Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-04-23 / 17. szám

A toll emberei tudjak, hogy a témák az utcán hevernek. Sőt azt is hozza szoktuk tenni, hogy „csak le kell értük hajolni”. Közösségi életünk nagy „téma-tára” olyan gazdag, hogy már nem is kell értük „lehajolni”. Vannak azonban — sajnos — olyanok is, amelyek ész- revétetik magukat, de nem gazdagságukkal, szépségükkel, hanem mintegy szemétként élősködnek és csúfítják el egész társadalmunk mind szebb és gazdagabb „virágoskertjét”.

KEDVES OLVASÓINK már megszokták, hogy lapunkban helyt kapnak olyan írások is, amelyek a közösségi élet egyes kérdéseivel foglalkoznak. Az elkövetkezendő hetekben ismét találkoznak majd ilyen irányú cikkekkel. Ezeknek az írásoknak a témái is az „utcán” hevernek. Átszövik közösségi életünket, s mint gyomnövények átfonják napjainkat. A megtisztult szocialista közösségi életformában élősködnek ezek a régi világból itt maradt vagy azóta felburjánzó nyegle gondolkodásmódból fakadó szemlélet „gyümölcsei”, amelyeket egyéni és közösségi életünk bűneiben nap mint nap „élvezünk”.

Rólunk van szó ...

NEM EZ A JELLEMZŐ szocialista társadalmunkra! Népünk egésze tudja ezt és mi, evangélikus keresztyének, erről a bizonyosságunkról már jó néhányszor tettünk bizonyságot. Azokat a fellelhető szemléleteket, amelyeket most tollhegyre tűzünk, károsait. Gyomnövények, melyek felütik fejüket s kiirtásukért a magunk lehetőségei szerint is harcolnunk kell. Már csak azért is, mert bármelyik kérdést vesszük is bonckés alá, azok nem rajtunk kívül rontják a fejlődés ütemét, légkörét, hanem mi, keresztyén hívők is sokszor áldozataivá válunk ezeknek, sőt talán egyikében-másikában „példát is mutattunk és mutatunk”.

RÓLUNK VAN SZÓ! Saját gondjainkat akarjuk belevinni az egyes témák feldolgozásába. Rólunk van szó, amikor nem a kívülálló szemlélő szemével és szívével nyúlunk ezekhez a kérdésekhez, hanem úgy, hogy valljuk a társadalmunk egészével való egységünket az abban való munkálkodásunk lehetőségeit. Nem professzorok akarunk lenni, akik katedráról oktatják a közösségi élet „tudományát”, hanem tanítványként akarunk ott ülni a mindennapok iskolájában, ahol megkérdezettekké válunk: vajon jól készültünk-e fel abból a leckéből, amely a megváltozott társadalmi életformából egyenesen következik?

Mivel is fog tehát a kedves Olvasó találkozni lapunkban ? Szó esik — többek között — a munkaerkölcsről, a munkás becsületéről, az íróasztal „bűvköréről”, a túlzott anyagiasságról, az elharapódzó harócsolás bűnéről, a ránk bízott javak becsületes kezeléséről, az önzésről, a közömbösségről, a cinizmusról, mint életszemléletről, a magunk értékeinek a lebecsüléséről stb. Az egyes témák szinte kimerftheteflennek

látszanak. Nem is kívánunk mindent az „asztalra” helyezni. Ügy gondoltuk, hogy a fenti témák azok, ahol különösen is „szorít” minket a csizma. Es itt a hangsúly a MINKET szón van. Ezért Olvasóinktól egyet kérünk: az őszinteséget — maguk felé, Nem másról írtuk, amit írtunk, hanem magunkról!

A SZENVEDÉLY ragadtat velünk tollat! Hiszen féltőn szeretjük társadalmunkat, melyet napi helytállásunkkal, munkánkkal, hitünkkel is formálunk. Ez a belső indulat irányítja most figyelmünket a társadalmi erkölcs néhány kérdéséhez. Hisszük, hogy keresztyén hitünkből adódó mondanivalónk segíti kigyógyulni egész társadalmunkat ebből az itt- ott még fellelhető betegségből.

Karner Ágoston

i... a másik ügyéhez egész létemmel van közöm,« (Garai: Artisták)

Helyünk a külföldi egyházak közösségében

Az egyház: Isten egy és szent népe. A Jézus Krisztusban hívők közössége. Száz és száz nyelven vallják Krisztust Ürnak. A Magyarországi Evangélikus Egyház is beLetartozik a közel egy milliárd keresztyén nagy családjába. „A Magyar- országi Evangélikus Egyház vezetősége és tagjai számára igaz öröm, hogy beletartoznak azoknak az egyházaknak a közösségébe is, amelyek külföldön vannak a különböző országokban és az is öröm, hogy aktiv tagjai lehetünk a különböző egyházi világszervezeteknek” — mondotta D. Káldy Zoltán püspök, az Országos Egyház közgyűlésén jelentésében.

Egyházunk az ökumenikus mozgalom megindulása óta részt vesz a mozgalom munkájában. Tagja az Egyházak Vi- lágtanácsának és a világ evangélikusait magába ölelő Lutheránus Világszövetségnek, továbbá a Keresztyén Békekonferenciának.

A különböző országokban élő egyházak ügy tölthetik be küldetésüket, ha „az adás-vevés szolgálatában állanak”. (D. Káldy Zoltán.) Ez az „adás-vevés” a hit és szeretet nyíltságát és alázatát jelenti. Az egymás hite által épülés áldott lehetősége. Itt egyik a másikat testvérként fogadja el és érvényesül az „egymást külömbnek tartas” krisztusi indulata. Isten az egyházat a történelemben járatja úgy, hogy az a népekből toborzódva, a népekért él.

Egyházunk nem „páholyban ülő és szemlélődő” tag az egyházi világszervezetekben. Világgyűléseken, bizottsági üléseken, nemzetközi konferenciákon tanulmányokkal, hozzászólásokkal igyekszik segíteni a világon élő keresztyéneket, hogy Istentől kapott feladatukat még hűségesebben, még jobban tölthessék be. Amikor külföldi testvéreinknek bizonyságot teszünk arról, hogy egyházunk megtalálta helyét a szocializmust építő magyar földön, s kidolgozta a diakónia teológiáját, a szolgálat teológiáját. akkor erről a teológiáról úgy beszélünk, mint aminek kimunkálásában az egész magyar evangélikus egyház részt vett.

Közös munkával készítettünk tanulmányt — két nyelven: — angol, német — a Lutheránus Világszövetség eviáni nagygyűlésére. Jelenleg is tanulmányi bizottságok készítenek dolgozatokat a Lutheránus Világ- szövetség Tanulmányi Bizottsága által kiadott témakörben.

Nyiltszívüségünket es segno szeretetünket többször félreértették külföldi egyhazak tagjai. „Az elmúlt négy esztendőben több esetben meg mindig azt tapasztaltuk, hogy külföldi vendégeink egy része ’»bírói'-, illetőleg professzori székbe ül, amikor egyházunk szolgálatának értékeléséről van szó.” (D. Káldy Zoltán)

Ismételten hangzik olyan vád, hogy teológiánkat „a marxista—ateista ideológia” befolyásolja. Mások „kioktatva” mondják: „Az egyház feladata az, hogy harcot folytasson a kommunista istentelenséggel szemben.” Gyakorolja a „kritikai” funkcióját. A szocializmust építő országokban az „igazi” egyház csak „ellenálló”, „néma” vagy „mártír” egyház lehet — hangzik egyes nyugati körökben a „nagy bölcsesség”.

Valljuk, hogy mi valameny- nyien az élő Istenre figyelve ismerhetjük meg az Isten akaratát. A szeretettel szolgáló Jézus Krisztustól tanultuk meg, hogy az egyház feladata nem az uralkodás, hanem a szolgálat. Megtanultuk, hogy Isten a gazdasági, politikai és társadalmi kérdésekben is utat mutat és eligazítást ad. Isten nem „kritikusokat” keres, hanem olyan embereket, akik iránta érzett szeretetüket a felebarátért végzett szolgálatban teszik kézzel foghatóvá és csak másodrendű a kritikai szolgálat.

„A nyugati egyházak élet-< formája nem kritériuma az egyház életformájának." (D. Káldy Zoltán) Téves az a vélekedés. hogy van „keresztyén Nyugat”, vagy „nyugati keresz- tyénseg”, amelynek életformáját és életstílusát kellene minden egyháznak lemásolni. A „nyugati keresztyén imperializmus” teológiai és eszmei uralma felett a történelem Istene kimondta az ítéletet. Egyházunk az új társadalomban megtalálta azt a formát, ahogy Isten örök üzenetét a modern embernek hitelt érdemlően adhatja tovább.

Egyházunk él és szolgál a szocialista társadalomban. Zúgnak a harangok, lelkészek hirdetik az igét, végezzük a szeretetszolgálatot. Hetilapunk rendszeresen tájékoztatást ad más országokban élő egyházak szolgálatáról.

Vannak, akik a .,hidegháború angyalaiként" látogatnak el hazánkba, vagy politikai fellazítás érdekében öltik magukra az egyházi köntöst. A hidegháború torzszülötteként létrejött „antikommunista hitet” nem tudjuk és nem is akarjuk magunkévá tenni. Őrködünk azon, hogy az antikommunista propaganda meg ne fertőzhesse egyházunkat.

Egyházunk hegyen épített vámosként él és nem „föld alatti bunkerben" haldoklik. A hegyen épített város látható. Az élet mozgalmasságával, lüktetésével van tele. A hozzánk nyitott szemmel érkező testvéreink láthatják élő egyházunkat. Élettől, népünk törekvéseitől távoli magányos „várrom- egyházat” azonban még akkor sem találnak, ha „elképzeléseik” igazolásául erre lenne szükségük.

Isten felé magasztalást zengve mondja az ajkunk boldog örömmel: „Nincs Krisztusban Kelet, Nyugat és nincsen Észak. Dél, csak egy szeretetközösség, hol földön ember él.”

Dr. Nagy István

Váci Mihály ;

Adott világ

Látod — a lét se rossz, se jó; adott: — hát elfogadható

ellenfélként, hogy ellene küzdj — eggyé fonódva vele.

Komor törvényei szerint alakul: — mindig! — most megint:

Hajszoló düh, lelkesedés, es önkéntes istenikedés, se mellette, se ellene, semmit se ér. — Csak a vele, csak a benne, az érte tett szülői hánykódású tett.

— Mint a magzat teremt anyát,

s az — változásban — magzatát:

— így szüli a kort az erős, az, kivel kora viselős,

ki azonosként éra át, kivel egy-egész a világ, s érzi verm-íájm e kort, mint szárnyat, mely vallába forrt.

(A KossutH-dijas és József Attila-díjas költő Nyíregyházán született 1934-ben, Hanoiban halt meg 1970-ben. A költemény „Százhúszat verő szív” 1971-ben megjelent kötetéből való.)

Egyház és fegyverek

Az Evangélikus Élet március 5-i számában — az Egyházak Világtanácsa hivatalos hírszolgálata nyomán — hírt adtunk, az egyesült államokbeli egyházak és az ottani hadiipar kapcsolatáról. A megdöbbentő adatokat az Egyesült Államok Egyházai Nemzeti Tanácsának információs központja tette közzé. Nyilván azért, mert azokat ők maguk is elképesztőnek tartják. Mert mi mást lehet mondani arra, hogy a felsorolt egyházak: az Egyesült Metodista Egyház, az Egyesült Pres- biteriánus Egyház, az Amerikai Baptista Konvenció, a Püspöki (anglikán) Egyház, az Amerikai Lutheránus Egyház

— és több más kisebb felekezet —, nem kevesebb mint 200 millió dollárt fektetett be hadiipari részvényekbe. A vállalkozás gyümölcsöző volt, mert az egyházi részvényeseknek

1970-ben több mint 6 millió dollár nyereséget fizettek ki.

AZ INFORMÁCIÓS KÖZPONT IGAZGATÓJA, aki ezeket az adatokat közzétette, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a fenti egyházak egyidejűleg ellenzik a vietnami háborút. Ez az ellentmondás a szó és tett, az elv és gyakorlat között érthetetlen és csatfanós példája magyar közmondásunknak: vizet prédikál és bort iszik. Érthető, hogy a feltűnést keltő adatok és a riasztó ellentmondás n.agy megütközést keltettek sokfelé. Hiszen a sajtó szárnyán a hír bejárta a .világot. Ezért azután az egyik legerősebben érdekelt felekezet, az Amerikai Egyesült Metodista Egyház főpénztárosa, dr. R. Bryan Brawner nyilatkozatban igyekezett magyarázni és védeni a fent ismertetett helyzetet. Szerinte ma Amerikában — az Egyesült Államokban — „alig lehet olyan vállalatot találni, amely közvetve, vagy közvetlenül ne lenne érdekelve a hadiiparban”. Szinte lehetetlen — folytatja dr. Brawner —, hogy akár egy egyszerű magánember is valamiképpen ne támogassa a hadiipart, pusztán azzal, hogy valamely használati tárgyat, iparcikket megvásárol. Aki például autót vesz, akár a General Motors, Ford, vagy Chrysler cég gyártmányát s azzal odaáll a Standard Oil valamely benzinkútjához. hogy tankoljon. máris támogatta a hadiipart. Hiszen ezek a vállalatok

— és persze a többi, kisebb is mind — valami módon érdekelve vannak a hadiiparban. A nagyobb iparvallalatok egyenesen döntő módon. Mit lehet itt tenni, hogyan lehet ebből a boszorkánykörből szabadulni — veti fel a kérdést dr. Brawner.

A VÉDEKEZÉSI KÍSÉRLET és a töprengés lesújtó és egyben leleplező. Mert feltárja a kapitalista társadalmi és gazdasági rendszer belső törvény szerűségeit, könyörtelen vas kényszerét. Ebben a rendszerben az érdekek kibogozhatatlanul összeszövődnek. A tőkének az a természete, hogy kamatoztatni kell. S ha máshol nem lehet, akkor a hadiiparban. Nem elég tehát a háború — ebben az esetben a vietnami háború — elleni esetenkénti tiltakozás, ha azok, akik tiltakoznak, így az ottani egyházak is, ezer szállal vannak, óhatatlanul, összefűzve a hadat viselő társadalmi-gazda- sági-politikai rendszerrel. Nem tudnak hatásosan és érvényesen fellépni azok az egyházak a fegyverek felhasználása, vagyis a háború ellen, amelyek érdekelve vannak ugyanezeknek a fegyvereknek az előállításában. Érdekelve vannak, mert foglyai annak a rendszernek, amely maga sem tud kiszabadulni a saját boszorkány- köréből.

DR. BRAWNER A TOVÁBBIAKBAN azon töpreng, idézett nyilatkozatában, vajon mi jobb: próbáljanak-e az egyházak a hadiiparral összeszövődött pénzügyi műveleteikből kibontakozni, vagy benne maradva. belülről kíséreljenek meg arra befolyást gyakorolni.

Kevés mindkét kísérlet. Hiszen fentebb már kiderült, hogy gyakorlatilag nem is lehet kilépni e végzetes bűvkörből. Akinek pénze van — márpedig ott az egyházaknak is sok pénzük van, hiszen a szerint mérik le egyes ember és intézmény súlyát, hogy mennyi a bankbetétjük —. óhatatlanul támogatja, ezzel a puszta ténynyel, a rendszert. S a belülről való befolyásolás esélye is vajmi csekély. Aki ezt komolyan megpróbálja és elszántan kitart mellette, az könnyen úgy jár, mint Martin Luther King. A papi palást nem nyújt védelmet — de még az államelnöki tisztség méltósága sem.

AZ EGÉSZ TÁRSADALMI SZERKEZETNEK kell megváltoznia. hogy a pénz és a fegyverek. háború és hadinyereség végzetes köréből az ottani egyházak is kiszabadulhassanak. Történetünknek ez a nagy tanulsága. Dr. Groó Gyula |

Súlyos keresztyén visszaélés

a „megbél«élés“-sel

Az észak-amerikai Egyesült Államokban élő három legnagyobb evangélikus egyház — Amerikai Lutheránus Egyház, Lutheránus Egyház Amerikában és a Missouri Lutheránus Egyház — közös Tanácsa március végén Minneapolis ban ülést tartott, melyen egy nyilatkozatot fogadtak el az amerikai népnek a vietnami háború következtében beállott „megosztottság”-ával kapcsolatban. A nyilatkozat szól arról, hogy „a nép a vietnami háborúban való részvételünk miatt nagyon mélyen megoszlott”. Majd szorgalmazza a „megbékélés”-t azok között, akik a vietnami háborúban harcoltak és azok között, akik lelkiismereti okoköól visszautasították a háborúban való részvételt. „Létre kell jönnie a megbékélésnek — mondja a nyilatkozat — azok között, akik azt gondolják, hogy népüket szolgálják, amikor a háborút támogatják és azok között, akik úgy gondolják, hogy nekik népüket az >»ellenállás«-sal kell támogatniuk”. „A megbékélés alapvető a keresztyén élet számára és a megbocsátás Jézus életének, halálának és feltámadásának centrális tartalma (jelentősége).” Az egyházaknak az a kérése, hogy az amerikaiak között legyen kölcsönös megértés, egymás elfogadása és megbékélés, melyet a háború szétszaggatott. Minderről a Lutheránus Világ- szövetség INFORMATION című kőnyomatos lapja ad hírt (1972. március 28-i szám).

Meggyőződésünk szerint az amenkai Lutheránus Tanács ezzel a nyilatkozatával letagadhatatlan visszaélést követett el a keresztyénséggel, Jézus életművével és ezen belül a „megbékélés” fogalmával. Ez a visszaélés megdöbbentő és romboló. Ennél nyilvánvalóbb és súlyosabb lejáratása Jézus Krisztus evangéliumának és „megbékélést” eszközig váltsag-halálártak alig található napjainkban.

A nyilatkozat az első pillanatban nagyon is „egyházias”~nak tűnik. Hiszen „krisztocentrikus”, tehát Krisztus-központi. Jézus „életére halálára és feltámadására” utal. Ezekből indul ki. Az is nagyon szépnek tűnik, hogy Jézus váltsághalálának központi tartalmát és eredményét a .megbékél és”-1 emeli magasra, Az is igen ,,keresztyeni”-nek látszik, hogy a „megbocsátás”-t hirdeti azok között, akik öltek, bombákat szórtak Vietnamra és azok közötti ákik ezt ellenezték és erre nem voltak hajlandók.

Mégis hamis a hang és súlyos a visszaélés! Több okból is:

1. Az adott helyzetben nem a „megbékülés" az elsőrendű probléma, hanem a vietnami népirtó háborúnak azonnali befejezése. Csak ezután prédikálhatna a Lutheránus Tanács „meg- békélés”-ről az amerikaiak között. Azzal, hogy nem erre teszi a hangsúlyt — a háború befejezésének követelésére — máris visszaélést követ el. Tudj ült, hogy az amerikai evangélikus egyházak különböző kisebb-nagyobb testületéi és lelkész-csoportjai tettek közzé olyan nyilatkozatokat is, amelyek követelték a vietnami háború befejezését, de a Lutheránus Tanács teljes egyértelműséggel és teljes súlyával nem tette ezt meg. Nem szólította fel a három tagegyház több ezer lelkészét, hogy tiltakozzék a vietnami háború ellen és nem szólította fel a gyülekezetek ezreit, hogy követeljék a vietnatni háború haladéktalan befejezését, az amerikai csapatoknak hazaküldését. Pedig a 10 millió amerikai evangélikusság ilyen egyértelmű állásfoglalását még Nixonnak is számba kellene vennie.

Az Amerikai Egyesült Államok 1966—1971 között naponta (!) 54,5 millió dollárt költött a vietnami háborúra. Négyzetkilométerenként 156 000 dollárt adott Indokína területének elpusztítására. 1965—1970 között 11 444 533 tonna robbanóanyagot használt fel Indokínában. 1971-ben újabb 2 millió tonna bombát. összesen 13 millió tonna robbanóanyagot. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok 1965—1971 között a második világháborúban felhasznált robbanóanyagok 213 %-át (! ! !) vetette be. De azt is jelenti, hogy minden amerikai polgárnak 65 kg robbanóanyagot kellett termelnie, hogy csaknem 1,1 tonnányit „küld- hessenek” minden 4 tagból álló indokínai Családnak az életére és házára. Amerikai adatok szerint 1960—1971 között mindkét fél katonai vesztesége 899 894 összesen. Ezen felül — ugyancsak amerikai adatok szerint meghalt 1 125 000 dél-vietnami. Azt is tudjuk, hogy kb 6 millió dél-vietnami lakosnak kellett kényszer-kitelepítés során állandó lakóhelyét elhagynia. És mindezt lehetne folytatni!

E közben beszél az amerikai Lutheránus Tanács megbékélésről! Azok az amerikaiak, akik mindezt látják „megbékiilhet- nek” mindezzel és azokkal, akik ezt irányítják és végrehajtják!?

2. A Lutheránus Tanács felhívása azért is visszaélés a keresztyénséggel, mert azoknak az erejét gyengíti és assa alá, akik a háború ellen vannak. „Jézus nevében” húzza ki a nyilatkozat a talajt azoknak a lába alól, akik szembeszállnak a háborúval, a népirtással, öldökléssel, bombázásokkal. Meg vagyunk győződve róla, ha Jézus Krisztus ma testileg is megjelenne az Egyesült Államokban, nem arra hívná tanítványait, hogy „béküljetek meg egymással”, hanem arra, hogy dolgozzanak Vietnam békéjéért, fékezzék meg a háború ördögét és miután ez megtörtént és biztosították a vietnami nép élethez való jogát és szabadságát, „engesztelődjenek meg egymás iránt” az amerikaiak egymás között is, továbbá az amerikai és vietnami nép egymással is. Addig pedig az amerikai egyházaknak azokat kell erkölcsileg és tettekben is támogatniuk, akik ellenzik ezt a háborút. Lábuk alól a talajt nem kihúzni kell, hanem azt megszilárdítani.

3. A Tanács nyilatkozata végeredményben közvetve (indirekt) a vietnami háborút támogatja. Feltételezzük, hogy a Lutheránus Tanács nem ebből a célból adta ki nyilatkozatát. „Békés viszonyok” között a „megbékélésre” való felhívást nem kellene negative néznünk. Viszont ténylegesen folyik a vietnami háború. Fronthelyzet van! Ilyen körülmények között a „hátsó front” tagjainak — tehát a háborúval szembenállóknak is — „megbékélésre” való felhívása, végső sorban a háborút szolgálja. És ez is visszaélés és pedig keresztyén visszaélés azzal a „kiengeszteléssel” és „megbékélés”-sel, melyet Jézus „életevei, halálával és feltámadásával” szerzett.

Felvétel kántori tanfolyamokra,

Az Országos Evangélikus Kántorképző Bizottság a nyár folyamán a következő időben rendez kántori tanfolyamokat:

I. tanfolyam június 26-tól július 7-ig

II. tanfolyam augusztus 14-től 25-ig

E tanfolyamok előkészítő jellegűek a teljesen kezdőknek és továbbképzés a már végzetteknek, illetőleg azoknak, akik még nem voltak tanfolyamon, de már szolgálatban állnak. Énekkari munka. Karvezetőképzés.

RÉSZVÉTELI DÍJ: A tanfolyam idejére teljes ellátás és tandíj: 400.— forint, ebből 50,— forint jelentkezési díj, amit a jelentkezéskor postautalványon keli befizetni. A jelentkezesi dí.i nem téríthető vissza, a részvételi díjat itt a helyszínen kell befizetni.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: mind a két tanfolyamra 1972. május 17.

JELENTKEZÉSI CÍM: Országos Kántorképzó Bizottság, Budapest, VIII., Puskin utca 12. Mellékelni kell: 1. lelkészi ajánló levelet, 2. rövid életrajzot, 3. hatósági orvosi bizonyítványt.

A felvételről és részletes tudnivalókról írásbeli értesítést küldünk.

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS KANTORKÉPESÍTÖ

bizottság

4

4