Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-08-25 / 34. szám
99 Csak ki kora szívéig látva ér 99 Goethéről a születése napján A KÖLTÖK, ÍRÓK FEJEDELME — ahogyan szokták nevezni — 225 éve született, 1749. augusztus 28-án. Életművét kötetek százai vagy inkább ezrei kutatják, méltatják a halála óta eltelt másfél században. Ebben a növekvő erdőben kis hulló falevél ez a parányi írás. Talán mégsem hiábavaló tenyerünket belemerítenünk a goethei tengerbe, s ami ujjainkon pár pillanat alatt átcsorog, néznünk tűnődőn, elmélyültem A legnagyobb élmény, amely 'Goethe életével, írásaival való foglalkozás közben szüntelenül ér, az örök ember látványa. Goethét lapozgatva, magunkkal találkozunk. Az emberinek olyan teljessége ő, amelyhez foghatót -nem tudnék hirtelen említeni. Ha azt mondjuk: „emberi”, ez a szó egyszerre fényt és sötétet, magasságot és vergődést, eszmét es küzdelmet, erényt és vétket, nagyszerűt és kínosan fájdalmasat idéz fel. Goethe nagyban sűrítette magába az emberiét legbensőbb, bonyolult titkát és ellentétes, ellentmondásos mivoltát. A RÓLA MONDOTT soksok jellemzés között a mi Kosztolányink ért nagyon közel hozzá. Frankfurti szülőházának az udvarán állt meg a magyar író, és a hely varázsában izzott fel benne a választ is tartalmozó kérdés: „Ki lehetett voltaképpen ez a lény, aki folytonosan nyugtalanít tökéletességével, megdöbbent gyarlóságával, ez a legokosabb halandó, akibe lehetetlenség belekötni, ez a józan részeg, ez a zabolátlan zabolás, ez a kegyetlen gyöngéd, ez a legemberibb, legemberebb ember?” Messziről szemlélve Goethét, sokan a sikeres udvaroncot, a ragyogó életművészt, tökéletes nyelvi alkotás hideg fenségét, a klasszikus irodalom európai hegycsúcsát veszik észre. Közelről nézve éppen az ragad meg élete történetében és mű- verttenphogy !jiem tűnhet öreg- köri 'fáradt., lemondásnak, hanem a múltjában átélt valóságnak bizonyul hetvenöt éves korában mondott, alig három hét időközével elválasztott két vallomása: „Éltem, szerettem és nagyon sokat szenvedtem, így volt.” „Engem mindig a szerencse különös kegyeltjeként magasztaltak; nem is panaszkodom és nem akarom becsmérelni életem folyását. Ám alapjában véve nem volt az más, mint fáradság és robot, ■ és elmondhatom, hogy hetvenöt évem alatt négy hetet nem élhettem igazán kedvem szerint.” AZÉRT IS LEHET MONDANI, hogy Goethe életében az emberi lét teljességében tükröződik, mert nemcsak személyes életét élte át mélyen érzésben és gondolatban, hanem egész korát. „Ki világ- történetet él, / a pillanatra hogy hajolhat? / Csak ki kora szívéig látva ér, / méltón csak az beszélhet, az dalolhat.” (Szelíd xéniák) Tanulságos Goethét végigkísérni ezen az ütőn a weimari fejedelemség államférfiúi fáradozásától kezdve a francia forradalommal való találkozásán át a nemzeti korlátokon felülemelkedő gondolatáig, a béke mellett tett hitvallásáig, vagy akár Napóleonnal folytatott beszélgetéséig. Tudta ő, mit jelent a közért való szolgálat. Harmincnégy évesen írja egy levelében: „... savanyú falat kenyér, ha az embert arra fogadják fel, hogy a világ diszharmóniáját harmóniává alakítsa át.” Élete során néhányszor átélte szerelmi érzésben énje megújulását, azután a lemondás keserűségét, de ilyen és minden más, boldog és boldogtalan tapasztalata beleívó- dott írói, költői alkotásaiba. Művei „mind csak egy nagy vallomás töredékei”, amint mondja önéletírásában. Fájdalmas életélményei, lelkiismereti gyötrődései közepette — amint egy fiatalkori epizód után később megjegyzi — „a költészetnél kerestem segítséget. Folytattam szokott költői gyónásomat”. Első híres regényéről, „Az ifjú Werther keservei”-ről mondja élete utolsó évtizedében: „Ez is olyan teremtmény, melyet tulajdon szívem vérével, , X^plíttam, miQt magzatát á pelikán.” Utolsó csalódását a Marienbadi elégiában öm- leszti gyógyító remekműbe. A nyáron a cseh fürdőhelyen mai nevén Mariánské Lázné- ban megálltam a ház előtt, ahol azokban az időkben lakott, és részesévé lettem kényszerű lemondása átérzésének. Jobban kell értenünk \i Isten házanépe Ef 2, 19 A korábbi megállapítás kibővítésének, sőt fokozásának mondhatjuk ezt a lelkendező kijelentést, melyet Pál eredetileg a pogánykeresztyénekre nézve tesz: Isten házanépe ők. Immáron azok. Hogy „polgártársaivá” lettek a szenteknek vagyis hogy nem élnek mint idegenek oly földön, mely nem a hazájuk, hol nincsen egyenlő joguk a benszülötteknek — ez is örvendetes tény. Ámde még inkább örömet ébreszthet bennük az a változás, hogy bekerültek Isten famíliájába, családtagokká váltak abban. A család szó kiejtésére mindjárt elönti az ember szívét valami melegség. Bármennyi családi bajról, viszályról, tragédiáról szerzünk is tudomást hétről hétre közvetlen tapasztalatból vagy hír útján, ez sem képes elrabolni tőlünk azt a jó érzést, melyet az otthon képe kelt bennünk. Ezért azután, amikor az Isten atyai házát elképzeljük, rendszerint a mi földi családi hajlékunk legszebb vonásait vetítjük reá. Holott éppen megfordítva áll a dolog. Efézusi leveliében Pál leírja, miképp imádkozik ő a hívekért meghajtva térdeit az Atya előtt, akitől minden atyaság a nevét vesz!! (Ef. 3, 14—15.) Tehát nem úgy lett az Isten atyává, hogy mi őt a földi családfő vonásaival felruháztuk. Ellenkezőleg, a földi atyaság tőle vette nevét, lényegét. A miénk halovány árnyékképe az övének. Mindenesetre megsejtet valamit az Isten tökéletes atyaságának valóságából. Ki előtt hajtja meg térdeit az Apostol? „A mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt”. Jézus Krisztusban, a Fiúban mutatta meg. bizonyította meg Isten nekünk, az ő atyaságát. Ne ismételjük el mindazt, amit már többízben kifejtettünk Jézus Krisztus egyedülálló jelentőségéről. Elég annyi, hogy Ö benne fogadtattunk mi is fiákká, lettünk Isten házanépé- vé. Ö taníthatott meg Istenhez így imádkozni: „Mennyei Atyánk!” Az Isten házanépe vagyunk. Egy födél alatt élünk az Atyával, aki a mindenséget létrehozta s rá gondot visel. Oltalma alatt tudhatjuk magunkat. Atyánk megadja napi eledelünket. A fáradozás és gondoskodás kötelessége alól nem old fel, de kiszabadít az aggodalmaskodás szorítóvasából. Mint gyermekek mehetünk hozzá kéréseinkkel félés érzése nélkül és Ö meghallgat. Ha nem ád meg valamit, csak azért hogy kárunkat ne okozza vele. Nálunknál jobban tudja, mi szolgál hasznunkra. Fegyelmez is, máskülönben korcsok lennénk, nem pedig fiák (Zsid. 12, 5—11). Isten házanépe boldog az atyai házban. S bár gyarlón hangzik, hebegő gyermeki beszédként, mégis ide kívánkozik: Isten, a mennyei Atya is jól érzi magát e háznép közepette! Ügy kell hát élnünk, hogy borút ne vonjunk homlokára. Nemes értelemben „családi- asabbá” kell válni istentiszteleti, gyülekezeti-közösségi életünkben. A templom, a gyülekezeti ház „lelki, otthonunk” szoktuk mondani. Ez úgy igaz, ha mind a két szóra egyformán esik hangsúly. Lám, végül is csak földi képekben szóltunk Isten atyasá- gáról. Másképp nem tudunk. Ha már ez, a halovány árnyékkép, ily fényesedő, milyen lehet a teljes, tökéletes valóság ! Scholz László A GOETHEI ALKOTÁSOK így születtek: sokszor keserű, fájdalmas valóságból, életének belső „anyagából”, s ezért olyan mélyen emberiek. Ezért lettek költői, írói művei: gyónása és vigasztalása. Mint minden igazi, belülről fakadó írás. Fő művét, a Faustot, egy életen át írta: az örökké nyugtalan, kereső ember drámai költeménye alapjában véve nem is egyszerűen ezt a főgondolatot testesíti meg, hanem „azt a gazdag, sokszínű és sokszerű életanyagot” tárja fel, amelyet nyolc évtizednyi emberi élet átfogott. Érdemes Goethéhez menni: emberlétünk átélésében segít. S így tárhatjuk ki magunkat jobban, valóságosabban, igazabban az Isten szeretete sugarának Krisztuson át, akit az evangélikus Goethe, a reformáció nagy értékelője, Megváltóként nem tudott felismerni. MÉGIS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG jelene és jövője fénylik át egy öregkori búcsúzó levelén: „Sokáig élni annyi, mint nagyon sokat túlélni, szeretett, gyűlölt, közömbös embereket, birodalmakat, fővárosokat, sőt erdőket és fákat is, melyeket fiatalon vetettünk és ültettünk. Önmagunkat is túléljük, s éppenséggel hálálkodva ismerjük el, ha testünknek és szellemünknek legalább egyes ajándékai megmaradnak nekünk. Mindezt a mulandót elviseljük: ha megmarad az örökkévaló jelenvalónak minden pillanatban, nem szenvedünk a múlandó idő miatt... Tevékenykedjünk hát így tovább, ameddig tart nappalunk; másoknak is fog sütni a nap, s kitesznek magukért a napsütésben, minket pedig azalatt már erősebb fény fog megvilágítani.” Veöreös Imre BádásJános: ANTENNÁK Fehér zászlók lobognak kifeszített drótokon, zord falak, vagy fák között tanyán, falun, városon: száradnak a pelenkák. Feszülnek a zsinegek '• télen, nyáron szüntelen. Kedves antennák ezek. V Nem a nagyvilág üzen velük, de boldog család: anyaszívek hirdetik az élet diadalát. Nem .fognak fel messziről sugárzó, nagy híreket, de dédelgetik a kis rózsabimbó-gyereket. V Mégis nagy hírt mondanak: életet, reményt, derűt... Békezászlók, kedvesek, lengjetek hát mindenütt. Megjelent a költő „ISTENES ÉNEKEK” című kötetében, 1973- ban. ____________________ Szocialista országok egyházi vezetőinek tanácskozása NEVES EGYHÁZI SZEMÉLYISÉGEK a szocialista országokból indítványozták Pimen moszkvai pátriárkának, az Orosz Ortodox Egyház fejének, hogy mint az előző években is, ismét készítsen elő ezen államok egyházainak és vallásos közösségeinek a képviselői számára egy olyan találkozót, amelyen kicserélhetik nézeteiket az ökumenikus és békemunka aktuális kérdéseiről. Pimen pátriárka meghívására Bulgáriából, Magyarországról, a Német Demokratikus Köztársaságból, Kubából, Lengyelországból, a Szovjetunióból, Csehszlovákiából és Jugoszláviából érkeztek a keresztyén egyházak és vallásos közösségek képviselő) a július 23—26. között tartott tanácskozásra. Vendégként jelen voltak a szovjetunió-beli és mongóliai buddhizmus küldöttei is. Az ülést, amelyre a zagorszki Szent Szergiusz Szentháromság-kolostorban került sor, olyan imádságos légkör jellemezte, amely segítette a lelki elmélyülést, a testvéri kölcsönös megértést. A tanácskozást Pimen pátriárka nyitotta meg, aki az első ülés elnöke is volt. A további üléseket dr. M. Novák pátriárka (Csehszlovákia), D. dr. Bartha Tibor püspök (Magyar- ország), A. Bicskov, az Evangéliumi Keresztyének és Baptisták Össz-szövetségí Tanácsának elnöke (Szovjetunió), dr. J. Nie- wieczerzal püspök (Lengyelország), Pankratij, Sztarozagora metropolitája (Bulgária), H. Mitzenheim egyházi főtanácsos (NDK), dr. Raul Fernandez Ceballos (Kuba) vezették. AZ ÜLÉS RÉSZTVEVŐI A KŐVETKEZŐ TÉMÁKAT VITATTÁK MEG: 1. Az Egyházak Világtanácsa V. nagygyűlésének főtémája: „Jézus Krisztus megszabadít és egyesít” — különösen a keresztyéneknek és egyházaknak a békéért, igazságosságért és a népek együttműködéséért végzett szolgálata szempontjából. 2. Az egyházak és keresztyének lehetőségei napjainkban arra, hogy hozzájáruljanak a nemzetközi enyhüléshez, a föld minden népe közötti együttműködés és baráti viszony fejlődéséhez. Különös figyelmet szenteltek a következő kérdéseknek: Az európai biztonság és együttműködés; A leszerelés és a fegyverkezési verseny betiltása; Az ún: harmadik világ aktuális problémáinak megoldása; A környezetvédelem; A világnépesedés; Az emberi jogok és a kelet—nyugati kapcsolatok egyes aspektusai. E témákkal kapcsolatban az ülésen részt vevő teológusok fejtegetései melleti szakelőadókat is meghallgattak a résztvevők, majd megvitatták az elhangzottakat. A TALÁLKOZÓ RESZTVEVŐI EGYETÉRTETTEK ABBAN, hogy az eszmecsere segítséget nyújtott az emberiség számos mai kérdésének jobb megértéséhez. A keresztyének szocialista társadalmunk tagjaival politikai, társadalmi és gazdasági kérdésekben egyetértve, aktívan részt vesznek népeink életében. A zagorszki találkozó a résztvevők véleménye szerint értékes segítséget ad a keresztyén bizonyságtételhez, valamint annak a tevékenységnek az ösztönzéséhez, amelyet a keresztyének a szocialista társadalom javára és a világ népei békéjének,, biztonságának és együttműködésének megszilárdításáért végeznek. Pimen pátriárka a tanácskozás befejezésekor fogadást adott a találkozó résztvevőinek tiszteletére. MAGYARORSZÁGRÓL D. dr. Bartha Tibor református püspöknek, az ökumenikus Tanács elnökének vezetésével D. dr. Ottlyk Ernő evangélikus püspök, dr. Proliié Károly evangélikus teológiai tanár, az ökumenikus Tanács főtitkára, dr. Pá- kozdy László református teológiai tanár, valamint dr. Tóth Károly főosztályvezető, a Keresztyén Békekonferencia főtitkára vett részt a tanácskozáson. Sokan vagyunk! Földünkön 3 milliárd 800 millió ember él jelenleg a statis*» tikák szerint. 1980-ra i és fél milliárdra, 2000-re pedig 6 és fé| milliárdra fog nőni az emberiség, ha a jelenlegi növekedés tovább tart. Sokan vagyunk és egyre többen leszünk! AZ EMBERISÉG NÖVEKEDÉSE nagyon sok kérdést vet föl. Lesz-e elegendő táplálék minden ember számára, amikor az emberiség kétharmada éhezik vagy alultáplált ma is? Lesz-e elegendő tanító és nevelő a számítások szerint 1980-ra 1 milliárd 400 millióra növekedő 0—15 év közötti fiatalság számára, amikor ma is egyre növekszik az írástudatlanok száma? Tudunk-e elegendő ivóvizet, tiszta levegőt, lakást, munkaalkalmat, kulturális lehetőségeket, közlekedési eszközöket, stb. biztosítani a következő nemzedékeknek? Ezeknek az égető kérdéseknek a megválaszolását megkísérelni van hivatva az Egyesült Nemzetek Szervezete által „népesedési évnek” kinevezett 1974. év. E kérdések jegyében, alapos előkészítő munka után ül össze augusztus 18—30. között Románia fővárosában, Bukarestben az Egyesült Nemzetek Szervezete népesedési világkonferenciája és a hozzá kapcsolódó népesedési világfórum, amelyen a társadalmi, tudományos és egyházi szervezetek is képviseltetik magukat. A BUKARESTI TANÁCSKOZÁS EGYIK FELADATA a világ népesedési helyzetének teljes, minden részletkérdésre kiterjedő fölmérése az egyes országok és területek helyzetére Vonatkozó részletvizsgálatok alapján. Sok országban ugyanis, elsősorban Európában és Észak-Amerikában, így hazánkban is, a népesség gyarapodása nem kielégítő, kevés a gyermek és ezért folyamodtak hazánkban is új családjogi törvények megalkotásához, ezért segítik az édesanyákat, a gyermekes családokat fokozottabb mértékben. Érdekes tény az is. hogy a gyorsan szaporodó népességű országokban, Ázsia, Afrika Dél-Amerika területén a növekedés nem a gyermekek számának növekedése okozza, hanem az egészségügyi, orvosi ellátás fejlődése következtében egyrészt a gyermekhalandóság csökkenése, másrészt pedig az emberi életkornak ezekben az országokban való meghosszabbodása. Arra kell itt gondulnunk, hogy a különböző védőoltások tömeges mértékben való elterjesztése, a modem gyógyszerek használata, egykor pusztító járványok, mint a kolera, a pestis vagy himlő leküzdése millió és millió embernek hosszabbította meg az életét. Azokban a fejlődő országokban levő családokban, ahol azelőtt 6—8 gyermekből 3—4 érte meg a felnőttkort, ma sokkal több gyermek marad életben. A TANÁCSKOZÁSNAK ÉS A TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOKNAK most még előtte vagyunk, annyi azonban bizonyos, hogy az emberiség jövője az együttes családtervezés nélkül elképzelhetetlen. Nem elég fölmérni a mai helyzetet, hanem Számot kell vetni az emberiség nagy családján belül a lehetőségekkel a jövő irányában, mennyi embert tud Földünk eltartani, mennyi energiára, nyersanyagra, milyen életkörülményekre van szükség. A kérdést a népek és nemzetek, az Egyesült Nemzetek Szervezete ügyéből az egyes családok ügyévé is kívánják tenni és ezért hirdették meg, hogy 1975-ben, a „nők évében” a nők társadalmi helyzete és szerepe vizsgálatakor a családtervezésről is tovább kívánnak nemzetközi méretekben beszélni. Akadnak emberek, akik a népesség növekedésének összefüggéseit madáchi borúlátással korunk fő kérdésévé nyilvánítják és a „sok az eszkimó, kevés a fóka” alapján természeti sorsszerűségnek tartják, hogy dr. Boerma, az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete igazgatója adatai szerint ma naponta 70 ezerre tehető az éhenhaltak száma. A kérdés mögött a világ anyagi javainak igazságosabb elosztása,.a gazdasági, társadalmi és politikai összefüggések húzódnak meg. A nyugati világ gazdag kapitalista országai a maguk életszínvonalát a fejlődő országok, a volt gyarmatok véréből fáradozásából, természeti kincseiből építették föl. Az emberiség családtervezéséhez ezért nemcsak a születendő gyermekek számának meghatározása, hanem a nekik jutó anyagi javak igazságosabb elosztása is hozzátartozik. MIT TEHETNEK AZ EGYHAZAK ÉS A KERESZTYÉNEK ebben a helyzetben? Kétségtelenül sokat jelentenek a segélyakciók, az egyes egyházak és egyházi világszervezetek programjai az éhség, az írástudatlanság leküzdésére, orvosi és egészségügyi ellátás megszervezésére. A segélyakciókon túl a keresztyének a gyülekezetek, az egyházak és az egyházi világszervezetek feladata az is, hogy közvélemény és társadalom formáló erővé váljanak, ébresszék a felelősséget az emberiség nagy kérdései iránt. Meg kell tanulnunk, hogy túllássunk a saját gyülekezetünkön és templomtornyunkon és megfogjuk mindazoknak a jót akaró embereknek a kezét, legyenek keresztyének vagy nem-keresztyének, akik a világ egyre növekvő számú emberiségének emberhez méltó életet készíteni igyekeznek. SOKAN Í7AGYUNK ÉS EGYRE TÖBBEN LESZÜNK, 2000- re a számítások szerint megkétszereződik az emberiség. Cak egymásért és egymással együtt élve, az apostol szava szerint „egymás terhét hordozva” tölthetjük be Krisztus törvényét. If j. Harmati Béla NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG A buchenwaldi náci koncentrációs táborban meggyilkolt Paul Schneider evangélikus lelkésznek, „Buchenwald prédikátorának” halála 35. évfordulójára emlékezve számos egyházi rendezvényen emlékeztek a nácizmus áldozataira. Július 18-án. Paul Schneider halála napján a Thüringiai Tartományi Egyház vezetősége megkoszorúzta Buchenwald ban az emléktáblát és emlékistentiszteletet tartottak. Brandenburgban a Katharina- gyülekezetben emlékkiállítást nyitottak meg és számos ökumenikus vendég jelenlétében és a dómban emlékistentiszteletet tartottak. Az emlékünnepségeken részt vett a meggyilkolt Paul Schneider lelkész özvegye is. (ena) INDONÉZIA Indonéziában ma mintegy 300 koncentrációs tábor létezik és becslések szerint kb. 155 ezer a politikai foglyok száma. Az egykori elnök, Szu- karno ellen 1965-ben megszervezett puccs óta egészen napjainkig folytatódnak az elfo- gatások. Ezeket a tényeket említette Ernst Utrecht jelenleg Londonban élő 'indonéz professzor az Amnesty International nevű nemzetközi jogvédelmi szervezet egy Nyugat- Berlinben a Művészeti Akadémián megrendezésre került júniusi információs rendezvényén. Utrecht professzor, azelőtt indonéziai elnöki tanácsadó és parlamenti képviselő volt és a jelenlegi indonéziai kormányt „a lehető legrosz- szabb diktatúrának” nevezte. Adatai szerint a katonai puccs alatt és utána Szuharto tábornok kormányzása idején kb. félmillió embert öltek meg. Utrecht professzor adataival ellentétben korábbi jelentések csak mintegy 50—70 ezer politikai fogolyról tudtak. Az információs rendezvényen Kari Johann Rese, a nyugat-berlini evangélikus egyetemi lelkész hangsúlyozta, hogy a világ ke- resztyénségének komolyan kell venni ezeket az adatokat, hiszen az Egyházak Világtanácsa 1975-re az indonéz fővárosba készül világgyűlést tartani, (epd)
