Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-26 / 34. szám

Népek dicsősége Péld 14. :14 I NÉP, NEMZETEK SORSÁRÓL szól Isién igéje hozzánk, amely lehet „felmagasztalt”, dicsőséges és lehet „gyalázatos”, szégyenletes, akár p.z egyes ember sorsa. Isten törődik a népek sorsával. Féltő szeretettel fordul feléjük, hogy szólja és mun­kálja, ami dicsőségükre szolgál. Ez a szeretet nyilatkozik meg szentigénkben is, amikor biztatóan a dicsőség feltételéről és in­tésként a gyalázat veszedelméről tesz kinyilatkoztatást. Előbbi­ként az „igazságot”, utóbbiként a „bűnt” nevezi meg. Attól függ a népek sorsa, hogy melyiket cselekszik. Ha az igazságot köve­tik, akkor felmagasztalás, dicsőség a sorsuk, ha a bűnt. akkor gyalázat. Cselekedjék tehát az igazságot és kerüljék a bűnt. Ez Isten igéjének egyértelmű és félreérthetetlen üzenete. I Ezzel ki is merítettük volna az ige mondanivalóját, ha éppen olyan egyértelmű lenne közöttünk, amit Isten igéje az „igazság” és a „bűn” fogalmaival kifejez és olyan magától értetődő len­ne, hogy aki jól érti a szavakat már meg is cselekszi. amit mon­danak. Ez távolról sincs így, ezért kell még arról szólnunk, hogy mit ért Isten igéje az igazság és bűn fogalmain és miként kell az igazságot cselekedni és a bűnt kerülni. j AZ IGAZSÁG ÉS BŰN, melyről itt szó van — alkalmasint a j jó és rossz értelmében —, nem korlátozódik az emberi tevékeny- * ségnek csak bizonyos területeire, hanem áthatja az egész emberi magatartásunkat. Hogy az igazságnál maradjunk, arról van itt szó, amit valaki egyszerűen, de találóan így fejezett ki: „Az észnek ismernie, a szívnek éreznie, a tettnek mutatnia kell, amit a száj mond”. Olyan ,-.felmagasztaló” igazságról szól igénk, amely konkrét, az egyes ember és a népek életében mint igaz magatartás, követendő példa testesül meg és mindig minden ember és nép javán, igazáért fáradozik. Bizonyos értelemben mindenki szereti az igazságot, a kérdés csak az. hogy a magunk számára akarjuk-e csupán, vagy mindenki számára. Első eset­ben igaz a magatartásunk és dicsőségünkre válik, utóbbi eset­ben bűnös önzésről van szó, amely gyalázatos és szégyenletes Isten és ember előtt. A VILÁGBAN VANNAK FÜGGETLEN, ERŐS NEMZETEK, amelyek nagy anyagi és szellemi erővel, politikai és gazdasági hatalommal rendelkeznek és vannak erőtlen, kis és nagy népek, kik nyomorúságos életben tengődnek és sóvárognak, jobb élet után. A gazdagság, hatalom, fény magában még nem dicsőség, de azzá válik, ha ezeket a gyengék felszabadítására, gazdasági felemelésére és nem elnyomására, kizsákmányolására, sőt el­pusztítására használják. Persze ez a dicsőség nemcsak az erős népek előjoga. A dicsőség nem erő és létszám kérdése. Dicsőség annak a népnek, mely minden népnek a számára akarja az igazságot és megtesz ennek érdekében mindent és gyalázat an­nak. amely ezt csak magának igényli és ennek megfelelően cse­lekszik. MAGYAR' NÉPÜNK. TÖBB NÉPPEL KARÖLTVE, a szocia­lizmus társadalmi rendjét építi, mely minden jószándékú em­ber és nép, békéjén, szabadságán, társadalmi egyenlőségén és mindazon fáradozik, ami az anyagi biztonságon belül a felsza­badult, de fegyelmezett közérzetet, boldog életet szolgálja. Igaz szándék, dicső cél! — Mi keresztyének egész szívvel és tettre- készséggel vállaljuk ennek az építő munkának ránk eső részét. DICSŐ ÉS NEMES FELADAT itt a földön azon fáradozni, hogy „utánunk jobb emberek éljenek egy jobb világban”. Tihanyi János .4 hasai reformáció nyomában Sziget a parton — Dunaegyháza HA VALAKI A DUNÁN BUDAPESTTŐL DÉLRE hajó­zik, a dunaíöldvári híd előtt a bal parton szép ívelésű, kar­csú templomtornyot lát kima­gasodni, de hiába keresi a ki­kötőt, s azon a község nevét. Ugyanígy jár az is, aki a bajai országúton gyors autóval su­han dél felé, nem állja útját a községet jelző névtábla: Duna- egyháza. Ez a kis község, mint valami eldugott sziget települt egykor a Duna bal partján, a solti síkság északi nyúlványá­ra. Távol az ország vérkerin­gését jelentő forgalmas utak- tól, a Duna ingoványaitól pe­dig a „hegyekre” menekülve. Ez a község is a 18. század ele­jén keletkezett „telepesközség”. A török hódoltság alatt is lé­tezett, sőt azt is tudjuk, hogy a reformáció megérintette már az 1620-as években is. De ak­kor a Paksi család családi ha­gyományai alapján a kálvini reformáció honosodott meg. Szép, virágzó gyülekezet lehe­tett a régi Egyházán, szinte évről évre szólnak róla a „zsi­nati” jegyzőkönyvek. A törö­kök elvonulása is, a Duna ára­dása is segített abban, hogy eltűnt ez a régi falu és a gyü­lekezet is, s az 1696-os össze­írásban a környékbeli falvak neve között nem szerepel neve. AZ 1710-ES ÉVEKBEN KEZDI A PAKSY—JÁRMY CSALÁD betelepíteni birto­kait. Érdekes, hogy a faluban nem jobbágyi szervezettel te­lepítenek, hanem szerződéses szervezettel. 1715-ben legin­kább Nógrád megyéből, majd a következő évekbeli több más északi megyéből települnek családok Egyházára. Az első anyakönyv elveszett, így csak a másodiknak a bejegyzései árulkodnak arról, hogy a legé­nyek honnan hoznak asszonyt maguknak. így szerepelnek az anyakönyvben Hont, Nyitra és Zólyom megyei községek ne­vei, sőt a Nógrád megyei Bér, Agárd és Bánk mellett a Pest megyei Maglód is. A telepesek a kapott földért censust, föld­bért fizettek. Ezen felül a föl­desúr nem róhatott rájuk na­gyobb terheket. Szabadon köl­tözhettek volna, de nem tették, mert ez az állapot kedvezett nekik, a szerződésben biztosí­tott jogok jelentették a község megmaradását és állandó gya­rapodását is. A települési szer­ződésben kikötötték a szabad vallásgyakorlatukat is. Ennek köszönhető, hogy míg más te­lepesközségekben az új gyüle­kezetek és templomaik ve­szélynek, elnyomásnak, nem egyszer rombolásnak voltak kitéve, addig itt kezdettől fog­va szabadon folytatták hitük gyakorlását. Sőt, amikor 1730- ban a kiskőrösiek papját és ta­nítóját elűzik, fél évszázadon keresztül nekik is megnyitják templomuk ajtaját, és ide jár­nak úrvacsorát venni. A dunaegyháziak 1715-től él­nek szervezett gyülekezeti éle­tet. Templomuk is ekkor épül, sárból és nádfedéllel. Első papjuk Fröhlich Mihály, taní­tójuk Benedikti lzráel. Érde­kes megjegyezni, hogy mind­két családnév még ma is sze­repel és elég gyakori a falu­ban. Alig 60 év után kinövi a gyülekezet a templomot. Haj­nóczy Sámuel lelkész 1774-ben Mária Teréziától kér engedélyi templomépítésre és meg is kapja a helytartótanácstól. De nem építhetnek toronnyal templomot, csak ún. imaházat Betegeinknek A halálfélelemről A FÉLELEMÉRZET FEL­ÉBREDÉSE az emberben bi­zonyos esetekben hasznos és szükséges dolog: a veszély felismerését és az ellene való védekezést szolgálhatja. Ha azonban a félelmi állapot tar­tóssá'válik és szinte érzése­ink, gondolataink állandó kí­sérő jelenségeként észleljük, akkor már szorongásról van szó és ennek az állapotnak sok kellemetlen és terhes kö­vetkezménye lehet életünk­ben, melyek megzavarják tes- ti-lelki-gondolati valónkat. A halálfélelem bizonyos mértékig minden emberben megvan. Az ember az egyet­len olyan élőlény, aki tudja, hogy meghal és aki világosan felméri, hogy születése pilla­natától életideje múlásával mindig közelebb kerül a ha­lálhoz. Az egészséges ember ezt tudomásul veszi, de nem foglalkozik e gondolattal. Mindennapi életében munka, feladatok, célok, örömök vagy kudarcok követik egymást, gondolatait, vizsgálódásait ezek kötik le. A halál gondo­lata egy-egy hozzátartozó vagy ismerős eltávozásánál felvető­dik ugyan, de önmagára vo­natkozóan ezt hamarosan a távoli jövőbe helyezi vagy tel­jesen kikapcsolja. „Alapjában véve senki sem hisz a saját halálában” — mondta Sieg- mund Freud. A mindig derű­látó ember pedig az ismert közmondással erősíti önmagát: „Amíg élek, remélek!” BETEGEKRŐL ÉS NE­HÉZ HELYZETEKBEN VÍ­VÓDÓKRÓL írt cikksoroza­tunkban azonban ezt a kér­dést nem intézhetjük el ilyen egyszerűen, hiszen gyülékezeti szolgálatunkban is találko­zunk nap nap után a halálfé­lelem kérdésével, mely néha indokoltnak látszik, más ese­tekben kevésbé indokoltnak, de a szeretetnek és hitnek őszinte bizonyságtételére és félelmet oszlató biztatására minden esetben nagy szükség van. Találkoztam olyanokkal, akik a nyugdíjba vonulást nem tudták elviselni, mert a feleslegessé válás és öregedés gondolata szorongó halálfé­lelmet eredményezett bennük. Beszéltem olyanokkal, akik vélt betegségek vagy öröklen- dö halálos kórok miatt váltak cselekvésükben és gondolko­dásukban korlátozott, remegő emberekké, egyes esetekben idegosztályok lakóivá, noha vélt betegségeiket vagy az örö­költ kórt semmilyen orvosi vizsgálat nem támasztotta alá. Olvastam megdöbbentő esetek­ről. melynek során a halál oka elsősorban a szorongásos halál- félelem volt. Hajótöröttek kö­zött a mentőcsónakban hány- kódva az első napokban az oda­szorult emberek nagyobb része a félelem és remény vesz tett ség miatt hal meg, pedig talán már egészen közel van a sza­badulás. Egy régi történet ar­ról tudósít, hogy egy tréfából lejátszott kivégzési jelenetnél az elítélt azonnal meghalt, nóha csak hideg víz érte a fejét. SOKFÉLE FORMÁBAN JE­LENTKEZHET életünkben a halálfélelem. Hirtelenül és ve­rejtéket fakasztóari is ránk törhet és lassan, emésztően is szívhatja' erőnket. Közeli ve­szély,. esetleg súlyos műtét is indokolhatja, de zajló gon­dolataink kusza hálója is megkötözhet. Igen, az ember az egyetlen élőlény, aki tud­ja. hogy meghal. S ezt nem könnyű elhordoznd. Mit mondhatunk hat halál- félelemmel küszködő testvé­reinknek? Először is azt, hogy nagyon megértjük félelmü­ket és szorongó gondolatai­kat. A Szentírásban nem vé­letlenül olvashatjuk szinte megszámlálhatatlanul sokszor ezt a.két kis szót: „Ne félj!” Akkor is voltak félelmekkel küzdő emberek. Még magá­nak Jézusnak a kereszten el­kiáltott „Én Istenem, én Iste­nem, miért hagytál el en­gem?” szavában is ott rej­tőzik a félelem. De tudjuk azt is, hogy ez a Jézus ezt is mondta a kereszten: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én telkemet!” És korábban egy­szer ezt is mondta: „Igen Atyám, mert igy volt kedves — SEGÉDLELKÉSZÁT- HELYEZÉS. — D. Káldy Zol­tán, a Déli Egyházkerület püspöke az NDK-beli tanul- mányútjáról hazatért Ribár János segédlelkészt 1973. szep­tember 1-i hatállyal a Pesti Egyházmegye esperese mellé helyezte a Budapest-Pester- zsébeti gyülekezetbe. (oratórium). Egy év alatt fel­épül a kőből készült templom. ,Ez áll még ma is. 1819—20-ban építettek hozzá tornyot. HAJNÓCZY SÁMUEL LEL­KÉSZ atyja annak a Hajnóczy Józsefnek, aki a magyar jako­binus mozgalom igazgatója­ként igyekezett a polgári for­radalom eszméit magyar föld­re átültetni és a magyar nép-) nek jogot és életet szerezni e hazában. 1795 májusában vé­gezték ki a Vérmezőn — alig valamivel atyja halála után. aki már előre sejtette fia tra­gédiáját. A gyülekezet csendben és félrehúzódva éli a maga zárt életét. Szinte alig, vesznek részt az egyházi közéletben, alig hallani, olvasni valamit róluk. Pedig neves lelkészek is szolgálnak közöttük. 1798- tól Leska István a gyülekezet papja, aki azelőtt Prágában volt szuperintendens. Felesége költői hajlamairól • csak az utóbbi időben kerültek napvi­lágra adatok. A szlovákok nagy költőjükként ismerik. 12 évi szolgálat után Kiskőrösre megy át és ott is halt meg. 1811-ben viszont Kiskőrösről jön a gyülekezetbe Sárkány Sámuel (a későbbi bányakerü­leti püspök apja). Új korszak kezdődik vele. a gyülekezet lelki megerősödésének és anyagi stabilitásának korsza­ka. Templomot renovál, új pa­rókiát épít, iskolájuk építését indítja el. Jól kézben tartja nyáját, szorgalmazza az isten­tiszteletek látogatását, törődik a gyermekek nevelésével, ami akkor azért volt különös ese­mény. mert az egész nevelés általában a falu „tanítóira volt bízva”. Ó viszont igyekezett a tanítókkal összhangban irányí­tani, segíteni a fiatalok neve­lését. Az eddig csak szlovák nyelvű szolgálatok mellett be­vezeti a magyar nyelvű isten­tiszteletek tartását. Nagy szo­morúságot jelentett Pilisre va­ló távozása, bár kapcsolata to­vábbra is megmaradt, mert az egyázmegye főesperese lett, Válka János viszont Soltvad- kertről jött Dunaegyázára. 35 évi szolgálata alatt igen meg­kedvelték hívei. Konzervatív ember volt, aki harcolt min­den újítás ellen az egyház éle­tében. Nem tudni, hogy kon­zervativizmusából fakadt-e, vagy annak következménye, hogy a kis faluban szinte min­dentől elzártan élte a maga életét — de ő volt az egyetlen lelkész a környéken, aki az 1859-es ferenejózsefi nyílt pa­rancsnak engedelmeskedett és elfogadta az egyház alkotmá­nyának felfüggesztését, sőt a szuperintendensi címet is a császártól. A DUNAEGYHÁZI GYÜ­LEKEZET KÜLÖNÖS SZI­GET a környezetében. Sajátos „jogok” alapján települt köz­ség és ezt élvezi gyülekezeti életében is. Megkíméltetett az üldözésektől és évszázadok során „belterjes”, önálló éle­tét éli. A múltját nagyon sze­rető gyülekezet ma történel­mének pozitív, haladó hagyo­mányait követi. Bekapcsolódik a falu életébe szolgálatával. Közös kincsként ápolják Haj­nóczy szellemét és lelkesedés­sel építik őseik örökségét, a gyülekezet jövőjének útját/— nem „önállóskodva”, hanem az egyház egészével tudatosan egy (lton járva. Tóth-Sz/Sllös Mihály teelötted.” Pál apostol pedig életértek egy igen nehéz hely­zetében ezt mondja haláláról: „Mert nekem az élet Krisztus és a rheghalás nyereség.” ÉLETÜNK IDEJft VALÓ­BAN KORLÁTOZOTT. Halá­lunk tényével tehát számol­nunk kell. De Isten az Elet Istene. És aki ebben az Isten­ben hisz, az tudja, hogy az élet több, mint a sírkereszten két évszámmal jelezhető idő­mennyiség. Mi az Élet, az örök élet folyamatában élünk és Krisztus feltámadása által az élet ígéretének hordozói vagyunk. Ez a hit kizárja a félelmet. Ez a hit felszabadít arra a szeretetre, amely életünk szinte utolsó tudatos percéig feladatokat és mások életéértt békességéért való szolgálato­kat ró ránk. Az Isten és em­berek iránti őszinte szerete­tünk sem engedi, hogy a ha­lálfélelem hideg verejtéke és reményt elvevő szorongása erőt vegyen rajtunk. S AMIKOR EGY EMBER MÁSOK SZERETETÉRE és ápolására szorul, akkor sem szabad elfelejtenie, hogy Is­ten őket is megáldotta és megbízta. Orvosok tudása és áldozatossága, ápolók és szere­tő hozzátartozók segítsége mind-mind Isten eszköze bölcs terveinek végrehajtásá­ban. Életünket nem vak vég­zet, megismerhetetlen fátum irányítja, hanem egy, az em­berért Egyszülött Fiát is oda­adó, szerető Isten. Ne tagad­juk fiát meg ezt a szerető Is­tent, az értünk meghalt és fel­támadt Krisztust és a mellénk állított hűséges emberek szol­gálatát a halálfélelem szoron­gást eredményező, gondola­tainkban és cselekvésünkben egyaránt megbénító hatású béklyójával. A mi sorsunk az élet, akkor is, ha szívünk és idegrendszerünk megkopik, akkor is, ha még le nem győ­zött, félelmetes betegségek veszélye vetődik fel gondola­tunkban. Önmagunk egészsé­géért mindent megtéve, az életért való felelősségérzetet magunk és mások iránt min­dig fokozva keressük helyün­ket e világban és a lelkün­ket időnként megérintő félel­mekre hitünk megvallásával mondjuk mi is: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!” (Fii 4, 13) Szirmai Zoltán Bakler Bakternek nevezték régen az éjjeli őrt. Nem hunyhatta le szemét, amíg a többiek aludtak. Neki kellett először észrevennie, ha tűz ütött ki valahol, vagy ha ellenség tá­madta meg a várost. A to­ronyban félreverte a haran­got, vagy belefújt kürtjébe, így jelezte a veszedelmet. De ő vette észre először a pirka- datoi, a hajnal közeledtét is. Valahányszor Ezékiel próféta nevét hallom, mindig ' a to­ronyőrre, a bakterre gondo­lok. Majd meglátod miértt. 1 Régi papi családból szárma­zott Ezékiel. Maga is pap volt. Fiatalon élte át Jeruzsálem első ostromát. Látta a káldeu- sok roppant seregét. Látta Nabukodonozort. Az első Ost­rom alatt a város épen ma­radt. A káldeus seregek ki­fosztották, azután elvonultak. Tízezer embert vittek maguk­kal fogolyként Babilóniába. Ezékiel is közöttük volt. Távol hazájuktól, a Kebár folyó mellett telepítette le őketNa- bukodonozor. Ott kellett mindnyájuknak új életet kez­deni. Bizony nehezen ment. Lesték a Jeruzsálemből jövő híreket. Abban reményked­tek, hogy nem tart sokáig száműzetésük. Arról álmo­doztak, hogy Nabukodonozor hatalma össze fog omlani. Nem így történt. Már öt év telt el. Jeruzsá­lemben egymást váltogatták a királyok. Nabukodonozor ha­talma csak növekedett. Ek­kor jelent meg Isten tündök­letes látomása Ezékielnek. így szólt hozzá: Embernek fia! Keményarcú, makacsszívű em­berekhez küldelek téged, az én népemhez, Izraelhez. Ne félj tőlük! Örállóul adtalak téged Izrael házának. Ha szót hallasz számból figyelmeztesd őket nevemben. Ezékiel megkezdte őrálló szolgálatát. Ugyanazt tette a fogságba jutott nép körében, mint amit Jeremiás tett a Je­ruzsálemben maradtak kö­zött: felrázta álmodozásaiból az alvókat. Volt rossz álmuk. Bebeszél­ték maguknak, hogy nem ér­demes jónak lenni, mert Is­ten' a jókat is megbünteti. Er­re Ezékiel ezt mondta: Nem kívánja Isten a gonosz halá­lát, hanem inkább, hogy meg­térjen és éljen. Az apa ne vi­selje e fia vétkét, a fiú pedig ne szenvedjen az apa vétke miatt. Sokkal nehezebb volt a ha­zug ábrándokkal szembeszáll­ni. Izrael népe nem vette ész­re, hogy Isten ítélete alatt áll. Ügy gondolták, nincs itt sem­mi báj. Nyugalom. Nemsokára visszamegyünk Jeruzsálembe, addig ne csináljunk semmit. Ezékiel hiába mondta, hogy ez csak álom, nem igaz. Nem hittek szavának. Ezért külö­nös tettekkel ébresztgette né­pe lelkiismeretét. Egy alka­lommal játszani kezdett, akár a gyermekek. Téglát vett ke­zébe. Rávéste Jeruzsálem ké­pét. Lehajolt a földre. A tég­lával- szemben egy nagy vas­lábost állított fel. S ezzel a két különös tárggyal elját­szotta Jeruzsálem ostromát, így figyelmeztette a foglyo­kat. készüljenek fel Jeruzsá­lem pusztulására. A város fa­laival, templomával, palotái­val romba fog dőlni. Szava beteljesedett. A fog­ság tizenkettedik esztendejé­ben hírnök jött futva Jeru­zsálemből és elmondta mi tör­tént a várossal. Nagy lett a kétségbeesés. Vége. Minden­nek vége. Ezékiel ismét elő­állt. Nincs vége. Sőt most kezdődik valami új. így szól Isten: Üj szívet adok néktek és új lelket adok belétek. El­veszem a kőszívet testetek­ből és adok néktek hússzívet. Egybegyűjtelek titeket a né­pek közül. Az elveszettet megkeresem, az elűzöttet visz- szahozom. — Amíg a fogság népe Jeruzsálem pusztulásán, a régi szép templom elvesz­tésén kesergett, Ezékiel látta már a' hajnal pirkadását, látta az új Jeruzsálemet, az onnan kiinduló, mind mélyebb vízzel hömpölygő folyót, amely gyó­gyulást visz a pogány népek közé is. — Ekkor már öreg ember volt. Látomásai gyö­nyörűek voltak, de nehezen érthetők. Jézus Krisztus meg­jelenése után váltak világos­sá, hiszen ő ad új szívet, ő ta­lálja meg az elveszett juhot, gyűjti össze a szétszéledt nyá­jat, az ő evangéliuma üdítő, tisztító, gyógyító folyóvíz. EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA Jürgen Hilke, az Egyházak, Világtanácsa Információs Osz­tályának vezetője július 17-én rádiónyilatkozatban adta hí­rül. hogy a Világtanács, meg­döbbenésének adott kifejezést és tiltakozott a portugál csa­patok Mozambikban. Wiriya- mu és Chawola falvakban el­követett újabb tömeges vé­rengzése miatt. Portugália gyarmatosító politikáját az Egyházak Világtanácsa már többször is megbélyegezte és elítélte. Most a Világtanács támogatta Krister Wickmann svéd külügyminiszter javasla­tát is. hogy azonnal vizsgálja ki a dolgot az Egyesült Nem­zetek Szervezete különbizo'ít- ságn. (epd) ÍL i I l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom