Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-08-13 / 33. szám

/ Eszetekbe juttatom az evangéliumot 1 Kor 15 1—10 Annak ellenére, hogy már hallották, ismerik, elfogadták, és üdvösségüket az evangélium által várják — keresztyéneknek is, gyülekezeteknek is szükségük van arra, hogy emlékeztessék őket az evangéliumra. Az emlékeztetésre rászorulunk, mert könnyen felejtünk, mert az evangéliumot könnyen félreértjük, mert az evangélium könnyen hiábavaló is lehet rajtunk. NEM MESE AZ EVANGÉLIUM. Szóval adták tovább az apostolok idejétől kezdve, de nem azzal kezdődött a dolog, hogy az apostolok beszélni kezdtek, hanem megjelent nekik a feltámadott Jézus. Ez a találkozás új megvilágításba helyezte Jézus életét és halálát, s a tanítványokból tanúk lettek. Olyan tanúk, mint bármely történeti eseményé: amíg éltek, meg lehe­tett kérdezni őket, de ma már pótolhatatlanok, mert ami akkor történt, azt ma már nem lehet újra eljátszani. Ezért vagyunk hálásak azoknak, akik mindjárt az első időkben gondot fordí­tottak a fellelhető történeti adatok összegyűjtésére. Nem sza­bad felednünk, hogy az evangélium nem szóbeszéden, hanem tanúk vallomásán alapul. NEM A MEGLEVŐT SZENTESÍTI AZ EVANGÉLIUM. Ko- rinthusban lelki ajándékaikkal igyekeztek ámulatba ejteni egy­mást a gyülekezet tagjai és magukat egymásnál többre tartot­ták. Pál ezeknek a keresztyéneknek juttatja eszükbe az evan­géliumot: „Krisztus meghalt bűneinkért... és feltámadott”. Az evangélium egy sorba állít minden embert, a bűnösök sorába és így hirdeti, hogy Isten a bűnösöknek kegyelmez meg. Aki le­nézi a másik embert, aki henceg vagy elégedett magával, az té­vesen érti az evangéliumot — még ha evangélikusnak is ne­vezi magát. Így tett Pál is, mielőtt neki is megjelent volna Krisztus. A keresztyénség csak azért lehet Isten népe, én ma­gam is csak azért lehetek Isten gyermeke, mert Krisztus meg­halt a mi bűneinkért, az emberek bűneiért, nem keresztyének és keresztyének bűneiért. Az evangélium nem ad helyet annak a félreértésnek, hogy keresztyének magukat — akár alázatos- kodva, akár gőgösen — mások elé állítsák. NEM KÁBÍTÓSZER AZ EVANGÉLIUM. Lehet úgy hallgatni és elfogadni az evangéliumot, és úgy állni benne, hogy az „hiá­bavaló”. Lehet úgy hívőnek lenni, hogy az „hiábavaló”. Ijesztő mondatok! Mit jelentenek? Azt, hogy az evangélium nem lel­künk szépítésére való — hogy nemcsak lelki tisztulásra való. Azt, hogy visszaélünk az evangéliummal, ha csak saját üdvös­ségünket várjuk tőle. Pál apostol Isten erejéről tanúskodik, amikor saját magát hozza példaként arra, hogy mit is jelent, ha Isten kegyelme — az evangélium — nem hiábavaló: „... munkálkodtam..és ezzel a szóval fáradságos szolgálatára utal. Munkálkodott: hirdette az evangéliumot úgy, hogy köz­ben végigjárta az akkor ismert világot. Munkálkodott: nem gyakorolta apostoli jogát, hogy az evangéliumból éljen, hanem ingyenvalóvá tette prédikálásával Krisztus evangéliumát és pél­dát adott a munkás életre. Munkálkodott: ingadozó hitű és ne­héz anyagi helyzetű gyülekezetekben is gyűjtött a jeruzsálemi szegények megsegítésére. Annak életében nem hiábavaló az evangélium, aki nemcsak a bűnbocsánatot fogadja el, hanem nyitott szívvel fogadja Is­tennek sokféleképpen megmutatkozó szeretetét. Aki az élő Jé­zus felől nézi a földi életet és a földi feladatokat. Jézus felöl, aki gyógyított minden betegséget és minden erőtlenséget, és aki könyörületességre indult az elgyötörteken és elhagyottakon (Mt 9, 35—36), és aki éles szavakkal fordult a gazdagok ellen (Lk 6, 24—26). Feltámadott Urunkat követni mindenben, ez ma ilye­neket is jelent: nem beletörődni igazságtalanságba, nem elke­rülhetetlennek tartani a háborút, nem közömbösen állni szenve­dők mellett — hanem kiállni mások jogáért-igazáért, állhata­tosan fáradozni a népek és egyesek közötti békén, enyhíteni emberek nyomorúságát és gondját — magunkról is megfeled­kezve. Ahol keresztyének ezt idegennek érzik és nem teszik, ott még nem tudják, hogy mi az evangélium. Ott hiába lettek hí­vővé. Ahol pedig „észben tartják” az evangéliumot, ott kemény munka is folyik, mert Jézustól tanult szeretettel fáradoznak mindenféle emberi-földi nyomorúság enyhítésén és gyógyításán. • Reuss András Petőfi nyomában Petőfi Sárszentlőrincen (2.) Petőfi tanárai A sárszentlőrinei kis gimnáziumban a há­rom osztályba sorolt 30—40 növendéket egy tanár (professzor) tanította. Eleinte sűrűn váltották egymást, de ez is jó munkájuk és tehetségük bizonysága, mert rendre jobb he­lyekre kerülnek innen. Barla Mihály (1806- 8) Győrbe, Unger Mihály (1808—12) Paksra, Sár-Szent-Lőrinc — Lehr András lakóháza (1831—1853) — Lehr Vilmos rajza 1854 Druglányi Dávid (1812—16), Erhardt Sámuel (1816—21) Apátiba professzori, illetve lel- készi beosztásba. Az utánuk következő két tanár tölt. itt hosszabb időt, s miután éppen 1832-ben váltották egymást, mindketten ta­nították Petőfi Sándort. „A forradalmár-4 A Petőfi-kutatás az utóbbi időkig általá­ban a nagy költőnek csak egy sárszentlőrin- ci tanáráról beszélt. Jakus Lajos érdeme, hogy fény derült egy másik lőrinci tanárnak különös sorsára, lőrinci működésére és ép­pen a kis Petőfi ottani diákoskodása idején végbement tragikus eseményekre. (Jakus Lajos: Petőfi egyik tanárának soproni kap­csolatai. Soproni Szemle 1966. 1. szám). Petrovits Istvánnét, amikor 1831. szeptem­ber 28-án fia beíratására Sárszentlőrincre jött, Haag Péter professzor fogadta, aki ekkor már 10 éve vezette az egyházmegyei lőrinci iskolát. A következő év március 15-éig ő volt az iskola professzora. Tehát Petőfi első lő­rinci éve nagyobbrészt Haag vezetése alatt folyt le. Érdemes egy kicsit közelebbről is megismerkednünk ezzel a tanárral és az 1831 —32. iskolaév eseményeivel. Haag Péter Bonyhádon született 1793. ja­nuár 6-án. Elődei Németországból az 1720-as években érkezett telepesek voltak. Korán ár­ván maradt, s nehéz gyermekség után 1809- ben iratkozott be a sárszentlőrinei gimná­ziumba, amit három év alatt el is végzett je­les eredménnyel. Utána a sárszentlőrinei evangélikus elemi iskolánál nyert alkalma­zást praeceptori, segédtanítói minőségben Németh Ferenc tanító mellett, akivel együtt 105 fiút és 100 leányt oktattak. Kétévi se­gédtanítói munka után a tehetséges ifjú to­vább akarván tanulni, Balassa János lelkész ajánlásával 1815-ben felvételt nyer a sopro­ni evangélikus líceumba. Itt filozófiai és teo­lógiai tanulmányokat végzett ugyancsak je­les eredménnyel s utána nevelői állást vál­lalt. Neveltjének meglepően jó eredményei nagy lelki megrázkódtatást 'váltottak ki be­lőle. Rendkívüli viselkedése tébolyultság tü­neteit hordozta, aminek következtében elve­szítette nevelői állását, visszakerült Tolna megyébe, és gyógyulása után 1821-ben el­nyerte a sárszentlőrinei gimnázium meg­ürült professzori állását. Vele tehetséges és jól képzett tanár került a kis falusi gimná­zium élére. Németül már hazulról jól tud/ tt, Sopronban elsajátította a latin, görög és francia nyelvet. Három évig olyan kiválóan működött, hogy „hamar elnyerte nemcsak a megyebeli közönségnek a tiszteletét és bizal­mát, hanem még távolabbi megyékből is szaporodott tanítványainak száma.” Haag szépen induló tanári munkáját és a sárszentlőrinei iskola fellendülését azonban megzavarta, hogy időközönként újra kitört rajta betegsége. Rohamaival összefüg­gő forradalmi kijelentései, közbotránkozást okozó tettei kényelmetlen helyzetbe hozták az iskola felettes szerveit. Az 1831—32. isko­lai évre 33 tanuló iratkozik be hozzá, s az új tanulók között ott szerepel Petrovits Sándor, szabadszállási mészáros fia is. Petrovitsné alig távozott Lőrincről, Haag Péteren ismét kitört az elmebaj, immáron ötödször, s a legsúlyosabb mértékben. Felesége kíséreté­ben Bonyhádra nient orvoshoz, de ott min­denkivel összekülönbözött, Bonyhád környé­ki falvakban bolyongott, az egyszerű népet lázadásra, urai lekaszabolására biztatta, csá­szárnak vélte magát, s hirdette a népnek a robot és a dézsma eltörlését. Lazító kijelen­téseiért Perczel Imre szolgabíró elfogatta, majd megkötöztetve Szekszárdra vitette. Ott kihallgatása után fogház helyett ispotályba, kórházba helyezték el, ahonnan azonban megszökött és visszatért Sárszentlőriricre. Itt már helyettest talált az iskolában, akit elűzött és maga vette kezébe a tanítást. Ne­héz és bonyodalmas hónapok következtek. Egyházi és világi részről vizsgálatokat tartot­tak, tanúkihallgatásokat folytattak, s végül 1832. március 15-én az iskola felügyeleti szerve Haag Pétert betegsége miatt a taní­tásra alkalmatlannak ítélte és állásából el­mozdította. Külön tanulmány tárgyát képez­hetné Haag Péter forradalmi elvei eredeté­nek a kikutatása. Hogyan jutott ez a jelen­tős időben Sárszentlőrincen tanuló és tanító Tolna megyei származású pedagógus ilyen forradalmi nézetekre? Perczel Imre jelenté­sében feltételezi, hogy Haagot „veszede1 es politikai terve józan állapotban is kel' tt, hogy foglalkoztassa.” A sárszentlőri"' i gim­názium növendékei nem voltak hiá. jtóban a leghaladóbb szellemű oktatásnak. Kétségte­len, hogy Petőfi Sándor is először Sárszent­lőrincen, Haag Pétertől hallott forradalmi elveket. Persze gyerrtíeklelke ezeket még nem foghatta fel, de alig 10 év múlva már érett költőként öntötte ezeket halhatatlan for­radalmi versei művészi formájába. „Petőfi tanára“ Lehr András ugyancsak német származá­sú. gyönki születésű (1807. december 31), is­koláit Gyönkön és Sopronban végezte. He­lyettes-tanárként került Lőrincre s Haag Pé­ter fegyelmi ügyének a lezáródása után ka­pott teljes jogú hatáskört a tanulók oktatá­sára. 1832. március 15-től július 12-ig olyan sikerrel fejezte be a tanévet, hogy véglegesí­tették, és növendékei közül többen, akiket szüleik az iskolai év zavarai miatt el akar­tak vinni Lőrincről, visszamaradtak. Ezt a nehéz esztendőt azután hosszú és nyugodt al­kotómunka követte. 21 évig vezette a sárszent- lőrinci iskolát. Nagyszerű pedagógus volt, aki egyformán tudott közelférkózni tanítványai leikéhez a tanteremben és a játszótéren. A kis Petőfi zárkózottságra és magányosságra hajló szívéhez is megtalálta az utat. Neves, derék emberek kerültek ki keze alól, akik igen szerették és megbecsülték. Amikor Pe­tőfi 1845-ben már neves költőként Borjádon tartózkodott, bejött Lőrincre, hogy kedves tanárával kezet szoríthasson és családját megismerje. Lehr Andrást 1853-ban hívták meg a sop­roni evangélikus főtanoda tanárául, ahol még 20 évig tanított tisztelettel körülvéve. Nem vetette papírra életében Petőfivel kap­csolatos emlékeit, de óráin — amikor felen­gedett a szigor — szívesen beszélt tanítványai­nak a sárszentlőrinei kisdiákról. Petőfi gyer- meklelkében kitörölhetetlen nyomokat ha­gyott a melegszívű ember, a céltudatos pe­dagógus, a magyar nyelv és irodalom, vala­mint a klasszikus latin költők szerelmese. Lehr kedveltette meg vele különösen is Ho­ratiusi és Berzsenyi Dánielt. Csepregi Bél» * /i raumen Jinn énekkar hazánkban Bibliai madarak A hetenként százas létszám­mal hazánkba látogató finn turisták között évente rend­szeresen felkeresnek bennün­ket egyházi énekkarok is, amelyek az Ibusz által szer­vezett program keretében egyházi vezetést is kérnek s néhány alkalommal templo­mainkban is énekelnek. Már beszámoltunk arról, hogy nagyhéten Mikkeli püs­pöki székhely dómkórusa járt nálunk, több helyen énekeltek is. Most a finn tengerpart kis városának, Raumának egyhá­zi kórusa látogatott el hoz­zánk, s útjukról az egyik finn napilapban kedves beszámo­lót közöltek, amit képekkel is bőven illusztráltak. A nagybörzsönyi tsz falu­múzeumának udvarán látjuk az egyik képen a népviseletbe öltözött finneket, amint a tsz vezetőinek ismertetését hall­gatják. A jánoshegyi libegön látjuk őket a másik képen, majd az elmaradhatatlan „me­sevárra emlékeztető” Halász- bástyán gyönyörködnek a ki­látásban. Amott egy sétáló óvodás csoport képét közük, finoman jelezve, hogy észre­vették a gyermekek iránti gondos szeretet sokféle meg­nyilvánulását. Három gyülekezetlátogatás­ról írnak elragadtatással. Rá­koskeresztúron a ligeti, hegyi és csabai templomok megte­kintése után a központi nagy­templomban tartottak énekes áhítatot, s nem felejtik a hí­vek túláradó, meleg vendég­szeretetét. A hűvösvölgyi szeretetott­honban nemcsak az öregek és a fogyatékos gyermekek szo­báit nézték érdeklődéssel, ha­nem a templomban énekkel és köszöntő beszéddel üdvözölték az otthonok összegyűlt lakóit. Az ebédlőben pedig külön a finn csoporttal folytatott hosz- szú és beható beszélgetést D. Koren Emil esperes egyhá­zunk szolgálatáról, diakóniai teológiánk elvi és gyakorlati kérdéseiről. A nagybörzsönyi vasárnap volt az énekkar útjának fény­pontja és koronája. Nem is csak az evangélikus gyüleke­zet, de a község egész lakossá­ga ünnepelte a vendégeket, s vette őket körül páratlan ven­dégszeretettel. A falu elején, fent az árpádkori műemlék templomban köszöntötte őket ifj. Dedinszky Gyula lelkész finn nyelven és ismertette a település történetét. Az evan­gélikus egyház gyülekezeti ter­mében, míg frissítővel és nagybörzsönyi lepénnyel kí­nálták a vendégeket a szolgá­latban példamutatóan buzgól- kodó asszonyok, a gyülekezet felügyelője mellett a helyi tanács vb-elnöke köszöntötte a ritka vendégeket, s a köz­ség vezetői külön is hosszú beszélgetést folytattak az énekkar vezetőivel. Salo Nie- minennel és Erkki Tallila kar­naggyal, a falu gazdasági éle­téről, terveiről. A tsz elnöke bemutatta a tsz gondosan gyűjtött és összeállított nép­rajzi gyűjteményét. A templomban is együtt volt a község egész társadal­ma. Az istentiszteleten D. Ko­ren Emil esperes hirdette az igét, a helyi gyermekkórus finnül énekelt, a vendég énekkar pedig finn egyházi énekeket, vallásos népéneke­ket és klasszikus kórusműve­ket bőven és igen áhítatkertőn énekelt. Két éneket magyarul is énekeltek, köztük a magyar himnuszt. Oiva Tuominen ra- umai esperes levelét az ének­kar elnöke ismertette köszön­tő beszédében. Virágokkal és hívekkel zsú­folt templom — ez volt a finn napilap cikke szerint bará­taink legnagyobb élménye. Egy kedves, derűs epizódot is megemlítenek. Két énekszám között élesen behallatszott a templom ablakpárkányára szállt kakas harsány kukoré­kolása. Lám, még ez is Istent dicséri — mondották a ven­dégek mosolyogva. Az interjú címe is ez: „A kakas is ve­lünk énekelt a raumai ének­kar mesés magyarországi út­ján.” A bányásztemplomot, amely a község másik gyönyörű mű­emlék-kincse, szintén megte­kintették. A rövid történelmi magyarázat után a padokban ülő vendégek spontán énekel­ni kezdtek, s alig lehetett őket útnak indítani, hiszen már készülni kellett a repülőtérre. A Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség képviselőtestüle­tének 1944. évi július hó 16-án tartott tanítóválasztó közgyű­léséről felvett jegyzőkönyvet lapoztam fel. Ebben ezek a sorok olvashatók: „Elnök fel­teszi a kérdést, hogy a gyűlés kit óhajt megválasztani az üresedésben levő tanítói állás­ra? — Képviselőtestület egy­hangúan KÓNYA LAJOS kis- ilvai állami elemi iskolai ta­nítót választja meg a II. szá­mú tabdii tanítói állásra”. A háború vihara nem engedte meg, hogy Kónya Lajos két­szeres Kossuth-díjas költőnk annak idején a kiskőrösi gyü­lekezetnek aktív tanítója le­gyen. Igen fájlaltuk. Halálhíre pedig megdöbbentett! Kónya Lajos 1914-ben szüle­tett Felsőgallán. A mai térké­pünkön e név nem található, mert Tatabánya magába ol­vasztotta e községet. Ez a földrajzi valóság egyben jel­kép is. Jelképe azoknak a tör­ténelmi, társadalmi felhajtó­erőknek, amelyek szinte a ten­ger mélyéből dobták felszínre a nép tehetséges fiait. Ezek közül való volt Kónya Lajos is. Sokgyermekes szabó család­ból származott. Tízéves koráig élt e bányavidéken, s azután kivándorolt a család Észak- Franciaországba. Saját önélet­rajzi írásában így vall: a fran­ciaországi idegen környezetben a Károly-Biblia ódon nyelve köti elszakíthatatlanul az el­hagyott magyar hazához. A soproni evangélikus taní­tóképzőben szerzett kántor-ta­nítói oklevelet 1937-ben. „Ki­csi a világ” című önéletrajzi írásában említi meg, hogy édesapja révén, aki katolikus volt, meg kellett ismerkednie a katolikus szertartásokkal is, mert minden sátoros ünnepen, amíg át nem tért az apa az evangélikus hitre, együtt men­tek a templomba. Volt olyan iskolában is tanuló, ahol csak református hittant tanulhatott, s azután emlékezik meg arról, hogy „... majd csak ötödik­ben, egy merőben más vidék jóvoltából tudtam hallani Luthert Mártonról és Kiskáté­járól és tanultam meg a nagy­szerű dallamot: Erős vár a mi Istenünk!” Gyászjelentésén utolsó ver­sének befejező sorait olvas­hattuk, amit már nagy kínok között, szinte az agonizálás ál­lapotában írt a János kórház egyik ágyán, 1972. július 9-én. E vers címei Hűség. A befeje­ző sorok így hangzanak: VERÉB. Sokan vagyunk. Keveset érünk. Jézus mégis azt mondta rólunk, hogy Is­tennek nagy gondja van ránk. Egyikünk se esik le a ház ere­széről tudta nélkül (Mt 10 29). De rólatok, emberekről még szebben beszélt: „Ne féljetek, ti sok verebecskénél drágáb­bak vagytok!” HOLLÓ. Elsőnek én repül­tem ki Noé bárkájából az özön­víz végén. Talán ekkor váltak feketévé tolláim a pusztulás miatt érzett gyásztól. Szomorú madárnak tartanak, mégis mi vigasztaltuk Isten egyik nagy prófétáját, Illést. Az éhhalál­tól mentettük meg, amikor a Kérit patakja mellett rejtőzött üldözői elől. Kenyeret és húst vittünk neki (1 Kir 17, 4—6). GALAMB. Olajágat tartok a csőrömben. A 10 filléres hát­lapján is így láthattok. Először Noét örvendeztettem meg a zöld ággal. Jó hírt hoztam. Bé­két. Isten megbékült az em­berrel. Ti se mondjátok: örök harag. Később áldozatul ad­tam magam az oltárra. Én lettem a szegények áldozati madara. Mária egy pár gerli- cét vitt áldozatul, amikor kar­ján a kis Jézussal felment a Jeruzsálem! templomba (Lk 2, 24). Az emberi kapzsiság még belőlünk is üzletet csinált. A templomi galambárusításon sokan meggazdagodtak. Jézust ez felháborította. A galamb­árusok székeit felforgatta, a galambokat szabadon eresztet­te. A kufárokat kiűzte a temp­lomból (Mt 21, 12). Nemcsak a béke jelképévé váltunk, hanem a Szentlélek jelképévé is. Nagy magasságból széttárt szárny­nyal hirtelen tudunk leszálni a földre, hogy ott megpihenjünk. Így jön Isten Szentlelke is. Szíveteken szeretne megpihen­ni. KAKAS. Ma már az ébresz­tőórák kiszorítottak. Régente én jeleztem a virradatot. Most torony tetejére tesztek szélka­kasnak. Pedig nem ártana, ha többre tartanátok. Pétert egy­szer én emlékeztettem Jézus szavára. „Mielőtt a kakas meg­szólal, háromszor megtagadsz engem” — mondta a Mester. Milyen keservesen sírt Péter, amikor meghallotta hangomat (Mt 26, 74—75). Felébredt a bűn álmából. Pál apostol min­ket is figyelmeztet: „Ideje már, hogy az álomból feléb­redjünk.” Az éjszaka elmúlt, a nap elközelgett (Rm 13, 11). Hegyháti János Jegyzőkönyvi kivonat... ... Szorongás nélkül szeretném termékeny öledbe hajtani elnehezült fejem S kérlek majdan haló poraimat se engedd ki soha tenyeredből. Koporsójánál július 19-én a Farkasréti temetőben Fábián Zoltán, a Magyar Írók Szövet­sége titkára mondott búcsúbe­szédet. Sírjánál az egyházi szertartást Ponicsán Imre kis­kőrösi lelkész végezte. P. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom