Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-03-19 / 12. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM 1972. március 19. Ära: 2,— (őrtől Márciusi iigyelmezteto Amikor 1942. március 15-én a budapesti Petőfi-szobornál tartott ifjúsági ünnepély alkalmával elemi erővel tört fel az ifjúság ajkán az egész magyar nép óhaja: „békét, kenyeret, le a háborúval!” — senki sem gondolta, hogy hazánk sem kerülheti el Európa többi országának sorsát, a német megszállást. Alig múlt el azonban két esztendő az emlékezetes tüntetés után, amikor 1944. március 19-én a német csizmák ráléptek hazánk földjére, hogy nyomukban megjelenjék a terror, a rettegés, a nyomorúság és a pusztulás. Hogyan történhetett meg mindez, s mire figyelmeztetnek bennünket e gyászos események? A MAGYAR URALKODÓ OSZTÁLY ahelyett, hogy komolyan vette volna a Petőfi-szobornál tartott antifasiszta tüntetés figyelmeztetését, s a nép széles rétegeivel összefogva kereste volna a kivezető utat — Bajcsy-Zsilinszky Endre vezetésével erre meg is volt a lehetőség —, a saját osztályérdekeit féltve, az antifasiszta erők üldözésébe kezdett. Aprilis végén mintegy 500 kommunistát és számos más haladó gondolkodású hazafit tartóztattak le, s állítottak bíróság elé. Így jutottak bitófa alá, börtönbe, vagy az ukrajnai büntetőszázadokba népünk legjobbjai. Ugyanakkor hatalmas propaganda indult meg, hogy „ez a háború a mi háborúnk”, s küldték ki 1942 nyarán a keleti frontra a II. magyar hadsereget. A háborút szentesítő propagandába, sajnos — nem látva világosan a reális helyzetet — az egyházak, köztük a mi egyházunk is bekapcsolódott, HIÁBA VOLT AZONBAN a széles propaganda és minden erőfeszítés, a Vörös Hadsereg 1943 elején Volgográdnál döntő csapást mért a fasiszta hadseregre, s megindult a nagy ellen- támadás, amelynek során a rosszul felszerelt II. magyar hadsereg csaknem teljes egészében odaveszett. De ez a figyelmeztetés is kevés volt. A Kállay-kormány ahelyett, hogy kereste volna a kapcsolatot a Szovjetunióval, abban a reményben, hogy uralmát megmentheti, a nyugati hatalmak felé kezdett tapogatózni. Világos volt, hogy ezt Hitler nem sokáig tűrhette, azért 1944 tavaszira megszületett a „Margaréta-akció”, Magyarország megszállásának terve. Hitler számított az esetleges ellenállásra, azért kétféle tervet dolgoztatott ki. AZ ELLENÁLLÁSRA, sajnos, nem került sor, mert a magyar uralkodó osztály most is jobban félt a néptől, mint a fasiszta terrortól. Amíg Horthy Miklós kormányzó Németországban Hitlerrel tárgyalt, 1944. március 19-én hajnalban a német csapatok átlépték a határt, s néhány óra léforgása alatt megszállták az országot. A megszállást Horthy utólag szentesítette, új kormányt nevezett ki, amely tökéletesen kiszolgálta a német érdekeket. S ezzel megkezdődött hazánk történelmének egyik leggyászosabb szakasza. A „zsidó kérdés végleges megoldása” — amely közel félmillió zsidó elhurcolását jelentette —, a haladó gondolkodású emberek kegyetlen üldözése — amelynek során megszámlálhatatlan sok hazafi esett áldozatul —, a nyilasok rémuralma, az ország kifosztása, Budapest és az ország teljes elpusztulása a jellemző állomásai ennek a gyászos időszaknak. Akik átéltük ezeket az eseményeket, soha sem tudjuk elfelejteni azt a sok könnyet, szenvedést és fájdalmat, amelyben minden becsületesen gondolkodó magyarnak része volt. A TERROR ÉS A KEGYETLEN ÜLDÖZÉS azonban nem tudta megtörni népünk jövőjébe vetett hitet és reménységet. Az antifasiszta gondolkodású emberek az illegális kommunista párt vezetésével világnézeti különbség nélkül, egyre inkább egymásra találtak, s bátran szervezték az ellenállást a német megszállókkal szemben. S mire a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépett, a fasizműs elleni végső harcban már magyar népünk támogatását is megtapasztalhatta. S bár eleinte lassan, egyházunkban is kezdtek -megnyílni a szemek. Sok lelkészünk és híveink közül is többen részt vettek a zsidók mentésében, és a fasiszta rémuralom elleni küzdelemben sokszor életüket kockáztatva. Ezeknek a lelkészeknek és híveknek is köszönhető, hogy a felszabadulás után egyházunk nem futott rá az anti- kommunizmus útjára, hanem hosszú küzdelemben kitusakod- ta az utat. amelyen megtalálta helyét és szolgálatát szocializmust építő népünk körében. A 28 ÉVVEL EZELŐTTI gyászos események arra figyelmeztetnek, hogy mindig pusztuláshoz és csődbe vezet, ha valaki nem az egész társadalom érdekeit nézi, hanem egyéni érdekeket tart szem előtt. S népünk érdekeit úgy szolgáljuk legjobban, ha a gondolkodásbeli és világnézeti különbségeket félretéve, össze tudunk fogni a gonosz legyőzése, a hibák kiküszöbölése és a jó megvalósítása érdekében. Ennek az összefogásnak mindig megvan az eredménye. Hazánk felszabadulás utáni történelme, népünk jólétének állandó növekedése a legjobb bizonyítéka ennek. Most, mikor a Hazafias Népfront mozgalom országos kongresszusra készül, jó azt számba vennünk, hogy amit 28 évvel ezelőtt elmulasztottunk, az ma népünk életében áldott valóság. Népünk közös összefogással dolgozik a jövőn, építi a szocialista társadalmat, s őrködik éberen azon, hogy a fasiszta rémuralom napjai többé vissza ne térhessenek. S számunkra, evangélikus hívők számára külön öröm, hogy ebben a munkában felszabadult örömmel mi is részt vehetünk. Dr. Sclmeezi János A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA MUNKABIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE A Keresztyén Békekonferencia irányító testületé, a Munkabizottság március 9—13 között tartotta ülését az indiai Üj-De’hiben. Megtárgyalták a tavalyi, Prágában tartott világgyűlés határozatainak végrehajtását és különös figyelmet fordítottak Ázsia politikai, gazdasági, kulturális és vallási helyzetének tanulmányozására. A valóság talaján állunk Beszélgetés D. dr. Pálfy Miklós professzorral' a Teológiai Akadémia dékánjával Dékán Űri Régen hallottunk a Teológiai Akadémiáról. Vannak-e új szempontok és kezdeményezések oktató munkájukban? Vannak! Eddig is igyekeztünk egészséges kapcsolatot teremteni a professzorok és hallgatók, hallgatók és hallgatók között. De most meg akarjuk végleg szüntetni azt a tévhitet, mintha az Akadémián csak oktatás folynék, a nevelést pedig ráhagynánk mindenestül az Otthon igazgatójára. Oktatás nevelés nélkül és nevelés oktatás nélkül hatástalan! Magas szintű teológiát — meggyőződésem szerint — csak megfelelő pedagógiával lehet Ifolytat- ni. De a nevelés is zsákutcába jut, ha nincs a pedagógusnak megfelelő tudása és teológiai intelligenciája! Ezért elválaszthatatlan az akadémiai oktatás a professzorok teológiai, erkölcsi és egyházpolitikai magatartásától. Csak az összetett nevelői magatartás eredményes. A teológiai képzettséggel párosult helyes magatartás tud példaadó, tehát nevelő hatású lenni! Hogyan akarják ezeket a célokat a professzorok elérni? A hallgatók nem nagy létszáma (31 hazaii hallgató és 1 finn ösztöndíjas leányhallgató) eleve lehetővé teszi a személyes kapcsolatot hallgatók és professzorok között. Mindenki mindenkit ismerhet, ha akarja. Mégis úgy gondoltuk, hogy saját magunkat is rtiegbiztatjuk, ha egy-egy évfolyamot egy-egy professzor gondjaira bízunk: a professzor törődik a rábízott évfolyam tanulmányi előmenetelével, erkölcsi magatartásával, egyházi és politikai felfogásával, de a hitéletével is. Tapasztalatairól esetről-esetre beszámol a tanári karnak, hogy így áttekintésünk legyen az egész hallgatóságról. Ennek a módszernek pozitív eredményei máris megmutatkoznak. tés nélkül is gyakorlattá, tehát renddé teremtett. A tanári kar határozatai azonban sokszor ellentmondtak egymásnak. Az új dékán már nem emlékezett arra, hogy mi történt és milyen kari határozatok születtek az előző tanévben. Ezt a látszólagos bizonytalankodást a hallItt kérdezném meg Dékán Urat, hogy az Akadémia professzorai által kidolgozott és az Országos Presbitérium által decemberben elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat hogyan segít bele ebbe a munkába? Rendkívül fontos és időszerű volt a szabályzat elkészítése. A 20 évvel ezelőtti szabályzaton történtek ugyán némi módosítások a 60-as évek elején, de a betű így sem fedte a valóságot. Az új szabályzat nem tartalmaz ugyan minden tekintetben valami újat, de rögzíti azt, amit a tényleges munka formába önGarai Gábor: Méregzöld március 1944, március 19. Emlékszel-e még a márciusi napra? Soha e földön így nem féltük a tavaszt. Terítettünk volna felhőt a sugarakra, s fagyot a szellőre, mely rügyeket fakaszt. Tudtuk, az árulás friss zöldjét fölsebezte; s megjött ama napon a méregzöld sereg, bénán hullt a város ragadozó kezekbe, tankokkal teltek a kihalt játszóterek. Kétéltű gépkocsik, undok mocsári békák jöttek és vartyogott bendőjükből a hang; Rajna menti csontos, lenszőke langaléták verték fel otthonán az új otthontalant. Rablott gazda-jogon tettek itt szörnyű rendet, öles léptük alatt az utca is nyögött, mint aki sejti, hogy kövén majd keveregnek téglák és repeszek, holtak és lódögök. Ajtórésbe szorult, riadt arcokra tört szét ábrázatod város, telefonhuzalok, feszült idegszálak pattantak, hogy süvöltsék: kik ellenálltok még, bújjatok magyarok! Hullhat-e feledés fakó pora az évre, mely az iszonyatos napra következett! Emlékszel: feketén szökkentek föl az égre halál füstzászlai kigyúlt házak felett... Te nem feledheted — hajszálon múlt az élet. Szegezd a zsarnok ellen ítéleted! És tekints szét: e földben fényt szomjazó növények, anyák méhében az eljövendő gyerek, falvak felé futó áram a huzalokban, házba illő téglák — nem romokba valók — sürgetik a jövőt s világot mentő gondban egyesítik a népet, az egyet-akarót. , * S nem jöhet oly tavasz, mely durván eltapossa a lombozó reményt, az épülő falat: szorulhatott hurok a vénre, kárhozottra, a serdülőre nem — ha elszánt és szabad. (A vers „(RAS A FALON” című kötetből való. A fasiszta hadsereg 19 14. március I9-én szállta meg Magyarországot. Fájó emlékezésül közül Kik a Kossuth-díjas és kétszeres József Attila díjas költő 1955-ben írt versét.). gatók minden esetben kihasználták, hiszen az ifjúság a legkisebb résen is talál kiutat a kötelességek elől. Az új szabályzat egyes pontjai világosak és egyértelműek. Viszont nem ringathatjuk magunkat abban a tévhitben, hogy most azután nem adódnak többé problémák! A valóságos élet újra meg újra kérdéseket vet föl és a holnap kérdései nem azonosak a mai kérdésekkel. Az új szabályzat szellemében kell tehát a holnap új kérdéséit megoldanunk. Élettel és munkával kell tehát az új szabályzattal adott keretet megtöltenünk! Egészen új viszont ebben a szabályzatban, hogy kimondja: Az Akadémia és Otthon nem két különálló intézménye a Magyarországi Evangélikus Egyháznak. hanem egy és oszthatatlan. Munkájuk egymásra tekintettel és egymást kiegészítve folyik. Az oktatás és nevelés egységét kell a két és mégis egy intézménynek példáznia. Különösen akkor, ha fölépül Zuglóban az új Akadémia. Ügy értesültünk, hogy régóta működik az Akadémián egy Tanulmányi Bizottság. Mi ennek á hatásköre és feladata? Igen örülök, hogy elhangzott ez a kérdés! Ez a Tanulmányi Bizottság 1946 óta létezik. Tehát már akkor megvolt, amikor még állami Teológiai Fakultás voltunk Sopronban. Tagjai a dékán, az Otthon igazgatója, a tanári kar egy választott tagja, valamint az egész ifjúság által választott három teológiai hállgató, akik egyenlő jogokkal rendelkeznek. Feladata, hogy számontartsa a hallgatók tanulmányi előmenetelét, lelki és anyagi gondjait, erkölcsi magatartását és hitéletét, társadalmi és politikai elhelyezkedését egyházunk életében. Értékelő javaslatait a kari ülés elé terjeszti, amely mindig messzemenően figyelembe veszi, hogy hogyan vélekedik a Tanulmányi Bizottság az egyes hallgatókról, milyen mértékben kell tandíj- és tartásdíjkedvezményben, ösztöndíjban vagy segélyben részes.,ceni őket. Ha most utalok az oktatás és nevelés egységére Akadémiánkon, ennek a Tanulmányi Bizottságnak a szerepére, a professzorok személyes lelkipásztort gondozására és nem utolsósorban arra, hogy az evangélikus egyháznak ezen, a felsőoktatási intézményén 1946 óta folyik társadalomtudományi oktatás, akikor — úgy gondolom — nem kerülünk az utolsó helyre, ha rangsorolják Magyarországon az ilyen szintű intézményeket! Tudjuk, hogy professzoraink az akadémiai munkán kívül széles körű közegyházi tevékenységet is fejtenek ki. Mi a véleménye erről a Dékán Űmak? Hogyan egyeztethető össze ez akadémiai tevékenységükkel? Ha nem így volna, azonnal meg kellene valósítani! J.ró- asztal-szagú, egyházunk valóságos életétől elszakadt, a fantáziát szabadjára engedő un. „szabad” teológiát művelő és bármelyik nyugati teológiai irányzat mellett lehorgonyzó professzor a mi mai egyházunkban, itt ebben a hazában, itt ebben a szocialista társadalomban nem alkalmas arra, hogy lelkészeket képezzen kj a magyar evangélikus egyház részére! Aki nem tette magáévá teológiai felismeréseinket; az csak amatőrködik a lelkészképzés területén! Professzoraink sokszínű és szerteágazó közegyházi és külügyi tevékenysége igen fontos része az akadémiai munkának. Mindkét lábával az egyházban, a valóság talaján kell állnia annak, aki erre a munkára vállalkozik. Neki tudnia kell, hogy mit akar egyházunk, hogyan alkarja végezni szolgálatát ma és holnap s ezért milyen lelkészekre van szüksége. Itt vetődik föl a kérdés, Dékán Űr, hogy milyen kapcsolata van az Akadémiának egyházunk vezetőivel, elsősorban püspökeivel? Számunkra nem kérdés, hogy egyházunk püspökeivel és a többi őket támogató egyházi emberrel a legszorosabb kapcsolatokat kell kiépítenünk. Ha egész oktatásunknak és nevelésünknek arra kell irányulnia. hogy a ma evangélikus egyháza számára képezzünk ki lelkészeket, akkor ezt a célt csak velük egyetértésben és együttműködésben tudjuk elérni. Ezért van az Akadémiának minden tanévben vele különösképpen törődő püspöke, alki elnököl a különböző vizsgabizottságokban (ebben a tanévben D. dr. Ottlyk Ernő püspök) és ezért tartunk püspökeink részvételével akadémiai értekezleteket, ahol meghatározzuk lelkészképzésünk elvi irányvonalát, de megosztjuk egymással gondjainkat és örömünket is. Mert — és ez legyen utolsó szavam! — nemcsak gondja van egy professzornak a ma ifjúságával, hanem sok-sok öröme is! Egyházunk képviselői a Pkrrerbund konferenciáján Berlinben A Német Demokratikus Köztársaságbeli Evangélikus Egyház lelkészegyesülete (Pfarrerbund) március 13—15 között tartotta konferenciáját Berlinben. Egyházunk képviseletében D. Káldy Zoltán püspök, D. dr. Pálfy Miklós teológiai akadémiai dékán és Lehel Ferenc szombathelyi lelkész vett részt a tanácskozásokon. I 1
