Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-12-22 / 51. szám
Isten tekintete Lukács 1, 68 Mennyi mindenről árulkodik egy tekintet. Harag vagy öröm. szeretet és rokonszenv, fáradtság, szomorúság vagy érdeklődés ki tud ülni az arcunkra, ott tud mutatkozni a szemünkben. Akire haragszunk, arra rá se tudunk nézni, aki fontos, ami lényeges a számunkra, arról le sem tudjuk venni a tekintetünket. Zakariás, Keresztelő János apja ádventi énekében Isten tekintetéről olvasunk. Tudjuk, hogy életünk minden mozzanata Isten előtt van, mert előle nem tudunk elfutni, a tenger túlsó partján is ott van, amint a zsoltáríró mondja. Azt is olvassuk az Ószövetségben, hogy Isten nem azt nézi, mint mi emberek, ami a szemünk előtt van, hanem azt, ami a szívben van. SOKSZOR OLVASUNK A BIBLIÁBAN Isten ítélő, haragvó tekintetéről Izrael népével vagy egyes emberekkel kapcsolatban. A Szentíráson azonban végigvonul Isten kegyelmének, szeretetének kifejezése, ami éppen abban az örömhírben leli teljességét, hogy megszületett a Megváltó, az Üdvözítő. Zakariás énekének Istent dicsőítő soraiban ott hallhatjuk az Ószövetség sok-sok prófétájának és kegyesének hangját is: „Áldott az Ür, Izrael Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét!” ISTEN BŰNBOCSÁTÓ, embert szerető és megújító akarata Jézus Krisztusban ragyogott reánk. Nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja a mennyei Atya, hogy hozzá térjünk és éljünk új életet. Nem azt jelenti ez, mintha Isten követelő, büntető szava, a Tízparancsolat érvénytelen lenne. Mielőtt azonban a Bíró ítélne, eljött meghalni értünk. Legfontosabb szava a kegyelem szava, tekintete a szeretet tekintete, akarata a megújításunkat munkálja. Újra és újra voltak korok, amikor emberek az ószövetségi törvényt, Isten követelő akaratát tartották a legfontosabbnak a Szentírásból és természetesen azt, amit abból megvalósítunk, így állt oda „érdemeire” büszkén a példázatbeli farizeus a templomban Isten elé, „hálát adva”, hogy nem olyan, mint mások. így a hangsúly arra került, amit mi emberek megvalósítunk, amit cselekszünk, imádkozunk, hiszünk és vallásossággal megvalósítunk. ZAKARIÁS ISTEN CSELEKEDETÉT LÁTJA NAGYNAK, a mennyei Atya kegyelmét tartja fontosnak, hogy lehajolt az emberhez érdemtelenül, nem cselekedeteink szerint ítél, nem haragos tekintettel, hanem kegyelmesen nézett ránk. Ő Krisztusban reánk tekintett, mi is föltekinthetünk ezért reá a hit tekintetével, áldásában és kegyelmében reménykedve nézhetünk életünkre, családunkra, népünkre, az egész világra. Jézus Krisztus megjelenés óta Isten kegyelmes tekintete ragyog a világra. MINDEN ADVENT és karácsony újra emlékeztet Isten kegyelmére, amiről sokszor elfeledkezünk. Amíg tart életünk, addig van időnk elfogadni Isten kegyelmét, mert reánk is szeretettel néz. Elfogadva megbocsátását, megbocsáthatunk mi is másoknak, megbékélve vele, megtalálhatjuk másokkal is a békesség útját, hogy így együtt Isten népeként mondhassuk Zakariással az Istent dicsőítő éneket: „Áldott az Űr, Izrael Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét!” „Glóriát zengjen ma NJked!' A NDK-ban szolgáló egyik szeretetintézmény munkása jegyezte fel: Meglehetősen későre járt már az idő. Mégis, elalvás előtt miért ne fújhatnának az otthon fiatal szolgálattevői harsonán néhány ádventi éneket, hogy egy kis örömet szerezzenek a beteg és szenvedő gyermekek otthonában, mely annyi gyermeki szenvedést rejteget? A muzsikálók mellett Reá nővér meglepetésére egyszerre ott termett mezítláb és csupán hálóingeeskéjébe öltözötten a kis Arnim, ö egyébként nagyon nehezen volt mozdítható, akit alig lehetett arra bírni, hogy ágyát elhagyja. A harsonák azonban nem hagyták ágyában nyugodni. Csodálkozva állt meg a fúvósok alkotta kör közepén. Majd többször is körbemászott a lábuk között. Beszélni nem tudott, csak artikulátlan hangokat hallatott még ha csaknem egész nap jókedvében volt is. Az ádventi éneket harsoná- zók feje fölött áttekintő szeme egyre jobban kitágult, arca ragyogni kezdett. Végül egészen mélyről nagy lélegzetet vett — látni lehetett rajta az erőlködést — és hangosan, érthetően megszólalt; „Glória”. Senkisem tudta, mikor és hol hallotta és rögzítette magában ezt a szót. Az is homályos, mennyiben hozta ezt kapcsolatba a harsonázással. Az azonban vitathatatlan tény: a harsonák csalták ki szívéből ezt a szót. Három hét múlva Arnimot mennyei Atyja magához szólította. Ekkor vált nyilvánvalóvá mindnyájunk számára, hogy Ö az örök Adventról zengő éneket már saját magának énkelte előre: „Glóriát zengjen ma Néked Minden ember s angyalének”! Ford.: Liedemann Ákos Világosság ragyogott Karácsony jelentőségéhez illő prófétai szavuk. Az ünnep jelképe is lehetne a ragyogó fényözön. Fény árad a betlehemi csillagokból, csupa sugárzás az angyalok jelenése. Az ünnep fenséges ragyogásai azonban maga Jézus Krisztus adja. Ö nem a hajnal lassan növekvő fénye, nem csillagsugár, nem fátyolos, szomorkás délutáni világosság. Lukács evangéliumának szavai szerint: „napiámadat a magasságból”. Jézus megjelenése a zenit ragyogása, minden fény együtt. Csalt a teremtés kezdete hasonlítható karácsony eseményéhez, amikor Isten így szólt: „Legyen világosság”. Karácsony óta Jézusban Ű maga világosságként ragyog. „Isten világosság és nincs Benne semmi sötétség”. Karácsony óta mindannyian bízhatunk: „világosság ragyogott”, velünk az Isten. Immánuél! Nem múló, kilobbanó világosság, velünk van és velünk is marad. „Isten erős Fia. halhatatlan szeretet. Nem láttuk arcodat, mégis bízhatunk erődben és szeretetetíben. Születésed reménységet hozott és halálod is vigasztal. A keresztfán bűneinket hordoztad testedben. Vágyódásunkat betöltötted azzal, hogy eltörölted bűneinket. Eltávolítottad a gonoszt és biztosítottad az örök életet Urunk Jézus Veled, Benned Isten van velünk.” JÉZUS VILÁGOSSÁGA „megvilúgosít minden embert” „Távol vagyok a teljességtől — írja egy ismeretlen prédikátor —, ha így szólok: a világ minden hadserege, amely e földön menetelt, minden hajó. amelyet építettek, minden parlament. amely ülésezett, minden király, aki valaha hatalmát gyakorolta, mind együttvéve nem érintette olyan erővel a föld színén élő ember életét, mint ennek az Egynek magányos élete.” Karácsonyi énekünk így köszönti Jézust: „Lelkünk drága fénye, szívünk édes reménye”. Az ünnepi gyertya gyújtásakor gondoljunk majd arra. amit a kis lángocska ielkéoezni akar: Jézusra, a világ világosságára. Engedjük, hogy áthasson, szíFOGADD BE HAJNALSUGARÁT! Kaspar Friedrich Nachtenhöfer (1624—1685) éneke (Dallam: Ó, vajha ezer nyelvem volna!) vünk mélyéig jusson ez a világosság. Elsősorban bennünk teljesedjék a prófétai szó. bennünk ragyogjon világosság. Jézus élete az „emberek világossága”. Vajon a mi életünk, olt van-e ennek a világosságnak a körében? VILÁGOSSÁG RAGYOGOTT. Isten szeretetének és kegyelmének köszönhetjük. Senki se tudja, hogyan történhetett kegyelmének és szeretetének ez az áradása Jézus Krisztusban. Senki nem tudott ennek érdekében semmit se tenni. Csak egyet tehetünk és tegyünk is meg: gyermekként örüljünk e fénynek. Karácsonykor és mindig. Muncz Frigyes Ne féljetek! Amikor a kis Jézus megszületett, a betlehemi mezőn a sötét éjszakában Isten angyala így adta hírűi a pásztoroknak: Ne féljetek, íme hirdetek néktek nagy örömöt! Valószínű, hogy az angyal azért kezdte ezekkel a szavakkal híradását, mert a pásztorok megijedtek a sötét éjszakában megjelent nagy fényességtől. Azonban az angyal szavai azt is jelentik, hogy a karácsonyi örömüzenet, illetve a Megváltó megszületése az emberi szívekből elűzi a félelmet. Sok gyermek fél a sötéttől. Éjszaka, ha nem ég a villany, nem mer átmenni a másik szobába, mert azt gondolja, hogy betörő, vagy más ijesztő lény tartózkodik ott. A felnőttek nem szoktak ilyesmitől félni, de azért az ő életükben is megvan a félelem, ök legtöbbször az élet nehézségeitől, veszedelmeitől félnek. Aki azonban tudja, hogy Jézus mindig és mindenütt vele van, az nem fél. Nem fél sem a sötéttől, sem az élet veszedelmétől, mert tudja, hgy Jézus minden bajtól és veszedelemtől megoltalmazza őt. Amikor az Ür Jézus felment a mennybe, vagyis újra láthatatlanná lett, ezt mondta tanítványainak: Én veletek vagyok minden napon a világ végéig. Ezért nem kell félnünk, bátran az ő oltalmazó szeretetére bízhatjuk életünket. Vannak olyan gyermekek, akik ha valami rosszat követnek el, félnek a büntetéstől. Ezért nem mernek édesanyjuk szeme elé kerülni, vagy ha számon kérik tőlük tettüket, letagadják azt. Aki hisz Istenben és tudja, hogy Isten mindent lát, az nemcsak a földi büntetéstől fél, hanem attól is, hogy egyszer Istennek is számot keil adnia tetteiről. Az Isten büntetésétől való félelem sok embernek okozott már nyugtalan pillanatokat és éjszakákat. A Jézusban való hit ezt a félelmet is elűzi az emberek szívéből. Jézus ugyanis azt mutatta meg, hogy Isten nem haragvó. kegyetlenül büntető bíró, hanem olyan, mint a szerető édesatya. Megbocsátja a bűnöket, és ha büntet is, csak azért és úgy büntet, hogy az. javunkra váljon. Ezért nem kell tőle félnünk, mindig szembe nézhetünk vele és mint édesapánktól vagy édesanyánktól bizalommal kérhetjük tőle bűneink bocsánatát. Az emberek legjobban a betegségtől és a haláltól félnek. A gyermekek és a fiatalok nem szoktak gondolni a halálra, de aki állt már kedves hozzátartozójának koporsója mellett, az tudja, hogy milyen ijesztő és borzalmas a halál. Jézus jelenléte a haláltól való félelmet is el tudja űzni az emberek szívéből. Hiszen Jézus erősebb a halálnál, amikor feltámadott, legyőzte az ember legrégibb ellenségét, a halált is. Akik szeretik őt. azokat a halál sem tudja elszakítani az ő szeretetétől, mert hiszik, hogy a halálból majd feltámadnak és az ő országában viszontlátják egymást. Ezért, akinek életében megszületik Jézus, aki napról napra átéli az ő szere- tetét, az semmitől sem fél, még a haláltól sem. Ma éjjel Istennek jósága egy Gyermekben lejött közénk. Gyermek, kit angyalok szolgálnak! Sötétségembe Ö hoz fényt. Sugárzó, tiszta fényével ezer nap fénye nem ér fel! Én szívem, tárulj ki e fényre! Fogadd be hajnalsugarát! E kicsiny jászol égi fénye az egész földet hatja át, pokol erejét zúzza szét. bűnnek és gyásznak éjjelét. KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA DÉL-AFRIKA Karácsony fénylő Napja, Jézus, ragyogj rám, add irgalmadat! Taníts meg karácsony titkára, hisz öröme Te vagy magad! Mutasd meg, hogyan élhetem fényében egész életem! Németből ford.: Túrmezei Erzsébet A Holland Református Egyház főtitkára, Dr. Albert van den Heuvel, aki éveken keresztül az Egyházak Világtanácsa vezető munkatársa volt, a Dél-Afrikai Egyházak ökumenikus Tanácsa meghívására látogatást akart tenni az országban. A kormány azonban elutasította beutazási kérelmét, mert a hivatalos megindokolás szerint van den Heuvel a dél-afrikai rendszer bírálói közé tartozik, (epd) Karácsonvi szánkó Hallod-e a bárányok csengettyűjét? Futnak a szánkóval felénk, este van már, de a bárányok világítanak a fehér havon, két vékony nyomot szántva, körös-körül béke és nyugalom, mint a mesékben. Akkor minden olyan volt kívül, mint belül, a szívben. Ez a csengettyűszó vékony és tiszta, mint az emlékek egymásra dőlő aranyszála, szétfújhatod, ha nem hiszed, látod, ismét összeállnak egy fürtbe, kettőbe, egymásra rakódva, mint egy kis kazal. Erő él a szívben, fésül és simít, s elhozza a karácsonyfa éles hegyi illatát, mely szülőföldünk s életünk illata egyúttal. Lám, csengettyűznek ma is a fehér bárányok. A ic sóhajtásod volt ez? Nem. ne kételkedj, futlak felénk a bárányok a szánkóval s hozzák a karácsonyt hópelyhes csomagokban. Megszólalnak a lőcsei harangok, mély kondulással, mert ez a mi első karácsonyunk. A harangsző erősíti a szívet. Akkor úgy képzelted, én is. hogy mindenki hallja a szenteste muzsikáját. s az emberek megfogják egymás kezét. Volt neked kis barikád, piros selyemszalaggal s fényesített csengettyűgombokkal, mikor kicsi voltál a lőcsei szobában. Aztán lett szánkód és férjed, amikor a Görgői úton együtt siklottunk lefele a pírban égő sötétkék városba, nem vettük észre, hogy a nénék zsémbelnek, anyád csak egűre hajtogatja, merre késtünk, mi úgy éreztük: örök az élet, nincs semmi romlása. Megtoroltuk a karácsonyi szánkót, s vittük magunkkal édes csókkal Pozsonyba, hogy ott is futhassunk a sima havon, le a hegvekből, hosszú úton, végtelen gyorsasággal. Én kormányoztam szöges bakancsommal, de akkor már ölemben ült a gyermekünk, s boldogan visított minden kanyarban, mig leértünk a Sánc út végére, ahol már húzni kellett a szánkót a járdán, annyi ember sürgött-forgott, s mily barátságosan fénylettek az arcok, s mily bibliai arányokkal, vagyis a Gyermek egyensúlyával, kavargóit köröttünk három nyelv; mosolyogsz most odafönn, mert ugye így történt. Fölgyulladtak a gyertyák, s te szelíd varázsló, megterítetted az asztalt, szétraktad az ajándékokat, s mikor égett már minden gyertya, a gyermek elgügyögte a Miatyánkot. Akkor is szólt a csengő, de ez már a mi lakásunk villanycsengője volt, melyet én nyomtam meg, amikor intettél, hogy már lehet. Fény volt körülöttünk, fény égett bennünk, fény az utcákon, fény az ég csillagain. Pedig szegények voltunk, de az igazi fényt csak a szegények ismerik. A szív üdve száll a karácsonyfa körül. S én most tudom végképpen, hogy ezt mind neked köszönhetem, az egész légkört, az áramlatot, mely erősebb volt a villanyénál. Te ahhoz a karácsonyszánkós nemzedékhez tartoztál, mely minden jót tudott a régi magyar időkből, s volt ereje és kitartása, hogy ne feledje azt el ma sem. Hatalmas erő volt a szíved, csupa készség, ügyesség, életosztó vidámság a kezed s a szemed, mely széppé varázsolta életemet, szépre és jóra nevelte gyermekedet s elkergette a felhőket, melyek időnként fejünkre tornyosultak. Karácsonyi fényedből éltünk, s ez a fény nem hasadt ketté, bármily keserűségek borították évközben a családi kört. Futott a szánkó velünk, te vetted át a kormányt, én hátúira ültem harmadiknak. Hosszú az út a Zergehegy tetejéről, olyan illata volt az erdőnek, mint valahol a Kárpátokban, ahol folyók, patakok, kis harangok is beleszólnak az esti hóba. Tagja voltál annak a nemzedéknek, mely nem ismert félelmet és nem hátrált meg a szenvedéstől. Lecsuktad most a szemed, elaludtál fájdalom nélkül, már nem láttad a karperecét, melyre az ápolónő• felírta a neved. Egy nemzedéket veszít el a világ most naponként, én téged, ti többiek e kis magyar világban a többieket, akik hozzád tartoznak s hozzád hasonlóan siklottak a karácsonyi szánkón szeretettel és jósággal megrakodva. Most tudom, annyi éven át boldog voltam, azt hívén, hogy ez természetes. Hogyne emlékeznél a tátrai szánkóra. Amikor a tengerszemtől elindultam a gyerekkel a jeges bobpályán, gyorsvonati sebességgel, a szánkó vékonyka jégforgácsokkal borította el arcunk, s ránkfagyott. Mikor megálltunk szerencsésen előtted, úgy kellett á jégálarcot letördelni az arcunkról, darabokban. Hogy ujjongott a kicsi, meg akarta ismételni a túrát. Ez Matlárházán volt, ahová főszerkesztőnk hózta el minden munkatársát családostul, karácsonyi ajándékképpen. Bió kifogyhatatlan volt tréfáival, s azt mesélte el, hogy ha nem leszünk jók, értünk jön a Sanyi Manó és zsákban visz el a hálán. Egy év múlva valóban eljött értein Sanyi Manó. vagyis a fasiszta belügyminiszter detektívjei, s elvittek olyan övezetbe, ahol szó sem esett a karácsonyi sze- retetröl. De Te megmozgattál minden követ értem, azaz serkentetted az írókat, járjanak, közbe magyar barátukért, mert nem érdemli meg a börtönt. Te voltál a szabadító mindig, te voltál a gyógyító orvos, kezed simogatására tűnt el a lázam. Karácsonyi ember voltál, megmutattad, hogy lehet vállalni és megtartani Jézus gyermeki fényét egy egész éven át, A lakásban, melyet a te Ízlésed alakított széppé és kellemessé az író-ferj számára, nem hangzott el karácsonytól karácsonyig egyetlen csúnya szó, mert te azok közé tartózta., akik nem ismerték az irigységet, sem a féltékenységet, még kevésbé a gyűlöletet. Most gondolok arra, könnyű volt ilyen körben felidézni a hazai múltat, régi írókat, elfeledett nemzeti hagyományokat, emberséget és tisztességet. Váddal a hátunkon kerültünk Budapestre. s itt megnyugodtál s újra és véglegesen szépítetted életünket, s mindenki életét, aki bekopogott hozzánk, akár egykori tanítvány volt, akár új olvasó. Rohant kis karácsonyi szánkónk itt is, le a hegyekről, megálltunk egy pincénél vörös borért, elmentünk káposztáért a csarnokba, hogy minden együtt legyen ételben-italban. ami íz emlékeztet a tova.tűnt- re. mert az íny idéz és osztályoz a gyarló ember számára. Te díszítetted fel a karácsonyfát. te gyújtottad meg a gyertyákat, a te szemed fényében csillogott ennek az estének értelme és igazsága. Amennyit az ember megvalósíthat a Gyermekimádó pásztorok egyszerűségéből és sejtelmeiből, te annyit valósítottál meg. Ott állsz most messze tőlünk, de a fényed világít, szánkód repít, nem mentél el. hála, glória neked mindenért!jjzalatnai Rezső December 9—12 között ülésezett Prágában a Keresztyén Békekonferencia Nemzetközi Titkársága. Az 1974. évi események és a Békekonferencia munkájának értékelése mellett előkészítették a következő év teendőit, különösen is az 1975. január 8—14. között Kot- tayamban (India) megtartandó Ázsiai Békekonferenciát és a munkabizottság szeptember 15—21. között Budapesten .tartandó ülését, (cfk)
