Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-31 / 5. szám

„Kisebbségben és igazságban“ Szalatnai Rezső könyve A beteljesedett szó „Ma teljesedett be ez az írás... És a zsina­gógában mindnyájan haraggal teltek meg ...” (Lk 4, 16—30) Kedves, meleg ismerős »arcok néztek fá. Názáreti 30 évet töl­tött e faluban. Az istentisztelet nagyon szépen, lelkesen indult: zsoltár­éneklés, imádság, hitvallás. Ezután Mózesnek vagy a prófé­táknak tekercseiből következett felolvasás; erre az igeolvasás­ra minden felnőttnek joga volt jelentkezni. A mostani alka­lomnak az a kedvessége, hogy híressé lett „földi” van köz­tük és jelentkezik felolvasásra. Felcsillantak a szemek, egy-egy asszony meghatottan törli szemét, ahogy ez már szokás. Ésaiástól azt a szakaszt olvassa fel éppen, amelyik a ked­vencük volt (61, 1—2). Ezt mindig azzal a forró érzéssel hall­gatták: „Bárcsak itt lenne az az idő! Csak eljönne az, aki ezt megvalósítja!” Az igeolvasó, ha szólni akart valamit az igé­hez, ülve tette meg ezt. Jézus is leül. A hátul ülők kicsit fel is emelkedtek biztosan, hogy jobban lássák. „Ma teljesedett be az írás!” — mondta s a lelkesedés óriási lett. Éppen ők érték meg a rég várt idő elérkezését. És most telve vannak várakozással. Most bizonyítani fog! „A fiam be­teg, a férjem szélűtötten fekszik, a rómaiak tipornak bennün­ket ...” Ebben a szikrázó lelkesedésben Jézus mindent „elront”. Szin­te szeretnénk mellé ugrani: Ne így! Hát így nem lesz több kö­vetőd! Azonban Ő nem ügyel féltésünkre, hanem ilyesmit mond: Ti azt akarnátok, hogy bizonyítsak. A jel ritka kivé­tel! Isten szava, ígérete az a hajnali fény, mely ráhull a körü­löttünk levő dolgokra s más megvilágításba helyezi azokat. Kicsi gyermekkoromban, emlékszem, milyen ijesztővé tudott lenni a sötét homályban egy nagykabát a fogason: gonosz, fogvicsorgató rablónak tűnt. De amikor ráhullt az igazi fény, minden reális helyére került. Hány félelmetes császárról derült ki, hogy alapjában boldogtalan ember volt, s félelemből ke- gyetlenkedett. Hány főnök, — voltaképpen „nagykabát” Jézus fényében. A halál félelmetes arca milyen más lesz! Nekünk kell megváltoznunk az evangélium fényében s a körülöttünk levő dolgok is másként tűnnek számunkra. Talán éppen hívnak bennünket arra, hogy Jézus lelkületével mi tegyünk valamit. A názáreti istentiszteleten felborult minden. Mivel nem lát­tak bizonyítást, — a szeretet gyűlöletté változott át, a bizalom hitetlenséggé. A mai keresztyénség a jól ismert Jézust veszi körül, nem 30 éve, hanem 2000 éve. Nem mondjuk mi is: „Lelkesedünk ér­ted, de most már csinálj valami láthatót is értünk! Kevés a pénzünk, nyirkos a lakásunk, betegség gyötör!” Szeretetének fénye, szava, mely ráhull mindenre, — változ­tasson meg bennünket. ISTENBEN ÉRDEMES MEGBÍZNI! Vidd ezt a fényt a piacra, az otthonodba, lásd ott íróasztalodon! Uram, akik között otthon volnál, azok utasítanak el. Adj változást szívemben, hogy másként lássak körülöttem míndentl Tündöklő hajnali csillag, Örömkönnyek közt áldalak, Hogy nékünk felragyogtál. Hű pásztor, örök királyom, Vágyó szívem feléd tárom, Áldást, üdvöt te hoztáL Mily nagy S jó vagy, Alázatos és magasztos -fejedelem! Dicsőséged zengi nyelvem. (403,1) Részlet Görög Tibor sajtó alatt levő áhítatos könyvéből Aranykereszt Grüber esperesnek „Hálából a hosszú éveken át az egyház diakóniai munkájá­ban végzett együttes szolgá­latért” D. Heinrich Grüber esperes (Berlin) aranykeresz­tet kapott az EKD diakóniai szervezetétől. Grüber esperes 45 esztendő óta szolgál a bel- misszióban s az „ökumenikus diakónia” és a „politikai dia- kónia” kiemelkedő munkása. AZ ELMÜLT ÉV búcsúzó ajándéka volt számomra ez a könyv, s elkísér az új eszten­dőbe. Karácsony előtti napok­tól olvasom esténként. Ízlelem lapról-lapra, magam is válo­gatok benne, és a nyolcvanöt írás tartalomjegyzékében ce­ruzával jelölöm a különösen megragadókat, az olvasói él­mény gazdag fürtjeit. Alig le­het lenyűgöző hatása alól sza­badulni. Roppant ritka embe­ri és írói magatartás, s törté­nelmi tanúságtétel csap felénk a műből. VEGYÜK ELŐSZÖR a pusz­ta tényt. Szalatnai Rezső a szlovákiai magyar kisebbség­nek írt, szülőföldjén, Pozsony­ban. 1938 márciusában Hitler bevonul Bécsbe, s a szlovákiai magyarságra is ránehezedik a német • csizma súlya. Szalatnai tovább írt, börtönt is szenved­ve. Jön a felszabadulás, amely után három évig, míg a szo­cializmus fordulata úrrá nem lesz Csehszlovákiában, a ma­gyar kisebbség jogfosztott sor­ban él. Szalatnai cikkei buda­pesti lapokban jelennek meg. S 1948 júniusában az áttelepí­tő vonat kerekei átcsattognak a határállomáson a magyar fő­város felé az íróval és család­jával együtt. Ennek a hánya­tott történelmi 10 esztendőnek írói válogatott termését, egy­kori újságcikkeket, adta ki most a szlovákiai magyar kiadó Bratislavában. Az idői és helyzeti keret egyszerű felvázolása magában is jelentőssé teszi a könyvet. Ha valaki ott, abban a „tíz különös, páratlanul nehéz, megpróbáltartó évben”, óriási történelmi fordulatok közepet­te úgy írt, hogy annak min­den szavát ma is vállalhatja, sőt, hogy a magyar író akkori szavát a mai szlovákiai sajtó érdemesíti megjelenésre, ez hallatlanul nagy dolog. Tanú­sága egy életmű egységének, az író eszmei hűségének, s an­nak is, hogy a szlovák és ma­gyar nép testvéri kapcsolata, sorsközössége az idők vihara után érleli a kiengesztelődés gyümölcseit. Némi családi büszkeséggel hozzátesszük: kü­lön öröm, hogy lapunk régi, állandó munkatársának köny­vével kapcsolatban mondhat­juk el ezeket. A TARTALOM MEGGYŐZ ARRÓL, hogy igazi író nincs küldetés nélkül, különösen is itt a Duna völgyében. Ez a küldetés kinek-kinek másként adatik. Szalatnainak úgy ada­tott, hogy szülőhelye szabta meg feladatát. Őrizze, ápolja a pozsonyi múlt kincses örök­ségét, falak, holtak, századok áhítatát. Munkálja a szlovák és magyar nép megértését, testvériségét a közös ország­ban és országhatárokon át. Le­gyen a mindenkori nemzeti ki­sebbségek jogának, megbecsü­lésének szószólója. Hirdesse Ady hagyatékát: vallja az em­bernek, magyarnak, európai­nak lenni azonos valóságát. Védje nemzetét a német ha­tás ellen, s éljen az új ország­ban, „ahol a szocializmus je­gyében épít a szorgalmas és dolgos magyar nép, s ahol mi is vállvetve dolgozunk” —. ahogyan 1948 karácsonyán ír­ta. S még valami, amit hiva­tásként tűzött eléje a sorsa —, ezt kevesen tudják szolgálni ennyire a bőrükig menően, életük eseményeiben és érzel­meikben mélyen átszenvedve, éppen ezért meggyőző emberi hitellel: a szülőföld soha meg nem szűnő varázsát, erejét, bé­lyegét az igaz és egész embe­rek életében. A FELSOROLÁSBAN nyil­ván nem tudtam teljes lenni, de legalább ennyit érzékeltet­ni aortam abból, amivel az olvas4fre köiiyvben találkozik, nem szárazon, a közíró okfej­Kocsisbor Zavaros lé kis, szögletes pohárban A foltos, gyűrött kocsmaabroszon... Keserű száj tapad rá szomjas lázban És szürcsöli mohón, hallgatagon. Barázdált arc, száz testvére is Van tán? Szeme a vedlett, piszkos falra bámul Vagy révedez az abrosz cifra rajzán, Amíg lassan olcsó mámorba kábul. A bor nemes tüze, zamata hol van? És hova tűnt a szemekből a fény? A must erejét érzem minden borban, Mely édes volt és habzó... és kemény, Nyúlós, karcos kocsisbor lett belőle, Mert mély a pince, óh, és mély az élet! És zavaros lesz, keserű, vad lőre Az Isten ragyogó mustja: a lélek. Rumi Erzsébet A Harmadik Zongoraverseny Bartók zenei gyónása Halálos ágyán lerögzített remekműve: azonosulás a Léttel. A legszemélyesebb va­lóság jelenléte, mely már sze­mélytelen: mindannyiuhk föl­ébresztett lelkiismerete. Jelen­tése, tartalma: boldogság. Bú­csú tőlünk és a világtól: Bar­tók vallomása, sőt gyónása, hogy megtalálta hitét. Első tétel (Allegretto): ön­arckép. Zajlik az élet. Mint a hegyi fenyők esthajnali susogása, messziről zúg, egyetlen békés Igen-be fulva'a világ hangja. (E tárgyilagos zenekari beve­zetés után belép a zongora.) Megjelenik az Ember, a költő. Fölfedi magát. Roppant fel­adatot vállalt és hajthátatla- nul, megtorpanás nélkül tör célja felé. Hátborzongató sza­kadékok és meredélyek között vezet fel a kapaszkodó a csúcsra. Bátor elszántsággal fent terem, elérve tudásának, teremtőerejének teljét. (A ze­nekar, a helyeslők első, lelkes csapata ragaszkodásáról és bá­mulatáról kezeskedik.) — A költő harsányan, sürgetően hirtelen felkiált: — Figyeljetek! Gyönyör­ködjetek! Okuljatok! Diadalmas felhívásában bo- hó játsziság, csintalan fintor berzenkedik, mint Mozartnál is, a legsorsdöntőbb pillana­taiban. Varázslat következik most. A költő nem elemzi már ma­gát. Személye a legkisebb gondja. Áthasonul a természet megszemélyesített, érző ele­meivé. Mindenestől felporci- kázva, elvegyíti lényét a vi­lággal. A múlandóságot cseré­li el a halhatatlansággal. Á zenekar eggyé nő vele: őt tük­rözi és a távoljövő hallgatójá­nak szívében visszhangozza. Fent a magasban minden ra­gyogás. A felhők között lebeg­ve trilláznak a hegedűk, mint testetlen lelkek, szárnyas an­gyalok. Olyan utazáson ve­szünk részt, amikor az átélés emlékezés és az üdvözítő szár­nyalás a magasba, egyben álomszédítő zuhanás a mély­be. Az életérzés izzó fehérsége fátyoloz be. Az Idő múlását érjük tetten az örökkévalóság menetirányában. Második tétel (Religioso)! Gyónás Istennek. Pitymallik. A zenekar ma­gasztalja a felkelő Napot. A hangulat remegtetően sejtel­mes. A legnagyobb költő, az Ősz óriás lélegzetvételével do­bog a szivünk. A költő gyer­mekin tiszta hittel készül fel a nagy pillanatra, hogy talál- kozhatik talán Istennel. Zongora: Hallom az érkezé­sét. Mellém lép. Szelíden fog­lal el. Nem lankadó éberség­gel vele növök. Zenekar: A csillagokig meg sem állsz! Tündökölni fogsz! Zongora: Végső Titok: meg­ismerlek Uram és Teremtőm! Sötétségünkben is világol Fé­nyed, a szeretet... Zenekar: Kiválasztott vagy! Talizmánod a szeretet! Zongora: Szerettem az em­bereket, de mindig egyedül maradtam. Csak árnyak vet­tek körül. Ha önmagam elől menekültem emberközelségért, az első hívásra szétrebbentek. Zenekar: Most kezdődik iga­zi életed. Az emberek között nem leszel többé elfeledett, magányos. Zongora: Megnyílt az Ég kárpitja! Nem volt káprázat még ennyire valóság... Zenekar: Itt az alkalom: di­csérd méltón az Urat! É párbeszéd után vidor táncra pezsdít a zenekar. Tril­lázik a zongora is. Ez a lát­szólagos kisiklás a vallásos hangulatból: zseniális, őszinte lelemény. így válik végzetesen komollyá, meghatóan széppé a játék, a tragikus emberi sors Ég és Föld között lebegő rej­télye. A böhó hangvétel átlas- súdik Bachot idéző, bensősé­ges áhítatba és a zongora, a fúvósoktól kísérve, eljátssza háladalát. De most belemar a költőbe a kétség. A távozás zord kö­zelsége elcsüggeszti. Oly ne­héz a búcsú! A zongora pana­sza eleven húsba vág. De a múló szédület után felserken a nagy lélek. Éberen és derű­sen vár és virraszt. A zenekar — az angyalok serege — Is­tennek kedves zsákmányul magával ragadja. Harmadik tétel. Vissza pil­lantás. Búcsú. A szünet nélkül következő Gyorsban egy pillanat alatt — amíg a költő lelke az Ismeret­len felé száll — visszapereg szakadatlan, kemény munká­ban töltött élete. Felidézi érzé­keinek örömeit, szelleme hó­dításait, álmait, kitörölhetet­len emlékeit. Jólesően issza fel szeme a látható világ tün­dért szépségét. Nem távozik üres kézzel. Hangokba örökí­tette látomásait. És sikerült ön­magát híven kifejeznie. Sze­retné kissé elnyújtani a visz- szatekintés pillanatát. Egy ilyen szemlélődés az üdvösség maga .A zenekar tomboló tut- ti-jával szőtt 'szépséget, s káp- rázatot egyszerre vad dobper­gés szakítja meg. — Készülj félt Nincs vesz­teni váló időd! — Jövök! — mondja szinte vidáman a zongora — a lelki­ismeretem tiszta. A világ most már elhomá­lyosodó, távoli ködgomoly. Nagy fényességben jár sely­mes égi mezőn. Megszűnik mindén érzékelés. A száguldás heve izzik vakítófehéren. A megvilágosodás. A végső föl­ébredés ... Halts Géza tésében, hanem a vérbeli szép­író prózai lírájában. „Napjaink margóján muzsika szól, Bar­tók Béla zenéjét hallani az események között, mint egy múlhatatlan emlékezést a mú­landóságokba keverve” — kez­di a zeneszerző 60. születés­napjára írt cikkét, „Haza a muzsikaszóban”. Szeretem ne­mes, férfias stílusát, a hatá­rozott, világos, tárgyias sza­vak burkában feszülő rejtett érzelmi lüktetéssel. „Egy em­ber élete”: apja haláláról szól. „Megsímogattam a fejét két reszkető kezemmel, de a fej már nem mozdult meg”. Csen­des, leíró mondat, de megren- dítőtob könnyek záporánál. A könyvnek irodalmi szövege a lírai zengés közben rövid, tö­mör, nagy igazságokat mond ki. „Reményik az, akinek Ady után a magyar protestan­tizmus ismét lírai élmény.” Ugyanebből a cikkből: Erdély hegyei közt, „itt érezte, hogy érdemes... az áldozat, ha a világ akkora szépségekkel vi­gasztal, mint a havasi tető vagy a hajnali erdő.” az Újságcikkek napi eseményekhez fűződnek, kiseb­bekhez vagy nagyobbakhoz, az évfordulók is ideszámítanak. „Kis” és „nagy” esemény per­sze viszonylagos megjelölés, és osztályozza az írásmű értékét. Leghangulatosabb, legmélyebb írásai közé tartozik például egy pozsonyi öreg, a 80 evés Gábor bácsi haláláról szóló, pedig az illető neve alig ha­tolhatott túl a város határán: „Napsütés egy halott arcán”. Vízi táj leírása, ahol messze a világtól eveztek, úsztak egyetlen napon: „Egy tavirózsa körül”. Ugye, apró mozzanat, de 1944 borzalmas esztendejé­ben a szépség, a csend, a béke csobbanása! A „nagy” esemé­nyekhez olyan írások szület­tek, mint Mussolini olaszor­szági bukásakor „A nemzet nem azonos” című, megremdí- tően igaz szó, mely átcsúszott a németbarát cenzúrán.- Ben­nünket közelről érintenek írá­sainak hivő passzusai, vagy a reformátorról szóló. A KÖNYV TÖBBET MU­TAT egy szeretett barátunk írói és emberi értékénél, az idők bátor tanújánál. Megérez­teti a táptalajt, ahonnét kinőtt, a közösséget, amelynek lelki­ségét hordozza. Példázza a mű a szlovákiai magyarság érett szellemiségét, állampolgári' és nemzeti hűségét a jelzett tíz évben. Az írásokon át bete­kinthetünk a két világháború között Szlovákiában élt ma­gyar kisebbség legjobbjainak közös gondolkodásába és em­beri helytállásába. Fábry Zol­tán írta emlékiratában Szalat­nai Rezső e korszakbeli, akkor még szétszórt írásműveiről, hogy velük és általuk a szlo­vákiai magyarság „emberi hangja” szólalt meg, ami nem papiros, de megfogható való­ság volt: „Magatartás, amely mindenkor és minden körül­mények között szót kér, ami­kor a földet és a történelmet elöntéssel fenyegeti az ember­telenség hulláma”. A könyv­nek ez a közösségi tanúságté­tele a történelmi tettek közé Sorakozik. Veöreös Imre Konfirmáció Hallottad már ezt a szót: „konfirmáció”? “ Múltkor egy barátommal találkoz­tam. Tizenkét éves. Sietett. Hóna alatt a Bibliát, az Ene- keskönyvet és egy másik kis könyvet szorongatott: a Kátét. Hová mégy? — kérdez­tem. Konfirmációra — mond­ta. Azután szaladt tovább. Nem tudtam már megkérdez­ni tőle: mi az a konfirmáció. Este, mikor édesapa hazajött, tőle kérdeztem meg. Ő ezt mondta: Eleinte a keresztyén egy­házban többnyire felnőtteket kereszteltek meg. Aki meg akart keresztelkedni és Jézus Krisztust akarta követni, an­nak először tanulnia kellett. Meg kellett tanulnia, hogy mit tett értünk emberekért Isten az ő Fia, Krisztus által. Min­denkinek vallást kellett tennie hitéről a gyülekezet előtt. Ma — ha a szülők kérik — megkereszteljük a kisgyerme­keket is. Téged is így keresz­teltek meg még egészen kicsi korodban. Még nem tudtál be­szélni. Nem tudtad hitedet megvallani. Mi, ä te szüleid és keresztszüleid vallottuk meg nevedben a hitet. Azóta már többször beszéltünk ne­ked Jézus Krisztusról. Megta­nítottunk az ő nevében imád­kozni, hogy te is higgyél ben­ne. A kisgyermek mindent utánzással tanul meg: az evést, mosakodást, olvasást. Utánzással tanulja meg a hi­tet is. De minél nagyobb lesz annál fontosabb, hogy utánzás nélkül is, egyedül is megte­gyen mindent. Meg kell ta­nulnod nekéd is egyedül is kö­vetned Jézust. Eire való a konfirmáció. A konfirmáció arra készít fel, hogy magad is megvallhassad hitedet a gyü­lekezet előtt, amit csecsemő korodban keresztszüleid és szüleid vallottak meg helyet­ted. A. konfirmáció két részből áll: konfirmációi oktatásból és konfirmációi ünnepségből. Az órát a lelkész! hivatalban, vagy a gyülekezeti teremben tartják. Csupa tizenkét éves fiú és leány van együtt. Bib­liai történeteket tanulnak, énekeket és a Kátéból evangé­likus egyházunk tanítását is­merik meg. A tisztelendő bá­csi tanítja őket. Húsvét után, amikor befejezték a tanítást, összefoglalót tartanak. Ezen az összefoglalón nemcsak a szülők, a keresztszülők és ro­konok jelennek meg, hanem ott vannak a gyülekezet pres­biterei és bárki, aki el akar jönni az összefoglalóra. Min­denki arra kíváncsi, hogy tu- dod-e amit hiszel. A követke­ző nap vasárnap. Ezen a va­sárnapon tartják a konfirmá­ciói ünnepet. Néhol, különösen ha messziről, szórványból jön­nek össze a gyerekek, egy na­pon tartják mind a kettőt. A konfirmációi ünnep fe­ledhetetlenül szép ünnep. A lelkész vezeti be a templomba a gyerekeket, a konfirmandu­sokat. Elöl megy, utána a fiúk sötét, a lányok fehér ruhában. Az oltárnál foglalnak helyet. A tisztelendő bácsi felszólítá­sára együtt elmondják a ke­resztyén egyház hitvallását, a „Hiszekegyet”. Azután meg­kérdi tólük: akartok-e ebben a hitben megmaradni, s evan­gélikus keresztyén hitetekről kitartó hűséggel és a szeretet cselekedeteivel bizonyságot tenni? Azután elmondják a konfirmandusok vallástételét. A gyülekezet énekel: Jövel Szentlélek Űristen. Az ének után a konfirmandusok az ol­tár elé térdelnek. A tisztelen­dő bácsi mindegyikhez oda­megy. Kezét a fejére teszi és egy bibliai igével megáldja. Ezt kéri számukra Istentől: Az Atya, Fiú, Szentlélek áld­jon meg és erősítsen meg ti­teket, hogy megálljatok a hitben mindvégig. Ámen. A konfirmációi igét fel szokták jegyezni egy szép emléklapra, amelyet ajándékul kapnak a konfirmandusok, hogy a kon­firmációkor kapott ige végig kísérje őket életükben. A konfirmáció után úrva­csoraosztás következik. Ekkor vesznek először úrvacsorát a gyerekek. Te is majd ha kon­firmáltál tizenkét éves korod­ban, akkor mégy oda először az oltárhoz, hogy vedd az úr­vacsorát. A konfirmáció latin sző. Magyarul azt jelenti, hogy megerősítés, vagy megerősö­dés. A fának gyökeret kell eresztenie a földbe. Erősen kell állnia. Különben nem té­rem gyümölcsöt. Neked is erő­ien kell állnod a hitben. A hit tartja az embert, mint aho­gyan a fát is tartja a föld, ha gyökereit beléereszti. jézus egyik apostola, Pál apostol, mondja: Legyetek erősek az Urban és az Ő hatalmas erejé­ben. (Ef 6,10)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom