Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-05-28 / 22. szám

I Teremni! Teremjétek a megtérés méltó gyümölcseit. Ne emle­gessétek önigazolásra: mj Ábrahám ivadéka vagyunk, mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tá­maszthat Ábrahám-utódokat. A fejsze már a fák gyö­kerén van: kivágnak és tűzredobnak minden fát, ha jó gyümölcsöt nem terem. (Lukács, 3, 8—14) A nép megkérdezte: dehát mit tegyünk? Igehirdető János így felelt: akinek két kabátja van, ossza meg azzal, akinek egy sincs; az ennivalót ugyanígy! Jöttek a vámszedők is megkeresztelkedni. Mester, mit te­gyünk mi? — kérdezték. Ne követeljetek többet a jogosnál! — válaszolta. A katonák is megkérdezték: hát mi mit tegyünk? Senkin ne hatalmaskodjatok, senkinek ne ártsatok, — legyen elég a „zsold”! Keményszavú, praktikus igei tanácsok. Ma is! János kipenderít az öncélú hivőség gőgjéből. Ábrahám az ősöm? Mit sem ér magában. Vallásosságom? Haszontalan kőda­rab magában. Az üdvösséghez persze hogy nem elég, de igenis kell a csele­kedet, mint termés a fán. Tehát nemcsak úgy kívülről felvetten, magunkra aggatott díszként, hanem hitünkből termőén, szerves tartozék gyanánt. Azaz: helyes etikai magatartásként, folyamatosan, életforma- szerűen, a sokat emlegetett megtérés hiteles igazolásául. Vegyük észre, milyen egyszerű dolgokról van itt szó. Mi, akik hitéletünkben, sokszor szívesen törekszünk látványosságra, s holmi kirakat-jóságra van állandó kísértésünk, jó. ha meglát­juk: egészen köznapi jócselekedetekre mozgósít az ige: megosz­tás segítőkészsége, emberség a másik emberhez. Ugyanakkor: egészen konkrét, személyes jótettekről van szó. Állandóan az általánosítás, elkenés, az absztrakció veszélyében vagyunk; pedig amit eláltalánosítottunk, azt már tönkre is tet­tük. Milyen könnyedén mondjuk: a bűn, s szinte semmit se mon­dunk vele. Jobb nevén nevezni: lopás a mezőn, lazsálás a gyár­ban. gorombaság a hivatalban. Mikor azt mondjuk: szeretet, legtöbbször csak egy lapos frá­zis csúszott ki a szánkon. Ezért jó, hogy János mindenkit a maga konkrét, személyes helyzetében szólít meg az igével: a vámszedőt is, a katonát is, és így tovább. Az egyetemes, örök ige valamennyiünket saját helyzetben kötelez megfelelő etikai magatartásra. A lényeg természetesen mindig ugyanaz, de milyen árnyalt, konkrétan alkalmazott az, amit János a sokaságnak, a vámszedőnek, a katonának mond. hogy a sort ki-ki folytassa, kiegészítve saját kategóriájával, konkrétan, személyesen. Lehet, hogy lutheránus fülünknek furcsán esik, hogy itt bi­zony erős imperatívuszok hangzanak. János még az ítélet riasz­tásával is cselekvésre akar aktivizálni: teremjetek! A fejsze már a fák gyökerén van. A hit által való megi gazul ás helyes értésének jegyében, min­den erőt bele a jócselekvésbe! Az egész ember teljes akarati ráf eszüléséve!! A nyári időszak hasznos alkalom lehet: az egyházi esztendő „ünnepes” felének sok hallott igéjét termőre fordítani! Szabó József VATIKÁNT HOZZÁJÁRULÁS AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA MUNKÁJÁHOZ VI. Pál pápa az Egyházaik Vílágtanácsa Hit és Egyház- szervezet Bizottsága munkájá­nak támogatására 10 ezer dol­lárt utaltatott át. A kisérőinat- ban hangsúlyozza, hogy ez az adomány „azon kívánságunk jele, hogy tovább folytassuk a Hit és Egyházszervezet Bizott­ságában az együttmunkálko- dást”. Kifejezte reményét, hogy „ez a lépés elűzi az utol­só felhőket is, amelyek az Egyházak Világtanácsához va­ló kapcsolatainkat beárnyékol­ták”. Az Egyházak Világtaná­csa legfontosabb bizottsága az a Hit és Egyházszervezet Bi­zottság, amelynek 126 tagja között kilenc római katolikus résztvevő is van. A Bizottság legfontosabb feladata, hogy az egyházak egységtörekvéseit teológiai oldalról megvizsgál­ja. (epd) Rendezett körülmények között mindenki otthonról indul: óvo­dába, iskolába és munkába. Aki elindult, bezárta maga mögött az ajtót, de háta mögött tudja otthonát. Ahhoz, hogy valaki elérjen valamit akár tudásban, vagy munkaeredményében, an­nak „az úton menni kell”. Igen sok faluban ez a mondat így módosul — el kell menni: va­lahová, valakihez, vagy vala­kikhez, akik megtanítják, ki­képzik. felkészítik. De nem mindenki vált re­túrt. Az úton elmennek, de nem jönnek vissza. Ennek kö­vetkezménye az, hogy sok olyan falu van, ahonnét több orvos kikerült iskolázás útján, s mégis orvos nélkül marad­nak. Más példát is hozhatnék. Nem szívesen! Ez a válasza korunk ifjúsá­gának, legalábbis egy részének, amikor a vidékre kerülés kér­dése felvetődik. Itt érkeztünk el kérdésünk lényegéhez, amikor adott tár­sadalmunk lényegét és jelleg­zetességeit kell vizsgálnunk. Egyházilag nézve is ezt a kér­dést kell megfogalmaznunk önmagunknak. Lehetetlen en­nek vizsgálata nélkül prédikál­ni, azaz embereket megszólí­tani. Életfeltételek számbavétele Innen folytatjuk további vizsgálatainkat, hisz innen indul a tervezés Is. Érdemes-e Harmincegy esztendeje nem volt olyan alacsony a születé­sek száma az Egyesült Álla­mokban, mint az 1971. eszten­dőben — ezt állapította meg a washingtoni egészségügyekkel foglalkozó statisztikai központ. 1971-ben több tízezer gyermek­kel kevesebb született, mint a megelőző évben, és a „szülő­képes” generáció a megkívánt százalék alá csökkent. A kö­letelepedni? Konkrétabban fo­galmazva: van-e lakás, milye­nek a kulturális és iskolázta­tási lehetőségek? Adva van­nak-e a továbbfejlődési lehe­tőségek? Közbevető kérdés­ként elhangozhat, szükséges-e ennyire kiélezni a probléma­kört? 'Felvetődik-e egyáltalán ennyire, vagy ilyen formában mindez? Válaszom egyértelmű igen! Mindenki számbaveszi ezeket a feltételeket. Ismer­nünk pedig azért kell mind­ezeket, mert ezek ismerete és tudása nélkül nem tudjuk megfogalmazni feladatainkat, sőt falura kerülve mi sem tudjuk megtalálni barátainkat, támaszpontjainkat. A generációs kérdést régi ér­telemben véve túlhaladottnak érzem. Pontosabban, nem azt értem ezen, hogy apák és fiák találkoznak, s —esetleg — csa­ládi jelenetek adódnak. Ebből következik, hogy a lelkész: feladat nemcsak abból áll, hogy a folyó két oldalán álló­kat ,s egymásnak kiabálókat csónakba ültetve eveztessük egymáshoz. A kérdés ma már az azonos végzettségűeken belül is élesen vetődik fel. Az 5 évvel ezelőtti mezőgazdasági szakközépisko­lát végzett lemarad a most ki­kerülővel szemben, ha az úton megállt. Lelkészi feladat is annak megláttatása. hogy a lemaradás behozásának módja az. hogy azzal, aki — kerékpá­ros nyelven szólva — defektet kapott, együtt szerelünk és együtt hajtunk. És ez már tár­sadalmi összefogás. $ Rétegeződé.1! társadalmunkban A munkásosztályon és pa­rasztságon belül rétegezódés figyelhető meg zölt statisztikai adatok nem tartalmaznak kritikai észrevé­teleket, de nagyon figyelemre méltó az a tény, hogy a „fe­hér bőrű” lakosság körében egyre inkább terjed az „egyke” vagy az „egyse”. A létbizony­talanságban élő színes bőrűek születési visszaesése viszont törvényszerűnek mondha­tó. (epd) ség; 2. település jellegéből adódó különbség és 3. életkor szerint. Az összlakosság csoportosít­ható így. Ez nem elhatárolást jelent, vagy összeférhetetlen­séget jelöl, hanem ez egészsé­ges megoszlás a munkásosztály és parasztság szintjén. A három pont közül az elsőt és harmadikat érzem súlypon­tinak egy falu életében. Nem közömbös a haladás, az együtt­működés szempontjából az öregek és fiatalok viszonya, de az értelmiségieken belüli kap­csolat fontossága is ugyan­ilyen. Statisztikai adatok bizonyít­Biztosan hallottál, vagy ol­vastál már történetet régi uta­zásokról, amikor az emberek még gyalog, lóháton vagy ko­csin indultak távoli cél felé. Az utasoknak nemcsak az időjá­rással, a rossz utakkal kellett megbirkózniuk, hanem számol­niuk kellett a rablókkal és útonállákkal, akik váratlanul jelentek meg és fegyverrel, fe­nyegetéssel tartóztatták fel az utasokat. Hallottál talán álar­cos banditákról is, akik erdők sűrűjéből törtek elő, vagy ka­nyargós úton sziklák közül ke­zükben fegyverrel. Ezt kiáltot­ták: fel a kezekkel! Ma, ha a mi hazánkban vo­naton, vagy autóbuszon utazol, nem kell félned útonállóktóL Kirándulásra is nyugodtan el­indulhatsz. Legfeljebb a hara­pás kutyákra kell ügyelned néhol. De azért ma is vannak útonállók. Akik például a re­pülőgépeket útközben eltérí­tik, a pilótákat erőszakkal ar­ra kényszerítik, hogy a gépet más irányba vezessék — úton­állók. Bizony nehéz őket le­szerelni, ártalmatlanná tenni. Izrael népének is, amikor az Isten által kitűzött cél, az ígé­ret földje felé vándoroltak, nemcsak az úti nehézségekkel, szomjúsággal és éhséggel kel­lett megismerkedniük, hanem az útonállókkal is. Vándorútju- kon Refidimbe érkeztek. Itt egy pusztai rablócsapat — Amálek népe — zavarta meg útjukat. El akarták téríteni őket útjuk- ról. Fel akarták tartóztatni őket. Szembe kellett szállni ve-' lük, hogy tovább haladjanak. Mózes ezért megparancsolta Józsuénak, aki bátor és hivő fiatalember volt, hogy állítson össze csapatot bátor emberek­ből és kergessék szét az úton- állókat. Következő reggel meg­kezdődött az ütközet. Mózes maga nem harcolt. Felment jak a falu szellemi szintjének emelkedését. Megnövekedett a diplomások száma. Ami kér­déses itt, mennyire látszik meg a falu kulturális életében, hogy annyi szakképzett és olvasott embere van. Vagy ráragadt er­re a rétegre a „falusi foci” be­tegsége, hogy mindenki egye­dül akarja megjátszani a lab­dát? Szívvé azt teszi a szívet, hogy a legnagyobb munkát végzi a szervezetben. Ez a ré­teg is csak akkor lesz szíve egy falunak, ha a legtöbbet teszi, a legtöbbet végzi. így nem vál­nak egyedülállókká az öregek sem, elhagyatottakká. Kapnak elegendő vért a szívtől ahhoz, hogy életben maradjanak, s el tudják végezni azt a munkát, amit csak egyedül ők képesek elvégezni. Csak így érdemes leteleped­ni vidéken. egy hegy tetejére Ancumal és Húrral. Felemelte a kezét az ég felé és imádkozott. Amíg imádkozott. Józsué serege győ­zött. De amikor elfáradt és le­eresztette kezét, Amálek népe kerekedett felüL Áron és Húr ekkor segítségére siettek. Kö­veket raktak egymásra, hogy Mózes leülhessen, ők pedig tar­tották Mózes kezét, hogy ne fá­radjon el imádság közben. Így imádkoztak együtt napnyug­táig. Józsué pedig szétszórta harcosaival az Amálek népét, akik el akarják téríteni okét arról az útról, amelyre Isten vezette az egyiptomi rabszol­gaságból kiszabadult Izrael né­pét. Ez a történet figyelmeztet* az imádságban segítenünk kell egymásnak. Ha édesanyád nem imádkozott volna veled, nem tette volna össze esténként ke­zedet, nem tanultál volna meg imádkozni. Segít az imádság­ban, ha együtt imádkozunk. Ezért ne maradj el az isten- tiszteletről, kapcsolódj be a kö­zös imádságba. Segítünk az imádságban, ha egymásért i* imádkozunk, különösen, ami­kor nehéz feladat előtt állunk, például vizsgán, vagy kórház­ba kell menni. Az imádságra különösen ak­kor van szükséged, amikor va­lami nagy bosszúság, szomorú­ság vagy félelem támad rád é* el akar téríteni a jó útról. Va­laki megbántott, hazugságot mondott rólad, vagy szemtelen volt. Elkeseredsz, dühöngsz. Bolond gondolatok kavarognak fejedben. Vigyázz! Ellenség leselkedik rád. El akar téríteni. Utadba áll. Szállj szembe vele. Jézus egyik apos­tola, Jakab apostol tanácsolja: „Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hoz­zátok.” Ä Deli Evangélikus Egyházkerület Elnökségének kerese A Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Bi­zottsága kecskeméti ülése, majd az ezt követő három héten ke­resztül tartó nyári Teológiai Konferenciák és sorra kerülő kül­földi utak miatt D. Káldy Zoltán püspök a nyár folyamán nem tudja megtartani fogadóóráit. A püspök kéri a lelké­szeket, hogy ez időben problémáikkal levélben forduljanak a Püspöki Hivatalhoz. MÉLYPONTON AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBELI NÉPESSÉG-SZAPORODÁS Alomtól a letelepedésig 1. szakképzettség és művelt­Kaposzta Lajos Utónál lók Nyolc riport a fővárosi evangélikusságról Ami tűzzel kezdődött A Lélek tüze A lutheri reformációt előké­szítő lelki mozgalmak egy-egy szikrája már a 14—15. század­ban ráhullott Pest-Budára, s tudunk arról, hogy a walden- sekkel rokon patarénusoknak, majd később a huszitáknak is volt egy-egy csendes kis ka­takomba-gyülekezetük váro­sunkban. Az igazi tűz azonban íz 1520-as években lobbant fel itt, ahol akkor 28 rendház és 21 templom magasodott ki az alig 1000 lakóház közül. Látogassunk el a királyi vár­ba. Mária királyné, a szeren­csétlen sorsú II. Lajos felesé­ge, már a reformáció híve. Ké­sőbb is az evangéliumban ta­lált vigasztalást: „Bármi sors ér, nem rettegek, vigaszt lelek, mert velem van Istenem.” (364. énekünkből.) Egy hitet vall ve­le kedves udvarhölgye, Pemfí- linger Kata, a „leona lutteria- na”, (lutheránus oroszlán), ké­sőbb az ugyancsak szerencsét­len sorsú Török Bálint felesé­ge. A királyi gyám. Branden­burgi György is a reformáció felé hajlik, sőt V. Károly csá­szár budai követe, Andreas del Burgo is. Csak egyre vigyáz­zunk. Ne találkozzunk a Vár kongó termeiben Szerémi György udvari káplánnal, ö nagyon haragszik a lutheránu­sokra. Naivan rosszindulatú krónikájában Máriát így emle­geti: az a német lány; Katát pedig „kis latornő”-nek neve­zi. Ha a Vár után a budai iskolá­ba megyünk, „hittestvérekre” akadunk. Szívünk szerint való elveket vallanak a híres taná­rok: Vinsheimi Vitus, a nyel­vész és Grynaeus Simon, a fi­lozófus. Érdemes megismer­kedni Speratus Pállal is. Bécsi pap volt, ámde a papnőtlenség ellen prédikált a Szent István templomban, a bécsiek kiközö­sítették. a budai tanácsnak pe­dig volt bátorsága tanárként alkalmazni. Menjünk el a Szent György téri templomba is, Kordatus Konrád szájából igazán evan­géliumi prédikációt hallhatunk a bűnről, kegyelemről, meg­térésről. Kemény beszéd ez — mégis sokan hallgatják. Lutheránus keresésünkben érdemes-e átkelnünk a Dunán Pestre? Bizonyára. Kisebb vá­ros ugyan, mint Buda, de lehe­tetlen, hogy a reformáció hí­re és tüze el ne jutott volna oda is. Jó lenne, ha megtalál­hatnánk azt a Bornemisza csa­ládot, melyben 10 évvel később megszületett Péter, a magyar reformáció nagy prédikátora. De ezt a családot a szakavatott történészek sem találták meg, pedig Bornemisza Péter magát pesti születésű „pestifi”-nek nevezi. De Pesten is jó lesz vigyáznunk. Világért se talál­kozzunk Csáti Demeter feren­ces rendfőnökkel. Ö konok el­lenreformátor, s mindig oda küldik, ahol felizzik a Lélek tüze. Pesten is járt. A máglyák tűse A Lélek tűsével egyidőben fellobbant egy másik tűz is, a gyűlöleté, a máglyáké. 1523­ban a budai, 1524-ben a pesti országgyűlésen hoznak tör­vényt: a lutheránusokat fej- és jószágvesztéssel kell büntetni. A rákosi országgyűlés még ke­gyetlenebb: meg kell égetni őket. A Várban kitör a botrány. A királyné papja. Henckel Já­nos egy ízben a pápa ellen mer prédikálni. A nemesek fel akarják koncolni: aki a Szent­atyát bántja, felségsértést kö­vet el! A vihart végül is a pápa követe, a jószándékú Burgio csitítja le. A tanároknak menniök kell a budai iskolából, Kordatus háromszor is börtönbe kerül, végül Németországba menekül. S a Szent György téren, ahol temploma állott, fellobban a tűz egy valódi máglya alatt A szegény Cruss János könyv­árust, aki lutheri könyveket hozott papjának, Kordatusnak, könyveivel együtt megégették. A már említett Burgio jelenté­séből tudjuk azt is, hogy egy másik halálra ítélt lutheránus polgár a kivégzés előtt elmond­ta, hogy a budai polgárok kö­zül nagyon sokan a reformá­ció hívei, de — amint Burgio írja — ellenük nem indítottak eljárást, mert — megfosztván legjobb polgáraitól — faluvá süllyedt volna a város. Az ágyúk tüze 1526-ban a mohácsi síkon Szolimán ágyúinak tüze elsö­pörte a magyar nemesi sere­get. Mit mondjunk Mohácsról? Azt, amit a pápai követ? „Ma­gyarországnak pusztulnia kel­lett, mert Európa népei az eretnekség miatt elszakadtak a Szentatyától.” Azt, amit Kor­datus mondott később? „Bűnei miatt sújtott, le az országra Is­ten haragja.” Vagy azt, amit a „pestifi” Bornemisza így éne­kelt meg: „Ostorodat vonta reánk a mi nagy bűnünk, azért hozzád kiáltani mi meg nem szűnünk.” (509. énekünk.) Mindegyikben lehet igazság. De mi most mégis hadd mond­juk ezt a kettőt. Az egyik: a mohácsi ágvúk tüze hosszú időre kioltotta a máglyák tü­zet. S a másflr: a hábonttíhs«* perzselödő ország népe az evangélium élő vizében talált enyhülést és erőt Pest-Buda egy ideig még Já­nos királyé. Szerémi most már az ő káplánja, s abban igaza van, hogy János király szereti a lutheránusokat: Laszki Jero­most, Bácsi Ferencet, Török Bálintot, s nem törődik azzal, miről prédikálnak a papok a két városban. Ha ebben az időben — mondjuk 1533-ban — magyar nyelvű prédikációt akarunk hallgatni, menjünk el Bebek Imre prépost budai házába. Különös prépost. Feleségül vett egy görög lányt, s kérdőre vo­natván, az evangéliumi sza­badságra hivatkozott. Bátor prépost Befogadta házába a bécsi püspök börtönéből me­nekült Dévai Bíró Mátyást a „magyar Luthert”, a „summus lutterianust”, ahogy Szerémi nevezi. Mátyás pap prédikál magyarul Bebek házában. S vannak hallgatói, mert a refor­máció „német ügyből” „ma­gyar üggyé” változott. A feren­cesék feljelentésére János ki­rály kénytelen-kelletlen a Csonkaloronyba záratja Dé­vait, aki megírja a börtönben a ..Szentek aluvása” című vitaira­tot, s csakhamar kiszabadul. Pest-Buda 1541-ben a törőké lesz. Az is marad 1686-ig. Azu­tán jön a Habsburgok rém­uralma. A Lélek tüze kialszik. De a parázs megmarad a harm) alatt Dr. Kékén András Budavára a XVI. században

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom