Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-01-27 / 4. szám

XXXIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1974. január 27. Ára: 2,— forint „Innen visz az úl ezentúl...” Ötven éves a finn-magyar egyházi kapcsolat ÖTVEN ÉVE, 1924 JANUÁR VÉGÉN tartották azt az egy­házi nagygyűlést — amolyan teológiai kongresszusnak is beil­lő országos közgyűlést — Tamperében, amelyre előzetes levél­ben kapcsolatkeresés után meghívták D. ár. Raffay Sándor püspököt is, aki Poámaniczky Pál kíséretében, nagy ünneplés közepette azon részt is vett. A nagygyűlés „Jöjjön el a Te or­szágod.’’ címen megjelent, annak anyagát közlő, több mint 200 oldalas kiadványában külön is kiemelik a magyar vendégek jelenlétét, s közlik Rafjay üdvözlő beszédét. EZ HÁT AZ A BÖLCSŐ, ahonnan ők is, mi is számítjuk a kapcsolatok megszületését. Azóta, ha történelmi eseményekből eredő némi zökkenők, vagy szünetelések voltak is, töretlenül él és gyümölcsözik az egymásra tekintő szeretet s az ebből fakadó törekvés, hogy egymás megismerésében, kölcsönös ta­nulásban egyre közelebb kerüljünk egymáshoz, s egymás hite által gazdagodjunk. Bár a finnugor nyelvész-kongresszusok 1921 óta folynak, s az abban érdekelt nyelvészek folyamatosan végzik a kutató munkát, a két világháború között a „finn ügy” nem tudta a szélesebb közvéleményt mozgatni. Hosszú éveken keresztül a magyar evangélikus egyház ápolta és vitte a széles népré­tegekig a néprokonság gondolatát. Ha Gummerus püspök Raf- fayék megjelenését észak csillaga alatt „széles egyháztörté­nelmi jelentőségűnek" mondotta, a magyar evangélikus egy­házban folyó tevékenység a néprokoni gondolat ápolásában nemcsak történelmi jelentőségű volt, de akkor egyedülálló is. A finn testvémép iránti rokonszenv mai általános kiterjedésű, lombos fájának gyökereinél öt évtizedes távlatban az evangé­likus egyházi kapcsolatokat találjuk. Ugyanígy a finneknél. Akkor, ötven éve, a finn sajtó egyál­talán nem-, vagy csak nagyon óvatos hangvétellel szólt rólunk, de a Kotimaa egymás után közölte a lángoló cikkeket a ma­gyar egyház iránti szerétéiről. Ha az akkori stílust követném, ma így írnék: azóta a finn—magyar egyházi kapcsolatoknak „egyházunk virányait díszítő terebélyes fája nőtt fel” mind­nyájunk szeme láttára. ÖRÖMMEL GONDOLUNK ARRA, hogy ma a közvélemény­ben kitörölhetetlen helyet foglal el a finn—magyar testvéri­ség, s ez egész népünk javára, politikai, gazdasági, kulturális területen egyaránt soha nem látott méretekben gyümölcsözik. Olyan örömmel melengetjük ezt a gondolatot, mint a szülők büszkék gyermekükre, aki túlszárnyalta őket. Olvasom Domo­kos Péter két éve megjelent könyvét a finn irodalom fogadta­tásáról Magyarországon, s az igen alapos bibliográfiai felso­rolásban negyven olyan könyv, kiadvány szerepel, amely ebből az egyházi kapcsolatból született. Ha ehhez hozzá szá­molom azt az ott fel nem sorolt több mint száz cikket, tanul­mányt, amit egyházi lapjainkban csak az utóbbi két évtized­ben e témakörben írtunk, körülbelül helyes vonalakat húztam meg arról, hogy a magunk portáján szemléletünk és monda­nivalónk egyaránt gyarapszik, nö. A MÜLT ÉV MÁSODIK FELÉBEN jelent meg Aimo T. Ni- kolainen püspök beköszönő, terjedelmes püspöki pásztorleve­le, amelyben hat oldalon keresztül foglalkozik magyarországi útjaival s a finn—magyar egyházi kapcsolatokkal. A fejezet címe is sokatmondó, amelybe ez a hat oldal illeszkedik: „egy­ház és társadalom”. Ez a megbecsülő értékelés többünk nevé­nek és tevékenységének jelentős kiemelése mellett nyomaté­kosan foglalkozik D. Káldy Zoltán püspök szerepével a finn— magyar egyházi kapcsolatokban, sőt hangot ad annak a hatá­rokon túlmenő testvéri együttmunkálkodásnak, amelynek ked­ves jele, hogy nemzetközi egyházi gyűléseken mindig meg­keresik egymást biztatásul és erősítésül: vajon nem hiányzik-e az egyetértést jelentő testvér. így ír: „a kapcsolattartás a szo­cialista társadalomban élő lutheránus egyházzal nálunk is az eddiginél fontosabbá tette a társadalmi kérdések teológiai meg­világítását. Káldy Zoltán érdeméül kell számítanunk azt. hogy a kicsiny, csak a lakosság 5%-át kitevő magyar evangélikus egyház azoknak az egyházaknak a sorába került, amelyek sa­játos alapvető kutatásaikkal hozzájárultak az EVT tagegyhá­zai által kívánt szociáletikai és más teológiai kérdések meg­világításához.” Nem alaptalan, ha azt Írom, hogy ehhez idők során a finn testvérek bátorító biztatása is hozzásegített. Két egymástól különböző találkozás számomra szinte jelké­pesen mutatja kapcsolataink jelentőségének ívelését. Harminchat éve annak, hogy Helsinkiben egy tavaszi kora reggeli sétán a parkban a padra mellém ült egy bajuszos öreg­úr. Néhány percig kötetlenül beszélgettünk időjárásról s az egészséges reggeli mozgásról. Csak elbúcsúzva, a kézfogásnál tudtuk meg egymásról, hogy én magyar stipendiáns lelkész vagyok, ö pedig — Kallio, a Finn Köztársaság elnöke. MICSODA ÍVELÉS ettől az „elnöki” találkozástól az. ami­kor Kekkonen államelnök fogadta Káldy püspököt s az állam­közi diplomáciai érintkezésre emelt találkozón cseréltek gon­dolatot a népek megbékélésének „időjárásáról”, s az egészsé­get. biztonságot teremtő „mozgásról” Európában! ÜT EZ, AMIT MEGTETTÜNK. A Kalevalában a megtalált út elhatározott biztosságát jelzi ez a két sor: Agat nyestem, utat leltem, Innen visz az út ezentúl. Most arra emlékeztünk, amikor „utat leltünk”. D. Koren Emil KÁPOSZTA LAJOS BUCKOWBAN A nagyvilág magyarjai — itthon Káposzta Lajos soltvadkerti lelkész január 22. és 25. között Buckowban (NDK) részt vett a Keresztyén Békekonferencia Tanulmányi Bizottságának ülé­sén és beszámolót tartott „Ke­resztyének és egyházak helye a szocialista társadalomban” címmel. A MAGYAROK VILÁGSZÖ­VETSÉGE decemberi ülésén Kárpáti József nagykövet, a Világszövetség főtitkára szá­molt be az 1973. évben folyt munkáról. Általános meglepe­tést keltett az a bejelentése, hogy 1973-ban mintegy ISO ezer külföldi magyar látogatott haza. Országonkénti megoszlás a következő volt: Német Szö­vetségi Köztársaság 70 236; Ausztria: 27 107; USA: 12 568: Kanada: 10 610; Svédország: 7746; Svájc: 6192; Ausztrália: 1377; Brazília: 414 és Argen­tína: 288. A kisebb számokat nem említette. Az utolsó négy évben több mint 500 ezer ma­gyar jött haza rokonlátogatás­ra, illetőleg az országunk je­A Keresztyén Békekonferen­cia tanulmányi csoportjainak egyike, a Nemzetközi Bizottság január 17—21. napjain Buda­pesten tartotta ülését a Ma­gyarországi Egyházak ökume­nikus Tanácsa vendégeként. Az ülés tő témája „A békés egy­más mellett élés politikájának A délafrikai kormány hivat­kozással „a kommunizmus el­fojtásáról szóló törvény” ren­delkezéseire dr. Manas Buthe- lezi professzort, Afrika egyik legismertebb evangélikus teo­lógusát, a Natali Keresztyén Intézet területi igazgatóját öt évre eltiltotta minden nevelé­si és társadalmi tevékenység­től, minden nyilvános szerep­léstől és olyan összejövetelek látogatásától, ahol kettőnél többen vannak. Az ország te­rületét sem hagyhatja el a jö­vőben. A fajüldöző délafrikai kor­mány legönkényesebb módsze­rei közé tartozik az ilyen bí­rósági ítélet nélküli „kiátko- zás”. Ezzel sújtják azokat, akik a hivatalos faji megkülönböz­tetés embertelen politikája el­len föllépnek. Hasonló „kiát- kozás” jelenleg. kereken 400 ember, közöttük fehérek ellen is, folyamatban van. D. Ingo Braecklein thürin- giai püspök elnökletével a Né­met Demokratikus Köztársa­ság Egyesült Lutheránus Egy­háza november 8—9-én tar­totta egyházvezetőségi ülését Berlinben. Részletesen foglal­lenlegi helyzetének jobb meg­ismerésére. Feltűnő, hogy a több mint félmillió hazaláto­gató magyar egyharmad része már a második, illetőleg har­madik nemzedékhez tartozik. Ez utóbbiak arányszáma a ha­zalátogatók között egyre nő. Ez azt is jelenti, hogy a szülök és nagyszülők elbeszélései nyo­mán a már külföldön született gyermekek és unokák érdeklő­dése növekszik az óhaza iránt. Kárpáti József főtitkár be­szélt arról is, hogy a külföldi magyarok hazalátogatása és egyre növekvő érdeklődése a szülőföld, illetőleg az óhaza iránt összefüggésben van egy­felől a külpolitikai, másfelől a belpolitikai helyzettel. A világ­eredményei, az egyházak és ke­resztyének feladatai” volt. Az ülés mintegy 50 résztvevője al­kalmat nyert a magyarországi egyházak életével való ismer­kedésre, képviselőikkel való találkozásra is. A tanácskozás eredményeinek ismertetésére még visszatérünk. Buthelezi professzor 38 éves, Délafrikában, Svédországban és az Amerikai Egyesült Ál­lamokban tanult. Egyedüli af­rikai tagja a Lutheránus Vi­lágszövetség Tanulmányi Bi­zottságának és írásai révén is­mert az egész világon. 1973- ban hosszabb ideig volt a nyu­gatnémetországi Heidelberg egyetemének teológiai fakultá­sán vendégprofesszor. Decem­ber elején történt „kiátkozása” előtt tért vissza az Egyesült Államokból, ahol egy hónapon keresztül nemzetközi küldött­ség tagjaként látogatta végig az evangélikus egyházakat. A Lutheránus Világszövetség elnöke, dr. Mikko Juva pro­fesszor (Helsinki) és főtitkára, dr. André Appel (Genf) a vi­lágszövetség nevében december 7-én tiltakozott Buthelezi pro­fesszor elítélése ellen. (Iwi) koztak a zsinat által kiküldött bizottságnak a lelkészek ordi- nációja új rendjének tárgyá­ban beterjesztett javaslatai­val, valamint az egyes egyhá­zak közötti viszony kérdésé­vel. (ena) politikában — a fennálló prob­lémák és nehézségek ellenére is — az enyhülés folyamata megy végbe. A hidegháborús időszakot felváltotta az enyhü­lés időszaka, amelyben komoly fáradozások történnek a külön­böző társadalmi rendszerekben élő népek békés egymás mel­lett éléséért, sőt együttmunkál- kodásáért. Belpolitikai vonat­kozásban hazánkban a gazda­sági építőmunka szép eredmé­nyeket ért el, az életszínvonal és szociálpolitikai intézkedések nagy figyelmet keltettek kül­földön is és a népesedés po­litikának napirendre tűzése szerte a világon jó visszhangot keltett. Ezek a tényezők két­ségtelen befolyást gyakoroltak a külföldön élő magyarokra is és olyanokat is elindítottak az óhaza . meglátogatására, akik eddig tartózkodóak voltak. A főtitkár beszámolt arról, hogy a Magyarok Világszövet­sége az 1973. esztendőben kü­lönböző rendezvényekkel is se­gítette a külföldi magyarok ha­zalátogatását, illetőleg magyar­ság-tudatának a fenntartását. A legjelentősebb ilyen rendez­vény a II. Anyanyelvi Konfe­rencia volt Szombathelyen. En­nek a konferenciának az volt a lényege, hogy segítse a nagy­világban élő magyarokat ab­ban, hogy anyanyelvűket meg­tartsák és fejlesszék azt. Hi­szen éppen az anyanyelv teszi lehetővé, hogy nemzeti kultú­ránkkal kapcsolatban marad­janak és azt a maguk helyén ápolják is. Mégiscsak más, ha valaki Arany Jánost, Petőfi Sándort, Ady Endrét, Mikszáth Kálmánt, Móricz Zsigmondot magyarul olvassa és nem for­dításban németül, vagy ango­lul. Az anyanyelvi konferen­cián 16 országból 83 külföldi meghívott vett részt. Voltak közöttük a két világháború kö­zött, 1945 után és 1956-ban el­távozottak, különböző világné­zetet és politikai álláspontot valló emberek. A KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MA­GYAROK gyermekei számára a Balaton mellett nyelvtanu­lással egybekötött' gyermek- és ifjúsági táborokat is létesített a Magyarok Világszövetsége. A kéthetes táborokban 237 kül­földi gyermek részesült anya­nyelvi és magyar oktatásban. A középiskolás korúak részére szervezett öthetes sárospataki nyári kollégiumra 43 fiatal jött el. Celldömölkön megrendezték a külföldi magyar néptánco­sok II. hazai fesztiválját, mely­re 6 tánccsoportban 101 kül­földi magyar táncos jött el. Hallgatva Kárpáti József fő­titkár beszámolóját, egyházunk részéről is örömünket fejezzük ki afölött, hogy a külföldön élő magyarok egyre nagyobb számmal látogatják meg szü­lőföldjüket. Jól tudjuk, hogy a hidegháborús korszakban oda­kint egyes körökben árulásnak számított, hogyha valaki láto­gatóba hazajött a Magyar Nép- köztársaságba. Egyesek úgy gondolták, hogy azok az „iga­zi magyarok”, akik nem tar­tanak kapcsolatot országunk­kal. Magam is találkoztam kül­földön olyan magyarokkal ab­ban az időben, akik szíves hi- vogatásomra azt felelték, hogy ők ugyan hazajönnének, de fél­nek. hogy „baráti társaságuk” ezt rossz szemmel nézné. Vol­tak olyanok is. akik azt mon­dották. hogy ők készek kapcso­latot tartani a „magyar hazá­val”. de nem a Magyar Nép- köztársasággal. Pedig nincs más „haza”, mint a Magyar Népköztársa­ság. Nincs elvont „absztrakt” haza, valamiféle „örök haza”, amely független mindattól, ami ma Magyarországon történik. Csak olyan magyar haza van, amely miközben magába öleli a mmt minden történelmi es kulturális értékéiből mindazt, ami előre visz, eközben szocia­lizmust épit a Duna—Tisza tá­ján. Mi ma szétszakíthatatla- nul összelartozónak érezzük a hazát azzal a társadalmi rend­del, amelyet építünk és azzal az új történelemmel, amely 1945. április 4-vel kezdődött el. Mi is nagyon szeretjük Buda­pestünket, a Balatont, a Tiszát, a Dunát, az Alföldet, a Ba­konyt és a Mátrát, de mind­ezeket úgy öleljük magunkhoz, hogy ebben az ölelésben benne van Dunaújváros, Kazincbarci­ka, az új iskolák, óvodák és tudományos intézetek, az újjá­alakult magyar falvak, az új mezőgazdaság és általában az új társadalmi rend. Az a tapasztalatunk, hogy a hazalátogató magyarok is egyre jobban látják, hogy az örök magyar hazát nem lehet töb­bé elválasztani attól a szocia­lista valóságtól, amelyben élünk. Sokan megbecsüléssel és elismeréssel beszélnek építő­munkánk nagy eredményeiről, sőt olyanok is vannak közöt­tük, akik őszintén megmond­ják, hogy „alig akartak hinni szemeiknek, amikor az itthoni valóságot látták”. Nem jelent számunkra különösebb meg­tiszteltetést, hogy a hazaláto­gató magyarok elismerik az építés nagy eredményeit, de an­nak örülünk, hogy azt észreve­szik. Sajnos, a külföldi magyarok között még mindig vannak olyan csoportok és rétegek is, akik nem örülnek annak az enyhülésnek, amely a világpo­litikában végbemegy és szíve­sen tartóztatnák föl ezt az eny­hülési folyamatot, ha rajtuk állna. Vannak olyanok, akik élőszóban és az emigrációs saj­tóban számos ellenérvet hoz­tak fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia ellen. Olyanok is vannak, akik a külföldi katonai csapatok csökkentésével kapcsolatos bé­csi tárgyalásokkal összefüggés­ben fejtettek ki ellenséges pro­pagandát. Találkoztunk ideha­za olyan külföldről érkezett magyarral is, aki csak kritizál­ni és lekicsinyelni tudta azt az építőmunkát, amely ebben az országban folyik és amelyben ő történetesen egyáltalán nem vett részt. Tehát a mások ál­tal végzett munkát értékelte le és elfeledkezett róla. hogy eh­hez nincs erkölcsi alapja. De még sem ezek a jellemzőek, a külföldi magyarok nagyobb többségére. A nagyobb több­ség egyre világosabban látja, hogy a történelem kerekét nem lehet többé visszafelé forgatni és hogy Magyarországon olyan társadalmi rend épül, amely nemcsak a jelent, hanem a jö­vőt is meghatározza. MI AZT SZERETNÉNK, hogy a külföldön élő magyar evangélikus lelkészek és gyü­lekezeti tagok is örömmel őriznék és ápolnák a magyar nyelvet, gazdagodnának nem­zeti kultúránkkal és őszinte, jó kapcsolatot tartanának fenn hazánkkal. Segíthetnének ab­ban is, hogy saját területükön nevelnék a rájuk bízottakat az óhaza megbecsülésére és sze- retetére. Abban is segíthetné­nek, hogy a hidegháború visz- szamaradt gócait ugyancsak a saját területükön igyekeznének felszámolni. Ez különösen is szép szolgálat az egyház em­berei számára. SZÍVESEN LATUNK ITT­HON minden olyan külföldről érkezett magyart, aki őszinte érdeklődéssel, társadalmi ren­dünk megbecsülésével néz kö­rül ebben az országban. Ilye­nek számára nemcsak az aj­tóink, de a szíveink is tárva vannak. D. Káldy Zoltán D. Káldy Mán püspök az országgyűlés külügyi bizottságának tagja Az országgyűlés decemberben tartott téli ülésszakán a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának javaslatára D. KÁLDY ZOLTÁN-t az országgyűlés Külügyi Bizottságának tagjává választotta. Lapunk Olvasói nevében is kívánjuk, hogy ezt a szolgálatát is gyümölcsözően tudja elvégezni. Fogadás a Somogy Megyei Tanácsnál KOCSIS LÁSZLÓ a SOMOGY MEGYEI TANÁCS elnökhe­lyettese február 15-én KAPOSVÁROTT fogadta D. KÁLDY ZOLTÁN püspököt, DR, BAKOS LAJOS református püspö­köt, DUBOVAY GÉZÁT, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyház­megye esperesét és DR. SZIGETHY GYULÁT, a Somogyi Re­formátus Egyházmegye esperesét. A fogadáson jelen volt DR. KASSAI JÁNOS, a Somogy megyei Tanács VB titkára és NAGY ÁRPÁD a Megyei Tanács egyházügyi tanácsosa. A szívélyes beszélgetés során a megyei és egyházi vezetők ki­cserélték gondolataikat a protestáns egyházak Somogy megyé­ben folyó szolgálatáról, a béke munkájáról, a Hazafias Népfront által rendezett papi békegyűlésekről. A Megyei Tanács vezető­sége tájékoztatást adott Somogy megye ipari, mezőgazdasági és kulturális fejlődéséről. A Keresztyén Békekonferencia tanácskozása Budapesten BUTHELEZI PROFESSZOR „KlATKOZASA” NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom