vel együtt az ömmardosás, hogy a kiegyezésben lényegé­ben 48 eszméit dobták oda konc gyanánt. Igaz, a történe­lem kereke előre gördült, de a lelkekben előidézett mély vágást sohase tudta elmosni a kompromisszum langyos esője. Erre hatalmas figyel­meztetés volt az emigráció, Kossuth személye egyfelől, másfelől a részleges amnesz­tiák egyoldalú kísérlete s az osztrák politika. Kossuthnak pl. sohasem tud­ták megbocsátani a debrece­ni trónfosztást, s a hazatérő holttest körül is ott lengett a kormány és trón konok ha­ragja és bosszúja. Pedig a nemzet egészen más oldalról, — tapintatból talán, hogy meg ne zavarja a „haza atyjának” álmát, — közelítette meg sze­mélyét. ö volt a felszabadító, a szabadság első megálmodó­ja. a független magyar gondo­lat képviselője, maga a sza­badság. Mint ilyent köszön­tötte a Csáktornyán belépő holtat, s míg 46 évvel koráb­ban ő borult le „a nemzet nagysága előtt”, most a nem­zet borult-le ő előtte. A torinói gyász külön is meglephet bennünket. Kos­suthot ugyanis a város val- dens templomában ravataloz­ták fel, s a gyász óráiban fe­ketébe öltözött a város s a kirakatokban fekete keretes Kossuth-képek fejezték ki a szolidaritást. Ha most film­szerűen pergetnénk le az ese­ményeket, aligha maradna szemünk szárazon. A 48—49- es veteránok a garibaldisták vörös ingben, mélyen meghaj­tott zászlókkal hódoltak a sza­badság közös ügyének már­tírja előtt. Az olaszok egy­szerre felismerték, hogy Kos­suth eszméje és félelmetes küzdelme nélkül sem egysé­ges, sem szabad Olaszország nincsen, ök tehát saját halott­jukat gyászolták Kossuthban. DE A HAZAI RÖG ITT­HON kívánt nyugalmat adni nagy fiának. Az udvar „nagy­lelkűségét” akarta kifejezni, amikor engedélyt adott a „diszkrét” hazatérésnek. Csak jellemzésképpen említjük meg, hogy a főváros és a parlament balszámya a gyász leple alatt olyan nemzeti demonstrációra készült, hogy az párját rit­kítsa történelmünkben. Ezt a megmozdulást sem a Weker- le-kormány, de főként Hie­ronymi belügyminiszter nem vállalta. Kísérjük el mi is a nagy halottat „diadalát ján”! A hármas koporsóba zárt tete­met egyszerű tehervagonba tették, amely Milánó, Verona, Brescia, Treviso, Vdine váro­sokon haladt keresztül. A pá­lyaudvarok talpig feketében fogadták a szerelvényt, s agg harcosok, katonák s a nép könnyekkel búcsúztatta halott vendégét. Milyen ellentét volt azután az olasz és osztrák föld között! Ausztriában szu- ronyos csendőrök őrizték a pá­lyaudvarokat, megpróbálván a nép érzelmeit elfojtani. CSÁKTORNYÁN MAGYAR FÖLDRE GÖRDÜLT a szomo­rú vonat. Innen azután el­szabadultak az érzelmek. Már­cius 30-án, pénteki napon ér­kezett az első magyar város­ba. Amikor megpillantották a gőzöst, megszólalt a Szózat első hangja. Néma és könnyes hódolat fogadta a halottat. Szilvágyi Gyula, légrádi evan­gélikus lelkész mondott imát: „Hogy álmai édesebbek le­gyenek, maroknyi port vitt hazájából vánkosul sírjának. Ezzel búcsúzott a nagy hon­talan ...” „Kossuth Lajos, Isten hozott”, mondotta más szónok. „ ... De még csak most kö­vetkeztek az igazán megható jelenetek. Kanizsán túl egy mély bevágásban halad el a V4JÍ1CM, VCUUO ŰibO VCgC CULCVUti. A bevágás partján fenn ezer és ezer ember térdelt és imád­kozott. Lehetetlen volt, hogy a kőszívű ember szemét is el ne fussa a könnyzápor ennek láttára. A térdelők között ki­emelkedett egy baka, aki ka­tonásan szalutált. A szegény magyar katonákat mindenütt bezavarták kaszárnyáikba, hogy került ez az egy oda, bi­zony nem sejthette senki. Nem törődött az oktalan pa­ranccsal, honfiúi szíve dacolt a büntetés félelmével.. . Ko- márváros után... Egy szál cigány ott állt az egybegyűlt közönség előtt és gyászfátyol­lal övezett hegedűjén szomo­rúan húzta a Kossuth-nótát Ez az egy szál hegedű többet mond sok-sok cikomyás szó­nál ...” Vég nélkül idézhet­nénk ilyen epizódokat. A FEKETE VONAT A NYUGATI PÁLYAUDVARRA gördült be. A*főváros gyászá­ról köteteket lehetne írni. Elé­gedjünk meg azonban azzal, hogy százezrek kísérték innen a Nemzeti Múzeumba, ahol felravatalozták, hogy a nem­zet leróhassa kegyeletét nagy fia előtt. Eközben történt azonban valami. A főváros elhatározta, hogy minden ház, főként köz­épület tűzzön ki fekete lobo­gót. Felesleges rendelkezés volt! A szívekből spontán tört fel a gyász érzése. Feketében volt nemcsak a város, de la­kossága is. Sőt még a gázlán­gok oszlopaira is gyászfátyol került. Csak két épületre nem tűzték ki a fekete lobogót: a Nemzeti Színházra és az Ope­rára. Ez volt a hatalom első bosszúja Kossuth-tal szemben. Sokan azonnal tüntetésbe kezdtek. Hieronymi kivezé­nyelte lovas rendőreit s kez­dődött a szokásos kardlapo­zás, letartóztatás. Telefon- táviratváltások Beccsel. A tö­meg felháborodását nem tud­ták a rendőrséggel lecsendesí- tenl. Ekkor a katonaságot ve­zényelték ki. Sebesülések, jajkiáltások vegyültek a zo­kogásba: „ártatlan vér festet­te pirosra az utcák kövezetét Hieronymi belügyminiszter dicsőségére, aki amilyen alá­zatos volt mindig Béccsel, épp­oly vasöklűnek mutatkozott a nemzeti akarattal szem­ben” ... — kesereg egy kora­beli riport. De a zászlókat mégis kitűzték. Hagyjuk azonban csendben pihenni a Nemzeti Múzeum csarnokában a „haza atyját”. A népnek már nem kellett Turinba zarándokolnia, ideha­za volt. Szemfedőjét hétfalu­si csángó asszonyok hímezték, koporsóját a főváros diáksá­ga, polgársága, a városi tanács s az ország szinte egésze vette körül. Torinóban Veress Jó­zsef orosházi, Budapesten Horváth Sándor lelkész és Sárkány Sámuel püspök be­szélt a koporsó előtt. SZAKÍTSUK MEG ITT TU­DÓSÍTÁSUNKAT és lépjünk 50 évet előbbre! 1944. márci­us 20-án a főváros emlékezni akart Kossuth hazajövetelének 50 éves évfordulóján. Sokan napok óta készültek a nagy eseményre. Hírek keringtek arról, hogy a tüntetésen a ha­zafias érzés mellett megszó­lal a háború- és a fasizmus- ellenesség érzése is. A nemzeti­színű kokárdát gyászfátyollal borították volna. Vasárnapra esett a tüntetés. A krónikás sza­va itt azonban elhalkul. Mert ekkor valami váratlan és drámai esemény húzta át számításunkat. Egy nappal korábban — 1944. március 19-én — megszálltak bennün­ket a németek. S ezen a már­ciusi vasárnapon tankok roba­jától, géppuskás őrjáratok, német csizmák kopogásától, német szótól lett hangos a fő­város. Gyülekezési, csoporto- sulási tilalom, statárium lé­pett életbe. S mint annyiszor, megkezdődött a nemzet újabb kálváriája. Milyen különösen estek egybe a tragikus dátu­mok ... Dr. Rédey Pál FINNORSZÁG A Finn Evangélikus Egyház 10 chilei politikai menekültet, egy fiatal házaspárt három gyermekkel és öt húsz év kö­rüli fiatalt, egyetemi hallga­tókat és tanítókat vett gon­dozásba. számukra Finnor­szágban politikai menedékjo­got szerzett és támogatja őket, amíg bele nem illeszkednek a finn társadalom életébe. Finn­ország egyébként összesen 100 chilei politikai menekültnek nyújtott menedéket, (lwi) Megnőtt a szervezett békemunka szerepe A Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában, a Ma­gyar Országos Béketanács Elnöksége és a hazai sajtó és más tömegkommunikációs szervek képviselői előtt számolt be ma­gyar delegációnk a Béke-világtanács közelmúltban Szófiában megtartott üléséről. A küldöttek között ott volt D. Káldy Zol­tán, egyházunk püspök-elnöke is, akit — mint arról legutóbbi számunkban hírt adtunk —, újra tagjai sorába választotta a Béke-világtanács és aki maga is igen jelentős mértékben vál­lalt szolgálatot a világtanács szófiai ülésén is a világbéke ér­dekében, és múlt számunkban közelhozta számunkra a szófiai ülés eseményeit. A TÁJÉKOZTATÓ EGYÜTTLÉTEN, amelyen Vass Istvánná elnökölt és nyitott meg az Országos Béketanács ügyvezető el­nöksége nevében, Pethő Tibor elnökhelyettes, a magyar delegá­ció vezetője foglalta össze a szófiai ülés eredményeit, a magyar delegáció tevékenységét és körvonalazta a békemunka további feladatait. Az elnökhelyettes hangsúlyozta, hogy a békés egymás mel­lett élés jelenlegi szakaszában megnőtt a tömegek szerepe és ezzel összefüggésben a szervezett békemunka jelentősége. A moszkvai béke-ivilágkongresszus, amelynek eredményeit most mérte fel teljes értékében a Béke-világtanács, nagy lendületet adott a békéért folyó erőfeszítéseknek. A hidegháború korsza­kának lezárásával, a békés egymás mellett élés gyakorlattá vá­lásával módosultak a Béke-világtanács és a nemzetközi béke­mozgalmak feladatai. Ez a kiszélesedett távlat, a jó remény­séggel biztató feladatok megsokasodása igényelte, hogy a Bé- ke-világtanács módosítsa eddigi működési szabályzatát és a hatékony munka érdekében a békéért küzdők még szélesebb táborát átfogó szervezeti formákat hozzon létre. A mozgalom­ban már eddig is részt vett és a szervezett békemunkába be­kapcsolódó számos világszervezet tevékenységét hivatott át­fogni és egybehangolni a kibővített elnökség és az állandó jel­legű elnökségi iroda. Külön öröm számunkra, hogy az elnök­ségen és a világtanács tagságán belül megnőtt a nagy múltú, szép eredményekre visszatekintő Magyar Béketanács képvise­lőinek a száma is. Pethő Tibor részletesen beszámolt a különböző munkabizott­ságokban lefolyt véleménycseréről a szófiai ülés keretében, majd sorra vette azokat a konkrét feladatokat, amelyeket a nemzetközi békemozgalomnak a közeljövőben a béke építése érdekében kell végeznie. Ezeknek a feladatoknak hűséges és sikeres elvégzése lesz a méltó ünneplése o mozgalom 25. évi jubileumának. AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCS ELNÖKHELYETTESÉNEK BESZÁMOLÓJÁHOZ kapcsolódva terjesztette elő Sebestyén Nándorné, az OBT főtitkára a soron következő hazai munka­tervet. A tájékoztatón jelen voltak a szófiai tanácskozáson részt vettek és az Országos Béketanács meghívására hazánkban tar­tózkodó külföldi vendégek: dr. Mario Solis Castro, az Ecuadori Béketanács főtitkára, dr. Ivan Zorilla, az Argentin Béketanács titkára és dr. Johnny Hansen, a Ghánái Béketanács elnöke, akik felszólalásaikban ismertették a hazájukban és földrészü­kön aktuális békefeladatokat. A BÉKE-VILÁGTANÁCS MUNKÁJÁNAK ŰJABB SZÉP EREDMÉNYEIRŐL, a sok új kezdeményezésről, a további jó lehetőségekről elhangzott tájékoztatás őszinte örömöt jelent a béke minden hívének. Annak is örülünk, hogy egyházunk a maga részével segíthette a jó ügyben előbbrejutását a hazai békemozgalom tevékenységének erősítésével. Az elmúlt 25'esz­tendő megnyugtató érzéssel töltheti e{ azokat, akik ennek a szolgálatnak munkásai voltak. A soron következő feladatokat mi is magunkénak valljuk és a szervezett békemunka sok mil­lióval megnövekedett munkása között szeretnénk továbbsegí­teni a békémozgalmat. __ „ M. Gy. Reményik Sándor: Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valáki más, Eke vas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl. Legyek a csend, mely mindig enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fel a magas égig, - Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek a tutaj, Egyszerű, durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót. Genf ben találkoztak az Egyházak Világtanácsa és a Keresztyén Békekonferencia képviselői Az Egyházak Világtanácsa és a Keresztyén Békekonfe­rencia főtitkárainak vezetésé­vel a két szervezet munka­társainak képviselői megbe­széléseket folytattak február 28—március 1. napjain Géni­ben, az ökumenikus Központ­ban. Az egységről, a békéről, az igazságosságról és a sza­badságról kialakult teológiai eszmecserében az egyházak­nak a világ iránti szolgálata értelmezését mélyítették el. A két szervezetnek külön­böző területeken lehetséges együttműködése kérdéseit kü­lönösen is megtárgyalták. En­nek kapcsán többek között a következő területeket jelöl­ték meg: az Egyesült Nemze­tek Szervezete munkájának az egyes országokban történő tá­mogatása, az emberi jogok megvalósításának, valamint a faji megkülönböztetés és a fegyverkezési verseny elleni küzdelem kérdéseinek prob­lémái. A két szervezet együttmű­ködésére vonatkozóan tővábbi konkrét javaslatokat dolgoz­tak ki. i I ÜTieÁCTON . Az Ür az én pásztorom. Nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ö nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy, a Te vessződ és botod, vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nekem, az én ellenségeim előtt; elárasztod fejemet olajjal, csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napjain, s az Űr házában lakozom hosszú ideig. 23. zsoltár Irigylésre méltó az az em­ber, aki így szólhat magáról. Inkább általános az, ha baja­ink között kétségbe esünk, za­varba kerülünk. Mit is mond a zsoltár? „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a goposztói, mert Te velem vagy.” Lehet­séges, hogy mi is így szóljunk Istenhez, ö jó és irgalmas hozzánk. Nem akarja, hogy szomorkodjunk vagy kétségbe essünk betegségünk napjai­ban. Higgyünk bátran abban, hogy javunkat akarja. Lehet, hogy nem értjük eljárását, módszereit. Azonban van-e más magyarázat, amely visz- szaadhatná testi-lelki egyen­súlyunkat? Istentől várhatjuk és remélhetjük csak, hogy egy napon megtudjuk, miért ve­zetett bennünket ezen az úton, miért ért bennünket súlyos, ta­lán gyógyíthatatlan betegség. Bízzunk az ígéretben: „Isten le­töröl szemünkről minden könnyet.” Köszönjük Atyánk, istenünk, nogy mellettünk vagy a baj es nyomorúság idején. Bocsáss meg, ha gyakran félünk és kétel­kedünk. Kérünk erősítsd bennünk a hitet és bizalmat. Gyerme­keid vagyunk. Tudjuk, hogy javunkat akarod. Várjuk ígére­teid beteljesedését. Ámen. Muncz Frigyes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom