Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-12-29 / 52. szám

m mn m m IkÍ^ÍííÍhÍsIéiLí ui!l IBS Nemcsak magunknak elünk - szociá'ct'kai sorozat .1 lahóíttívpak (nmsír«l és köselrút Amsiini Lk 2, 33—40 Van ebben az igében egy szó, amelynek görög eredetije Ap- rily Lajost versírásra ihlette. A görög szót versének alcíméül adta: to taümadzein — ámulni, csodálkozni. Ámulni még, ameddig még lehet, amíg a szived jó ütemre dobban, megőrizni a táguló szemet, mellyel csodálkoztál gyermekkorodban. Esztendő utolsó vasárnapján, az évbúcsú küszöbén, indokolt a figyelmeztetés: amíg a szíved jó ütemre dobban .. . Ám ezen a számadás-közei vasárnapon nem az idő múlásán kell ámulnunk, csodálkoznunk, hanem Józsefekkel együtt Krisztus küldetésén. Alig múlt el jövetelének öröme, a kisded­romantikát máris elfújja a feladat, a küldetés csodálnivalója. EMBERI ÜT AZ ÜTJA. így kellett lennie. Nem kékpalástos áávidi trónfoglaló, hanem mellettünk járó ember. Sír a jászol­ban, növekedik testben-lélekben, tanul, dolgozik, tanít. Bete­gek mellé \ép. okosokkal vitázik, vándorol, csónakba száll, sza­márháton poroszkál. Gyermekfejeket simogat, ostorral kézben csinál rendet. Vállalta emberségünket, vállalta az emberiséget. Döntött az ember mellett. DÖNTÉSRE KÉNYSZERÍTI AZ EMBERT. Olyan időben jött, amikor „papok szavai nem verődtek úttá". Ö úttá lett. De ke­mény úttá. Sokan elbuknak rajta, de sokan éppen itt állnak talpra. Lepleződik mellette az ember. Krízises nagy idők szok­ták úgy levetkőztetni az embert, hogy kiderül, mi lakik a mély­ben, kik és milyenek is vagyunk voltaképpen. Krisztus mellett nem csak az lepleződik le, hogy kik vagyunk igazában, de az is hogy mivé lehetünk mellette és vele. Mellette arról kell dönte­nem, hogy kell-e az üdvösség, vagy sem. S ha kell, járom-e az üdvösség idevetített létformáját. EZ A SZOLGALAT LELKE ÉS EREJE. O jellé lett. Sokan azt hitték, a Messiás uralkodni jött, hatalmat gyakorolni, kor­mányozni. Ö azonban jellé lett a szolgálatra. Ellene mondtak. Elbotlottak benne. De akik „Jeruzsálem megváltását” várták, nem csalatkoztak. Ezt szolgálta. Kötényt kötve, betegeket érint­ve, sírókat vigasztalva, örülőkkel örvendezve. Aki a szolgáló Krisztust nem érti, semmit sem ért belőle. Élettörténetének ese­ményeiből többet tudunk róla. mint akár pl. Shakespeare-ről, mégsem értjük, ha szolgáló útja idegen tőlünk. A jezsuiták Kí­nában és Japánban elhallgatták a poros vándor, bűnösök ba­rátja, törviskoronás Jézust. .,A nép képzeleteihez alkalmazkod­va” a csillogó uralkodót, a Napkirállyal versengőt rajzolták meg. Elbuktak vele. Ö nem az, akivé képzeleteinkkel próbál­nánk alakítani. Ö szolgáló Krisztus. „JÓ ÜTEMRE” a szolgáló Krisztus mellett dobban a szívem. Táguló gyermekszemnek, karácsonyi romantikának erővel szol­gáló szeretetté kell érnie. Fáradó, kimerült, elmúlt évnek hátat fordíthatok. A szeretetnek, a szolgálatnak soha. D. Koren Emil IMÁDKOZZUNK Még nem búcsúzom, Uram, s Te se búcsúzz tőlem soha. A hó­napok, évek szállhatnak, de szereteted, jóra lendítő indulatod nem múlik. Számadásra készülök, mert múlik az év. De Te arra vezess, hogy naponta számadásra kész legyek. Szolgáló szerete­ted tartott az elmúlt évben is. Nem az idő múlása szerint mér­ted, amit értem tettél. Engem se így mérj. Kegyelmes szerete­ted tartson meg igazabb cselekvésre, nagyobb önzetlenségre, mások java munkálására. Segíts munkálnom az egész világ megtartását, békéjét. Rcám is bíztál benne egy sugarat, egy fel­adatot, egy ügyet. Segíts betöltenem. Ámen. TANZANIA A tanzániai kormány elha­tározása, hogy az ország igaz­gatását a mostani fővárosból, Dar-es-Salaam-ból az ország közepébe, a tengerparttól 450 km-re fekvő Dodoma városá­ba helyezik át, egyházi átszer­vezési következményekkel is jár majd. Rashidi Kawawa mi­niszterelnök már átköltözött és a parlament a múlt október­ben tartotta meg első ülését az új fővárosban. A kormány és az egyes főhivatalok fokozato­san költöznek át az egymilliós régi fővárosból a jelenleg mintegy 30 ezer lakosú új köz- potba. A költségeket mintegy 1 milliárd svájci frankra becsü­lik. ennyibe kerül az évek so­rán lebonyolított átköltözés és az új főváros kialakítása. A Lútheránus Világszövetség 1977-ben a régi fővárosban, Dar-es-Salaamban tartja majd hatodik világgyűlését, (lwi) Sokat hallottam már beszél­ni a ,,lakótelepi” lakásokról és már sokat is olvastam róluk — köztük sok rosszat is. Mond­ják, hogy túl zajosak, minden nesz áthallatszik a falakon, hát még ha a szomszéd gyerek bömbölteti a rádióját vagy az elnyűhetet.len magnóját. Azt is hallottam, hogy gyakran be­áznak: egyszer azért, mert a kelleténél sűrűbben esik az eső, máskor meg azért, mert a feljebb való lakótárs nyitva felejtette a vízcsapot. Olvastam arról, hogy a tíz­emeletes lakóházakban az em­berek „elidegenednek” egy­mástól, hogy nem is ismerik egymást, még véletlenül sem köszönnek egymásnak és nem (Folytatás az 1. oldalról) szocialista hazában helyét és útját-lelt egyház célkitűzése­it és szolgálja azt sokakkal együtt immár három évtize­de. Székfoglalójának szavai, tisztán és szépen csengtek, amikor a diakónia útját járó egyház és a szocializmust épí­tő haza céljainak szolgálatára ajánlotta hivő alázattal hite' bizodalmát, állampolgári hű­ségét és szakmai ismeretének gazdag tapasztalatait. — De, hogy egyházunk ma a múlt­tal szemben nem a „bólogató jánosok” igenjét igényeli, ha­nem a hitben és szolgálatban határozott emberek segítő együttmunkálkodását, azt igazolta a javaslatok sora, amellyel Mihály Dezső egyhá­zunk törvényes rendjét, a gyülekezetek és a közegyház kiegyensúlyozott gazdálko­dását s más — az evangélium hirdetés emberileg elérhető eredményességét segítő feltéte­lek biztonságának — erősítését célozta. DR. MIHÁLY DEZSŐ elkö­telezte magát újra, most még nagyobb körben egyházunk­nak a szocialista hazában végzett szolgálatára, a diakó- niára. Ráruházott , tisztségé­nél fogva a fél ország evangé- likussága előtt képviseli egy­házunk egységes teológiai lá­tását, ügyel egyházunk jó rendjére, tanácsolja a gyüle­kezetek presbitériumait és osztja országos egyházunk ve­zetőire háruló szolgálatot. D. Káldy Zoltán országos püspök- elnökünk is arra utalt köszöntő felszólalásában, hogy az új egyházkerületi fel­ügyelő az a világos hitbeli, egyházpolitikai és politikai alapon, amelyről most újra hi­tet tett jó segítséget fog je­lenteni, különösen is a tör­vényesség szolgálatában az egyházkerület és az országos egyházi elnökség közös mun­kájában. Felmérhetetlen kincs, hogy felügyelők, presbiterek is törődnek egymással. „Bez­zeg a régi lakásokban — volt olvasható és nem is egyszer —■, ott mindenki vigyázott egy­másra és semmi se történhe­tett meg anélkül, hogy a töb­biek meg ne tudták volna”. De a „vandalizmust” sem felejthetem ki a sorból: az it­teni lakók — állítólag — alig költöznek be a vadonat új ott­honukba, már is rossz a litt, valóságos szemétdomb a lép­csőház és sokszorosan feldúlt csatatér minden közös helyi­ség — nem is említve a szobák állapotát, azokét a szobákét, ahová jobb, ha nem teszi be idegen a lábát. Arról aztán már nem is ér­demes szólni, hogy mennyire és egyháztagok egyéni adott­ságaikkal egyházunk történe­tében sohanem ismert egység­ben erősítik egyházunk szolgá­latát, a diakóniai teológiát. BIZONYÁRA JÓ SEGÍTŐ­TÁRSAKAT nyert a kerület azokban az új tisztségviselők­ben is, akiket a közgyűlés a felelősségteljesebb szolgálatra elhívottak és a földi szolgálat­ból kihívottak helyére meg­választott. MÍG A TEMPLOMKAPU ELŐTT szakadatlanul okád­ták a játék ágyúk a játék tüzet az általuk idézett akkori bor­zalmas valóság következtében annak idején rommá lett buda­vári templomunk államunk se­gítségével és a hívek áldozat- készségével megújítottan ben­sőségesen ölelte magába a bé­kés holnapban bízók és azért a legkülönbözőbb szolgálatban felelősséget és szolgálatot vállalók közösségét. A Nép- köztársaság népünk egész tár­sadalmát jó mederben irányí­tó kormányát Balló István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese és munka­társa. Madai András osztály­vezető-helyettes képviselték., dr. Bakos Lajos tiszántúli re­formátus püspök a többek je­lenléte által személyesen is dokumentált ökumenikus együttmunkálkodás egyházi és társadalmi értékeire emlé­keztette a közgyűlés résztve­vőit. Mire a közgyűlés résztve­vői kiléptek a Táncsics utcá­ra szinte nyoma sem volt már az előbb még dúló „háború­nak”. De az otthonaikba haza­térők közül aligha ne emlé­kezne mindegyikük arra, hogy a közel harminc évvel ezelőtt végétért valóságos há­ború nyomait csak hosszú idők megfeszített, áldozatkész munkájával tudta a szocialis­ta társadalom kollektív erejé­nek összefogásával eltüntetni a hazáját birtokba vett magyar nép. M. GY. divat megszólni ezeket a háza­kat: csúfak, kopárak, tönkre- téve azt a bizonyos városké­pet, ami viszont mindig „pati­násán szép”, mert ódon vagy „történelmi” levegőt áraszt... (Haj, de mennyi könnyet ej­tettek egyes széplelkek a „ro­mantikus Óbudáért” és milyen sokan szidják mostani új há­zait!) MINDEZ SOKSZOR ÍGY FEST „messziről”. És hogyan közelről ? Az előbbi sorok megfogal­mazásának mikéntjéből talán már kitűnhetett, hogy ebben a kérdésben egy kissé elfogult vagyok. Elfogult vagyok, mert két éve egy óbudai toronyház nyolcadik emeletén lakom. Messzire látni innen az ablak­ból: a látóhatárnak csak a Hármashatár-hegy vet véget, s mégis minden olyan közel van. Közel vannak a homokozó­ban hancúrozó gyerekek, a külön az ő számukra épített drófckalitkában labdát kergető kamaszok. Közel van az ötödik emele­ten lakó fiatal házaspár; va­sárnaponként öt apróságot — olyanok, mint az orgonasípok — visznek kirándulni. (Van közöttük, kit szószerint véve, valóban vinni kell.) Ha az édesanyukkal sétálnak, az fin­nül szól hozzájuk, ők meg ma­gyarul válaszolnak. Közel van a naponként két órát sétáló B. professzor is; hetvenhetedik életévét töltöt­te be az idén. Az életrajzi le­xikonban — többek között — az olvasható róla, hogy Kun Béla titkára volt 1919-ben és az, hogy tudományágának vi­lághírű tekintélye. De nincs messze — és nem­csak azért, mert a szjomszéda­— A karácsony utáni vasár­napon az oltárteritő színe: fe­hér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Gál 4,1—7; az ige­hirdetés alapigéje: Lk 2, 33— 40. — Óév este az oltárterítő színe: fehér. Az istentisztelet oltári igéje: Lk 12, 35—40; az igehirdetés alapigéje: 2 Tim 4, 1—8. — Újévkor az oltárterítő szí­ne: fehér. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Lk 2,21: az igehirdetés alapigéje: Gál 3, 23—39. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. December 29-én, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet D. KALD Y ZOLTÁN püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Január 5-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egy­ház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Közgyűlést tartott és felügyelőt iktatott * az Északi Egyházkerület ink — a villamosvezető, a mérnök, az életnek most in­duló, és a nyugdíjas munkás házaspár sem. Bármikor be­csöngethetek hozzájuk és be is csöngetnék, ha segítségükre lenne szükségem, mert nem­csak köszönünk egymásnak — ahogyan ez illik —, hanem is­merjük is egymást. Hogy a lift nálunk sem min­dig működik, mert valaki gondatlan volt, hogy a lépcső- házban néha nálunk is szemet éktelenkedik, hogy a tizen­éves gyerekeink — köztük a saját lányom — beat-zenével rongálják az amúgy is megvi­selt idegeinket, azt persze hogy nem kedveljük. Nem kedveljük és mérgelődünk is olykor, de nekünk azért még kedvesek ezek a nórihorgas, egyforma, sokszor kicsúfolt házak. Kedvesek, mert szép, kényelmes otthont adnak mindnyájunknak (hogy meny­nyire azok, azt éppen azok tudják és értékelik legjobban, akik a „romantikus Óbuda” pe­nész/irágos, nedves szoba- konyhás lakásaiból kerültek ide, kedvesek, mert — és ez természetes — emberek lak­nak bennük. Emberek, akik nélkül semmit sem ér még a legpompásabb kastély is; em­berek, akikért épültek ezek a falak, mint minden mi hasz­nos és jó a mi hazánkban. HA VALAKI AZÉRT VA­LAMI ROSSZAT hall vagy olvas a lakótelepei házakról — higgye el nekem — nem a há­zakban van a hiba, hanem bennünk. Bennünk, akik sok­szor hálátlanok vagyunk mindazért, amit Istentől, tár­sadalmunktól és egymástól kapunk. Dr. Vámos József — MISKOLC. November 17-én Tóth-Szöllős Mihály kecskeméti esperes szolgált a délelőtti istentiszteleten és dél­után a szeretetvendégségen előadást tartott: Mit jelent „hiszem a testnek feltámadá­sát” — címmel. Szavalatok, ze­ne- és énekszámok egészítették ki a műsort. — PUTNOK. A gyülekezet ádvent 1. vasárnapján ünnepi istentisztelet és közgyűlés ke­retében emlékezett meg temp­loma felszentelésének 35., ön­álló gyülekezetté szerveződése 20. és Völgy es Pál lelkész hely­beli szolgálatának 15. évfor­dulójáról, valamint a község felszabadulásának 30. évfor­dulójáról. Ez ünnepi alkalmon a szórványhívek közül is sokan részt vettek. A szolgálatokat Pásztor Pál esperes, a putnoki gyülekezet első parókus lelké­sze végezte. Völgyes Pál 15 éves putnoki szolgálatáról Vi- da Frigyes felügyelő, egyház- megyei főjegyző emlékezett meg. — ORVOS házaspár az I. kerti­letben. Széna tér mellett januártól 6 hónapos gyermek mellé egész napra gondozónőt keres. Érdeklő­dés este: 363—730. A gyülekezeti pecsét alján, mint madár a meleg fészke mélyén ül az évszám: 1565. Es ez a 410 éves nagy múltra visszatekintő gyülekezet még ma is erős bástyája hazai evangélikus egyházunknak. Igaz, vannak „gyenge” va­sárnapok, olykor tán gyen­gébb igehirdetések is, s egyéb gyengébb pontjai és jelensé­gei a gyülekezeti életnek, mégis nem ez a jellemző. Békéscsabához hasonlóan nekünk is voltak nagy gond­jaink műemléképületeink kar­bantartásával és felújításával kapcsolatban, de az egyházi vezetőség közbenjárásával si­került a Magyar Állammal olyan szerződést kötni, hogy ezek a nemzeti kincset is je­lentő házak a 700 éves jubile­umára készülő városunk meg­csodált műemlékértékei lesz­nek. A mai ember nem szereti és nem bírja a fűtetlen temp­lomot, pedig a mi forgalom­ból kivont gázkályháink egyi­ke a helybeli múzeumba ke­rült. De máris elkészült egy fűthető gyülekezeti1 terem ter­ve, hogy télen is mind együtt maradhassunk. Ma egy ember is alig akad, aki meghúzza a harangot, pedig nekünk öt is kell, hogy megszólaljon egy­szerre mind a négy. Ezek ma a legfőbb nehézségeink, de csupán idő kérdése, hogy Nagy gyülekezetekben Hazánk eávik legrégibb gyülekezete — Sonron A soproni gyülekezeti könyvtár részlete megbirkózzunk valamennyi­vel. EZ A GYÜLEKEZET MIN­DIG KOMOLYAN VETTE azt az apostoli intelmet, hogy sen­kinek semmivel ne tartozza­tok. Nem is tartozott soha senkinek, ma sem. Legfeljebb önmagának, másnak egyetlen fillérrel sem. És ezt nem úgy érte és éri el, hogy zsugori módon zsákba kötötte a szük­ségletet, miközben másoknak morzsákat dobott oda. Itt so­ha sincs hátralék, közegyházi tartozás, az offertóriumot pe­dig érdemes lenne évtizedekre visszamenően egybevetni má­sokéval. Nem tudok róla, hogy 1565 óta valaha is a „fizetés- képtelenség” állapotába ke­rült volna a soproni gyüleke­zet. pedig mindenkori papjai és a temetőőr között jó egyné­hány an beálltak a sorba tör­vényes járandóságukért. Szán­dékosan húzom ily vastagon az anyagik vonalát, és nem szólok írásom legelején a va­sárnapi 6 istentiszteletről, bib­liaórákról, hétközi reggeli és esti alkalmakról, mivel a mai gyülekezetek legfőbb gond­ját általában ebben a kettős hiányzik, igen komoly és nagy a baj. Mert bármilyen évszám is ékesíti eg,y-egy nagymúltú gyülekezet pecsétjét, komoly áldozatvállalás, nagyobb te- herhordozásra megedződö szí­vek és mindenfajta szolgálat­ra kész egyházszeretet nélkül és Központi Alapi Segély sem, csak áldozatkész embe­rek, akik abban a hitben él­nek és szolgálnak, hogy Isten Jézus Krisztusban megtartotta őket. KÖZTUDOTT, HOGY SOP­RONNAK igen élénk az ide­genforgalma. Hazai és külföl­di viszonylatban egyaránt. Kö­zülük sokan bejönnek hatal­mas templomunkba, mely 1967-ben 400 000 Ft árán be­lülről gyönyörűen megújult. Néhányan részt is vesznek va­lamelyik istentiszteleten, meg­hallgatnak egy-egy templomi hangversenyt, megnézik- la­punk hasábjain ismételten is az Olvasóközönség elé került, értékéhez illően elhelyezett és szakszerűen kezelt gyülekeze­ti könyvtárunkat; némelyek kimennek az áldozattal és fél­tő szeretettel gondozott teme­tőnkbe, ahol a kápolna ízléses külső megújítása éppen az el­múlt hetekben fejeződött be kb. 130 000 Ft-os költséggel, ami a rendes évi egyházfenn­tartó járulékon felül híveink önkéntes áldozati esztendei külön adománya, hogy az 1565-ös évszámunkat be ne lepje a por. Az itt megforduló emberek ajkáról szinte egy­behangzóan cseng az összbe­nyomás: Mindezeket érdemes volt megnézni! Ez a gyüleke­zet még ma is erős bástyája hazai evangélikus egyházunk­nak itt a nyugati végeken. Csupán józan mértékkel kell nézni a dolgokat. Min­den vasárnap hat istentiszte­letének népét kell összeadni, hogy a lelki élet teljes képét megkapjuk. MAHOLNAP SOPRON KÖRNYÉKE EVANGÉLI- KUSSÁGÁNAK itt lesz a centruma. Valamikor is így volt. Itt mindig lesz kibe és mibe kapaszkodni. Nemcsak a történeti emlékkel sűrűn át­szőtt nagy múltba, hanem ab­ba is, ami napjainkban ala­kulgat gyülekezeti viszony­latban. A hitben és szeretet- ben szolgálni kész gyülekezet. Híveink nem szeretik a ká­rogó fekete varjakat. Akkor sem szerették, mikor még há­borús romok között hévert ez a város. Azóta házakat, ház­sorokat építettek, és meglelték helyüket új társadalmi ren­dünkben. Becsületes, szorgos emberek, akiknek éppen jó a bizonyságuk a kívülvalóktól. Múlt hét keddjén Fórum volt a Városi Tanács kister­mében Sopron és környéke papsága részére. Közösen megbeszéltük város és járás aktuális kérdéseit. Es az álla­mi vezetők optimizmusában benne volt a mi reménysé­günk is. Welllcr Rezső veszélybe kerül a gyülekezet jövője: Nemcsak a múltja nem tartja meg, de az LVSZ szegénységben látom: kevés az emberünk, és kevés a pén­zünk. Ha e kettőből csak egy is

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom