Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-06-04 / 23. szám

A LUTHERI REFORMÁCIŐ MAGYARORSZÁGI gyors ter­jedése a XVI. sz. közepére szinte az egész országra kiha­tott. Becslések szerint ekkor a lakosság 90%-o lutheránus volt. Ennek a kornak egy ki­magasló alakjára szeretnénk most emlékezni halálának 400 éves évfordulóján. (1572. má­jus 2.) SZEGEDI KIS ISTVÁN 1502-ben Szegeden született, kun nemzetségből. Az akkor jó hírű gyulai és lippai iskolá­kat látogatta. Szülei korán el­haltak és hamar a maga lábá­ra kellett álljon. Ezért tanító lett. Rendkívül takarékosan él­ve keresetéből olyan összeget gyűjtött, amiből előbb a bécsi, majd a krakkói egyetemek hallgatója lett. Itt hittudomá­nyi tanulmányokkal foglalko­zott. Különösen szép előrehala­dást mutatott a héber, görög, latin nyelvekben, de foglalko­zott a magyar irodalommal és zenével is. Néhány év múlva 1543-ban már a wittembergi egyetem hallgatója volt. Min­Felllni űj filmjének záró képsora a késő éjszakai Róma elnéptelenedő utcáinak képét villantja a néző elé. Az utcá­kon egyetlen nagy bolyban vagy száz motorkerékpáros száguld, őrült sebességgel, fül­siketítő robajjal s az ő reflek­toraik fényében tűnnek fel az ókor, a reneszánsz, a barokk fő remekei és tűnnek el a sö- « tétben, ahogy őrjöngő rohaná­sukban maguk mögött hagyják őket, s közben emberek segít­ség kiáltásai is csapódnak fe­léjük, de ők csak robognak. Ámulni kellene, nézni, csodál­ni a sok kultúrértéket, elgon­dolkozni a rengeteg szellemi érték felett, no meg, meg kelle­ne hallani az emberi jajt, de a bukósisakos ámokfutók csak a gázt nyomják, csak az úttes­tet látják, a közlekedési jelzé­seket. Számukra nincs más csak robogás. Bűvöletben tart­ja őket a sebesség kultusza. Vannak emberek, akik a bu­kósisakos ámokfutók módjára rohannak a vagyon után, s aki­ket az anyagi javak felhalmo­zása és megszállott kultusza tart bűvöletben, akik őrjöngő rohanásuk közben érzéketlenül száguldanak el lelki, szellemi, erkölcsi szépségek és értékek mellett, s vagyonért való robo- gásuk fülsiketítő zajában nem hallják a segélyt kérő Ember hangját, nem látják a szüksé­get szenvedő felebarátot. Élet­pályájukon csak egyet látnak, csak egyet néznek: vagyonuk, anyagi javaik halmozását. Napjainkban mintha feléledne és újjászületne a régmúlt bű­ne: az anyagi javak indokolat­lan és szükségtelen felhalmo­zása, a harácsolás megítélt életeszmények bűne. Emberi arcok villának elém. Egy asszonytestvéré, aki nem­rég édesanyja halálát jelentet­te, s közben sírva panaszolta, hogy édesanyja teste még ki sem hűlt, már megjelentek az örökségért a testvérei, kiürítet­ték a házat, s mindent elvittek az utolsó rozoga karosszékig, ami az anyjáé volt, de mikor éveken át gondozni és ápolni kellett, feléje sem néztek. A Magyar Hírlapban a közel­múltban egy riport jelent meg: „Furcsa háború Fényesünkén” címen. Arról szólt, hogy egy telhetetlen, kapzsi, harácsoló ember kihasználva egy régi törvény hézagát, hogyan kese­rítette és nehezítette meg a falusi közösség életét. Többször olvashatunk saj­tónkban mohó üzemi szarkák­ról, akik „amit a szemed meg­lát, a kezed ne hagyja ott” el­vét vallják. Igen, még sok embert fogva tart „a kaparj kurta neked is jut” elve. Azon tűnődöm, vajon most jobban megerősödött a kapzsiság élet­formája, a semmi sem elég életelve? Vagy talán jobban szemet szúr a szocialista tár­sadalmi viszonyaink között? Érzékenyebbek vagyunk rá? Ügy gondolom az utóbbi az igaz. Hiszen az önzetlen sze­retet és áldozat ezernyi meg­nyilvánulásának vagyunk nap mint nap tanúi társadalmunk­ban. Gondoljunk csak egy leg­utóbbi esetre: a. zuglói tűzre. Az önzetlen szeretetnek és ál­dozatnak milyen fényes meg­nyilvánulásai voltak. Egyesek szabad szombatjukat ajánlot­ták fel a segítésre, mások a lakásukat osztották meg az otthontalanná váltakkal, is­mét mások a kórházba került szülők magára maradt gyer­mekeit vették magukhoz. A den bizonnyal itt fogadta el a lutheri reformációt, hiszen annyit tudunk, hogy Luther és Melanchton igen buzgó tanít­ványai közé tartozott és azok is nagyra becsülték és értékel­ték a szorgalmas és tehetséges ifjút. Teológiai doktori okleve­let is itt szerzett. HAZATÉRÉSE UTÁN LEL­KES HIRDETŐJE lett a lutheri reformációnak. Előbb Csává­don működött. Itt a Csanádi katholikus főpapok hamar fel­figyeltek reformatori működé­sére és feljelentésük alapján Perusics Gáspár várparancsnok elfogatta és félholtra verette. Ezenfelül a több mint 200 köte­tes könyvtárát tűzbe dobatta. Az elgyötört, de hitében meg nem alkuvó reformátor ekkor Gyulán, majd Makón, illetve Cegléden munkálkodott, taní­tott és igét hirdetett. Az 1547; év elején szülőhazájába Sze­gedre hívta barátainak szava. szeretetnek és az áldozatnak e mindennapos fényében a rossz sokkal feketébbnek látszik. A „semmi sem elég” életesz­mény mögött a szükség és igény etikai kérdései húzód­nak meg. A szükség és igények az emberi élet, a munka és a többre igyekvés hajtóerői. Ezekben gyökerezik az embe­ri életszínvonal, a kultúra és a civilizáció fejlődése. Ha a kettő egyensúlyban van, az emberi élet boldogságát segí­tik elő, ha megbomlik az egyensúly, akkor mindig fáj­dalmat, kínt okoznak. Régen az emberek életére az volt jellemző, hogy nagy több­sége nem tudta elérni azt, ami szükséges volt. Ezért a félelem és aggodalom kötötte gúzsba és taszította az élet peremére az embereket. Ma viszont más a helyzet. A mi mai társadal­munkban minden dolgozni akaró és tudó ember biztosíta­ni tudja a maga és családja számára azt, ami szükséges. Ma az egyensúly megbillenése inkább az igények túl gyors, s sokszor fékevesztett növekedé­se rovására írandó. Ha régen az aggodalmaskodás volt a leg­jellemzőbb, ma egyre inkább a telhetetlenség miatt érzi bol­dogtalannak magát sok ember, annak ellenére, hogy nem lát szükséget. Meggyőződésem, hogy a teljes életet átfogó hit­ben egyensúlyba juthatnak igényeink és szükségeink. A hitben bizalom van, mely nem engedi, hogy aggodalmaskod­junk, még a szűkebb lehetősé­gek között sem, hiszen tudjuk nogy életünk a gondviselő Is­ten, At3ránk kezében van, s ugyanakkor a hitben fegyel­mező erő is van, amely nem engedi, hogy igényeink fékte­lenül elragadjanak. Persze azt is látnunk kell, hogy nemcsak az anyagi javak, hanem a szellemi életszükség­letek is beletartoznak az élet- szükségletek közé. A szükség mellett még néhány szót az igényekről. Az igényes­ség, a többre törekvés lendítő erő. Az egészséges és fegyelme­zett igények jók és hasznosak. A keresztyén ember azonban nem beszélhet csak igényekről, azaz arról, hogy én mit várhatok másoktól, Istentől, emberektől. Nem beszélhetünk csak arról, hogy mivel tartozik nekünk az élet, hanem ezekről csak azzal a magunk iránt támasztott igénnyel beszélhetünk, hogy mi mivel tartozunk Istennek és embereknek. A keresztyén ember igényessége nem annyi, hogy mit követelek meg ma­gamnak, hanem ezt mindig meg kell, hogy előzze a mivel tartozom a másiknak gondola­ta. Ez összecseng azzal, amit Pál mond: mind görögnek, mind barbárnak, mind böl­cseknek, mind tudatlanoknak adósa vagyok. S ez összecseng a szocialista etikával is. A ke­resztyén ember legyen igényes. De úgy igényes, hogy soha ne keresse csak azt, ami az övé, hanem mindig azt, ami a má­soké is. A keresztyén ember igénye mindig a teljes élet igénye legyen. Ne csak anyagi igényeink legyenek, hanem éb­resszük fel magunkban a szel­lemi és lelki igényeket is. A keresztyén ember tudja első helyre tenni a lelki igényeket és lelki szükségeket, amint Jé­zus tanítja: „Keressétek elő­ször Isten országát és annak igazságát és ezek mind ráadá­sul adatnák nektek”. Matuz László Rokonai és ismerősei körében személyes hittel és megren­dítő bátorsággal tett bizonysá­got Krisztus evangéliumáról, amely néki sok szenvedése, hányattatása között erőforrása volt. Sajnos nem sokáig ma­radhatott Szegeden, mert ellen­ségei életére törtek. Elfogadta hát a temesvári hívek hívó sza­vát és ott közel három éven át tanár és prédikátorként mű­ködött. Itteni áldott munkáját meg kellett szakítania, amikor Erdély és a végvárak Ferdi- nánd kezére jutottak. A közel­gő német hadak elől Mezőtúrra ment. Itt hűséges munkával felvirágoztatta a kollégiumot. Ezután Békésre került, itt azonban újabb veszedelembe jutott. Ekkor határozta el, hogy az Alföldről, ahol eddig munkál­kodott a Dunántúlra megy. Tolnára, az ottani híres iskolá­hoz került, Sztáray Mihály püspök mellé. Tolnai mű­ködése idejéig bizonyosan lu­theri szellemben tanított. Sztá­ray Tolnán lelkésszé szentelte és ekkor letéve a „mester” ne­vet, „doktornak” hívták. Tolnai működése azért is fontos, mert itt mutatkozott meg csendes, szelíd természetének egy másik áldása. A harcos, örökké vitá­zó és a vita hevében éles sza­vakat mondó Sztárayval szem­ben nagyon megszerették a hí­vek. Sztáray látva vezetésre való alkalmasságát megosztotta vele püspökségét és Szegedi Laskó székhellyel a baranyai generális szuperintendens (püs­pök) lett. A szigetvári várparancsnok, Horváth Márk kapitány kéré­sére 1558-ban a somogyi Kál- máncsára ment lelkésznek. In­nen be-bejárt a kapitány kí­vánságára a Szigeti várba is prédikálni. Itt érte életének ta­lán legnagyobb csapása, 1561- ben Dzsafar kaposvári török tiszt elfogatta és kémkedés vádjával Perviz vajda kezébe adta. A vajda rettenetesen megkínoztatta és fogságában tartotta. Hiába járjak érte a .vajdánál kálmáncsai hívei, hiába vittek értékes ajándéko­kat, hiába próbálták kiváltani, a vajda nem engedett. Később Szolnokra vitték és ott tartot­ták szigorú fogságban. János Zsigmond erdélyi fejedelem is közbenjárt érte, de ennek is csak annyi foganatja volt, hogy valamit könnyítettek fogságán. de bilincseit nem vették le. Ekkor egy ráckevei kereskedő felesége, Mező Ferencné járt Szolnokon és látta meg a rab prédikátort. Annyira megren­dítette a prédikátor látványa, hogy hazatérve férjét kérte, te­gyen meg mindent Szegedi ki­szabadítására. Nem sokkal ezután a nemes szívű asszony halálos beteg lett. Férjét ha­lála előtt esküvel kötelezte, hogy végakarata szerint kivált­sa a fogságából. A kereskedő eleget tett szeretett hitvese ké­résének és 1200 forintért, ki­váltotta a fogoly prédikátort, így került Ráckevére. Tolná­ról való távozása és kálmán­csai tartózkodása alatt ment végbe benne a változás, és tu­datosan Kálvin követőjévé lett. Ráckevei működése idején a Duna mellék generális szuper­intendense lett, ez a mai Duna melléki református egyházke­rület előde. Itt is halt meg hívei szeretetétől övezve és megbe­csülve 1572. május 2-án. SZEGEDI KIS ISTVÁN a sok hányódása ellenére európai hírnévre jutott Elmélyült tu­dományos, teológiai munkát végzett. Egymás után írta ala­pos, rendszerező műveit, ame­lyek a világos tanítás, tiszta érvelés, pontos fogalmazás mintaképei. E munkái kivétel nélkül halála után és akkor is külföldön (Básel, London) je­lentek meg. Életének fő mű­ve: „A hamisítatlan teológia közhelyei", öt kiadásban jelent meg és németre is lefordítot­ták. Másik fontos műve: Pré­dikáció vázlatok gyűjteménye adott jelentős segítséget társai­nak, hogy jól prédikáljanak. Nemcsak teológusként, de a magyar irodalom művelőié­ként is jelentősei alkotott. írt latin verseket, epigrammákat. Öt szép éneke jelent meg a ko­rabeli énekeskönyvekben. Ezek közül egyet bizonyosan jól is merünk és szeretünk. Énekes­könyvünkben a 286. számú ének: Jövel Szentlélek Isten Irodalmunkban is rangos helye van egy hosszab köteményé- nek: A magyaroknak siralmas éneke a tatár rablásáról. Mai szívvel is megrendülve állunk azok emléke előtt, akik ilyen gyötrelmeket elhordozva, maradtak hazát és hitet mind­halálig szerető magyaroknak. Erőforrás, volt számukra az evangélium, amely őket Isten­ben bízni tanította, és a szere­tet, amely egymás segítésére, az elesettek felemelésére buz­dította- Sólyom Károly Váci Mihály: Szeressetek! Szeressetek! — érezzem: igazam van. Sokszorozzatok közös igazamban. Szeressetek! — én nem vagyok magányos, de az igazság csak erővel hatásos, ha nemcsak bizonyíthat: — meg is óvhat; amíg mást védek — engem is karolnak. Szeressetek! — kapjam vissza, amit adtam: — szerettem elmét faldosó haragban, szerettem szívet öklöző dühökben, kiket öleltem — azokért ütöttem. Szeretni nem lehet haragok nélkül. Kit szeret az — ki mindenkivel bekül? Szeressetek! — legyen igazam bátor a helyeslő nép erős igazától. Csak az igaz, mi igazul hozzátok: törvény: — ha ügyetekben igazságos, csak az erős, ki titeket oltalmaz, csak az a nagy, ki értetek hatalmas. Az igazságot diadala méri, s ha elbukott, csak szánalom kíséri. Elég volt már annyi világraszóló bukott szent ügyből, vert forradalomból. Elég volt már az Európa pajzsa az egyedülség, s ez a bús rivalda, s az ezer éve tartó melodráma: — Ide lőjj! — állni világszínpadára, s arcunkra kenve öntestvérünk vérét, ríni — hogy csókolja a világrészvét; adni magunkat oktalan dologra. es bukásunkat elbőgni lerogyva. Elég volt már a bús úri okosság, mellyel ma is annyi bajunk okoznák, a bénák, ravaszok fontolgatása, — várni ingyen jövő amerikára; a gyalázatos alku jobbra, balra: — lesni, hogy gesztenyénk más kikaparja. Elég volt már a sóhajokból párolt koncepciókból, zöld teóriákból, az így kellene! és ha úgy lehetne! programja attól, ki béna a tettre. Mit ér a tan, az eszme, forma, szépség, ha érveitől belénk mar a kétség? Olyan igazság kell, mely a tiétek, — nemcsak igaz, szép — de megőriz, éltet. Nekünk már az az eszme kell, mely győztes, melytől a nép gazdag, honja erős lesz! Nekünk a most fogant, teremni kezdő gondolat kell, mely már virágzón felnő; s termő erők, teremtő ideálok a gyümölcsöző önfeláldozások, a megváltást hozó megfeszülések, — győztes próféták kellenek a népnek! (A Kossuth-díjas költő 1971-ben megjelent „SZÁZHÚSZAT VERŐ SZÍV” című gyűjteményes kötetéből. A költő 1971-ben halt meg Vietnamban, ahol egy magyar küldöttség tagjaként tartózkodott) Semmi sem elég 1972. május 17. A második világháború utáni korszak egyik kétségen kívüli legnagyobb történelmi eseménye zajlott le Bonnban ezen a napon. A Német Szövetségi Köztársaság két és fél éves vajú­dás után ratifikálta — vagyis törvényerőre emelte — az ún. keleti szerződéseket. Ezzel az aktussal lezárult egy szakasz Európa történetében. A háború után maradt romokból, szemét­halmazból ismét sikerült nagy darabot eltakarítani. NYUGAT-NÉMETORSZÁG A RATIFIKÁLT SZERZŐDÉ­SEKKEL rálépett a koexistencia, a békés egymás mellett élés útjára és a hidegháborús szellemet törvénnyel zárta ki a nyu­gatnémet társadalom életéből. A szerződések — noha közvet­lenül a szovjet, lengyel és német viszonyokat érintik — mégis kihatással vannak az összes szocialista államrendszerre, elis­merik a második világháború utáni realitások alapján a hatá­rokat, lemondanak az erőszak alkalmazásáról és a jószomszédi kapcsolatok kialakítására törekszenek. Ha csak ennyiből állnának, akkor is korszakalkotó lépésnek kellene tekintenünk Brandt kancellár vállalkozását. S hogy nem volt könnyű dolga, azt nemcsak a hosszan tartó haloga­tás bizonyította, de olykor válságos személyi helyzete is a par­lamentben. Fantasztikus „erők” mérkőzésének lehettünk tanúi, s néha úgy látszott, azok a tényezők érvényesülnek, amelyek a német gőg, nacionalizmus, felsőbbrendűség, revans és há­borús feszültség, bizalmatlanság légkörének képviselői. A mér­leg nyelve szinte holtponton volt olykor, s a 248 szavazat, amely a német nép józanságának,jövőbe vetett reménységének és bé­kés szándékának kifejezése, pontosan tükrözi a mérkőzés nagy­ságát. Mi, akik lépésről lépésre figyelemmel kísértük a har­cot, elmondhatjuk, hogy még sok víznek kell lefolyni a Rajnán, amíg a realitások és ésszerűségek győzedelmeskednek a nyu­gatnémet társadalom legszélesebb köreiben. A KELETI SZERZŐDÉSEK RATIFIKÁCIÓJA nemcsak le­zárt egy történelmi szakaszt, de újat is nyitott. Mert köztu­dott dolog, hogy ez volt a feltétele a két német állam rendkí­vül bonyolult kérdései rendezésének, valamint a berlini négy­hatalmi szerződés gyakorlatba való átültetésének. Ugyancsak ez a lépés hárította el az utolsó akadályt az európai biztonsági értekezlet mielőbbi megtartása elől, s nem kevésbé kihatott a ratifikáció a két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok egymáshoz való közeledésére is. Még sok mindent lehetne mondanunk ezzel kapcsolatban. Pillanatnyilag azonban az a nagy szó, hogy Európa ege felől ismét elhajtott a béke ta­vaszi szellője egy fekete, vihartól vemhes felhőt. És pontosan emiatt került sor arra, hogy lapunkban néhány sort szenteljünk ennek az eseménynek. Mert minden olyan kérdés, amely az emberiség vagy szűkebb értelemben véve kontinensünk népeinek kérdését, békéjét, előrehaladását érinti, megszólal lapunk hasábjain. Ugyanígy aggodalmunk és tilta­kozásunk, ha bárhol kockára teszik a drága áron megteremtett békét. Nagy az öröm bennünk, ha a béke és biztonság épülő­ben levő panteonjához csak egyetlen egy téglát is hozzáraknak. Márpedig a bonni ratifikációt ilyen veszélyeket elhárító, a kon­tinens létérdekében kifejtett cselekménynek tartjuk. DE VAN MÉG EGY KÉRDÉS, amelyet itt meg kell említe­nünk. Éppen azért, mert határozott és bíztató körvonalai bon­takoznak ki a ratifikáció során az új Európának. És mert álta­lánosságban jó érzéseket, reménységet váltott ki Európa szinte valamennyi kormányából és népéből. És mert igaza volt azok­nak, akik erkölcsi erejüket, tekintélyüket és szívüket vetették latba a siker érdekében. De ide soroljuk azokat is, akik egy­szerűen csak szorongani tudtak azért, hogy ne a visszahúzó erők akarata érvényesüljön. Néhány hete arról írtunk, hogy Nyugat-Németország két te­kintélyes egyháza a lelkiismeretre bízta ebben a kérdésben a döntést. Maga tartózkodott a bátor, előre mutató, a történelem előtt felelősséget vállaló döntéstől. Vajon helyesen cseleked­tek-e? És vajon nem lett volna ezeknek a magas szintű erköl­csi testületeknek feladata lemérni a háború utáni realitáso­kat és a német nép, valamint Európa népeinek érdekében vi­lágosan és egyértelműen, egyházi felelősségüknek megfelelően a jövőbe mutatni? Itt olyan esetről volt szó, amelyből az NSZK népe is csak nyerhet. Ebben az összefüggésben volt rossz érzésünk a kétes értékű döntéssel kapcsolatban. MI SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK az NSZK népét új kor­szakának kezdetén. Azon a térképen, amelyen együtt élünk, ma sok-sok baráti kéz nyúl feléje és őszinte a reménységünk, hogy fenntartás nélkül ugyanígy barátilag viszonozzák a kézfogást a Rajna-partjától az Északi-tengerig a német nép milliói. Dr. Rédey Pál Istentiszteletek a Balaton mellett Balatonakali evangélikus temp­lom: a hónap utolsó vasárnapján de. 3/tl2. Balatonalmádi evangélikus templom (Bajcsy-Zsilinszky u. 25.): minden vasárnap du. 4. Balaton- bogláx református imaház: a hó­nap első vasárnapján du. fél 3. a hónap harmadik vasárnapján de. 9. Balatonfenyves pröitestámiS templomkert: a hónap első vasár­napján de. 11, a hónap harmadik vasárnapján du. 3. Baiatonföldvár Felszabadulás u. 15.: a hónap ne­gyedik vasárnapján du. 2. Baia- tonfüred református templom: a hónap utolsó vasárnapján de. 8. Balatonfüzfő református templom (József Attila u.): minden hónap második és negyedik vasárnap du. 6. Balatonkenese református temp­lom: a hónap utolsó vasárnapján du. 3. Balatonlelle református ima­ház: a hónap első vasárnapján tíu. 5, a hónap harmadik vasár­napján de. fél 11. Balatonszárszó evangélikus üdülő (Jókai u. 41.): minden vasárnap de. 10. és refor­mátus templom: a hónap második és negyedik vasárnapján de. TO. ÍBalatonszemes evangélikus Ima­ház (Fő u. 32.): a hónap második és negyedik vasárnapján de. fé3 9. Balatonvilágos Drenyovszky-vil- la (Zrínyi u. S6.): júliusban és augusztusban miniden vasárnap du. 5. Fonyód protestáns templom: a hónap első vasárnapján de. 10. a hónap harmadik vasárnapján du. fél 5. Gyenesdiás evangélikus sze­retetotthon: minden vasárnap de. 10. Keszthely evangélikus templom (E>eák F. u. 18.) : minden vasár­nap de. 10. Siófok (Fő u. 93.) : min­den vasárnap de. 3/«ll. Sümeg Széchenyi u.: a hónap negyedik vasárnapján du. fél 4. Tapolca Da­rányi u. 1—3.: a hónap első és második vasárnapján du. 4. Za- márdi evangélikus imaház (Aradi u. IV. köz sarok): a hónap máso­dik vasárnapján de. fél 12, a hó­nap negyedik vasárnapján du. fél 4. Zánka evangélikus imaház: a hónap első és harmadik vasár­napján de. 11. — LUCFALVA. Március 15- én Garami Lajos egyházasden- gelegi lelkész, egyházmegyei sajtó-előadó látogatta meg a gyülekezetét. Este igehirdetés­sel szolgált, majd egyházunk sajtószolgálatáról tartott elő­adást. Ismertette az országos sajtókonferenciát, az Evangéli­kus Élet szerkesztésének mun­káját, az egyházi könyvkiadás kérdéseit. A jelenlevők közül 11-en rendelték meg az Evan­gélikus Életet, s 54 egyháztag 2200.— Ft értékben rendelt a Sajtóosztály kiadványaiból. — Húsvét ünnepén adta át ren­deltetésének hálaadó imádság­gal Dedinszky Tamás lelkész azt a fehér oltárterítő készle­tet, amelyet a gyülekezet 46 asszonya 2220,— Ft értékben adományozott a gyülekezet­nek. — A gyülekezet 9 konfir­mandusa 1900.— Ft-ot adomá­nyozott a gyülekezetnek. — Minden konfirmandus 1—1 Irgalmadat éneklem és Csen­des szobák — nyitott ablakok című könyvet kapott ajándék­ba a gyülekezettől. —■ HANTA. Április 23-án tartották a mindössze 250 lelkes gyülekezetben a konfirmációt. 11 konfirmandus vett először úrvacsorát a szépen feldíszített templomban. A konfirmandu­sok Bibliát kaptak ajándékba, hogy „megerősödésük” életűk minden napjan életté válhas­son. v Szegedi Kis István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom