Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-11-04 / 44. szám

Forró nyár volt SárszeriImikIősön Ha az ember Budapestről Pécsre utazik s elnézegeti a tovatűnő tájakat, Sárbogárdot elhagyva kitárulkozik előtte a Sárvíz vadvirágos világa. A messzeségbe tűnő halastavak, hajladozó nádtengerek, s mo­csárvilág színpompás virágai, a vakítóan világító, hódító il­latot árasztó vadrepcés tájak. Szép világ. De kevesen tudják, hogy Sárbogárd után Sárszent- miklóson, távol a vasúttól, akácfákkal körülövezett falu­ban van e vidék egyetlen evangélikus temploma. A szét­szórtan élő evangélikusok test­véri találkozóhelye és lelki otthona. SZÁZHÁROM ÉVVEL EZ­ELŐTT építették imádkozó és dolgos kezű elődök. A falu utolsó házában levő imate­remből vonulhattak be a falu középpontjába és ott építették fel terméskőből a templomot. Egy évszázadon keresztül szolgált a templom.. De ezen idő alatt megkopott, színei el­halványultak, megöregedett. Sokszor és mindinkább gyak­rabban szállt a sóhaj, jó vol­na, kellene ezt a templomot széppé tenni. Közben az épület körül egy egészen új falu épült feL Űj házak, új otthonok, új családi fészkek kerültek a régi házak helyére és szép modern laká­sokba költöztek a lakók. Még inkább nőtt, erősödött a vágy, megszépíteni, megfiatalítani az ősi templomot. Sok imádság, gond és elha­tározás után február 25-én megtartotta a gyülekezet a ré­gi templomban az .utolsó isten­tiszteletet. Elbúcsúzott a régi oltártól, melyhez oly sok em­lék fűződött, búcsút mondott szószékének, ahonnan oly sok lelkész igehirdetése hangzott és átadta templomát a meste­reknek. FORRÓ ÉS NEHÉZ NYÁR következett a gyülekezetre. Harcra kelt a régihez való ra­gaszkodás a modern felfogás­sal. Az egyik a régit akarta visszaállítani, mert áldott em­lékű ősök építették, a másik tovább akart menni és újítani akart. Közben pedig folyt a munka. Állvány erdő lett a templom belseje, amelyen mesterek és gyülekezeti tagok sábrgoskodtak. Az építkezés tervezője, irányitója, sőt az el­ső segédmunkás a lelkész volt. Felsorakoztak mögötte mind­azok, akiket a templomépítés vágya szorongatott. Befejezték a nappali műszakot és este villanyvilágítás mellett dol­a látógatónak, aki a tem­plomba lépéskor azt mondta: amikor az ember belép ebbe a templomba, nem tud mást csi­nálni. mint imádkozni. AZ AVATÁS NAPJÁN, bár az istentisztelet délután y24 órára volt kitűzve, már 2 óra körül a közel és távolból ér­kező hívek ott szorongtak a templom körül. V24 órakor ér­kezett lutherkabátos lelkészek kíséretében a püspök a tem­plomai tó elé, ahol felcsendült az egybesereglettek ajkán: Di­csérd én lelkem a dicsőség örök királyát... Majd feltá­rult a templomajtó és a gyü­lekezet boldog örvendezéssel foglalt helyet az újjáépített templomban. . Dr. Nagy István esperes és Kőszeghy Tamás püspöki tit­kár kíséretében lépett a püs­pök az oltár elé és hirdette az igét. A testvéri közösség szép­ségéről, meghittségéről és ál­dásáról beszélt és kérte a gyü­lekezetét, hogy ebben a test­Kökcny Elek 1914—1973 Nem kerek évszám Nem kerek évfordulója miatt emlékezünk meg a világtör­ténelem egyik legjelentősebb forradalmáról, hanem azért, mert nagyobb, átfogóbb, mindenre kihatóbb forradalom az emberiség történetében még nem volt. Akadtak korlátozott sikerű „helyi” parasztforradalmak, volt „nagy francia” forra­dalom, amely Európa néhány országát megmozgatta, de ez a forradalom, amely 56 évvel ezelőtt robbant ki Pétervárott, szétfeszítette a helység, az ország és kontinens határait és vi­lágméretűvé vált. Aligha van zuga világunknak, ahol az 1917- es forradalom ne éreztette volna, vagy éreztetné hatását. Le­het, hogy ezen a napon szigorúbban zárják egyesek a széfe­ket, gondosabban reteszelik be a paloták ajtajait, ablakait, de az bizonyos, hogy ezen a napon a rongyos, éhező, szegény milliók, a nincstelenek — a pcoletárok — arról emlékeznek meg, hogy egyszer a történelem során sikerült a hatalmat megszerezniük. így vagy úgy, tehát mindenkit megmozgat ennek a forradalomnak emléke. DE NEMCSAK EGYSZERŰEN „HATALOMÁTVÉTEL” TÖRTÉNT. A kérdésnek ez lenne az egyszerű oldala. És ha pusztán ez történt volna, akkor ma már, több mint félszáz esztendő után olyan eseménnyel állnánk szemközt, mint a fenntebb példaként hozott „helyi forradalmakkal”. De 1917 azért vált világméretűvé, mert ezt a hatalmat meg is őrizte, s a hatalom ideológiáját a dolgok természetéből fakadóan a gyakorlatba tette át. Mit jelent ez? Egyszerűen, azt, hogy a dolgozó nép, amely évezredek óta elütött volt a vezetéstől, át­vehette és irányíthatta saját sorsát. Vagyis az az osztály, amelynek csak az volt a joga, hogy áruba bocsássa erejét, te­hetségét, most új irányt szabhat történelmi jövendőjének, ré­szese a hatalomnak, a vezetésnek. EZ NEMCSAK „OROSZ-PROBLÉMA” VOLT. Ez minde­nütt probléma, ahol kizsákmányolás volt vagy van. Ezért 1917 nem egyszerűen „orosz forradalom”, hanem egy végtele­nül nagy forradalomnak első fázisa. Lépcsőfok, amelyre az egész emberiség rálépett. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a mögöttünk levő 56 esztendőben erre az útra tért az összem- beriség több, mint fele már. És ahol még nem tértek , rá. ott minden aggodalom és pánik ellenére ezzel az alternatívával kell számolni. A SZOCIÁLIS KÉRDÉS KORUNK Fö KÉRDÉSE LETT. Ennek felismerése, ennek megoldása először 1917-ben kezdő­dött. De 1917 nem torpant meg. Azóta már nem szociális kér­désekről beszélünk, hanem szocializmusról, sőt ennél is átfo­góbb méretekben, szocialista rendszerekről szólunk. Nem aka­runk köziielyeket emlegetni, de az világos előttünk, hogy ez a „világrendszer” belső erejénél, dinamizmusánál fogva s a tö­megek univerzális helyzetének megfelelően az egész világot befolyásolja. Ma a világon semmi nem történik már nélküle. Közvetlen és közvetett hatása alatt állunk 56 év óta s ez a hatásfolyamat végnélküli. Mi, keresztyének a történelemfor­máló Isten kezében látjuk eszközként mindazt, ami 1917-ben és napjainkban is történik. Zöld hullám a közel—keleti béke előtt A Magyarországi Evangéli­kus Egyház szegényebb lett egy hűséges lelkipásztorral. Lapunk szerkesztő bizottsága szegényebb lett egy tevékeny taggal. Nagyon váratlanul ért bennünket a hír: Kökény Elek Budapest-Rákospalota-i lel­kész szívinfarktus következté­ben 1973. október 14-én el­hunyt. Mai mértékkel mérve fiatalon hívta őt ki a szolgá­latból az egyház Ura és ismét testet öltött szemünk előtt a régi igazság: „Minden test fű és minden szépsége mint a me­ző virága; megszáradt a fű és elhullt a virág, ha az Urnák szele fuvalt reá!” Október 22-én a rákospalotai temetőben népes gyülekezet sereglett össze, hogy utolsó föl­di útjára kísérje elköltözött testvérünk földi maradványait. A temetési szertartást D. Kál- dy Zoltán püspök, Virágh Gyula a Pesti Egyházmegye es­perese és Benczúr László an­gyalföldi lelkész végezték. Je­len volt országos főtitkár, Te­ológiai Akadémiánk dékánja és tantárai, valamennyi buda­pesti lelkész, református lelké­szek és sok-sok palotai evan­gélikus hivő. Az út, amely ehhez a ra­vatalhoz vezetett a következő volt: 1914. október 5-én szü­letett Péteriben. 1937. június 26-án avatta lelkésszé D. Raf- fay Sándor püspök. Segédlel­készként szolgált Pestlőrincen, Rákospalotán (közel 2 évig), a Fasorban. 1942. májusától a Budafoki gyülekezet lelkésze. Innen hívja meg a Rákospa­lotai gyülekezet 1947. márciu­sában. 1944-ben köt házassá­got. Két családos fia, három unokája van. Egy lelkész teológiája a szol­gálatán mérhető le. Mi van a szívében, azt nem annyira aj­ka, mint inkább a keze és a lába mutatja meg. vagyis cse­lekedetei. Amit teszünk, aho­gyan szolgálunk az ma külö­nösen fontosabb, mint amit mondunk. Kökény Elek a Krisztusban bűnbocsánatot kapott ember volt. Az Isten szeretetéről szóló evangélium minden emberi értelmet meg­haladó üzenete betöltötte a szí­vét és ez az evangélium szol­gálatára indította. Tudta és él­te a lutheri teológia egyik alaptételét, hogy az ember si­mul peccator et justus! (Az ember mindig bűnös és esen­dő, de a Krisztusban való hit­ben az Isten bűnbocsátó ke­gyelméből igaz is!) Ez a ke­gyelem tette szelíddé, szerény- nyé; ezért ült köztünk nagyon hallgatagon és nagyon aláza­tosan és szólalt meg sokszor nagyon csendesen. Ha ránehe­zedett peccator volta, az az Is­ten kegyelmének zsámolyához vezette. Az elnyert kegyelem újabb szolgálatra késztette. Jól mondotta püspöke: szolgált a családjában, a gyülekezetben, az országos egyházban és a társadalomban. „Nem volt nagy szónok, a gondolatok szövögetésének * lebilincselő mestere”; ennél sokkal „kivá­lóbb utat” mutatott nekünk: a szeretetnek és a szolgálatnak útját. Ezért a szeretetből történő szolgálatért, magasztaltuk Is­tent ravatala mellett. Amikor valaki elmegy közülünk a szí­vünkben az marad meg csu­pán, amit szeretetben kaptunk. Ügy láttuk, hogy Kökény Elek sokfelé osztogatta szeretetét, mert sokan siratták. Sztupkay Sándor egyházfel­ügyelő szavaiból megérezték a jelenlevők, hogy szavai mögött ott van Kökény Elek szolgá­lata. Ravatalánál nem hiányzott a társadalom megbecsülésének koszorúja sem. A XV. kerületi Hazafias Népfront képviselője, Kocsis János nagyon finoman vett búcsút attól a lelkésztől, aki túllátott a parókia keríté­sén. S ha hívták — és hívták —, bátran vett részt Rákospa­lota közügyeinek intézésében mint kerületi tanácstag. A ma­ga megtalálta lelki békessége mellett szívügye volt az em­beriség külső békéje is. Ezért kiállni, erre buzdítani nem szűnt meg egyházon kívüli szolgálatai alkalmából sem. Lapunk hasábjain nem jele­nik meg tőle többé cikk, ige­magyarázat, imádság. Őszintén sajnáljuk, hogy szerkesztőbi­zottságunk szorgalmas, csen­des, tevékeny tagját elvesztet­tük vele. Hálával emlékezünk reá! Szegényebbek lettünk egy jó baráttal. Életünk ideje a mi Istenünk kezében van. A ha­tárt, melyet ő vet, senki sem lépheti át. Tartsa meg Kökény Elekéi — püspök urunk sza­vai szerint — Krisztus Urunk irgalmas kezében! A megújított templom belseje goztak. Volt idő, hogy már reggel 4 órakor mozgalmas volt az élet a templom körül, hogy a műszak kezdésre már a templomban elvégezzék a munkát. A szomszéd község­ből kerékpáron jöttek, reggel és este férfiak és nők, hogy kivegyék részüket a templom­építés nehéz munkájából. Hő­si korszaka volt ez a gyüleke­zet életének. SZEPTEMBER 2-ÁN, ami­kor oltár elé lépett D. Dr. Ottlyk, Ernő, az Északi Egy­házkerület püspöke, a régi templom helyett egy egészen új fogadta magába az ünnep­lő gyülekezetét. A régi, beme­szelt deszka mennyezet gyö­nyörű tölgyfaszínű lett, az ol­dalfalak tölgyfaszínű burkola­tot kaptak, ami elvette a falak merevségét. Az oldalfalak me­leg, megnyugtató színe szép összhangban van a burkolat­tal s az egyhangúságot a Sallay László kovácsmester által ké­szített oldalcsillárok és a re­mekbe készült Krisztus-rrío- nogram szakítják meg. A két lépcsőre emelt szent­ély közepén áll oldalszárnyai­val széledre kinyúlva a ke­ményfa oltár, mögötte a ma­gasba emelkedő egyszerű ke­reszttel. Ugyancsak itt a szent­élyben foglal helyet az új szó­szék is, szinte közvetlen kö­zelben a gyülekezettel. Valami kimondhatatlan me­legség, meghittség áradt végig az egész újjáépített templo­mon. Annyi szépség, annyi öt­let van, hogy az ember nem tud betelni. Igaza van annak Nem tudtam a búról, most a bú megölel, halványsággal belehel. Jaj nekem, én fiam, égi virágszál, igen elváltoztál. Iszonyú vasszegek törik a csontodat, facsarják izmodat, jaj én fiam, én fiam, feketülő vérrel csombókos a hajad. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál, fürdettelek téged egy nagy tekenőben. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt, jaj én fiam, én fiam, két szemed is kék volt. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled, gyere vissza, jaj én fiam, maradj anyád mellett. véri közösségben maradjon, mert így lesz áldás a maga és népe számára. Köszöntötte a templomát megújított gyüle­kezetei és kérte, hogy a meg­újított templomban megújult gyülekezet dicsérje Urát. Kö­szöntötte a lelkész-házaspárt, akik fiatalos hévvel és erővel végezték munkájukat és meg- adatot nekik az, hogy megújí­tott templomban szolgálhat­nak tovább. KÖSZÖNTÖTTÉK a gyüle­kezetei a jelenlevő evangéli­kus és református lelkészek, továbbá Isten áldását kérte a gyülekezetre egy svájci lel­késznek itt tartózkodó felesé­ge, akinek saját bevallása sze­rint felejthetetlen élmény ma­rad számára ez az ünnep és emléke lesz, hogy milyen szép Magyarországon egy tem­plomszentelési ünnep. Pálffy Mihály lelkész meg­köszönte a szolgálatokat, kö­szönetét mondott a lelkészek­nek és gyülekezeteknek, akik meleg szeretettel köszöntötték az ünneplő gyülekezetét, kö­szönetét mondott a híveknek, akik segítettek a nagy mun­kában. Felejthetetlen élmény egy gyülekezet életében a megújí­tott templom felszentelése és maradjon is az. Ezt az alkalmat használta fel D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, hogy meglátogassa a sárbo­gárdi és a rétszilasi fiókgyüle­kezeteket és mindkét helyen igehirdetési szolgálatot vég­zett. — Y-Y Almomban csókoltam apró dundi lábad, mosolygott a csöpp szád, jaj én fiam, én fiam, hadd menjek utánad. Véred hullása szemeim sírása, szép arcodnak hervadása szívem szakadása. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve, hullt, csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. Rászegeztek a keresztre, nem igaz, nem, nem, jaj nekem, megfulladok, fogjatok föl engem. Szíved fárad, karod is kiszárad, éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad. Jaj nekem, én fiam, jaj én fiam. A holtpontra jutott közel-: keleti válság új szakaszába lé­pett 1973. október 22-én. Több, mint hatéves krízis után rob­bant ki az a háború, amely ugyan már kezdetétől fogva nem látszott „villámháború- nak”, s 17 napos heves harc után húzta meg a tűzszünet vészfékét. Nem feledkezhe­tünk el 1967 júniusáról, a hat­napos háború „látványosnak” kinevezett izraeli győzelemről. Azért elsősorban, mert ennek a győzelemnek drámai követ­kezményei lettek. Nemcsak arab és izraeli viszonylatban, de sokkal szélesebb, átfogóbb területeken. A földközi-tenge­ri térségben csakúgy, mint nemzetközi vonatkozásban. Természetesen közvetlen ki­hatása az ügynek az ellensé­ges felek között adódott. Iz­rael hatalmas területeket szállt meg, s a mögöttünk levő hat esztendőben annektálási szán­dékát nem titkolta el. Ennek keserűségét és minden nyomo­rúságát volt kénytelen átélni az a sok százezer palesztin menekült, akiknek szociális gondjait a mai napig nem tud­ta felszívni sem az arab világ, sem a nemzetközi szolidari­tásban megnyilvánuló segít­ség. (A Lutheránus Világszö­vetség, az Egyházak Világta­nácsa is példás módon kivette részét a segítségnyújtásból.) A hontalanság, száműzetés tö­megméretű nyugtalansága volt az egyik rákfenéje az agresz- sziónak. De korántsem szakadt itt meg a következmények lán­colata. A világ azonnal érez­te, hogy a Közel-Kelet „kígyó- fészek”, amely az odalépőt halálos marásban részesíti. Ezért született meg az ún. 242-es BT (biztonsági tanácsi) határozat. Látszatra ez „papi­ros határozat” volt, mert Iz­rael nem hajtotta végre, de kihatásában ritka szerencsés okmánynak nevezhető. Izrael éppen ezáltal hívta ki maga ellen szinte az egész vi­lág politikai neheztelését. Dr. Manas Buthelezi színes bőrű professzor, a Lutheránus Világszövetség Tanulmányi Bizottsága tagja, a Natali Tél- afrikai Keresztyén Intézet re­gionális igazgatója a fokvárosi egyetem egy rendezvényén „lelki vandalizmus”-sal vádol­ta Dél-Afrika fehérbőrű lako­sait. Amint kifejtette, a fehé­Valóságos új „mechanizmus­sal” számolunk ez időtől fog­va. Az arab világ súlyos 1967-es veresége olyan pozití­vumot tartogatott, amelyre korábban aligha gondolhatott valaki. A vereség meghozta az egységet, a különböző ténye­zők következtében szétforgá- csolódott államok közös néző­pontját. És mivel nem fért kétség igazságos követelésük­höz, a világ közvéleménye nagymértékben feléjük hajolt. Ezért már :pem volt vitás az 1973 októberi háború ki­menetele. Viszont ' arról a holtpontról, amelyen Izrael tartani kívánta a kérdést, most kimozdult. Október 22. óta — legalábbis a Szuezi-csatorna térségében — tűzszünet van. A tűzszünet „zöld hullámot” nyi­tott egy sor, az igazságos be­két megteremtő kísérlet előtt. De a dolgok nem mennek maguktól, s a tűzszünet sem jött létre magától. Köztudott dolog, hogy a szövetségi rend­szerek kusza szálai szövik át a Közel-Keletet. Nem kíván­juk boncolgatni ezeket a rendszereket, de a tűzszünet nem a kimerültség következ­ményeként született meg, sem nem az egymás iránt érzett feneketlen gyűlölködésből fa­kadt, hanem szovjet—ameri­kai javaslatra jött létre. A javaslat mögött szívós, fárad­ságos és felelős munka volt és annak elhatározása, hogy felszámoljanak egy negyed­százados ellenségeskedést, Most újra a BT előtt fe­küdt az ügy. A határozatnak két pontjára figyeljünk fel: az egyik változatlanul érvény­ben hagyja az 1967-es határo­zatot (Izraelnek el kell hagy­nia a megszállt arab területe­ket), a másik szerint tárgyal­ni kell egy igazságos, tartós béke megteremtéséért. (Az arab világnak el kell ismernie Izraelt.) A tárgyalások elhú­zódhatnak, de a lámpa váltott. A béke felé zöld az út. E .két kérdés megoldását várjuk a közeli jövőben. rek által létrehozott politikai és szociális rend az országban feketék és fehérek között egy­általán nem az Isten szere- tetének terjesztését szolgálják, hanem ellenkezőleg. Isten sze- retetének és igazságosságának akadályai voltak. A fehér em­berek jóléte a feketék szegény­ségén alapszik, (lwi) (A József Attila-díjas költő TEREMTÉS DICSÉRETE című, Dr. Kosa Pál 11938-ban megjelent kötetéből) 1 Weöres Sándor: Mária siralma „lelki VANDALIZMUS” DÉL-AFRIKÁBAN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom