Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-02-10 / 6. szám

Az Atva szemével... J Mt 20, 1—16. Jézus ebben a példázatban is feltár valamit előttünk Isten országának titkaiból. Érthetőbben: Jézus megmutatja, hogy mi­ként valósítja meg Isten jó akaratát közöttünk. Megütközhe­tünk Isten módszerein, de változtatni annyira sem tudunk raj­ta, mint a víz folyásának irányán. Jézus éppen azért beszél minderről, hogy együtt léphessünk Istennel, el ne maradjunk tőle, vagy esetleg szembe ne kerüljünk vele. MINDIG SZÁMOLNUNK KELL AZZAL, hogy Isten talán másképp cselekszik, mint ahogy mi azt jónak tartjuk. Jézus példázatainak van egy sajátos vonása. Egy ideig minden úgy történik a példázatokban, ahogy mi is tapasztaljuk életünk során. De akkor jön egy váratlan fordulat, amely mindent a feje tetejére állít. Igénkben a szőlősgazda úgy fogadja fel és annyiért a munkásokat, ahogy az abban az időben szokásos volt. Ám amikor eljön a fizetés ideje, meghökkentő dolgok tör­ténnek. Az, aki egész nap keményen dolgozott, ugyanannyit kap, mint az. aki csupán az utolsó órában állott munkába. Ma ezt úgy mondanánk, hogy e differenciált bérezés helyett egyen- lŐsdi folyik, és ez bérfeszültséget okoz. Az ilyen eljárás nem­csak ma keltene méltán zúgolódást, a példázatban is ezt hozza magával. Bizonyára igaz, hogy sok vallásos ember a maga ké­péré és hasonlóságára formálja Istenét, de az élő Isten, akivel Jézus Krisztusban találkozunk, felborítja a mi elképzeléseinket. Amit Jézus a szőlősgazda szájába ad, azt valóra is váltotta: „Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.” Ahogy kortársai megállapították róla: „Ez bűnösöket fogad ma­gához, és velük együtt eszik.” (Lk 15, 2) Szeretetére és segít­ségére egyenlő eséllyel számíthatott a tisztességes Nikodémus és a csaló Zákeus is. Ezt élte át az őskeresztyénség, amikor Isten egyformán szélesre tárta kegyelmének ajtaját a tegnap még bálványoknak áldozó pogány és a szigorú egyistenhitben élő izraelita előtt. A Lélek adományainak szétosztása is felbo­rított minden emberi értékrendet. Nem egyszer jogtalan rab­szolgából lett a szabad polgárokat is magában foglaló gyüle- I kezet vezetője. És ma nem azt tapasztaljuk-e meg lépten-nyo- rnon., hogy régi „jó” keresztyének elutasítják a diakóniai teoló­gia felismeréseit, és az eddig a közfigyelem perifériáin élő gyülekezeti tagok örömmel fogadják azt? Nem történik-e meg ma is, hogy nagy, patinás és gazdag egyházaknak kicsiny és kiváltságos helyzetüket elveszített egyházak mutatják meg a követendő utat? AMI ISTEN MUNKÁJÁBAN talán zúgolódásra késztet, az valójában az ő szeretetéből és jóságából fakad. Az is igaz, hogy amikor Isten dolgait intézi, nem kér tőlünk tanácsot, és nem engedi megkötni a kezét: „Talán nem szabad a magaméval azt tennem, amit akarok?” — válaszolja a gazda a zúgolódónak. Mégsem önkény az, ami Istent vezeti, hanem a jóság. Minden érdemnél és teljesítménynél fontosabb számára maga az em­ber, és nem akar ja, hogy egy is elvesszen közülük. Ez a titka a megbotránkoztató „egyenlősdi”-neki Ha a szőlőkapáláskor helye van a teljesítmény méricskélésének, Isten előtt minden rosszindulatú, oldalrapillantás a másik életére és jutalmára he- zatilnk tökéletes félreértésén alapszik. Igen, lsen munkára, szolgálatra hív. De nem jelent-e meg nem érdemelt jutalmat már önmagában az a tény, hogy Istennel közösségben hasznos munkában telhet életünk, és nem kell elvesztegetnünk szűkén mért időnket tétlenül ácsorogva az emberpiacon? Minél koráb­ban kezdhetjük, annál nagyszerűbb! Milyen jellemző, hogy a zúgolódóknak az egész munkából csak a fáradság és hőség jut eszükbe. Magyarán: a szolgálatból csak az áldozat. Pedig az meg nem érdemelt kegyelem. NÉZZÜNK HÁT KÖRÜL AZ ATYA SZEMÉVEL a világban! A munkások zúgolódásának és ellenségeskedésének forrása a gonosz, azaz szeretetlen tekintet. Ha Isten kegyelmes tekinteté­vel nézünk önmagunkra, akkor hamuvá ég felsőbbrendűsé­günk tudata, mert mink van, amit nem tőle kaptunk? Ha így tekintünk a munkánkra, akkor a munka a munkabértől füg­getlenül is örömet jelent. Ha Isten szemével nézünk körül az emberek között, akkor minden, ami szétválaszt bennünket, a bőr színe, a világnézetünk, a nemünk, a korunk kicsivé zsugo­rodik, és maradunk különbség nélkül azok, amik valójában va­gyunk: Istennek esendő, szeretetre éhes és szeretetre szoruló teremtményei. Dr. Cserháti Sándor Istentiszteleti rend Budapesten, 1974. február 10-én Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Ha­fenscher Károly, de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 5. dr. Hafenscher Károly, du. 6. Szeretetvendégség: dr. Kékén András. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Gabányi Gé­za. Dózsa György út 7. fél 9. Szir­mai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 5?/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Ré- dey Pál. Kőbánya de. 10 Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út. 22. de. 11. Kertész Géza. Váci út 129. de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üj- pest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsé­bet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerlete- lep de. 8. Pestújhely de. 10. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota MÁV te­lep de. 8. Rákospalota Kistemplom de. 10, du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresz­túr de. fél ll. Becsikapu tér de. 9. (úrv.) Ma­docsai Miklós, de. fél 11. (német), de. ll. (úrv.) D. Koren Emil, du. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9. D. Koren Emil. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u.. 11, de, 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Rutt- kay Elemér, du. fél 7. Takács Jó­zsef. Budakeszi de. 8. Takács Jó­zsef. Pesthidegkúi de. fél 11. Ta­kács József. Modor! u. 6. de. 10. Filippinyi János. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre. de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Reuss András. Németvölgyi út 138. de. 9. Reuss András. Nagytétény de. fél 9. Vi- sontai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert« Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél ll. IMÁDKOZZUNK Urunk, Istenünk! Dicsérünk Téged szereteted határtalansá­gáért. Megtartod az egész világot, és felhozod napodat mind a gonoszokra, mind a jókra. Egyszülött Fiad odaajándékozásával pecsételted meg minden emberre kiterjedő szereteted. Kérünk, ne taszítsd el magadtól népedet sem zúgolódásáért, sokszor örömtelenül végzett szolgálatáért, önhitt ítélkezéseiért, elzár­kózásáért, az emberiség sorsa iránt tanúsított közönyéért, ke­gyelmed lebecsülésének minden jeléért. Add, hogy újra örömöt találjunk a bünbocsánatban, a szolgálat megnyíló lehetőségei­ben, és az örök élet bizonyos reménységében. Újra megtapasz­talt szereteted égessen ki belőlünk minden szűkkeblűséget és beképzeltséget. Legyen kegyelmed csontjainkba rekesztett tűz mindaddig, míg minden ember testvérre nem talál felebarát­jában. Amen. — Hetvened vasárnap az ol­tárterítő színe: zöld. A délelőt­ti istentisztelet oltár! igéje: 1 Kor 9, 24—27; az igehirdetés alapigéje: Mt 20, 1—16. — NYÍREGYHÁZA. 1973. december 2-án Táborszlcy László békéscsabai igazgató­lelkész szolgált a gyülekezet­ben. Délelőtt a nagytemplom­ban igét hirdetett; este gyüle­kezeti est keretében előadást tartott. Ez utóbbin közremű­ködött a gyülekezet énekkara Gáncs Aladár lelkész-karnagy vezényletével. — SZARV AS-ŰJTEMPLOM. A gyülekezet új felügyelőt vá­lasztott Roszik János szemé­lyében, az új gondnok pedig Roszik István lett. Isten áldá­sát kívánjuk a nagy történel­mi múlttal rendelkező gyüle­kezetben végzendő szolgála­tukra. — HIBAIGAZÍTÁS. Az Evangélikus Naptár 107. olda­lán közölt harangláb-kép alá­írása helyesen: A tokorcsi ha­rangláb. — KÖSZÖNET. Bodrog Mik­lós rákospalotai lelkész megkö­szöni a beiktatása alkalmából kapott távirati és levélbeli jó­kívánságokat. — KECSKEMÉT. Január 24—26 között az Ötestámen- tom világáról tartott előadást Muntag Andor monori lelkész „Beszélgetések az Ótestámen- tomról” címmel. — DEÁK-TÉR. A január 20-i istentiszteleten részt vet­tek a Keresztyén Békekonfe­rencia Nemzetközi Bizottságá­nak budapesti ülésén jelenlévő tagjai, akiknek a nevében H. Waris professzor (Helsinki) üd­vözölte a gyülekezetei. — HART A. Január 27-én teológus-nap volt a gyülekezet­ben, amelyen dr. Selmeczi Já­nos otthonigazgató vezetésével teológiai hallgatók szolgáltak. A gyülekezet a teológus-nap alkalmából 4570,— Ft készpénz és természetbeni adományt adott át a Teológus Otthon fenntartására. — SZÜLETÉS. Ferstl Lipót- nak és feleségének, Joós An­nának, az ágfalvi gyülekezet tagjainak gyermekük született. Keresztelése január 20-án volt. A gyermek neve; SZIL­VIA. Mert nem a mi igazságunk­ban, hanem a te nagy irgal­masságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket (Dán 9, 18) VASÁRNAP „Ha valaki ne­kem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, megbecsüli őt az Atya." (Jn 12, 26 — Mik 4, 5 —■ 1 Kor 9, 24—27 — Zsolt 115) Jézus követőinek útja nem lehet más, mint az övé. A szeretet és szolgálat útja. Ez nem kivezet a világból, ha­nem éppen arrafelé fordít. A mai tanítvány feladata az, hogy szeresse ezt a világot és vegye fel mások gondját és terhét. Ne jutalomlesésből, ha­nem mert ez így természetes. Aki így szolgál, az Atya meg­becsülését kapja jutalmul. HÉTFŐ. — „Nem hagyja el az Or az ő népét, az ő nagy nevéért; mert tetszett az Úr­nak, hogy titeket a maga né­pévé válasszon”. (I Sám 12. 22 — 1 Jn 1, 3 — 1 Kor 1, 26— 31 — Jn 8. 21—30) A modern világ egyre jobban elhatalma­sodó betegsége a magányosság. Mi lesz velem, ha magamra maradok? Isten jó hírét közli velünk ebben az igében, azt tudniillik, hogy Ö Atya. Az Atya pedig szereti és megőrzi az övéit. KEDD — „Szólt azért. Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hit­tek benne: ha megmaradtok az én beszédemben, valóban az én tanítványaim vagytok.” (Jn 8, 31 — Zsolt 111, 3 — Ef 3, 14—15 — Fii 1, 27—30) Jé­zus beszédében megmaradni kételkedés nélküli hitet és fel­tételeket nem támasztó cselek­vést jelent. A tanítvány kül­detése. hogy róla tegyen bi­zonyságot. beszédeit szólja. Teljessé akkor lesz e küldetés, ha párosul a szeretet paran­csával. Az élet jó iskola. Na­ponként láthatom: az ö tanít­ványa vagyók-e? SZERDA — „Egymás ellen még szívetekben se gondolja­tok gonoszt.” (Zak 7, 10 — Ef 4, 32 — Mt 19, 27—30 — Jn 8, 37—45) Az ember szívének gonoszságával, hitetlenségével és szeretetlenségével ott is rombol, ahol nem gondolja. Naponkénti bűnbánatra és megújulásra van szükségünk. CSÜTÖRTÖK. — „Mert ke­gyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem ti magatok­tól van, Isten ajándéka ez.” (Ef 2, 8 — Jób 9, 10 — 1 Kor 3. 5—10 — Jn 8, 46—59) A bűnbocsánat ingyen kegyelem­ből van, de egyedül hit által valósul meg: vallja a lutheri reformáció. Legyen bátorsá­gunk nemcsak hinni és elfo­gadni, hanem tovább is adni, mert ebből támad békesség és élet. PÉNTEK. — „Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt.” (Zsolt 130, 6 — Jn 16, 22—1 Móz 7, 17 — 8 4 — Jn 9. 1— 12) A mi szivünk sóvárog az Úrral való találkozás után. Nem lebecsülése ez a testi életnek, vagy egy olyan hamis gondolkodás igazolása, hogy a mi világunk „siralom völgye”? Szívünk sóvárgása mögött a Szentlélék Isten indítása és bennünk való munkája van, aki arra buzdít, hogy hívjuk az Urat bátorsággal, és várjuk nagy reménységgel. Hiszen Ö a teljességet hozza és adja a benne hívőknek és az utána epekedőknek. SZOMBAT. — „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által jut el céljához.” (2 Kor 12, 9 — Zsolt 18, 33—1 Móz 8, 15—22 — Jn 9, 13—23) Erőtlennek és méltatlannak látjuk sokszor keresztyén életünket és tanít- ványságunkat? Bizony, ha bű­neinkre nézünk, feltétlen an­nak. Több az elesés, mint a hitben való megállás, több a kudarc, mint az eredmény. Van hát okunk a szomorko- dásra. A mi szomorúságunk azonban nyomban örömre for­dul, ha felfedezzük újra Krisz­tus keresztjét, és az Ö új éle­tet adó erejét, amely minden­re elég. Még arra is, hogy föl­di pályafutásunkat meghar­colva elérjünk ahhoz a célhoz, ahova Ö vezet minket: visz- sza az atyai házbai Szalay Tamás — HÁZASSÁG. Szende Sándor és Simon Sára 1973. december 15-én tartották eskü- vőjükét a kötéséi templomban. Az esketést Szende Sándor kötéséi lelkész, a vőlegény édesapja végezte. — TEMPLOMTORONY mázolást kétéves garanciával vállalok. Dre- nyovszki Pál mázoló mester. 2142 Nagytarcsa, Zrínyi u. 5. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest, VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—Vili Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Post» Index 25 211 74.0323 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Tanári emlék Nehezen átültethető vagyok és hangsúllyal hozom a. múltból — visszafelé. Dehát mus­kátli, muskátli; cserép, cserép — virítsanak! Akkor novemberben egy másik iskolához kerültem. Ügy léptem a csupa virág, csupa erdő kedves Istenkúti iskolámból a Gyárvá­rosi nagy iskolába, mint akinek sziklás talajon ér véget a lába. Szép épület, az igaz, de zord, hideg folyo­sókkal és a légvonat cicáz bennük; rakoncát­lan szelek szárnyán — Mecsek módra . .. A tantermek is vermes levegővel várják az érkező didergős apraját, nagyját. Dehát, de­hát a muskátlinak tovább kell nyílnia; a föld csak föld, a gyökér bilincse ebbe kapaszko­dik ... A változások meglepetése mégis, ami érhe­tett, a beosztásom. Nem a vég nélküli magyar órák, az én világom, ismerem, benne virágos- kertem sok arcú fényeit — derűtöl-borúig. Most, pályámon először! Egy negyvenes létszámú fiúosztály osztály­főnöké lettem. Az 5/c-ben az összes magyar órák a többi teendők kíséretével. Így, a távoli vallomást már megszépíti az idő, de mint az elítélt rab a bírái elé — von­szoltam magam nap-nap után. Megállók az asztalom szélén, előttem a ti­zenévesek összefolyt tömege, kajánok, vigyor­gok, huncutok, merészek —, jaj, a néma kiál­tás egyetlen menedékem ... Eddigi pedagógusi életem csendes-szép sza­kaszainak megtréfálása ez most a sorstól és ilyen közelharcra nem készültem. Múlnak a napok, a lányosztályok visszaad­nak kicsit, de nem én vagyok. A külszín még takargat, de tudom, hogy egy pedagógus nem ura önmagának, az osztály összhangja hamis, káosz támad, mely összetörheti az eredmény érzékeny világát. December fehér hava köszönt ránk, csak a természet változik körülöttem — beszívom hó­tiszta szagát; kicsit jobb. De az osztályom! A reggeli sorakozóból berobbant fiaimon annyi a fehér zápor, a potyogás hó, markuk­ban a melegre markolt olvadás, a friss él­mény rikácsolásba szaladt hangja, hogy csak némán haladok közöttük. Mint a gyászme­netben: puha léptekkel, moccanatlan fejjel érek az asztalomhoz. Belenézek a hatalmas ablakok hófényes tük­rébe — a vágyott megsegítés reménye húz . .. Veszem a naplót; magyar nyelvtan, a múlt­idejű ige helyesírása, tollbamondással gyakor­ló óra. f Hogy éppen fel nem kiáltok — ezekkel! Tapsolok a nagyobb nyomaték kedvéért, utasítok, magyarázok, várom a fészkelödés el­ütését. A hátsó padok táját figyelem, ott ül a Ká­nya Jóska. Féktelen hangadó, túlkoros erejé­vel az én sikertelenségem elsőszámú keserű pirulája is. Régen tudom: ügyes hadvezért taktikával őt kellene bevennem, de semmi öt­let, e pillanatban is távoli idegenség. Végre a füzetek a padra kerülnek. Kiállók az asztal sarkára, felmelem a hangom — ün­nepélyesen. — Ne nyúlj hozzá! — Mi az ott?! — Tanár néni, a Kánya megbökött a tol­iammal, neki nincs is. Ügy uralkodom, magamon, mint a kormá­nyos a viharzó tengeren. Tollat keresek, tin­tát adok, csak pontosan, csak módszeresen! És újra felemelem a hangom — újra vi­sítás. — Már megint?! — A Kánya spriccel a tollával. O, erőm, erőm, csak még egy kicsit könyö­rülj rajtam! Letöröljük a tintát, okosan, angyalmódra ál­lom a harcot — eredményt szeretnék: győzni szeretnék! És akkor, a harmadik sikítás felborít; vesz­tett magammal nagyot kiáltok — na megállj, te.te lehetetlen varja! Á Fergeteges gyermekkacagás ezer üveghang­ja csap össze a fejem felett, idő telik, amig az osztályelsőt kihámozom a viharból. — Tanár néni azt mondta a Kányának, hogy Varjú. Ez az ő gúnyneve, ezzel lehet legjob­ban csúfolni, azonnal kijár egy pofon. Mi már alig merjük, ő nagyon erős. — És most pont a tanár néni!... Olyan édesen kacarász hozzá, engem is fel­old a humor ajándéka. Most már megtörtént, a madárneveket ösz- szecseréltem, nekem kell rendbehozni. — Forr körülöttünk a levegő, bennem is mentő gon­dolatok születése. — Langyos lett a nyirkos tanterem. Jóska zokog a padján, sértett dühében, meg­szégyenülve jeleneteket rendez, igen gyors be­avatkozást követel. Nincs felsőbb utasítás, a módszertan ma­gamra hagyott, mint annyi sok nevelőt: pró­bára tett emberségében a — finommérle­gen ... Szép szerelmetes pálya ez: szívtől-szívig __ Tá gult pupillám átöleli az osztályt — gye­rekek. kicsit abbahagyjuk a nyelvtan órát! — Igaz mesét mesélek ... Mind rámtapad — csend és siker. Na most! Most találkozhatom végre az 5/C. osztállyal. Kánya Jóskával személyesen is ... Képzeljétek, az is ilyen korú osztály volt, mint ti. Egy szőke, meg egy barna fiú ültek egymás mellett, jó tanulók, jó barátok és a tanárok szerették őket. És most mondom az érdekeset: az egyiket Kánya Bandinak, a má­sikat Varjú Lacinak hívták. A kánya meg a varjú testvér madár, ők tudták ezt, biztosan azért is ragaszkodtak any- nyira egymáshoz. Fekete tollúk miatt alig megkülönböztethe­tők, a szabad természet vad lakói, házak kö­zelébe nemigen merészkednek, ősszel ellepik a. tarlót, keresik az édes búzaszemeket, a fa­lusi nép jól ismeri, nótát is költött róluk. A Kánya, meg a Varjú is régi szép ma­gyar nevek, örülhetnek azok az emberek, akiknek így jutott. És is szerettem ezt a két kisfiút — lassan az utolsó padokhoz érek, hangom kicsit bi­zonytalanná válik: de jön belőlem! Jön és jön! Én, én a mi Kánya Jóskánkat is szeretem — nem hazudtam! De Jóska felcsapja a fejét, könnytócsás sze­me rám sugárzik. Összenevetünk; nézzük egy­mást, most először és tiszta melegéből érzem: igazat mondtam, a gyerek ezt jobban tud­ja... Tollbamondás. Ez a rendhagyó óra micsoda rendben! Szin­te táncol a vidám múltidő — élvezem a csend melódiáját... És akkor felugrik az én új barátom, dia­dalittas hangon jelenti: tanár néni, tanár né­ni — én is aláhuzigáltam! A „tö” bötüsö- ket! Kíváncsi tanúk ellenőrzik, forognak a fe­jek, bámultatja magát, izgalmában fel is ug­rik, az osztály fölé köröz és még élesebb öröm­kitöréssel jelzi — egészen magamtú! Fényes percek, lélekboldogság — tapsok ze­néjét hallom hozzá ... Vajon, kettőnk közül melyik győzött? Állok újra a hófényes ablakok előtt, teg­nap még minden szomorú fekete — és jé, a salakhegy is! Talpig patyolat fehérben! Cukorsüveg tetején villog a narancsszínű ébredés — gyönyörű! Pedagógus élmény ... minden cserepes mus­kátli felé: csak szeretettel! Váncsa Júlia A I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom