Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-15 / 28. szám

XXXVIII. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM 1973. július 15. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Ára: 2,— Forint Légy le is kenyér... Nyitott ablaknál ülök a szobámban. Előttem az írógép. Papír­lapját meg-meg libbenti a meleg nyári szellő. Hallom suttogá­sát. Első gondolatom, becsukom az ablakot, ne zavarjon sem­mi ami kívülről jön, mert most az új kenyérről próbálok írni, s a kenyér szent, mert a kenyér az élet, a kenyér maga a pará- nyított világmindenség. Csak szent áhítattal gondolhatok rá s vehetem kezembe. Így illik, így kell, kereszttel áldva kéz­be vennem, így kell szólanom róla. Ne zavarjon hát semmi e szent áhítatban. Mégis engedek a szellő lágy simogatásának. Hadd jöjjön csak be a nyitott ablakon mindaz, ami a világ. Hisz a nyári, ér­lelő meleg, a szellő, mely búzatáblákat tüneményes arany hullá­mokká változatát, dolgozott a kenyérért. Ne gondoljátok, kik e sorokat olvassátok, hogy képzelődő va­gyok, mesék világában élek, amikor nemcsak úgy látom a ke­nyeret, amint nap mint nap elénk kerül. Kilós, kétkilós, fehér, barna vagy bármilyen egyéb. Én egy kenyeret látok, amely óriási. Talán olyan nagy, mint maga a világmindenség, vagy mint maga a Föld. E nagy kenyér körül látok mindenkit, aki a Földön él. A kenyér felé nyúlnak, a teremtő tűz, a munkára késztető, az otthont, életet, hazát, a földkerekség minden népét boldogító élet felé, mert élni akarnak s joguk van élni. Kell nekik a kenyér, mert enni kell! Enélkül nem élhetünk. Bele van építve a világ fundamentumába ez a megmásíthatatlan törvény: kenyérrel él az ember. Éppen ezért talán semmi más­ban nincs annyi minden, mint a kenyérben. MERT MICSODA A KENYÉR? Táplálékká átalakított világ­mindenség. Hogyan? Az, aki adja a kenyeret, az egész világ­mindenséget mozgósítja, hogy asztalunkra kerüljön a kenyér. Dolgozik a kenyéren a föld, a nap, a levegő, az ég felhői, a tűz, a víz, a világmindenság e hatalmasságai. Dolgozik a kenyéren az ember keze lába, szíve, értelme, ifiara, kereskedelme, tudo­mánya. Könnyebb felsorolni azt ami nincsen benne a kenyér­ben mint elmondani mi van a kenyérben mert a kenyér maga a földi élet, a természeti élet szentsége, ha szabad így monda­nom. Hisz nélküle nincsen élet. És vajon kinek nem kell az élet? MINDEN EMBERÉ A KENYÉR, mert minden emberé az élet, mert minden emberé a Föld és az egész teremtett világ, így rendelte Atyánk, Isten. Ezért látok én csalc egy nagy ke­nyeret. A sokak, a mindenki kenyerét. E kenyérért nem azért mozgósít és indít munkába Isten természeti erőket és az em­bert, tehát az egész világot, hogy csak egy-egy falat jusson mindenkinek, vagy hogy egyiknek nagy szelet, a másiknak ha- rapásnyi vagy éppenséggel semmi. Ezért kell „megállj”-t kiál­tanunk mindig, amikor a kalászt érlelő nap tüze helyett bom­bák tüze zúdul a földekre. Tűz mind kettő. De micsoda nagy különbség van közöttük. Az egyik életet, kenyeret ad, a má­sik életet olt s kényeret pusztít. Ha pedig meghal a kenyér, meghal az ember. Ezért az életet, a kenyeret, a mindenki ke­nyerét kell segítenünk, szolgálnunk. Aki bármilyen formában elveszi a kenyeret a másiktól, vagy csak egy csipetnyit vet oda neki, az vét Isten szent törvénye ellen, mit beleépített a világ fundamentumába: kenyérrel él az ember! EZÉRT MEGUNHATATLAN A KENYÉR. Ülünk a dúsan terített asztalnál, tzesebbnél ízesebb ételek kínálják magukat. Köztük szinte elvész a szerényen meghúzódó kenyér. Nem is figyelünk rá. Majdnem láthatatlan. Mint maga az élet. De ha nincs ott a kenyér, nyugtalanság fog el, körülnézünk, keressük s boldogan vesszük kézbe, mert nélküle nem teljes, nem élvez­hető a többi. A többi, amely erre épül, csupán íz, szín, művé­szet, kultúra, civilizáció, a kenyér gyümölcse. NEM HULL ÖLÜNKBE A KENYÉR. Isten munkatársaivá tett bennünket hogy legyen mindenki asztalán nagy kenyér. Mindenkit. Nemcsak azokat, akik a földeken dolgoznak. Aho­gyan én csak egy nagy kenyeret látok, ugyanúgy a kenyérért való munkát is együtt, egynek látom. Hogyan? Lenn, a föld mélyében ki tudja hányféle érc, olaj, gáz, szén és sok egyéb rejtőzik. Víz, levegő kincseket rejteget. Felfedezzük, s azután munkába kezdenek az emberek. Előhozzák azt, ami eddig rejt­ve volt. Azután gyárak épülnek, milliók szorgoskodnak egysé­ges, összehangolt, tervszerű munkában s előttünk áll az ipar nagyszerű alkotásaival. Amit ad, az kenyér. Kenyérré változott a szén, az olaj, a gáz, az érc a szellemi és fizikai munka. Bősé­ges kenyérré, amely nemcsak éhséget csillapít, de széppé, öröm­telivé, békéssé, kiegyensúlyozottá, áldottá teheti az életet ak­kor, ha tudjuk mi a kenyér. Ha tudjuk, hogy nemcsak az én kenyeremért, de mindenki kenyeréért dolgozom. Éppen azért, mert a kenyér, amely nekem és szeretteimnek kell, abból a nagy kenyérből kerül az asztalunkra, amelyért az egész világ­mindenség és ebben minden ember dolgozik, fárad, szolgál. KELL A KENYÉR, KELL AZ ÉLET MINDENKINEK. De nemcsak az a kenyér, amit a pultokon látunk, hanem ahogyan Luther Márton és mi Istentől tanultuk „kenyér mindaz, amire csak szükségünk van ahhoz, hogy megélhessünk ..jól, szé­pen, békében, biztonságban. Itt hazánkban és az egész földke­rekségen. Jézus Krisztus azt mondta magáról, „Én vagyok az életnek kenyere ...” Kenyér, élet. Mily sokakat táplált és táplál ma is Urunk, mert akart és tudott kenyérré lenni. Adta, osztotta ön­magát, engedte, hogy „vágják” és vegyenek, egyenek belőle és él­jenek általa, ö ma és mindörökké ugyanaz. Vajon nem kell-e nekünk is, mint Urunknak, „kenyérré” len­nünk mások számára? Igen! Kenyérré kell lennem, adnom, osztanom önmagamat szívemmel, munkámmal, akárhol és akármivel keresem kenyerem Így épülünk bele egy-egy búza­szemként a nagy kenyérbe másokkal együtt. Így cselekedjük annak akaratát, aki az egész világmindenséget s benne vala­mennyiünket munkába, szolgálatba dilit, hogy legyen bőséges kenyerünk, jó szép, békés életünk. LÉGY HÁT KENYÉR, mit soha meg nem un a másik, sőt, újra meg újra esdve kér.. . Kenyér leszel, ha szíved, lelked, életed osztod szeretetben, munkában, hogy 'únláljon, erősítsen embert, hazát, békét az egész világot. így háláljuk meg igazán Istennek és embernek a mindennapi kenyeret. így érdemeljük meg a magyar kenyeret. Boros Karolj Kicsinyek és kevesek nagy ünnepe Otven éves a somogycsicsói templom Szentháromság ünnepén a nagy Somogyország egyik leg­kisebb községe, Somogycsicsó 32 evangélikusa (11 család) várta az 50 éves kis templo­ma hálaadó ünnepére D. Kál- dy Zoltán püspököt. Erre a napra több mint tízszeresére duzzadt a kis gyülekezet. Anyagyülekezetének, filiáinak, szomszéd gyülekezeteknek gondnokai, presbiterei, hívei sereglettek össze, hogy együtt örüljenek. Megújult az ország egyik legkisebb, de mindenképpen egyedülálló evangélikus temp­loma. A templom sírbolt, ahol 4 halott pihen, de felül 50 év óta szól az élet igéje. Oltár, szószék, keresztelőkút, har­monium és a 32 férőhelyes padsor a belső berendezés. Kívül kis torony két harang­gal hirdeti, hogy a maroknyi evangélikusság nagy hűséggel itt is helytáll és reménység­ben él. 50 évvel ezelőtt viharos, zi­vataros idő volt, amikor 1923. május 13-án D. Kapi Béla püspök felszentelte a templo­mot, most ragyogó napsugaras időben érkezett meg püspö­künk. A gondnokok és . hívek élén Hegyháti János iharosbe- rényi lelkész köszöntötte, hangsúlyozva, hogy ez a püs­pöki látogatás is a diakónia útja a kicsinyek felé. Fadgyas Rózsa meleghangú, kedves szavaival gyermekkorára is emlékeztette a püspököt. Egy régi jegyzőkönyvből Sok fájdalmat, gyászt, meg­próbáltatást élt át a gyüleke­zet és egyik családja, hogy itt templom épülhessen. Álljon itt ennek hiteles története. „A somogycsicsói község 1920 pünkösdjén szentelte fel új temetőjét. Nemcsak híve­ink, hanem az egész község úgy akarta ezt tartani, hogy egy ünnepély keretében végez­ze a római katolikus esperes, iharosi plébános, Steiner József és az evangélikus lelkész, Kál- dy József a maga szertartá­sát. Azonban a „keresztyén kurzus” nagyobb dicsőségére a plébános ebbe nem egyezett bele. így dobott már akkor nyíltan üszköt az addig jó békességben élő község lakói közé a vallási türelmetlen­ség ... Közben megtették azt a minősíthetetlen dolgot, hogy a máriás zászlót odavitték az evangélikus lelkész elé, ki szó nélkül vonult ki erre az útfélre, s ott haladt a temető­ig. Nem sokára meghalt Beák József, Lajos nevű fia. Immár harmadik fiát ragadta el fia­talon a halál. A katolikus buzgók és irigyek nem en­gedték, hogy a temetőben emeljen sírboltot. Beák József elhatározta, hogy a falu kö­zepén, házával szemben, a saját telkén épít fiai emlé­kének sírboltos templomot. És isteni sugallatra, az építők örök emlékére, a csicsói Is­tent kereső népek örömére és az ev. anyaszentegyház büsz­keségére épült meg a kis templom.” A templom építésének tehát kettős célja volt: Beák József három fia emlékének megörö­kítése és a somogycsicsói evangélikusok összegyűjtése, hithűségének erősítése az evangélium havonkénti hir­detése által. Az egyház jövője nem a kriptákban van Még a jegyzőkönyv tanú­sága köti össze ma is nagy ünnepünket. 1922. augusztus 25-én az építés már annyira előrehaladt, hogy a herényi lelkész az oltár alapkövét le­tette istentisztelet keretében, melynek textusa: 1 Krónikák 29, 9—18. És 51 év után a püs­pök ugyanerről az igéről hir­deti meg az örök Isten nagy­ságát, dicsőségét, erejét, hűsé­gét, mint annak idején édes­apja. Istent, aki atyáinknak Istene volt! Aki az ígéretek Istene volt a múltban, de ve­lünk jött a jelenbe és velünk marad a jövőben! Isten, aki­házmegye nevében, Fónyad Pál lelkész visszaemlékező hálaadása az itteni szolgála­tokra, Szekeres Elemér csur­gói lelkész szomszédi köszön­tése. A gyülekezet lelkészének rövid templomtörténeti, el­számolási jelentése megerősí­tette azt a hitet, hogy ott ahol az igét hirdetik, szívek és pénztárcák nyílnak meg ál­dozatkészségre. Megköszönte a hívek áldozatkészségét, munkáját, helytállását a tata­rozáskor. Különösképpen nek kezéből veszünk mindent és a templomépítő Beák csa­lád — bármennyire is nagy veszteséget szenvedett — mé­giscsak abból adhatott, amit az ígéretek Istene nekik adott. Isten nem a múltban ottfe­lejteti Isten, hanem velünk van. Ennek bizonysága ez az ünnep. A templom külső falára el­helyezett két hangszóró a kis templomba be nem fért hívek seregének is hirdette a püs­pöki bizonyságtevést: Isten velünk volt, velünk van, ve­lünk lesz. „Hiszen az egyház jövője nem a kripták mé­lyén van, hanem az életben, a helytállásban, a munkában, a jövő boldog építésében. Megbecsüljük az elhaltakat, az előttünk járókat, de az ő útmutatásuk nyomán építjük a jelent, hogy boldog békés jövőnk lehessen. így tölti be az egyház a szolgálatát, min­den templom a küldetését, minden szív a hivatását. Múlt, jelen, jövő A befejező oltári szolgálat pecsétje lett az ünnepi ige­hirdetésnek. Hisz a templom- alapkőletevő, felszentelésekor ünneplő lelkész Káldy József fia, Zoltán, a püspök, Fónyad Pál nagykanizsai lelkész 15 éves itteni szolgálattal és Hegyháti János iharosberényi lelkész, aki 21 éve gondozza e kis nyájat, lépett az oltár elé. Továbbvitte a nemzedéke­ket átfogó érzést az ünnepi közgyűlés minden szava, moz­zanata, köszöntése, hálaadása. Dubovay Géza esperes kö­szöntése a Somogy-Zalai Egy­Kósz Imre gondnok erőn fe­lüli helytállását. A gyülekezet ajándékát boldogan adták át püspöknek, esperesnek, volt lelkésznek, mostani lelkész­nek, gondnoknak, hogy emlé­keztesse őket necsak az ün­nepre, hanem a kedves emlé­kekre. Az ajándék a somogy­csicsói és iharosberényi temp­lomot és az iharosberényi lel­készlakot, püspökünk szülő­házát ábrázolja. Boldogan adta át a gyülekezet lelkésze Beák Ferencnének, a temp­lomépítő és ajándékozó utó­dának a kis somogycsicsói templom szép képét. Ezen a szép felejthetetlen ünnepen találkozott a múlt, a jelennel és hitben a jövővel. Püspök, lelkészek, gyülekezet, templomépíttetők Isten örök szeretetével. A „szórványpüspök” emléktáblát leplez A közgyűlésnek két fontos mozzanata volt még. D. Káldy Zoltán püspök be­számolt egész evangélikus egyházunk mai örömeiről, gondjairól, terveiről. A püs­pök, aki a pécsi gyülekezet szórványából került a püspöki székbe máshogy tudja szeret­ni, értékelni és megbecsülni a kicsinyeket, keveseket, keve­seknek prédikáló lelkészeket, kicsiségük ellenére nagy ál­dozatot hozókat, elszórtan élő­ket, a sokszor csak az Evan­gélikus Élet igéiből rendsze­resen élő szórványhíveket. Együtt kell látni az ország evangélikusságának gondját a nagy gyülekezeteknek épp­úgy, mint a kicsiny szórvá­nyoknak. A püspök leleplezte a tem­plom falára elhelyezett már­ványtáblát, mely a templom­építőknek állít örök emléket. A svéd gránit-tábla — melyet a család ajándékozott — fel­irata a következő: E templo­mot építtette és a Gyülekezet­nek ajándékozta Beák József és felesége 1923-ban. Aki az Isten akaratát cselekszi, meg­marad örökké. Az ünnep a templomban még nem ért vé­get. Berták Márta ünnepi sza­valatában a templom szolgá­latáról tett bizonyságot. E kedves kisleány annak a Ber- tók Sándornak leánya, akit a templom felszentelésekor ke­reszteltek és aki most ajtót és szivet nyitott otthonában a püspökfogadáskor. Terített asztal chilei „kirándulás” Az ünnep után a püspököt és a vendégeket Kosz Imre gondnok látta vendégül. D. Káldy Zoltán püspök útibe­számolóiból szinte megjártuk a sokezer kilométerre levő számunkra idegen és érdekes Chilét, Dél-Amerikát. A szülőház, a testvéri találkozás és a temető Iharosberényben D. Káldy Zoltán püspök meglátogatta a lelkészcsaládot az immár kí­vül is teljes szépségében meg­újult szülőház-lelkészlakon. Tavaly még együtt volt itt édesanyjával, akit azóta el kellett kísérni az utolsó út­ra... Itt is van egy sír, mely az emlékeket újra előhozza, a gyermekéveket, gondokat, bá­natokat idézi, az édesapa sír­ja, emléke és szolgálata. A szülőházban és a temetőben találkozott a két testvér: D. Káldy Zoltán és Káldy József, az egy szeretetben, sok em­lékben, Isten előtti hálaadás­ban, hogy mindketten to­vábbmehessenek felelősség­teljes munkájukban remény­ségben. Hegyháti János EGY MAGYAR AZ NDK-BAN címen interjút közöl a „Stand­punkt” című egyházi folyóirat Mezősi György csepeli lelkész­szel, lapunk felelős szerkesz­tőjével a Thüringiai Evangéli­kus-Lutheránus Egyházban tett tanulmányútjával kapcsolat­ban. A testvérlap szerkesztője megállapítja, hogy lapunk munkatársa a maga részéről ugyanazokat a tapasztalatokat tudta aláhúzni, amelyeket Ma­gyarországi Evangélikus Egy­házunk hivatalos küldöttsége az NDK egyházainál tett láto­gatása alkalmával összegezett. A két szocialista ország egyhá­zai között egyre szélesedő test­véri kapcsolatok hasznosságára nézve idézi a lap D. Káldy Zoltán püspöknek az NDK- beli tartózkodás idején a sajtó tudósítóinak adott nyilatkoza­ta egy részletét, amelyben Or­szágos Egyházunk püspök-el­nöke többek között megállapí­totta: „Szükséges, hogy'tapasz­talatainkat kicseréljük, hogy szolgálatunkat a szocialista társadalomban mind teljeseb­ben tudjuk betölteni.”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom