Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-16 / 50. szám

Hálátlanok mi nem leszünk Százhetvenöt éves a kölesei templom 55 Már a tatárjárás idején is szerepel Kötcse. Régi község. A török dúlas alatt azonban majdnem teljesen elpusztul. Mindössze két ház marad a tö­rök után. 1730-ban érkeznek ide Thüringiából telepesek, és bújnak meg a somogyi dom­bok között, hogy itt, védett he­lyen szabadon gyakorolhassák vallásukat. 1740-ben fatemplo­mot építenek, amit 1745 kará­csonyán az akkori, veszprémi római katolikus püspök fel­égettet. Ötven évig lelkész nélkül él a gyülekezet. Tabra járnak istentiszteletre és az apák tanítják gyermekeiket a hit igazságaira. 1797. áprilisában végre el­kezdhetik a templomuk építé­sét. 1798. november 21-én. Nagy István szuperintendens végre felszenteli a templomot. Ettől kezdve van itt állandó lelkészi szolgálat is. Éppen százhetvenöt éve en­nek. A gyülekezet méltókép­pen akarta megünnepelni ezt a jubileumot és arra kérte D. Káldy Zoltán püspököt, hogy ebből az alkalomból látogassa meg a gyülekezetét és szolgál­jon közöttük. Vándorúton vagyunk A jubileumhoz legközelebbi vasárnapon került sor az ün­nepségre. A gyülekezet nagy szeretettel készült erre az ün­Hasznos segítség könyvtárosainknak Ez év január 10-én nyílt meg az egyházi könyvtárosok szak­tanfolyama, amint hírül adtuk annak idején. A tanfolyam, mely a hallgatóitól magas kö­vetelményeket kívánt, de gaz­dag elméleti és gyakorlati is­mereteket is adott, elérkezett az ünnepélyes záráshoz. A Du- namelléki Református Egyház- kerület komoly szépségű dísz­terme — benne válogatott szép könyv- és egyházművé­szeti kiállítás — méltó kere­tet adott. Az pedig jelentősé­gét hangsúlyozta, hogy megje­lent a Művelődésügyi Minisz­térium képviseletében Kondor Istvánná és több munkatársa is. Az ünnepélyt megtisztelte megjelenésével a közös mun­kában résztvevő valamennyi egyház magas rangú vezetője, dr. Várkonyi Imre prépost, D. Káldy Zoltán püspökelnök, a vendéglátók részéről Számos- közi István református püs­pök, és jelen voltak az egyházi gyűjteményi központok vezetői és munkatársai. Eljött a tanfo­lyam szinte minden előadója, a magyar könyvtárügy ismert, kitűnő 11 “szakemberei. V ala­mennyiüket, a nagyszámú hall­gatói sereget is üdvözölte a tanfolyam felelőse, Vadász Fe- rencné osztályvezető; majd Papp István, a Könyvtártudo­mányi és Módszertani Központ igazgatója számolt be a nagy­sikerű tanfolyam minden moz­zanatáról, megköszönve az ál­lami szakfelügyeleti szervnek is, az egyházak vezetőinek is a tanfolyam érdekében vállalt áldozathozatalt. VÁLASZUKBAN AZ EGY­HÁZAK KÉPVISELŐI mind örömüket fejezték ki a kitűnő együttműködésért, emlékeztet­tek államunk és az egyházak 25 éves egyezményére. A leg­emlékezetesebb — és nem csak az Evangélikus Gyűjteményi Tanács szép számmal megje­lent tagjainak és az evangéli­kus. könyvtárosoknak — az evangélikus egyház püspökel­nökének, D. Káldy Zoltánnak szavai voltak. Őszinte köszö7 netet mondott szervezőknek és előadóknak tudásuk és tapasz­talataik átadásáért; örömét fe­jezte ki, hogy az előadók közt az egyházi gyűjteményi köz­pontok munkatársai is sorra kerültek, és remélte, hogy elő­adásukkal jól szolgáltak. Azzal a kéréssel fordult minden illetékeshez: máskor is rendez­zenek hasonló tanfolyamokat az egyházi könyvtárak érdeké­ben. Papp István igazgató — programon kívül — újra szólt. Káldy püspök úr szavaira — mondta — úgy érzi, nyomban válaszolni kell s ígéretet ten­ni, hogy az intézet újra ren­dez egyházi könyvtárosi tanfo­lyamot és konzultációkat. A NAGY TETSZÉSSEL FO­GADOTT BEJELENTÉS utón az egyik hallgató mondott kö­szönetét valamennyi nevében, a tanfolyam lebonyolításában sokat fáradozó Pintér Márta tudományos munkatársnak is; majd a 45 idős és fiatal könyv- táros sibrban átvette az igaz­gató, kezéből a táhföly'árh' láto­gatását és eredményes elvég­zését igazoló bizonyítványt. A Himnusz együttes eléneklésé- vel ért véget az ünnepély. Nem ért azonban véget a munka, sőt erősen \ folytatódik —■ könyvtárainkban. A tanfolya­mon kapott hasznos ismeretek máris értelmet nyernek minS dennapi munkánkban, például Sopronban és Pápán. Amint munkatársaink mondják, a muzeális értékű könyvek egye­di leírásához is, a gyűjteményi munka más fajtájához is nyer­tek tudást, bíztatást, felelős­ségtudatot az egyházi könyv­tárosok tanfolyamán. Van okunk a hálaadásra. PappIvánné Lelkésziktatás Egyházasdengelegen Ragyogó novemberi napon nagy ünnepre készülődött a falu evangélikus népe. Az egyházasdengelegi 520 lelkes anyagyülekezet és a 120 lelket számláló Heréd leányegyház­község, valamint az 50 lelket kitevő erdőtarcsai szórvány népe gyülekezett a lelkészik­tatásra. Vendégek érkeztek Balassagyarmatról, Szirákról, Vanyareról, Sámsonházáról és a messzi Dunántúlról Vesz- prémgalsáról. EZEN A VASÁRNAPON, NOVEMBER 18-A^T iktatta be hivatalába Garten István a Nógrádi Egyházmegye espere­se a gyülekezet új lelkészét Bókkon Lajos volt Veszprém- galsai lelkészt. Garami Lajos balassagyarmati igazgató-lel­kész és Breuer Oszkár sziráki lelkész segédletével a zsúfo­lásig megtelt templomban. Az esperes Aít 5, 13-16 versei alapján a gyülekezet és a lel­kész közös szolgálatáról be­szélt. „A lelkésznek és a reá bízott gyülekezetnek a világ­ban való szolgálata olyan, mint a só és a világosság funkciója” — mondotta. Az együttes feladat a lelkész és gyülekezet számára, hogy megízesítse, megóvja a vilá­got és az ige világosságával szolgáljon szeretettel minden embernek. Ezt a szolgálatot csak úgy tudja betölteni, ha állandóan Jézus Krisztusból merít erőt a szolgálat elvégzé­séhez. Majd rámutatott azok­ra a területekre, ahol ennek a szolgálatnak jó gyümölcsei megmutatkoznak: a család­ban, népünk között és az em­beriség nagy családjában. A beiktatott új lelkész igehirde­tésében a szolgálatban való hűség és a szolgáló szeretet minden akadályt legyőző ere­jéről tett bizonyságot. A BEIKTATÁST KÖVETŐ KÖZGYŰLÉSEN Gartai Ist- ván esperes a Nógrádi Egy­házmegye és a lelkészi mun­kaközösség nevében köszön­tötte az új lelkészt. Garami Lajos balassagyarmati igazga­tó-lelkész, az elődje, Breuer Oszkár a sziráki, Sztehló Má­tyás a sámsonházai és Schultz Jenő a vanyarci gyülekezet nevében köszöntötték az új lelkészt. Az egyházasdengeli gyermekbibliakör nevében Pandúr Tünde, az ifjúság ne­jében Laukó Margit, az erdő­tarcsai szórvány nevében Tó­biás Pál gondnok és az anya­gyülekezet nevében Mosonyi Dániel presbiter üdvözölték az új lelkészt, és Fehér Mihály kántor a hűséges munkatárs. A MELEG KEDVES ÜN­NEP UTÁN a lelkészlakon te­rített asztal várta a vendége­ket. Ez az alkalom is a gyüle­kezet áldozatkész^ szeretetéről beszélt, valamint o megújított és modernizált parókia is, amelyet a gyülekezet nagy ál­dozattal és társadalmi munká­val rendbehozott és a vizet is bevezette. Garami Lajos „Hálátlanok! Hálátlanok mi soha nem leszünk, Apáinkról ránk maradt emléket örökké tiszteljük, Hálánk .mindenekelőtt, szálljon az. egekre fel, Hála minden jók adójának, a szív vigaszra lel. Isten vojj,; ki áPái.nk Szavát méghallá, :• r> Ö voít, aki mennyből művüket megáldá. Másodsorban agáinknak szóljon a háladal Kik küzdve erősen, álltak sok áldozatokkal.” ..Hálátlanok mi soha nem leszünk! Esküszünk ifjak! Míg élünk ünnepiünk! (Húzd rá!!)” gálatot, melyet végzett a gyü­lekezetben, majd meleg sza­vakkal köszöntötte a vendége­ket, köztük a helyi Tanács és TSZ vezetőit. Ezt követően is­mertette röviden a gyülekezet és temploma történetét. Végül köszöntésekre került sor. Du­bovay Géza esperes, Kulifay Albert református lelkész, Fónyad Pál nagykanizsai, Schád Ottó siófoki és Szimon János ecsenyi evangélikus lel­kész, végül D. Káldy Zoltán püspök köszöntötte a gyüleke­zetét. A köszöntőkben a visszaemlékezés és áldáskívá­nás mellett szó esett arról a hűséges szolgálatról, melyet a gyülekezet és lelkésze végez. A mai feladatok és szolgála­tok kerültek elő a fehér asztal mellett is, amit a gyülekezet asszonyai terítettek a vendé­gek és presbiterek számára. Múlt és jövő A gyülekezet ünnepe nem ért ezzel véget. Délután a fia­talok emlékjátékára gyüleke­zett össze a falu a parókia ud­varán. Régi hagyomány a gyü­lekezetben, hogy a templom­szentelési évfordulón verses, zenés köszöntővel emlékezik meg a gyülekezet fiatalsága az ősökről és templomuk építé­séről. A legények kalapjára rozmaringot tűznek, elöl a fi­úk,. hátul a lányok, így indul­nak a faluból a parókia kert­jébe zenekísérettel. A kertben zeneszóra járnak körbe, majd a zene szünetében kalapjukat kissé megemelve versben mondja el a két legidősebb le­gény a templcxmépítés és gyü­lekezet történetét. Végül a ze­nére a lányok és legények tán­colnak. Nincs hely itt arra, hogy az egész verset leírjuk, csak néhány sort: Remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a gyüle­kezet ifjúsága ezt az emlékjá­tékot eljátszotta. Múltra emlékezni csak úgy érdemes, ha tisztelve az ősö­ket, tisztelve a hagyományt ; mai korban végzi egy gyüleke^ zet a szolgálatát. Kötésén ez teszik. Őrzik a hagyományt é. szolgálnak szeretettel ma! If j. Kend eh Györg; Váci Mihály: Még nem elég! Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell! Nem elég fellobogni, de mindig égni kell! És nem elég csak égni: fagyot is birjon el, ki acél akar lenni, suhogni élivei. Nem elég álmodozni. Egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell! Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el; jövőnket — tudni kell! Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell! A jószándék kevés! Több kell: — az értelem! Mit ér a hűvös ész?! Több kell: — az érzelem! Ám nem csak holmi érzés, de seb és szenvedély, keresni, hogy miért élj, szeress, szenvedj, remélj! Nem elég — a Világért! Több kell: — a nemzetért! Nem elég — a Hazáért! Több kell most: — népedért'! Nem elég — Igazságért! — Küzdj azok igazáért, kiké a szabadság rég, csak nem látják még, hogy nem elég! Még nem elég! Mlúr&wm mos&aih Ezekben a hetekben nagy sürgés-forgás van egyházunk központi épületében, Budapes­ten az Üllői út 24. alatt. Év vé­gi számadásra gyűlnek össze az egyes munkaágak vezetői, irányítói és a gyülekezetek küldöttei, hogy számot vesse­nek az elmúló esztendő ered­ményeiről. az elvégzett mun­káról, a figyelmeztető mulasz­tásokról. Látszólag egyházunk Elnöksége mellett — létszámot Tekintve valóban — csak né- hányan tudnak leülni a Ta­nácsterem zöld,posztós asztalá­hoz, amikor egy-egy munkaág ez évi munkája kerül a „terí­tékre”, de ez csak a látszat. Mert ezek a bizottságok, egy­házunk törvényei által az egyes munkaágak vezetésére elhívott Tds munkacsapat, egy­házunk belső életének a moz­gásával, az egyes gyülekeze­tekben folyó feladatokkal, a gyülekezetek anyagi gondjai­val, a szolgálatban megfáradt lelkészek helyzetével vannak hivatva foglalkozni. Ezért, ami ezekben a bizottságokban el­hangzik, az a gyülekezetemk lüktető szolgálatát, a közös gondolkodás és áldozatkészség megnyilvánulását tükrözi. Most a három legfontosabb munkaágunk év végi tanácsko­zásáról adunk hírt. A közelmúltban tartotta évi ülését a Gyülekezeti Segély országos előadói értekezlete. A Gyülekezeti Segély szolgá­latáról ebben az esztendőben már beszámoltunk — több­ször is — lapunk olvasói­nak. Most ezért eltekintünk Karner Ágoston országos fő­titkár, a Gyülekezeti Segély országos vezetőjének az ülésen elhangzott előadásának ismer­tetésétől, amely bőven és rész­letesen foglalkozott a Gyüleke­zeti Segély szolgálatával, an­nak eredményeivel és problé­máival. Itt talán csak ennyit: a Gyülekezeti Segély a gyüle­kezetek egymás iránt érzett fe­lelősségének a szolgálata. Épí­tő, templomát, lelkészlakását .tatarozó gyülekezetek anyagi támogatás^ az egész egyház „odafigyelésével” és anyagi támogatásával történik: — ez a Gyülekezeti Segély szolgála­ta. És milyenek az eredmé­nyek? — kérdezheti joggal a kedves Olvasó. Álljon itt ennek megvilágí­tására három adat: 1971-ben a Gyülekezeti Se­gélyre a gyülekezetek 430 000 forintot, 1972-ben 466 000 fo­rintot, és 1973-ban 503 000 adtak. — Ez igazolja, hogy gyülekezeteink a közös fele­lősségvállalás útjára léptek, vagy ahogyan azt mostanában mind többször emlegetjük, gyülekezeteink nagy többsége elindult a diakóniailag struk­turált gyülekezet megvalósu­lásának az útján. Az egyház­megyéket tekintve négy egy­házmegye elérte a lelkenkénti átlagban a 2,— forintot. Ezek: A Tolna Baranyai Egyházme­gye 2,45 forint: a Nógrádi Egyházmegye 2,38; a Somogy- Zalai Egyházmegye 2,28 és a Vasi Egyházmegye 2,02 forint­tal. Az országos átlag: 1,47 fo­rint! Ebben az esztendőben a „nagy szeretetadományt”, (az összes gyülekezetben tartott egyszeri perselypénzt) a csesztvei templomépítő gyü­lekezet kapja 53 000,— forint összegben. A „kis szeretetado­mányt” (a templomokban ta­lálható Gyülekezeti Segély céljait szolgáló perselyek ado­mányai) egyenlő arányban megosztva, a templomtatarozó majosi és az ugyancsak temp­lomát tatarozó kaposvári gyü­lekezet kapta 15—15 000,— fo­rint összegben. A Gyülekezeti Segély szol­gálata a „holnap” gyülekezeti életét van hivatva segíteni — közvetve. Hiszen mindeb tata­rozott, felújított templom a holnap gyülekezetének az ige­szolgálatát biztosítja és segíti. Egyházunk egésze szívügyé­nek tartja az elesettek, rászo­rultak gondozását, segítését. E szolgálatnak a megtett útját mérte fel a Diakóniai Osztály Tanácsa ülése, amely részletesen meg­tárgyalta a tizennyolc sze- retetintézményünk minden gondját. Nagy figyelmet fordí­tott a Tanács az egyes ottho­nainkban folyó munka kiérté­kelésére, a gondozottak és a gondozók viszonyára, azok el­helyezésére, gondoskodására. Alapos elemzés alá kerültek ezek az intézmények mind szervezeti, mind gazdálkodási, mind pedig gazdasági szem­pontból. Egyházunk vezetői külön is nagy figyelemmel fordulnak az intézményes dia- kónia felé, hiszen ezekben nemcsak néhány nagyon oda­adó munkása az ügynek szor­goskodik, hanem ezek fenntar­tásában és testi-lelki gondos­kodásában ott vannak gyüle­kezeteink, egyházunk egésze is. Ha a krónikást megkérdez­nék. hogy egy mondatban fog­lalja össze a Diakóniai Tanács ülésének tartalmát. így vála­szolna: Isten drága ajándéka a személyes diakónia és az in­tézményesített diakóniai szol­gálatunk. Féltve kell ezeket őrizni és mindent meg kell tenni, hogy öregek és beteg gyerekek — a mi lehetősé­günkhöz mérten. — otthont és gondozást találjanak. Az intézményesített diakó­nia mellett nagy figyelmet kell fordítanunk azok felé a pász­torok felé is, akik elfáradtak a szolgálatban. A nyugdíjas lel­készekről van szó. A napokban tartotta ülését a Nyugdíj osztály Tanácsa Erről a munkásságról is írtunk már ebben az esztendőben, így most az abban elmondot­takra nem térünk ki. Csak annyit talán, hogy egyházunk saját erejéből gondoskodik az 1954. január 1-e után nyugdíj­ba ment lelkészekről. Nagy gondot jelent ez egyházunk­nak, de egyben nagy örömöt is, hiszen a gyülekezetek diakó­niai lelkülete nemcsak imáiban hordozza, hanem anyagi áldo­zatával is segíti a kiöregedett igehirdetőket. A Tanács — Karner Ágoston főtitkár, a Nyugdíjosztály ügyvivő-lelkésze jelentéséből alapos betekintést nyert az Osztály munkájáról. A jelen­tésből megtudhattuk. hogy 1973. december 1-én 121 nyug­díjasról és 20 nyúgdíjkiegészí- tő segélyben részesiflő lelkész­ről illetve lelkészözvegyföl ■ kellett egyházunknak gondos­kodnia. Ugyanakkor a Tanács elfogadta az ügyvivő-lelkész javaslatát és 1974-ben egyhá­zunk is nyomon fogja kísérni az állami nyugdíjak emelését és 2%-aI felemelte, a lelkészi és a lelkészözvegyi nyugdíja­kat. A Tanács jóváhagyta az 1974-ben nyugdíjazottak név­sorát is. Ezek szerint 1974-ben a következő lelkészek kérték nyugdíjazásukat: Baráth Pál nemescsói, Kovács Gyula szé- csényi. Sas Endre gyönki. Far­kas Lajos kardoskúti. Lukácsi Dezső téti, Miklóssi Endre mezőberényi. Szepesi István sikátori, Sümegi István kövá- góörsi és dr. Kosa Pál rákos­keresztúri lelkész. Ezen a he­lyen is megköszönve ezeknek a lelkészeknek a több évtizedes igehirdetői szolgálatukat, pi­henésükre jó egészséget és Is­ten megtartó kegyelmét kér­jük. Tél van, a számvetés ideje Egyházunk különböző testüle­téi készítenek mérleget az el­múló esztendő eredményeiről, gondjairól és örömeiről. La­punk olvasói előtt csaik úgy lesz teljessé egyházunk széles skálán végzett szolgálata, ha az egyes egyházigazgatási és szolgálati ágak egymás mellé kerülnek, hiszen egyházunk egy szerves egésszé formáló­dott az elmúlt évtizedekben. Ügy érzem nem lenne teljes a kép, ha legalább nevekben nem említenénk meg azokat, akik ezekben a munkaágakban az országos felelősséget hor­dozzák, akik napi munkájuk­kal segítik, hogy e három munkaág az egyházi törvé­nyeknek megfelelően végezze szolgálatát. A Nyugdíjosztály élén Karner Ágoston főtitkár áll, segítője özv. Gádor And­rásáé lelkészözvegy; a Diakó­niai Osztályt Virágh Gyula es­peres. ügyvivő-lelkész vezeti; a Gyülekezeti Segély országos lelkész vezetője Karner Ágos­ton országos főtitkár, a világi vezetője pedig dr. Fekete Zol­tán országos felügyelő. Legkö­zelebbi munkatársaik: dr. Nagy István és Sólyom Károly esperesek, mint az egyházke­rületek előadói. S mindhárom munkaág pénzügyeinek gon­dozója és kezelője: Szemerei Zoltán országos pénztáros. Munkájukért mindnyájuknak köszönetét mondunk! $ lett már akkor, amikor D. Kál- dy Zoltán püspököt és felesé­gét érkezésükkor köszöntötte a gyülekezet vezetősége. Az istentisztelet oltári szol­gálatát Dubovay Géza esperes végezte, igehirdetéssel D. Kál- dy Zoltán püspök szolgált 2 Móz 13,20—22 alapján. Igehir­detésének első részében utalt a gyülekezet és a templom tör­ténetére, majd felhívta a gyü­lekezet figyelmét arra a ket­tősségre, mely ezen a vasárna­pon van: jubileum és örök élet vasárnapja. Hangsúlyozta, hogy az egyház és benne a kötéséi gyülekezet vándorúton van. Miközben itt él, tudja az egyház, hogy tovább kell men­nie. Ez a vándorlás sokszor „pusztában” történik. Erről ta­núskodik a gyülekezet élete is. Ilyenkor sokszor vetődik fel a gyülekezetben is és az egyes emberben is a kérdés, vajon hol van az Isten? Arról tett bizonyságot a továbbiakban a püspök, hogy ilyenkor is, a legnehezebb pillanatokban is ott van az Isten az ember mellett! Végül azt hangsúlyoz­ta a püspök, hogy miközben vándorol az egyház, át kell mennie a földi életen, hazán­kon, az emberek közt, és nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük. Csak úgy tehetjük,, hogy szeretettel szolgálunk mindenkinek. „Ez a templom azért épült, hogy itt hangozzék az evangélium, amely vezeti a gyülekezetét a vándorú-ton, haza. Áldjuk ezért az Istent!” — fejezte be igehirdetését a püspök. A mában élünk Az istentisztelethez itt is közgyűlés csatlakozott, ahol először Szende Sándor lelkész köszöntötte a püspököt és fele­ségét, megköszönve azt a szol-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom