Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-12-10 / 50. szám

„Bízott a szívem és megsegittettem Egy hónap után Somogyvámos Hamisítatlan, igazi ősszel kö­szöntött ránk az idei novem­ber. Nyirkos, ködös napokat hozott november eleje. Egy ilyen ködös napon indultunk el november 5-én Somogy- vámos-Hácsi társgyülekezet­be, hogy részt vegyünk a gyülekezet örömében és együtt adjon hálát a fő­pásztor a gyülekezettel. A köd miatt féltünk attól, hogy ez ne­hezíti majd az ünneplést, de a délelőtti órákra a felszálló köd után verői ényes nap köszöntött ránk. „Kétszeres évforduló alkal­mából van együtt most a so- mogyvámosi gyülekezet. A no­vember Somogyvámoson a templomszentelési jubileum hónapja. Huszonegy éve áll ez a somogyvámosi szép kis tem­plom. De van egy másik jubi­leum is. Fél évszázaddal ezelőtt, 1921—22 határán lett önálló anyagyülekezetté a somogy­vámosi filia, amely koráb­ban az ecsenyi gyülekezet­hez tartozott. Ez a kettős jubileum ölelkezik ma” — igy fogalmazta meg igehir­detése elején D. Káldy Zol­Két kedves megemlékezés Lapunk szeptember 24-i számában azóta mái- elköltözött dr. Pálfy Miklós professzor írt egy cikket ,,A kilencvenöt éves Samu bacsi”-ról Németh Sámuel volt soproni líceumi igazga­tóról emlékezett meg. A cikkek torlódása miatt nem tudtunk eddig beszámolni arról, hogy D. Káldy Zoltán püspök — aki szintén nyolc esztendőn keresztül volt a soproni líceum diákja — október 5-én felkereste soproni lakásán Németh Sámuelt es köszöntötte őt az egész Magyarországi Evangélikus Egyház nevében. Ezt követően a püspök a soproni Fenyves-szálló ét­termében ünnepi ebédet adott Németh Sámuel tiszteletére. Az ebédre meghívta a régi líceum Sopronban élő tanárait. A püs­pök hálás köszönetét fejezte ki a tanároknak azért a munká­jukért, amit a magyar nevelés ügyében végeztek. Pálfy Miklós fent említett cikkében is, ami visszhangot kel­tett, Csaba József volt líceumi tanár elküldte az Evangélikus Élet szerkesztőségéhez dr. Kamondy Zoltán ugyancsak volt lí­ceumi tanár megemlékezését Németh Sámuelről. A cikk olyan meleg hangú, hogy az alábbiakban teljes terjedelmében kö­zöljük: „Sopronban él nyugalomban a pedagógusok Nestora: Né­meth Sámuel, aki az idén töl­tötte be 95-ik életévét. Ez a rendkívül hosszú élet megállás­ra késztet mindenkit, aki őt is­merte, tisztelte és becsülte, és tekintsünk arra a nagy mun­kára, amit hosszú pályafutása alatt végzett evangélikus egy­házunk és édes hazánk javára. Tanári működését Felsőlövőn kezdte. Már ekkor felkeltette feletteseinek bizalmát és még egészen fiatalon, 1907-ben őt helyezték a gimnázium élére, mint igazgatót. Nem is csalód­tak benne. De nemcsak a felet­tesek bizalmát nyerte el Né­meth Sámuel, hanem a szülők, tanulóik bizalmát és szeretetót is. Ezért növekedett meg a diá­kok száma annyira, hogy a ré­gi iskola nem tudta már be­fogadni a jelentkezőket. Né­meth Sámuel most mutatta meg, hogy Wimmer Ágoston­nak, az iskola hős alapítójának akaratereje ól szívében. Hány­szor utasították el felterjeszté­séit, amelyben kifejtette, hogy milyen nagy szükség volna az új épületre ott a nyugati ha­társzélen. De Németh Sámuel addig járt a minisztériumba, míg végre sikerült tervét jóvá­hagyatni. Megkezdődött az új gimná­zium építése. 1911 őszén el is készült a szép, tágas, kéteme­letes új épület: ideálisan szép helyen, egy több holdnyi retteg közepén, pár percnyire a régi iskolától, de távol a kocsié t- tól, minden zajtól. Egy csör­gedező kis patak a rétség szé­lén csak fokozta a hely szép­ségét. Az új épületeit külön vízvezetékkel szerelték fel, mi­vel Felsőlövőn nem volt víz­vezeték. 1921-ben Felsőlövő Ausztriához kerülvén. Németh Sámuel a soproni líceumban nyert, mint tanár alkalmazást. Hollós János halála után, 1931- ben pedig az egyházkerület bi­zalma mint igazgatót állította az iskola élére. 1939. szeptem­ber 1-én lépett nyugalomba. Németh Sámuel harminchat évet töltött a tanári pályán, ebből huszonnégyet igazgatói állásban és több mint ötven évet, mint az evangélikus ne­veléstörténet és protestáns mű­velődéstörténet kutató tudósa Íme. ezek Németh Sámuel éle­tének útjelzői, de, hogy mi­lyen tanár, milyen igazgató és milyen ember volt, és milyen még Isten kegyelméből ma is, erről tanítványai és a vezetése alatt szolgáló taná­rok tudnak méltó választ adni. Magam 8 éven át voLtam a fel- sőlövői főgimnázium diákja. 1910-ben Németh Sámuel vett fel az iskola kötelékébe. II-os gimnazista Voltam, midőn egy alkalommal tanárainkról be­szélgettünk diákszobánkiban és mi diákok is „osztályoztuk” ta­nárainkat. Ez alkalommal így szólít Csejthev Lajos VI-os kedves lakótársam, és atyai jó­akaróm: — Milyen szerencsés lesz a Kamondy. — Miért lesz szerencsés? — kérdezte az egyik. — Azért, mert minket Né­meth Sámuel igazgató úr ta­nít magyarra és latinra, és mi­kor ml leérettségizünk, akkor kerül Kamondy az V. osztály­ba s az igazgató úr fogja taní­tani ezeket a tárgyakat négy éven át. Íme, a diákok szeren­csésnek tartották azt, aki Né­meth Sámuel, tanítványa lehe­tet^. Válóban úgy is lett, aho­gyan Csejthev Lajos mondta. A puszta tudásánál is többet kdptunk tőle: még ma is sok­szor jutnak eszembe bölcs ma­gyarázatai és ünnepi beszédei­ből sok értékes gondolat. Sopronban egészen közelről ismertem meg, mint. tanárt, igazgatót és mint embert. Kö­zelről megismerve még job­ban megszerettük. Csodáltuk munkásságát: naptárt szerkeszt, cikkeket ír, kezeli a 30 ezer kö­tetnyi nagy értékű könyvtárt, az egyházkerületi levéltárt. De ezek mellett az iskolai mun­kát, tanítást, nevelést sohasem tévesztette szem elől. Mikor 1939-ben az utolsó tanári érte­kezletünkön elbúcsúzott tőlünk, az értekezlet után, az előcsar­nokban — ahol senki sem lát­ta — elkezdtem sírni, úgy mint ahogyan egykor jó édesapámat sirattam meg a koporsói ánáL Ha itt-ott összetalálkozunk, egykori tanítványai, mindig há­lával emlegetjük a jó Samu bácsit. Tárcsád Ferenc egykori osztálytársam Ausztriában él, de minden évben levelet ír és levelében mindig meleg szere­tettel emlékezik meg jó igaz­gatónkról. Egyik levelében ezt írja: „Németh igazgató úrnak is írok, akire olyan szeretettel gondolok, hogy nehezen találok méltó sorokat.” ö már akkor a sovinizmussal szemben ma­gyarok, németek, szlovákok egyetértését és barátságát hir­dette. A népek közötti megbé­kélés és a társadalmi haladás szelleme egyébként az egész lí­ceumot jellemezte. Németh Sámuel felavatott lelkész is volt. Híz meg is lát­szott magatartásán, tanításán. Igyekezett bennünket igaz evangélikusokká nevelni. Taní­tásában különösen kiemelte protestáns egyházaink előre­vivő szerepét nemzetünk tör­ténetében, viszont soha nem hallottunk tőle más vallásfele­kezetet kicsinyítő szót. Szocialista országban élünk. Vajon milyen álláspontot kép­viselt a szocializmussal kapcso­latban Németh Sámuel? Mind­nyájan elmondhatjuk, akik őt ismertük, hogy nemcsak szavai­val, hanem tetteivel, egész éle­tével bebizonyította, hogy a szocializmus építője volt. Hány szegény diák köszönhette neki, hogy ösztöndíjjal, tanulmányi segéllyel, tandíjelengedéssel el­végezhette tanulmányait. Pro­testáns iskoláink mindig a szo­cializmus építői voltak. Hány diákjuk tett kisebb-nagyobb alapítványt volt iskolájuk jó ta­nuló, szegény diákjai részére! Nekünk — Németh Sámuel volt diákjainak, munkatársai­nak csak egy a kötelességünk: azt a drága kincset, amit reánk hagy, adjuk át tisztán és vál­tozatlanul az utánunk jövő nemzedéknek.’* tán püspök a hálaadás és öröm alapját, mely ünneplésre hívta egybe a somogyvámosi és a környező evangélikusokat. Ötven év nem nagy idő. De aki ismeri egy kicsit történel­münket, az elmúlt ötven év eseményeit, az nagyon jól tud­ja, hogy milyen nagy dolog ez a jubileum, milyen sok min­denért kell hálát adni az ötven­éves évfordulón. Erre a hála­adásra hívta a gyülekezet a vendégeket. Az ünnepi istentisztelet oltá­rt szolgálatát Dubovay Géza esperes végezte. Az. igehirde­tést D. Káldy Zoltán püspök a 28. zsoltár néhány verse alap­ján tartotta. Igehirdetése ele­jén hangsúlyozta a püspök, hogy az Istenbe vetett hitről és bizalomról beszél ez a nap. Egyfelől nehéz önállónak lenni egy .maroknyi gyülekezetnek, másfelől 1951-ben új templo­mot építeni a gyülekezetnek, ez mind Isten hűségéről beszél. Joggal .mondhatja el tehát a gyülekezet: „Bízott a szívem és megsegittettem!” A továbbiakban arról beszélt a püspök, hogy nemcsak úgy általában segíti Isten az ő né­pét, hanem valóban erőssége is népének. Ö ad erőt, hitet és re­ménységet, hogy szolgálatát ne csak az egyes ember hanem az egész gyülekezet be tudja töl­teni a mában is és a jövőben is, Ez az Isten segíti a jövőben is a gyülekezetét. Az istentisztelethez itt is rö­vid ünnepi közgyűlés csatla­kozott. melyen először Ma­darász István a gyülekezet lelkésze ismertette a gyü­lekezet múltját, történetét. Hálával emlékezett meg a gyülekezet alapítóiról. és azokról a» lelkészekről, akik munkálkodtak a gyülekezetben. Külön hálás szeretettel emlé­kezett meg Schöck Gyula lel­készről, akinek Igen nagy ér­demei voltak az új templom felépítésében. A lelkészi jelentés után kö­szöntők hangzottak el a szom­szédos gyülekezetek lelkészei, az egyházmegye és az Országos Egyház részéről. Nem sok időnk maradt a ba­ráti beszélgetésre, mert délután a somogyvámosi gyülekezet társgyülekezetében várták szolgálatra a püspököt. 1828 óta élnek evangélikusok Hácson. Sokáig azonban csak a családfők végezték a tanítói. igetúrdetöi szolgálatot Csak 1896-tól voltak tanítói az evan- gélikusságnak, akik foglalkoz­tak a gyülekezeti élet kiépíté­sével is. A lelkészi szolgálat 1922-től lett intenzívebb a gyü­lekezetben, amikor önállósult a somogyvámosi gyülekezet és társa lett a hácsi gyülekezet. Azóta rendszeres lelkészi szol­gálat van a gyülekezetben. 1936-ban építettek templomot is, hogy megfelelő hajlékuk le­gyen Isten igéjének hallgatá­sára. Három éve renováltatta a gyülekezet á templomát kül­ső segítség nélkül, szeretettből fakadó áldozattal. Hues Hálaadó istentisztelet volt itt is november 5-én. A beve­zető oltári szolgálat után, me­lyet szintén Dubovay Géza es­peres végzett, D. Káldy Zoltán püspök szolgált igehirdetés­sel. A zsoltáros szavaival buz­dította a gyülekezetét hála­adásra és szolgálatának jobb és őszintébb betöltésére a csa­ládban, a munkahelyen és egész társadalmunkban. Isten- tisztelet után itt is közgyűlés volt, ahol lelkészi jelentés és köszöntők hangzottak el. Lelkes és hitben gazdag, egyházát szerető maroknyi gyülekezeteket látogathattunk meg november 5-én. Sok nagy gyülekezetnek is példa lehetne hitben és szeretetben, egyház­hűségben és szolgálatban. Lelkészi jelentésében Mada­rász István mondotta: „Ebben a templomban úgy hirdetjük és úgy hallgatjuk az Igét, hogy abban méghalljuk Isten tejles akaratát, örök életre elhívó szerető üzenetét. De Jézus Krisztus tanításával, példáza­taival nem csak a túlvilágra készít fel, hanem azt akarja, hogy felebaráti érzésben, ön­zetlen, segítőkész szeretetben, kötelességtudásban, lelkiisme­retességben is példát mutas­sunk és így társadalmunkban gyümölcsöztessük mindazt, amire Isten tanított bennün­ket.” A ködös, nyirkos őszi nap el­lenére meleg és bensőséges ün­nepien vehettünk részt. Adja Isten, hogy az emlékezés és hálaadás új és hasznos szol­gálatra indítsa a somogyvá- mos-hácsi gyülekezetei a jövő felé. k. Gy. Kiss Tamás: HARANG Jöttek, s vitték is egy nyári éjszakám Sínt a kis város, zokogott anyám, en is vele- érzékeny kisgyerek. • Háború volt, még szóltak a fegyverek. Pörölyökkel verték szét százfelé, sáfcoltott, hörgött, míg megszakadt belé. Másnapira eltűnt az öreg harang, de nem ment vele a lelke: a hang. A lélek él. Nem némul el a hang, ha meghal is érc-teste, a harang, Csak száll időkön, századokon át ha nem húzzák is: zeng, zokog tovább A költő „Mérleg hava” eímíi 1972-ben megjelent kötetéből Moldova György: Tetovált kereszt Kórkép e kisregény és nem körkép. Fiatalokról szól, de azoknak csupán egy szűk rétegéről, a „javcsisokról”, akik mivel még fiatalkorúak, börtönbe nem kerülhetnek, csak „Átmeneti Nevelő Intézetekbe”. Két ilyen intézet életéi és lakóit mutat­ja be az író. aki ki tudja, há­nyadik állását változtatja, csakhogy információi hitele­sek, belülről születettek legye­nek. Ezúttal nevelői munkát vállal közöttük. így nem vitás, hogy „hivatalból” melyik ol­dalra kell tartoznia, de az írás minden sorából megérti az ol­vasó: egyértelműen azok mel­lett áll szimpátiájával, akiket a fiatalok közül bemutat. A bűnösök oldalán. S ez a szó, „bűnösök”, nem csupán felü­letes társadalmi besorolást je­lent, a törvény értelme sze­rint, de valódi helyzetet, mert bármilyen cinkos szeretettel mutatja is be „hőseit”, az ol­vasó egy percig sem marad kétségben afelől, hogy ők va­lóban bűnösök. Tizenévesen örökre elrontott, vagy leg­alább is fájdalmasan megbi­csaklott életek. S mindez pár­beszédek és statisztikai ada­tok, storyk és önvallomások formájában. De a kitűnő író, Moldova György ennél még többet tud. Többet az emberi természet­ről, többet a családi élet problémáiról, többet a társa­dalom egészéről. Többet hősies és felelőtlen nevelőkről, zül­lött, vagy tehetetlen cigány­családokról, üres életű és még­is mélyen emberi vagányokról s rólunk is, akik legtöbbször csak nézői vagyunk az egész­nek. A „javcsis kereszt”-et a jobb kézfőre tetoválják az in­tézetben, bár tilos. A kereszt fölé annyi vízszintes vonalat húznak, ahány évet az illető javítóban töltött. Ezeket a ke­reszteket csak az egyének és az egész társadalom okos sze­retető tüntetheti el B. L. Olvasóink ne lepődjenek meg, hogy visszatekintünk feszia­mért eseményekre. Még csak azon se, hogy idejét múltnak tűnnek. Szeretnénk összefüggésben látni őket és kihatásukat lemérni közvetlen jövőnket illetően és valahol a dolgok sű­rűjében az egyház szavát és mondanivalóját megkeresni. Négy nagyobb eseményre vetítjük figyelmünk reflektorfényét Bizalom négy évre Az első nagy esemény még november 7-én zajlott le. Az Egyesült Államok választópolgárai ekkor járultak az urnák elé, hogy eldöntsék, Nixon, vagy McGovern lesz az Egyesült Államok 37. elnöke. Másodszor helyezte az 50 állam 200 milli­ós lakossága bizalmát Nixonba, a szavazatok 61 százalékát nyerte el. Ezek az adatok röviden. De vajon mi indította az amérikai nép bizalmát ismételten Nixon irányába? Hiszen köztudott volt a vietnami háború miatt szélesedő ellenzéki szellem. ígérete is, amely 1968 őszén hangzott el, hogy ő lesz az, aki pontot tesz erre a megalázó háborúra. Nos, ezt a háborút nem, „sikerült” befejeznie. A párizsi tár­gyalások mégis az ő nevéhez fűződtek és odázása, taktikázása azt a reménységet keltette, hogy küszöbéhez érkezett a várva várt béke. Túl azonban a vietnami háborún, a Nixoni admi­nisztráció első számú sikere külpolitikai vonalon könyvelhető el. Már Kennedy elnök belopta magát a tömegek szívébe, ami­kor enyhített a szociálistaellenesség hidegháborús stratégiá­ján. Nixon jól megérezte, hogy választási esélyei hatalmas arányban növekedhetnek, ha a józan kompromisszum útjára lép, s az ún. keleti világgal a realitásoknak megfelelően meg­egyezésre jut. A tömegek belefáradtak a mesterségesen szított feszültségbe, a megegyezés, koegzisztencia feloldásában kí­vánnak élni. Ma már vitathatatlan, hogy Nixon győzelme mö­gött külpolitikai sikerek állnak. Lám, milyen élesen rajzolódik ki a tömegek szerepe. És most négy esztendőre ismét élvezheti a nép bizalmát. Az amerikai egyházak úgy tekinthetnek erre a négy évre, mint a termé­ketlen fügefa példázatára. Esztendők sora lehet a termésig. Hátha teremni fog! Mi is reménységgel várjuk a termést. El­sősorban á vietnami háború befejeződését. Elismerték egymást Közvetlenül az amerikai elnökválasztást követő napon, no­vember 8-án parafálták az NDK—NSZK közötti kapcsolatok alapszerződését. Rendkívül hosszú út vezetett idáig. Amikor Brandt kancellár 1969-ben kijelentette, hogy két német állam létezik, a szövetségi köztál saságban meghűlt az erekben a vér. Szenzációnak számított a világ előtt is. Alig mertük remélni, hogy az SPD-nek lesz ereje ezt véghezvinni. S ma simán, ter­mészetesen illeszkedik bele a megállapodások sorába. A két német állam „a béke megőrzéséért viselt felelősségük tudatá­ban, attól a törekvéstől vezettetve, hogy hozzájárulnak az európai enyhüléshez és biztonsághoz... attól az óhajtól ve­zetve, hogy a két német államban élő emberek javára megte­remtsék az NDK és az NSZK közti együttműködés előfeltéte­leit ..kötötték meg az alapszerződést. Két dolgot kell kiemelnünk az alapszerződés szövegéből. Az egyik, hogy a béke megőrzéséért, az európai enyhülésért, a másik, hogy a két német államban élő emberek érdekében történt. Negyed évszázada éreztük, .hogy a puskaporos hordó kontinensünkön Németországban van. Negyedszázad óta. aki felelősen nézte Európa sorsát, a német kérdés megoldásáért fáradozott. Egyházunk prófétai szava nyert igazolást pl. ab­ban, hogy ezt felismerte és számtalan nyilatkozatában foglalt állást a német kérdésben. Valóban Európa biztonsága a pus­kaporos hordó megsemmisítésén múlott. Vádlottak padján Alig ocsúdtunk fel a meglepetésszámba menő német alap- szerződés parafálásából, amikor november 19-én választók elé állt a „bizalmát vesztett” kancellár, Brandt. Kissé szorongva szemléltük a „népszavazást”, hiszen olyan hírverés terjengett a kancellár ellen, hogy most kerül a „német nép és érdekeinek árulója bírái elé”. Az eredmény meghökkentő volt. Brandték nem várt győzelmet arattak. Az SPD 46%-os választási arány­nyal a CSU koalícióval szemben döntő fölénybe került. A vád­lókból vádlottak lettek. Barzel és Strauss vereséggel hagyták el a porondot. De vereségükben otf van a német nép vádja: nem kell az uszítás, a revans, a militarizmus, az erőszak: Barzel a vádlottak padjára került. Ha reálisan nézzük a német választásokat, akkor az ered­mény nem meglepetés. Természetes folyománya az eddigi eredményeknek, Nyugat és Kelet megbékélésének, Európa biz­tonságának, a kontinens békéjének. Egyes német egyházaknak, amelyek e. viharos napokban a CDU politikára hangoltak, el kell gondolkodniuk. Végső soron meg kell keresniük helyüket, amely látásunk szerint egyértelműen a béke mellett lenne. Keleten a helyzet változatlan Október 31. „Ma nem Írják alá a vietnami amerikai megál­lapodást” — olvashattuk egy hónapja. Pedig1 meg voltunk győ­ződve, hogy aláírják és legalább a tűzszüneti, állapot bead. Azután: „választások előtt, választások után” — hangzott o sajtóban. Pedig minden nap döntő volt. Mindennap százan és százan lelték halálukat és pusztultak az anyagi javak a bombázások során. A világ éber lelkiismerete is megszólalt: „mihamarabb”! Az amerikai választások után Párizs újra eleven lett. Kis­singer ismét megjelent, a tárgyalások folytatódtak, de „Kele­ten a helyzet változatlan.” Ennek fájdalmát, szenvedését első­sorban a vietnami nép hordozza. A mérhetetlen pusztulás lát­tán a magyarországi evangélikus egyház a béke négy ünnepén, karácsonykor offertóriumot tart és eljuttatja adományát a szenvedőknek Ezzel tanújelét adja, hogy együttérez a szenve­dőkkel. Tudja jól, hogy adománya csak szimbólum lehet, de szi­ve együtt dobog a sírókkal, elesettekkel, nélkülözőkkel. Ugyan­akkor Isten elé viszi kérését, hozza el mihamarabb e sokat szenvedett népnek a békét. dr. Redey Pál ■— KONDOROS. A gyüleke­zet új lelkészét, Deme Károlyt december 10-én délelőtt 10 óra­kor istentiszteleten és ünnepi közgyűlésen iktatja be szolgá­latába Mekis Adóm esperes. Igehirdetéssel szolgál D. Káldy Zoltán püspök. — A KELET-BÉKÉSI EGY­HÁZMEGYE lelkészei novem­ber 23-án közös látogatást tet­tek a Békéscsabai Evangélikus Szeretetotthonban. Itt Mekis Mária otthonvezető bemutatta a Szeretetotthont és ismertette az otthon életét. Virágh Gyula esperes, az Országos Diakónia Osztály ügyvivő-lelkésze pedig beszámolt diaköniai szolgála­tunk jelen helyzetéről és felké­szítette a lelkészeket a diako- niai napok tartására. —■ ZUGLÓ. November 12-én szeretetvendégséget tartottak a gyülekezetben, amelyen Harká­nyi László_ tördelő szekesztó tartotta előadását egyházunk saj tóműnké j ár óil. SZÜLETÉS. Schreiner Vil­mos pestújhelyi lelkésznek és feleségének, Bolla Magdolná­nak, november 26-án harma­dik fiúgyermekük született Neve: GÁBOR. »

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom