Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-01 / 26. szám

\ Tanít a múlt Kétszázötven éves a hartai gyülekezet Az elmúlt évben több olyan gyülekezetről számolhattunk be, amely kétszázötven éves múltra tekinthet vissza. Ezeket az ünnepeket általában püs­pök-látogatás jellemezte, ahol együtt adott hálát gyülekezet és főpásztor. Ezek a jubileu­mok azonban mindenütt páro­sultak a jövőbe tekintéssel és jövőt építő feladatok elvégzésé­vel. Ebbe a sorba lépett be a hartai gyülekezet is, mely eb­ben az esztendőben ünnepli fennállásának kétszázötven éves jubileumát. Történelem és tanulsága Kétszázötven év! Sok, vagy kevés? Lehet többféleképpen KERESZTYÉN HITÜNK ÉS ÉLETÜNK zsinórmértéke a Szentírás. Ennek egyik alapve­tő tanítása szerint Isten az em­bert a maga képére és hason­lóságára teremtette. A teremtő Isten és a teremtett ember kapcsolatára tömören mutat rá az Apostoli Hitvallás 1. hitága­zata, ugyanakkor annak tartal­mát klasszikusan fejti ki Lut­her Kis Kátéjának idevonat­kozó magyarázata. Ez részle­tekbe menően utal arra, mit kapott a teremtett ember a te­remtő Istentől. Az úgynevezett lelki javak mellett erősen hangsúlyozza a testi javakat, tehát mindazt, ami testi, földi életünkhöz szükséges. Nem kell külön hangoztatnunk: a Szentírás tanításán alapuló hi­tünk szerint a test és a lélek egységéhez hasonlóan szoros összefüggésben állnak a lelki és a testi javak is. Ebben a né­hány sorban feladatunk annak megmutatása, hogy a testi élet és anyagi javak is — éppen a fentiek szellemében — Isten ajándékai. Amikor tehát a jól ismert igére utalunk: „Minden jó adomány és tökéletes aján­dék felülről való és a világos­ságok Atyjától száll alá” (Jk. 1, 17), akkor ez magában fog­lalja azt az igazságot is, hogy a lelki javak mellett a testiek is végső sorban Isten ajándé­kai, röviden: mindent Istentől kaptunk. Sajnos, erről gyakran meg­feledkezünk. Túlságosan is bennünk él annak tudata, hogy testi, földi életünk szükségletei illetve javai kizárólag a mi tu­dásunk, fáradozásunk és mun­kánk gyümölcsei. Könnyen hajiunk arra, hogy elért ered­ményeinket saját erőfeszíté­seink sikereinek tudjuk be. Az ilyen felfogás és magatartás rendszerint odavezet, hogy ön­magunkat állítjuk ebben a vo­natkozásban is a középpontba. Pedig azt is kellene tudnunk, hogy ilyen szemlélet sokszor „vakvágányra” visz, nem is szólva arról, hogy eltávolíthat bennünket «Istentől és ember­társainktól egyaránt. Márpe­dig a Szentírás tanításával és keresztyén hitünkkel ellentét­ben áll az önző, csak önmagá­nak élő, csak a maga javát és érvényesülését tekintő élet­mód. Ha valakinek, úgy éppen a keresztyéneknek tudniuk és vallaniuk kell, hogy „közölünk senki nem élhet önmagának” (1. Kor. 14, 7). Jó, ha ezen a területen is világosan látunk, s ehhez ki­tűnő segítségünkre lehet egy­részt az Apostoli Hitvallás el­ső hitágazatának már említett lutheri magyarázata, mely sze­rint Isten bennünket „a test és élet minden szükségletével és táplálékával naponként bőven ellát”. Ugyanakkor másrészt ide vehetjük kiegészítésül mindazt, ami a Kis Káté har­madik részének — a Mi­atyánknak — negyedik kérése kapcsán a mindennapi kenyér fogalmához tartozik. Így töb­bek között: „...étel, ital, ru­házat ... jó kormány,... bé­kesség, egészség, jó rend ... és ezekhez hasonlók”. MINDENNEK ELFOGADÁ­SA távolról sem jelenti azt, mintha talán le akarnánk be­csülni mindazokat a vívmá­nyokat és eredményeket, ame­lyeket az emberi ész és tudás, a technika és civilizáció, s nem utolsó sorban a becsüle­tesen végzett, lelkiismeretes munka az egyes ember, vagy értékelni. Tény az, hogy az el­múlt kétszázötven évben ha­zánk történelmében sok min­den történt. Elég csak az el­múlt 50—60 évre gondolni! Egy gyülekezet történetében a kétszázötven éves jubileum mindenképpen jelentős állo­más. Harta ... Duna melletti köz­ség, nem mesze Kalocsától. Országszerte ismert ma is ter­melőszövetkezete és a falu gazdagsága, szorgalmas népe. Harta neve először 1289- ben szerepel egy oklevélben. Az akkori helység a mainál egy kicsit északabbra terült el és a 17. században a török hó­doltság alatt pusztult el telje­sen. az egész emberiség javára el­ért. Aki jól ismeri a Szentírást, az tudja, hogy Isten az embert munkára teremtette, s arra, hogy tudásával a maga és má­sok szolgálatába állítsa a ter­mészet erőit és kincseit. A munka szeretele, becsületes, lelkiismeretes végzése hitünk szerint az anyagi javak előte­remtésének nélkülözhetetlen feltétele és tartozéka. Erre utal többek között Pál apostol, ami­kor inti a „rendetlenül élőket”, mondván: „ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2. Ts. 3, 10). Ezzel egyidejűleg azonban azt is valljuk, hogy munkánk végzéséhez, s álta­lában földi javaink megszerzé­séhez szükséges erőt és egész­séget Istentől kapjuk ajándé­kul, e célok és feladatok meg­valósítása érdekében. Ugyanezt valljuk a tudomány és techni­ka terén elért hatalmas ered­ményekkel kapcsolatban is, annak kihangsúlyozásával, hogy ezeket is az egész embe­riség javára kell fordítanunk. A KIS KÁTÉ FENTI IDÉ­ZETE és keresztyén hitünk szerint a „jó kormány, békes­ség, jó rend” is Isten ajándé­ka. Ebben az összefüggésben a jól ismert Rm. 13, 1 kk íráshe­lyen túlmenően az elmúlt év­századok keserű tapasztalatai­ból tudjuk, hogy nem elég megtermelni az anyagi java­kat, hanem azokat igazságosan el is kell osztani. Erről sokat tudnának beszélni azok, aki­ket anyagi vonatkozásban lel- kiismeretleriül, zsarnoki mó­don elnyomtak, kizsákmányol­tak, ugyanakkor legelemibb emberi jogaitól is megfosztot­ták. Jóleső örömmel tapasztal­hatjuk, hogy az utóbbi évtize­dekben számos elnyomott nép nyerte vissza szabadságát és függetlenségét, s életük anyagi színvonala is emelkedőben van. Be fájdalommal kell lát­nunk az imperialista erőknek azon igyekezetét, amellyel to­vábbra is gyarmati, vagy fél­gyarmati sorban akarják meg­hagyni az emberek százmillióit. És az a tény sem hagyhatja békén a keresztyénséget, hogy az emberiségnek egyharmada még ma is éhezik, szellemi és anyagi nyomorban tengődik. Ezen a téren még igen sok a tennivalója a keresztyén egy­házaknak, s mindazoknak, akiknek szívügye az, hogy minden ember emberségéhez méltó módon és színvonalon élhessen anyagi vonatkozásban is. MI CSAK HÁLÁSAK LE­HETÜNK Istennek, hogy olyan kormányt és társadalmi ren­det adott nekünk, amely az el­múlt, közel három évtizedben bámulatra méltó erőfeszítése­ket tett és eredményeket ért el annak érdekében, hogy ha­zánkban ne csak egyesek, vagy egyes rétegek számára legyen elérhető az állandóan emelke­dő életszínvonal, hanem dolgo­zó népünk széles rétegei szá­mára is. Hálásak lehetünk Is­tennek azért is, hogy népünk a szocialista államok táborába tartozik, amelyek óriási áldo­zatokat hoznak békés életünk biztosítása érdekében. Mi ezt is Isten ajándékának tekint­jük, s ezért keresztyén hitünk­ből folyóan, jó szívvel támo­gatjuk egész népünk — benne evangélikus egyházunk — ja­ván fáradozó vezetőinket, szo­cialista társadalmi rendünket. Mekis Ádásn A mai község első telepesei 1720 és 1724 között érkeztek. A község őslakóit elsősorban Württenbergből származó né­metek, valamint francia huge­nották, felvidéki szlovákok és a környékből származó magya­rok alkották. A legerősebb a német hatás volt oly annyira, hogy hozzájuk asszimilálódott a többi és hosszú ideig „sváb” községnek tartották nyilván Hartát. Ez azonban sohasem akadályozta a gyülekezetei és a falut abban, hogy kivegye részét azokból a terhekből és áldozatokból, melyek egész né­pünkre hárultak. Ma már nincs német nyelvű istentisz­telet, mert nincs rá igény. Az őslakosok többsége evan­gélikus volt. Kezdetben egy rögtönzött imaházban egy ta­nító tartott istentiszteleteket, de már 1724-ben önálló lelké­sze van a gyülekezetnek Sza­lag Sámuel személyében. A negyedik lelkész idejében ké­szült el a második imaház. Fabriczy János szolgálata ide­jén, aki a gyülekezet hatodik lelkésze volt, épült a mai tem­plom 1791-1798 között, melyet 1798. október 11-én — 175 éve — szentelt fel Hamaljar János szuperintendens. Hartai iparos szülők gyer­meke, Gallé Andor 50 évig, majd István nevű fia 34 évig szolgált a gyülekezetben, akik­nek szolgálata máig is ható nyomot hagyott a gyülekezet életében. 1963-ig 32 évet szol­gált a gyülekezetben Palotay Gyula, akinek neve irodalmi munkásságán keresztül is or­szágszerte ismert. A mai lel­kész Sárkány Tibor a gyüleke­zet 12. lelkésze. Az itt egészen nagy vonalak­ban felvázolt bepillantás a gyülekezet történetébe arról tanúskodik, hogy kisebb-na- gyobb megingások ellenére is ez a gyülekezet mindig rende­zett viszonyok közt, Istent sze­retve, neki engedelmeskedve akarta végezni szolgálatát az egyházban és népünk között is. A gyülekezet kétszázötven éves jubileumát és a templom­szentelés 175 éves jubileumát a községi ünnepekhez kapcso­lódva június 10-én, pünkösd­kor ünnepelte a gyülekezet. Méltó megemlékezés A jubileumi ünnepre, a há­laadó istentisztelet szolgálatá­nak elvégzésére a gyülekezet meghívta D. Káldy Zoltán püspököt, akit elkísért felesé­ge is. „Nekem ma a Deák téri gyülekezetben kellene prédi­kálnom, de úgy éreztem, hogy olyan jelentős ez a kettős év­forduló, hogy ide kellett el­jönnöm” - mondta a közgyűlé­sen a püspök. Ezzel is jelezve azt, hogy milyen nagyra érté­keli nemcsak a kétszázötven éves múltat, hanem a hartai gyülekezet szolgálatát is. Az istentiszteleten az igehir­detés szolgálatát Ezékiel 36, Egyházunk Külügyi Bizott­sága 1973. május 19-én D. Káldy Zoltán püspök elnökle­tével ülést tartott. A Német Demokratikus Köztársaságban járt egyházi és diakóniai kül­döttségek tagjai beszámoltak útjukról, majd az Európai Egy­házak Konferenciája elnöksé­gének Siófokon tartott ülésé­ről tett jelentést D. dr. Ottlyk Ernő püspök. A Lutheránus Világszövetség Egyházi Együtt­működési Bizottsága chilei üléséről D. Káldy Zoltán püs­pök, a Keresztyén Békekonfe­rencia bizottsági üléseiről pe­dig dr. Vámos József dékán és 26—27 alapján végezte a püs­pök. Igehirdetésének első ré­szében visszapillantott a múlt­ra, értékelve a gyülekezet múltbeli szolgálatát és a két jubileumot, majd arról szólt, hogy a két jubileumot egy harmadik, egy még nagyobb jubileum öleli át, pünkösd, Jé­zus Krisztus anyaszentegyhá- zának születése. Majd arról beszélt a püspök, hogy nem le­het ünnepelni három ilyen óriási dátumot hálaadás nél­kül, hogy mind eddig megtar­totta Isten a gyülekezetei és az egyházat. Végül arra hívta fel figyel­met, hogy az igazi jubileum mindig alkalom a megújulás­ra, vagyis a „kőszívnek” a ki­cserélése „hús szívre”, mely azt jelenti, hogy hátat fordí­tunk hitetlen és önző életünk­nek és elfogadjuk Istent Iste­nünknek, Atyánknak, és a sze­retet gyakorlása határozza meg életünket. Ha ezt megte­szi a gyülekezet, akkor van jö­vendője is! Az istentisztelethez csatla­kozó közgyűlésen először Sár­kány Tibor lelkész ismertette a gyülekezet és templom tör­ténetét, majd egy szavalatot hallgatott meg a gyülekezet, Palotay Gyula: „A hartai evangélikus egyházközség fennállásának 240 éves jubile­umára” címen, Közel Mária előadásában. Végül D. Káldy Zoltán püspök adta át Ma­gyarországi Evangélikus Egy­ház köszöntését. Istentisztelet után megte­kinthettük a gyülekezet kiállí­tását, melyben szép elrende­zésben láthattuk a kétszázöt­ven év emlékeit, jegyzőköny­veit, emlékeit, melyek szépen reprezentálták a gyülekezet életét. Ezt követően a község által szervezett Néprajzi Múzeum­ban tekinthettük meg a hartai nép eredeti népviseletét és használati eszközeit igen ízlé­ses kiállítás keretében. Bizakodással előre Aki részese lehetett az ün­nepségnek, örömmel állapít­hatta meg, hogy olyan gyüle­kezettel találkozhatott, mely­nek nemcsak jelentős és gaz­dag múltja van, hanem virág­zó jelene is. Rendszeresen és szép számban járnak tem­plomba. Állandóan gondja van a gyülekezeteknek templomára és annak berendezésére. Úgy tűnik, hogy biztosítva van a gyülekezet jövője is. Ez azon­ban csak úgy lesz realitás, ha a gyülekezet minden egyes tag­ja komolyan veszi a jubileumi figyelmeztetést, hogy teljes szívvel ragaszkodik Istenéhez és forrón, kikötések nélkül fe­lekezeti és világnézeti különb­ségek nélkül gyakorolja a sze- retetet kis és nagy körben egyformán. If j. Kendeh György dr. Selmeczi János igazgató számolt be. A Lutheránus Vi­lágszövetség és a Vatikán kö­zött folytatott tárgyalásokra alakított vegyes bizottság ülé­sének eredményeit, dr. Ha­fenscher Károly, az európai evangélikus és református egy­házak közötti együttműködést célzó ún. „Leuenbergi Kon­kordia” megszövegezésével foglalkozó konferencia tárgya­lásait pedig Ifj. Harmati Béla külügyi titkár ismertette. A Külügyi Bizottság megbeszélte az egyházunk előtt álló kül­ügyi feladatokat is. Isten sáfárai vagyunk Mindent Istentől kaptunk Pákolits István: Négysorosak Jóvátehetetlen Á halottnak most nyújtana kezet. Szívesen szülne, de már nem lehet. A levél hull, későn kapkod az ág. Amit nem mondtál, holnap mondanád. Modern Össztáncra járó lányok előtt sikere van új frizurádnak; de lemaradsz egy évszázaddal, amikor kinyitod a szádat. (A József Attila díjas költő „Jel” című 1971-ben megjelent kötetéből). _______________________ ÜL ÉSEZETT * egyhazunk külügyi bizottsága * Jó utat, béke! A háború egyik szörnyű vonása az, hogy a szemben álló fe­lek között megszűnik minden normális emberi kapcsolat. Van­nak ugyan és kell is hogy legyenek ebben a természetellenes helyzetben is olyan erkölcsi normák, amelyek betartása köte­lező, de az alapvető szándék: a másik fél végleges legyűrése, csak a kölcsönös félelmet táplálhatja, növelheti. A háborúban ezért nem lehet, képtelenség egymással „szót érteni”, itt a fegyverek beszélnek, miközben az ember retteg még a ki­mondott szótól is. UGYANAKKOR ÉPPEN AZ ELMÚLT HUSZONEGY- NÉHÁNY ESZTENDŐ bizonyos időszakaiban tapasztalhattuk keserűen azt, hogy még a békét is megmérgezheti egy egyfajta hidegháborús légkör. Az, amikor a háborúban el nem ért cél­jait az imperialista világ „finomabb” eszközökkel próbálta el­érni. Amikor a különféle mesterkedések révén megintcsak el­lehetetlenültek a normális emberi kapcsolatok, amikor nem ve­zetett út az egyik ország fővárosából a másikba. Az utat fel­égették a gyűlölködő szavak s a nem egyszer kirobbantott „he­lyi” háborúk. Rágalmak áradata zúdult ránk, a szocialista tá­bor országaira, népeire s sokszor politikai-gazdasági zsarolás­sal próbáltak bennünket utunkról letéríteni, ha nem védeke­ző háborúra kényszeríteni. DE EZEKBEN A NEHÉZ ÉVEKBEN IS ÉLT az egyszerű em­berekben az a remény, hogy egyszer mindez megváltozik s vol­tak vezetőink, politikusaink, akik ennek az embertelen légkör­nek az elosztásán fáradoztak. Nem volt könnyű feladat, úgy- annyira nem, hogy sokszor úgy látszott: az ellentmondásokat könnyebb lenne fegyverekkel „feloldani”, mintsem emberi szó­val, a tárgyalások segítségével megoldani. A BÉKÉNEK ÉPPEN AZ A LEGJELLEMZŐBB VONÁSA, hogy még az egymással ellentétes véleményen levő, ellentétes politikai meggyőződésű emberek is barátságra nyitott kézzel indulnak el egymás felé — fegyvertelenül. Mindehhez azonban egy az eddiginél másabb, a mi vezetőink által már régen meg­mutatott útra, a kölcsönös megértés lehetőségére volt és van szükség. Arra, hogy a világnak a másik részén is megértsék: Földünk és az egész emberiség közös érdeke az, ha a legfonto­sabb kérdésben — a béke állandósításának kérdésében — meg tudunk egymással egyezni. MA ENNEK AZ IDEJÉT ÉLJÜK. Azt élhetjük át, hogy a két világrendszer vezetői, politikusai előtt út nyílott: a megértés, az egymás megbecsülésének útja. Az ezen az úton megtett lépé­sek eredményei igen szépek és biztatóak: Vietnamban véget ért a háború, lehetőség nyílott arra, hogy Európában véglegesen megszilárduljon a béke és a népek biztonsága, hogy a vezető hatalmak államférfiai a tárgyalóasztalhoz ültek, hogy egymást országaikban felkeresik. Mindezek láttán pedig az a reménység élhet bennünk, hogy a béke szándéka, a békét akaró népek és tömegek ott is megta­lálják majd az utal, ahol ez ma még nehéznek tűnik s ott is nyílik mód a tárgyalásokra, ahol erre a kapitalista világ vezetői ma még nem akarnak alkalmat adni. Addig is: jó utat, béke! Dr. Vámos József Szép ünnep Nógrádon A Börzsöny-hegység lábai­nál, a megyének nevét adó vár tövében fekszik Nógrád köz­ség. Lakóinak szorgalmát, igyekezetét és emelkedő élet­szintjét tükrözik az egymás­után épülő-szépülő házak, a rendezett virágos utcák, az egyre szaporodó gépkocsik. Szentháromság vasárnapján kedves és bennsőséges ünnepe volt a lélekszámra nem nagy, de lelkes és összetartó gyüle­kezetnek. Ezen a vasárnapon az egyházmegye esperese Gar- tai István hirdette az igét és vezette be az ünnepi közgyű­lést, melynek keretében kö­szöntötte a nógrádi gyülekezet lelkészét, Kűhn Ernőt, aki húsz éve végzi szolgálatát Nógrádon és életének hatvana­dik évét tölti be. A gyülekezet gondnoka, Do­bos Vincze szívből jövő meleg szavakkal emlékezett meg lel­készük szolgálatáról és a ket­tős évforduló alkalmából át­nyújtotta a gyülekezet tagjai­nak adományát. Nagyon kedves színfoltja volt az ünnepségnek az ifjú nemzedék köszöntője. Krikó Erzsiké, Andrásik Zsuzsi, Mol­nár Tibor, Uhlia Zsuzsi és Molnár Zsuzsika verses kö­szöntőket, versbe foglalt imád­ságot mondtak és átnyújtották virágcsokraikat. A presbitérium tagjai egy- egy bibliai igével, kézfogással és testvéri csókkal köszöntöt­ték lelkipásztorukat. Az üdvözlések sorát Gartai István esperes zárta, aki évfo­lyamtársát köszöntve a jubi­lánsban személyes jókívánsá­gát elmondva tolmácsolta még az egyházmegye és a Lelkészi Munkaközösség üdvözletét is. Végül Kűhn Ernő lelkész köszönte meg az üdvözléseket és jókívánságokat, a gyüleke­zet szeretetét, hűségét és áldo­zatkészségét. Egyháztörténeti naptár Július Huszonöt éve, 1948 nyarán jelent meg D. dr. Prőhle Ká­roly egyetemi tanár, teológiai professzornak „A hit világa” című dogmatikakönyve. A nagynevű tudós és ökumeni­kus vezéregyéniség élete alko­nyán írt művéből a személyes hit melege és az evangéliumi tanítás tisztasága sugárzik ma is felénk. 14. Négyszázötven, éve, 1523, július 14-én jelent meg Zwingli egyik jelentős refor­mátort irata, amely az első zürichi disputáción elhangzott alapvető tételeit összegezi. 19. Százhuszonöt éve, 1848.. július 19-én választotta meg a Tiszai Evangélikus Egyházke­rület Eperjesen Pákh Mihály iglói főesperest püspökké, Jo- zeffy Pál utódjává (t 1858). 26. Kétszáznegyven éve, 1733. július 26-án született Bécsben Schröckh Mátyás wit­tenbergi egyháztörténész pro­fesszor, Bél Mátyás unokája (+ 1808), 35 kötetes német nyel­vű Keresztény Egyháztörténe­te és 10 kötetes újkori egy­ház története alapján írta Kálniczky Benedek sárospa­taki református professzor a „Közönséges Keresztyén Egy­háztörténettan” című kétköte­tes munkáját 1848-ban. 29. Tíz éve, 1963. július 29— augusztus 11. között tartotta a Lutheránus Világszövetség ne­gyedik nagygyűlését Helsinki­ben. Az első három nagygyű­lés színhelye Lund (1947), Hannover (1952), Minneapolis (1957), az eddig utolsóé pedig 1970-ben Evian volt. Dr. Fabiny Tjbor J. S. BACH műveiből orgonaest lesz jú­lius 6-án, pénteken és jú­lius 9-én, hétfőn este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. „A FUGA MŰVÉSZETE” (II. rész) Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Meixner Mihály Jegyek ára: 12. — Forint. J > J

Next

/
Oldalképek
Tartalom