Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-02-17 / 7. szám
Látó szemek, halló fülek Mt 13, 10—17 Jézus boldognak mondotta tanítványait azért, mert szemeik láttak, füleik hallottak. Boldogságukban nem saját teljesítményük vagy képességük volt az alap, hanem „megadatott” nekik a megbizonyosodás Isten szeretetéröl és áldott eszközként simulhattak bele Uruk kezébe, örömük tehát nem sikerélmény volt, hanem olyan ajándék lett a forrása annak, amelyik be is állította őket Isten szíve szerinti cselekvésre. Krisztus követői, egyházának tagjai azért látnak és hallanak, hogy rajta legyenek azon az úton, amelyiken újra adatik nekik és amelyiken tőlük is telik másoknak. Hiszen igazában ez a keresztyén élet. 1. A LATÚ SZEMEKET ÉS HALLÓ FÜLEKET ISTEN ADJA, DE SOHASEM IGÉJÉTŐL FÜGGETLENÜL. Ahol igéjét hirdetik, ahol van készség hallására és meghallására, ott mindig Isten nyitja meg a füleket és szíveket. Mindig Ö ébreszt hitet Leikével, azaz nyit látásra szemeket. Keresztyén életünknek ezeket az alapvető eseményeit illetően mindig marad titok. Nem is a titkot feszegetjük azért, hanem inkább a lehetőség érdekel bennünket. Ez pedig az, hogy ahol hirdetik és hallják az igét, nem tér az vissza üresen. Nem térhet vissza üresen, mert az evangélium Istennek ereje. Itt van a titka is, nyitja is annak, amit Isten elvégzett emberszívekben és életekben. Ezt a munkáját Isten ma is végzi reménységünk szerint, de szemlátomást és tapasztalható módon is. Miben reménykedhetnénk az egyház létére, szolgálatára nézve, ha nem számolhatnánk napjainkban is igét meghalló fülekkel és Isten szeretetéröl megbizonyosodó hittel? 2. A LATÓ SZEMEK ÉS HALLÓ FÜLEK SZÁMÁRA ISTEN MINDIG TARTOGAT KÉSZEN AJANDÉKUTANPÓTLÁST. Ezt jelenti alapigénk ígérete: Akinek van. annak adatik, úgyhogy bővölködik. Ebből következik az az alázat, amelyik jól látja, hogy önmagunkra nézve mindig szegények vagyunk. De az az öröm is, hogy Isten embert, világot szerető jóságának teljes napkorongja ránk ragyog. Istentől, aki Atyánk Jézus Krisztusban, nemcsak valamicske lelik. Tartogat újat és ad többet, ahol már hall a fül és lát a szem Azt sem szabad azonban elfelejtenünk: gyakorlatilag mindig azt jelenti Isten ajándékutánpótlása, hogy a megkopottak már kamatoztak, mikor szeretetté és tettekké váltak emberek életében. Különben pontosan a fordítottja történik és ez már ítélet is: az is elvész, elvétetik, ami van, ha nem töltötte be rendeltetését. 3. A LATÓ SZEMEK ÉS HALLÓ FÜLEK EZÉRT NEM HAMIS ÖNÉRZET FORRÁSA, HANEM KÉSZENLÉT ISTEN SZIVE SZERINTI CSELEKVÉSRE. Krisztus azért jött, szólt és tett, hogy általa itt a világban is minden Isten szíve szerint történjék, ű nemcsak beletörődött Isten akaratába, hanem be is töltötte azt. Nem lehet ez másként követői életében sem. A látó szemek és halló fülek nem élményekre és látomásokra adattak és adatnak, hanem Isten akarata cselekvésére. Arra, ami szíve szerint való és a zajló élet egész területén szíve szerint való lesz. így teszi alkalommá népe számára, ami közeliek és távollak életében kín, szorongat és megoldásra, kezekre, szívekre és áldozatra vár. Krisztus Urunk a színről színre látásig nem hatalomban és dicsőségben bukkan elénk. Egyfelől a segítség, szív, megoldás, embertárs után kiáltó testvéreinkben jelentkezik. Másfelől éppen abban a szeretetben, amelyik nemcsak hallja a segély- kiálltást, nemcsak észreveszi a sokszor némaságában is beszédes emberi nyomorúságot, hanem késedelem nélkül segít. A tőle telhetőt mind megteszi. Füle, szeme nemcsak Krisztusra van beállítva, értelme nemcsak meghányja-veti Isten szerete- tét, hanem világunkban is jól látja, amit látnia kell és jól hallja, amit hallania kell, és beleviszi a mindennap valamennyi ügyébe és gondjába Isten töretlen szeretetét. Éppen ebben folytatódik a látó szemek és halló fülek csodája. Szabó Gyula Fiatalokról — fiataloknak Hazafisásunk Bárhol is éljek, bárhová is visz el az utam, a sorsom, mindig csak a szülőföldemre, az Alföld széles égboltozatú, Békés megyei tájaira gondolok. „Elvárösiasodott” szavaimból búvópatakként az ottani és csakis ott hallható hangok bukkannak olykor elő; gondolkodásomat az ott eltöltött gyerek- és ifjúkorom határozza meg; még akaratom, szándékom jó vagy hibás voltát is az ott porladó eleim akarata és sokféle szándéka befolyásolja. Én „ott vagyok honn”, nekem „ott az én világom”: nekem a Viharsarok a „kisebb hazám” és ugyanakkor ő a nagyvilág is. A Viharsarok, melynek népét: jobbágyait, parasztjait a tatár, a török és a hajdani urak pusztították; egykori falvainak nevét csak a fennmaradt adólajstromok s a dülőutak őrzik, lakóinak emlékét pedig egyedül az édes anyaföld. MÁSOK más tájat vallanak szűkebb pátriájuknak; nekik a Sághegy alja vagy a Mátra erdőrengetege, esetleg Óbuda megifjodó sok-sok házsora jelenti a „hazát”, a helyet ahol igazán otthon vannak, ahonnan jöttek s ahova mindig visszavágynak. S ha ragaszkodásunknak más és más táj is a tárgya, a lényeg mégis és mindig is közös bennünk: a szinte szavakban kifejezhetet- len szeretet, a haza szeretete. A hazáé,, amely egyszerre jelent múltat, jelent és jövendőt; a hazáé, amelynek híján az ember százszorosán anyát- lan-apátlan árva; a hazáé, amely életet adott mindazoknak, akiknek folytatásai mi vagyunk, amely életet ad nekünk és adni fog utódainknak az elkövetkezendő évszázadokban is. Hogy milyen volt ez az élet, arról a mi pátriánkban is sokszor estik a ránkmaradt „instanciák” (folyamodványok) árulkodnak s a gyermeksírok százainak elkorhadó fehér fejfái. Az instanciák, a nyomorúságos alázat előrebocsátásával kérlelik a földesurat, a Habsburg uralkodót anyagi terheik enyhítéséért és a lassan eltűnő fejfák, melyek alatt a szegénység sokféle halálos kórja miatt férfiúvá, asszonynyá nem lettek sorakoznak immár ki tudja, hogy mióta. De mégsem jói mondom: nemcsak az alázatos szavak és szomorú számok őrzik ennek az életnek a milyenségét, hanem ezeknél is hívebben őrzi a Dózsa parasztfelkelés, a jobbágylázadások, a 48—49-es forradalom, az 1919-es Tanács- köztársaság és a felszabadulásunk utáni idő mindmegannyi emléke, emlékezetes eseménye, így, ennyire szerették azt a darabka földet, amely sokszor csak síri nyugvóhelyet adott az övéinek, de kenyeret vagy nem, vagy csak keveset... BEVALLOM azt is, hogy mi viharsarkiak nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a mi kis hazánkban évszázadokon át békében, egyetértésben éltek magyar, szlovák, német és román parasztok, később: munkások. Békében és egyetértésben, mert közös volt az örömük és közös a bánatuk: az öröm a jobb élethez való ragaszkodásban, a bánat pedig az igazságtalanságok elleni küzdelemben egyesítette őket és alig volt egy-egy rövid időszak, amikor uraik politikája szembeállította egymással őket. Azoknak unokái pedig, akik egykor együtt szenvedtek, együtt küzdöttek, most már együtt örülnek s dolgoznak. Örülnek annak és dolgoznak azért, hogy egy hazának — a szocialista Magyarországnak — az egyenjogú tagjai. S a régi küzdelmek hőseit —, hogy közülük csak a harminc éves korában mártírhalált halt Ku- lich Gyulát említsem — is együtt tiszteljük odahaza is és egész népünkkel együtt is. ök és ő már a mi igazságos, minden eddiginél emberségesebb rendünkért áldozták életüket s tették ezt azzal a meggyőződéssel, hogy szűkebb pátriáját, hazáját és népét csak az szeretheti igazán, aki egyszerre szolgálja azt a népet, amelyből származott s mindazoknak ügyét, akiknek ugyanígy drága a már megszerzett vagy még kivívandó szabadság — bárhol is éljenek, bármely táját a Földnek vallják hazájuknak. így és ezért érzem nagyon igaznak a költő, Garay Gábor „Hazám” című versének végső sorait: Itt vagyok honn, itt as én világom A Rába vidéke A Rába 400 lem-es útjának egy harmad részét már megteszi, mire hazánk legnyugatibb részén átlépi a határt. A hosz- szrú úttól egyáltalán nincsen megfáradva, sőt rohanó árja nemegyszer fenyegeti árvízzel a partján épült településeket. Szentgotthárdtól Körmenden át Sárvárig, néhány szórvámy- gyütókezetben élő, kis számú evanigélákussógával, szánté beékelődik a Rába völgye a két jelentős evangélikus tájegység — Kemenesalja és a „Nyugati végek” — közé. A Kisalföldre érve válik a folyó az itteni vidék meghatározójává, nemcsak földrajzi, hanem néprajzi, mezőgazdasági, sőt egyházi szempontból is. Minket most ez a terület érdekel közelebbről: a Rábaköz és Győr környéke. A RÁBAKÖZ OTT KEZDŐDIK, AHOL A RABA ÉS A REPCE legközelebb folyik egymáshoz, majd pedig egymástól távolodva, s a Répce a Kis-Rábával egyesülve fogják közire ezt a jellegzetes vidéket. Valamikor szabad útjuk volt a vizeknek, s áradásaikkal nemcsak kárt okoztak, hanem elősegítették a szántóföldek termékenységét. A folyók szabályozása Után, hazánknak ma is egyik legtermékenyebb talajú vidéke a Rábaköz. Jól működő közös gazdaságok, jelentős jövedelmet adó háztáji gyümölcsösök és kertek biztosítják a falusa lakosságnak az átlagosnál magasabb életszínvonalat. Ipara most bontakozik ki. különösen a két ifjú városban: Kapuváron és Csornán. Ez utóbbi helyen épül hazánk legnagyobb tejporgyára. NÉPRAJZI ÉS NÉPMŰVÉSZETI HAGYOMÁNYAIT a „Rábaközi napok” elevenítik fel, és teszik közkinccsé. A népi szokások közül ma is művelik a rábaközi perec sütést, főleg Beled környékén. Itt működik még egy az utolsó — rábaközi szőttest készítő — szövőszékek közül is. Híres a tarka, de egységes összhatást mutató rábakö2á hímzés, ami párnákat, térítőkét és falvédőket díszít, jellegzetes madár, virág és levél motívumaival. Határainkon túl is ismerik a bösárkányi gyékény székbeté- teket, szatyrokat és különböző, ötletes dísztárgyakat. EBBE AZ ÖSSZKÉPBE SZERVESEN BELETARTOZNAK EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETEINK IS. Nem nagy létszámú, de életképes gyülekezetekről van sző. Az életképesség nem valamilyen különleges kegyessége formában jelentkezik (ilyen ezen a vidéken nincsen), hanem pl. olyan szolgáló szeretetben, hogy' nagy összefogással és segítő készséggel templomot, vagy parókáét építenek. Az utóbbi negyedszázadban kb. tíz templom épült a Rábaköz, illetve a Kisalföld ezen. részén, a legutóbbi években pedig új parókiáknak egész sora hirdeti a gyülekezetek élniakarását. A felépített templomokat az istentiszteletek hűséges látogatásával is megbecsülik a gyülekezetek tagjai. (Üj templomok: Györ- ság, Zsebeháza, Börcs, Győrújfalu, Enese, Bodonhely, Gyö- möre, Ménfőcsanak, Magyar - keresztúr, stb. Űj parókiák: Rábcakapi, Kisbabot, Felpéc, Mórichida, Vadosfa, Beled.) Az élndakarás mindig is jellemezte a Rábaköz evangéli- kusságát. A reformációt követő rekatolizálás idején minden eszközt felhasznált az elnyomó hatalom a reformáció eredményeinek a felszámoláséra. Nyilvános vallásgyakorlatot csak Vadosfán, mint artikulá- ris helyen engedélyeztek. Mégis virágzó gyülekezeteink maradtak fenn, s keltek életre a Türelmi Rendelet után. Ebben a fennmaradásban nagy szerepe volt magának a Rába foly&nak is, mert az ingová- nyai között élő gyülekezeteket nem tudta elérni a bosszúállás, és mint kis szigetecskék a más vallású tengerben, megmaradtak tiszta evangélikus vallású településeknek. (Mérges, Kisbabot, Malomsok, Rá- baszentandrás, stb.) GYŐR ÉS KÖRNYÉKE EGÉSZEN MAS JELLEGŰ, mint a Rábaköz. Régen megyehatár is elválasztotta a Rába vidékének ezt a két részét. Népi hagyományokban itt sokkal szegényebbek a falvaik, aminek oka a nagyváros közelsége. Mert Győr, földrajzi határain messze túlnőve, meghatározza egész környékének arculatát. Iparának jelentőségére most éppen csak utalhatunk: aVi- gongyár Rába-Man motorjai, a Műbőrgyár és textilgyárainak termékei világszerte ismertek. Iskolái, a most épülő és egész városrésznyi területre kiterjedő műszaki főiskolája ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy ne csak az ipar, de az életnek szinte minden szála Győrhöz kösse a környék lakosait is. Régebben csak a bejáró dolgozók és diákok életformájában valósult ez, ma viszont a környékről egyre többen költöznek végleges otthonukba, a házgyár jóvoltából gomba módra szaporodó lakóházakba. MINDENNEK EGYHÁZI VONALON IS erős a hatása. Győr környéki gyülekezeteinkből is sokan költöznek Győrbe, ahol viszont nem mindegyikük illeszkedik bele a helyi gyülekezet életébe.- A győri gyülekezet szerepe evangélikus egyházunkban változatlanul jelentős. Múltjából olyan nevek emelkednek ki, mint Ráth Mátyás és Torkos András, a szabadságharc idején pedig Haub- ner Máté püspöké. De az öreg templom fehér falai között, vagy az új templom modem vonalú épületében, a fi- liákban, vagy a nagyvárosban — nagy száma ellenére is — szórványban ólő és szolgáló gyülekezetre ma is, mint az ország egyik legnagyobb gyülekezetére figyel nemcsak a Rába vidéke, hanem az egész ország evamgélikussága. Diakő- niai intézményeink között számon tartjuk a győri szeretet- házat és a barcsi öregotthont is. Adja az egyház Ura, hogy a Rábavidék evangélikus népe jó bizonyság legyen népünk és egyházunk életében! Bárány Gyula „Vessen szemet más nagy hírre, haszonra, terelje jószágát más zárt szigetre; te a kerek föld s a testvér-szabadság sokaságával jársz jegyben örökké! Te már letörlesztetted vétkeid, szájára versz benti barbáraidnak s tiszta homlokkal lépsz a kinti fénybe; szíved kétéltű cselt már nem melenget, szád is megnyílhat hát bátor beszédre: — Tiszteljetek, szelídebb végzetekre kiszemelt nemzetek; hét bűnből, hét sírból kelt föl e nép, legyőzte hétszer önnön végzetét, s azért lett csalhatatlanul szabad, hogy egyesüljön megtartó hitekkel, hogy együtt fájjon gyötrelmeitekkel, hogy megtegye, mit még tehet az ember: tartsa az ég ponyváját tárt kezekkel az elhanyatló csillagok alatt. VÉGÜL PEDIG: elnézést kérek, hogy ilyen személyes hangon írtam meg e sorokat, de legyen mentségem az, hogy hazát, népet szeretni, más népeket testvérként tisztelni, a világon még elnyomottadért sík- raszállni — öregnek és fiatalnak egyaránt — csak nagyon „személyes módon” lehet. Jó lenne, ha a mai fiatalok ezt a személyes hangot nem „öreges szavaknak” vennék, hanem a haza, a nép és a világ népei igaz szeretetének. És a haza- fiság őket is ilyen személyes hangra és cselekedetre tanítaníL Dr. Vámos József Adjunk hálát az Úrnak A mesékben gyakran olvashatjuk, hogy a szegény ember alakjában megjelenő jóságos manó, vagy tündér ezt mondja a vele jót cselekvő derék fiúnak, vagy leánynak: „jótett helyébe jót várj!” Állatmesékben is sokszor olvashatunk az állatok hálájáról és hűségéről. Sajnos az embereknél legtöbbször ennek a fordítottja igaz. Az emberek nagyon gyakran feledkeznek meg jótevőjükről. Sőt sokszor nemcsak a hála marad el életükből, hanem gonosszal fizetnek a jóért. Istennel szemben sem vagyunk különbek. Isten jóságáról és szeretetéröl is sokszor megfeledkezünk. Neki köszönhetjük életünket, egészségünket és mindent, ami szép és jó van az életünkben. Az Isten iránti hála mégis olyan ritka az emberi szívekben, mint a fehér holló. Amikor az első keresztyének megfogalmazták az Apostoli Hitvallást, azért is tették, hogy ez a hitvallás állandóan figyelmeztesse őket Isten jóságára, hogy a hála soha ki ne apadjon a szívükből. Számunkra is jó figyelmeztető erre az Apostoli Hitvallás. De hogyan mutathatjuk meg hálánkat Isten iránt? Isten igéje mindenekelőtt a szív hálájáról beszél. A szív hálája elsősorban azt jelenti, hogy őszintén örülünk az ajándéknak. Ügy, mint karácsonykor a játéknak, könyvnek, vagy más ajándéknak. Tudunk-e örülni Isten ajándékainak: az életünknek, a bennünket körülvevő világnak, a szüléinknek, barátainknak? Aki nem tud őszintén örülni ifjúságának, egészségének, a napfénynek, a kék égboltnak, a tarka mezőnek, az még nem tudja mi a hála érzése. Mert az ajándék felett érzett őszinte öröm a kiindulópontja a hála további megnyilatkozásainak. A szív hálája indítja hálaénekre az ajkakat. Az örömhöz, a vidámsághoz úgy hozzátartozik az ének, mint az élethez a lélegzés. Isten Iránti hálánknak is egyik fokmérője, tudjuk-e vidám énekkel dicsérni az Istent. Ezért énekelünk az istentiszteleteken, a gyermekbibliaórákon. De ahol hálás szívű keresztyének élnek, ott a családi otthonokban is felcsendül az Istent magasztaló ének. Ahol vidám énekkel tudják dicsérni az Istent, ott megelégedett és boldog emberek élnek. A hálás szív indítására azonban nemcsak az ajkak kapcsolódnak be Isten ma- gasztalásába, hanem a kezek is. Mert mit sem ér a szív hálaérzése és az ajkak dicsérő éneke, ha tetteinkkel mindezt meghazudtoljuk. Tetteinkkel akkor adunk hálát igazán Istennek, ha bekapcsolódunk Isten gondviselő munkájába. Ezt pedig úgy tehetjük, ha vigasztaljuk a szomorkodót, ha meglátogatjuk a beteget, ha felemeljük az elesettet, ha megsegítjük a bajba jutottat. Ezzel tulajdonképpen Isten iránt fejezzük ki a hálánkat, hiszen embertársainkban maga az Isten közeledik felénk, hogy szolgáló szeretettel meghálálhassuk kimondhatatlan nagy szeretetét és jóságát. Amikor az istentiszteleten elmondjuk az Apostoli Hitvallást, gondoljunk mindig Isten gondviselő szeretetére és jóságára és engedjük, hogy szivünkben lángra lobbanjon a hála tüze, amely hálaadó énekre indítja ajkunkat és szolgáló szeretetre készteti egész életünket. Adjunk hálát az Űmak. Kegyelmes megtartónknak Az elvett ajándékért. A sok jótéteményért! egyhazak vilAgtanAcsa December 17—18-án tartották Genf bein az Egyházak Világtanácsa „Igazság és szolgálat” főosztálya különleges szakbizottsága ülését, amelyen a faji megkülönböztetés alapján álló dél-afrikai országokba irányuló bevándorlás kérdésével foglalkoztak. Megállapították. hogy a dél-afrikai fajüldöző kormányok politikája számára igen fontos segítséget jelentett, hogy 1961—70. között egyedül a Dél-afrikai Köztársaságba 375 ezer fehér vándorolt be Angliából, Portugáliából, Nyugat-Németországból, Görögországból és Hollandiából. A hasonló képzettségű szí- nesbőrűeknél sokszorta magasabb bérekkel odacsalogatott fehér bevándorlók erősítik a dél-arfikai kormány helyzetét és az Egyházak Világtanácsa 1972-ben Utrechben tartott központi bizottsági ülése határozata szerint most a szakbizottság megvizsgálta, mit tehetnek az egyházak e bevándorlás megakadályozására, (öpd) AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK A Déli Baptista Egyház szakértői Ridgecrestben (North Carolina) tartott konferenciájukon megállapították, hogy az Egyesült Államokban a fekete és fehér íakosság átlagjövedelme közötti különbség a legutóbbi években tovább szélesedett. A 12 milliónyi egyház- tagot számláló legnagyobb amerikai egyház szakértői rámutattak, hogy a fehéreik és négerek közötti lakóhelyi és !s- kolai elkülönülés ma nagyobb, mint öt évvel ezelőtt. A Konferencia felhívta az egyházat, hogy nyissa meg kapuit mindenfajta osztályhoz és bőrszínhez tartozó embercsoport előtt. (epd)
