Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-02-18 / 7. szám
# XXXVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1973. február IS. Ara: 2.— Forint •• ' Öregek egyedül Nem mehetünk el szó nélkül Sólyom József „A társadalom az öregekért” című írása mellett, amely a Népszabadság január 19-i számában jelent meg. Felelősséggel és meleg szívvel elemzi azt a tényt, hogy Magyarországon 2 millió olyan ember él, aki a nyugdíjas korhatárt elérte, illetőleg meghaladta. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik ember 60 éven felült. Mindez azért lehetséges, mert a jobb egészségügyi és szociális ellátás következtében meghosszabbodott az átlagos életkor. Jelentős eredménynek kell tekintenünk, hogy a 60 éves életkor ma már nem jelenti általában a „halál küszöbét”. A cikkíró közöl két olyan adatot a statisztika kimutatása alapján, amelyre most különösen is fel kell figyelnünk. Az egyik adat az, hogy hazánkban 300 ezer idős ember él magára maradotton. A másik jellemző adat. hogy közülük minden második 70 éven felüli! összegezzük tehát; 150 ezer 70 éven felüli ember él egyedül, köztük nem egy magával tehetetlen, önmagát ellátni nem tudó öreg. Ezek a számok olyanok, amelyek mind társadalmunkat, mind az egyházakat nem egyszerűen megmozdulásra, hanem gyors cselekvésre hívják. Nehéz lenne a 300 ezer egyedül élő öreg ember magára maradottságának okát kikutatni. Nyilván sokan vannak közöttük özvegyek. Másoknak nem volt gyermekük. Ismét másoknak volt gyermekük, de meghalt — talán éppen a háborúban — és egyéb hozzátartozóik már nincsenek. Vannak köztük olyanok, akiknek gyermekeik elhagyták Magyarországot az elmúlt negyedszázadban és most a gyermeki szeretetet mindössze „dollárokkal” akarják pótolni. Sajnos, nem kevés van közöttük olyan, akiknek ugyan ebben a hazában élnek a gyermekeik, de szinte „rá se nyitnak” öreg szüleikre. hozzátartozóikra. Lehet olyan is köztük, aki viszont nem fogadta el gyermeke számára, is nyitott otthonát, mert „inkább él egyedül”, minthogy elfogadr ja gyermekei gondoskodását. államunk messzemenően törekszik az öregekről VALÓ GONDOSKODÁSRA. Az intézményes gondoskodás sorában ki kell emelnünk a társadalombiztosítás előnyeit, az ingyenes orvosi ellátást. A nyugdíjkorhatáron felüliek 73%-a rendszeres nyugdíj járulékot kap. Azok. akik már nem tudták megszerezni a nyugdíjjogosultságot öreg koruk miatt — elsősorban mezőgazdasági dolgozók — a községi és városi tanácsokon kérész^ tül segélyezésben részesülnek. Rendelkezésre áll 227 szociális ptthon, amelyben 25 476 öreg él az 1971-es statisztikai kimutatás szerint. 418 napközi otthon áll az öregek rendelkezésére, melyekben 11 ezer idős ember kap ellátást és lehetőséget arra, hogy nehéz magányából szabaduljon. Több városban és községben megszervezték már a magukra maradt öregek házi gondozását is. Minderről csak hálával és elismeréssel beszélhetünk. Ugyanakkor mindannyian érezzük, hogy még mindig nem elég áz, amit az öregekért, elsősorban a magukra maradottakért államunk és társadalmunk eddig tett. Sokuknak kevés a nyugdíja. Igen sokan hiába próbálnak felvételt nyerni a szociális otthonokba, egyelőre még nincs elegendő férőhely. Nyilván sok tennivalója van még államunknak és társadalmunknak az öregekért. DE VAN TENNIVALÓJA AZ EGYHÁZAKNAK és köztük evangélikus egyházunknak is. Az utóbbi években igen sokat beszéltünk arról, hogy gyülekezeteinknek „diakóniailag strukturált" gyülekezeteknek kell lenniük. Ez közelebbről azt jelenti, hogy minden gyülekezeti tagnak szolgálnia kell a másikat és a gyülekezeten kívül minden embert, aki arra rászorul. Hiába folyik szépen a liturgikus istentisztelet, hangzik hangosan az ének és szól szépen a prédikáció, ha a gyülekezet tagjai elnézik a magukra maradt öregek bajait és nem igyekeznek segíteni nekik. Ebben az esetben az egész istentisztelet kárba veszett! KÖZTUDOMÁSÚ, HOGY EGYHÁZUNKNAK VANNAK SZERETETINTÉZMÉNYEI, melyekben, mintegy 600 öreg és beteg gyermek kap gondozást, örüljünk, hogy szeretetintézmé- nyeink végezhetik szolgálatukat. De ezeknek a szolgálata ma nem elég! Egyházunkban is igen sok olyan öreg van, aki a túlzsúfoltság miatt pem kerülhet be valamelyik szeretetintézmény- be. Az is problémát jelent, hogy számos gyülekezet úgy akar „szabadulni” a magukra maradt öregektől, hogy minden erővel igyekeznek őket valamelyik szeretetintézményükbe felvetetni, hogy így „ne legyen velük gondjuk”. Most ne is szóljunk azokról a családokról, akik minden összeköttetést megragadnak, hogy „öregektől mentes” otthonuk legyen és szeretetintézmé- nyeink vegyék magukra azoknak a gondját, akikről pedig a gyerekeknek és az unokáknak kellene gondoskodniuk. Az intézményes öreg-gondozás azonban egyáltalában nem elegendő. Erősíteni kell a „házi gondozást”. Egy gyülekezeten belül nem szabad megtűrni, hogy legyen olyan magára maradott öreg, akire senki nem főz, nem mos és nem takarít. Minden gyülekezetben van olyan idős ember, aki a nálánál még idősebbet időnként meglátogathatja és a legszükségesebb életfeltételeiről gondoskodhat. A HAZAFIAS NÉPFRONT KERETÉBEN a gyülekezetek felajánlhatják szolgálatukat a községi és városi tanácsoknak. Vállalhatnak házi látogatásokat a társadalom szervezésében is. Történhetik ez úgy, hogy vállalják a társadalmon belül éppen az evangélikus öregek házi gondozásban részesítését. De nem minden esetben kellene megmaradni a felekezeti határokon és korlátokon belül, hanem bátrabban kellene kilépni a társadalomba, hiszen minden ember felebarátunk felekezetre, világnézetre és fajra való tekintet nélkül. Anyagilag is az eddiginél többet kellene áldozniuk a gyülekezeteknek öregjeik ellátására. Több esetben egyenesen kívánatos, hogy az egyedül élő, beteg emberek rendszeres havi segélyben részesüljenek. Segélyben, amelyre feltétlenül számíthatnak és amelynek segítségével pótolhatják hiányaikat. Jézus Krisztus ma elsősorban a magukra maradottak mellett van, mert ö mindig azon segít elsősorban, aki árva, öreg, lelki és anyagi problémákkal küzd. Szolgálatát viszont mindig embereken keresztül végzi. Ma egyházunkban a „diakóniailag strukturált” gyülekezeteken keresztüli a Káldy Zoltán A jubileumokról, az elvándorlásról, a gyülekezetek társításáról, az anyagi problémákról tárgyalt az Országos Esperesi Értekezlet Az elmúlt időszakban több alkalommal is használtuk a „történelmi jelentőségű”, „fontos”, „döntő” jelzőket egy-egy közegyházi eseménnyel, határozattal kapcsolatban. Valóban az a meggyőződésünk, hogy túlzás nélkül alkalmazhattuk ezeket a jelzőket még akkor is, ha esetleg a kifejezések idővel megszokottakká válhatnak. Az Országos Esperesi Értekezlet január 30—31-én az Országos Egyház Üllői úti szék- háza tanácstermében tartott ülésével kapcsolatban is el kell mondanunk, hogy az elmúlt negyedszázad tapasztalatainak nagyon alapos kielemzése nyomán egyházunk elkövetkező 10 évére, de joggal mondhatjuk évtizedeire nézve tett alapvető megállapításokat, és hozott a gyülekezetek és egész egyházunk jövendő életét, feladatait, szolgálatát meghatározó döntéseket. ...mindkét vállunkkal... Dubovay Géza, a somogy— zalai egyházmegye esperese Zsolt 37, 5 verse alapján elmondott igehirdetése volt a kétnapos tanácskozás „nyitánya”. Most, az új esztendő indulásakor, feladataink, tennivalóink számbavételekor, s talán erőtelenségünk érzésében arra az Istenre nézhetünk, akinek kezében vannak az utak: a történelem alakulása, a világ sorsa, drága magyar népünk szép jövendője, magyarországi evangélikus egyházunk holnapja, gyülekezeteink, lelkészi szolgálatunk öröme és szépsége, nehézségei és küzdelmei is. Ha igaz az, hogy hinni any- nyit jelent, mint követni Istent „a szeretet mozgásában”, akkor a mi számunkra ez most nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy nekünk örömmel és vidáman szabad és kell ennek a szeretetnek a dinamizmusába beállni. A 15 vagy 9 évvel ezelőtt (Budapesten és Pozsonyban) meghirdetett diakó- niai teológiát nemcsak prédikálnunk szabad és kell, de mind a két vállunkkal, egész szívünkkel és teljes erőnkkel vállalnunk és csinálnunk kell azt — mondotta többek között igehirdetésében az esperes. A közvetlenül előttünk álló, illetve már megkezdett esztendő jellegét és feladatait meghatározzák azok a kiemelkedő jubileumok, amelyekről a közelmúltban többször is történt utalás lapunkban. Jubileumok Dr. Ottlyk Ernő püspök előadásában szólt egyházunk 450 éves jubileuma gyülekezetekben való megünnepléséről. Szólt egyházunk történetének főbb vonásairól, és arra kérte az espereseket, hogy a lelkészi munkaközösségekben tegyék a lelkészek szívügyévé a gyülekezeti megemlékezéseket az általa vázolt szempontok szem előtt tartásával. Akkpr járnak el helyesen a lelkészek, ha a gyülekezetekben tartandó előadásaikban elsősorban vázolják egész egyházunk 450 éves múltjának jellemző vonásait, majd ehhez kapcsolódóan szólnak saját gyülekezetük történetéről, a gyülekezetek megalakulásáról, és azokról a főbb eseményekről, amelyek gyülekezetükben a történelem folyamán végbementek. Az ilyen előadások igazolni fogják, hogy amikor egyházunk és gyülekezeteink jól látták feladatukat, akkor az evangélium tiszta hirdetésével párhuzamosan örömmel szolgálták az egész nép fejlődését. Ugyancsak D. dr. Ottlyk Ernő püspök emlékezett meg Petőfi Sándor születésének 150. jubileumáról. Szólt arról, hogy Petőfi egyházunkban nem elsősorban mint „vallásos ember” játszott nagy szerepet, hanem példa lehet minden evangélikus ember számára, hogy az evangélikus családból származó Petőfi Sándor milyen közéleti felelősséggel, igazi ha- zafisággal és a nemzetköziség érzésének ébresztésével végezte el szolgálatát. Jó volna, ha minden magyar evangélikus gyülekezetben megemlékeznének a jubileum alkalmából a legnagyobb magyar költőről, és a megemlékezés során ébresztenék az előadók az igazi hazafiság, a forradalmiság és a nemzetköziség szellemét. Budapesti egyházi személyiségeket fogadott hivatalában Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, akiknek az időszerű városfejlesztési kérdésekről adott hosszabb tájékoztatót. Tájékoztatójában kitért a főváros lakás- építési, közlekedési, kulturális, egészségügyi terveire, valamint a távlati fejlesztési tervekről nyújtott bő tájékoztatást a jelenlevőknek. Az előadást eszmecsere követte, amelyben egyházunk részéről felszólalt D. Káldy Zoltán püspök. Rajta kívül felszólalt még dr. Bánk József római katolikus megyés püspök, Szamosközi István református püspök, dr. Ferencz József unitárius püspök, dr. Semtey László budapesti érseki helytartó, dr. Seifert Géza a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke, dr. Berki Feriz görögkeleti ortodox esperes, és Palotay Sándor a Szabad- egyházak Tanácsának elnöke. D. Káldy Zoltán püspökön kívül egyházunk részéről a Fővárosi Tanács elnökének tájékoztatóján részt vett még D. dr. Ottlyk Ernő püspök, Karner Ágoston országos főtitkár, dr. Prőhle Károly a Teológiai Akadémia prodékánja, D. Koren Emil és Virágh Gyula budapesti esperesek és Blázy Lajos újpesti lelkész. A találkozón részt vett még dr. Horváth Richárd templomigazgató, a budapesti katolikus papok békebizottságának elnöke, Mag Béla c. apát, az Opus Pacis ügyvezető igazgatója, dr. Várkonyi Imre kanonok, az Actio Catholica igazgatója és más vezető egyházi személyiségek. A találkozón megjelent Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr. Trautmann Rezső, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnöke. Öröm volt hallani azokról a százmilliókról, amit szép fővárosunk fejlődésére fordít a fővárosi tanács. Lakótelepek adnak új otthont ezreknek és ezreknek, modern közlekedési eszközökön utazhatunk és új bölcsődék és óvódák gondozzák kicsinyeinket. S mindezek a fővárosban élő evangélikus keresztyének holnapját is szépítik és életüket gazdagítják. De hogy a gazdag és szép tervek megvalósuljanak, althoz mindnyájunk megfeszített ereje és jó munkája szükséges. Elvándorlások D. Káldy Zoltán püspök az 1971-ben bekért demográfiai kérdőívek alapján első előadásában a gyülekezeti tagok elvándorlásáról szólt. Közölte, hogy a lelkészek kimutatása szerint az 1950—1970 közötti 20 esztendőben a lelkészek felbecsülése szerint kerek számban 45 ezer evangélikus vándorolt el korábbi gyülekezeti helyéről, és ment el más városokba és falvakba. (Ebben a számban nem foglaltatik benne a korábbi német és szlovák nemzetiségű gyülekezeti tagok kitelepítése.) E szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjainak 10 százaléka változtatott lakóhelyet. Viszont, arra a kérdésre, hogy a gyülekezetekben mennyi az utolsó 20 esztendőben bevándorolt új gyülekezeti tagok száma, a lelkészek összesen 17 ezret jelöltek, meg. Ez azt jelenti, hogy megközelítőleg 30 ezer gyülekezeti tag „eltűnt”. Ez pedig több, mint legnagyobb gyülekezetünknek, a békéscsabainak a lélekszáma. A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy mind a lelkészek, mind a gyülekezeti tagok a két világháború között megszokták, hogy a gyülekezet családjainak, illetőleg tagjainak száma alig változik. Most sokakban „vészérzetet” váltott ki ez a nagy mozgás. Ez azonban összefügg azzal, hogy Magyarországon az utolsó negyedszázadban megváltozott a gazdasági élet szerkezete, igen nagy méretű iparosodás megy végbe, és igen sok ember vándorolt el ennek következtében faluról városba. „Agresszió” igénybevétele nélkül meg kell kísérelnie a lelkészeknek, hogy az új helyekre vándorolt evangélikusokat megtalálják, és amennyiben azok azt igénylik, bekapcsolják őkét új helyükön az evangélikus gyülekezetbe. A kimutatások szerint különösen is sokan vándoroltak a következő helyekre: Budapest, Dunaújváros, Oroszlány, Pécs, Zalaegerszeg, Komló, Dombóvár, Szekszárd, 'Székesfehérvár, Szeged, Kaposvár, Orosháza, Miskolc, Ózd, Kazincbarcika, Tatabánya, Mosonmagyaróvár, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Ajka, Pápa, Várpalota, Szombathely, Ceíldömölk. Gyülekezetek társítása A demográfiai kérdőíveken az a kérdés is szerepelt, hogy a lelkészek véleménye szerint saját gyülekezetük fenntartható-e önálló gyülekezetként a következő 10 esztendőben. Erre a kérdésre is őszintén válaszoltak a lelkészek. Többen ta- kargatás nélkül megírták, hogy csak akkor tartható fent gyülekezetük, ha jelentős közegyházi segélyt és államsegélyt kap, ha ez nem biztosítható, önállóan nem tud fennmaradni. D. Káldy Zoltán püspök második előadásában nagyon egyértelműen beszélt arról, hogy több gyülekezet összevonása feltétlenül szükséges a következő 10 esztendőben. Megemlítette, hogy a két világháború között olyan sok lelkész végzett a Teológián, hogy több esetben a püspökök nem is tudták őket elhelyezni, hogy mégis szolgálathoz jussanak, egy-egy nagyobb gyülekezet szórványterületén néhány száz lélekkel önállósították. Ezek a gyülekezetek egyfelől a nagy „népvándorlás” miatt legyengültek, a tanyák felszámolása miatt több esetben szinte eltűntek. Ehhez kell számítani még azt is, hogy a német és szlovák nemzetiségű evangélikusok egy részét kitelepítették a két Németországba, illetőleg Csehszlovákiába. A lelkészek száma is csökkent, noha még mindig több lelkészünk van aránylagosan, mint a legtöbb Nyugaton élő evangélikus egyházban. Azt sem lehet letagadni, hpgy az „elvilágiasodás" — mint szerte a világon — nálunk is ismerős. Ezeknél az okoknál fogva, több gyülekezetünk lélekszáma csökkent. Közben Magyarországon a fel- szabadulás óta az úthálózat jobban kiépült, a közlekedés nagyon megjavult és ennek következtében a lelkészek a távolabb eső gyülekezeteket is könnyebben érhetik el. Ma már egyszerűen luxus, hogy ha egymástól 5—10 km-re eső gyülekezeteknek — melyeknek 200—300 tagja van — önálló lelkészi állása van. Egy lelkész is el tudja látni a szolgálatot ilyen esetekben modem közlekedési eszközökkel. Mindezt átgondolva —javasolta a püspök —, hogy gyorsítsák meg az összevonásokat, és alakítsanak ki olyan lelkészi körzeteket, amelyekben egy lelkész több gyülekezet gondozását is el tudja látni. Fontos az, hogy az evangélium az összevont gyülekezetek minden tagjához megérkezzék, a lelkipásztori gondozás és a diakóniai szolgálat folyjék. Az Országos Esperesi Értekezlet megbízott egy kis bizottságot az összevonások ésszerű megtervezésére. Anyagi problémák Kamer Ágoston főtitkár —' ugyancsak a demográfiai kérdőívek alapján előadást tartott a gyülekezetek áldozatkészségéről. Valamennyi gyülekezetről kimutatta, hogy milyen áldozatokat hoz egyházfenntartói járulék, offertorium és céladományok címén. Kitűnt, hogy főbb gyülekezetünk van, amelyek messze elöljámak az áldozatkészségben, ugyanakkor igen nagy azoknak a gyülekezeteknek a száma, amelyeknél az adakozás egyáltalában nem mondható „áldozatf’-hozatal- nak. A főtitkár szólt arról, hogy gyülekezeteinket, közegy- 1iázi intézményeinket, Teológiai Akadémiánkat, szeretetin- tézményeinket csak úgy tudjuk fenntartani, ha a gyülekezeti tagok mindegyike legalább évi 120—130 forintot ad önkéntesen egyházi célra. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb gyülekezetben kétszeresére kell emelni az egyházfenntartói járulékot. Ez azonban egyáltalában nem nagy összeg, hiszen mindössze 1 napszám! A Magyar- országi Evangélikus Egyház tehát minden felnőtt közgyűlési tagjától évi 1 napszámot kér az egyház számára. Mivel „adókivetés” egyházunkban nincs, önkéntes ajándékképpen kérjük ezt az egyháztagoktól. Az értekezlet további részében D. Káldy Zoltán püspök tájékoztatta egyházkormányzatunk vezető embereit a sőrém következő hazai és külföldi egyházi eseményekről, és az azokkal kapcsolatos feladatokról. A felszólalásokban kiemelkedően gazdag együttlétet az egyes országos egyházi szakterületekről adott tájékoztatás egészítette ki, majd Szabó Lajos esperes igehirdetésével ért .véget az értekezlet,
