Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-07-23 / 30. szám

1-4 Bibli»

Gyermekek és örököstársak

Km 8, 12—17

Elet. Milyen drága ez a szó. Nem önmagáért csupán, hanem■ mert magam,hoz. másokhoz kapcsolódik. A magam életéhez, mások életéhez. Egy beteg mondta könnyesen és reménykedve: „Ügy szeretnék még élni, olyan jó élni.” Csak örülni tudunk, ha az átlag életkor magasabb. ha egy-egy emberi élet hosszabbítást nyer. De az elet nemcsak „év-kérdés”. Nemcsak a tartama lényeges, hanem a tartalma. Az, ami életünk mindennapi mozdulatain keresztül válik nyilvánvalóvá. Amivel tudatosan, sokszor öntudatlanul is alakítjuk egymás sorsát. Az életet általában nem lehet egy pillanat, alatt elrontani, de minden pillanatban lehet rontani rajta A magamét es másokét. A közösségét, a társadalomét. De lehet építeni, szépíteni, gyógyítani, előbbre vinni. Attól függően, hogy ki, vagy mi életünk „motorja”, hajtó cs irányiló ereje.

Igénk kétféle életformáról szól: a „test szerinti" és az „Isten Lelke áltál vezérelt” életformáról.

1. A „TEST SZERINTI ÉLETFORMA”. Ne értsük félre! Amikor az ige testi és lelki emberről szól, mindkét esetben az egész embert — testestül-lelkestül — nevezi testi vagy lelki embernek Tehát egész emberségünket érti rajta. A „test szerinti élet” motorja az Én. Minden gondolata, törekvése, számitása önmaga körül forog. Minden és mindenki csak arra jó, hogy ó érvényesüljön, „Ha tehette volna, az egész világot, a zsebébe gyűrte volna” — mondtak valakiről. A „Kék fény” adasai, napilapok beszámolói sokszor adnak hírt a „hörcsög-természetű" emberekről, akik becsületes és tisztességes munka helyett mások, vagy az egész társadalom rovására igyekeznek megszedni magukat. Akik úgy lépnek előre, hogy közben szennyes, nem egy esetben véres lesz a kezük. Az elemberlelenedett ösztön, indulat hány szomorú, megdöbbentő, gyorsan ölő „méregként” ható eseteiről értesülünk.

De az életet ölő „mérget”' lehet „lassan” is adagolni. Valaki nagyon szellemesen ezt mondta: „A gyomorfekély nem attól függ, hogy mit eszik az ember, hanem hogy mi eszi az embert.” Fékevesztett indulatokkal, ösztönökkel, önző életmóddal meg lehet keseriteni, vagy pokollá lehet tenni a család, munkatársak, szomszédok életét. A garázda férj vagy feleség, szülő, há- ládatlan, felelőtlen gyermek, összeférhetetlen munkatárs „eszi” a másikat, idegeit. „Ez az asszony még élhetett volna” — mondták a temetése után —, „de a férje tette tönkre durva, embertelen magatartásával.”

2. IGÉNK A „TEST SZERINTI ÉLETFORMÁVAL” ÁLLÍTJA SZEMBE A MÁSIKAT: „A LÉLEK SZERINTI ÉLETFORMÁT”. Középpontjában a betegesen önző Én-nel, káros; romboló indulatokkal szemben a Szentlélek Isten van. O jutott túlsúlyra ebben az életformában. Számunkra, keresztyén emberek számára ez az életforma azt jelenti, hogy egész emberségünk a Szentlélek vezetése, irányítása, fegyelmezése alatt áll. Kettős vonatkozásban. Egyfelől: nem vagyunk „bűn-biztos” emberek. Ezért a Szentlélek állandóan a bűnök ellen fordított állapotban tart. „Öldököljük” azokat. Erre erősít a Lélek. Másfelől: Isten gyermekeiként. Krisztus „örököstársaiként” a Lélek vezetése alatt élünk. Részesei vagyunk Isten gazdagságának, az örök életnek. De nemcsak „élvezői”, hanem „továbbadói” az Isten gazdagságának. Istenfiúságunk kötelez. De ez a kötelezés nem egy „automata” kényszerű megnyilatkozása, hanem a fiák hálás, Jézus Krisztussal együttlépő életútja. Ezen az életúton úgy vezet a Lélek az igével, hogy belevetjük életünk minden mozdulatába hitünket, szeretetünket, hogy a mi jelenlétünkkel is szépüljön, tisztuljon az élet, boldogabbak legyenek az emberek. Valaki elmondta: ismert egy külsőleg nem szép. magát „elhagyó” leányt. Egyik hónapról a másikra megszépült, mert valaki megszerette, igazán törődött vele. így kell kinyúlnunk egymás felé. mások felé. társadalmunk, az egész világ felé. Segítéssel, lelkesítéssel, gyógyítással, ízes. meleg emberséggel.

Isten Lelke által vezetett életforma ez: hálából, örömmel, egymásért, másokért.

Povázsay Mihály

A választott nép ősatyái (2)

Izsák, as ígéretek örököse

Igen gyérén tudósit az Ótes- támentom Izsák életerői. Születése es szándékolt feláldozásának története az Ábrahám- rcl szóló elbeszélések keretebe tartozik. A feleségszerző útról szóló történet azonban arról akar tanúskodni, hogy Isten róla is gondoskodik. Ezt az elbeszélést kivéve csak egészen rövid történetek, majdnem hogy töredékek maradtak ránk Izsák életéről (1. Móz 24,

1—67). Szinte egészen köznapi módon beszél róla a Biblia mint nomad pásztorról, aki ide-oda vándorol az ígéret földjén.

De talán nem véletlenül mondja el mindezt a szerző. Mert a legelők keresése közben óhatatlanul megfordult — ha csak átmenetileg is — a kulturáltabb helyeken, ahol hosz- szabb vagy rövidebb ideig le is telepedett és mar földműveléssel foglalkozott. Az elbeszélések azonban hangsúlyozzák, hogy Izsák „jövevényként”, tehat átmenetileg tartózkodott ezeken a helyeken. Éppen ezért nemcsak arra kell figyelnünk ezekben az elbeszélésekben, hogy hogyan került Izsák ösz- szeütközésbe a legelők és kutak miatt a kulturáltabb helyek lakosságával. Azt is érzékelnünk kell, hogy ezek a nomádok romlatlan erkölcsi ítélőképességekkel tekintettek a városok „romlott” lakosságara (Móz 26, 1—3., 6, 12—14, 16k. 19—22, 23—33).

Két nagyon fontos dologra kell még figyelnünk az Ábrahám—Izsák elbeszéléskor keretében. Az egyik az ősatyáknak az Istenről alkotott elképzelései, tehát az ősatyák isten- fogalma, a másik pedig abból a szempontból fontos, hogy nemcsak a fiúörökös biztosítása volt fontos az Óteslámen- tom emberének bizonyságtétele szerint, hanem az „ősanya” személye is.

Ezért szentel a Biblia nagy figyelmet annak az elbeszélésnek, amelyet 1 Móz 18, 1—

33-ban mond el. Az első összefüggő szakaszban (1 Móz 18, 1—16) arról van szó, hogy három isteni férfiú meglátogatja Ábrahámot Mamré tölgyesében. Az elbeszélés mögött az az ókorban igen elterjedt elgondolás húzódik meg, hogy az istenek néha meglátogatják kedvenceiket „inkognitóban”, hogy próbára tegyék őket és magatartásuknak megfelelően megjutalmazzák vagy megbüntessék őket. Izráel népe valószínűleg a kanaáni kultúrkörökben ismerkedett meg ezzel a nézettel és alkalmazta az ősatyák történetében Jahvéra. Abrahám vendégbarátságát azzal jutalmazták itt, hogy fiút ígérnek az öreg Ábrahámnak es Sárának. Az elbeszélés azonban folytatódik. Ábrahám elkíséri vendégeit a

Sodoma felé vezető úton. Eközben kerül sor a jól ismert párbeszédre Abrahám és Isten között a bűnös varos küszöbön álló pusztulásával kapcsolatban. A kérdés lényege, hogy a tömeg gonoszsága vagy a kevesek ártatlansága határozza-e meg Istent tetteiben. Elpusztítja-e az Űr a bűnösökkel együtt az igazakat is, vagy pedig megkegyelmez a kevés igaz ember kedvéért a sok bűnösnek is?

Ez a probléma azért jelentős, mert a régiek szerint magától értetődő volt, hogy maga az egész közösség felelős egyes tagjainak magatartásáért és bűnhődnie kell. Ha tehát itt enged Isten Ábrahám érvelésének, akkor Isten igazságos eljárásának új értelmét akarja hangsúlyozni a szerző (1 Móz 18, 17—33). A Lótnái tett látogatásuk azonban arról győzi meg őket, hogy a város megérett a pusztulásra (1. Móz 19, 1—28).

Az ősatyák történetében három elbeszélés is szól arról, hogy az ősanya veszélybe kerül s vele együtt Isten egész terve az üdvösségre vonatkozólag. A legrégibb elbeszélés minden bizonnyal az, amelyik az Izsák—Rebekka—Abime- lek-történetet mondja el (1 Móz 26, 7—11). Itt még egészeb köznapi módon beszél a szerző és esak sejti az olvasó, hogy milyen nagy veszélybe sodorhatta volna Izsák az ősanyát meggondolatlan tettével. Egészen más szándékkal mondja el az elbeszélő Ábrahám és Sára történetét Egyiptomban (1 Móz 12, 10—20), még hozzá az ígéret meghallása után. Azt akarja ezzel jelezni, hogy már az első lépés, amit nem Isten akaratának megfelelően tesz meg az ősatya, veszélyezteti Isten egész üdvtervét, tehát magát az ígéretet! Istennek kell közbenyúlnia, hogy kiszabadítsa Izrael ősanyját a veszélyes helyzetből.

A harmadik elbeszélés szerint Ábrahám és Sára Gerár- ban jutnak hasonló helyzetbe, ahol egy kicsit a háttérben marad Isten gondviselő tevékenysége. Ebben az elbeszélésben inkább Abimelek vétkére esik a hangsúly. Mert egyénileg ártatlan ugyan a király, de amikor betört egy másik ember házaséletébe, akkor elindult egy olyan úton, amely még nagyobb vétkek melegágyává válhatik. Ezért arra szorítkozik itt Isten, hogy figyelmezteti Abimeleket a veszélyre, hogy még nagyobb bűnt ne kövessen el. Sőt, igyekezzék jóvá tenni a már elkövetett vétket is (1 Móz 20, 1— 18).

Jákobot szerettem

Abrahám és Izsák története sok kicsi, egymással laza kapcsolatban levő elbeszélésekből

tevődik össze. Jákob története azonban két nagy és zárt elbeszéléskört alkot. Az első elmondja Jákobnak és testvérének, Ézsaunak a történetét, akit ravasz módon megfosztott elsőszülöttségi jogától. A második azt mondja el, hogy hogyan élt Jákob nagybátyjánál. Lábannál. ahol — szintén nem minden ügyeskedés nélkül — családot alapít és gazdag emberré lesz.

A két nagy elbeszéléskört két másik történet kapcsolja egybe. amikben Isten megjelenít:

Jákobnak. Első talaikozasa Istennel Betelben volt, mégpedig abban a pillanatban, amikor testvére elől menekülve elhagyja a szent földet, hogy anyja családjánál találjon menedéket. Másodszor akkor találkozik döntő módon Istennel, amikor már gazdag ember, elhagyja nagybátyját, át akar kelni a Jabbók folyon, hogy találkozzék Ézsauval.

D, dr. Pálfy Mikié®

Mesélnek a fák

Palesztinában, Jézus szülőföldjén, a bibliai történetek színhelyén olyan fák is élnek, amelyeket csak hírből ismerünk. Mit mesélnek?

A GÓFERFA emlékezik:

Tudod-e, hogy a legrégibb fák egyike én vagyok? Belőlem építette Noé a bárkát, amellyel megmenekült a pusztulástól. Világot mentettem át! Noé kegyelmet talált Isten előtt. Áz özönvíz árja ostromolta bárka-testemet. Rettenetes pusztulást láttam. Csak nyolcán maradtak meg. Hányszor rászolgált már az emberiség, hogy újra elővegyenek! Mégsincs rám szükség. Nem lesz többé özönvíz. Isten megígérte. Ezt nemcsak én hirdetem, hanem az égen tündöklő szivárvány is. Ne féljetek!

A CÉDRUSFA szól:

Engem Hirám, Tírus királya engedélyével szállítottak hegyes Libanon hazámból Jeruzsálembe. Salamon és Hirám szerződést kötöttek egymással. A szerződés tárgya én voltam. Sokba kerültem Salamonnak, de kellettem a templomépítéshez. A munkásoknak évente 20 ezer véka búzát és 20 ezer mérő olajat fizetett a király. Sokba kerültem, de a je- ruzsálemi templom díszévé váltam. Hallottam a gyülekezet dicsérő énekét, láttam az oltárról felszálló jó illatú áldozat füstjét. Évszázadokat éltem át ott a szent helyen. Láttam Salamont, a királyokat, az áldozatot bemutató papokat, hallottam a próféták szavát. Azután elpusztult a templom. Újjáépítették. Templomi lakozásomat Titus, a későbbi római császár végleg megszüntette, amikor időszámításunk után 70-ben lerombolta Jeruzsálemet a templommal együtt. Néhány 3 ezer éves testvérem ma is el'Lihanon hegyén. Egy nagy magyar festő — Csontváry —

többször is lefestett Megsejtette titkomat: „Az Igaz növekedik, mint a cédrus a Libanonon.” (Zsolt. 92, 13.)

A SITTIMFA büszkesége:

Sok mindenre hasznainak- oszlopnak, bútor és szerszára készítéshez, sőt fűtésre is. Magyarországon akácnak neveznek. Egy evangélikus lelkész, Tessedik Sámuel, telepített ide messzi hazámból. Büszke vagyok rá, hogy Isten embere, Mózes, belőlem készítette a szent sátor oszlopait é» ama szövetség ládáját. A sátor- templom legbensőbb részében, a szentek szentjében őriztem a két kőtáblát. Évente egysaer léphetett be ide a főpap. Akkor mindig nagyon boldog voltam. Emlékezem, amikor kör- bevittek Jerikó falai körül, Mindig Isten szentsége» jelenlétét képviseltem és hordoztam. (2. Móz. 37.)

Az ÉBENFA mondja?

Fekete vagyok, súlyos és értékes. Hirám hajóján utaztam messze Ofirból Salamon király udvarába, éppen akkor, amikor Séba királynője látogatta meg a dicsőséges és bölcs templomépítő királyt. Előkelő helyre kerültem. Oszlop lett belőlem a templomban és a királyi palotában. Maradék részeimből hegedűket, lantokat készítettek. Fekete vagyok mint az éj, de hófehér lelkeket emeltem az ének szárnyain az ég felé, Istenhez. (1. Kir. 10, 1—12.

A MIRTUSZFA öröme?

A vadolajfa és a pálmafa ágakkal együtt a sátoros ünnepek ékessége voltam. Sötétzöld leveleim mellett fehér virágaim mécsesként világítottak a lombsátorban ünneplő családoknak. Most esküvő alkalmával a vőlegények kabátjuk hajtókájára tűzik virágomat. (Neh. 8, 15.)

Hegyháti János

A kereartclökarcsó, amivel Petőfi Sándort megkereszteltek

1824. októberében foglalta el

FÉLEGYHÁZÁN Petrovics István családjával a székbérietet és folyamatosan hat esztendőt töltött e varosban. A növekedő Sándor gyermek a kiskunoknak eme földien állt meg először a iábán. ezen tette az első lépést, itt ejtette ki az első értelmes, emberi -szol Neki

Petőfi nyomában

hazamegyek, ölébe vesz dajkám,..’’

van igaza, mikor később dacolva az okmányok adataival a köznapi lélektelen igazsággal, ezt a várost vallotta szülőföldjének, ö, akinek hivatása, hogy a valóságot alakítsa «- írja Illyés Gyula — ö ne szállhatna szembe a valósággal ? A lélek köti őt és nem a sár, még csak a vér sem. Lelke itt született meg és magyarnak született,

Petrovics Istvánnak nagy gondot jelentett a félegyházi letelepedés során a közben iskola- köteles sorba jutott gyermek iskolai beíratasa. Szerette volna a félegyházi iskolába beíratni, de ennek feltétele: átíratni a gyermeket a katolikus vallasra! Petrovics sokkal jobban ragaszkodott evangélikus hitéhez, semmint ezt megtette volna. De az a meghitt kapcsolat sem engedte ennek a lépésnek a megtételét, amely kialakult Perovicsék és Martiny lelkészék között.

HRUZ MARIA LEÁNYKORABAN a mag- lodi evangélikus lelkész házában mint cselédlány dolgozott. A megbízható, kevés beszédű, de szorgalmas leányt nagyon megszerette a papi ház. Ez olyan megbecsülés volt a lelkészek részéről, hogy amikor a maglód: lelkészt Martiny Mihályt 1818-ban Kiskőrös gyülekezete meghívja lelkészül, a közben mar Petrovics Istvánhoz férjhez ment Hruz Máriát Kiskőrösre hívja a lelkész családja. Ennek a hívásnak engedett a házaspár, amikor 1821. november 1-ével Kiskörösre költözött. A két család között szoros vplt a kapcsolat. Amikor Petrovicsék négyéves házassága után megszületik az, első gyermekük Sándor, a keresztelő lelkész Martiny Mihály, az első bejegyzett keresztszülő: Martiny Karoly és Martiny Lu- doeaca, a.lelkész fia, illetve leány a. Felegy hazáról többször visszatér a Petrovics család Kiskőrösre, a lelkészlakon is megfordul a gyermek, de felkeresi többi keresztszüleit is: Dingha Sámuelélcat és Viczián János családját. Keresztelési anyakönyvünk őrzi annak bejegyzését is, hogy Vicziánék két gyermekét 1831-ben, illetve 1833-ban Petrovics István és felesége tartja keresztvíz alá a kiskőrösi templomban. Sándor gyermeküket is magukkal hozták szülőfalujába, keresztszüleihez.

A SERDÜLŐ KORBAN LÉVŐ SÁNDOR kiskőrösi keresztszüleinél tartózkodva különösen Dingháéknál mást nem tudott olvasni 8—9 éves korában, mint Bibliát és templomi énekeskönyvet. Ez utóbbi verses szövege miatt közelebb állott a gyermek lelki világához. De e két könyv forgatása a kiskőrösi keresztszülők házában adta a gyermek szájába azt az állítólagos nyilatkozatát: „ha nagy leszek, pap lesz belőlem!”

Az 1824. évről a kiskőrösi evangélikus gyülekezet levéltára őriz egy szlovák nyelvű pénztári főkönyvet. Ennek a főkönyvnek az évi első lapjára vezettek be, hogy Petrovics István az 1823—24, évekre hús áré fejeben 34 Ft -10 krt. vett fel az egyház pénztárából. A fenti összeg az 1823. évre 6ZÓ1Ó 240 font és az 1824. évre 260 font bús ára volt, melyet az egyház lelkészei és tanítói fizetésük „részlege” fejében kaptak. Ez a számla bizonyíték arra, hogy milyen közel állott Petrovics a papi házhoz vagy általában a kiskőrösi eklézsiához, hiszen a neki járó összeget csak akkor kérte, amikor Kiskőrösről végleg elköltözött.

A KISKÖRÖS! SZÁJHAGYOMÁNY SZERINT Petőfi Sándor az elemi iskola első oszlyát Dingha Sámuel keresztszülőknél otthoni nyerve végezte el, tanítója Jeszenszki József lelkészi képzettségű magyar professzor volt.

A ma élőkre is átöröklött kedves legenda a gyermek Petőfi Sándorról a következő: Víd* János nevű kiskőrösi ember szívesen mondta el öregkorában azt a gyermekkori történetet, mely vele és Petőfivel, mint iskolatársával megtörtént. Egy alkalommal együtt indultak haza az iskolából és útközben azt mondta Sándor Jánosnak, hogy „ .. .Mári néni libáiból fogjunk meg egyet és tépjük ki a tollát, mert avval lehet írni!” Ez a íentemlített asz- szony piacolásból élt, minden évben igen sok libát nevelt kint a határban. Késő ősszel volt, amikor egyik szerdán Sanyi eljött hozzánk és együtt lelopakodtunk a létre. Mári néni libái a közelben legelésztek. Rájuk rontottunk, egyet elfogtunk közülük, kitéptük szárnytol- Lait. Mari néni azonban meghallotta a libák, gágogását. Leszaladt a kertbe, meglátott bennünket, ránkkiáltott: „Megálljatok, majd megmondjak benneteket a professzor úrnak!” Másnap — beszélte el Vida bácsi — elmentem az iskolába. A professzor úr rögtön megszólított. mit csináltatok tegnap Mári néni libáival? r— Gyere csak ki! Annak rendje módja szerint alaposan kiporolta a nadrágomat. Petrovics Sanyi azonban nem jött iskolába, el- csavai-gott, mert otthon sem volt. Másnap reggel a keresztapja: Dingha Sámuel, kezénél fogva vezette Sándort az iskolába. A profesz- szor űr rögtön megszólította Sándort: Gyere esak ki! Tudod-e a leckét? Igen — felelte büszkén Sanyi, s azzal már ment is az olvasótáblához, elejétől végig hiba nélkül elolvasta ami a táblán volt. Szerencséd — hogy tudtad a leckét mondta a professzor, mert a te nadrágod is kiporoltam volna, de máskor ne bántsátok Mári néni libáit.

Ki ellenőrizheti,' hogy valóban a magyar líra nagy mesterének ez volt-e az első „toliforgatása” ? Ponícsán Imre,

\

»

HOLLANDIA

választotta 143 főtitkárává. Vajn den Iieuvel jelenleg az Egyházak Világtanaesa genfi központjában a Kommunikációs Osztály vezetője.

A Hollandiai Református \ Egyház (Hervormde Kerk) c Driebergepben ülésező, zsinata 2 június 20-án a 40 éves dr. Al- f bért van dent Heuvel lelkészt (