Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-01 / 35. szám

its efjéssmekrészeként A Budai Egyházmegye Közgyűlése RENDKÍVÜLI RENDES ÜLÉSNEK nevezhetném a Budai Egyházmegye legutóbbi közgyűlését Az egyházi tör­vényeink által meghatározott időben megtartott ún. rendes ülést használta fel ugyanis az egyházmegye arra, hogy be­töltse a már néhány éve üre­sedésben levő egyházmegyei felügyelői tisztet is. Az egy­házmegye kormányzásában közben sem volt fennakadás, mert amikor néhány évvel ez­előtt Zimmermann Aladár ad­digi felügyelő korára és egész­ségi állapotára való tekintet­tel kénytelen volt tisztségét az egyházmegye elnökségének felajánlani, a presbitérium egységes véleménye alapján D. Koren Emil esperes Kari Károly kelenföldi gyülekezeti felügyelőt egyházmegyei vilá­gi főjegyzőt kérte fel, hogy át­menetileg is vállalja vele az egyházmegye kormányzásának szolgálatát. Ez a választás szerencsésnek bizonyult. Amit az is igazol, hogy amikor most a hivatalo­san elrendelt szavazás ered­ményeit a szavazatbontó bi­zottság számbavette, az egy­házmegye valamennyi gyüle­kezete presbitériumának bizal­ma Kari Károly felé fordult. D. ár. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke, aki a közgyűlést megelőző iktató is­tentisztelet igehirdetési szol­gálatát végezte Jn, 19—22 alap­ján, joggal válaszolhatta a köszöntések során „az előle­gezett bizalmat” megköszönő új felügyelőnek, hogy az egy­házmegye kipróbált emberre bízta e magas lisztet KARI KAROLY a kelenföl­di gyülekezet felügyelői eként, az egyházmegyei számszék hosszú éveken át aktív tagja­ként és mint helyettes fel­ügyelő bizonyságát adta, hogy a rend, a béke és az együtt- munkálkodás embere. Szék­foglaló beszédében hivatkozva legfelsőbb egyházi szerveink­nek és vezetőinknek a fenti célok érdekében tett lépéseire és megnyilatkozásaira így val­lott erről: az I. Egyházi Tör­vény 20-ik paragrafusában előírt szabályos ügyvitel meg­tartását elsőrendű feladatnak Kari Károly egyházmegyei felügyelő tekintettem eddig is és annak fogom tekinteni a továbbiak­ban is magamra és a gyüle­kezetekre nézve egyaránt. Fel­adatainkat csak együtt, egye­sült erővel végezhetjük egy­házi és állami törvényeink előírásainak szigorú megtar­tása mellett.” Tévedne az, aki e megnyi­latkozás alapján Kari Károlyt merev, hidegen paragrafusok­ra tekintő tisztségviselőnek gondolná. A gyülekezetek lel­készei és presbitériumai me­legszívű, segítésre kész, ta­pasztalt testvért ismertek meg benne a korábbi évek során is. Különösen is a gyülekezetek és az egyházmegye anyagi gaz- dállcodását kísérte nagy figye­Jobban kell értenünk „Elnyeletett a halál győzelemre 99 1 Kor 15, 54 lemmel és az idevonatkozó át­fogó munkássága jelentős se­gítséget nyújthat a nagyobb hatáskörű egyházi testületek és az egyházmegye elkészített javaslatának a mérlegelése után talán valamennyi gyüle- kezetünäcnek is. Székfoglaló beszédében is készséggel aján­lotta fel szolgálatát a gyüle­kezeteknek és a lelkészeknek, akiknek legtöbbjéhez — mint mondotta — baráti szálak fű­zik. Az új felügyelő jól látja egyházunk szolgálatának a na­gyobb összefüggéseit is, amikor erről így nyilatkozik: „az evangélium üzenetéből adó­dóan a kereszténység felada­ta a nép szolgálata is”. Vilá­gosan látja szocialista társa­dalmunk gazdasági és politi­kai törekvésednek erkölcsi ér­tékét. „Ezek megvalósításában részt venni — mondotta — ke­resztyéni feladatunk.” Végül a világot úgy látja, hogy „a tár­sadalom gazdasági megszerve­zése felé haladunk — a szük­ségletek tervszerű, biztosított kielégítése, az emberiség egészségesebb, munkaképe­sebb fizikai léte felé. Ezen a téren számtalan pontban ta­lálkozhatunk államvezetésünk tendenciáival”. AZ EGYHÁZMEGYEI KÖZ­GYŰLÉSEN elhangzott espe­rest jelentés is a közegyház, népünk és a világ összefüg­gésedben vizsgálta az egyház­megye gyülekezeteinek elmúlt háromévi életét, amikor egy­részt az Egyezmény megköté­sével kapcsolatos személyes élményét idézve szólt D. Ko­ren Emil a jubileumi megem­lékezésről, a 100 éves főváros­ról, békeszolgálatunkról, tár­sadalmi kapcsolatainkról, a Hazafias Népfront keretén be­lül, majd hazánk felszabadu­lásának közelgő 30. évforduló­jára irányította a figyelmet. „Benne élünk társadalmunk­ban.— mondotta — nem az aréna nézőhelyéről szemléljük a haladást, a küzdelmét, 'ha­nem az egésznek részeként munkáljuk életünk egyensú­lyát, békességét, azt a teoló­giailag is helyes célkitűzést, hogy mindnyájunknak jól le­gyen dolga. A keresztyén vi­lágszövetségekhez fűződő kap­csolatainkról megállapította a jelentés, hogy az az egységes látás, amelyre egyházunk teo­lógiai eszmélődése során elju­tott, hitelképes és világmére­tekben is helytálló. A GYÜLEKEZETEK ÉLE­TÉT VIZSGÁLVA az esperes megállapította, hogy megerő­södtek azokban a családiasság, az egymás iránti felelősség, az egymás közvetlen megismeré­sére való törekvés és az egy­mással való törődés jellemvo­násai. Az évente elhangzó több mint 3300 igehirdetéssel kap­csolatban különösen is a kor­szerű és időszerű mondaniva­lóra irányította a figyelmet. Majd szólt a gyülekezetek egy részében jelentős többletmun­kát igénylő demográfiai moz­gásról, az egyházi épületek ál­lagáról, 3 hivatalok rendjéről és az egyházmegye gyüleke­zeteinek közös szolgálatairól. Kiemelte ezek közül a gyüle­kezeti énekkarok sok évre visszatekintő együttrnunkálJko- dását és a közös felelősséget diakóniai intézményeink fenn­tartásában. . Az egyházmegyei közgyűlés meghallgatta a különböző egy­házmegyei testületek és megbí­zottak jelentését, majd betöl­tötte az elmúlt három év folya­mán megüresedett tisztségeket. Egyházmegyei világi főjegyző­ül Teli Péter csepeli felügye­lőt, eddigi jegyzőt, egyházme­gyei jegyzőül pedig Bretz Gyula budahegyvidéki presbi­tert választotta, valamint meg­bízásokat adott az egyes szak­munkák irányítására. A KÖZGYŰLÉSI FELSZÓ­LALÁSOK során D. dr. Ottlyk Ernő püspök a gyülekezetek és az egyházmegye világi tisztségviselőinek megbecsülé­sére, a lelkészi szolgálatnak az anyagiakban is megmutat­kozó értékelésére, és az együttmunkálkodásra hívta fél a figyelmet.-— Fontos, hogy lelkészi ás világi vezetőink egyházunk­nak az elmúlt három évtized alatt kimunkált szolgálati út­ját szeressék és szívesen kö­vessék — mondotta az egyház- kerület püspöke. Helyesen teszi az ember, ha több oldalról is meghányja- veti ezt a vastag betűvel nyom­tatott bibliai mondást, mely a „feltámadás fejezetének” vé­ge felé olvasható. Meggondolandó mindjárt formai szempontból. Erősen érződik rajta, hogy idegenből fordították. Magyarul így nem beszélünk: elnyeletett valami a diadalra. Mintha a föld nyel­te volna el — mondjuk, ha va­lami eltűnik, nincs többé, meg­semmisült. Itt is hasonlóról van szó, ami a halált illeti: Krisztus győzelme nyeli el, vet véget hatalmának. A feltáma­dás az a diadal, amelyben és amelytől elvész, örökre meg- semmisíttetik. . Elnyeletett a halál. Vigyáz­nunk kell ezzel a múlt idejű állítással is. Krisztus feltáma­dása kétségtelenül csapás volt a halálra, mely magában hord­ja már végső pusztulását, ámde ez még a jövőre vár. Csak „mint utolsó ellenség törölte­tik el a halál” (26 v). Majd ak­kor, amikor az általános fel­támadáskor „e halandó test halhatatlanságba öltözik”, ak­kor fog beteljesedni a halál haláláról szóló jövendölés. Az apostol ti. egy próféciát idéz Ézsaiás könyvéből (25, 8). Abban azt ígérte Isten a gyá­szoló, sok fájdalom közt köny- nyet hullató embervilágnak, hogy „elveszti a halált örökre”. Mit is érne minden egyéb vi­gasztalás, ha a halál joga az emberhez és ereje az emberen megmaradna?! Ehhez a jövendöléséhez Pál azután hozzávesz még egyet Hóseás könyvéből (13, 14) s meglehetősen szabadon alkal­mazza azt. Eredeti helyén fe­nyegető szó Efraim vagyis az északi országrész ellen. Isten a halált előhívja ragályával, pusztító veszedelmével együtt, hogy keményen megbüntesse engedetlen népét: „Hol vagy halál? Jöjj pusztíts!” Az apos­tol azonban Krisztus feltáma­dásának páratlan diadalmát is­merve másképp idézi a prófé­tai szót, szinte kihívóan idézi: „Halál, hol a te hatalmad, győ­zelmed? Hol a te fullánkod?! Nincs többé, leverettél!” És itt told be himnuszába az apostol egy reá felettébb jel­lemző tömör megjegyzést, je­lét adva annak, hogy elragad­tatásában sem feledkezik meg fő tanításáról, a Krisztusban kapott megigazulásról. „A halál fullánkja a bűn; a bűn ereje pedig a törvény” (56 v.) — fűzi hozzá a magya­rázatot. Ez a három egy lán­cot alkot, karikái mint lánc­szemek kapcsolódnak egymás­ba. A halált a bűn teszi kese­rűvé, fullánkossá. Fullánk he­lyet azonban jobb ösztökére gondolnunk. Mint ahogyan szúrós hegyű botjával a haj- csör ösztökéli a csökönyös ál­latot — ó, nem hízelgő a kép! —, úgy fogja kezébe a halál el­lenünk a szörnyű fegyvert: bűnös vagy, ember, meg kell ítéltetned, lakolnod! A bűn föl­ismerésére viszont a törvény, a Tízparancsolat, Istennek kö­vetelő akarata vezet rá. Nem­csak rávezet, mardosóvá teszi. Miképp a mész akkor kezd sisteregni, ha vizet öntenek rá, akképpen a bűnünk akkor vá­lik fájó tudattá, ha megérin­tett bennüket a törvény alkút nem tűrő követelése. Clair- vauxi Bernét vallott erről ta­lálóan: Úgy véltem, rózsa­kertben ülök s nem tudtam, hogy gyilkosok közt! A tör­vény rávilágít valóságos hely­zetünkre, mely szükségképp a halálba visz. „A bűn zsoldja halál.” Krisztus győzött mind a hármon! Betöltötte a törvényt, átkát helyettünk vette magára, kiengesztelt Istennel, megiga­zított, bűnöocsánatot szerzett és mindezzel elvette a halál­tól a jogalapot ahhoz, hogy minket fogva tartson. Ki kell adnia foglyait. Ö, aki minden embert elnyel, fölfal, végül ma­ga kerül erre a sorsra. Krisz­tus a Győző. Akik pedig a Krisztuséi, részt vesznek diadalmában, már most a győzelem gyerme­kei, az örökélet várományosai. Nem bénítja őket a lét értel­metlensége felett való töpren­gés, hanem vidáman szolgál­nak az Úrnak s bizonyosak fe­lfele. hogy munkájuk nem hiá­bavaló (58 v.). Jól értettünk? Akkor kedvünk kerekedik a munkára. Scholz László BódásJános: MIKOR LESZ BOLDOG? Hajdanában zord Sors sodorta, por, játék volt csupán. Vak erők s kényurak alatt tűrt, szenvedett bután. Csoda, hogy mégis megmaradt s emelte önmagát önnön hulláira, amíg emberként lábra állt, míg erdő, barlang mélyibol a napra léphetett, s ész, kéz okos használatával teremtett életet. 'S ma már sok zsarnoki erőt lába alá tipor, s — parányi bár — túlnő eszével roppant arányokon. Századot lép pár év alatt és száguld az űrön át, s a vágtató kor oldalába vágja sarkantyúját. Nem porszem már: úr! Arra megy, amerre ő akar s csak engedi, hogy szárnyain hordozza a vihar! De boldog úgy lesz, csak ha majd legyőzi önmagát, s az atomtöltetű halál iszonyú démonát. A költő „ISTENES ENEKEK” című kötetéből. Megjelent 1913-ban. ROMÁNIA Június 24—július 2. között Bukarestben került megren­dezésre az Egyházak Világta- nácsa „Egyház és Társada­lom” bizottsága konferenciája a román ortodox egyház meghívására. Az ötéves ta­nulmányi munka lezárását végző tanácskozás fő témája „Az ember és a társadalom jövője a tudományos-techni­kai világban” volt. A konfe­rencia legfontosabb határoza­ta az volt, amelyik a gazda­gabb országok lakói számára gyökeres takarékosságot ajánl a fogyasztási javak élvezeté­ben. (öpd) FINNORSZÁG A Finn Misszióstársaság kül­földön tevékenykedő munka­társainak egyharmada egész­ségügyi munkát végez. Az 1973. évről szóló jelentés sze­rint Ázsia és Afrika 8 orszá­gában összesen 201 munkatárs tevékenykedik, közülük majd­nem a fele Namíbiában, Dél- nyugat-Afrikában. A Misz- szióstársaság munkásai közül 67 az ápolónővérek, 11 az or­vosok, 60 a pedagógusok, 23 a lelkészek száma, míg 17-en más különféle szakmában dol­goznak. (lwi) A háború első napja 1939. SZEPTEMBER 1-ÉN hajnali 4 óra 45 perckor a német hadsereg rárontott Lengyelországra. Hitler ezen a napon a hadsereghez intézett rádióbeszédében a következőket mond­ta: „A lengyel kormány fegyveres erővel akarja megoldani a kérdést. Lengyelország többé nem akarja tiszteletben tartani Németország határait. Arra, hogy véget vessek ennek az esz- telenségnek, nem látok más módot, mint azt, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljak...” (Nürnbergi perből.) Julius Fucik, az ellenállás vértanúja e drámai eseményről így írt: „Ebben a pillanatban megláttam egész Európa összeomlását”. Churchill állítja, hogy az angol közbelépés hatására az augusztus 25-re tervezett támadás hat nap haladékot szenvedett és így lett szep­tember 1. Európa „fekete napja”. : De hát mi is történt voltaképpen szeptember 1-én? A vélet­len zúdította a szörnyű lavinát, hogy maga alá temesse konti­nensünket, majd szinte az egész világot? Valóban minden há­ború egy következő katasztrófa csíráját hordozza magában? És azért fejeződött be az első világháború 1918 októberében, hogy 1939 szeptemberében újult és hatványozott erővel folytas­suk? NÉMETORSZÁG ÉTVÁGYÁT NEM LEHETETT LECSIL­LAPÍTANI a Saar-vidék. Ausztria, Csehszlovákia odadobásá- val. Hitler a Mein Kampf című könyvében, a német fasizmus e sajátos programokmányában nyíltan kijelentette: „Ha új európai területszerzésről van szó, a területeket főként Oroszor­szág rovására kell megszerezni. Az új német birodalomnak ebben az esetben ismét hadjáratra kell indulnia azon az úton, amelyet a teuton lovagok már régóta kitapostak.” „Leszámolni Versailles-el (az első világháború német békeszerződése) és új­ból fegyverkeznünk” — ez volt Hitler gyakori kérkedő kijelen­tése közvetlen munkatársai előtt. A fasiszta ideológia belső lo-‘ gikája szerint imperialista volt. Ennek megfelelően illesztette tervébe a lengyelek lerohahá- sát. Augusztus 31-én képmutató módon ennyit jelentett be: „Miután a megoldások politikai lehetősége végképp kimerült a keleti fronton, ezért erőszakos megoldásra határoztam el ma­gamat..." „A támadás ideje 1939. szeptember 1..” E SORSDÖNTŐ KIJELENTÉST minden oldalról megközelí­tette már a történelem. Hogy a kételyt mégis eloszlassuk, a második világháború kirobbanásáért egyedül a hitleri Német­ország felelős. A hazugságokkal és valótlanságokkal elindított propaganda — amint az az ultimátumokból is kitűnik —, úgy próbálta a világ közvéleményét befolyásolni, mintha Lengyel- ország békétlen szándéka, fenyegető magatartása provokálta volna ki a német támadást. (Hitler gyakori cinikus kijelentése volt „a győzteseket nem kérdezik meg, ki kezdte a háborút. Né­metország pedig győzni fog”.) A háború első napján valóban megtámadták „lengyelek” a gleiioitzi rádióállomást. Ez önmagában fantasztikus és őrült provokáció volt. A nürn­bergi per alkalmából kihallgattak egy SS-tisztet. Naujocks-nak hívták. Ez elmondta, hogy parancsnoksága alá helyeztek kö­zönséges bűnözőket azzal az ígérettel, ha végrehajtják az ak­ciót, amnesztiát kapnak. Ezeket a bűnözőket lengyel katonaru­hába öltöztették és így végeztették el velük a provokációt, majd valamennyi ál-agresszort kivégezték. Naujocks életben maradt. Vallani tudott. A HÁBORÚ GYÖKEREI ENNEK ELLENÉRE és nyilvánva­lóan jóval messzebbre nyúlnak vissza. Ez felismerhető volt magának a náci rendszernek a belső logikájában egyfelől, más­felől a nyugati hatalmak elutasító magatartásában, amellyel meghiúsították az agresszor megfékezésére irányuló közős front létrehozását, holott ennek vágya ott élt Európa vala­mennyi népének szívében. Ezért tudta Ciánonak (olasz külügy­miniszter) kijelenteni Hitler: „Állásainkat addig táljuk előre nyugaton, amíg szét nem zúzzuk Lengyelországot. Ellenségeink törpék. Megismertem őket Münchenben”. Lengyelország lerohanásával kezdődött tehát... Hiába volt a Westplatte-i ellenállás, a kutnoi véres csata, Varsó védelme, Lengyelország elveszett, s kezdetét vette egy példátlan szen­vedés e jobb sorsra érdemes nép életében. A hitleri agresszió­nak 6 millió lengyel esett áldozatul. Megállt-e itt a háború ör­dögszekere? Tudott dolog, hogy nem. Ez csak kezdete volt a hatéves pokolnak, amelybe belezuhant az egész világ. AZ ELMÚLT HETEKBEN ISMÉT ÁTÉLHETTÜK a máso­dik világháborút. A francia televízió filmet készített róla és nálunk is bemutatást nyert több folytatásban. És milyen kü­lönös! Egy hatéves háborút fotelből nézhettünk végig! Nem a filmkockákat értékeljük, de módunkban állt újra végig gon­dolni, mit jelentett a háború. Véres csatáiból, ütközeteiből ízelítőt nyújtott a dokumentáció. Én a 60 millió ember pusz­tulásán döbbenek újra, meg újra meg. Aztán átgondolom, hogy hány nemzedék munkája, tudása, kultúrája pusztult el hetek, napok, órák alatt. Varsó, Sztálingrád, Budapest, Berlin, Hiro­sima, hogy csak néhány városnévvel idézzem a romhalmazo­kat. A HAT ESZTENDŐ ALAPOS LECKÉT ADOTT a világnak abból, hogy az agresszor ellen csak közösen lehet hathatósan védekezni. Tudatosan kell összehozni az erőket, mert máskü­lönben félelmetes helyzeti előnyre tesz szert, s mire a háború szellemét vissza lehet parancsolni a palackba, pótolhatatlan veszteségeket szenvedünk. A szövetséges rendszer példát adott arra, hogy a második világháború agresszorait le lehet verni. Ma már többet is tudunk ennél a történelem nagy tanító mes­terétől. Nevezetesen azt, hogy ha csak 1—2 évvel korábban jön létre ez a szövetséges rendszer, elkerülhető lett volna a bor­zalom, s nem kísértene szüntelen tudatunkban e háború réme. HARMINCÖT ÉVE orvul, hazugan indult el a háború Len­gyelország ellen. Villámháborúnak. Napokban akarták mérni a győzelmet. Aztán kereken 2200 nap lett belőle. Szeptember 1. legyen örök memento, hogy meg ne ismétlődjék 1939, a világ eddigi legnagyobb katasztrófája. Dr. Rédey Pál LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG Három új egyházat vett föl a tagegyházak sorába a Világ- szövetség Northfieldben (USA) júliusban tartott végrehajtó bizottsági ülése. A Középaf­rikai Köztársaság Evangélikus Egyháza észak-amerikai misz- szionáriusok tevékenysége so­rán alakult 1923-tól a gbaya törzs tagjai között Kamerun­ban és a Középafrikai Köz­társaságban. Az egyháznak jelenleg 15 ezer tagja van 160 faluban, akiket hét bennszü­lött lelkész és hat misszioná­rius, valamint a Babouaban levő teológiai iskolán kiképzett több száz diakónus és evangé­lista gondoz. A Kínai Rajnai Egyház Hong­kongi Zsinata 127 évvel ezelőtt a Német Rajnai Misszió mun­kája nyomán alakult és 35 éve Vált önálló egyházzá. 27 egy­házi munkás, közöttük lelké­szek és prédikátorok gondoz­zák a 7 ezer egyháztagot. Az egyháznak 7 temploma, két gyülekezeti központja, egy kórháza, egészségügyi gondo­zóállomásai, öregotthonai és iskolái vannak 6500 gyermek­kel. A harmadik új tagegyház szintén Hongkongban van, a Tsung Tsin Egyház. Ezt 127 évvel ezelőtt a svájci-bázeli misszió munkája hozta létre és 1929 óta önállóak. Ma ke­reken 8 ezer tagjuk van 26 lel­késszel és evangélistával, akik között több a nő. 12 ezer fiatalt tanítanak öt általános, három közép, két esti középiskolá­jukban és 8 óvodájukban. A három új egyházzal a Lutheránus Világszövetség tagegyházainak száma 92-re emelkedett, 55 millió egyház­taggal. Mint ismeretes, nem minden evangélikus egyház tartozik a Lutheránus Világ­szövetség tagjai közé. (lwi)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom