Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-07 / 1. szám

Vízkereszt igéje Helyünk a teremtett világban 1 Műit 1,1—la Nincs titokzatosabb valóság életünkben, gondolatainkban a földi és kozmikus tereknél, melyeket járunk vagy belátunk. Nincsen titokzatosabb felismerés, mint életünk, mely időnek és sok egyéb tényezőnek függvénye és a halálba torkollik. Mégis, ha mindennek az ellenkezőjét állítjuk, akkor is igazat mondunk: a földi és égi terek, a születés csodája, életünk idői határai mind-mind az ember természetes és alapvető tudásá­hoz tartozik, amellyel serdülő korától kezdve számol. Mai igénk a hit fénylő bizonyságtétele ezekről az alapvető valóságokról. Nem tudományos leírás a teremtett világ koráról, a teremtés módjáról, a lét határairól, az élet fejlődéséről. Ez a tudósok és kutatók feladata. Napjaink holdutazóinak például az a feladata, hogy égi szomszédunk talaján néhány kilométer­nyi területet bejárjanak figyelő szemmel és néhány kőzetmintát elhozzanak a földi kutatók részére. Ebből azonban a végső kér­désekre senki sem következtethet. Azokat Isten nem fejtette •meg számunkra, s csak a hit által közelíthetjük meg őket. Isten igéje azonban mindig a megközelíthető és követhető valóságokról tanít. Ebben az örökszép hit-vallomásban is. 1. E VILÁGBAN MINDENNEK RENDELTETÉSE VAN, S A HELYEN VAN: ÉN IS ISMEREM-E RENDELTETÉSEMET ES HELYEMEN VAGYOK-E? Tengerek mélyén és hegyek csú­csain, az élő szervezetben és az agysejtekben Isten rendet te­remtett. Ennek tudatában élünk-e? Nem folyik-e el drága időnk hiábavalóságokra? Nem gyengítjük-e cselekedeteink le­hetőségét szüntelen elégedetlenséggel, másra-vágyással? Nem tesszük-e bűneinkkel, önzésünkkel még mások számára is ne­hézzé helyük, jó szolgálatuk megtalálását és betöltését? „Nin­csen semmi csodálatosabb az embernél” — mondta a filozófus, de nem cáfolunk-e rá minden embertelenséggel, igazságtalan­sággal, önzéssel és élet-ellenességgel? Nem kellene-e naponta újra meg újra feltennem a kérdést: helyemen vagyok-e és be- töltöm-e azt ami rám bízatott?! Családomban, munkatársaim között, hazámban és a világméretűvé szélesedett kérdésekben? Bizony a „jó rendet” sokszor én magam\ töröm meg felelőtlen­séggel, közönyösséggel, szeretetlenséggel. Pedig az élet (az én életem is, másoké is) egyszeri, drága alkalom. Véges és korlá­tok közé szorított, de a végtelen hatalmú és szeretetű Isten tel­jessé és értékessé akarja tenni. 2. E VILÁGBAN VILÁGOSSÁG NÉLKÜL NINCS ÉLET: DE ISTEN ADOTT VILÁGOSSÁGOT. BEFOGADOM-E, TO­VÁBB SÚG ÁRZOM-E? A természet világában is, az emberi életben is vannak megmagyarázhatatlan, ám valóságos fények. Éltető erők, szeretet-sugarak, valamire való tehetség és alkotó­erő adományai. Ezeket nem elemezni, hanem sugározni kell. Él­ni velük gyümölcsözően és Istennek hálásan. Aprópénzre vál­tani éppen ott és éppen akkor, amikor lehetőségem nyílik a fény felfogására és továbbadására. Hogy felderül egy kis ott­hon, ahová szeretettel belép valaki. Hogy megváltozik egy em­beri arc, amely kétségek és keserű reményvesztettségek helyett a bizalom és reménység fényeit észreveszi! A kishitű tanítvá­nyok nem is merték elhinni, mennyi világosságot kaptak Uruk­tól, amit szertevihettek e világban, noha ö már nem volt mel­lettük. Talán te magad sem gondolod, mennyi fény vesz körül nap nap után és mennyit adhatsz te is, nap nap után a körü­lötted élőknek! Ne nyeljük el a világosságot, ne hunyjuk be a szemünket. Isten látta, hogy jó a világosság s ezért adja ma is bőséggel! & E VILÁGBA JÉZUS KRISZTUS TETTE MINDEZT ÉRT­HETŐVÉ £S KÖZELIVÉ: ismerem-e igazán ezt a Jézus Krisz­tust? Teremtéstől karácsonyig csupán egyetlen lépés szükséges, Nem Jézusról beszélünk érdekes történeteket, hanem öt ma­gát hirdetjük, mert Őbenne felismerhetővé vált Istennek a te­remtésben adott minden ajándéka. Idő és terek határai meg­maradtak, bűn és fájdalom kötöttségeitől teljesen nem szaba­dulhatunk meg és mégis döntően megváltozott minden: feltá­madásában megnyílt az örök élet távlata, a bűnbocsánat aján­dékában visszanyerte értelmét minden küzdelmünk a jóért, a megélt szeretet példájában pedig feltárult a már-már feledett titok: az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtett, nagyra hivatott lény! Jézust kell megismernünk: ö ma is előttünk jár, ma is tanít az igazi szeretetben, szolgálatban elégő emberi életre. Szirmai Zoltán A diakónia és az igehirdetés E két szó, ifiét fogalom, két egyházi tevékenység között nemcsak szoros összefüggés van, ahogyan ezt régen is tud­tuk, hanem mai magyar evan­gélikus teológiai látásunk sze­rint a kettő közé egyenlőség jelet is tehetünk, a sorrendet meg is fordíthatjuk. A két funkciót külön emlegetve is, lényegében ugyanannak a va­lóságnak láthatjuk. A nyári gyenesdiási konferenciákon ez világossá vált. Ezek sze­rint az igehirdetés = diakó­nia és a diakónia — igehir­detés. Azonos lényegű szolgá­latunk két nélkülözhetetlen megnyilatkozási formája. D. Káldy Zoltán püspök előadá­sában így tanított: „Világosan meg kell mondanunk, ha az egyház; szolgálatából bárme­lyik elmarad, nem arról kell beszélni, hogy az egyház szol­gálata csonka, hanem arról, hogy ott nincs egyház. Még csak arra sem vállalkozha­tunk, hogy a két szolgálat kö­zül az egyiket vagy a másikat „elsőrangosítjuk”, illetőleg „másodrangosítjuk”, hanem a kettőt „egyenrangúsítanunk” kell, ha az újszövetségi bi­zonyságtétel talaján akarunk maradni.” f. AZ IGEHIRDETÉS = DIAKÓNIA, azaz szeretet­szolgálat, ha nem az. úgy már nem is igehirdetés. Miért be­szél az evangélikus lelkész ma is? Mert a Krisztus szeretete szorongatja és az emberek iránti felelős szeretet hajtja. Nemcsak beszél, hanem fon­tosat mond. Nemcsak szóno­kol, hanem segítő mondaniva­lója van: az élet beszédét kell elmondania. Erre kötelezi megbízatása. Erre, a segítő szó szolgálatára nyert mandátu­mot. Jézus azt akarta, tanít­ványai mentenek és hirdessék országa eljöttének jó hírét: azt, hogy nemcsak bűn van már a világon, hanem bocsá­nat is; azt. hogv nemcsak baj van. hanem segítség is; azt, hogy nemcsak gyűlölni lehet, hanem szeretni is; azt. hogy nemcsak halál van, hanem teljes, örök élet is. Az evan­gélium hirdetését Jézus félre­érthetetLenüí akarta. Ez az akarat döntő az egyházban. Ha más indoklás nincs, miért oe- Szél a lel ítész, marad ez: Jézus akarta az evangélium hirdeté­sét. Becsüljük Vaczá Mihályt, aki költőd hivatásáról így val­lott: „mindez ma sem volt könnyű s nem lesz könnyű sosem, de törvény, vállalt sors ez, ha érdemes, ha nem.” De még ennél a költői hitvallás­nál is több, ha igehirdetőink vállalják Jézus küldő paran­csát (Márk 16, 15.). A gyüle­kezetnek abban a jó remény­ségben kell alkalmaznia lel­készét, hogy tud segítő szót mondani, mondanivalója va­lóban evangélium. Ez az, ami él és éltet, akár a jó vers, ahogy Weöres Sándor művé­szien fejezd ki a jó költe­ményről ezt (Vázlat az új lí­ráról): „a jó vers élőlény, akár az alma, mást mond az éhesnek, a jóllakottnak... csak él és éltet... egy s ezer jelentés ott és akkor fakad be­lőle, mikor nézik, tapintják, ízlelik.” Ilyen a jó igehirdetés is: él és éltet. AZ EVANGÉLIUMHIRDE- TÉS egyik fajtája a szentség­kiszolgáltatás. Ugyanazt az evangéliumot nyújtjuk látha­tó formában, mint amit aszó­székről hirdetünk. Ezt is le­het a diakónia felől érteni. Mindkét szentségünket ma el­sősorban úgy kell értelmez­nünk, mint a szeretet szolgáló cselekedeteit. Velük nem új terhet akarunk rakni embe­rek nyakába. A keresztségben Urunk mentő, segítő szerétét ajánlja fel a gyermeknek. Ereje, tanácsa a nevelésben is jól használható. Szava élet­alap, amire építeni lehet. Kér­dező szülők kell, hogy helyes választ kapjanak: a keresztség értelme az, hogy a szolgáló Krisztus kínálja fel szolgála­tait gyermekük érdekében. S az úrvacsorában is a tanít­ványai lábát is megmosó, szol­gáló Krisztus segítő cseleke­detét látjuk ma. így válik a kegyelem eszközévé, nem te­herré vagy fegyelmező esz­közzé, hanem valódi segít­séggé: a bűnösnek bocsánatot, IMÁDKOZZUNK Teremtő Istenünk, hálát adunk alkotó bölcsességedért, amellyel mindeneket s bennünket is megalkottál. Bocsásd meg sokféle bűnünket s gyengeségünket, melyekkel jó akaratodat gátoljuk ahelyett, hogy azt betölteni minden erőnkkel, tehet­ségűnkkel és szeretetünkkel igyekeznénk. Megváltó Krisztusunk, hálát adunk azért, hogy elhoztad a teljes és tökéletes Világosságot és nem rejtetted el előlünk, de minden ember számára elérhetővé tetted. Fordíts újra meg új­ra magad felé minket, mert mi feledékenyek és erőtlenek va­gyunk. Amen, a magányosnak közösséget, a halandónak életet nyújt a szolgáló Krisztus. A szentség­it: szolgál tiltás is diakóniai cse­lekedet. A szentségben része­sülők viszont új erőt kapnak a diákoméra. AZ EVANGÉLIUM HIRDE­TÉSE nem csupán idézgetése egyetlen bibliai versnek (Já­nos 3,16), hanem mindig való­ságos emberi helyzetekkel szembenállva Isten aktuális és érvényes szeretetének meghir­detése. Ezért, aki valóban evangéliumot hirdet, az nem válik sablonossá, unalmassá Vagy korlátolttá, hanem ru­galmas és friss lesz, látóköre világméretűvé szélesedik. Jé­zus szavaival mindig valódi embereket szólított meg, nem papírfigurákat, szava mindig „élt és éltetett”. Egy s ezer je­lentése volt. Valljuk, hogy az evangélikus igehirdetőknek ma is van mondanivalójuk, nemcsak a 16. században volt és nemcsak a 21. században lesz. Ezért nem hiszek a néma egyházban, nem hiszek a csak múltba feledkező sóvárgás­nak, hanem abban hiszek, hogy itt nálunk, a Magyar Népköztársaságban élő egyhá­zunkban szánkba adatott a szó, az evangélium valóban segítő mondanivaló. Szavain­kon keresztül a szolgáló Krisz­tus segít társadalmi mun­kánkban is. Csak a segítő jel­legű igehirdetésnek van értel­me ma. Ahol Ö megszólal, tisztul az élet, gyógyulnak a sebek, rendeződnek a kapcso­latok, helyére kerül az ember, tudjuk mi dolgunk a világon, hová megyünk és miért va­gyunk itt. 2. A DIAKÓNA=IGEHIR­DETÉS. Különben nincs egy­házi értelme a szeretetszolgá­latunknak. Különben állami és társadalmi szervek jobban végzik, nagyobb lehetőségek­kel, nagyobb apparátussal és nagyobb méretekben. A ke­resztyén hit egyszerűen nem lehet meg a felebarát szerete­te nélkül. Jézus szeretetpa- rancsának betöltésé Reá vísz- szamutató igehirdetéssé válik. Minket egy nagyobb igazságú társadalomban is fűt az evan- ’ gélium energiája emberszere- tetre, A keresztyén tanítvány, gyülekezet és egyház nálunk sem válhat munkanélkülivé. Azért, mert szocialista ha­zánkban van arvahaz, szociá­lis otthon, nyomorék gyerek otthon, nem válhat felesleges­sé a keresztyén szeretetszol­gálat. Szükséges marad az egyház intézményes dikóniai szolgálata éppen úgy, mint az egyes gyülekezeteken belül a szeretet szolgálat és az egyes ember életében a rászoruló megsegítése. A nagyobb társa­dalmi igazság nem teheti tét­lenné a keresztyén felebaráti szeretetet, legfeljebb lelemé­nyesebbé és kifinomultabbá. A társadalomban végbement pozitív előjelű és jó irányú strukturális változás, - amit csak helyeselni lehet, nem szünteti meg a keresztyén szeretet szolgálatát az egyes gyülekeztben vagy az egész egyházban. Hiszen a diakónia természetes velejárója a ke­resztyén életnek; ahol nincs meg, az a halál jele. Ahol csak lelkész fizetésre, vagy épületek fenntartására költe­nek, ott a magáért élő egyház megítélt képletével van dol­gunk. Ha valóban szolgáló egyház vagyunk, kell, hogy a gyülekezetek és az egész egy­ház ilyen irányú „pénzügyi forgalmán” is meglátszódjéfc ez. „Az az egyház, amely az evangéliumot nem hirdeti vagy azt meghamisítja, vagy azt egyszerűen „eletizálja”, éppenúgy megtagadja külde­tését, mint az az egyház, amely a diakóniát nem gyako­rolja, vagy azt degradálja, il­letőleg elspiritualizálja”, — mondta D. Káldy püspök Gyenesdiáson. Meg kell szüntetni végre a hit és a cselekedet, az igehir­detés és a diakónia „vagyla­gosságát”, egymással szembe­állítását. Nem a hit ellen, ha­nem a hamis, tétlen hit ellen kell beszélni a teljes hit érde­kében. Nem a cselekedet ellen kell szólni, hanem a hamis, öncélú, gőgös, erőt fitogtató cselekedetek ellen. Az igehir­detést és a diakóniát sem sza­bad egymással szemben kiját­szani, hiszen ugyanannak a valóságnak két oldala ez. A teljességet kell hirdetni, az egész ember és az egész szol­gálat teljességét: igehirdetés és diakónia együtt. „Ahol az egyiket elhagyják, ott nem valamit hagynak el, hanem ott lényegében nincs is egy­ház.” Dr. Hafenscher Károly Petőfi nyomában „Adj ki minden hangot lantom!” Másodízben 1848. október 23-ától 1849. január 15-ig tar­tózkodott Petőfi' hosszabb ide­ig Debrecenben. De ezen túl is többször időzött itt mint Bem tábornok futára és haditudó­sítója. A költő és honvédtiszt 1849. január 15-én indult el az erdélyi frontra Bem tábornok­hoz. De február 15-én már Debrecenben írta haditudósí­tását. Május 7-én pedig ismét csak városunkban írta a harc­térről visszajövet Egy gorom­ba tábornokhoz című költemé­nyét. A KÖLTŐ SORSA ebben a második debreceni időszakban sem töretlen, sőt ellentmondá­sos. Egyik-másik harctérről nyugtalanító hírek érkeznek. A trónon egy semmivel sem többet ígérő fiatal király.követ- kezik. Buzdítás kell, még pe­dig hathatós a honvédsereg­nek. Egyre inkább szorongat­ja a gondolat, hogy neki sze­mélyesen is harcra kell kelnie. De már felesége van és gyer­meket várnak hamarosan. Családi gondja akkor sem lett kisebb, amikor Júlia Debre­cenbe érkezett. Szinte lelkiis- - meretfurdalás gyötörte, hogy családi gondjai miatt még nincs a fronton. „Oh gyerme­kem, oh gyermekem, Még meg sem vagy születve, S szívemre már is kint hozál S gyalázatot nevemre!” Azután 1848. de­cember 15-én megszületett fiuk. Zoltán. Akkor Vörösmar- tyéknál laktak. A házat emlék­tábla jelöli. A feleség és gyer­mek sorsával törődés milyen világos» beszél, őszinte, me­leg és felelős családszereteté. ről. Arany Jánosnak írt levelé­ben említi: „Tudod, mindig édes volt előttem a családi élet”. Ujjong fia születésén, de akkor is mindjárt a jövőbe pillant és a hazára gondol: „A hazának nevelem fel őt. — Ugye, ugye, kisfiam, ha maj­dan, Én a sorbul kiöregedem, Iparkodni fogsz túltenni raj­tam, Vagy betöltőd legalább helyem?” Noha az előbbi költeményé­ben azt mondja: „Kell e még pap? örömkönnyeimmel Ke­resztellek én meg tégedet”, Zoltán megkereszteléséről a következőket tudjuk: „Szűcs István szerint 1839-ben 210 evangélikus volt Debrecenben. A szabadságharc éveiben is csak 180 volt a számuk. Mivel éppen ezért evangélikus lelké­szük még nem volt, az evan­gélikus Petőfi Sándor fiát, Zol­tánt a debreceni katolikus plébános keresztelte meg és a debreceni katolikus egyház- község anyakönyvében van be­jegyezve, mint „luth”. (Debre­cen sz. kir. város és Hajdú vármegye. 1940, 206. lap). A fenti eseményt szintén emlék­tábla jelöli a plébánia falán. Az ebben az időszakban írt, 23 költeményére a forradalom és a szabadságharc ügye nyomja rá erősen bélyegét. Kellett hát, hogy lantja csak­ugyan minden hangot kiad­jon. így emeli rangra a közka­tonákat: „Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. És a haza? Ke­mény mostohájok. Izzadásuk díjában nekik csak Kenyeret vet s rongyokat dob rajok. Ha megtérnek csonkán a csaták­ból, Koldusbotot ád a haza né­kik, S ha elesnek, a felejtés árja Foly sírjukon s neveiken ' végig.” Személyesen is átéli, különösen mint családfő a há­ború rettenetes súlyát; „Fér­fi vagyok én s véres csatának állok küszöbén És mégis néha én is könnyezek”. A REMÉNYSÉG a legnehe­zebb napokban sem hagyta cserben: „Nagy idők. Betelje­sült az írás Jóslatja: egy nyáj, egy akol. Egy vallás van a föl­dön: szabadság!” A népünket vakká tevő királytiszteletet pedig így robbantja fel: „Ha­talmas kezdesz lenni végre nép! Ez mind igen jó, mind valóban szép, De még ezzel sem tettetek sokat — Akasz- szátok fői a királyokat!” Az­után jönnek a fellegek, a for­radalom és szabadságharc ege sötétedik. Az aggodalom ár­nyéka az ő szívére is rátelep­szik: „a hit már-már sokak szivében gyérül”. Mindennél sürgősebb hát a bíztatás: „In­duljatok: A szabadság Egyip­tomából A szabadsági Kánaán­ba, Mint Mózes népe hajdaná­ba.” Eszméi számára Debrecen­ben ismét kedvező légkört érez. Nem is késlekedik haza­fias agitációjával. Mégpedig úgy, hogy minden akarása és mondanivalója lángoló szívén át jut a tolláig. Ugyanakkor a családja gondját sem felejthe­ti. A jó barátnak, Arany János­nak segítségét kéri: „Nem lesz senkiök egész Debrecenben, azért küldd vagy hozd ide ko mámasszonyt.” A jó barát így is segített, azután úgy is, hogy Júlia Zoltánnal Szalomtára költözik. TOLLA HEGYÉRE VESZI a nagy időkhöz és ügyekhez méltatlan kicsinyességet és fölényeskedést: „Honszeretet, bátorság s más, mind kófic: az a fő A katonában, hogy nyak- navalója legyen.” A goromba tábornoknak pedig azt ajánlja, hogy ne a hazafiakkal, hanem az ellenséggel gorombáskod- jék. Elég sok van belőlük. — Majd Európát korholja: „Ma­gára hagyták, egy magára A gyáva népek a magyart” — de: „Ez légyen, ami leiket ad.” Talán másként alakul a for­radalom, a szabadságharc, ha a felső vezetés és a tábornokok valamennyien úgy gondolkoz­nak mint ő. Buda elestének hí' rére írja:” S ha a balsors csüg- gedést nem hoz rád, Elszegő­dik a szerencse hozzád”. Pe­dig nem jár a Jellegekben: „Tíz annyi Volt az ellen, Győz nünk nem lehetett.” De valaki még a helyén volt „sötétedés­kor” is: „Egy pártfogó maradt csak Velünk: ez Bem vala”. DEBRECENI KÖLTÉSZE­TÉNEK második szakaszában már az éleselméjű forradal­már és a nép népben-gondol- kodó költője bukkan elénk. Akad még tanulnivalónk et' tői a párját-ritkító hazafitól. A megszívlelendők színlelésé­vel hajtunk és emelünk fejet nemzetünk „üstököse” előtt. Szabó Gyula Hosszú haj Régen így csúfolták a fiúk a lányokat: hosszú haj, rövid ész. Ma ez nem szokás. A fiúk kö­zött is sokan viselnek vállig érő hosszú hajat. Dávid fiának, Absolonnak is szép hosszú ha­ja volt. Büszkélkedett vele. Mégis ez okozta vesztét. Pon­tosabban nem is az, hogy hosz- szú volt a haja. Inkább az, hogy rövid volt az esze. Fellá­zadt édesapja ellen. Nem gon­dolta végig mit tesz. Hadsere­get gyűjtött. Támadást indított Dávid Mahanáim városába menekült. Itt gyűjtötte össze megmaradt hadseregét. Három csoportba osztotta őket. Elin­dultak, hogy megütközzenek Absolon seregével. Dávid nem ment velük. Indulásuk előtt megparancsolta vezéreinek és minden katonájának: az én fiammal, Absolonnal, énéret­tem kíméletesen bánjatok. Efraim erdejénél ütközött meg a két sereg. Absolon sere­ge megfutamodott. Az erdőben kerestek menedéket — vesz­tükre. Dávid seregének egy ré­sze itt rejtőzött. Absolon is az erdőbe menekült. Lobogó, hosz- szú haja fennakadt egy cserfa­ágon. Ég és föld között füg­gött. Az öszvér, amelyen lova­golt, kiszaladt alóla. Dávid egy katonája észre­vette. Azonnal jelentette a fő­vezérnek, Joábnak. Miért nem ölted meg? — kérdezte Joáb a katonát. Hogy tehettem volna? — válaszolt a katona. Dávid megparancsolta, hogy kíméljük fiát. Joáb ekkor három nyíl­vesszőt vett magához. Absolon szívébe lőtte. Azután megfű- vatta a kürtöket, hogy véget vessenek a vérontásnak. Ab­solon testét pedig mély árokba vetették és nagy rakás követ hánytak rá. Amikor Dávid hírülvette fia halálát, magába roskadt. Fel­ment szobájába és keservesen sírt. Amíg hazafelé ment, szün­telen így panaszkodott: Szere­tett fiain, Absolon! Édes fiam, édes fiam, Absolon! Bár én haltam volna még helyetted! Absolon, édes fiam, szeretett fiam! Ugye megrendítő történet! Megrendítő Absolon szomorú vége. De még megrendítőbb Dávid szeretete lázadó fia iránt. Megrendítő az is, hogy Dávid szeretete bármilyen nagy volt, nem tudta megmenteni. Absolont. A történetet mégsem fejez­hetjük be ezzel. Szólnunk kell egy másik édesapáról, a mi mennyei Édesatyánkról. Meny­nyit kell bánkódnia miattunk, miattad is. Az ő szeretete azonban erősebb Dávidénál. Szétzúzza a bűn bilincsét. Mé­lyebb a pokolnál, erősebb a halálnál. Életmentő szeretet Szólnunk kell egy másik fiú­ról, akit Dávid fiának nevez­tek, Jézus Krisztusról, ó nem lázadt fel Atyja ellen. Vállalt bennünket testvéreiül. Életébe került. Ég és föld között füg­gött a kereszten, hogy mi ne jussunk Absolon sorsára. Vállalni és nem lázadni. Ez Jézus. Azzal kezdte meg földi munkáját, hogy elment a Jor­dán mellé, ahol Keresztelő Já­nos keresztelte a bűnösökért. Megkeresztelkedett ő is. Nem neki volt rá szüksége. Értünk tette. Vállalt bennünket, hogy testvérünk legyen. Amikor ki­lépett a Jordán folyóból, meg­nyílt az ég. Isten ezt mondta: ez az én kedves Fiam, akiben én gyönyörködöm. Erre emlé­keztet január hatodika, vízke­reszt ünnepe. Isten szeretete erősebb minden, láza dozásunk- nál. Észhez lehet térnünk. Ész hez kell térnünk! 1 * i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom