Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-08 / 27. szám

MÚLT ÉS JELEN

Ismét a Lutheránia énekkarról

Megkeresse és megtartsa...

Lk 19,10

Az ige megértését kezdjük el az utolsó szónál. Mit is jelent az, hogy valaki, vagy valami elveszett? Először is azt jelenti, hogy nem semmisült meg. Csak valamilyen okból elkerült a helyéről. Nincs ott, ahol rendeltetése szerint lennie kell, ahol feladata van, ahol szükség van rá. Helye üres, szolgálata nincs ellátva. Hiányzik. Valahol létezik ugyan — mégis elveszett. Haszontalan állapotban van.

A megkeresés viszont azt jelenti, hogy vissza akarom vinni, vagy vezetni oda, ahol lennie kell, ahol a feladata várja, ahol szolgálata van, ahol szükség van rá.

LEHET AZ EMBER ELVESZETT? Hiszen önálló, gondolkodó és alkotóerővel megáldott lény, aki tájékozódni tud és segíthet magán. Mégis lehet elveszett nemcsak isteni, hanem emberi mérték szerint is. Ilyen a csüggedt, bezárult,' elzárkózott, magányossá, reménytelenné és céltalanná vált ember. Mindegy hogyan jutott ebbe az állapotba, ha már benne van. Önmaga ebből az állapotból nem tud kimenekülni. Az eltévedt ember még tud magán segíteni. Az ilyennek esetlég elég az útmutatás, vagy irányjelzés. Az elveszettnek ez már kevés, őt meg kell keresni és vissza kell vezetni az elhagyott rendeltetési és szolgálati helyére — az isteni és emberi közösségbe.

KI VÁLLALKOZIK ERRE és ki képes ezt megtenni? Jézus, a nagy kereső. És ezt kell tennie mindenkinek, akit ő már megtalált. Jézus fáradhatatlan a keresésben. Semmi sem szegi kedvét. Nem elégszik meg azzal, hogy csüggedt, fáradt, közönyös, reménytelen és lelkét vesztett embernek kijelenti: nem jól van így. Ehelyett ezt mondja: jöjj hozzám és jöjj velem, kövess engem az én utamon, jó helyre. Add át a magányosságod, közönyöd, betegséged, gyűlöleted, reménytelenséged csomagját. Téged ez felőröl, agyonnyom! Te magad nem bírod el. Majd én segítek és közben megtanulod tőlem, hogyan kell az én utamon járni. Hogyan lehet és kell a másik emberrel találkozni, felismerni benne a hasonlót és a testvért, a hasonlókat és a testvéreket, az egységet és a közösséget. Útközben megtanít arra, hogy van társ és van felebarát. Elsősorban O, a kereső és vezető.

DE EZZEL MÉG NEM FEJEZI BE MUNKÁJÁT. Ha itt elhagyná a megkeresettet és megtaláltat, az újra elveszhetne. Az Ember Fia a mentést a kereséssel kezdi és a megtartással fejezi be.

Mit jelent ez? Beillesztést, beilleszkedést, bekapcsolást és bekapcsolódást Isten örökkévaló országába és ugyanakkor az emberi közösségbe, társadalomba is. Újra alkalmassá tesz a szolgáló életre és az üdvösségre. A gyógyult beteget újra kell tanítani járni és dolgozni, beilleszteni, beilleszkedni a munkájába, a társadalomba. Érezze újra, hogy szükséges és hasznos tagja a társadalomnak. Erről a környezetet is meg kell győzni. Isten népének ez mindennapos feladata.

Jézus megtartó szeretete teljes értékűvé teheti az embert a földi életre és az örökkévalóságra

Jó dolog ezt tudni!

Mesterházy Ferenc

A hasai reformáció nyomában

Az élet sokszor különös láncszemekből álló hatalmas lánchoz hasonlítható. Ha egy-egy láncszemet veszünk szemügyre, ezt nem tehetjük meg anélkül, hogy ne figyeljünk a vizsgált láncszem előtti és utáni láncszemre is. És ahogy a láncszemek szorosan egymásba kapcsolódnak, úgy találkozik az életben a múlt a jelennel, de így fonódik össze a jelen a jövővel is. Néha szinte egészen váratlanul csillan meg a múlt egy-egy igen érdekes, értékes eseménye, pillanata. Ez történt most is.

Az Evangélikus Élet május 20-i, Kantate vasárnapi számában „Nincs megállás az énekkari munkában sem” (Egy hét évtizedes énekkarról) címmel cikket közöltünk a Luthe- ránia énekkarról. S az énekkar jelenlegi munkájának, szolgálatának ismertetésébe most a múlt egy láncszeme kapcsolódott.

Levél érkezett Weltler Jenő karnagy címére Hamar Gyula ny. soproni evangélikus tanítóképző intézeti igazgatótól. Merem remélni, hogy az igazgató úr nem veszi rossznéven, hogy levelét közreadjuk. A levélben ez áll: „Kilencvenharmadik életévemben is szívesen gondolok vissza a nagyszerű vezetéFinn vendégeink

A töretlenül jó finn—magyar egyházi kapcsolataink idei jelei között a közelmúltban már említett két egyházi énekkar látogatásán túl külön személyes vendégeket is ‘köszönthettünk hazánkban.

Egy hétig magánlátogatáson hazánkban tartózkodott Erkki Kario, a finn egyház tájékoztatásügyi hivatalának vezetője, feleségével együtt. Ittlétük alatt tárgyalást folytattak egyházunk mindkét püspökével. Tiszteletükre D. Káldy Zoltán püspök vacsorát adott. Meglátogatták a balassagyarmati, egyházasdengelegi, ipolyvecei és a domonyi gyülekezeteket, megtekintették Teológiai Akadémiánk új épületének akkor még az alapfalaknál tartó építkezését, s a Mátrában D. Koren Emilék vendégei voltak. Találkoztak dr. Tóth Károly- lyal, a Keresztyén Békekonferencia főtitkárával is.

Egyházunk hivatalosan meghívott vendégei voltak lie. teol. Yrjö Knuutila esperes, a hel-< sinki egyetem teológiai fakultásának tanársegéde, és felesége. Finnországban tanuló ösztöndíjas lelkészeink gondozója és munkairányítója, Knuutila esperes, aki most hivatalos látogatása során betékintést keresett néhány volt ösztöndíjasunk itthoni munkájába, hogy nőiképpen tudják hasznosítani finnországi tapasztalataikat. Az ösztöndíjascsere kérdéseiről külön tárgyalásokat folytatott D. Káldy Zoltán püspökkel, aki D. dr. Ottlyk Ernő püspökkel és D. Koren Emil esperessel együtt vacsorán is vendégül látta őket. Intézményeink és Teológiai Akadémiánk új épületének megtekintése mellett Knuutila esperes megfordult a Deák téren, Budavárán, Pestújhelyen, Rákosligeten, Domonyban, Váceg- resen, a Mátrában, Gyulán, Békéscsabán és Orosházán is. Ez utóbbi helyen részt vett lel- készi munkaközösségi ülésen is.

Rövid átutazás keretében vendégünk volt Martti Voipio esperes is, aki ezt a rövid alkalmat is felhasználta arra, hogy részt vegyen Teológiai Akadémiánk tanévi záróistentiszteletén.

A napokban indultak útnak a finn lelkészegyesület meghívására háromhetes finnországi üdülésre Kökény Elek, Kovács Géza lelkészek feleségestül, valamint dr. Papp Ivánná, az Országos Egyház könyvtárosa, férjével.

séd alatt ugyancsak nagyszerűen működő hetvenéves Lu- therániára, melynejt megalakulásakor tagja voltam. A „Lutheránia” nevet az akkori egyházi karigazgató, Bruckner Frigyes adta a Deák téri templomi énekkarnak, s az énekkar hitbuzgó, műkedvelő egyháztagokból alakult családi, barátságos légkörben működött, illetőleg az ún. sátoros ünnepek alkalmával szerepelt a magyar istentiszteleteken. A tagok száma kb. huszonöt volt, közülük csupán egy-kettőre emlékezem. Hittrichné, Hitt- rich Ödön fasori gimnáziumi tanár, latin—görög nyelvtudós felesége volt a leglelkesebb énekes (szoprán). Az 1905. év pünkösd vasárnapján előadtuk a Deák téri templom délelőtti magyar istentiszteletén egykori tanítómesterednek, Kirchner Eleknek pünkösdi motettáját („Jövel, Szentlélek Űristen”), melyet én kísértem orgonán, s mellettem ült az orgonapadon és regisztrált dr. Bókay János egyetemi tanár, világhírű gyermekgyógyász, nagy zenebarát. 1904—5-ben az egykori Deák téri polgári leányiskolának helyettes tanára voltam. E sorok megírására nemcsak az Evangélikus Élet e. i. 20. számában megjelent kedves cikk („Egy hét évtizedes énekkarról”) késztetett, de már régóta szándékoztam megírni, mennyire örülök a Lutheránia eddigi nagy hírnevének és fényes sikerének, melyhez további sok áldást és) örömet kívánok Neked és buzgó énekkarodnak”.

Íme, a kedves levél, ami a múlt egy igen értékes, szépen csillogó láncszemét tárja elénk, amely — úgy érzem — nemcsak a múlt egy kis darabja számunkra, hanem gazdaggá teszi a Lutheránia énekkar mostani szolgálatát is.

* *

A múlt láncszeméhez azonnal kapcsolódik a jelen csillogóan szép láncszeme, a pünkösdi egyházzenei áhítat. Csak az elismerés hangján szólhatunk Trajtler Gábor orgonajátékáról, aki az egyházzenei áhítat első részében két J. S. Bach-művet adott elő. A „Jövel, Szentlélek Úristen” korái

előjáték pünkösd ünnepének hangulatát teremtette meg, s a D-dúr prelúdium és fúga a bachi muzsika egy gyöngyszemével ajándékozta meg a hallgatóságot. A második részben előadott Cesar Franck-mű, a h-moll korálfantázia nagyszerű előadása szintén nagy élményt jelentett mindnyájunknak.

A Lutheránia Ének- és Zenekar az első részben J. S. Bach: Magnificat-ját adta elő. Érdekes volt megfigyelni úgy az énekkar, mint a zenekar tagjait, akik nemcsak előadták ezt a remekművet, hanem szinte át is élték annak minden hangját, harmóniáját. (Nagy ajándékban lesz részük azoknak, akik részt vesznek a SopT róni Napokon, amelynek keretében a Lutheránia Sopronban is előadja a Magnifcat-ot.) A második részben ismét előadott Szokolay-mű, a Pünkösdi ének pünkösd ünnepének a jelentőségét húzta alá ismét, s ahogy a Karácsonyi oratórium a karácsonyi ünnepkörnek, a János passió a böjtnek és a nagyhétnek a jellegzetes muzsikája, így lesz évről évre egyre inkább pünkösdi muzsikává Szokolay Sándor Pünkösdi ének-e. S hadd álljon itt a közreműködők neve is, akiknek a mostani szolgálatukért is köszönetét mondunk: László

Margit és Faragó Laura (szoprán), Kerényi Mária (alt), Fü- löp Attila (tenor) és Jánosi Péter (basszus). Weltler Jenő karnagy ismét szívvel, lélekkel vezényelte az ének- és zenekart.

Az egyházzenei áhítat igehirdetői szolgálatát dr. Hafen- scher Károly lelkész látta el.

*

Múlt és jelen láncszemei kapcsolódtak össze előttünk. Egykori pünkösd, 1905-ben és a mostani pünkösd, 1973-ban. Az a szolgálat, ami a Lutheránia életében hetven esztendővel ezelőtt elkezdődött, a „musica sacra”, de ezen túlmenően az egész egyház szolgálata. A múlthoz és a jelenhez a jövő láncszemei kapcsolódnak. Várjuk és kérjük a Lutheránia hűséges szolgálatát a jövőben is! Harkányi László

Dabrony, egyik legrégibb falusi gyülekezetünk

Egy most felfedezett dokumentum tanítása

„Dobronban mindenkor Lutheránus Praedicator lakott, mind Török háború előtt, ’s mind pedig utánna, sőt az melly pestis a’vagy dög-halál uralkodott Magyar-Országban Bécsi háború előtt 1678-ban egy Virág Mihály nevű Praedicator szolgált Dobronban ot lakott és ő kegyelme temette az halottakat, ezt pedig onnét tudom, hogy azon fölyül meg írt Virág Mihály Néven lévő Praedicator kereszt Komája volt az édes Attjámnak Nemes Antos Ferenczngk Csöglén lakiéban, de hogy elégette Dobront az Török következendő időben az Praedicator házát is el égette, azután által vette lakását ... Gércze nevű helységben, mivel Dobron pusztán hagyatott.”

Így vall a vármegye kiküldött biztosainak a hét társával előszólított öregember: Nemes Antos Mihály. A többi tanú is lényegében ugyanezt mondja, csak a képet teszi teljesebbé. Megtudjuk például, hogy hírneves ember ez a Virág Mihály, mert németül is tud prédikálni, s ezért még Komáromba is elkocsikáztatják, ha temetést német nyelven kell végezni. Az is kiderül, hogy a falu 1683. évi pusztulásakor lakói nem mind halnak meg, vagy kerülnek rabszíjra; sokan a közeli Marcal ingoványában lelnek menedéket, s újra visz- szatérnek a vihar elültével.

Feltűnő, hogy milyen hangsúly kerül a prédikátor személyére és egy évszámra. Még akkor is az, ha tudjuk, hogy egy pestisjárvány milyen megrendítő hatású emléke a túlélőknek, ami azonban akkortájt — sajnos — igazán nem volt ritka. A tanúk nem is ezért emlékeznek és emlékeztetnek ilyen pontosan. Az Enchiridion buzgó szerzőjének, a protestantizmus kiirtására törő Padányi Bíró Márton veszprémi püspöknek megbízottai előtt állnak. Egyáltalán nincs könnyű dolguk: 1753-at írunk és Mária Terézia ül Magyarország királyainak trónján, még közel három évtized választ el a Türelmi Rendelettől! Igazolniuk kell, hogy ősi templomukban nem „új honfoglalók”. Már egyszer — 1647-ben — sikerült megvédeni vallásgyakorlatuk szabadságát: a törvény, 90 más elvett templommal együtt Dabronyét is yisz- szaadatni rendelte. Talán most is sikerül, ha mégoly hatalmas úr is az ellenfél. Ezért hangsúlyozzák hát: „Dobronban mindenkor ...” És igazat vallanak.

Dabrony már az Árpád-korban lakott település. Az 1330-as években a Héderváry grófok birtoka. Később Mátyás király törökverő hadvezére. Kinizsi Pál kapja jutalmul. Ő építteti meg 1480 táján' a ma is fennálló templomot és adja szolgálati helyéül a magyar alapítású, nagy tekintélyű Pálos Rendnek. Aztán viharos időszak következik: Dózsa parasztfelkelése, Mohács, évtizedes belháború, terjeszkedő török, egyre jobban elhatalmasodó zűrzavar. 1531-ben Cho- ron András parancsol, 1543- ban ismét a pálosoké, 1550-től törökök sarcolják, 1566-ban meg éppen fel is dúlják. Közben ismételten az Enyingi Török-család a falu ura, 1610- ben például Török Istvánná, míg 1696-ban a katolikus vizi- tációs jegyzőkönyv újra a pálosok tulajdonaként említi.

„Mindenkor ...” — vallják a tanúk, s hozzáteszik nyomatékos igazolásul: már „a Török háború előtt” is! A kezdet időpontja ebből nem állapítható meg ugyan, de könnyen lehet,

hogy Pápa kisugárzásában 1530 körül Dabronyt is elérte a reformáció hullámverése. Nincs messze Sárvár sem, ahol Dévai Biró Mátyás terjeszti az evangéliumot nagy lendülettel a hatalmas Nádasdyak pártfogása mellett.

Az azonban bizonyos, hogy 1564-ben Béllyei Tamás a dab- ronyiak papja. Tudós férfi: megjárta a wittenbergi egyetemet is. Kazdagh Márton és Aranyady Mihály neve is elénk villan a későbbi évtizedekből. Igaz, Alfonz páter — a Pálos rend pápai vikáriusa — 1638-ban elfoglalja a templomot és az akkori lelkészt (nevét nem tudjuk!) elűzi, de 1647-ben az országgyűlési rendeletet végrehajtó királyi biztosok visszarendelik a színevangélikus falu gyülekezetének használatába. (Erről is van közel-korú dokumentum, hitelesített másolatban!) Amikor pedig a Wesselényi-féle „ösz- szeesküvés” felszámolása ürügyén 1673—74-ben gyökeresen ki akarják irtani a Habsburgok Magyarországról a reformáció „eretnekségét”, az akkori lelkész: Rajki András is idézést kap o pozsonyi rendkívüli törvényszék előtti megjelenésre.

S itt válik számunkra is rendkívül jelentőssé a vallomás folytatása, amit a tanúk is nyilván nem véletlenül emelnek ki: „... sőt(!) az... Bécsi háború előtt 1678- ban ...”! Payr Sándorral együtt mind ez ideig úgy tudtuk, hogy a „Gyászos Évtizedben” (1671, ill. inkább 1673— 1681) a királyi-Magyarországon egyedül Sopronban volt — ha igen korlátozott formában is — evangélikus gyülekezeti élet. Tudtuk persze, hogy voltak rejtegetettek, itt-ott lopna szolgálgató, földönfutó prédikátoraink és tanítóink (például Szergényben és Dömölkön is!), de nem tudtunk huzamos időn keresztül ugyanott szolgáló, el nem rejtőző, nem is rejtegetett evangélikus lelkészről! S akinek ráadásul messze földön híre van — még Komárom ba is elviszik, és vissza is hozzák! — és alá nemcsak a pestisjárvány rémes hónapjaiban temeti a halottaknak tán százait is, hanem vasárnapról vasárnapra templomi igehirdetést, egyáltalán minden egyházi cselekményt elvégez Kara Musztafa seregének 1683-as dúlásáig! Mert egy másik tanú, 80 éves, azt is vallja, hogy vasárnaponként Alásonyból Dabronyba járt templomba, mint gyerek — nem lévén akkor saját prédikátoruk — és részt vett az istentiszteleteken. Tehát nem apjától, vagy faluja valamelyik öregjétől hallotta, hanem átélte mindazt, amiről most vallomást tesz. Az érvelés súlypontja nyilvánvaló: ha még a gyászos évtizedben is megmaradtak templomukban és volt saját prédikátoruk, akkor 1753- ban végképpen nincs „jogalap” szabad vallásgyakorlatuk megszüntetésére. Az érvelés annyira meggyőző volt, hogy a vakbuzgó püspök többé nem háborgatta a dabronyi evangélikusokat.

E vallomások tükrében-nyilvánvalóvá yálik, hogy a királyi Magyarországon Sopron mellett a „Bakonyalj” egy alig ismert falucskájában sem né- mult el az evangéliuma szava a Habsburg és római katolikus elnyomás szomorú korszakában.

Virág Mihály dabronyi (majd csöglei és gércei) prédikátor nevét számon kell tartania történetírásunknak.

Magassy Sándor

Vízió

Miért ne tanulnád meg ezt az idegen szót? Annyi idegen kifejezést ismersz úgyis. A televízió se magyar szó. A vízió azt jelenti, hogy látás, látomás. Amikor váratlanul valami többet, nagyobbat látunk meg, mint amit lefényképezni lehet; amikor az igazságot, a szépséget látjuk meg, hogy szinte megrendülünk belé — akkor beszélünk látomásról, vízióról. A művészek, tudósok _ és feltalálók életében gyakori' a vízió.

A hitnek is lehetnek víziói, látomásai. Most Ézsaiás látomását szeretném elmondani.

Ézsaiás is próféta volt, akár Illés. Ö azonban nem északon, Izraél országában élt, hanem délen, Juda országában, annak is fővárosában: Jeruzsálemben. Illés inkább politikus és szónok volt. Ézsaiás pap volt. Isten általa Jeruzsálem népét figyelmeztette: nehéz idők következnek, haragja lesújt Jeruzsálem népére is bűneik miatt. Né bízzák el magukat!

Abban az évben, amikor Uz- ziás, Juda országának királya meghalt, templomi szolgálata közben látomása volt Ézsaiás- nak. így mondta el maga látomását:

Láttam az Urat felemelt, magas székben ülni. Felette volt mindennek, mégis közel volt hozzám: palástja betöltötte a templomot. Felette láthatatlan angyali lények lebegtek. Mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel arcukat takarták, kettővel lábukat, kettővel pedig lebegtek. Közben harsány hangon váltakozó éneket énekeltek két csoportban. Ezt kiáltották: szent, szent, szent az Űr, a seregeknek Úra, az egész földet betölti dicsősége. Énekük oly erővel szólt, mint a mennydörgés. Az épület ajtói, még küszöbei is beleremegtek . A templom betelt füsttel.

Akkor így kiáltottam — mondja Ézsaiás: „jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között élek. Hiszen Istent, a seregek Urát látták szemeim!”

Ekkor az egyik angyali lény hozzám repült. Az oltáron égő tűzből csípőfogóval parazsat emelt ki, ajkamhoz érintette és így szólt: „látod, most eltűnt hamisságod, elvetetett a te bűnöd.”

Ekkor Isten szava szólt hozzám: „kit küldjék el? Ki vállalja a követséget?” így válaszoltam: „íme, itt vagyok én, küldj el engem!”

Ugye, különös? Valóban nem lehet az ilyesmit lefényképezni. Talán egy egészen modern festő ecsetje tudna valamit megsejtetni abból, amit Ézsaiás „látott”.

A festőnél is többet sejthetsz meg azonban, ha figyelmesen hallgatsz Isten szavára. Nemcsak Ézsaiás korában szólt, ma is szól hozzánk. Nemcsak prófétákat szólít meg, hanem gyermekeket is. Megnyílik szemed és másképpen látod barátodat, szüléidét, iskoládat, otthonodat, hazádat, ezt az egész világot. Másként látsz mindent, mert „látod” felettük a jóságos, a szigorú, a nagy szeretető Istennek -a hatalmát. Hozzánk már nem szeráfot küldött, hanem Jézus Krisztust, akinek hatalmat adott arra, hogy megnyissa a némák ajkát, és megtisztítsa az emberi életet.

A látomások képei változhatnak. Isten azonban ma is neki elszántan engedelmeskedő, szolgálatkész embereket nevel. Ma is kérdi: „kit küldjék el?” A felelet, a te feleleted se lehet más, mint Ézsaiásé: „íme, itt vagyok én, küldj el engem!”

I

k

i