Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-04-30 / 18. szám

Örök evangéliumból új ének Ézs 42, 8—12 Az ének- és dalfesztiválok korát éljük... Talán nem múlik el hét, hogy valahol a földünkön ne tartanának egy ilyen ün­nepélyt, ahova a világ minden tájáról sereglenek össze éneke­sek, és zenekarok. Zeng a dal, szól az ének az örök emberi kapcsolatokról: szerelemről és barátságról, mindennapi embe­ri dolgainkról: hazaszeretetről, családról, munkáról, az embe- beribb életért váló küzdelemről: a békéért váló harcról és a nagyobb kenyér jogáról. Formájában és tartalmában sokszor egészen új fogalmazásban és új hangon. S ezek a dalok közel jönnek hozzánk a rádión és a televízión. Néha meg is ragad­nak a fülünkben és öntudatlanul dúdoljuk utcán, munka köz­ben, otthon. ÉNEKELJETEK AZ ÚRNAK ÚJ ENEKET! — halljuk most a prófétai igét. Azt jelentheti-e számunkra ez a prófétai fel­szólítás, hogy mi, az egyházban élők is vegyük át az új, diva­tos hangszereket és az újszerű énekstílust? A régi egyházi énekek, a templomi orgona válóban idegen már a mi nemze­dékünktől? Esetleg az idősebbeknek jelent még örömöt a zsol­tárok szövegének és dallamának mélysége, de a fiatalság fü­lének semmitmondó vagy unalmas? S hogy „új” legyen az énekünk, kezdjünk bele egy nagy énekreformba? Hozzuk be az egyházba, a templomba a ma divatos hangszereket és le­gyen az ének stílusa modern? Voltak és vannak ilyen próbál­kozások. De nem ezen múlik, hogy lesz-e ének és ez az ének „új” lesz-e a gyülekezeteinkben, talán éppen a fiatalok ajkán! AZ ÉNEK CSAK AKKOR IGAZÁN ÉNEK, ha a szív belső tar­talmának, érzésvilágának hű és őszinte megnyilatkozása. Az Is­tent dicsérő ének is (mindegy, hogy orgonán vagy gitáron kísér­jük) régivé, elavulttá válik, ha csupán megüresedett vallásos ha­gyományból fakadóan szólal meg és nincs benne ae éneklője szíve. Közelebbről: nincs mögötte az éneklők örvendező és há­lával teli hite! A MEGÚJULÓ ÉNEK OTT ES AKKOR kel az emberi aj­kon, ahol és amikor az emberi szívekben megújul a hit, a bi­zalom, a békesség, a reménység, a hála. Ez a megújulás pedig ott és akkor lesz valósággá, ahol és amikor megszólal az evan­gélium Isten szeretetéről és kegyelméről. Nem véletlen, hogy Ezsaiás próféta mai igénkben nem egyszerűen megparancsolja az Istent dicsőítő „új” éneket, hanem előbb Isten hatalmáról és szeretetéről beszél. EVANGÉLIKUS EGYHÁZUNKAT ÉNEKLŐ EGYHÁZNAK szokták nevezni: A hirdetett és hittel fogadott evangélium el­választhatatlanul összetartozik. Szószékeinkről Isten megmen­tő szeretetét hirdették és hirdetjük, melyet Jézus Krisztus ha­lálában és feltámadásában mutatott meg — s nyilván ezért voltunk és vagyunk, s ha reménységgel nézünk előre, ezért maradunk mindig éneklő egyház! AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN IS MEGMARAD az Istent di­csőítő ének! Amikor a „régiek elmúltak és minden újjá lesz” — s ez a keresztyén reménységünk beteljesedése, amikor már „nem hitben járunk, hanem látásban” akkor már nem lesz szükség hitünk megújítására az igehirdetésre. De akkor és ott megmarad az ének! Amíg Isten az evangéliummal új hitet ad és ennek nyomán új szívből fakadhat az új ének, zengjen gyü­lekezeteinkben, az evangélikusé családokban azzal a bizonyos­sággal az ének, hogy elkísér bennünket és megmarad bennünk az örök életben is. Ott és akkor már minden bizonnyal „tisz­tább hangon zeng dicséretünk”! j g. IMÁDKOZZUNK Istenünk! Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük az éneklés adományát és lehetőségét! Köszönjük, hogy emberi érzéseink kifejeződhetnek a szavainkon túl az ének hangján is! Köszön­jük, hogy énekünkkel Téged is dicsérhetünk, elmondhatjuk bűnbánatunkat, Eléd vihetjük könyörgésünket! Kérünk, hogy szereteted örömhírével teremts bennünk új, hittel tele szívet, hogy igy tudjunk mindig „új éneket” énekelni. Kérünk, vigyél el bennünket egykor a nagy mennyei karba, ahol tiszta han­gon zenghet majd örökkön-örökké dicséretünk! Amen. Istentiszteleti rend Budapesten, »E. április se-án — KERESZTELÉS. Ifj. Fecske Pál és Hegedűs Mária GABRIELLA nevű gyermekét húsvét ünnepén keresztelte meg Fecske Pál nagyszénási lelkész. — Ments Lászlónak és Pál­mai Katalinnak első gyerme­kük született, neve: LÁSZLÓ. Keresztelése április 3-án volt Budafokon. — Schad Bélának és Kása Ágnesnek március 27-én első gyermekük született, neve: ÉVA. — HÄZASSÄG. Karsai Zsig- mond és Mesterházy Vilma április 8-án tartották esküvő­jüket a kemenesmihályfai templomban. A szertartást a menyasszony édesapja, Mes­terházy Sándor lelkész végez­te. Deák tér dé. 9. (úrv.) dr. Ha­fenscher Károly, de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 6. Trajtler Gá­bor. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 5. Szaretetvendégség. Dózsa György út de. fél 9. Szirmai Zol­tán. Üllői út 24. de. fél 11. Kará­csony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár Já­nos, de. 12. (magyar). Thaly Kál­mán u. 28. de. 10, de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Sülé Károly. Utász u. de. 9. Veöreös Imre. Vaj­da Péter u. de. fél 12. Sülé Ká­roly. Zugló de. U. (úrv.) Bízik László. Rákosfalva de. 8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. Bí­zik László. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 8. Baranyai Tamás. Frangepán u. de. fél 10. Baranyai Tamás. Újpest de. 10. Biázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágú Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágú Gyula. Pestlőrinc de. 11. Maituz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerietelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vil­mos. Rákospalota MAV-telep de. — Hűsvét után 4. vasárna­pon az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 16, 5—15; az igehir­detés alapigéje: Ézs 42, 8—12 — NAGYACSÄD. Húsvét 2 napján iktatta be szolgálatába Tóth Sándor lelkész id. Fodor József gondnokot, id. Szakács Ferenc, Gyenge József, Kiss Kálmán és Bejczi István pres­bitereket. Ezen az ünnepi al­kalmon határozta el a gyüle­kezet temploma belső és kül­ső felújítását. — CEGLÉD. A gyülekezet böjti szeretetvendégségén Ruttkay-Miklian Géza gyóni lelkész tartott előadást a gyóni gyülekezet múltjáról és jelené­ről. Befejezésül írásmagyará­zatot tartott. — PENC. A gyülekezet böj­ti esti istentiszteletén március 10-én Medvey Mátyás galga- györki lelkész tartott igehirde­tést „Megtartónk: Egyedül Jé­zus Krisztus” címmel. — GYULA. Virágvasároap iktatta be Mekis Adám espe­res a gyülekezet új tisztségvi­selőit: Terei Zoltán pénztárost, Klimaj Mária és Matuz Mi­hály presbitereket. — Békéscsaba, virágva­sámap délelőtt a magyar is­tentiszteleten Bodrog Miklós gyulai lelkész, egyházmegyei sajtóelőadó prédikált és hívta fel a figyelmet egyházi sajtó- kiadványainkra. — GYÉKÉNYES. Ritecz Andrásné sz. Ritecz Julianna, lapunk hűséges olvasója hus- vét alkalmából ünnepi fehér oltárterítőt adományozott a gyülekezetnek. — HARTA. A gyülekezet böjti istentiszteletén Missura Tibor vasasi lelkész szolgált igehirdetéssel „Istennel való beszélgetésünk az imádság” cí­men. — KISMÉRETŰ ónémet könyv­szekrény eladó. Telefon: 356—383. — kEtmaNüALOS, pedálos or- gonaharmónium eladó. Telefon: 369—853. — TEMPLOMOK tatarozását vál- lalja Puszta vári Attila építész. Bu­dapest, II., Keleti Károly u. 43. Telefon: 332—428. 8» Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kar­ner Ágoston, Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarosa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Bé­kés József. Rákoshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél lil, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv), de. fél 11. (német), de. lil. (úrv.), du. 6. Torockó tér de. fél 9. Óbuda de. 9. Turchányi Sándor, de. 10. (úrv.) Turchányi Sándor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9, de. 11, du. fél 7. Pesthidegkút de, fél 11. dr. Lehel László. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Ben- cze Imre, du. 6. Reuss András. Németvölgyi út de. 9. (úrv.) Reoiss András. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Ke- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 1L Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — GALGAGYÖRK. Böjti is­tentiszteleti sorozatot tartottak a gyülekezetben február 25. és március 24. között heti egy-egy alkalommal. Az igehirdetése­ket a következők végezték: Gerhát Sándor galgagutai, Ke- veházi László és Tóth Károly pilisi lelkészek és Dóka Zol­tánná hévízgyörki lelkészi munkatárs. — CSORVÄS. A gyülekezet böjti szeretetvendégségén Ku- tyej Pál ambrózfalvai lelkész „Az evangélikus ember a böjt­ben” címen tartott előadást. — MEZŐTÚR. A gyülekezet böjti szeretetvendégségén Ko­vács Pál Szarvas-Ótemplomi igazgató-lelkész rövid műsor keretében „A szent élet” cí­men tartott előadást. Beszélt a szent élet összefüggésében a tiszta házaséletről, a gyüleke­zetben való helytállásról' és az emberiség iránti elkötelezett­ségről. — BORJÄD. Március 13—15- ig igehirdetésekkel szolgált a magyarbólyi gyülekezet filiá- jában Joób Olivér ostffyasz- szonyfai lelkész. — HÄZASSÄG. Szakács István és Horváth Olga febru­ár 12-én tartották esküvőjüket a nagyacsádi templomban. A szeretetben példát mutató gondnok házaspár harmadik gyermekét bocsátotta a házas­ság útjára. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIE, Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—vm. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.1249 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Énekeljetek az Úrnak új éneket!” (Zsolt 98, 1) VASÄRNAP. — „Tanítsátok egymást minden bölcsességgel és intsétek egymást zsoltárok­kal, dicséretekkel, lelki éne­kekkel!” (Kol 3, 16 — Zsolt 147, 1 — Jk 1, 17—21 — Zsolt 98) Tanulságos volt az a TV- darab, melyben a TV-készülék elromlása miatt a feleség ezt mondja férjének: „akkor hát beszélgessünk!” A férj eleinte nem érti a javaslatot: teljesen elszokott már a feleségével va­ló egyszerű beszélgetéstől... E nélkül pedig nincsen sem családi, sem emberi élet. Az apostol még tovább megy: ta­nítsátok egymást, adjatok egy­másnak szívetek és értelme­tek kincseiből! A zsoltárok — hivő emberek valomásai; a di­cséretek és lelki énekek — megharcolt harcok utáni ösz- szegzés, hálaadás! Bennünk is élnek ilyenek — adjuk tovább! HÉTFŐ. •— „Mert az Isten szeretet.” (1 Jn 4, 8 — Zsolt 68, 6 — Ef 5, 8—14 — 1 Kor 8, 7—13) Gyermekek és felnőt­tek életük bizonyos pontjain felteszik maguknak vagy má­soknak a nagy kérdést: van Isten, valóban? Isten létének és köztünk való munkálkodá­sának titkát csak az az ember tudja megsejteni, aki a nagy­szerűen megalkotott világon túl ezt is megérzi: Isten lényege a szeretet. Sorsom, életem ala­kulása, emberek szeretet-köz- vetítése, Jézus Krisztus életé­nek megismerése mind ezt rej­tegetik. S így megismerhetem Istent. KEDD. — „Azért fáradunk és küzdünk, mivel reménysé­günket az élő Istenbe vetet­tük”. (1 Tim 4, 10 — Zsolt 48, 15 — Jn 6, 66—69 — 1 Kor 9, 1—12) Ha már megismertük Istent s benne a szeretet, ak­kor újabb csodák történnek velünk: 'nem tudunk többé kedvetlenül és céltalanul „lő­dörögni” a mindennapok so­rán, hanem megsokszorozódik erőnk és szüntelen új meg új feladatokat látunk magunk előtt! „Fáradozás” és „küzdés” — nem nagy-szavak, hanem mindennapi életünk természe­tes velejárói. S mivel Isten számunkra nem „elv”, nem is egy távoli világ titokzatos, jö­vőben megismerhető Ura, ha­nem már most megismerhető, élő és szerető Atya, akinek szava, akarata naponként ad útmutatást és jó reménységet nekünk, ezért tudunk fárado­zásunkhoz és küzdésünkhöz Tőle erőt kérni és meríteni. SZERDA. — „Isten azt akar­ja, hogy minden ember üdvö­zöljön és az igazság megisme­résére eljusson.” (1 Tim 2, 4—5 — Jón 4, 4 — Kol 3, 16— 24 — 1 Kor 9, 13—18) Nekünk, embereknek vannak dicséretes, szép elveink éhség, betegség, faji előítéletek, háborúság le­küzdésének szükségességéről, de a szép célkitűzések nem mindig valósulnak meg s eb­ben a keresztyéneknek is nagy a felelősségük világszerte. Is­ten szereteténefe legékesebb bizonysága ez a mondat: Ö azt akarja, hogy minden ember üdvösségre és az igazság meg­ismerésére eljusson! Nála ez nem marad elv, mert Szentlel­ke által mindent meg is tesz megvalósulásáért! Jézust is ezért küldte, hogy minden em­berért elvégezze a megváltás nagy művét. Csak mi ma­gunk ne legyünk akadályozói és gátjai az Ű üdvössége® munkájának! CSÜTÖRTÖK. — „Éjszaka nem lesz többé és nem lesz szükségük lámpásra, sem nap­világra, mert az Ür Isten vilá­gosítja meg őket.” (Jel 22, 5 — Zak 14, 7 — Mt 21, 12—17 — 1 Kor 9, 19—23) Most még szükségünk van lámpásra, most még sokszor szorongó várakozással várjuk a napvi­lágot, mely legyőzi az éjszaka sötétségét. Egyszer azonban valóban megszűnik a sötétség és világosság váltakozása és Istennél megunhatatlanul egyöntetű és állandó lesz a világosság és fény. Ez a szép ígéret azonban ne tegyen sen­kit közülünk álmodozóvá! Most éppen az a küldetésünk, hogy a szeretet és szolgáló élet által kis lámpásokká vál­junk és Isten mindenkire ki­áradó szeretetét cselekede­teink és szavaink által tovább­sugározzuk embertestvéreink­re! PÉNTEK. — „Két rablót is megfeszítettek vele, egyiket jobb, a másikat bal keze fe­lől.” (Mk 15, 27 — És 53, 12 — 2 Tim 2, 8—13 — 1 Kor 9, 24—27) Két rabló, azonos ítéle­tet kaptak, talán bűnük is egyforma volt. Mégsem egy­formák és Jézus mellett ez ha­marosan ki is dérül: egyikük bánja vétkeit és vágyakozik a bűnbocsánatra és örök élet ígéretére, a másik fásult ér­zéki elenséggel gúnyolódik to­vább, amíg csak élet van ben­ne. Pedig a lehetőség számára is adott: Jézushoz kiáltani. Életünk, sorsunk nem egyfor­ma, kinek-kinek más felada­tokat, próbatételeket adott Is­ten. A nagy kérdés ez: a jóra való készségünket vagy a kö­zönyt és hideg szeretetlenséget engedjük túlsúlyra jutni éle­tünkben? Jézus az előbbit na­gyon meg tudja áldani! SZOMBAT. — „És amikor imádkozva megállótok, bocsás­sátok meg, ha valaki ellen va­lami panaszotok van..(Mk 11, 25 — Zsolt 34, 16 — Jel 4, 2—11. — 1 Kor 10, 1—13) Is­tennek még az sem elég, hogy imádkozó emberek vagyunk! Hogyan, milyen lélekkel imád­kozunk — ez a fontosabb kér­dés. Fiatal konfirmandusok vallották: talán az egész kon­firmáció legnehezebb feltétele ez: úrvacsoravétel előtt szív­ből megbocsátani mindenki­nek ... Felnőtteknek sem könnyű. E nélkül azonban nincs keresztyén élet, nincs Jé­zus Krisztusban való öröm és békesség! Szirmai Zoltán Poncius Pilátus II. (Mihail Bulgakov: „A Mester és Margarita” című regényéből) Csakhamar ismét a prókurátor előtt állt. Bágyadt, beteg hang ütötte meg a fülét: — A nevet. — Az enyémet? — kérdezte készségesen a fogoly, egész valójával kifejezvén igyekeze­tét, hogy értelmesen válaszoljon, s ne ger­jessze többé haragra a prokurátort. — A magamét tudom — mondta a proku- tor halkan. — Ne tettesd magad butábbnak, mint amilyen vagy. Természetesen a te ne­vedet kérdem. — Jesua — sietett válaszolni a rab. — Gúnyneved van? — Ha—Nocri (=„A Názáreti”). — Hol születtél? — Gamalában. — És a rab fejével mutatta, hogy ott valahol, jobbra tőle, északon van egy Gamala nevű város. — Vétség szerint hová tartozol? — Magam sem tudom pontosan — vála­szolta a rab megélénkülve. — Szüléimre nem emlékszem. Azt mondták, atyám szíriai volt... — Állandó lakhelyed? — Állandó lakhelyem nincs — felelte a rab röstelkedve. — Városról városra járok. — Ezt rövidebben is ki lehet fejezni: egy­szóval, csavargó vagy — állapította meg r. prokurátor, majd megkérdezte: — Vannak hozzátartozóid? — Nincs senkim. Egyedül vagyok a vilá­gon. — Tudsz írni, olvasni? — Tudok. — Beszélsz-e más nyelven «2 arwmmson kívül? — Beszélek görőgüL A prokurátor duzzadt szemhéja kissé föl- emelkedett, szenvedéstől hályogos fél szeme a rabra tekintett. A másik zárva maradt. Az­után görögül szólalt meg a helytartó: — Tehát le akartad rombolni a templomot, és erre tüzelted a népet? A rab ismét megélénkült, szeme már nem árulkodott félelemről; görögül válaszolt: — Soha életemben, jó emb... — itt sze­mében ismét felvillant a rémület, amiért kis híján elszólta magát — soha, hégemón, nem akartam lerombolni a templomot, és senkit sem uszítottam erre az értelmetlen cseleke­detre. A titkár, aki alacsony asztalka fölé gör­nyedve jegyezte a fogoly vallomását, megle­petten tekintett fel e szavakra, de nyomban ismét pergamenje fölé hajolt. — Ünnepekre sokféle fajta ember csődül ebbe a városba. Van köztük mágus, asztroló­gus, jövendőmondó, gyilkos ... hazudozó is akad — mormolta egykedvűen a prokurátor. — Te például a hazudozókhoz tartozol. Itt vi­lágosan meg van írva: a templom lerombolá­sára uszítottad a népet. így vallottak a tanúk. — Azok a jó emberek... — kezdte a rab, és sietve hozzátette: — ...hégemón... — mr.jd így folytatta: — ...nem tanulták sem­mit, és mindent összezavarták,' amit mond­tam, Attól tartok, ez a zűrzavar ::iég hosszú ideig el fog tartani. És mindennek az az oka, hogy az a jó ember nem jegyzi fel híven a szavaimat. Csend lett. Most már két szenvedő szem te­kintett a rabra súlyos szemhéja alól. — Utoljára mondom, ne játszd az őrültet, te lator — szólt Pilátus lágyan, monoton han­gon. — Nem sok az, amit rólad följegyeztek, de ahhoz éppen elég, hogy felkössenek. — Nem, nem hégemón — tiltakozott a rab, és minden idegszála megfeszült abbeli igye­kezetében, hogy meggyőzze a helytartót. — Állandóan a nyomomban van azzal a kecske­bőr pergamennel és szünteletül ír, jegyez. De én egyszer belenéztem a följegyzéseibe, és megrémültem. Egy árva szót sem mondtam mindabból, ami ott fel van írva. Kérve kér­tem: „Légy szíves, égesd el a pergamenedet!” De kitépte a kezemből, és elszaladt vele. — Kiről beszélsz? — kérdezte Pilátus kel­letlenül, és megérintette halántékát kezével. — Lévi Mátéról — magyarázta a rab kész­ségesen. — Vámszedő volt, a Béthfagéba ve­zető úton találkoztam vele először, a fügés- kert sarkánál, és szóba elegyedtünk. Eleinte rossz szemmel nézett, sértegetett, azazhogy azt hitte, megsért, ha kutyának nevez. Jóma­gam személy szerint — folytatta mosolyogva — semmi rosszat sem látok ebben az állat­ban, amiért megsértődnék, ha igy szólíta­nak ... A titkár abbahagyta az írást, és meglepet­ten pillantott — nem a rabra, hanem a hely­tartóra. — ... de mire végighallgatott, lassan meg­enyhült — folytatta Jesua. — A végén eldob­ta a pénzt, és azt mondta, hogy velem jön... Pilátus elmosolyodott a fél arcával, hogy előtűntek megsárgult fogai, majd egész tör­zsével a titkárhoz fordult: ' — Ó, Jerusalaim városa, mi minden törté­nik benned! Halljátok ezt? A vámszedő el­dobta a pénzét az országúton! A titkár nem tudván, mit válaszoljon, a legokosabbnak látta, hogy pontosan utánozza ura mosolyát. — Igen, azt mondta, hogy megutalta a pénzt — magyarázta Jesua, hogy megindokolja Lévi Máté különös viselkedését, majd hozzáfűzte; •— Azóta társamul szegődött. A prokurátor továbbra is fanyarul moso­lyogva tekintett a rabra, majd a napra, mely kérlelhetetlenül emelkedett egyre magasabb­ra a messze lenn, jobbra levő Hippodrom ló­szobrai fölé, s hirtelen fölémelyedő gyötre­lemmel arra gondolt, a legjobb lenne elker­getni ezt a különös latrot, és csupán két szót szólni: „Akasszátok fel!”. Igen, elkergetni a kísérő katonákat is, az oszlopcsarnokból be­menni a palotába, az elsötétített szobában vé­gighenteregni az ágyon, hideg vizet kérni, el­haló hangon odahívni a Banga kutyát, s el­panaszolni neki a hemicraniá-t. És egyszer csak eszébe jutott a méreg: ez a gondolat csá­bítóan suhant át fájó koponyáján. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom