Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-01-16 / 3. szám

Püspöklátogatás Csurgón Kégí adósságot törlesztendő kell beszámolnom arról az örömről és hálaadásról, mely a csurgói gyülekezet szívét el­töltött« azon a verőfényes őszi vasárnapon, amikor ta­lálkozhatott püspökével és együtt adhattak hálát Isten­nek mindazért a, jóért és ke­gyelemért, amiben részük le­hetett az elmúlt években és napokban. Hazánk majd minden terü­letének megvan a maga sajá­tossága és nevezetessége. So­mogy megyét is sokszor úgy emlegetik, mint egy „külön or­szágot”, Somogyországot. Ezt a megkülönböztetést azonban csak az érti meg, aki hosz- szabb vagy rövidebb időt töl­tött már Somogybán vagy esetleg valami különleges szál is köti hozzá. Aki itt nevelke­dett vagy hosszabb időt töl­tött, nemcsak beszédében vi­szi magával „Somogyot”, ha­nem mentalitásában is olyan marad, mint ott a többség, nyíltszívű, nyílt tekintetű, de sokszor hirtelen, de minden esetben jóindulatú. Ha mind­ehhez hozzávesszük a dim- bes-dombos somogyi tájat, mely a maga nemében is egyedülálló, akkor valóban igaz, hogy egy külön világ Somogy. Ebbe a világba vezetett utunk 1971 novemberében, hogy D. Káldy Zoltán püspök eleget tegyen a csurgói gyü­lekezet meghívásának és első ízben tegyen látogatást — mint püspök — a gyülekezet­ben. Különleges apropója nem volt a látogatásnak, de mégis úgy érzem, hogy egy különö­sen szép és maradandó vasár­napja lett ez a gyülekezet­nek. Az istentiszteleten — mely­nek bevezető oltári szolgála­tát Dubovay Géza esperes vé­gezte — D. Káldy Zoltán a Tesszalonikai levél alapján hirdette Isten igéjét. Igehir­detésének elején azt a kér­dést tette föl, hogy „mi volt a legjellemzőbb Jézusra? Jé­zusra az -bolt a legjellemzőbb, hogy irgalmas volt! Ezt az ir­galmat pedig úgy gyakorolta, hogy mindig, mindenütt, min­den időben másokért élt! Ó mindig azt a kérdést tette föl, hogy mit kell tennem és szól­nom a másikért, a másik örö­^Az úton menni kellT Visszapillantás Az úton járva sokszor van szükség arra, hogy megáll­junk egy pillanatra, s vissza­pillantsunk a megtett útra. Ez nemcsak azért hasznos, hogy számba vegyük a megtett utat, hanem azért is, hogy tá­jékozódjunk, jó irányba, a cél felé haladunk-e. Egyházunk életében ilyen alkalmak a közgyűlések, ami­kor püspökeink beszámolnak egyházunk életének egy idő­szakáról, s ezt az útszakaszt belehelyezik a nagy egészbe. Az elmúlt év végén megtar­tott közgyűlések püspöki je­lentéseiből azért most emel­jük ki ezt a visszapillantást: hogyan kereste, találta meg és hogyan járt eddig egyhá­zunk á szolgálat útján. Áe útkeresésben egyházunk múltjában igen sok. eligazító fáklyát találhatunk. S itt el­sősorban nem a „nagyokra”, a Bocskainkra, a Bethlenekre, a Rákócziakra és a Kossuthok- ra gondolunk, akiknek neve nemcsak egyházunk népe, ha­nem egész magyar népünk előtt tisztelt és megbecsült, hanem a sokszor névtelen fa­lusi papokra, iskolamesterek­re, gyülekezeti felügyelőkre és gyülekezeti tagokra, akik a történelmi sorsfordulók alkal­mával megszámlálhatatlan sok ' áldozatot tudtak hozni nem­csak a vallásszabadságért, ha­nem nemzeti függetlenségün­kért és népünk — s itt első­sorban az alsóbb néposztá- lyofcra, a városi polgárságra és a jobbágyságra gondolunk — szabadságáért,' előbbreha- ladásáért. Persze volf időszak, amikor ezek a fáklyák, mintha ritkábban világítottak volna — gondoljunk csak a kiegye­zés utáni és a két világhábo­rú közötti időszakra — de ek­kor is voltak elég sokan egy­házunkban, akik a közvéle­mény nyomása ellenére is mertek egyoldalúan pártosak lenni, s a tőke és a munkás­ság, majd a fasizmus és ha­ladó erők egyre élesedő har­cában is meglátták, hogy egy­házunknak hol van az igazi helye. Nemcsak népünk, hanem egyházunk életében is döntő fordulatot hozott a felszaba­dulás. Ekkor vált valóra a ré­gi vágy, hogy népünk maga vehette kezébe sorsa irányítá­sát, s ez természetesen egy se­reg társadalmi és szociális forradalmi változást vont ma­ga után. S ezek a forradalmi változások alapjában véye jó­tékonyan határozták meg evangélikus egyházunk teoló­giai, etikai és egyházpolitikai magatartását. Persze, az út megtalálása nem ment egé­szen simán. A kezdeti zűrza­var és tanácstalanság idősza­kában, voltak egyházunkban elég sokan — különösen az örökségképpen ránk maradt egyházi vezetőségben — akik a szocializmus és népünk ér­deke ellen próbálták felsora­koztatni egyházunk népét, de 1948-ban a magyar állam és társadalom döntés elé állítot­ta egyházunkat. S a helyes döntés megharcolásánál kezd­tek vezető szerephez jutni egyházunkban azok az erők, akik a történelmi haladó ha­gyományok nyomán megérez­ték, hogy egyházunknak hol van az igazi helye. Így szüle­tett meg a magyar állam és egyházunk között az Egyez­mény, amely az állam és egy­ház viszonyának, egyházunk szolgálatának ma is keretéül szolgál. Ez a döntés helyes döntés volt, még akkor is, ha az egy­házi résztvevők közül egye­sek csak „fél szívvel”, vagy „szív nélkül” vállalták azt, amit a társadalmi haladás ak­kor megkívánt tőlük. Hogy az Egyezmény megkötése első­sorban nem személyek dönté­sén múlott, hanem a társadal­mi fejlődésnek eredménye volt, arra legjobb példa, hogy sem az Egyezményt, sem az államunkkal kialakított he­lyes viszonyt nem tudta fel­borítani — legfeljebb csak át­menetileg megzavarni — az 1956-os ellenforradalom. íAz 1948-as Egyezménnyel ugyan sínre került egyházunk útja, de ezt az utat csak ké­sőbb tudatosítottuk és fogai-, máztuk meg a magunk egy- házias módján, tehát teoló­giailag. E teológiai munka el­végzésére az ötvenes évek har­ci helyzetében nem volt meg­felelő a légkör. Persze akkor is volt sok jó teológiai meg­látásunk, elsősorban a béke­harccal és a társadalmi fele­lősségvállalással kapcsolatban, de egész teológiánkat nem fogta át az egyértelmű, sajá­tosan reánk evangélikusokra illő tánító rendszer. Erre a tudatosan végiggon­dolt, nemcsak az események által „sodortatott” egyházias teológiai állásfoglalásra D. Káldy Zoltán püspöki szék­foglaló beszédében, majd dok­tori disszertációjában került először sor. Természetes, hogy e teológia kialakításában se­gítettek a többi egyházi veze­tők, teológiai professzorok, sőt szinte valamennyi lelkészünk, akik együtt dolgoztak ezért, hogy ne csak „ösztönösen reagálva”, hanem tudatosan képviseljük a szocialista tár­sadalomban egyedül helyes és járható egyházi utat: a dia- kóniai teológia, vagyis a szol­gálat teológiájának útját. E diakóniai teológia részletes ki­dolgozására a hatvanas évek­ben került sor, amit summáz­va megtalálhatunk az eviáni tanulmányi dokumentumban és a múlt év végi közgyűlé­sek három püspöki jelentésé ben. Egyházunk . útjának teoló­giai alapjai tehát részletesen ki vannak dolgozva. Egyhá­zunk most azt a feladatot vég­zi, hogy ezeket a teológiai el­vi megállapításokat apró­pénzre váltsa, vagyis megta lálja társadalmunkban és né pünk életében azokat a kőnk rét területeket, ahol megvaló­síthatja ezt a diakóniai teoló­giát, hogy ne csali a diakó- niai teológia egyháza, hanem a diakónia egyháza, vagyis szolgáló egyház legyen. Dr. Selmeczi János méért, a másik boldogságáért, a másik békességéért. Ez a jellemző rá.” Mi tehát az egy­ház feladata ma, tette fel a kérdést a püspök: „Az egyház azért van az öt, vagy ha úgy tetszik a hat világrészben, hogy hordozója, megjelenítő­je, reprezentálja legyen an­nak a Krisztusnak, akinek a jő jellemzője az volt, hogy a léte másokért való lét volt — Az egyház az, amelyen ke­resztül megjelenik ma a Krisztus a világban. És ha az egyház nem tud másokért lenni, ha a léte nem másokért való lét, akkor egyszerűen nem tud Krisztus jelen lenni a világban ... Egy gyülekezet, közelebbről a csurgói gyüle­kezet az a hely, amelyeken keresztül Krisztus meg akar jelenni ebben a világban má­sokért, mások boldogításáért, mások békességéért, mások üdvösségéért, mások kenye­réért, mások reménységéért; mások életéért. Csak addig egyház az egyház, ameddig másokat akar megmenteni, amíg másokért él!” A továb­biakban arról szólt az ige­hirdetés, hogy gyakorlatban mit jelent ez az igazi krisz­tusi élet itt és most, Csurgón és a Magyarországi Evangé­likus Egyházban. A befejező oltári szolgálat keretében iktatta be tisztébe Dubovay Géza esperes a gyü­lekezet újonnan megválasz­tott felügyelőjét, aki azért vállalta ezt a szolgálatot, hogy segítse a lelkészt abban, hogy a gyülekezet valóban a Krisztus megjelenítője lehes­sen és legyen itt és most. Az istentisztelethez itt is közgyűlés csatlakozott, me­lyen először a gyülekezet lel­késze, Szekeres Elemér kö­szöntötte a püspököt és szá­molt be a gyülekezet életéről és szolgálatáról, majd a gyü­lekezet beiktatott új felügye­lője köszönte meg a gyüleke­zet bizalmát és hitet tett amellett, hogy Krisztusnak olyan követője szeretne lenni új tisztségében is, amit az igehirdetésben hallott. Ezt kö­vetően ■ a környező gyülekeze­tek lelkészei adták át maguk és gyülekezetük köszöntését. A közgyűlésen ezután D. Káldy Zoltán püspök tartott előadást egyházunk életéről és szolgálatáról külföldi és belföldi vonatkozásban. Az előadás is jó alkalom volt ar­ra, hogy világos legyen a gyü­lekezet előtt, hogy mit jelent ma valójában egyháznak len­ni és milyen széles körű szol­gálatot végez egyházunk azért, hogy Krisztus hordozó­ja, irgalmának megjelenítője lehessen a világban. A megtérített fehér asztal, melyhez leültette a gyüleke­zet vendégeit, fényes bizonyí­téka volt a somogyi ember szeretetének és ragaszkodásá­nak, és jó alkalom arra, hogy nyílt és őszinte beszélgetés helye lehessen. Ez a beszélgetés a jelenle­vő lelkészekkel még külön is folytatódott azzal a céllal, hogy még jobban, még erő­sebb hittel végezhessék szol­gálatukat a somogyi lelké­szek. Ütban hazafelé megtekin tettük az átalakított iharos- berényi parókiát, amelyet a gyülekezet az ősz folyamán fejezett be. Sorhogyban sok szeretetet kaptunk. Adja Isten, hogy ez a szeretet jellemezze a csur­gói gyülekezet szolgálatát is, hogy valóban Krisztus ir­galmának hordozója és meg jelenítője legyen. Ifj. Kendeh György Martin Niemüller nyolcvan éves Korunk egyik legtöbbet vi­tatott egyházi vezetője, Mar­tin Niemöller január 14-én töltötte be 80. életévét. Egy ausztrál püspök szerint Lu­ther Márton, óta az egyháztör­ténet legnagyobb alakja. Ugyanakkor sokan ádáz gyű­lölettel fordultak és fordul­nak feléje és gyalázkodó ira­tok jelentek meg róla. Regényes élettörténet Mennyi mindent rejt . magá­ban nyolcvan éve! Westfáliai lelkészcsaládból indult, az el­ső világháborúban tengerész­tisztként tengeralattjárón szol­gált, sok kitüntetést szerzett. A háború után teológiát ta­nult, Münsterben és Berlin­ben lett lelkész. Közben megindult az egy­házi harc Hitler uralomra ju­tása után az egyházban je­lentkező nácik, az ún. német keresztyének ellen. Ebben a harcban Niemöller a Hitvalló Egyház egyik vezetője. 1937- től kezdve Hitler „személyes” foglyaként Sachsenhausen és Dachau koncentrációs táborá­ba került és csodával határos módon menekült meg a ki­végzéstől. Niemöller jelentős szerepet vállalt a háború után a német egyházi és politikai helyzet alakításában. A német egyhá­zak Külügyi Hivatala vezető­jeként, mint a német protes­tantizmus hitelt érdemlő kép­viselője kereste föl a világ sok országát, ✓hogy helyreállítsa a hitlerizmus idején megszakadt ökumenikus kapcsolatokat. 1950-ben egyházi elnökké (püspökké) választják a hes- sen-nassaui tartományi egy­házban. Társelnöke lett az Egyházak Világtanácsának, tagja a Német Béketanácsnak és a Béke-világtanácsnak, megkapta a Lenin-békedíjat. Koránk prófétája Az ökumenikus mozgalom egyik vezetője így jellemezte: nemzetközi egyházi konferen­ciákon minden felszólalásra jelentkezőről többé-kevésbé már előre sejteni lehet, mit fog mondani, Niemöllerről azonban soha. ö mindig vá­ratlanul említ meg dolgokat és fején találja a szöget, mint a próféták. A háború vérzivatarában a hitlerizmus elleni harc ideg­tépő feszültségében és a kon centrációs táborok poklában izzott azzá, akivé lett. Isten hűséges szolgájaként mert ellene mondani Hitlernek és Adanauernék. A bűnbocsánat erejében bízva hívta föl egy­házát és népét bűnbánatra. A keresztyén felelős szeretet tü­ze sütött át szavain, amikor szembeszállt Németország új- rafelfegyverzésével, a hideg háborúval, az antikommuniz- mus bűvöletébe került nyu­gati keresztyén gondolkodás­sal. Következetes hűséggel fá­radozott egyházi és közéleti tisztségeiben az egyházak és népek közelebb kerülésén, így például elsőként utazott 1951 ben egyházi vezetőként Moszkvába, az Orosz Ortodox Egyház meglátogatására A rákövetkező évben tett indiai útja hatására ismerte föl a vi­lágméretekben jelentkező faji kérdés fontosságát. Nyolcvanéves élete eredmi nyeit nem magas tisztségei i kitüntetései jelzik, nem is i a tény, hogy 1949-ben állan elnöknek jelölték, hanem a hogy tudjuk, Isten akara mára vonatkozó jobb megé: tésében, mai ökumenikus ka] esolataink eredményeiben, békéért folytatott világmérel harc sikereiben ott van éle és munkája és személyes pé dáját ezrek követik. Evangélikus egyházunk ne­vében és lapunk nevében sze­retettel köszöntjük Martin Niemöllert 80. születésnapján és Isten áldását kérjük éle­tére. • Ifj. Harmati Béla JOBBOLDALI TÜNTETŐK A szélsőjobboldali angol Angol Nemzeti Front tagjai London-Blackheath egyik templomában megzavarták Paul Oestreicher lelkész pré­dikációját, közbekiáltásokkal és feliratos táblákon követelték Európáért s Elengedték egymás kezét 1918. november 9-e nem ismétlődött meg. Németország ad­dig harcolt, amíg tudott. Nem addig, hanem, amíg Hitler akar- th. S ezáltal megsemmisülése teljessé vált. Aligha adódott drámaibb kép a történelem során, mint egy jobb sorsra mél­tó nép katasztrófáját ilyen totális méretekben látni. De mit mondjunk? Ha egy nagy ház összeomlik, sok kicsit maga alá temet. A második világháború Németországa maga elá te­mette egész Európát.. NÉMETORSZÁG SZÁMLÁJÁN 1945-re két világháború ki­robbantásának bűne, s az a mérhetetlen pusztulás volt, amely Európa fejlődését, jólétét hosszú évtizedekre visszavetette. A gyökerek mélyen a német militarizmusban, imperializmusban ágyazódtak. E tekintetben nem volt különbség Vilmos csá­szár és Hitler Németországa között. Az utóbbi csak azzal volt kegyetlertebb, hogy párosult a sötétség és gonoszság ideoló­giájával, a fasizmussal. A két háború kemény leckét adott Európa népeinek. Ezért valahányszor a „nagy német álmok­ból” valami megvalósult, Európa népeiben nőtt a félelem és az aggodalom. Utoljára is a német világuralom ellen össze­fogott szinte az egész világ. A szövetségi rendszer pilléreit a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia képezték, de fel­sorakoztak a német imperializmus ellen Európa valamennyi népei. (Népei! Mert a kormányok közül sokan hódoltak be.) Nagyon rövid ideig tartott a második világháború utáni szakasz. Már 1948-ban vége szakadt. A háború alatti nagy koalíció darabokra tört, új konfliktusok, új frontok születtek s a félelem újra*, beárnyékolta Európa egét. Pillanatnyilag ugyan nem volt fegyverropogás, bombarobbanás, csak „hideg­háború”, de sokan jelentették ki abban az időben, hogy ez rosszabb, mint a „meleg háború”. VANNAK PILLANATOK A NÉPEK TÖRTÉNETÉBEN, amikor különböző okok összejátszása veszedelmes helyzetet idéz elő. Ilyen volt a bizalomnak az a válsága, amely ki- békíthetetlennek látszott, s amely a szakadék szélére sodorta kontinensünket. A hidegháború mélyén a nemzetközi mére­tekre dagadt bizalmatlanság lappangott. Nehéz visszaadni a bizalom megrendülésének okait. Személyek, események, fe­lelős, vagy felelőtlen kijelentések napvilágra hozták, s mi azon vettük észre magunkat, hogy Európán keresztül húzódott egy vonal — „vasfüggöny” — (Churchill-től származik a megfogalmazás), amely azután nemcsak Európát, de a világot is ketté választotta. Churchill írta memoárjában, amikor az atombomba „sikere* alkalmazásáról” elmélkedett: „ezek után már nincs szüksé­günk az oroszokra”. Egy valamivel korábban kelt és Truman- hoz intézett táviratából pedig e sorokat idézzük: „Mi tör­ténjék azonban az oroszokkal? Én sokat fáradoztam az orosz barátságért, de a jaltai megállapodáskor tanúsított hamis ma­gatartásuk és kommunista taktikájuk nyugtalanít engem, s valószínűleg önt is... Egy vasfüggöny ereszkedett közénk és nem tudjuk, mi történik mögötte.” VÉG NÉLKÜL TUDNÁM IDÉZNI a Mzátmatlarsd# hang­jait pusztán Churchilltől, aki a háború alatt és Közvetlenül utána nagy befolyással rendelkezett. Az bizonyos és ma már történelmi tény, hogy ezzel a hangvétellel elindított egy olyan folyamatot, amelynek beláthatalan következményei lettek. Ki szelet vet, vihart arat. A vihar azután nemsokára kitört. Egyelőre azonban Potsdamban, a Cecilien Hof-ban a „nagy trio”, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia látszatra a legteljesebb egyetértésben együtt volt és olyan határozatok születtek, amelyek alapján mind a német kérdést, mind pe­dig Európa jövőjét és biztonságát meg lehetett volna terem­teni. Az bizonyosnak látszott, hogy a német kérdés egybeesik Európa biztonságának kérdésével s ezért Potsdamban is dön­tő helyet foglalt el. A megszállt Németországban ekkor. kellett elindítani a de­mokratikus fejlődést, a fasiszta intézmények felszámolását, a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonását, a há­borús termelésre alkalmas nagyüzemek leépítését, stb. Mind­ez a megszálló hatalmakra várt. Abban állapodtak meg, hogy egységes német politikát folytatnak, és noha négy megszállá­si zóna volt, gazdaságilag is egységesen kezelik. Ha volt is olyan hang, mert höven volt, mint Churchillé, Potsdam mégis egységes Németországot, egységes Berlint képzelt el és a szö­vetséges együttműködés elvét szögezte le. Ezért osztották négy részre Berlint, ezért hívták életre a Szövetséges Ellen­őrző Tanácsot, ennek jegyében indították el a demokratikus fejlesztést. A potsdami egyezmény az az utolsó közös okmány, amely a német, kérdésben egységes alapelveket tükröz. A KÖZÖS ES EGYSÉGES ELV azonban gyorsan felborult. Golo Mann német történész ezt írja: „A bizalmatlanság gyor­san megszületett. Alighogy a gonosz ellenség halott lett, Orosz­ország és Amerika egymással szembefordult. A világ és Né­metország szerencsétlenségére, mert éppen Németország kö­zepén húzódik a két világ választóvonala... De egyúttal Né­metország szerencséjére is. Mert az ellenfelek nem fogják többé a német szellemi és anyagi energiákat egyoldalúan a másikkal szemben felhasználni.” A kihívás, potsdami egyezmény megszegése a nyugati ha­talmak részéről történt. A Churchill-féle aknamunkák ered­ményeképpen, a bomba már 1947. január 1-én robbant A brit és amerikai megszállási övezetet Bizonia néven egyesí­tették. Ez nyilvánvalóan egyezményellenesen történt. A gaz- gasági egység hajója pedig 1948. június 18-án kapta az első léket, amikor a nyugati zónákban külön márkát vezettek be. Gyakorlatilag ekkor már kettéválasztották Németországot. A szövetségesek elengedték egymás kezét, s ez időtől súlyai napok elé nézett Európa. Qr nédey Pál Isten akarata A keresztyén ember keresi Isten akaratát és szeretné életé­ben azt követni. Ez azonban gyakran nehézségekbe ütközik, mivel a mindennapi élet forgatagában Isten akarata, távo­linak és elérhetetlennek látszik, emberi akaratra, döntések­re viszont naponta szükség van. Isten akaratát elfedheti előlünk a testi szenvedés. Mind­nyájan éreztük már, hogy ilyenkor kapkodókká és idegesekké válunk, lázongó gondolataink sokszor Isten létét is kédésessó teszik. Bizony, nehéz megértenünk ezt: „akit szeret az Ür, megfenyíti, megostoroz pedig mendenkit, akit fiává fogad... el ne csöggedj, ha dorgál téged!” (Zsid. 12, 6-—5) Pedig Isten szeretetének mélységeit, nagyságát csak az ismeri, aki szá­mára ködökön keresztül is eljutott az ő napfénye! Elfedhetik előlünk Isten akaratát saját kívánságaink is, vagy éppen az az elégedetlenség, hogy e kívánságokat nem elégíthetjük ki kellő mértékben. Végül vigyáznunk kell arrra is, hogy az öröm és siker el ne fedje előlünk Isten jó akaratát. Az örvendező ember gyak­ran túlzottan magabiztossá válik, sikerét önmagának tulaj­donítja és így kíván újabb sikereket elérni. Isten akarata is a mi igaz örömünket munkálja, de óv minden önteltségtől. A kánai menyegző örvendező népének is meg kellett tanulnia elcsodálkozva és alázatos szívvel elfogadni Isten ajándékát. Ez az ajándék Jézus Krisztusban bontakozott ki az ember számára, ö Isten jó akaratának teljessége. Figyeljünk őreá, hogy Isten akarata életünkben gyümölcsterméssé, becsületes munkává, jó szolgálattá, élő hitté és reménységgé váljék. Szirmai Zoltán t » I „Blackheth vörös lelkésze” el­távolítását az egyházból. A tüntetésre az adott okot, hogy Oestreicher lelkész röviddel előtte egy színes családnak nyújtott segítséget a rendőr­ség ellenében, (epd)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom