Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-07-09 / 28. szám
MKUmEEJSim Meg vagyunk keresztelve! íj helyen — új gyülekezetben Róma 6, 3—11 ; Egy vadonatúj lakótelep pihenőparkjában kérdezósködök valaki után. Vidéki öltözetű nénit szólítok meg. Nem. ő még nem' ismer itt senkit. Hogy érzi magát új helyén ? — barátságoskodom. A válasz is készséges: Ahogy ezek az átültetett nagy fák ... Mindenem megvan, de el lettek vágva a gyökerek ... Ekkor emlékezetembe tolul a 84-ik zsoltár egyik mondata és kimondom: A veréb is talál házat és a fecske is fészket a te oltáraidnál. óh Seregeknek Ura! Pillantásával végigmér s úgy válaszol: A fiatalok még a lakást rendezik, én pedig egyedül nem tudom megkeresni a templomot. Pedig jó lenne ... Gyökérlelenség Ez a beszélgetés éles fénybe állította: a lakóhelyükről áttelepülő emberek gyökértelensé- génél több szolgálatot tehetne a gyülekezet! Tehetne __ Ha az új lakcímet idejében megtudnák a lelkészek. Ha az át- költözők is átjelentkeznének. Ha a gyülekezet az új helyen még a gyökértelenség idején bekapcsolná közösségébe az érkezőket. Kulcsár bácsira, a hosszú fehér bajszú alföldi magyarra gondolok, akitől olyan jó érzés volt a második jelenléte után ezt hallani: Már ide is haza jövök! Egy fiatal fodrásznő vallotta be: Nem tudtam, hogy evangélikus templom, csak véletlenül találtam rá! (Ilyenek részére felhívás az előcsarnokban, és címbejelentésre füzet — könnyen megvalósítható!) De ■ a nagy többségnek nincs ilyen szerencsés véletlene. Nagy szolgálati lehetőségek maradnak így kihasználatlanul. Tévedés ne essék, nem az új járulék fizetőkre gondolok (pedig erre is szükség van), hanem a kellő időben való testvéri segítség- nyújtásra (ami nagyobb ügy). Jézus indulatával nézni feléjük, ahogy Máté 19-ben olvassuk: Könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok ... Vannak festmények, amelyek az idő folyamán elvesztik idő- ; szerűségüket. De vannak olyanok is, amelyek egy évben csak', egyszer aktuálisak, legalábbis az egyházi közfelfogás szerint. 1 Ilyennek érzem azt a Lucas Cranach képet is, amelyiken a fes- j íö a reformáció gondolatát „fogalmazza” meg. Luther a szószé- ; ken áll, s a megfeszített Krisztusra mutat. A kereszt túlsó ol- ; dalán levő gyülekezet is Jézusra néz. Ez a reformáció. Kereszt- I re mutatás, keresztre nézés, a keresztről szóló beszéd. Szemlélődés közben nem gondolunk egy lényeges tényre, ami 1 egyházunkban nem részletkérdés, hanem a keresztyén lét égé- > szét érinti, s meghatározza, hogy ott, azon a képen — igehirde- tő és igehallgatók — mindnyájan meg vannak keresztelve. Az- j után arra sem gondolunk, hogy Luther nemcsak Jézust látja, j hanem látja a gyülekezetei. És ezt nem is akárhogyan teszi, ha- j nem Jézus Krisztuson keresztül. A gyülekezet is Jézuson kérész- í tül látja Luthert. PÁL APOSTOL SEM EGYEDÜL LÁTJA AZ EMBERT, ha- j vem Jézus Krisztusban. Ezért nem önarcképet fest. Nem az í emberiség tükörképét keresi. Nem a keresztség korhoz, hanem ' Krisztushoz kötöttségéről beszel. Ezért sértő tévedés, ha valaki ( hagyománytiszteletből kereszteltet, vagy szokásból. Pál nem a j ke re sztélé si-kedv növelése mellett „agitál''. Mert akik csak szó- j kasból keresztelnek, azoknál — tapasztalat szerint — szinte j formaság a halkan kiejtett „hiszek”, a már határozottabb „akarjuk”, s a meg hangosabb „vállaljuk” a keresztelői kérdéseknél, mert ezeknél utána nem történik semmi. Felnőttek vannak jelen a keresztségnél. s hiába a kijelentés, mégsem történik semmi. Pedig olyan felnőttek ezek, akiknek közük van a gyerekhez — szülők, akik a legközelebb állók szív és vér szerint. Keresztszülők, akik vállalnak. A lényeg ott nem a gyerekre van bízva, hanem a felnőttekre, s ezeknél — sokszor — utána nem történik semmi. ITT PEDIG VÁLLALNI KELL! Sőt, tovább menve, nem csupán vállalni, hanem tudni kell, hogy kiben történik a keresztség. nem csupán az adott helyzetben, hanem a felnőtt esetében is már. „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!” Ezt tudni kell. Jézus neve pedig olyan név, amelyiktől elválaszthatatlan a halál, de elválaszthatatlan a feltámadás is. Benne nem a „szent körforgalom” fogalmazódott meg, azaz megújulás és elmúlás, s ez évenként ismétlődik, hanem nála és benne mindkettő egyszeri alkalom. Az örökkévalóságot arra a Jézusra alapozhatjuk, aki még egyszer már nem hal meg. A keresztség is igy egyszeri alkalom és az jelenti, hogy a megkeresztelt a feltámadottal kezdi az életét. Ez az új élet kezdete. Innen senki sem él önmagának! Azaz nem embersorsú emberek vagyunk, hanem Krisztus sorsúak. Nem emberi ügyeskedéseken dől el a megkeresztelt sorsa, hanem Jézusban már eldőlt. Nem könnyű igy — emberi oldalról megközelítve — az üdvösségre jutás? Vajon nem úgy értékeljük az egészet, mint a mindent megkapott gyerek, akinek nem kell harcolnia semmiért sem? Pedig mindig az a kedvesebb, amiért magunknak kell harcolnunk, dolgoznunk, amit magunknak kell kifizetnünk. GYERMEKKERESZTSÉG VAN EGYHÁZUNKBAN. Aminek gyakorlata helyes, amit a jövőben is így fogunk gyakorolni. Így a keresztség nem választ jelent a hitre, hanem majd a hit válaszol Istennek. És, hogy ez könnyű-e, próbálja meg mindenki. Ne csak válaszoljon a keresztelési kérdésekre, hanem cselekedjék aszerint. Ez az új élet. Pontosabban, nem valami ellen élni, hanem valakiben, azaz Jézus Krisztusban. A bűnt a keresztség nem szünteti meg. A bún megvan, A bűn érezhető, tapasztalható tény, csábító valóság. Mégis, nem reménytelen a győzelem felette, mert Jézus már legyőzte. MEG VAGYUNK KERESZTELVE. Ez a tény „betagosítást” jelent Krisztus halálába és feltámadásába, aki a bűnnek halott, de élő az Istennek. Legyen minden megkeresztelt ilyen: halott a bűnnek, de élő az Istennek! Káposzta Lajos Pedig hát a rátalálással és a gyülekezetbe kapcsolással nincs minden gond elvetve. A lelkipászlori látogatást gyakran még fokozni kell. Egyik városszéli gyülekezetünkben gondot okoz a faluról felköltöző és csak később bekapcsolódó hívek másféle gondolkodása. Egyesek a hagyományos szokásokat és nyelvhasználatot kérik számon, másoknak az új énekrész énekei idegenek. Vannak olyanok, akiknek a hitoktatásra elégtelen jelentkezés, vagy a társadalmi diakónia nem tetszik. Egyáltalán: számukra semmi sem olyan szép és jó az új gyülekezetben, mint volt „otthon”. Kénytelen vagyok azt kérdezni magamban: Hát ilyen elmaradt gyülekezetek is létezhetnek még hazánkban? Vagy inkább a hívek hagytak ki néhány évet a gyülekezetben ne- velödésböl... Ezen keresztül érzékelem a gyülekezeti nevelés komoly hatásait, amivel csakugyan segítjük híveinket a való életbe történő bekapcsolódásra. Segílscg idejében Hittestvéri megértéssel és lelkipásztori felelősséggel fogjuk fel hát az ilyen gondok jelentkezését! Mit tehetünk mást e testvérek érdekében (hogy reménytelenül le ne maradjanak), minthogy gyakoribb látogatás és elmélyült beszélgetések révén érleljük egyházi tudatukat, hasznosan gyarapítjuk ismereteiket?! Több felelősségvállalást, több lehetőséget, megbízatást kell nekik felkínálni. A gyülekezet szolgáló arculatának kialakítása először szűkebb, de mind bővülő körben nyújt módot ez új testvérek bekapcsolására, s ezen keresztül nekik segítséget. Meglepő, hogy a diakóniai munka iránt mennyire érdeklődők. segítő hajlandóságuk milyen készséges. Ha feladatot vállalnak, az már bekapcsolja őket, s amiért áldozatot hoznak, közelebb kerül a szívhez is. Az is segítséget jelent, ha valamelyik alkalmasnak látott családot tudjuk tapintatosan közel hozni, társítani az újonnan érkezettekhez. Tartalmas, segítő emberi kapcsolatok alakultak már így ki. Mária néni is így került a gyülekezet tevékeny tagjai közé. Férjének váratlan elvesztése után az öt kereső testvérek, a gyülekezeti alkalmak és kisebb megbízatások adtak tartalmat, a bib- liaörások pedig közösséget hirtelen kifosztott életenek. Maga vallotta így később: Ha a gyűlekezet nem lett volna közelében — ő talán végzett válna magával! Most lelkészkonferenciak folynak diakóniai teológiánk továbbfejlesztéséről. íme gyakorlatunkat is tovább kell és lehet fejleszteni az életben jelentkező új szükségletek irányában. Virágh Gyula Ballagás? Emlékszel az év végi ballagásra? Énekszóval, virággal a kezükben, könnyes szemmel és mégis vidám szívvel — így ballagtak lassan, ünnepélyesen végig a folyósokon az iskolától búcsúzó, ballagó „vén diákok”. Szép volt. Kívánom, hogy a te ballagásod is szép, felejthetetlen emléked legyen majd. Az élet azonban nem ballagás. Amikor Izrael népet Isten az ígéret földje felé vitte, az inkább erőltetett menet volt, A hit útján nem lehet ballagni, hanem küzdve, Istenben bízva járni kelik Előfizetőink figyelmébe Értesítjük kedves Előfizetőinket hogy lapunk mostani számában csekkbefizetési lapot helyeztünk cl azok számára, akik az előfizetési díjukat rendezni szeretnék. Azok, akik előfizetési dijukat már rendezték, ne vegyek zaklatásnak a csekkbefizetési lap küldését, s tegyék cl azt akkorra, amikor számukra is esedékessé válik újabb befizetés. Azokat pedig, akik meg nem rendezték az előfizetési dijat, szeretettel kérjük, szíveskedjenek az előfizetési díjat befizetni. Az előfizetési díj egry hónapra 7,50 Ft, negyed évre 22,50 Ft, fél évre 45,— Ft, egész évre 90,— Ft. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Mózes halála «tán Izrael népének is tovább kellett mennie. Józsué, Mózes utóda, végigment a táboron. Szemlét tartott. Rengeteg sátor, soksok ember, de közöttük apró gyermekek és erőtelen öregek is. Hogy jutok ezekkel tovább — sóhajtott Józsué. A Jordán folyón szerencsésen átkeltek. Ezzel Kánaán földjére jutottak. De most kezdődött az igazi nehézség. Szó se lehetett ballagásról. Az ígéret földjét ellenséges népek szállták meg. Csak küzdelemmel vehették birtokba. A Jordán folyó túlsó partján mindjárt megtorpantak, mert hatalmas kőfallal kerített, erős város állta útjukat: Jerikó. Isten azonban így szólt Józsuához: Légy bátor és erős. Ne félj és ne rettegj. Józsué bízott Istenben. Jerikó megadta magát. Nem tartóz- tathatta fel azokat, akik Isten útján jártak. De nem karddal és fegyverre] győztek. Váratlan dolog történt. Senki se számított rá. Jerikó falai maguktól omlottak le. A tudósok, akik ásatásokat végeztek azon a vidéken, azt gyanítják, hogy földrengés következtében. Isten parancsára Józsué meghagyta, hogy naponta járják körül a várost. A hetedik napon hétszer járták körül. Magukkal vitték a szövetség ládáját és benne a Tíz Parancsolat két kőtábláját A papok megfújták a kürtöket, mintha valami király érkezését várták volna. A nép nvalgott. Nem a papok, nem a kürtök, nem a nép éneke győzött, hanem aki előttük járt láthatatlanul. Az Űr tette szabaddá útjukat Ady Endre mondja egyik versében: „Ha néha, néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem. Kivonta kardját, megelőzött.” Kánaánban szétszóródott Izrael tizenkét törzsből álló népe. A földet nem tudták teljesen birtokukba venni. Harcias, bálványimádó népek között szóródtak szét. Otthon is voltak, meg nem is. Szórványban éltek. Egymástól távoL Mi lesz velük? Felszívódnak a népek tengerében? Átveszik azok vallását és bálványaikat? Sokáig tartott míg a szétszórtan élő törzsek letelepedtek. Belefáradt Józsué. Meg is öregedett Jól látta: csak akkor marad meg Izrael népe, ha Urának szolgál, aki megszabadította az egyiptomiak rabszolgaságából. Halála előtt ezért ország- gyűlést hívott össze Sikerűben. Világosan megmondta: Dönt- sétek el, kinek akartok szolgálni. Istennek vagy azoknak az idegen isteneknek, bálványoknak, amelyeket a kánaa- ni népek imádnak. De mindjárt hozzátette: En és az én házam népe az Urnák szolgálunk. A népnek tetszett a nyíl t beszéd, azt mondták: Mi is így teszünk! Egy érdekes dologra szeretném most felhívni figyelmed. Józsué neve magyarul azt jelenti: Isten megszabadít. Jézus neve is ezt jelenti. Nagyon valószínű, hogy Jézust odahaza és szülőföldjén, a saját nyelvükön Józsuának hívták. Csak görög nyelven mondták ki így nevét: Jézus. Ennél fontosabb, hogy Jézus az ő népét, egyházát már kétezer éve vezeti sok-sok nehézségen és akadályon át a cél felé, Isten országa felé. Az ő útján nem lehet ballagni. Járni kell. Biztos úton vezeti népét ma is. Mindnyájunkat A gyermekeket is. Téged is. Nyolc riport a fővárosi evangélikusságról Budapesti feladatok közül senki el ne vesszen, de áldja meg a fővárosi papokat és híveket is, hogy ne csak a Világvárosban élünk Igen, Budapest az ország egyetlen világvárosa. Szép rang ez, de sok veszélyt nejt magában. Sokat építkezünk, mégis van lakásínség. Folyamatosan épül a Metró, mégsem kielégítő a közlekedés. Jó környezetvédelmi törvényeink vannak, mégis szennyeződik a bioszféra. Büszkék vagyunk ipari, kulturális és egészség- ügyi alkotásainkra, biztosak vagyunk a szebb és jobb jövőben. mégis sokan menekülnek alkoholmámorba, cinikus közönybe, nihilizmusba. Fejlődik a közösségi tudat és erkölcs, mégis vannak közvagyont károsító felelőtlenek és embertársukat károsító erőszakosak. Mindebből két feladat adódik számunkra, akik evangélikus keresztyénként élünk a mi világvárosunkban. Az egyik az, hogy minden erőnkkel segítenünk kell azoknak, akik terveznek, szerveznek, építenek gazdasági, kulturális vagy morális területen. A másik pedig az, hogy a magunk „mikro- környezetében” olyan légkört kell kialakítanunk, melyben elpusztulnák a világvárosi életet megfertőzni akaró démoni csírák. Fővárosban élünk Budapesten alakult ki egyházunk diakónia-teölógiája. Hogy ez mit jelent a gyakorlati életben, mit jelent a konkrét élethelyzetekben, azt nekünk kellene megmutatnunk: budapesti evangélikusoknak! Budapest nemcsak hazánk, hanem evangélikus egyházunk „fővárosa” is. Itt tartották 1791-ben az első egyetemes zsinatot, amelyen lelkészek és világiak küszködtek egymással egyházigazgatasi jogaik biztosításáért. Itt tartottuk 1966-ban azt az országos zsinatot, amelyen lelkészek és világiak együtt küzdöttek azért, hogy egyhazunk igazi egyház, azaz szolgáló egyház lehessen. Budapesten vannak Országos Egyhazunk központi irodái. Itt székel mindkét püspökünk, sőt mindkettő budapesti lelkész is, az egyik a Deák-téren. a másik a Várban. Itt működik Teológiai Akadémiánk, vele együtt a Teológus Otthon. Budapest a székhelye a Sajtóosztálynak, a Nyugdíj- intézetnek, a Gyülekezeti Segélynek, a Diakóniai Osztálynak. Itt tartjuk az egyházkerületi és az országos közgyűléseket. Igen Budapest kétségtelenül fővárosa egyházi életünknek is. Ámde mindezek a szervek és intézmények ingatag alapon állnának és légüres térben morognának, ha nem lenne szilárd alapjuk 25 fővárosi gyülekezetben, s nem venné körül őket ezeknek a fővárosi gvülekezetetoek éltető, friss gyen, ha ezt a budapesti gyülekezetek életével nem tudnánk igazolni. A budapesti evangélikusok hivő élete és hűséges egyházszeretete tehát országos egyházi érdek. Isten áldja meg a kis vidéki gjülékezeteket és szórványokat is, hogy tagjaik Deák-tér legyen az „ország temploma”, hanem minden budapesti templom —, s ne csak Budavár legyen „begyen épített város”, hanem minden budapesti gyülekezet. Mi tisztában vagyunk egy Békéscsaba, Nyíregyháza, Győr vagy Sopron kiemeffltedő egyházi szolgálatával és szerepével, de azt mindnyájunknak be kell látnunk, hogy a budapesti evangélikusság élete mindnyájunk közös érdeke. Talán kirí ebből a riport-sorozatból égj’ nagy kérésünk, mégis ide iktatom. Kérjük a vidéki lelkészeket, mondják meg a fővárosba költöző híveknek, a Budapesten dolgozó s havonként hazalátogató híveiknek, hogy itt is vannak templomok és testvérszívű lelkipásztorok. Miért legyen Budapest „malom”, melyben felőrlődik a hit es egyházszeretet?! Lehet uj lelki otthon is! Erőközpontban étünk Jó vagy nem jó az, hogy minden ötödik honfitársunk fővárosi lakos? Ne kérdezzük., ez a tény. Az kétségtelenül jó, hogy ipari, kulturális és társadalmi szempontból egyaránt törekszünk a decentralizációra, de egyelőre az a helyzet, hogy Budapest „az” erőközpont, a szocializmus építésének társadalmi, ideológiai és morális centruma. Ami Budapesten történik, legyen jó vagy rossz, legyen építő vagy romboló, hatással van az egész országra, sőt példa és model: lehet határainkon túl is. Ebből adódik a budapesti evangélikusok harmadik feladata. Hazank és talán az egész világ számára példává es modellé kell lennünk, s nem kisebb valóságot kell dokumentálnunk, mint azt, hogy keresztyén ember és keresztyén közösség hivő emberként és igazi gyülekezetként élhet a szocializmus rendjében, részt vehet annak építésében, felvállalhatja családjának, népének és az egész emberiségnek a gondját. Nem annak ellenére, hogy evangélikus keresztyén, hanem éppen azért, mert evangélikus keresztyén. Igent mondunk a szocializmusra. Nos, ennek az „igen’’-nek talán eppen Budapesten kel! a leghangosabban és legtisztábban zengenie, mert mi budapestiek tudjuk leginkább, hogy ez a mi igenünk csak visszhangja Isten igenjének, melyet ő mondott ki irgalmas és megtartó szeretettel nagy viharok idején Budapestre, Budapest népére, Budapest evangélikussá gára. Zárszó A szomorú keltő így váBott: „Én népem, múltba vagy jövőbe nézz, — Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz.” Ez a szerény riportsorozat ennek az ellenkezőjét akarta megmutatni. Múltunkban van erő. szépség, öröm is. jövőnk- ben pedig remény van! Or Kékén András 4 Az Or szagház levegője. Semmi okunk és jogunk nem lenne arra, hogy Budapest egyházi centrum le-
