Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-05 / 31. szám

Betegeinknek Nincs semlegesség! Rm. 6. 19 ÉLETÜNK ODAADÁSÁRÓL, ODASZÁNÁSÁRÓL beszél itt Pál apostol. Ezzel nagyon lenyegbevágo kérdést érint. Életünk­höz nagyon is hozzátartozik az odaadás. Ez szükségszerű vele­járója emberi életünknek. Csak az a nagy kérdés: kinek, mi­nek adjuk oda magunkat? Kinek, minek a szolgalatéba állítjuk tehetségünket, erőnket, időnket, egész életünket. Pál csak egy alternatívát ismer az odaszánás tekintetében: vagy a bűnnek adjuk oda magunkat vagy az igazságnak, vagy a rossz oldalán állunk, vagy a jó oldalán. Nem lehetünk sem­legesek. Választanunk kell. Tudomásul kell vennünk, hogy har­madik út nincs. Még akkor sincs, ha sokan talán ezt tartanák kívánatosnak, főleg kényelmesnek. A semleges magatartást Is­ten nem engedte meg választott népének. Józsué szava állítot­ta őket döntés elé: „Válasszatok magatoknak míg ma, akit szol­gáljatok ...” (Jőzs. 24, 15). Jézus sem engedi meg a langyos semlegességet gyülekezetének, amikor ezt mondja: „...mivel langymeieg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az en szám­ból.” (Jel. 3, 16). Fel kell itt vetnünk egy súlyos kérdést: van-e egyáltalán le­hetőségünk a választásra? Nem vagyunk-e a rossz irányban való döntés kényszere alatt? Valaszthat-e a rab a bilincs vagy a szabadság között? Isten igéjének egyértelmű válasza: mi a bűn rabjai vagyunk. EBBEN A HELYZETBEN HIRDETI PÁL AZ ÖRÖMHÍRT: Isten állt mellénk, ö döntött mellettünk: kegyelmébe fogadott. Ezzel Ő teremtett lehetőséget szamunkra, hogy melléje álljunk, s ezzel a jó mellett dönthessünk. Amikor Pál ezt előttünk fel­mutatja,''akkor mindig Jézus halálára és feltámadására utal. Ö törte meg a bűn „egyeduralmat”. Az Ő szabaditása vetett veget életünkben a bűn minden rosszra, gonoszságra kénysze­rítő uralmának. Ezt az Isten-teremtette lehetőséget mar a ke- resztségben megkaptuk. Vajon kihasznalatlanul hagyhatjuk-e? Ez az elnyert kegyelem eljátzsását jelentené. DE HÁT ÉRDEMES-E MAGUNKAT ODAADNI AZ IGAZ­SÁGNAK szent eleire? Mielőtt erre a kérdésre feleletet ad­nánk, vizsgáljuk meg: milyen következményei vannak az oda­adásnak egyik irányban.'meg a másik irányban. SOKSZOR ÜGY TŰNIK, mintha jobban megérné magunkat a bűnnek odaszánni. Hiszen erre ösztönöz megromlott emberi természetünk is. S azt hiteti el velünk, hogy éppen így lesz ré­szünk az igazi szabadságban: éljünk magunknak! Pál egyértel­műen azt tanúsítja: a bűnnek szolgálatára való magunk oda­adása káros és veszedelmes dolog. Káros földi életünk minden viszonylatában magunkra nézve, de kihatásában káros ember­társainkra nézve is. Ezzel teljes összhangban van a mi minden­napi tapasztalatunk is, hogy az ösztönök, vágyak, szenvedélyek szolgálatába állított életünkkel csak akadályozói lehetünk egy szebb, jobb, boldogabb élet kialakitásának. Ha mind ezt meg­gondoljuk, nem mondhatunk mást: nem éri meg a bűnnek oda­adni magunkat! A MÁSIK IRÁNYRA GONDOLVA UGYANCSAK MEG­KÉRDEZHETJÜK: érdemes-e az igazságnak, Istennek odaszan- ru magunkat szent életre? Különös módon az élet felületes szemlélete mintha azt bizonyítana: nem érdemes. Sok hivő ke­resztyénnek okoz ez komoly nehézséget. Ezt tükrözi egy építke­zés palánkjára gyermekkézzel odaírt megdöbbentő mondat: „Bolond, aki jó!” Pál apostol ezzel szemben azt állítja, hogy a szent életre való odaadás: áldás. Ránk nézve is, másokra néz­ve is. Igazolja ezt az élet is. Az igazság szolgálatában való já­rásunk gyümölcse ugyanis a családok békessége, az egy mun­kahelyen élők. egymás közti jó megértése, testi es lelki nyomo­rúságot szenvedők, kiszolgáltatottak jobb élete. Ha jól meggon­doljuk ezt. azt kell mondanunk: megéri az igazságnak, Isten­nek odaszánni magunkat szent életre! ■ Ez az Istennek való odaadásunk elsősorban Isten szavának komolyan vételét, akaratának való engedelmességet jelent min- dennapi életünkben. Ugyanakkor ez az odaadás elkötelez ben­nünket embertársunk felé is a szeretet szolgálatára. AZ ÉLET BONYOLULT: nem olyan egyszerű, mint sokszor gondoljuk. A bűn. mint visszahúzó erő sokszor megkísért ben­nünket. A keresztseggel nyert kegyelem azonban újra meg újra erőt ad a szent életre, hogy t. i. Istennek és embertársainknak szolgáljunk szeretetben. Milyen öröm és erőforrás számunkra, hogy ebben az oda­adásban Jézus jár előttünk s mi Öt követhetjük. \ Smidéliusz Érni* Mit ér az ember, ha beteg? „Nem vagyok mar a regi”, „Kihagy a motor”. „A gép is elkopik, hát még az ember — milyen sokszor halljuk eze­ket a nehéz sóhajú önvallo­másokat. S bizony csodálko­zással vegyes irigységgel hall­gatjuk e ritkán hangzó mon­datot: Én még soha nem vol­tam beteg. Ezt szeretnénk mindnyájan elmondani, de hiába akarjuk. A betegséggel elöbb-utóbb számolni kell, s tisztában kell lennünk azzal, hogy az orvostudomány által nyilvántartott, több mint 6000 betegségből valamelyik bár­mikor bármelyikünkre ráne­hezedhetik. Isten egyik gyer­mekének sem adott menleve­let, hogy nem lesz beteg. Min­ki lehet beteg, még az is akit az Ür különösképpen szeret. Lázárt nagyon szerette Jézus és mégis megbetegedett. Valaki azt mondotta: há­romféle ember van, aki már volt beteg, aki most beteg és aki majd lesz beteg. Persze tá­vol áll tőlem, hogy riadalmat és vészérzetet keltsek. Inkább szeretnék leülni a betegágyak szélére egy kis beszélgetésre és szeretném felkészíteni azo­kat, akik ma még vidámak és egészségesek, de már látha­tatlanul magukon viselik a betegség karikagyűrűjét. Az egészséges és beteg álla­pot nem jelent minőségi kü­lönbséget. A beteg ember nem csökkent értékű. Pedig az idős Jó reggelt, Kegyelem Túrmesei-versek finnül Anna-Maija Raittüa finn költönó és műfordító a mai finn irodalom élvonalában jár. Váczi Mihály versei és mai költőink hosszú sora kötötte Szívét a magyar tájhoz és em­berekhez. Mai magyar versek­ből bő antológiára valót for­dított finnre (Kaivojen maa, 1970), ami kedvelt könyvvé és a finn—magyar kapcsolatok maradandó dokumentumává vált Suomiban. Írói kongresz- szusok rendszeres résztvevője, s az élő irodalmi kapcsolat buzgó munkálója. Lapunkban is többször írtunk róla. Vallástanárnő volt hosszú évekig, de ma már — megle­pően fiatalon — kizárólag az irodalomnak él. Élénken figyel vallásos líránkra is. Reményik ..Kegyelem” című versét ő for­dította finnre. Most Túrmezei Erzsébet verseiből válogatott s ültetett át egy kötetre valót. Még nyomdaszagú a könyv a kezemben. A nagy finn nyári gyűléseken bizonyára gyorsan fogyó „magyar üzenet” lesz. Három kötetből,, s az Evan­gélikus Életben és a Naptár­ban megjelentekből válogatott ötven vers, négy csokorba köt­ve. Bevezetésében a fordító rö­vid életrajzot 'ad, majd Ujját rátéve Balassa és Madách Ipoly-parti városára, méltatja Túrmezei költészetét, össze­függésbe hozva egyházunk szolgálatával. „Több a lehető­ségünk, mint amennyivel élünk. Csupán az eddiginél több reménységre, frisseségre és hitre van szükségünk” — idézi Túrmezei Erzsébetnek Finnországban 1970-ben el­mondott szavait. A fordító sze­rint talán inkább helyénvaló intés ez a finneknek, mint rajz rólunk. Harmadik jelentősebb tanú­ja hazai egyházi sajtónknak a testvérnép között. Az első D. Káldy Zoltán tanulmánya volt a diakónia-teológia alapjairól (pozsonyi disszertáció), a má­sodik a Som virág finn kiadása volt — ezt is Raittila fordítot­ta —, s most ez a kötet. A válogatás és műgond egy­aránt jellemző a kötetre. Ki­emelkedő, jó verseket szemelt ki, s az átültetés művészi. So­rokat, kifejezéseket olykor in­kább tömörít, mint felold. Kár, hogy az egyébként teljes Má- ria-szonettciklust megrövidí­tette a litániás hangvételű be­vezető, s a népdallejlesű záró­vers elhagyásával. Illusztrált kiadás. Az első il­lusztrált Túrmezei-kötet. Far­kas András valóban művészi nyolc grafikája díszíti. Külö­nösén a „Személytelen igék”, a „Téli fák”, s a „Jó reggelt. Ke­gyelem” illusztrációi elmélyül­tek. „A megújított Sión Énekei­ben két Túrmezei ének van” — szól a kötet finn ajánlása. A mi énekeskönyvünkbe felvett kilenc finn ének közül ötöt Túrmezei Erzsébet fordított. Bibliaórakon sokfelé használt énekek között számtalan Túr- mezei-fordítású finn ének rej­tőzik névtelenül. Lírai átülte­tése pedig Eino Leino „Sír- vers”-étől Anna-Maija Raittila sok szép versének műfordítá­sáig annyi van. hogy bő kötet telne meg velük. Ez az ízléses kötet új kap­csolataink „egymásra figyelni” elvének szép sajtógyümölcse. D. Korén Emil beteg, vagy a testi fogyatékos sokszor haszontalannak és fe­leslegesnek érzi magát, értel­metlennek, gyakran véglege­sen értelmetlennek latja az életet. Öreg, beteg ember va­gyok mit törődik a világ egy fáradtan tipegő öreg emberrel vagy asszonnyal — mondjuk. S kifejlődik bennünk egy ha­mis érzés: a család és a kör­nyezet háttérbe szorít, mert fogyatékos, öreg és beteg em­ber vagyok. S ez méginkább növeli ben­nünk a csalódottság és re­ménytelenség érzését, és mindjobban Isten elhagyottjai­nak és a társadalom kitaszí­tottjainak érezzük magunkat. S mind jobban és jobban befe- . lé fordulunk ezzel a jelszóval: átment rajtam az élet szekere, rám ne számítson senki, sem­mi sem érdekel. A betegség nem jelenti azt, hogy csökkent értékű, felesle­ges vagyok! Pál apostolra hi­vatkozom. ö írja magáról: tövis adatott a testembe. Ez a tövis egy veleszületett, súlyos, holta napjáig tartó betegség volt. S mégis melyik egészsé­ges ember tett annyit Isten ügyéért, mint ö. Lobogó hit­tel az akkor ismert világon végi'ghordozta az evangéliu­mot. Vagy modern példára hi­vatkozzam? Devecseri Gábor a nemrég elhunyt író, ami- kar érezte, hogy teste szöve­teiben kúszik szét a ma di­vatos betegség, szinte az utol-, só lélegzetig dolgozott a be­tegágyon, versekkel, műfordí­tásokkal. s szép alkotásokkal ajándékozott meg bennünket. Azt mondhatod nem lehet mindenki Pál apostol vagy Devecseri9 Akkor egy hoz­zánk közelebb álló példát mondok. Egy rokkant férfiét, aki megfáradt szervezetének utolsó maradék erejével még néhány virágyágyat hozott össze, „hogy legalább egy da­rabkán szebb legyen utánam a világ”. A betegség nem je­lent minőségi különbséget, csökkentértékűséget, felesle- gesseget az egészségessel szemben. A beteg embernek nem sza­bad kisebbrendűnek érezni magát, mert tudnunk kell, hogy szükség van ránk. Tud­nunk kell. hogy a családunk, az egyházunk és a társadal­munk szamára nem teher va­gyunk, hanem értékes, tapasz­talatokban gazdag segítőtár­sak. Ez kell, hogy értél met adjon életünknek es megóv­jon bennünket az elkesere­déstől. Ellenesetbem nagyon káro­san tudja befolyásolni és meghatározni életszemléle­tünket, lelki testi habitusun­kat a betegség. Bizony akkor könnyen felüti fejét bennünk a kisebbrendűségi érzésből fa­kadó keménység, környeze­tünk ítélgetése, a mindennel és mindenkivel szemben való elégedetlenség. Jézus szeretete meg tud újí­tani, áldássá tud tenni, sőt — meg tud gyógyítani Az Ó szemében végtelen érték a beteg, a megrokkant ember. Életéit adta érte is, mert na­gyon szereti. Az ö nagy szeretete gyújt­son viszontszeretetre. Nem csak várni kell a szeretetet, hanem adni is. Rögtön értel­met kap minden, ha szeret az ember, Ha szereti az Istent és az embereket. Amíg eszméle­ténél van az ember addig tud szeretni. Még magatehetetle- nül, még haldokolva is. Ha másképpen nem azzal, hogy ígyeltszem szenvedésemmel minél kevésbé terhére lenni másoknak. Vagy imádkozom másokért. Szenvedésemmel ' istennek nagyon meg tudom mutatni, hogy* szeretem. Ha végleg értelmetlennek érzi va­laki az életet az nagy baj. Azt jelenti, hogy nincsen benne szeretet, amely pedig szinte egyetlen „belépő jegy” a mennybe. Aki szeret annak életében megjelenik Jézus, sokkal in­kább, mint a húsvéti asszo­nyokéban. És az az élet, amelyben jelen van Jézus semmiképp sem értelmetlen Szenvedésem, betegségem személyes találkozássá lehet Istennel. Hogy pii lesz belőle tőlem is függ. Mert a betegség következménye lehet szakítás Istennel, emberrel de lehet egészen szoros egymásra talá­lás is. Matuz László A gyülekezet keletkezésének ideje Tolna nagy lelkitavaszá­nak Sztáray tolnai püspöksé­gének idejére esik. Az akkor alakult mintegy 120 gyülekezet északi csoportjához tartozott. Pontos évszámot nehéz adni, de az bizonyos, hogy 1552 kö­rül, tehát Sztáray működésé­nek az elején vannak lutherá­nusok Pakson. Név szerint is ismerjük 1576-ból a lelkészt, ZSmbori Antalt, aki azonban mar átvitte a gyülekezetei a református hitvallásra és alá­írta a hercegszőllősi zsinat ká­nonait. E zsinat után hivatalo­san nincsen a Duna mentén lutheránus gyülekezet, de 1674-ből származó feljegyzés Szerint, amikor Bognár György győri lelkész üldöztetve török területre menekül, itt a Du­na mentén többfelé talál evan­gélikusokat. akik ezt mondják: ......Isten Ő szent felsége kül­dött ide mihozzánk titeket, ta­nítsatok bennünket az Isten szent igéjére. Kereszteljétek a mi fiainkat és leányainkat. Ke­veset tudunk immár mi az igaz keresztyén hűből.” A török időkben sok vesze­delem, hányattatás között tar­tott ki Istennek kis nyája. Paks a török vonulás főútvo­nalán feküdt. Jelentős ágyú­műhelye, kisebb vára is volt. Különösen nagy próbatétel volt, amikor 1602-ben Nádas- dy egy vakmerő huszártáma­dással elfoglalta Paksot es csaknem egy évig tartotta. A harcok közben ekkor szinte teljesen elpusztult. Rácok jöt­tek e vidékre is a kipusztult magyarság helyére. A török idők elmúltával 1722-ben egy katolikus püspöki vizitáció megállapítasa szerint mégis 12 evangélikus család él itt. Ezek élték túl a háborút, a járvá­nyokat, sem lelkészük, sem ta­A hazai reformáció nyomában Paks nítójuk nem volt, de Isten ir- galmasan megtartotta őket. 1720—30 között folyik le több hullámban a német bete­lepülés. Előbb katolikus néme­tek jöttek, majd Hessen és Darmstadt vidékéről, kisebb csoportban Elzász-Lotharingiá- ból evangélikus németek. Érezték, hogy csak úgy ma­radhatnak meg, ha* nagyon összetartanak, Így szorosan egymás mellé épültek az evan­gélikus családók házai. Még ma is vannak tiszta evangéli­kus utcák ennek eredménye­ként, Az evangélikusok száma lassan növekedett, 1740 körül már több mint 300 lélek volt: Első tanítójuk Baumann Mi­hály 1727-ből. Ekkor a családi kapcsolatok miatt Györköny t'iliája volt a paksi gyülekezet. Élete nem volt könnyű, hiszen a római katolikus plébánosok állandóan zaklattak, ezért többszőr, így 1770-ben is az egyházmegyei közgyűlésen tet­ték szóvá szomorú üldözteté­süket. Csak a XI. József féle Türelmi Rendelet kiadása 1781-ben hozott enyhülést. Ekkor már 96 evangélikus csa­lád élt Pakson. Ez azonban ke­vés volt a Rendelet értelmé­ben az önállósuláshoz Ekkor a dunaszentgyörgyi és faddi evangélikusokat kérték, hogy segítsenek. E két közeli köz­ségből 11 család jött Paksra és így a 107 lutheránus család már elnyerhette a törvényes engedélyt önálló gyülekezetté alakulásra. Ez az engedély meg is érkezett és 17S3, de­cember 3-án óriási lelkesedés­sel anyagyülekezetté vált Paks. Még sok nehézséget kellett le­győzni. de végül is 1786-ban a Rudnyánszky család által ado­mányozott telken elkezdődött a templomépítés. Nagyon sze­rény fagerenda vázas, vessző- fonatos, sárral betapasztott imaház épült, mellette harang­láb. Ugyanígy épült fel a lel­készlakás is. Első lelkész Me- zibrodszky Pál lett, aki nagy lendülettel kezdte meg a szol­gálatot, de alig egy év múlva meghalt. Utóda Borbély (Ton­sor) István lett, aki 10 éves hűséges munkával nemcsak befejezte az építkezéseket, de harangokat, orgonát szerzett be és rendezett körülmények közé hozta a gyülekezetei. Egyik fia Borbély József a ké­sőbbi bonyhádi lelkész és es­peres, aki az 1848-as időkben és azt követően fontos szerepet vitt egyhazunkban. Nagy csapás érte a gyüleke­zetét 1808. május 7-én. Egy ha­talmas tűzvész pusztításakor porrá égett az imaház és a lelkészlakás is. Csak 1812—13- ban tudta felépíteni új egyházi épületeit a gyülekezet. Noha ekkor már nem kötötte a Tü­relmi Rendelet korlátozása, hogy tornyot nem szabad épí­teni, az anyagi erő hiányában ismét csak egy kisebb temp­lom épült, mellette harang­láb. Alig kapott erőre a gyüle­kezet újabb nehéz időszak kö­vetkezett. A szabadságharc le­verése után az elnyomatás ke­serű korszaka jött. Együtt szenvedett a gyülekezet az egész magyar nemzettel. E szenvedést * fokozta a belső meghasonlás is. Az egyre rom­ló és szűknek bizonyuló templom helyett újat akartak építeni. Ki is égették a száz­ezer téglát, de nem volt erő az építéshez. 1880-ban egy újabb tűzvész hamuvá tette a templomot, az iskolát és a lel­készlakást. A nagy tekintélyű Horváth Sándor lelkész irá­nyításával ekkor épült fel a mai, ízléses, művészi templom. Hálaadással tekintünk vissza gyülekezetünk múltjába. Lát­juk benne a hűséges Isten gondviselő kezét, aki vezette, megtartotta a reformációt kö­vető üldöztetés, a török hábo­rúk vérözöne, járványok, pes­tis pusztítása, elnyomatás, tűzvészek, belső viták tüzében a paksi gyülekezetét. Nemcsak megtartotta, de lélekszámban egyenes vonalú fejlődéssel gyarapította, és tette ma is Tolna megye legnagyobbb lu­theránus gyülekezetévé, ahol örömmel áldjuk Istent megőr­ző kegyelméért. Sólyom Károly Az Ószövetség történeteit: vesszük sorra. A Jézus előtti kor Isten népének két nagy fogságát jegyezte fel. Az egyikről, az egyiptomi fogság­ról már hallottál. Ebből a fog­ságból Isten „sas szárnyakon” ragadta ki Izrael népét — amint a Biblia írja. Most a másikról, a hetven évig tartó babilóniai fogságról lesz szó. Ebbe a fogságba Isten viszi bele , népét büntetésképpen. Micsoda különbség! Az első­ben egy rabszolganép szabad­dá válik, a másikban egy sza­bad nép szolgaságba süllyed. Hogyan? Miért? Abban az időben, amikor Nabukodonozor lett Babilónia királya, beteljesedett Jeremi­ás próféta igehirdetése. Juda országát, fővárosával Jeruzsá­lemmel együtt. Babilon, vagy más szóval Bábel királyának kezébe adta az Űr engedetlen­sége miatt felgerjedt haragjá­ban. Jeruzsálemben akkor Jojá- kim ült a trónon. Engedetlen uralkodó volt, akárcsak édes­apja és előtte még sok király. Alig uralkodott még három hónapja, amikor észak felől megindultak Nabukodonozor seregei, hogy leigázzák Juda országát és elfoglalják Jeru­zsálemet. Jeruzsálem nem bírta ki az ostromot. Jojákim király megadta magát. Édes­anyjával, szolgáival, vezérei­vel és főhivatalnokaival a babilóniai király fogságába esett. Nabukodonozor el vitette Babilóniába a templom min­den kincsét, a gyönyörű aranyedényeket, amelyeket' még Salamon király készítte­tett, összezúzatta. A királyi palota kincseivel is így tett. Mindezt előre megmondotta Isten Jeremiás által. Jeruzsálem legelőkelőbb embereit, a felső tíaearet, szintén elhurcolta: a főhiva­talnokokat, a katonákat es a mesterembereket. A király és családja sem képezettkivéltelt. Valamennyit elhurcolták észak felé, Babilóniába. Csak szegény es jelentékte­len emberek maradtak Jeru­zsálemben. Nabukodonozor mielőtt kivonult volna a vá­rosból, új királyt ültetett a trónra, Sedékiást. Megparan­csolta, hogy mindenben en­gedelmeskedjék néki. Sedéki- ás akkor huszonegy éves volt. Tizenegy' esztendeig uralko­dott, de ő se volt különb előd­jénél, a fogságba hurcolt Jo- jákimnál. így történt. Szomorú törté­net. Hát Isten nemcsak sza­baddá, hanem rabbá is teheti az embert? Bizony. Nemcsak megoldoz, hanem meg is kö­töz. Nem láttál még embere­ket, akik eleinte csak iszogat­tak. Figyelmeztettek őket. Nem hagyták abba. Később már nem tudták abbahagyni. Az alkohol rabjaivá váltak. Nem egy közülük ténylegesen is börtönbe jutott. Ezért fi­gyelmeztet mindnyájunkat Pál apostol: a szabadságban, amelyre minket Krisztus meg­szabadított, álljatok meg és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igá­jával.” (Gál 5, 1) Ne hidd azonban, hogy Is­ten örömét leli a börtönben, a fogságban. Gyűlöli , a bilin­cset és a rabságot. Fáj néki. ha az ember fogoly. Ezért in­kább odaadta szeretett Fiát, Jézus Krisztust. Vállalta, hógy foglyául ejtsék, megkötözzék. Értünk tette, hogy az ő fog­sága a mi szabadulásunk le­gyen, Egyik énekünk így kezdődik: Tégy foglyoddá Uram, s akkor szabad le­szek .. ”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom