Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-05-07 / 19. szám

F mm** Imádságaink aranyfedezete 4 Mosses 8, 22—21 AZ IMÁRA KULCSOLT KEZEK az ámen után szétnyílnak. Kezek, melyek simogatni vagy ütni, segíteni vagy ellökni, épí­teni vagy rombplni tudnak. Vajon melyiket teszik majd? AZ IMÁDSÁGOT SUTTOGÓ AJKAK kimondják az áment, m „bizony”-t, az „úgy legyen”-t. Ajkak, melyek vigasztalhatnak vagy szitkokat szórhatnak, megbocsátok-ot rebeghetnek vagy rágalmazhatnak. Vajon melyiket mondják majd? AZ IMÁDSÁG ALATT LEHAJTOTT FEJEK az ámen után felemelkednek. Fejek, melyekben gondolatok születnek: igazak és gonoszok, az önzésre vagy az áldozatvállalásra indítók. Va­jon nemesek maradnak-e a gondolatok? AZ IMÁDSÁG ÁHÍTATÁBAN ELCSENDESEDETT SZIVEK visszakerülnek a mindennapi élet zajos forgatagába. Szivek, melyeket dobogtathat a szeretet és a gyűlölet, az őszinte öröm. és a megkeseredett bánat. Vajon később milyen érzések uralják a szíveket? ÁTHIDALHATATLAN SZAKADÉKOT ÉRZÜNK az imád­kozás csendes percei és az élet zajos órái, napjai között. Leküzd­hetetlen ellentétnek látszik, ami az ima áhítatának szép és igaz érzésvilága és a mindennapok, rohanó és könyörtelen küzdelme között feszül. Hogyan lehet az Istennel való találkozás áldott alkalmát összekapcsolni az emberekkel való együttlét keserű tapasztalatával? LEHETETLEN KÖVETELMÉNYNEK LÁTSZIK, hogy egy legyen az imádságunk, az ámenünk és a zajos, rohanó élet. Valóban igy van? Igazán lehetetten, hogy azok maradjunk, akik az imádság perceiben vagyunk? Igazán reménytelen, hogy azok az igaz és nemes indulatok mozdítsák kezünket, diktálják sza­vainkat, irányítsák gondolatainkat, dobogtassák szivünket, me­lyek az Istennel való beszélgetés közben töltenek meg bennün­ket? Nem lehetetlen és nem reménytelen, hogy így legyen! IMÁDSÁGUNK MEGVALÓSULÁSÁNAK NAGY REMÉNY­SÉGE, sokat ígérő jövője tárulkozik fel mai vasárnapunk igéjé­ben. Istenünk nemcsak feléje tárulkozó szívünk szavára: a hála­adásunkra, a bűnbánatunkra, a könyörgéseinkre hallgató Isten. Velünk marad továbbra is az ismeretlen jövő útján áldásával, segítségével, útmutatásával, bűnbocsánatával, vigyázásával és békességével. NEM VÉLETLENÜL KERÜLT BELE istentiszteletünk rend­jébe ez az ige és nem véletlenül akkor hangzik el, amikor ké­szülünk hazaindulni az Istennel váló találkozás alkalmáról, Az istentisztelet csendjéből a családi otthon örömeibe és gondjaiba, a munkahely zajába. A vasárnapokból és ünnepnapokból a munkával és küzdelemmel tele hétköznapokba. A gyülekezet közösségéből az emberi társadalomba. Mindarra a hitre, szere- tttre, jóakaratra, tisztára és igazra, ami az igehirdetés nyomán fakadt és megerősödött az emberi szívekben és ami az imádság szavaiban kifejeződött, Isten rámondja az „ámen”-jét. Hogy „úgy legyen”, hogy megvalósuljon könyörgésünk és fogadásunk, adja áldását, önmagát! Ez az áldás oszlathatja imádkozó szí­vünk kétségeit és megerősíthet abban a bizonyosságban, hogy nem hiába kértünk és könyörögtünk Istenünkhöz. IMÁDSÁGUNK ARANYFEDEZETEKÉNT hallgathatjuk meg újra és újra, s vihetjük magunkkal a következő hétnek és az egész életnek útjára ezt a gyülekezetét útjára bocsátó régi, de Isten szeretetét mindig közelhozó igét. Ezzel a biztatással fel­vértezve és ebben a hitben megerősödve már nem érezzük más­nak, idegennek, ellentmondónak az imádkozás perceit a „való­ságos” élet napjaitól. Ez az áldás összekapcsolja, eggye ötvözi, kibékíti a kettőt! AMI LEHETETLENNEK LÁTSZOTT, TERMÉSZETESSÉ LESZ. A feltámadott és élő Jézus Krisztus imádkozó gyülekeze­téből szolgáló gyülekezetté leszünk. _______ Kiszely Sándor IM ÁDKOZZUNK Istenünk! Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük, az imádkozás lehetőségét! Köszönjük, hogy Te imádságot meghallgató Istenünk vagy! Köszönjük, hogy mi azzal a hitte! imádkozhatunk, hogy amit csak kérünk és javunkra van, azt mind megeselekszed ve­lünk és értünk. Kérünk, taníts minket imádkozni! Ajándékozz meg azzal a bizonyossággal, hogy imádkozó gyülekezeteddel vagy nemcsak a templom belsejében, hanem a mindennapok küzdel­mei és kísértései között is. Segíts, hogy lehessünk Egyszülött Fiad. feltámadott és élő Urunk, Jézus Krisztusunk imádkozó, de hitben és szeretőiben szolgáló népévé. Ámen. Istentiszteleti rend Budapesten, 197ÍL; május Uéo _ Deák tér de: ?, (úrv.) Trajtler Gábor. de. 11, (úrv.) df. Kékén András, du. 6. dr. Hafensclier Ká­roly, Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du, 6, Ifj. Görög Tibor. Dózsa György ut de. fél 9. Ifj Görög Tibor. UlJói tit 24. de. fél 11- Kará­csony Sándor u. de. 9. Rákóczi üt 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár Já­nos, de. 12. (magyar). Tbaly Kál­mán u. 28. de. 10, de. 11. dr. Kédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre, du. 3. Szeretetvén dégség: Veöreös Imre. Utász u. de. 9. (úrv.) Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Bízik László. Rákosfalva de. 8. Bi/.ik László. Gyarmat u. de. fél 10. Bízik László. Fóti út de. 11. Baranyai Tamás. Váci út de. 8. Benczúr Lá3zló. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. ÜJpest de. 10. Blázy La.jos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Ma tűz László. Kispest de. 10. Kis­pest Wekerle-telep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospa­lota MÁV telep de fi Rákos­palota Nagytemplom de. 10, Rákos­palota Kistemplom du. 3. Rákos­szentmihály de. fél 11. Karner Ágos­ton. Sashalom de. 9. Karner Ágos­ton. Mátyásföld de. fél 11. Clnkota de. fél 11. du. fel S, .Kistarcsa de. 9.' Rákoscsaba de. 9, Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de, fél ti, du. 3 Bécsikapu tér de. fél 9. (úrv.).,de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.). du. 6. Torockói tér de. fél 9. Óbuda de. 9. Turchányi Sándor, de. 10. (úrv.) Turchányi Sándor. XII.. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. tél 7. Ruttkay Elemér. Pcstbidegkut de. fél 11. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. fél 10. Reuss András, de, 11. (úrv.) Pásztor Pál. du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9. Pásztor Pál. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kélenvölgv de. 9. Visontai Ró­bert. Budafok'de.' 11. Visontai Ró­bert. Csillaghegy’ de. fél 10. Csepel de. fél 11. Budapesten, 1972. május 11-én, mennybemenetel ünnepén Deák tér de. 11. (úrv.) dr. Kékén András, du. 6. (úrv.) dr. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. Szirmai Zol­tán, du. 6. Ifj. Görög Tibor. Kará­csony Sándor u. du. 6. Thaly Kál­mán u. 28. du. 6. tír. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. du. 7. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Bízik László. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út du. fél 7. Baranyai Tamás. Újpest du. fél 7. Blázy La­jos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula.. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály du. fél 7. Kis- tarcsa de. 9. Bécsikapu tér de. 11. (úrv). du. 6. Óbuda du. 6. Turschányi Sándor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút du. fél 6. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 11. du. 6. Németvölgyi út de. 9. Budafok du. 6. Visontai Róbert. Csepel du. 6. — Húsvét után az 3. vasár­napon az oHárterítő színe: fe­hér. A délelőtti istentisztelet oltár! igéje: .In 16, 23b—30; az igehirdetés alapigéje: 4 Móz 6, 22—27 — Mennybemenetel ünne­pén az oltárteritő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mk 16, 14—20; az ige­hirdetés alapigéje: Dán 7, 13— 14. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Május 21-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egy­ház félóráját közvetíti a Petőfi rádió és az URH-adó. Igét hir­det D. DR. OTTLYK ERNŐ, az Északi Evangélikus Egyház- kerület püspöke. EVAJíGBUXUS et-ET A Magyarország! Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Korea Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest. vm„ Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszátn: 516—20.412—vm. Előfizetési ár: egy évre 00,— Ft Arüsitja a Magyar Posta Index 25 áll S 72.1250 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató — KÖSZÖNET. Szent-Ivány Ödön .egyházkerületi felügyelő ezúton köszöni a beiktatása al­kalmából számos gyülekezettől kapott jókívánságokat kifejező' levelet és táviratot. — KELENFÖLD. Május 8-án, szombaton délután. fél 6 órakor szeretetvendégséget tartanak a gyülekezetben (XI., Bocskai út 10.). amelyen Pász­tor Pál diósgyőr-vasgyári lel­kész, a Borsod-Hevesi Egyház­megye esperese tart előadást „Ahogy a borsodiak látják az embert és jövőjét” címmel. — MISKOLC. Február 20- án Joób Olivér ostffyasszony- fai lelkész szolgált a gyüle­kezetben. Délelőtt igehirdetést, délután pedig előadást tartott az, ifjúsági szeretetvendégsé­J. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel előadás-sorozat lesz május 5-én, pénteken este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. Preludium és fuga c moll Preludium és fuga a moll Fuga c moll Toccata E dúr Preludium G dúr Fantázia G dúr Fantázia G dúr Orgonái; PESKÓ GYÖRGY Előadó: Földes Imre és Várnai Péter Jegyek ára: 12.— Ft. „Áldott; az Isten, aki nem ve­tette meg könyörgésemet és ke­gyelmét nem vonta meg tő­lem.’ (Zsolt 66, 20» VASÁRNAP. — „Állítok fö­léjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket.” (Ez 34, 23 — Jn 10, 16 — Jk 1, 22—27 — Zsolt 66, 16—-20) A pásztor gondoskodik arról, hogy a rá­bízott nyájnak legelője, ivóvi­ze, biztonsága legyen. Együtt jár a nyájjal, ismeri a juhokat, tőle függ azok élete, nyugalma. Ö vezeti a nyájat. Ez a veze­tés önfeláldozó szolgálat. Nem magára figyel, hanem azokra, akiket szolgál, hogy jól menjen a soruk. Jézus a hívek pászto­ra. Nála biztonságban va­gyunk. De figyelmeztet is arra, liogy minden ránk bízott fel­adatot és felelősségét magunk is önzetlen pásztori szolgálat­nak tekintsünk. HÉTFŐ. — „Én pedig, szól az Űr, tűzfal leszek körülötte és megdicsőítem magamat őben­ne.” (Zak 2. 5 — Ef 6, 24 — Mk 1, 35—39 — 1 Kor 10, 14— 22) Isten biztonságot kínál és ígér a benne hívőknek. Meg­tartja, védi övéit, hogy közöt­tük, bennük, általuk az ő di­csősége váljék láthatóvá. Mi szolgálja Isten dicsőségét? Ha­talmas templomok? Nagy lét­számú gyülekezetek? Vallásos tárgyú művészi alkotások? ön­magukban aligha! Isten jó és kegyelmes akaratának enge­delmes teljesítése az igazi is­tentisztelet, Isten igazi dicsőí­tése. Akkor számíthatunk ar­ra. hogy Isten tűzfalként meg­véd, ha így szolgáljuk őt es az embert. ­KEDD. — „És mondottam: hiába fáradoztam, semmire és haszontalanra költöttem el erő­met; de az Ürnál van ítéletem és jutalmam Istennél.” (Ézs 49, 4 — Mk 4. 26—27. 29 — Kol 4, 2—6 — 1 Kor 10, 23—11, 1) Van, aki élete során hatalmas vagyont gyűjt össze, mégis hiá­ba, sőt kárnak élt. Viszont, van, aki nem tud az életéből komoly anyagi eredményeket felmutatni, pedig áldás volt az élete. Ez nem a szegénység ér­zelgős dicsérete. Minden tisz­tességesen élő embernek joga van a tisztességes, megélhetés­hez. Ne érje be kevesebbel, mint ami igazságosan megille­ti. De tudni kell azt is, hogy embertelen dolog az emberi élet értékét és tartalmát a' fel­halmozott anyagi eredmények­kel mérni. SZERDA. — „Miután pedig az Űr Jézus szólott nekik, fel­vétetett a mennybe és Isten jobbjára ült.” (Mk 6, 19 — Ézs 40, 26 — 1 Tim 2, 1—8 — 1 Kor 11, 2—16) , A „felvitetett, Isten jobbjára ült” kifejezés nem földrajzi irányt és helyet jelöl. Ez a hit kijelentése arról a Jé­zus Krisztusról, aki feltáma­dott és él. Szemmel, testileg nem látható ma. Ez az ige azt fejezi ki,, hogy a feltámadott Jézus á ' tanítványokkal való utolsó találkozás után, nem a semmibe tűnt, nem az enyé­szetbe távozott az emberek sze­me elől. A vele való kapcsolat nem szakadt még, hanem iste­ni szeretette! és hatalommal vezeti Övéit most is. CSÜTÖRTÖK. — „Aki kö­veti az igazságot és irgalmas­ságot, az nyer életet, igazságot és tisztességet.” (Péld 21, 21 — Kol 3, 1 — Csel 1, 1—11 — Zsolt 47) A bűnös embert igaz­zá tevő, irgalmasságával meg­újító Isten akaratának a köve­tése teszi tartalmassá a. ke­resztyén ember életét. Isten ir­galmaiban tekint az emberví- lágra és irgalmát az emberek által akarja gyakorolni. Isten bizalmat előlegezett, lehetősé­get ad arra, hogy az ő eszkö­zeiként munkáljuk az emberek javát. Ha eleget teszünk ennek a megbízásnak, akkor mond­hatjuk, hogy a tisztesség, igaz­ság és élet útján járunk. PÉNTEK. — „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság és békesség lakozik.” (2 Pt 3, 13 — Jer 31—38 — Kol L 18—23 — 1 Kor 11, 17—26) Nem öl­be tett kézzel várjuk ennek, az ígéretnek a beteljesülését, ön­ző, irgalmatlan féligazság az örök igazság és békesség túl- világi örömét ecsetelni azok előtt, akiknek most kell a bé­kesség és igazság, mert hábo­rút szenvednek és megfosztják őket emberi jogaiktól. Igazság és békesség örök isteni érté­kek, ezért itt, ezen a földön is legfőbb feladat a megvalósítá­suk. SZOMBAT. — „Uram, kihez mehetnénk, örök élet beszéde van tenálad.” (Jn 6, 68 — Zsolt 119—109 — Ef 1, 15—23 — 1 Kor 11, 27—34) Jézus evangé­liuma bizonyság arra, hogy van örök élet. De Jézus nem­csak arról akar meggyőzni, hogy létezik örök élet, hanem azt is tudtul adja, hogyan jut­hatunk oda. ű az út és ő az ajtó. Aki nem az ajtón megy be, tolvaj az. Az a keresztyén, aki nem a krisztusi szeretet szerint éli a földi életét, az zsákutcába, tévútra jut. A ta­nítványok is azért maradtak mellette, mert tudták, hogy nélküle nem érnek el az örök életbe. Baranyai Tamás — Szirmai Olivér a Deák téri gyülekezet presbitere, éle­tének '73. évében, hittel visfelt hosszú és súlyos szenvedés után április 2.-án, húsvét haj­nalán elhunyt.. Temetése ápri­lis 11.-én volt a Farkasréti te­metőben. Az elhunytban Szir­mai Zoltán fasori lelkész édes­apját gyászolja. „Én vagyok á feltámadás és az élet, aki hisz énbénnem, ha meghal is, él; és aki csak él és hisz é.nben- nem, soha meg nem hal”. Poncius III. (Mihail Bulgakov; „A Mester és Margarita című regényéből) Zavaros szemmel nézett a rabra, jó ideig hallgatott, és gyötrelmesen próbált rá vissza­emlékezni, miért is áll elölte ez az ütésektől el­torzult arcú fogoly a kérlelhetetlen jerusalaimi napsütésben, és még hány fölösleges kérdést kell neki föltennie. — Lévi Máté? — ismételte fátyolos hangon, es behunyta a szemét. — Igen, Lévi Máté — szólt a vékony, magas férfihang, amely bántotta a helytartó fülét. — De valamit mégis szóltál a templomról a népnek. A válaszoló hangja Pilátus halántékát haso­gatta, kimondhatatlanul fájt; és ez a hang azt mondta: — Arról beszéltem, Hegemon, hogy az öhit temploma összeomlik, és felépül az igazság új temploma. Azért mondtam így, hogy job­ban megértsék — És miért uszítottad a népét a. piacon, te csavargó, miért beszéltél neki az igazságról, amelyről fogalmad sincs? Mi az igazság? ,,Istenek! — gondolta magában eközben a helytartó. Olyasmit kérdezek, ami egyáltalá­ban nem tartozik a dologhoz... az agyam cserbenhagy ... És újra. megjelent előtte a sötét folyadékkal teli serleg: -Mérget, ide azt a mér­get .. És újra meghallotta, azt a hangot: — ,42 igazság mindenekelőtt az, hogy te­neked. hégemón, fáj a fejed, annyira fái. hogy kishitűen már a halálra gondolsz Nincsen erőd, hogy velem beszélj, még az is nehezed­re esik, hogy rám tekints. így most akaratlanul is a hóhérod vagyok, és ezt módfelett sajná­lom. Jóformán gondolkodni sem tudsz, csak arról ábrándozol, hogy odajöjjön hozzád a ku­tyád, mert úgy látszik. ez az egyetlen élő­lény, amelyhez ragaszkodói. De kínjaid nem­sokára. véget érnek, a főfájás elmúlik. A titkár a rabra meresztette szemét, s nem jegyezte fel szavait Pilátus felnézett a rabra elkinzott szemével, és látta, hogy a nap már elég magasan jár a Hippodrom felett, egy sugárpászmája behatolt az oszlopcsarnokba, és Jesua foldozott szan­dálja felé kúszik, Jesua pedig félrehúzódik előle. A helytartó ekkor felállt karosszékeból, két keze közé szorította fejét, és viaszsárga, borot­vált arcára kiült a rémület. De erős akarattal nyomban elfojtotta, és visszaült karosszéké­be. A fogoly eközben tovább beszélt, de a titkár már egyetlen szavát sem jegyezte föl, csupán kinyújtotta nyakát, mint a gúnár, úgy figyelt, hogy semmit el ne mulasszon. — Most már mindennek vége, és ért örü­lök énnek — folytatta a rab, és jóakaratúan tekintett. Pilátusra. — Azt tanácsolnám neked, hégemón, hagyd el egy időre a palotát, és in­dulj gyalogsétára a. környéken, akár az Eleon- hegyi kertekbe. A zivatar... — a fogoly meg­fordult, és hunyorgatva fölnézett a napba — a zivatar csak később, estére fog kitörni. A séta javadra válik majd, s én szívesen elkísér­nélek. Űj gondolataim, támadtak, amelyek, úgy hiszem, téged is érdekelnének, és szívesen megosztanám őket veled, annál inkább, mert rendkívül eszes embernek látszol — A titkár halálosan elsápadt, és a földre ejtette a perga­mentekercset. — Csak az a baj — folytatta a megkötözött fogoly, akii senki se hallgattatott el —, hogy túlságosan zárkózott vagy. és vég­képp elvesztetted hitedet az emberekben Pe­dig hát, valid be, az mégsem lehet, hogy az em­ber minden szeretetét egy kutyára pazarol­ja! Szegény és szomorú az életed, hégemón! — és a beszélő mosolyogni merészelt. A titkárnak most már csak az járt az eszé­ben. higgyen-e a fülének, vagy ne higgyen. Hinnie kellett. Akkor megpróbálta elképzelni, hogy a lobbanékony helytartó uiilyen különös formában torolja meg a rab példátlan vakme­rőségét. Ez most nem sikerült, noha jól ismer­te a helytartót. Ekkor rekedten, elfúlón megszólalt a prti­lt ti rátör latinul: — Oldozzátok fel a kezét. A kísérő légionáriusok egytke a földre dob­bantotta kopjáját, átadta egyik társának, az­tán odament, és leoldozta a kötelet a rab ke­zéről. A titkár fölvette a földről a tekercset, s elhatározta, hogy egyelőre nem ír fel semmit, és semmin sem lepődik meg. — Valid meg — kérdezte Pilátus halkan, görögül — ugye, te nagy gyógyító vagy, orvos? — Nem, prokurátor, nem vagyok orvos — válaszolt a rab, és élvezettel dörzsölgette fájó, dagadt, kivörösödött csuklóját. Pilátus sandán, gyanakodva fúrta bele tekin­tetét a fogolyéba, és szemében már nyoma sem volt a homálynak, felvillant benne a min­denki áltál jól ismert szikra. — Meg sem, kérdeztelek: tálán bizony lati­nul is tudsz? — Tudok — válaszolt a rab Pilátus sárga arca megpirosodott, * most la­tinra fordította c szót: — Honnál tudtad, hogy a kutyát akartam hívni? — Mi sem egyszerűbb — felelte a rab, ugyancsak latinul. — Kezedet végighúztad a levegőn — s a rab megismételte Pilátus moz­dulatát —, mintha meg akarnád simogatni, es az ajkad ... — Értem — mondta Pilátus. Egy ideig hallgattak, aztán Pilátus megis­mételte a kérdést, ezúttal görögül: — Tehát orvos vagy, ugye? — Nem, nem — tiltakozott a rab. — Hidd el, nem vagyok orvos. — Jó, ha mindenáron titkolni akarod, hát titkold. Az ügyhöz ennek nincsen közvetlen köze. Azt állítod tehát, hogy ■nem uszítottad a népet, hogy rombolják le..... vagy égessék fel, vagy valamely más módon xmszlitsák el a. templomot? — Ismétlem, hégemón: senkit sem uszítot­tam semmi effélére. Talán gyengeelméjűnek látszom? — Ö, nem, nem látszol gyengeelméjűnek, — válaszolta halkan a prokurátor, és elmosó­dott, furcsa, ijesztő mosollyal. — Esküdj meg hát, hogy nem cselekedtél semmF effélét. — Mire akarod, hogy esküdjem? — kérdezte most már nagyon megélénkülve a kötelékétől megszabadult fogoly. — Mondjuk... az életedre — ajánlotta a prokurátor. — A pillanat éppen alkalmas, hogy megesküdjél rá, hiszen úgyis egy hajszálon függ, tudd meg. — Talán bizony azt hiszed, te függesztetted föl, hégemón? — kérdezte a rab. — Nos, ha ezt hiszed, erősen tévedsz . Pilátus összerezzent, és fenyegetően düny- nyögte: — Én elvághatom ezt a hajszálat! — Ebben is tévedsz — mondta a rab sugár­zó mosollyal, kezével emyőzve a szemét a nap ellen. — Mert, ugyebár, elismered, hogy csak az vághatja el a hajszálat, aki felfüggesztette' (Folytatjuk) t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom