Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-03-19 / 12. szám
I Döntések órája Máié 27,15—26 LELEPLEZŐDÖTT ÉLETUTAK. Jézus böjti szenvedésének eseményei — mint egy jól megrendezett dráma gyorsan pergő jelenetei — ebben a történetben érnek el a földi-történeti csúcspontig. Szinte érezzük, a feszültség nem fokozható tovább: elérkezett a színvallás, a „döntések órája”. Itt közelin meg ez a történet modern világunk — ezer problémától terhes — magasfeszültségű izzását. S Pilátus kérdésében: „A kettő közül melyiket akarjátok?” — a vagy-vagy élességében kényszerülünk válaszadásra. De mi között kell választani? Jézus, vagy Barabbás?: két életforma, két életstílus között! Hazám felelős — más népeket nem sértő szeretete, és elvakult nacionalizmus, vagy gyilkos sovinizmus között. De választanunk kell a magunk önző érdeke, mások gonosz igényének „lakáj-kiszolgálása”, és a másokért hozott álZozat, illetve az embertelen „elvárások” elleni becsületes harc között. Korunk kicsiny és nagy eseményei mindennap döntésre kényszerítenek! Akár vá- rosunk-falunk tisztaságáról, akár az európai népek együttélésének „tisztaságáról”, őszinte, békés egymás mellett éléséről legyen is szó. S döntéseinkben egész életutunk lelepleződik akaratlanul — akár a cigánykérdéshez, akár a néger fajüldözéshez szólunk hozzá felelősen, vagy felelőtlenül. Számunkra minden perc a „döntés órája”, amikor családban és munkahelyen, egyházunkban, vagy szeretett hazánk dolgaiban fáradozva szün*elenül választunk: Jézussal, vagy Jézus nélkül akarunk-e élni?! S ne higgyük, hogy a pilátusi elképzelés, a „semlegességbe” vonuló kézmosás lehetséges, ö is döntött: Jézus ellen! Mint ahogy valójában ma is dönt minden ember „vele vagy ellene” — hiába mondja némelyikünk: én semmibe sem avatkozom bele. Hát lehet „nem beleavatkozni" az oltásba, amikor ég egy ház? — a világ pedig ma agresszióé háborúk lángjaiban All! Hát lehet azt mondani, nem avatkozom bele egu ház építésébe? — pedig hazánk békés életének jövendő épületét eszünkkel kezünkkel építeni kellene! Vagy mondhatjuk-e azt egy lejtőn elindult, bűneiben vergődő, vagy szeretet után vágyódó embernek: nem avatkozom bele a dolgaidba? Pedig mellé keVene állnunk, a bűnbocsínat szabadító evangéliumát kellene hirdetnünk neki. és szolgáló szeretettel kellene őt körülvennünk! Jézussal való bői ti találkozásunk azért leleplezi egész életvtunkat, és színvallásra késztet — legalább önmagunk előtt! KI A FELELŐS? Jézus szenvedéstörténetének ebből a részletéből azonban, még egy izgalmas kérdés körvonalai is kirajzolódnak: van-e ebben a történetben egy ember is. aki tényleg „felelős” a d.öntéséért? Hiszen mind „kényszer alatt” döntött. Pilátust kényszeritette a kiabáló tömeg. A tömeget — hamis tájékoztatással félrevezetve — a főpapok „beszélték rá”, hogy követelée Jézus halálát. No és a főpapok? Nekik is van mentségük: ők egy apáiktól örökölt „más messiási reménység” a’aoián félreértve az ótestamentumi próféciákat, az „Isten üonét védve”, teljesen ,.jóhiszeműen” álltak szemben Isten Krisztusával. Itt senki sem lenne „felelős”! De a középen állő néma Jézus, az „áldozat” nem engedi, hogy kimaovarázzuk a vétkeinket! Sőt. a mi mai „áldozataink” is arra kényszerítenek: vállaljuk bűneink, rossz döntéseink terhét — a megtérés töredelmével! AZ <5 ÓRÁJA IS ELÉRKEZETT. Ez az. ami reménységet ad ebben az igében: az igazi döntés Jézus kezében van! S ö csöndes némaságával hangosan hirdeti: én „ezekért” az emberekért — teértsd!, miértünk! — halálba megyek! Az Ö „döntése” hűnbocsinat a megjobbnlni akaróknak, és áldás, irgalom reménysége a segítségre-békességre vágyódóknak. Urunk világot hordozó felelős döntése feloldozhat minket is: felelősen élni ma bűnbocsánatából, főpapi áldozatának szabadulásából. Csizmadia Sándor IMÁDKOZZUNK Megváltó Krisztusunk! Köszönjük, hogy amikor a magad halála mellett döntöttél, akkor — mint igazi Főpapunk — azokra gondoltál, akiket az Atya reád bízott. Ránk bűnös emberekre. Megváltjuk, hogy életre mentő szereteted nem indított minket más embertársaink terhének pásztori hordozására. Kérünk áldott Megváltónk! Kereszted áldozatával késztess minket is döntésre melletted — az embertársainkért magunkat feláldozó felelős életút mellett. Ámen. Aki hidat vert a halálon Az antik ember a papokat hídverőnek hívta, s a főpapot a legnagyobb hídverőnek. Az az ősi vallásos tudat és vágy élt ezekben a kifejezésekben, hogy az ember visszahozhatatlanul elszakadt az Istentől, s szükség van valakire, illetve valakikre, akik ezt a tátongó szakadékot át tudják hidalni közbenjárásukkal. Isten népének ószövetségi történetében is feltűnnek a nagy közbenjáró hídverők idők ködébe vesző alakkal: Ábrahám közbenjárása Sodomáért, Melkisédek és Mózes Izraelért, Dávid csodálatos közbenjáró zsoltára Sionért. Minden nagyszerűségük mellett az ige úgy szól róluk, hogy mégis a törvény főpapjai voltak, mert Jézus Krisztus az igazi. János evangéliuma arról ír, hogy földi, főpapi szolgálata kezdetén templomot tisztított. Templomot megüresítő főpap! Igen, Ö ostorral vert ki minden vallásos kereskedelmet és annak minden elméletét és gyakorlatát az Atya házából, ami az imádság háza. Szükség is volt rá, hogy a templom megteljen bűnbánó, segítségért kiáltó vámszedőkkel, kisemmizettekkel, az élet peremén élőkkel, a „kicsinyekkel”. Ezért lett emberré, szolidáris lett hozzánk, hogy könyörüljön. ö az út, a híd, az Atya és közöttünk. Az antik ember úgy hitte, hogy az emberi életet a haláltól nagy-nagy folyam választja el, s mindenki, aki a halálba indul a halál folyamon kel át a halál csónakosával az alvilágba. Jézus óta tudjuk, hogy a „folyón túl” nem az árnyak birodalma, hanem Isten országának fénye van. Amikor Jézus felett kimondták a halálos Ítéletet, az egyik bíró szájából nagyszerű igazság hangzott: inkább egy halion meg a népért, mintsem az egész nép. S ö meghalt... Halálának és feltámadásának szi- várvánvhidja ragyog azóta a halálfolyam zavarosan rohanó vize felett, ő vert hidat a halálon. Ruttkay Levente Istentiszteleti rend Budapesten, 1972. március 19-én Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) dr. Kékén András, du. 6. Bach: János passió. Igét hirdet: D. Káldy Zoltán. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. ifj. Görög Tibor. Dózsa György út de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út • 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út S7/b. de. 10 (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 10, de. 11. Muncz Frigyes. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du. 5. Szeretetven- dégség. Utász u. de. 9. Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fa 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Bízik László. Rákosfalva de. 8. (úrv.) Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Bizik László. Fóti út de. 11. Baranyi Tamás. Váci út de. 8. Baranyai Tamás. Fran- gepán u. de. fa 10. Baranyai Tamás. Üjoest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virág)! Gyula. Soroksár Újtelep de. fa 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Erzsébettelep de. 8. Matuz László. Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAv-telep de. 8. Rákospalota Kistemploin de. 10, du. 3. Rákosszentmihály de. fa 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kamer Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fa 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. Rákosliget de. 10 Rákoskeresztúr de. fa U, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Benczúr László, de. fél 11. (német úrv.), de. 11 (úrv.) Benczúr László, du. 6. Böjti est. Torockó tér de. fél 9. Óbuda de. 9. Turchányi t Sándor, de. 10. (úrv) Turchányi' Sándor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. f< 11. Ruttkay Elemér. Kelenföld de 8. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, de. 11. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi ú de. 9. (úrv.) Bencze Imre. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fa 9. Kcdenvöigy de 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fa 11. — Böjt 5. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A délelőtti isentisztelet oltári igéje: Zsid. 9, 11—15; az igehirdetés alapigéje: Mt. 27, 15—26. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Március 26-án, virágvasámap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet SÚLYOM KAROLY paksi lekész, a Tolna-Baranyai egyházmegye esperese. — SÁTOR ALJ AÜJHELY. A halálozás folytán megüresedett lelkészi állás szolgálatainak ellátására adminisztrátorként Buchalla Ödön tokaji lelkész kapott megbízást március 15-től. — Kör,ESD. A gyülekezet újonnan választott felügyelőjét, Weigel Ottót és presbiterét, Bö- röcz Jánost február 20-án istentisztelet keretében iktatta be Mogyorósy Gyula lelkész. — KISTARCSA—MÁTYÁSFÖLD. Február 27-én a délelőtti istentiszteleteken ifj. Kendek György egyházkerületi lelkész igehirdetéssel szolgált. A kistarcsai Özvegy Papnők Otthonában ugyanaznap délután a cinkotai énekkar hangversennyel szolgált Blatniczky Jenőné vezetésével. — HART A. Február 27-én istentisztelet keretében iktatta be Sárkány Tibor lelkész Arnold Péter, Gottschall Kristóf, Kaszt János, Knodel János, Kónya Péter, Scherer András, Scherer János, Schrettrer János, Schneutigel János, Schneider Márton és Weber János újonnan megválasztott presbitereket. — A BORSOD-HEVESI EGYHÁZMEGYE egyházmegyei felügyelői tisztébe április 6-án egyházmegyei közgyűlés keretében iktatták be Fancsal- ban Szalipszky Endre fancsali gyülekezeti felügyelőt. „ítélj meg engem, ó Isten!” (Zsolt. 43, 1 — Jn. 17, 19) VASARJVAP. — „utalt láttam és meggyógyítom őt; vezetem őt és vigasztalást nyújtok neki.” (Ézs. 57, Í8 — MK 1, 15 — Zsid. 9, 11—15 — Zsolt 43) Ha önző, képmutató utakat járunk, akkor életünk előbb- utóbb zsákutcába vezet. Milyen jó, hogy Isten ebben az esetben nem azt mondja: „látod, mire jutottál, mert nem hallgattál rám”, hanem meglátja szorult helyzetünket. S ez a meglátás mindig gyógyítással, vigasztalással és új útra helyezéssel jár. HÉTFŐ. — „Azt mondtam azért én jó állapotomban: nem rendülhetek meg soha, de el- rejtéd orcádat és megroskad- tam.” (Zsolt 30, 7—8 — Jk. 4, 15—16 — Zsid 8, 1—4, 6—13 —• Mk. 14, 1—-11) Jób is azt gondolta: „Nem rendülhetek meg soha”. Életünk „jó napjaiban” olyan magabiztosan tudunk Isten szeretetéről beszélni. De azután hirtelen oda az egészség, anyagi csőd fenyeget, szeretteink meghalnak, mint Jóbnál és elbizonytalanodunk. Milyen szép a táj, amikor süt a Nap, de minden borús lesz, amikor sötét felhők eltakarják a Napot. Pedig a Nap megvan. Isten is megvan — nemsokára újra látható lesz szeretete és hatalma. KEDD. — „Énekeljetek Istennek, énekeljetek; énekeljetek királyunknak, énekeljetek”! (Zsolt 47, 7 — Jn. 19, 2 — Zsid 9, 16—22 — Mk 14, 12—16) Ki tudja, milyen öröm mozgatta meg a zsoltárírót, amikor így kiált: „Énekeljetek!” Talán egy háború fejeződött be, vagy a fogság után újra felépült a templom, vagy a család számára jelentett valami örömöt. De nemcsak örömünkben jó énekelni, hanem szomorúságban is megvigasztalnak az énekek. Luther azt mondja: „Az ének elűzi a szomorúságot”. SZERDA. — „Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezzünk meg.” (Zsolt 20, 8 — 2 Tim. 2, 1 — Zsid. 9, 24—28 — Mk. 14, 17—25) Ézsaiás korában Szan- herib asszír király harci szekerekkel körülvette Jeruzsálemet és a fővárosban mindenki el- vesztete fejét rémületében. S akkor megszólalt a próféta: „Ezt mondja az Űr: ne féljetek!” Mielőtt megkezdődött volna az ostrom, hirtelen elvonult az asszír sereg, mert pestis tört ki közöttük. Miben bízunk mi? Az erőnkben, az ügyességünkben, az összeköttetéseinkben, a pozíciónkban, a vagyonúnkban vagy Istenben? ‘ CSÜTÖRTÖK. — „Ha éhezik, aki téged gyűlöl: adj enni neki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj neki inni vizet; mert eleven szenet gyújtesz az ő fejére és az Ür megfizeti néked.” (Péld. 25, 21—22 — Ef. 5, 1—2 — Zsid 10, 1—10 — Mk 14, 26 — 31) Nemcsak megtűrnünk kell ellenségeinket, hanem még segítenünk is. Ez ellenkezik az emberi logikánkkal. Szerencsére Isten „logikája” más, mert Ö elengedi a 10 000 talentu- mos szolga adósságát is. Olyan gonosz szolgák vagyunk-e mi is, akik csak azt tarjuk természetesnek, hogy nekünk megbocsássanak? PÉNTEK. — „Ézt mondták egymásnak tanítványai: Kicsoda ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek neki?” (Mk. 4, 41 — Zsolt 104, 4 — Jn. 11, 47—55 — Mk. 14, 32—42) A tanítványok számára Jézus csodái voltak a legfantasztikusab- bak, pedig Jézus szeretete és az emberekhez való közeledése még nagyobb csoda. Megbámuljuk az ügyes artistákat és bűvészeket, akik csodás dolgokat tudnak produkálni, de a legnagyobb csoda ma is az, ha be tudunk kopogni egy olyan emberhez, akivel senki sem törődik. SZOMBAT. — „Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, aki negszabadítod jobboddal a tebenned bízókat a támadóktól” (Zsolt 17, 7 — 1 Jn. 3, 16, — Zsid. 10, 19—23 — Mk. 14, 43—52) Az ember örök kívánsága: Mutassa meg Isten magát! így kértek jelet a farizeusok is Jézustól. Régebben 6—7 istenbizonyítékot soroltak feL Pedig nincs más bizonyíték, mint a hit bizonyossága. Igaz, hogy nem tudunk mindent pontosan Istenről, de amit Jézus Krisztusban megismertünk, az elég az üdvösségünkhöz. ifj. Görög Tibor EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VITT., Puskin u. 12. Telefon: 142—674 Csekkszámlaszám: 515—20.412—VHL Előfizetés: ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.0972 MJienaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató As özvegyek napközije Feszülten figyelte az ajtózár kattanását. Mióta itt él, ez az apró, alig hallható kattanás jelentette számára a biztonságot. Otthon kutya vigyázta az esti csendet, itt az ajtó zárja. A telep első lakói közé tartozik. A fiatalok — a gyerekek — azt mondták, hogy itt jobb lesz, mint a faluban, mert nincs idejük hetenként látogatóba utazni. Kicsit pi- tyergett, amikor a fiának segített felszámolni az udvart, a falusi életforma ezernyi tárgyát. Könnyeivel a mögötte lévő hatvanöt esztendőt is elsiratta. Legjobban az esti beszélgetéseket sajnálta. Igaz, régóta nincs már a ház előtt az utcai padka, de akadt helyette sámli. ami ugyanúgy megteszi. Amikor a Nagyvíz láthatatlan lakói rázendítettek az első tavaszi nótára, megteltek a kapuk szegletei, s a csillagos ég alatt megindult az őszig tartó beszélgetés piaci árakról, szomszédék unokájáról, őszi termésről. A kékfestő kötényt Jucinak adta, a vastag dunyhát Teri ángyinak. A sárgaréz üstöt, amiben olyan szilvalekvárt főzött, hogy azt meg lehetett kóstolni, a kerti szomszédnak. De a sámlit elhozta magával. Ki tudja, mire lesz ez jó?! Hetekig nem mert a lakásból kimozdulni. Szédült. Ügy érezte, az egész világ forgásba kezdett körülötte, s az egész pörgő-kavargó mindenségnek ő a tengelye. Pedig három gyereket szült orvos nélkül, egyszer meg leesett az almafa tetejéről, de akkor is úgy ugrott talpra, mint az edzésben álló tornászlány Most mégis szédült. Bántotta a magasság. Otthon sem tudott felmenni — még süldő- lány korában sem — a templomtoronyba. Nem szólt a gyereknek, de úgy érezte, mozog vele a ház, bútor, minden. Az első reggel kezdődött, amikor kinézett az ablakon. — Istenem, mi lesz velünk, ha innét leesünk? — Ugyan miért esnénk le? — kérdezték nevetve a fiatalok. — Nézzen csak ki, anyám. Minden ház itt ilyen magas. Mi még nem is lakunk nagyon magasan, csak a hatodikon. Ne féljen, jól vannak ezek megépítve. Akkor elindult vele a szoba, és nem mert az ablak közelébe menni. A könnyeit magával hozta a városba. Hűséges társa maradt a sírás. Elővette a sámlit, odahúzta a legbelső sarokba, ráborult a térdére, és sírt. Csendesen, halkan, néha szi- pákolva. — Szegény uram, ha még élnél, nem jöttem volna ide. Mi lesz itt velem? Az idő minden sebet bekötöz. Múltak a napok, és fogyott Kovács mama könnye is. Csak a szédülés maradt. Egyik este, a biztonságot jelentő sarokból kikerült a sámli, és elfoglalta helyét a fényesre pácolt vitrin. Ez az eset döntően befolyásolta Kovács mama további életét. A következő nap reggel felvette a vasárnapi 'ruhát, kétszer is megnézte a biztonsági zárt — jól zárta-e be az ajtót, és messze elkerülve a liftajtót, megkereste a lépcsőházit. Apró, fájós lábaival lebotorkált a hatodikról. A lépcsőház ajtajából visszanézett. — Hogy jutok én fel a hatodikra? — kérdezte magától. Aztán megvizsgálta zsebét: kulcs és cédula? Rendben. Mert azt külön felírta magának, hogy VI. emelet 12. Hátha elfelejti. Ettől kezdve, hacsak tudott, mindennap letotyogott a lépcsőn. Kezdetben csak az ajtó előtt álldogált, később elbotorkált a sarokig. Itt akadt össze egy sok szoknyás asszonynyal, aki egy gyereket sétáltatott. % — Lelkem, maga is itt lakik? — Itt én. Ebben a házban — mutatott fel az egyforma ablakú épületre, — Aztán, a hányadikon? — A hetediken. — Oszt, hogy megy fel olyan magasba, mert látom, a lábai elég dagadtak. — Azzal a liiifel, vagy hogy mondják. Itt a kulcs hozzá. Másnap már ketten sétáltatták a gyereket. És nem telt bele két óra, és Kovács mama már Esztinek szólította a bőszoknyást, akiről kiderült, hogy két hónappal fiatalabb, mint ő. Ahogy múltak a napok, úgy került közelebb a két asszony. Az is hamar kiderült, hogy egy hiten élnek. Ez még jobban összemelegítette őket. A tél elején történt, hogy egyik nap Eszti nem jött. A másik várta egy ideig, aztán fázni kezdett, elindult felfelé. A kapuban egy öregasszony elzárta az utat, aki mélyen váj- kált a táskájában. — Hová bújtál, te? — méltatlankodott hangosan. — Kit keres, lelkem? — kérdezte Kovács mama. — Nem' kit, hanem mit! A liftkulcsomat. Pedig jó nagy spulnira kötöttem, hogy el ne vesszen. Most mégis elbújt. — Maga tud azzal menni? — Hát, miért ne tudnék. Azt hiszi, ezzel a hetven évemm:! tudnék én lépcsőt mászni? Egyszer megmutatta a fiam, hogy kell csinálni. Azóta magam járok rajta. Van nap, hogy háromszor is lejövök. Na végre, megvagy. — Hm. — Felvigyem? Hányadikra akar menni? Én ráérek, még nem jönnek az unokák. — A hetedikre. — Maga is ott lakik? — Nem. A hatodikon lakom, de lakik a hetediken egy Eszti nevű asszony. Hozzá megyek. Nem ismeri? — Nem ismerem. Közben a kas megindult felfelé. A nagy ismerkedés annyira elfoglalta Kovács mamát, hogy észre sem vette, milyen gyorsan repülnek. Egy kattanás. — Megérkeztünk. Hányban lakik az az Eszti? — A nyolcban. Elkísér? Jó másfél órát beszélgettek hármasban. Aztán még találtak egy asszonyt a hetediken, aki tegnap költözött a lányához. Most már négyen voltak. Néhány nap múlva Kovács mama előállt, a tervvel: — Rossz az idő. Délelőtt úgy sincs nálunk otthon senki, gyertek be hozzám. Így alakult meg a négy asszony napközije. Itt aztán gazdát cserélt sok recept, amit már sose fognak elkészíteni, tyúkültetéstől libatömésig esküdöztek a legbiztosabb módszerre, régi lakodalmak táncos hangulatát élték át újra. Fényképek jártak kézről kézre, és nagyhéten felcsendült a böjti ének is. Az egyik halkan dünnyögte — ő más hiten volt, mint a többi —, a másik elharapta a szó végét, ez öregesen elnyújtotta, amaz tótosan hajlította. A modern heverő mellé odakerült a kis- szék és sámli, mint otthon, a kiskapu mellett a padka. Békabrekegés helyett a radiátor szőr- työgött. Karton István t i I
