Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-06-09 / 23. szám

\ Beszélgetünk gyülekezeti tisztségviselőkkel „Hogy minden ékesen és jó rendben történjék” Varia bútorral berendezett modern lakószoba. A könyves­polcon Petőfi, Radnóti és egyéb klasszikus és modern verses­kötetek és regények mellett három vaskos könyv: egy Tramoscius, egy Spevnik, és egy múlt századból származó szlovák nyelvű Posztilla. Gyer­mekkori barátomnak, Lábát Mihálynak, az ipolyszöffi le­ánygyülekezet gondnokának otthonában ülünk és beszél­getünk. — Látom, csodálkozol a szlo­vák könyveken — kezdi a be­szélgetést. Te is jól tudod — mondja —, hogy gyermekko­runkban ezeken a könyveken nevelkedtünk. Ma már ritkán vesszük elő őket, hiszen gyer­mekeink és unokáink már nem értik a nyelvet. István öcsém­nek ígértem oda őket, aki Szlo­vákiában él. Úgy gondolom, náluk több szolgálatot vé­gezhetnek ezek a könyvek, mint nálunk. Egy kicsit azon­ban sajnálom őket, mert úgy érzem, ezeknek a könyveknek is részük van abban, hogy szinte belenőttem a gyüleke­zetbe, hogy gyülekezetünk a második otthonommá lett. Az alig 200 lelket számláló gyülekezet valóban olyan, mint egy meghitt családi otthon. S ennek az otthonnak nem egy­szerű tagja, hanem gondvise­lője, családfője Lábát Mihály. Mint gondnok nem tekinthet vissza hosszú szolgálati múlt­ra, hiszen alig egy éve iktatták be tisztségébe, de a 29 éves presbiteri és a hétéves egyház­fi szolgálat — ami a nógrádi gyülekezetekben olyan másod­gondnoki tisztet jelent — jó „előképzés” volt számára, hogy hűségesen be tudja tölteni a gondnoki tisztet. — Közvetítő vagyok a gyü­lekezet és lelkészeink között — mondja, amikor gondnoki szolgálatáról faggatom. Lelké­szeink Balassagyarmaton, az anyagyülekezetben laknak, s csak hetenként egyszer, vasár­nap jönnek ki hozzánk. Hét közben az én otthonom a „lel­készt hivatal”. Nemcsak az egyházfenntartói járulékot és adományaikat hozzák ide a gyülekezet tagjai, hanem itt jelentik be ügyes-bajos dolgai­kat is: keresztelést, esketést, temetést, vagy ha valahol sür­gősen úrvacsorára van szük­ség. Mivel én Balassagyarma­ton dolgozom, naponként tu­dok beszélni a lelkészekkel, s így lelkészeink pontosan tud­ják, mi történik az ipolyszögi filiában. Persze nemcsak az ilyen bejelentéseket adom to­vább. Nyitott szemmel figye­lem a gyülekezetei, tudom, hol van beteg, hol készül házas­ság, hol van szükség lelkipász­tori szolgálatra. Tudom, hogy a gondnok első feladata a gyü­lekezet anyagi természetű ügyeiről, épületeiről való gon­doskodás, de azt hiszem, hogy ez nem zárja ki a gyülekezet lelki szükségleteivel való törő­dést. Valóban így van — válaszo­lom. Azt hiszem sok lelkész­társam nevében szólok, amikor kijelentem, hogy a lelkészek számára különösen is jó segít­ség. az ilyen, lelkiekkel törődő gondnok, különösen filiákban, ahol nincs felügyelő, akinek elsőrendű feladata a lelkész szolgálatának ilyen jellegű se­gítése. — A filiák gondnoki szol­gálatának van még egy jelleg­zetessége, amely nem feladata az anyagyülekezet gondnokai­nak — veszi át a szót a házi­gazda. Nálunk nincs külön pénztáros. Az én feladatom nemcsak arról gondoskodni, hogy a gyülekezet fenntartásá­hoz szükséges összeg össze­gyűljék, hanem a pénztárköny­isszejön, amennyi a lelkészt szolgálat fenntartásához és a templom karbantartásához szükséges. — Gyülekezetünknek két tu­lajdona van: a templom és a temető — folytatja, amikor a tulajdonképpeni gondnoki szol­gálatnak megbeszélésére té­rünk rá. Ezek rendben és kar­bantartása nálunk majdnem teljes egészében társadalmi munkában történik. A temp­lomtakarítást a gyülekezet asszonyai látják el, a karban­tartást pedig a presbiterek. Csak legvégső esetben hívunk a javításokhoz szakembert. Így volt ez most tavasszal a ha­rangok villamosításánál. Ehhez nélkülözhetetlen volt a szak­ember, de a segédmunkát mind magunk láttuk el. Az olajtároló raktár felépítését és a templomkert hátsó részének körülkerítését — amely most van folyamatban — teljesen magunk végezzük. Még o kő­műves munkát is, hiszen gyü­lekezetünk tagjai között több kőműves is van. A társadalmi munkák megszervezése, be­osztása az én feladatom. Ez nem kis feladat, hiszen gyüle­kezetünk tagjai mind munkába járnak: ki a helyi termelőszö­vetkezetbe, ki a környező, vagy távolabbi üzemekbe. Előző nap délután — ami­kor Ipolyszögre érkeztem — öröm volt látni, hogyan sürgö­lődtek a gyülekezet tagjai a templom körül. Nemcsak a példásan rendben tartott temp­lom, hanem a vasárnapi temp­lomi' gyülekezet is arról be­szél, hogy az ipolyszögiek gondnokukkal együtt szeretik templomukat Visszaemléke­zem, milyen lelkesedéssel épí­tette a gyülekezet 25 évvel ez­előtt templomát. Most, amikor az évforduló méltó megünnep­lésére készülnek, ugyanolyan lelkesen szorgoskodnak temp­lomuk szépítésén. A templomban külön helye van a gondnoknak és az egy­házfinak. A papi paddal szem­ben ülnek az istentiszteleten. — Nem azért, mintha mi meg­különböztetett emberek len­nénk a gyülekezetben —foly­tatja vallomását gondnoki szolgálatáról az 54 éves gond­nok — hanem azért, mert így praktikus. Istentisztelet közben mindig előfordulhat, hogy va­lami nincs rendjén. Ezt mi mindjárt észrevesszük és köz­belépünk. Hiszen éberen figye­lünk. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy a gondnoki szolgálatban is ugyanazt te­szem, mint munkahelyemen. Váltóőr vagyok, s ez a munka éber figyelmet kíván. Elég egy kis figyelmetlenség, egy hely­telen váltóállítás, vagy a so­rompó lezárásának elmulasz­tása, s máris kész a tragédia. A gyülekezetben is ebben az éber figyelésben látom felada­tomat. Éberen figyelni és min­dent megtenni, hogy a gyüle­kezetben minden ékesen és jó rendben történjék, hogy az evangélium hirdetésének, Isten kegyelme működésének semmi akadálya ne legyen. Nemcsak a gondnoknak, ha­nem minden gyülekezeti tag­nak ez a feladata. Az ipoly­szögi gyülekezet gondnokának és az egész gyülekezetnek eh­hez a szolgálathoz kívánjuk Isten gazdag áldását. Dr. Selmeczi János vek vezetése, a számadások elkészítése is. — Amikor a gyülekezet anyagi helyzetéről érdeklődöm, örömmel feleli, hogy annyi adomány mindig A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa Elnökségének NYILATKOZATA A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁ­Jobban kell értenünk „Isten temploma vagytok” 1 Kor 3,16 CSÁNAK tagegyházai Isten iránti hálával, őszinte nagyrabecsü­léssel és áldáskívánással köszöntik a föld népeinek békemoz­galmát. a fennállásának negyedszázados évfordulóját ünneplő Békevilágtanácsot. A NEMZETKÖZI BÉKEMOZGALOM, amelyet a békeszerető erők 25 évvel ezelőtt, a hidegháború korszakában kezdemé­nyeztek, kibontakozása óta felbecsülhetetlen értékű szolgálatot végez a világ békéjének fenntartása és megszilárdítása, az em­beriség megmentése érdekében. AZ EMBERSZERETET SZENT KÖTELESSÉGÉTŐL indíttat­va ökumenikus Tanácsunk tagegyházai kezdettől fogva képvi­seltették magukat a hazai és nemzetközi békemozgalomban, megalakulásától kezdve részt vettek a Békevilágtanács kezde­ményezéseiben és tevékenységében; szellemi és anyagi támoga­tással igyekeztek elősegíteni a békefáradozások sikerét. E hozzá­járulásuk egyik formájaként támogatják a Keresztyén Béke- konferencia munkáját, amelynek az a célja, hogy az egyházak és keresztyének egyre nagyobb mértékben felismerjék felelőssé­güket és betöltsék szolgálatukat: munkálják az „egy vérből te­remtett emberi nemzetség” körében a megértést, a szolidari­tást és az összetartozás gondolatát. A Keresztyén Békekonfe­renciával együtt vallja ökumenikus Tanácsunk, hogy a béke és igazságosság elválaszthatatlanul összetartozik, amint a bib­liai mondás kifejezi: „igazság és békesség csókolgatják egy­mást”. A BÉKE ERŐINEK ÁLLHATATOS ERŐFESZÍTÉSEI nyo­mán ma a világban örvendetesen észlelhető a feszültség csök­kenése és a békés egymás mellett élés eszméjének térhódítása. Ennek ellenére még mindig vannak válsággócok és nem szűn­tek meg azok a törekvések, amelyek veszélyeztetik az emberi­ség életét, a népek boldogulását és a világ békéjét. Meggyőződésünk, hogy nélkülözhetetlenül szükséges a világ békeszerető erőinek összefogása. Nyomatékosan szót emelünk azért, hogy a jóakaratú emberek — hívők és nem hívők — működjenek elszántan együtt a béke nemes ügyében. AZ EURÓPAI KONTINENS ÉLETÉBEN különös figyelmet és támogatást érdemel az európai biztonsági és együttműködési konferencia. A béke híveinek mindent meg kell tenniük, azért, hogy az európai államok e nagyfontosságú tanácskozása mi­előbb teljes sikerrel fejezze be munkáját. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának tagegy­házai — híveik, lelkészeik és vezetőik — saját ügyüknek te­kintik a világ békeszerető erőinek célkitűzéseit, a békés egy­más mellett élés és az együttműködés eszméjét. Ezért továbbra is minden tőlük telhető módon, készséggel és odaadóan kíván­ják támogatni a népek békeakaratát kifejezésre juttató nem­zetközi békemozgalmat, a Békevilágtanács munkáját. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Elnöksége f Balogh Pál ny. lelkész életút ja Az egyház Krisztus teste. Élő organizmus. Krisztus a Fő, mi vagyunk a tagok. Nem puszta hasonlat ez. már mon­dottuk. A hasonlat-jelleg sakkal in­kább fennáll az apostoli ke- resztyénség másik kedvelt ké­pénél, mely szerint a hívők gyülekezete egy épülő ház. Nem is akármilyen, hanem „lelki ház”. (1 Pt 2,5) „Isten épülete” (9 v.), „az élő Isten­nek temploma”, amelyben Is­ten Lelke lakik vagyis ö ma­ga (2 Kor 6,16) Hogy a valóságot mennyire nem földi ez az „álló kép” (egy épület mozdulatlanul szo­kott állni!), bizonyítja számos „mozgó kép” az apostolok le­veleiben. Szólnak például e ház folytonos növekedéséről vagy arról, hogy a megkeresz­teltek mint „élő kövek” épül­nek be ebbe a szent templom­ba, miután „odamentek” tu­datos hittel Jézushoz, kit ugyan Izráel építőmesterei hasznavehetetlen kőként félre­dobtak, de az Isten kiválasz­tott drágakőként az új ház alapjává tett. Nyilvánvaló, hogy az Újszövetség népe ne­vettetik Isten templomának. Nos, Isten templomának lenni szép tisztesség, de egy­szersmind fokozatos felelős­ség. Pál azért idézi emléke­zetükbe a korinthusi hívek­nek: „Isten temploma vagy­tok”, hogy fölserkentse őket bűnös aluvásukból. Bűnük a pártoskodás.' Kisebb-nagyobb csoportokba tömörülnek egyes személyek köré, kiket tekin- télyszámba vettek s közben szakadásokat okoznak a gyü­lekezetben. Isten temploma azonban — egy. „Egy a test és egy a Lélek... Egy az Ür. egy a hit. egy a keresztség ...” (Ef 4.4—5) Ezt az egységet nem szabad megbontani! Különfélék a Lélek adomá­nyai s azokkal nemcsak sza­bad. de kell is szolgálni a kö­zösséget. Ez azonban nem vi­het bele „Isten templomának megrontásába”. Büntetéssel felel az Isten az ilyenféle templomrongálásra. Azóta sincs sújtóbb büntetés a ke- resztyénségen, mint százfele- szakadtsága! Kíméletlenül leleplezi az apostol a „bölcsességet” is, mint ami leginkább tépi da­rabokra az egyházat. Az el­bizakodott egyénieskedés, ékesszólás papírbankója a meggyőződés aranyfedezete nélkül, harsány nagy szavak csalóka fénye, emberkultusz, kiválóságokra való támaszko­dás — mindannyi ütés lehet az Isten templomára. „Azért senki se dicsekedjék emberek­kel” — vonja le Pál a követ­keztetést. Isten temploma egy. Szent is, mert az Istené. A korinthu- siakhoz írt rpásodik levelében. Pál szembe állítja etekintet- ben Isten templomát a „bál­ványokkal”. S elszakadást kö­vetel mindentől, ami Isten szemében tisztátalan. Mert elfogad minket az Isten úgy amint vagyunk, de közelségé­ben nem maradhatunk meg olyanoknak, amilyenek vol­tunk. A szennyest le kell vet­nünk, a fehér ruhát pedig fel kell öltenünk. Az épület hasonlatánál időzve vegyük végül észre a magától értetődőt is. Egyik tégla hordja a másikat. Amíg szétszórva hevernek az építő­kövek, szinte semmi közük egymáshoz. Egy kő külön áll­va, önmagában csekély érték. Ha igazán élő kövek vagyunk, beépülve az Isten templomá­ban, akkor hordozunk és hor- doztatunk. „Egymás terhét hordozzátok...” — ez nem­csak az anyagiakra vonatko­zik, de a bűnteher hordozásá­ra is, ami bizony nehezebb, mert megbocsátást és a sze­lídség leikével történő útba­igazítást kíván tőlünk kölcsö­nösen. (Gál 6,1—2) Isten temploma v.agyunk. Ne álló, hanem mozgó kép­ként lássuk. Hisz bevégzetlen még mindnyáiunk beépülése. Rengeteg közösségépítő fela­dat vár mindenütt gyülekeze­teinkre. Jó dolog „épülni” az igehirdetésen, ámde ha han­gulatnál többre nem jutunk vele, nem érik az ige ben­nünk tetté, nem formálódunk egy testvériséggé, akkor visz- szaéltünk e. gyönyörű bibliai fogalommal. Mert épülni iga­zában annyi mint beépülni. Scholz László Rábaszentandráson, 1910. július 9-én született. Pápai di­ákévei után teológiai tanulmá­nyait Sopronban végezte. Lel­késszé avatása Sopronban, 1935. szeptember 29-én történt. Szolgálati helyei: Csögle, Fel- péc, Alsódörgicse, Siklós és Szeghalom voltak. 1973. július 1-én ment nyugállományba, s ettől kezdve a budai szeretet­otthon lakója volt. Agyvérzés következtében május 4-én hunyt el. Temetése május 16-án volt a pesterzsébeti temetőben. A feltámadás igéjét Filippinyi János hirdette a gyászolóknak Mt 25, 21 alapján. Bizonysá­got tett az igehirdető lelkész arról, hogy Balogh Pál hűsé­gesen és az örökélet reménysé­gével szolgált Urának és Iste­nének, kitől tálentomait kapta. Szerettei, egykori gyülekeze­tei, az otthon lakói és szolgá­lattevői hálásan emlékeznek a melegszívű lelkipásztorra. L. L. Afrikába és Ázsiába készülünk A nemzetközi egyházi világszervezetek genfi központjában egyre többször hangzik el Afrika és Ázsia neve. Nem. azért, mintha a világ keresztyénsége föladta volna Európa és Ame­rika-központúságát — változatlanul Európa és Amerika egyhá-, zai adják a keresztyénség zömét — hanem azért, mert a követ­kező évek jelentős egyházi világgyüléseire Afrikába és Ázsiá­ba készülünk. 1975-ben Indonézia fővárosában, Dzsakartában tervezik megtartani az Egyházak Világtanácsa nagygyűlését és a Lutheránus Világszövetség pedig 1977-re Tanzániát jelölte meg a világ evangélikusai tanácskozásának helyéül. Ezeken kívül már ebben az évben és a következő években számos más kisebb jelentőségű konferenciára is sor kerül Afrikában és Ázsiában. Ezért most, amikor az országos békehónap keretében éppen ezekben a napokban az afroázsiai szolidaritási hét eseményei­vel kapcsolatban sok szó esik nálunk e két hatalmas földrész életéről, problémáiról és ősi kultúráiról, térjünk ki néhány olyan kérdésre, amelyek Afrika és Ázsia keresztyénségét érin­tik. A keresztyénség bölcsője Ázsiában ringott, de mégis ez az a földrész, amelyiken a legkisebb a keresztyének aránya, a lakos­sághoz viszonyítva. Afrikában ennél jóval szerencsésebb az arány, a számítások szerint 1980-ig a lakosság fele valame­lyik keresztyén egyházhoz tartozik majd. MINDKÉT FÖLDRÉSZEN gazdasági, politikai, társadalmi feszültségek mutatkoznak. Napról napra hallunk Vietnamról, ahol a megállapodások ellenére sincs vége a harcoknak és az amerikai agressziónak, Közel-Keletről, ahol az arab—izraeli feszültség háborús tüze nemcsak helyi égést, hanem világ­égést is jelenthet, Dél-Afrika és Rodézia fajüldöző, a fekete bőrű bennszülötteket semmibe sem vevő, elnyomó politikájá­ról. Afrika és Ázsia mai helyzete, szegénysége, elmaradottsá­ga, problémái az ottani fiatal egyházakra és Európa és Ameri­ka öreg egyházaira egyformán nehéz örökségként nehezednek, hiszen a magát keresztyénnek valló világ, Eunópa, a fehér ember bűne és mulasztása az a helyzet, ami ezekben az or­szágokban kialakult. Nem véletlen, hogy a világ 25 legszegé­nyebb országából, ahol a nemzeti jövedelem egy főre számítva nem éri el az évi száz dollárt, az ipari termelés nem teszi ki a termelési hányad 10°/o-át és ahol a 15 éven felüli lakosságnak kevesebb, mint 20°/o-a tud csak írni és olvasni, ezekből az or­szágokból 16 jut Afrikának és 7 Ázsiának, tehát a 26-ből 23 ország éppen ezekre a földrészekre esik. ÖRÜLÜNK ANNAK, hogy sokan vannak a világ keresz- tyénségében, akik fölismerték a keresztyénség felelősségét és mulasztását e két földrész iránt. A nemzetközi egyházi világ- szervezetek sokféle és komoly anyagi erőket megmozgató ak­ciót, programot kezdeményeztek az elmúlt években. Például a Lutheránus Világszövetség a két legutóbbi évben kereken 30 millió dollár értékben összeállított költségvetéséből Afrika és Ázsia területeire eső programokra, tanulmányi és ösztöndíjas nevelési és egészségügyi célokra, mezőgazdasági fejlesztésre, építésre egyformán kereken 34—34°/0-ot, azaz együttesen a ki­adások 68'}/()-át fordította. Széles körben ismert azután az Egy­házak Világtanácsa Antirasszizmus Programja, a faji megkü­lönböztetés elleni harc különböző módozataival. E SZÉP CÉLKITŰZÉSEK ÉS PROGRAMOK azonban min­den eredményük mellett is csak kis részét érik el Ázsia és Afri­ka éhezőinek, menekültjeinek, írástudatlanjainak, szegényei­nek. Ahhoz, hogy a tüneti kezelésen túl valóban megváltozzék Afrika és Ázsia élete, olyan helyzetfelismerésre lenne szükség, hogy az ottaniak rádöbbenjenek veszélyes helyzetükre és fel­ismerjék saját állapotukat és kívánják a változást, a több tu­dást, a jobb életkörülményeket, a gazdasági és politikai önálló­ságot. Ugyanakkor az éurópai és amerikai keresztyéneknek is föl kell ismerniük apáik és maguk mulasztásait és harcolniuk kell az ún. harmadik világgal szembeni előítéletek ellen és ál­dozatot kell vállalniuk másokért. Ehhez a helyzetfelismeréshez hozzátartozik, hogy az európai és ázsiai és afrikai keresztyének egyformán lássák, hogy Etió­piában vagy Indiában nem Isten akarata az éhség és az írás- tudatlanság, hanem annak a világ struktúrának a következmé­nye, amelyet feudalizmusnak és kapitalizmusnak nevezünk. Harcolhatunk és harcolnunk is kell az anyagi javaknak világ­szinten történő igazságosabb elosztásáért, a saját haszon bűvö­letéből kiemelkedni nem tudó, önző és szeretetlen egyéni és tár­sadalmi életformák ellen. A KONTINENSEK EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONYÁBAN is változásnak kell bekövetkeznie. A világ keresztyénségének, a világ népeinek meg kell tanul­niuk. hogy nem egymás ellen, nem egymás fölé, hanem egymás mellé rendeltettek, hogy egyik kiegészítse a másikat, egyik se­gítse a másikat. Hiszen a mai világ pusztító tömegfegyverei­nek árnyékában, amikor 1974-ben 216 milliárd dollárt költ fegy­verkezésre az emberiség, a fejlődő országok megsegítésére csak 8 millió dollár áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy 27 ezer­szer többet költünk fegyverkezésre, mint segítésre! A NEMZETKÖZI EGYHÁZI VILÁGSZERVEZETEK több világgyüléssel és nagy konferenciákkal készülnek Afrikába és Ázsiába. Az ottani ifjú egyházak egyre inkább igyekeznek ki­szabadulni az európai és amerikai egyházak gyámkodása alól és a saját lábukra állnak. Ugyanakkor egyre erősödik a sza­kadék gazdaságilag szegény és gazdag nemzetek között. Roha­mosan nő az emberiség, másodpercenként kettő, naponta 200 ezer, havonta 6 millió és évente 74 millióval több ember él a Földön. E rohamosan növekvő és változó világban Afrika és -isdau zsgj,pjof tqqoj v viuppjosodvy Rs^i azsso vtauiadau viszy vei a világ békéjéért vívott harcban, az igazságtalanság elleni küzdelemben és ebből a harcból nem hiányozhatnak Ázsia és Afrika meg Európa és a többi földrész keresztvénei sem. ifj. Harmati Béla István Marian: Hol itt, hol ott Akár a katonák, úgy halnak a bányászok hősi halált. Hol itt, hol ott, a világ valamelyik bányájában a lent rekedtek várják a mentést, az életet vagy a halált. A megmentettek eltemetik a meg nem mentetteket, majd folytatják a bányászéletet. Azután —* akár a katonák, úgy halnak a bányászok, hol itt, hol ott, a világ valamelyik bányájában hősi halált. A szerző „VESZÉLLYEL VEMHES VILÁG” című kötetéből. Megjelent 1974-ben. <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom