Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-03-24 / 12. szám
Az életnek kenyere Jn 6, 30—40 A napi kenyér értéke ott nő minden más érték fölé, ahol hiánya éhezést jelent és a pusztulás veszedelmével fenyeget, Amikor bőségben vagyunk, észre sem vesszük jelentőségét, természetes a számunkra, nem értékeljük, pedig az akkor is élet- szükségletünk, sőt életünk biztosítéka. Személyének titkáról, a benne kapott ajándékról beszél Jézus, amikor önmagáról azt mondja: „Én vagyok az életnek kenyere.” A benne kapott ajándék nagyságára és nélkülözhetetlenségére mutat rá ez a kifejezés. Isten életet mentő szeretetét kaptuk benne. Erre a könyörülő szeretetre mindannyiunknak állandóan szüksége van, mint napi kenyerünkre. Ebben élünk, ha nem vesszük észre, akkor is. Életünknek ezt a drága ajándékát eltakarhatja előlünk a gondok sokasága, az emberi önzés, vagy a bűn életeket megrontó hatalma. A Krisztusban kapott ajándék azonban ez által nem lesz kisebb. ÉLETET ADÓ EREJE ÖSSZEKAPCSOLJA FÖLDI ÉLETÜNKET ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT. Olyan távlatú látóhatárt ad életünk elé, melyet nem zár le halálunk. Ilyen látóhatárral földi életünk és minden munkánk nagyobb jelentőséget kap. önzésünket megszégyeníti. Szűk látókörűségünket megítéli. Figyelmeztet embertársaink életének értékére is. Értük felelőssé tesz. Megtanít rá, hogy Krisztus értük is áldozat, és nekik is ugyanaz az ajándék. Az „Isten kenyere” Ö, ki „életet ad a világnak”. Amikor napi kenyerünkről beszélünk, mindazt megjelöljük vele. ami életünk fenntartásához szükséges. Krisztusban is ösz- szekapcsolódik mindaz, amit Isten megmentésünkre tett: szeretet, kegyelem, bűnbocsánat, áldozat, halál feletti győzelem, stb. MEGTARTÁSUNKRA KAPTUK EZT AZ AJÁNDÉKOT. Isten akarata jut benne kifejezésre. Az az akarat, hogy Krisztusban felismerjük életet mentő szeretetét, s „aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen.” Isten üdvözítő akaratának erejét mutatja, hogy az egész világra kiterjed. Krisztus ennek az akaratnak engedelmes véghez- vivöje. Küldetéséről ezt mondja: „Azért szállottam alá a mennyből. hogy ne a magam akaratát, hanem annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem." Így kapcsolódott hozzá az életünk. AKI ÉLNI AKAR, ANNAK ENNIE KELL. Az élniakarás kenyér után kiált. Az ember életében azonban jelentkezhet olyan lelki éhség és szomjúság is, mely halálossá fokozódhat. Életunt, életcéljukat elvesztett, állandó belső kielégületlenségről tanúskodó. vagy éppen az öngyilkosságba menekülő emberek sora mutatja ezt. Jézus az életerőért kiáltóknak, a lelki éhségben szenvedőknek igy tárja fel erejét: „Aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik és aki hisz bennem, meg nem szomjú- hozik soha.” Nemcsak örök életünkre utalnak ezek a mondatok, hanem arra is, hogy már most földi életünk elé is célt ad, tartalommal, feladatokkal tölti meg. Akik tudják, hogy „Isten kenyere” által élnek, feladatul kapták, hogy tanúskodjanak Isten életet mentő szeretetéröl és ennek a szeretetnek eszközei legyenek a földön, mindazért, ami jó, munkálkodjanak. AMIKOR JÉZUS MAGÁT ÉLETET ADÖ KENYÉRNEK NEVEZI, akkor ez napi kenyerünk értékére és méltóságára is figyelmeztet. Idős asszonytestvérünk így mondotta el mély nyomot hagyó gyermekkori emlékét: „Ha leejtettük a kenyeret, édesanyánk felvetette és megcsókoltatta s azt mondta: becsüljétek meg, mert Krisztus teste ez az úrvacsorában.” Az asztalunkon levő megszegett kenyér így utalhat az egész világnak életet adó „Isten kenyerére”. Krisztus az „élet kenyere” pedig földi kenyerünk megbecsülésére indít, melyben szintén Isten ajándékát kell látnunk. minden ajándékért köszönettel tartozunk, kenyerünkért is és az „élet kenyeréért” is. A Krisztusban kapott ajándék akkor tudja örömmel megtölteni és megújítani szívünket, ha azt őszinte hálaadással fogadjuk. Magyar László Beszélgetünk gyülekezeti tisztségviselőkkel „Mindig kell valamit tennem az egyházért, templomért, emberekért" Azok a lelkészek és segédlelkészek, akik az ejműlt három és fél évtized folyamán a Budapest-Fasori gyülekezetben szolgáltak, rövid ideig vagy éveken, évtizedeken keresztül, mind ismerték s a fna is élők ismerik Kiss Richár- dat. Ű maga ugyan gyülekezeti múltját több, mint ötven évre vezeti vissza, amikor kisdiákként járt a Fasorba, hittanórákra s akkori' hitoktatójának csendes bibliamagyarázatai életre szólóan e gyülekezethez kötötték, az az idő azonban, melyben a lekészek már munkatársként és barátként tekinthettek rá, három és fél évtizedre tehető. Két éve a gyülekezet másodfelügyelője. A gyülekezet tagjai többnyire csak az úrvacsora- osztáskor látják, mert helye hosszú évek óta az oldalkarzaton van, szemben a lelkészszel. Ez a hely csak akkor üres, ha betegség vagy rendkívüli ok távoltartja. Ilyenkor a szószékre lépő lelkész nyugtalanul nézi a karzat ajtaját: hiányzik valaki az igére figyelők gyülekezetéből s reméli, hogy azonnal belép ... OTTHONÁBAN BESZÉLGETÜNK, egymással szemben ülve. Ez szokatlan. Többnyire az utcán szoktunk, istentisztelet után, hazafelé tartva, hétről hétre. „Az igehirdetés után a lelkésszel való beszélgetés még hozzátartozik az istentisztelethez és erőt ad egy hétre, a mindennapok munkájához, helytállásához” — mondja. S a lelkész csendesen teszi hozzá: neki -is, ugyanígy. Mert arról folyik ez a beszélgetés, amit Isten üzent s ami a gyülekezet életében, vagy kettőjük személyes életében megélt áldás vagy megoldandó feladat. Most azonban nem csak egy vasárnapról, egy igéről és egy munkahétről beszélgetünk. Múlt, jelen és jövő a téma és az a szolgálat, melyet egyházában vállalt és végez, szívből, odaadással. A HABORÜS ÉVEK SZORONGATÓ ÉLMÉNYEIIG kell visszamennünk. Egy riasztó délelőtti istentisztelet, melyet a kerület nagy arányú bombázása miatt meg kellett szakítani. Sok környező épület elpusztult, a templom megmaradt. És aznap délután az esperes-lelkész hálaadó istentiszteletet tartott a templomban. Mindössze hárman voltak: lelkész, egyházfi és egy oszlop mögött láthatatlanul, megrendültén. Istennek hálás szívvel a mai másodfelügyelő. „Ez a nap emelt ki a háttrében maradók közül. Éreztem: ezután mindig kell valamit tennem az egyházért, templomért, emberekért. Szolgálnom csendben, hivalkodás nélkül, de úgy, hogy mindig ott tegyek és adjak valamit, ahol arra valóságos szükség van.” Azt már csak az akkor és azóta szolgált lelkészek tudják tanúsítani, hogy ez az elhatározás nem maradt szép szó csupán! Ö neveket említ: hűséges lelkészek és felügyelők nevét, akik nehéz időkben is hordozták a munka terhét. Mi azonban most őt állítottuk magunk elé lélekben: látjuk, amint a teljesen elpusztult színes ablakok helyére adogatja fel a nehezen megszerzett új üvegtáblákat. Látjuk, amint hosszú évek óta anyagi lehetőségeit messze felülmúlva havonta küldi postán egyházfenntartói adományát. Látjuk és halljuk, amint Egyháztörténeti Szakcsoport február 8-án tartott ülésén a résztvevők ismertették a hazai reformáció 450 éves évfordulójával kapcsolatban a helyi gyülekezetekben tartott megemlékezéseiket, valamint az Egyzmény megkötésének 25. évfordulója alkalmával elhangzott előadásaikat. Tóth- Szöllős Mihály mutatta be Huley Alfréd tanulmányát a nagygeresdi egyezség kihatásairól, Bencze Imre pedig az un. zsolezai-kéri egyezség előzményeit, kialakulását és további sorsát ismertette. Németh Tibor könyvismertetést tartott, Tekus Ottó a kőszegi gyülekezet történetével kapcsolatos kutató munka eredményeiről számolt be. csendes, nyugodt felszólalásaiban egyszeriben kimozdít holtpontokról gyülekezeti kérdéseket presbiteri üléseken. Látjuk, amint csendesen imádkozik egy homályos sarokban, amikor már mindenki elhagyta a templomot és látjuk örülni, amikor a gyülekezet eleven ifjúsági életéről hall vagy lát valamit. „Legnagyobb örömöm templomunk megmaradása a második világháborúban, azután a fűtés bevezetése és végül napjaink nagy élménye, templomunk teljes és művészi belső megújulása. Boldog vagyok, hogy még ezt is megérhettem!” — hangzik a vallomás. Arról már nem beszél, hogy e megújulásban, a színes ablakok újra megvalósításában neki is mekkora része volt... Az asszonyok munkáját dicséri, akik jelenlétükkel, sok fáradozásukkal, szervezőképességükkel a gyülekezeti élet nélkülözhetetlen alapját jelentik. A férfiak elvi, felelős döntésed mellett a szeretet és erő ezernyi leleményes példáját mutatják az asszonyok és a fiatalok. ÖNMAGÁRA NÉZVE NEM TISZTSÉGÉNEK MÉLTÓSÁGÁT, hanem elkötelezését tartja fontosnak: ha teheti, minden istentiszteleten és valamennyi úrvacsoraosztáson részt vesz. „Átlépve a nyugdíj korhatárt is, nem tudnék úgy dolgozni kint a mindennapi életben, ahogyan tettem eddig s szeretném ezután is, ha nem kapnék erőt Isten gyülekezetében, igéje, szentsége által. Hűség, megbízhatóság, pontosság, — olvastam lapunkban püspök-elnökünknek újévkor a munkatársakhoz intézett kérését. Ezek nélkül abban a társadalomban. amelynek vezérelve a munka, nem is lehetne dolgozni. Magamnak pedig hozzáteszem a szeretet szót is, amely nélkül élni sem tudnék. Pedig feleségem elveszítése óta sokszor lep meg az egyedülmaradottság szorongató érzése. A szeretet kiemel ebből és állandóan úi lehetőségeket varázsol elém. A lelkészek szolgálatát is így nézem; ők a lélek orvosai. Ha hűséggel és szeretettel végzik munkájukat, minden megbecsülésemmel mellettük állok. Egyházunk ma jól tölti be feladatát, jól állja meg helyét mai társadalmunkban. A hit a munkában és életben is segíti az embereket. A jövő a szocializmus erősödése és a munka fejlődése, az egyháznak is ezeknek tudatában kell munkálkodnia, legalább annyi felelősséggel és erőfeszítésekkel a maga helyén és módján, mint amennyit a társadalmunkban láthat. Fontos az is, hogy a fiatalok ne felejtsék el az öregeket, a nesztorokat, akiknek tudására és tapasztalataira szükség van.” A beszélgetés végefelé a jóval fiatalabb lelkész egyetér- tőleg bólint ez utolsó szavakra, meg az előzőekre is. Kezünkbe kerül még a Biblia. Közel van, kezeügyében. „Minden reggeli olvasmányom. Ahogyan az első úrvacsoravétel megremegtető élményét nem lehet elfelejteni, úgy a Szentírás, néhány mondata is kísér, ki tudja, hány év vagy évtized óta... Ilyenek: Ha mindazokat megcse- lekedtétek, amik néktek pa- rancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk, mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt csele- kedtük. (Lk. 17,10). Az Urnái van ítéletem és jutalmam Istennél. (És 49,4) örülni fog a szívetek és senki ei nem veszi tőletek a ti örömötöket (Jn 16,22).” EGY GYÜLEKEZETI MÁ- SODFELÜGYELÖ. Tisztét kizárólag szolgálatnak tekinti: segíteni a lelkésznek, segíteni szükség szerint a felügyelőnek, felelős vezető munkájukban. De mindenekelőtt a hitnek, szeretetnek és munkának bizonyságaival benne élni egy gyülekezetben, tenni, amit éppen tenni kell, életpéldával állni mások szeme előtt, szólni, buzdítani, terheket vállalni, együtt örülni — mikor minek az ideje van. Nem elismerést várni, hiszen „jutalma Istennél van”. Az örömöt, a holnapok és az örök élet reménységét pedig ő köszöni meg Urának, akinek szolgálatában állhat. Szirmai Zoltán Bizonyára sokak előtt ismerős ez a régi népi mondás: „Bejárta Tolnát, Baranyát.” Olyan emberre mondották, akit tanult, ügyes, talpraesett embernek tartottak. E mondás gyökere a reformáció idejére nyúlik vissza, amikor Tolna városában híres főiskola működött és onnan hosz- szú sora rajzott ki az evangélikus prédikátoroknak. Sztá- ray Mihály, majd a kálvinistává lett Szegedi Kis István püspöksége volt ez a terület. A Duna, Dráva, Sió és Sárvíz környéke, amelyet szorgos kezek tettek termékennyé. Ahol gyümölcsösök, szőlők virultak a kis falvak körüli lankákon. Mátyás király idején egyike az ország legsűrűbben lakott vidékeinek. A török kivonulása után pusztaság, ahol ép házat alig találni és ahol mindent elborít a vadon termő gaz. Ember alig néhány száz rejtőzik a folyómenti nádasokban, erdőkben. A tolnai főiskola gazdag könyvtárát egy vakbuzgó jezsuita égette el. AZ 1700-AS ÉVEK ELEJÉN indul meg a betelepítés. Magyar, német, szerb és horvát nemzetiségű lakosság irtja a gazt és épít új otthont magának. Eleinte merev elkülönülésben, majd lassan összemelegedve. A betelepült magyarok és németek között vannak lutheránusok. A magvarok a kemenesaljáról. a németek Hesszen és Darmstadt környékéről valók. Ragaszkodnak hitükhöz. A németek a würtembergi kegyesség hatását hozták magukkal. Tanúsítják ezt a mindmáig megmaradt bibliák, ima- és énekeskönyvek, amelyeket magukkal hoztak a betelepülők. A magyar evangélikusok a Bárány-Sartorius féle kegyesség gyökereiből éltek, sokszor évtizedeken át lelkészi szolgálat nélkül egy-egy Űj ZenItt vagyok honn, itt as én világom TOLNA-B ARANY A gedező, vagy egy családi biblia áhítatában. A 18. század első felében az igen heves katolikus üldözés idején védelmet találtak földesuruk Mercy Florimund becsületességében, aki noha maga is katolikus volt, de érvényt szerzett a telepítési szerződésekben biztosított szabadságnak a saját püspökével szemben is. Így maradtak meg főleg az ő birtokain az evangélikus gyülekeztek. SOROZATUNK CÍMÉÜL VÁLASZTOTT PETŐFI-VERS igazságát mutatja e vidék magatartása 1848-ban. Az akkori esperes Borbély József jeles szerepet vitt az eseményekben és nem véletlen, hogy a sokat emlegetett gyönki nemzetőrök jórészt lutheránusok voltak. Magyarok, németek együtt mentek a haza védelmére és lettek hősei a magyar szabadságnak. Sajnos nagy kísértés volt az itteni németség számára a kor bódulatában a Volksbund mozgalom. Heves belső harcok, sok veszteség és keserű csalódás után végül is újra a magyar haza szeretete győzött az itthon maradottak gyülekezeteiben. AZ ITT ÉLŐ EMBEREKRE JELLEMZŐ, hogy rendkívül szorgalmasak. Szeretik a háziállatokat, így alakult ki az az intenzív szarvasmarha-tenyésztés, amely „bonyhádi” fajta néven volt ismert. A falvak gondozottak és tiszták, a kerteket szépen művelik és a házak mellett egy kis lugasszőlő elmaradhatatlan. A közös gazdálkodásban is már jól érzik magukat. A családok gyarapodását jelzik a szebbnél szebb új családi házak sora, sok helyen garázs- zsal, a falvak jólétét pedig új középületek, vízvezeték, por- és sármentes utak. Gyülekezeteink vonatkozásában ez a gyarapodás nem ilyen szembetűnő. Bár híveink szívesen adakoznak és ennek megható jele, hogy a Tolna- Baranyai Egyházmegyében az egy főre eső áldozatkészség pl. a Gyülekezeti Segély terén országosan is első. Mégis érezzük, hogy a korábbi tagok kétharmadát elvesztettük. A kitelepítés, majd az urbani- zálódás családokat elszívó hatása hozta, hogy pl. 1200 lelkes korábbi gyülekezetből 30—40 lélek maradt. Megmaradtak az óriási épületek és azok karbantartása ma olyan nyomasztó teher, ami a leghűségesebb áldozatkészség mellett is erőnket messze meghaladó terhet jelent. Fel kellene számolnunk a ki nem használt épületeket, de ettől az ősök hagyományát tisztelő hívek egy része még idegenkedik. A GYÜLEKEZETI MÚLT SZÁMBAVÉTELE szorgalmasan folyik. Ennek keretében régi értékeink és népművészeti emlékeink gyűjtése is. Ebben lelkészeink és papnéink élenjáró munkát végeznek. Érdekes az ún. tolnai stílusban épült templomaink rendje. Az oltár fölé helyezett szószék, a körülfutó karzat a mellvédre festett bibliai témájú képek sorozatával. Ez a nagyfokú hasonlóság, gyakran az oltárdíszítő figurális elemekben is arra utal, mintha ezek a templomok valamiféle „típusterv” alapján készültek volna. Az itt élő gyülekezetekre jellemző a szolgálat lelkülete. A híveink értik, hogy a maguk kicsinységében csak úgy tudnak megküzdeni a nehézségekkel, ha egymásra támaszkodnak. Ezért erős az összetartozás érzete. Ezzel együtt- jár a másik gondjának megértése. Ezért nem véletlen, hogy innen indult el olyan országos megmozdulás, mint a teológus ösztöndíjak és ez az egyházmegye egyszerre négy teológusának adott összesen 20 000,— Ft-os támogatást. AZ ORSZÁGOS FEJLŐDÉS itt is megmutatkozik. A vidék arculata átalakulóban van. A korábbi 3 város mellett újabbak is alakultak. Számottevő ipar ad nagyobb kereseti lehetőséget a korábban csak földművelő lakosságnak. Ez a változás néha az élet kedves színfoltját fakítja meg. mint a régi népviselet eltűnése, népszokások kiveszése, de nem veszti el ma sem jelentőségét a gyülekezeteinkben a búcsú. így nevezik a templomépítés évfordulójára tartott ünnepet. Erre a búcsúra újra együtt van mindaz, aki szívében hordja faluját, templomát. Az autósor mutatja messziről is itthon van mindenki. Az ünnepi sütésfőzés csak keret, amely fölé oda kívánkozik Petőfi szava: „itt vagyok honn, itt az én világom ...” Sólyom Károly Alászállt a poklokra Az Apostoli Hitvallásban arról teszünk bizonyságot, hogy Krisztus Urunk szenvedése és halála után „alászállt a poklokra’. Bizonyara sokan vannak, akik a hitvallás elmondásakor e kifejezésnél egy pillanatra megállnak, és felteszik a kérdést: mit jelent az, hogy Jézus Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk alászállt a poklokra? Hogy ezt megértsük, mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, mire gondoltak a hitvallás megfogalmazói, amikor ajkukra vették ezt a kifejezést: pokol. A pokol a régiek szó- használatában mindenekelőtt a meghaltak birodalmát, az alvilágot jelentette. A régiek úgy gondolták, hogy az emberek a halál után az alvilágba, a szellemek birodalmába jutnak, ahol mindenkire olyan sors vár, amilyen életet élt ezen a földön. Amikor Jézus Krisztusról azt vallották, hogy szenvedése és halála után alászállt a poklokra, ez elsősorban azt jelentette, hogy Jézus szenvedése és halála valóságos szenvedés és halál volt. Mert voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy mivel Jézus valóságos Isten volt, szenvedése és halála nem lehetett valóságos szenvedés és halál. Az Apostoli Hitvallásban arról teszünk bizonyságot, hogy Jézus szenvedése és halála olyan szenvedést és halált jelentett, melyen minden embernek keresztül kell jutnia. Jézus valóságos ember volt, tehát a szenvedése és halála is valóságos szenvedés és halál volt. A pokol azonban a halál utáni létnek, az alvilágnak elsősorban azt a részét jelentette, ahová a bűnös, a gonosz emberek jutnak a haláluk után. Itt örök gyötrődés és szenvedés vár reájuk. A gyötrődést és szenvedést a tűz és égés által okozott fájdalommal juttatták kifejezésre. Ezért a pokol kínjaihoz és szenvedéseihez mindig hozzátartozott a tűz. Amikor az Apostoli Hitvallásban arról szólunk, hogy Jézus alászállt a poklokra, akkor ezzel azt fejezzük ki, hogy Jézus az emberek bűneiért magára vállalta a pokol kínját és szenvedését. S mindezt azért, hogy az embereket megmentse ettől a szenvedéstől, hogy az embereknek ne kelljen az örök halál és kárhozat gyötrelmeitől rettegni. Jézus Krisztus tehát ezért szállt alá a poklokra, hogy bennünket a pokol kínjától és szenvedésétől megszabadítson. Jézus Krisztus poklokra való alászállásának van még egy értelme. Péter apostol levelében arról olvasunk, hogy Jézus szenvedése és halála után alászállt a poklokra és „prédikált a tömlöcben levő lelkeknek”, hogy megszabadítsa őket. Isten szeretete és kegyelme olyan nagy, hogy nemcsak azokra vonatkozik, akik Krisztus után éltek és hisznek benne, hanem azok számára is felkínálja a szabadulás és megváltás lehetőségét, akik előtte éltek és nem volt alkalmuk arra, hogy Jézussal e földi életben találkozzanak. Jézus szenvedése és halála tehát azt jelenti, hogy Isten szeretetének nincs határa és vége. Jézus élte életemnek, Halálomnak halála. Lelkem érted te letetted Mély ínségbe leszállva. A legrettentőbb kínokra, Hogy én ne jussak poklokra. Soha én ezt nem tudom Meghálálni, Jézusom!
