Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-02 / 48. szám

Üj egyházi év — új kegyelem Lk 13,6—9. Amikor most ádvent első vasárnapjával új egyházi esztendőt kezdünk el, Jézusnak a fügefáról szóló példázata alapján elő­ször a mögöttünk levő egyházi : esztendőre kell visszatekinte­nünk. Vajon ki tudná pontosan összeszámolni, hogy hányszor és hogyan szólalt meg körülöttünk Isten igéjén keresztül? Vasár­napról vasárnapra hívogatott a templom, ott van kezünkben a Biblia, újságunkon, könyveken, a rádión keresztül is megszólal az ige. Vajon milyen eredménnyel tudjuk lezárni ezt a mögöt­tünk levő egyházi esztendőt? Egy motornál fontos adat, milyen a hatásfoka, milyen gazda­ságos módon használja föl a betáplált szenet, olajat, áramot, benzint. A példázat szerint a gazda szőlőjében a fügefának gyü­mölcsöt kellett volna teremnie. Isten azt várja tőlünk, hogy hozzánk szóló szava nyomán életünkben jó gyümölcsök terem­jenek. Nem mindegy, milyen hatásfokkal hasznosítjuk azt, amit Istentől kaptunk. Vajon az elmúlt egyházi esztendő sok hallott és kapott igéje megtermetette-e gyümölcseit? A PÉLDÁZAT SZERINT a gazda szava szomorú és haragos: „Három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán és nem találok, vágd ki azt, miért foglalja a földet is hiába!” Ha most az egyházi esztendő fordulóján a gazda szemét magunkon érez­zük, Isten számonkérő tekintetére gondolunk, vajon mit tu­dunk fölmutatni egyéni életünkben, családunkban, magunk kö­rül? VALLJUK MEG ISTEN ELŐTT, hogy sokszor „beállított” füllel figyeltünk szavára, csak azt hallottuk meg, ami számunk­ra kedvező volt. Meg sokszor szívesen gondoltunk arra, hogy a hallott ige a „másiknak”, a férjemnek vagy a feleségemnek, a gyermekeimnek vagy a szomszédomnak, de nem nekem szól. A szemünk is sokszor arra volt beállítva, hogy megpillantsa mások szemében a szálkát, de ne vegye észre a magunkéban a gerendát. A lábunk is könnyebben indult olyan útra, amelyiken dicsőség várt reánk vagy dicséret, mint szolgálat vagy nehéz­ség. A nyelvünk gyorsabban fordult a rosszra, mint a jóra. El­fogadtuk Isten szeretetét és megbocsátását, de olyan keveset adtunk abból tovább embertársainknak. Sokszor arra gondol­tunk, most nincs itt az alkalmas idő a megbékélésre, a megbo­csátásra. Sokszor nem értünk rá a vigasztalásra, sietve vágtat­tunk el emberek mellett, akik pedig jó szót vártak tőlünk. AZ ŰJ EGYHÁZI ESZTENDŐ Isten kegyelmi éve számunk­ra: „Uram, hagyj békét neki még ez esztendőben, míg körös­körül megkapálom és megtrágyázom, és ha gyümölcsöt terem, jó, ha pedig nem, azután vágd ki azt.” Más bibliai képpel élve ez azt jelenti, hogy Jézus olyan bíró, aki mielőtt megítélne mindkét, eljött meghűlni értünk, bűnö­sökért. A gazda úgy keres gyümölcsöt a fán, hogy előzőleg gondozza a kertet. Kegyelme gazdagságával akar körülvenni a következő egyházi esztendő keretei között is. Előttünk megy Jézus, hogy kövessük. ISTEN JÉZUSBAN MEGJELENT KEGYELME ŰJ ÉLETRE, gyümölcstermésre kötelez. Urunk joggal várja tőlünk, hogy az ige hallgatóiból cselekvői is legyünk. Nem mindenkire bízta ugyanazt a szolgálatot, hiszen életkorra, képességekre és lehe­tőségekre nézve olyan különbözőek vagyunk. Az azonban bi­zonyos, hogy mindannyiunkra bízott valamit. Az a fontos, hogy megteremjük azt a gyümölcsöt, amit éppen tőlünk vár a gazda, megtegyük azt a szolgálatot, kimondjuk azt a szót, amit raj­tunk keresztül akar kimondani. AZT IS HOZZA KELL TENNI BEFEJEZÉSÜL, hogy egyszer eljön az utolsó szolgálati nap is, az utolsó óra. amikor lezárul a gyümölcstermés lehetősége. Nincs ember, aki ezt előre meg tudná határozni maga vagy mások számára! Ez a „Gazda” dol­ga. a „fügefa" kötelessége viszont az, hogy a föld termőerejé­ből, a napsugár melegéből, a szél simogatásából, az eső csepp- jéből semmit se engedjen veszendőbe menni, hanem formálja édes gyümölcsét. Ifi- Harmati Béla EGYHAZUNK TERVSZERŰ sajtómunkájának legújabb eredményét vehetjük kézbe: megjelent „Az Otestámentom világa”. A kegyelet érzését kelti fel a pillantás az előszó írójának nevére, a név előtt a keresztre. Pálfy Miklós nem érhette már meg a könyv meg­jelenését, amely az ő vezetésé­vel és közreműködésével ké­szült. A mű közös alkotás: a pár évvel ezelőt létesült ószö- vetségi teológiai szakcsoport készítette. Az elhunyt ószövet­ségi teológiai professzor Mun- tag Andor monori és Solymár Péter csömöri lelkésszel dol­gozta ki. Kiadója D. Káldy Zoltán püspök-elnök, az Evan­gélikus Sajtóosztály irányítója. A címlap és védőborító Dénes Pál munkája, az ábrákat Nagy Éva rajzolta-. Minden remény megvan ar­ra, hogy a lelkészek és teoló­giai hallgatók részére kibo­csátott kézikönyv, az Ótesta- mentom világa, kelendő lesz egyházunknak a Bibliával mélyebben foglalkozni kívánó hívei között is. Erre céloz az előszó is: „Igyekeztünk min­denütt feldolgozni a legújabb tudományos eredményeket, de mégis úgy, hogy a nem szak­értők is haszonnal forgathas­sák.” Szeretném röviden bemutat­ni a könyvet, ezután felhívni a figyelmet alapvető értékeire és gyakorlati jelentőségére. A BIBLIA SZENT FÖLD­JÉNEK, Palesztina területé­nek földrajzával és természet­rajzával, valamint az ókori kelet birodalmainak az is­mertetésével kezdi. A Palesz­tinái ásatások és a bibliai ku­tatás közös eredményeként sorra veszi az ószövetségi kor­ból a lakás, táplálkozás, ru­házkodás, betegségek, a halál­ról való felfogás, a családi, társadalmi, gazdasági, kultu­rális élet, a politika, hadvise­lés, foglalkozások, időszámí­tás bemutatása. Az ószövet­ségi vallásos élet* részletezése kapcsán olvasunk az isten­tiszteleti helyekről, szertar­tásokról, az azokat végző sze­mélyekről és az istentiszteleti előírásokról. Ide tartozik a régi keleti vallások ismertetése, hi­szen számos érintkezése volt ezekkel az Ószövetség embe­reinek. Lezárja ezt a részt az ószövetségi iratok keletkezésé­nek átfogó története. A következő szakasz az ó- szövetségi ember lelkiségét és szellemiségét vázolja, termé­szetét írja le, életérzését, világ­felfogását, egész gondolkodását körvonalazza. Ez a könyv egyik legújszerűbb fejezete. Végül a kötet legtestesebb ré­sze Izrael történetét mondja el a felderíthető történeti való­ságnak megfelelően és időrendi sorrendben. Ez a nagy rész te­hát az Ószövetség által felölelt hagyományanyagot történeti összefüggésbe állítja és így tárgyalja. Ezeknek a fejeze­teknek olvasása közben a Bib­liával való kapcsolatot a vo­natkozó bibliai részek feltün­tetése segíti elő. A KÖNYV EGYIK JELEN­TŐSÉGE az Ószövetség film­szerű megelevenedése. Az, ami a Biblia lapjain „kzent szöveg”, itt hús és vér valósággá válik. Előkerül például több helyen a Bibliában az olajfa. A rávo­natkozó bekezdés a könyvben egyszerre jó ismerősünkké te­szi az ottani természeti mivol­tában és felhasználási módjá­ban. Olvasunk az Ószövetség­ben számos helyen „a föld né­péről”. A könyv néhány mon­dattal bemutatja e réteg tár­sadalmi és gazdasági helyzetét, hogy gondolataink között ezek az emberek életvalóságukban helyezkedjenek el. A „Baálok” vallástörténeti megvilágítása egyszerre élet­szerűvé teszi előttünk mindazt, amit az Ószövetség róluk szá­mos alkalommal mond. A „fog­ság” nagy helyet foglal el az ószövetségi iratokban. Itt a könyv „Száműzetés” címen vi­lágos történeti leírást ad róla, amennyit a jelenlegi kutatás felderített. Nem folytatom a példákat, de ide kell kapcsol­nom a függelék szerepét. Az Ószövetség előttünk való meg­Fiatalokról — fiataloknak Pályaválasztás Szürke, egyhangú cím és szó, és mégis mennyi izgalmas kér­dést rejt magában. Szülők ál­matlan éjszakái, gyermekek vívódásai, sokszor gyötrelmek mind benne rejlenek ebben a fogalomban. Mert nem mind­egy, hogyan indulok el. A sportban döntő szerepe van a „start”-nak. Elhibázhatom egész életemet helytelen indu­lással. Nem szabad irigykedve néznünk azokra a fiatalokra, akik a pályaválasztás dilem­máival küszködnek, mert elha­tározásuk sokszor, sőt leggyak­rabban egy életre szóló eljegy­zés ember és munkája között. Nehezebb és könnyebb egy­szerre a mi gyermekeink hely­zete korábbi nemzedékekénél. Régen az ősök, a szülők által kitaposott útra kellett egysze­rűen rálépni \az ifjaknak. A fiúk az apa kezéből vették át a szerszámot, az eke szarvát, a tollat, s a lányok sorsa úgyis az volt, hogy családanyák le­gyenek, s jól vezessék a ház­tartást minden szinten. Ez egy­szerű volt. Nem okozott külö­nösebb gondot a stafétabotot átvevő nemzedéknek. A pályák is korlátozottabb lehetőségeket nyújtottak, s a társadalom szűkre szabta a választás sza­badságát. MA VISZONT A PÁLYA­VÁLASZTÁS OLLÓJA SZÉT­NYÍLT. A mezőny roppant széles lett, differenciálódtak a foglalkozási körök és szakmák, ezer és egy kínálat-kereslet szirénje hívja, csábítja a fia­talokat. Ez a sokrétűség csak látszatra könnyű, a valóságban sokkal nehezebb a tájékozó­dás. Ügy vagyunk vele, mint az üzlettel, ahol túlméretezett a választék, s az áru tömege „sakk”-ra állít bennünket. Mondom, a mi gyermekeink­nek könnyebb és nehezebb egyszerre a helyzete. Nincsen társadalmi kötöttség, de van egy „végtelen” választási ská­la, nem kell félni, hogy „kima­radnak” a munkából de nehéz eldönteni a testi-lelki alkatnak megfelelő helyes lépést. És eb­ben a nagy topogásban nem nyújt megnyugtatóan kielégítő segítséget a képességvizsgálat, a szaktanácsadás, a szülők gyámolítása és irányítása, a társadalom befolyása. Mind­ezen tényezők nem kicsinylen- dők le, de ha e bűvös kör kö­zéppontjában levő ifjú nem ÉSZAKI EGYHÁZI VEZETŐK A HÁZASSÁGRÓL Az északi evangélikus egy­házak együttes püspöki kon­ferenciája legutóbbi Jyvásky- lä-ben (Finnország) tartott ülésén részletesen foglalkoztak a házasság körüli problémák­kal, Svédországban a statisz­tika szerint az utóbbi évek­ben 25%-kal csökkent a há­zasságkötések, viszont nőtt az ún. „vadházasságok” száma. Az északi evangélikus egyhá­zak vezetői egyetértőén utasí­tották el a vadházasságok egy­házi elismerését és intézkedé­seket hoztak az e téren egyre inkább terjedő szabadosság le­küzdésére. A svéd püspökök együttes pásztorlevélben for­dultak a gyülekezetekhez és ebben a házasság megbecsülé­sére szólítottak föl és elítélték a minden formaságot nélkülö­ző, egy időre szóló felelőtlen partnerválasztás gyakorlatát. A keresztyén ifjúsági szerve­zeteket is mozgósítani igyekez­nek, hogy azok a házasság megbecsülésére vonatkozóan hatásosabb nevelő munkát fejtsenek ki. (lwi) * CHILE 13 000 más dél-amerikai ál­lamokból származó menekült készül elhagyni Chilét az ottani véres ellenforradalom után hatalomra került kato­nai vezetők rendeletére ez év végéig. A nemzetközi egyházi szervezetek segítségével' á chilei egyházak nemzeti me­nekültügyi bizottságot alakí­tottak, hogy élelemmel, szál­lással és a szükséges iratok­kal lássák el a kivándorlókat (öpd). elevenedését szolgálja a rész­letes időrendi táblázat, amely­ben az évszázad, az ószövetségi esemény és a vele párhuzamos környező világtörténelem egyetlen tekintettel átfogható. Ugyancsak a függelékben 24 oldalnyi táblarajz ad illusztrá­ciókat korabeli dolgokról, pél­dául hangszerekről vagy asz- szír harckocsiról. A KÖNYV MÁSIK JELEN­TŐSÉGE az Ószövetség tudo­mányos, tehát kritikai szemlé­letének képviselése. Ezt már szerkezetének egy meglepő ér­dekessége is elárulja. Izrael történetét az egyiptomi szaba­dulással kezdi, és csak Sala­mon király uralkodása után il­leszti be a „Hagyomány az ős­atyákról” majd „Tanítás a kezdetről” című fejezeteket. Miért? Hogy ezzel az elhelye­zései is tanúsítja: Mózes első könyvének anyaga, a terem­téstől kezdve az ősatyák tör­ténetéig, bár régebbi hagyo­mányokon alapuló, de jóval későbbi alkotás. Mindjárt ezekből a fejeze­tekből hozok fel példát az Ó- szövetség helyes tudományos szemléletére, amit ma már nem nélkülözhet a nem lelkész hivő sem: „Az ősatyák törté­neteinek .tudományos vizsgá­lata azzal a meglepő ered­ménnyel járt, hogy az ősatyák nem Jahve-t (az önmagát ké­sőbb Izraelnek kinyilatkozta­tó Isten neve) tisztelték. Külön nevük sem volt ezeknek az is­teneknek. Mindig annak neve után nevezték őket..., aki elő­ször kezdte tisztelni őket isten­ként. így jutottak ilyen nevek­hez, mint Ábrahám Istene, Izsák Rettenete, Jákób Erős­sége. Az ősatyák istenébe ve­tett hitet akkor szívta fel ma­gába a Jahve-hit, amikor az ősatyákat Izrael őseivé fogad­ták ... Az ősatyák élete nyitot­ta meg az ajtót annak meglá­tására. hogy Isten lyózes előtt az egyiptomi kivonulás és a sinai-hegyi kinyilatkoztatás előtt is formálta Izrael jöven­dőjét.” Persze, több helyen a könyv csak egyszerűen a bibliai ha­gyományt foglalja össze, hi­szen nem mehet bele minden részletkérdésbe kritikai elem­zéssel. A KÖTET HARMADIK.DE NEM UTOLSÓ JELENTŐSÉ­GE az Ószövetség teológiai ér­telmezése. Bár nem feladata íráshelyek magyarázata, az Ó- szövetség legfontosabb mozza­natai helyes megvilágítást kap­nak. Ezzel az Ószövetség egé­szének igazi megértéséhez se­gít. Számos kitűnő példát hoz­hatnék a könyvből, csak a helyszűke nem engedi. Külö­nösen jelentős annak ismételt kidomborítása, hogy a Szent­írás minden részletét a bizony­ságtétel döntő szempontja for­málja. A pusztai vándorlásról ezt írja: „Izrael'később visz- szatekintve erre az időre Isten gondviselő, vezérlő szeretetére emlékezett. Izrael számára a pusztai vándorlás eseményei prédikációvá váltak. Ók ma­guk se kutatták a földrajzi és történeti dokumentumokat, ha­nem elfogadták ezeket a törté­neteket úgy, ahogyan azt atyáiktól hallották.” A Biblia tendenciájának ez a helyes felismerése ott is rendkívül gazdagító, ahol a tu­domány megállásra kénysze­rít. A könyv igazi tudományos alázattal beszél például a’rról, hogy a sinai-hegyi szövetség- kötés földrajzi helye, történeti összefüggése, tehát körülmé­nyei és időpontja, de még pon­tos tartalma is bizonytalan. De oz Istenről és az emberről feltáruló igazsága a fontos. „A ótestámentomi tudósítás ugyanis olyan feldolgozás, amely istentiszteleti haszná­latra készült, tehát nem a tör­ténet ismertetését tartja szem előtt, hanem az abban levő kinyilatkoztatást.” És a követ­kező sorok kibontják ezt a ki­nyilatkoztatást. Érdemes olvasni, jól olvasni a könyvet, mert kofszerű se­gítség lelkészeknek az igehir­dető és gyülekezetnevelő mun­kájukban, gondolkozó hívek­nek a Biblia megértésében. Veöreös Imre dönt szabad akaratából, végze­tesen elhibázott eredmények születhetnek. Csakis együtte­sen hozhatnak mindenki szá­mára megnyugtató döntést. Mert ugye, a képességvizs­gálat helyes szelektálási mód­szer, a szaktanácsadás is ügye­sen rátereli a figyelmet új és ismeretlen munkaterületekre, viszont érezzük, hogy mecha­nikus módszer. A szülő ebben a körben az a szubjektív irá­nyító szerv, aki mindig jobbat akar gyermekének, mint ami­ben neki része volt. A szülői szeretet elfogult. A társadalom viszont megnyitja a lehetősé­gek zsilipjeit, a munkaterüle­tek kapuit szélesre tárja. En­nek a bűvös körnek a közepet­te áll az „árva ifjú”, kissé bi­zony önmagára utalva: „vá­lassz, dönts!” VAN EGY KÉPESSÉGÜNK, nevezzük belső hangnak, titok­zatos hatodik érzékszervünk­nek, hivatástudatnak, amely ebben az összefüggésben dön­tésre hivatott. A helyes döntés eredményezi a munkában való feloldódást, a boldogság és boldogulás jó érzését. Mert jövendőm szempontjából per­döntő kérdés* hogy helyemre találtam-e munkámban, hiva­tásomban s az össztársadalom gépezetében. Természetesen ezt a belső hangot, hivatástuda­tunkat nevelni, irányítani, be­folyásolni lehet, de amikor az megérett, amikor akarat, izmo- sítja, akkor a sok tényező mér­legelése mellett, saját boldo­gulása érdekében dönt. Bizony a nyugalom, megelégedettség, .bizonyos fokjg a boldogság ott Valósul, ahol helyükre találtak az emberek. Persze in is tudom, hogy mi idősebbek könnyen gyártjuk a teóriákat, viszont a fiatalok mégiscsak a jövendő útvesztő­je előtt állnak, amikor pályát választanak. Az őket körülve­vő világ hatalmas tempót dik­tál, sürgeti a döntést, várja a választ. Divatos foglalkozások, jó kereseti lehetőségek csáb- karjaikat nyújtják értük, s a „titokzatos hang” késik vagy éppen hamis irányba tereli őket. Mit lehet ilyenkor tenni? Ki az, aki a csábításnak ellene tud állni? Mi szülők sem mu­tattuk mindenkor az önzetlen­ség, öntudat, hivatástudat leg­szebb példáit. Hivatkozásaink, tanácsaink sokszor hamisan csengenek. Két gyermekem van. A pá­lyaválasztás gondjait a maga drámai valóságában én is, mi is átéltük. Nem volt egyszerű dolog sem szülőknek sem gyer­mekeknek. Gyermekeim egye­temre készültek. Nagy varga­betűkkel érték csak el az egye­tem padjait. A napokban arról beszéltek, nem bánják a vesz­tes éveket, amikor fizikai mun­kát végeztek — elég nehezet —, mert így jobban meg tudják becsülni a tanulás lehetőségét. A maguk módján a továbbta­nulásért meghozták az áldoza­tot. Nem gondolok arra, hogy családom példája az egyetlen „üdvözítő” példa. Pusztán azért említettem meg, mert becsü­lendő a szándék és akarat, az az öntudat, amely a pályavá­lasztásban eligazította őket. Mi szülők, őszintén bevallom, másként láttuk volna helye­sebbnek sorsuk alakulását, de a határozottság, amely végső soron jellemző a mai fiatalság­ra, az leküzdötte a nehézsége­ket és úgy fest a dolog, hogy jó irányba tereli őket. Elítélen­dő az lett volna, ha minden­áron érvényesülni akartak vol­na, vagy magunk szabtunk vol­na „érvényesülési lehetőséget” nekik. MIBEN FOGLALHATNÁNK ÖSSZE ezt a nehéz, sokszor sorsdöntő lépését a fiatalok­nak? Abban, hogy öntudatra, hivatástudatra, határozottságra neveljük gyermekeinket. Az ébredező öntudatot, hivatástu­datot pedig ne ferdítsük el bennük csalóka délibábok fes- tegetésével. Társadalmunk olyan lehetőségeket adott fia­talságunk számára, hogy ha csak szikrája van meg bennük a jó értelemben vett öntudat­nak, boldogulásukat kivívhat­ják maguknak, dr. Rédey Pál Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Nem mindegy, mit monda­nak, vagy hogyan gondolkod­nak rólunk az emberek. Ha tudják rólunk, hogy becsülete­sek vagyunk, hogy eleget te­szünk kötelességünknek és nem hazudozunk, akkor sze­retnek, becsülnek bennünket. Ezt úgy is szoktuk mondani, hogy becsületünk van. A be­csület és az igazság szorosan összetartoznak. Annak van be­csülete, aki igazat beszél és aki őszintén cselekszik. A be­csületes embernél mindig bi­zonyosak lehetünk abban, hogy szava megfelel az igaz­ságnak, megbízható, mert semmiféle érdekből nem tágít az igazságtól. Becsület nélkül nem lehet az emberek között élni. Aki elveszíti a becsületét, az maga is elveszett ember. Amikor Júdás elárulta Jézust ellensé­geinek, elvesztette becsületét a tanítványok között, de nem szerzett magának becsületet Jézus ellenségei között sem. A vége az lett, hogy elkesere­désében eldobta magától az életét, öngyilkos lett. Aki el­veszti a becsületét, az mindig nagyon nehéz helyzetbe kerül, mert senki sem hisz neki töb­bé, senki sem áll szóba vele, senki sem fogadja el barátjá­nak. Ezért életünknél is drá­gább kincs a becsület. Köny- nyű elveszíteni; de alig lehet újra visszaszerezni. A becsületnek a legnagyobb ellensége a hazugság. Sokszor azt hisszük, hogy nagyot mon­dásunkkal, dicsekedésünkkel becsületet, jó hírnevet szer­zünk magunknak. Pedig éppen ezzel ássuk alá becsületünket. Az igazság ugyanis mindig ki­tudódik. Ezért jobb hibáinkat becsületesen bevallani, mint hazugsággal palástolni. A hazudozással sokat ártunk mások becsületének is. Az em­berek szeretnek másokról rosszat mondani. Egy kicsit hozzátoldanak az igazsághoz és a szúnyogból mindjárt ele­fánt lesz. Mások meg csak a rosszat mondják el embertár­saikról és rosszra magyaráz­zák, amit hallanak róluk. Megfeledkeznek arról, hogy ezzel tönkreteszik mások be­csületét és életét. Ez a rossz­indulatú hazudozás és plety­kálkodás annyira megfertőz­heti az emberi közösséget, hogy az emberek képtelenek egymásban bízni. Ezért mond­ja Luther a nyolcadik paran­csolat magyarázatában: Fele­barátunkat hazugságba ne keverjük, el ne áruljuk, háta mögött meg ne szóljuk, se rossz hírét ne költsük, hanem inkább mentsük, jót mond­junk róla és mindent javára magyarázzunk! Persze ez hem jelenti azt, hogy nem mondhatjuk meg egymásnak az igazat. Sőt na­gyon is nagy szükség van ar­ra, hogy egymást kijavítsuk, helyre igazítsuk. De ezt nagy szeretettel kell tennünk. Ha valaki ellen valami panaszunk van, akkor ne másnak mond­juk meg ezt először. Azzal kö­vetjük el a legnagyobb hibát embertársunk ellen, ha hibái­ról mindenkivel beszélünk, csak vele nem. Panaszunkat mindig annak mondjuk meg először, akit illet. S ézt tegyük mindig nagy szeretettel és tü­relemmel. Ne feledjük el so­ha, hogy a szeretet megértő, alázatos és türelmes. S ha olyan helyzetbe kerü­lünk, hogy társunk érdekében az igazat el kell mondanunk szüléinknek, nevelőinknek, az legven' számunkra az arany- szabály, hogy legalább annyira mentsük társunkat, mint amennyire önmagunkat szeret­jük mentegetni. Ha pedig ma­gunkról van szó. viseljük el az igazságot bátran, alázatosan. Mindig az okozza nekünk a legnagyobb kárt. aki hízeleg nekünk, s mindig az van a legnagyobb hasznunkra, aki őszintén szemünkbe mondja az igazat. Mert a hízelgés elva­kulttá tesz, az igazság pedig alázatosságra és szerénységre indít. Kézikönyv az Ószövetséghez

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom