Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-06-06 / 23. szám

Az aratásba készülők—Ajkán Májusi kánikula. A nap túl a delelőn szakadt ránk vagy huszonnyolc celziusz fokkal, amikor leszálltunk az ajkai pályaudvaron a nehézlevegőjű vonatról. Dr. Selmeczí János igazgatót, Görög Zoltán, Mátis András, Balogh András, Tóth Ildikó, Gergely Péter, Anja Paalanen, Kormos Anna, Mo- rauszki András és ifj. Foltin Brúnó teológusokat Mátis Ist­ván az ottani gyülekezet lelki- pásztora, és a gyülekezet gond­noka fogadott Gyalog vágtunk át a forró leheletű városon a dombra épült, nagylombú gesztenyefák árnyékában meghúzódó pap­iak felé. Rövid vendéglátás, s a tízfőnyi csapat kettéválva indult máris a szórványba: Padragkút, Pusztamiske. A szombat esti órákban össze­jött gyülekezetek a másnapi .Rogate vasárnapjára előkészí­tő bizonyságtételeket, verseket, zeneszámokat hallhattak az ifjú, Isten aratásába induló teológusoktól. ■— Az éjjeli kvártélyt vendégszerető ked­ves gyülekezeti tagok adták. Május 16. Rogate vasárnap­ja. A délelőtti istentiszteletet az igazgató tartotta Ajkán, Pusztamiskén Görög Zoltán, Padragkúton ifj. Foltin Brúnó. Hangzott a szószékekről Isten üzenete: — Imádkozzatok! — s az ajkai templomban tartott gyülekezeti délután is ennek jegyében folyt, melyen újra a teológusok szóltak: Miért imádkozzunk? — Lelki ajándé­kokért, mindennapi kenyérért, munkásokért Isten aratásá­ba . ;. — ezeket emeltük ki, s azt, hogy hogyan?: „Az imád­ságban állhatatosak legyetek, vigyázva abban hálaadással.” (Kol 4,2) Aztán újra a tűző napon — de most már az állomás felé. Az elrobogó vonatról integet­tünk vissza. — Rogate! — Imádkozzatok az aratásba készülő munkáso­kért! ... jfj_ Foltin Brúnó Hol és mit beszélgetnek róla? M. M. olvasónk Budafokról írja: „Amikor megköszönjük a Szerelem, házasság, család c. népszerű sorozatot, a hasznos ta­nácsokat és segítséget, főleg a fiatalok számára, ugyanakkor ezek olvasása közben végig felmerülnek a következő kérdések: hány fiatal olvasta a sorozatot? — olvasta-e egyáltalán? — s ha igen megbeszélték-e, meg tudják-e beszélni hasonló korú fiatalokkal, felnőttekkel, lelkészükkel, vagy kiseb'b-nagyobb közösségben? Voltak-e erre alkalmak, lehetőségek? Minden egyes cikk után közölni kellett volna, hogy Budapesten hol, mikor lesz a témákkal kapcsolatos beszélgetés, vita. Mert a vidék fiatalsága Budapeten dolgozik. Alkit érdekel : tAma, an­nak nem elég egy olyan mondat, hogy „a második teé£***csoport- nál mit jelzett az ifjúság” (május 18-i számi, a cikksorozat csak akkor lesz érdekes és eredményes, hti hozzászólhatnak, kifejthetik, megbeszélhetik és vitatkozhatnak felette. Remél­jük, hogy ilyöíl alkálinak még kínálkoznak. BRAZÍLIA A brazíliai római katolikus püspökök áprilisi konferenciá­ja aggodalmának adott kife­jezést, mert egyre többször fordul elő, hogy római katoli­kus papokat és egyházi sze­mélyeket „felforgató tevé­kenység” vádjával őrizetbe vesznek, és kegyetlenül meg- kínoznak, mint ez legutóbb egy olasz pappal és szociális területen dolgozó munkatársá­val történt. A Sáo Paolo-i ér­sek tiltakozott az elfogatás el­len. (LWF) Szerelem, házasság, család Szülők és gyermekek Mindenki volt gyermek s a legtöbb ember szülő lesz, vagy már az is. Ezért a férfi-nő vi­szonyuláson túl ez a legősibb és legáltalánosabb emberi kap­csolat: a szülőké és gyerme­keké. A téma és a vele kap­csolatos kérdések tengere be­láthatatlan. Csak néhány gon­dolat felvillantására van itt helyünk. 1. Hogyan nézünk gyermekeinkre ? Isten ajándéka a gyermek, valljuk, s ez azt jelenti: gyer­mekeink reánk bízattak. Fele­lősek vagyunk értük. Nemcsak mindennapi táplálékukért, ru­házatukért, testi-lelki-szellemi fejlődésük biztosításáért. Ha­nem mindezekben és ezek ál­tal is felelősek vagyunk em­berré válásukért. A család a társadalom alapsejtje — szok­ták mondani. Mindenesetre sok tekintetben itt, a családban történik a váltóállítás, itt dől el, milyen sínpáron fut tovább gyermekeink életvonata. Felelősségünk felismerése mellett nem feledhetjük, hogy a gyermek nem üres lap. Szü­letésekor, helyesebben fogan­tatásakor mindenki megkapja és azután magában hordozza az ősök, elődök testi-szellemi örökségét. Képességeket, haj­lamokat, tulajdonságokat, jót is, rosszat is. Az öröklődés ti­tokzatos, bonyolult valósága az életnek — nemcsak az embe­rinek —, s néha nagy megle­petésekkel szolgál. Hiszen né­ha több nemzedéket átugorva „visszaüt” az utód valamelyik ősére, például zenei tehetség­ben, vagy esetleg valamely tes­ti jellegzetességben. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy már most valakinek a jelleme, sorsa mintegy előre meg van határozva. Csak azt jelenti, hogy a gyermek életének lap­jaira mór születésekor sok minden fel van írva; a mon­datot azonban ezekből nekünk, szülőknek is segítenünk kell összeállítani. A fentiekből is nyilvánvaló, hogy a gyermek nem formál­ható viaszként a nevelő — a szülő — tetszése szerint. Min­den nevelés ősi ábrándja az emberformálás; ennek azon­ban korlátái vannak. Keresz­tyén józansággal meg kell lát­nunk, hogy a gyermekben is — kezdettől fogva — hat a bűn valósága. Ez — többek között — engedetlenségben, szófoga- datlanságban is megnyilvánul. Megdöbbentően szemlélteti ezt az úgynevezett bűnesetről szó­ló bibliai elbeszélés (I, Mózes 3). Mire akarjuk nevelni gyer­mekeinket? A jóra, csak a jó­ra, szoktuk mondani. De mi a jó? A hivő ember számára Is­ten akarata a jó. Hogy azon­ban az emberi élet minden egyes esetében mi a jó, mi az Isten akarata, annak felisme­rése egyike a legnehezebb fel­adatoknak. Sok imádsággal és elmélyedéssel kell ezt keres­nünk, amikor például tanácsot akarunk adni gyermekeinknek a pályaválasztás vagy a pár- választás kérdéseiben. Ilyenkor — ilyenkor is — arra kell ügyelnünk: ne a mi akaratunk teljesedjék, hanem az Istené. Gyermekeinket rengeteg ha­tás éri a család, a szülői ház hatása mellett. Az iskola tuda­tosan nevelő hatása és a paj­tások, az utca, a környezet szándéktalan, de néha annál erősebb ráhatása, s természete­sen a könyv és az újság, a rá­dió és a televízió, a mozi és a színház hatása. A szülői fel­adat itt az, hogy megtanítsunk érteni és értékelni, válogatni és választani. Roppant feladat kialakítani segíteni a gyer­mekben, a felserdülő ember­ben az élet szemléletének va- laminő összhangját, ahol a dol­gok elrendezetten helyükre ke­rülnek. Sohase feledjük, hogy gyermekeinket nem magunk­Himnusz Eltűnt a nap, elült a lárma, halkléptű Csönd jár a határba’ fejét fáradtan völgybe ejti, szívét a föld szívébe rejti — Csitulj lelkem, te balga, árva, simulj bele a hallgatásba — Itt a teremtés ősi rendje: világunk földi s égi csendje. Kigyúl az égbolt, mélyül-mélyül A csillagokban mennyi fény ül. Legbensőbb énem is remegve tágul, tágul a végtelenbe — határa nincs bent s fönt a térnek rejtelmesek a messzeségek — Itt a teremtés őscsodája: az égbolt és lelkünk világa nak neveljük, hanem az élet­nek, a társadalomnak, hogy abban megtalálják helyüket, és helyt is tudjanak állni. 2. Hogyan néznek reánk gyermekeink? Kezdetben felnéznek reánk — a szó eredeti értelmében is, ahogyan Szabó Lőrinc feledhe­tetlen versében (Lóci óriás lesz) megírta. Óriások va­gyunk számukra, akiktől min­dent várnak, lehetetlent is. Ez a korlátlan és feltétlen bizo- dalom a gyermeki lélek jelleg­zetes vonása; Jézus ezért ál­lította tanítványai elé .példa­képül a kisgyermekeket. Ez a bizalom idővel alkalmazkodik a valósághoz: felismeri, hogy a szülők is emberek, gyarlók és korlátozottak lehetőségeikben. Ha azonban olyan a szülő­gyermek viszony, amilyennek lennie kell, akkor mint alap- magatartás, mindvégig meg­marad. Ez a bizalom a szülők szá­mára mérhetetlen felelősséget jelent. Visszaélni vele rút bűn, a gyermeket becsapni — még tréfából sem szabad. Soha ne hazudjunk, még „jó szándék­kal” se (gólyamese, Jézuska-, Mikulás-mese stb.). Mindig az igazat mondjuk, a gyermek érettségi fokához alkalmaz­kodva, úgy, hogy később ne kelljen szavunkat megmásíta­ni. Tehát később sem mondunk mást, csak másként, egyre töb­bet mutatva meg a valóságból. A szülő a gyermek számá­ra akarva-akaratlan, már csak a szoros együttélés okán is, példa. Gyermekek — ez évti­zedek múlva derül ki — átve­szik szüleik mozdulatait, hang­hordozását, ízlését stb. Ez azt jelenti, hogy a szülő — hogy így fejezzük ki — szüntelenül „színen van”, a legkritikusabb publikum, a saját gyermekei előtt. Pedig otthon — ugye — mindnyájan szeretünk papu­csot s pongyolát ölteni. Még­sem adhatjuk magunkat más­nak gyermekeink előtt, mint a család korén kívül. Itt válik el, hogy emberi magatartásunk felvett póz csupán, vagy lé­nyünk természetes megnyilvá­nulása. Hogy szerepet ját­szunk-e — esetleg kétfélét is, egyet otthon és egyet kifelé —, vagy pedig egységben éljük az életet. Semmit nem becsülnek bennünk úgy gyermekeink, mint ezt az őszinteséget, mely- lyel nem akarunk többnek vagy másnak látszani, mint amik valójában vagyunk. A modern technikai civilizá­ció velejárója, hogy a legtöbb családban mindkét szülő hiva­tásban is, tehát a házon kívül is dolgozik. A kisgyermekek bölcsődében, napközt ottho®­ban töltik — gyakran — éle­tük első esztendeit. A mély- lélektani kutatások kimutat­ták, hogy az első esztendőkben a gyermeki lelket ért hatások az egész életre szólóan elhatá- rozóak. Nem lehet eléggé meg­becsülni és hálával említeni azt a támogatást, amit éppen a mi társadalmunk az ifjú szü­lőknek a bölcsődékkel, napközi otthonokkal nyújt. Mégis úgy tűnik, hogy ezek — bár néha elkerülhetetlen — szükség­megoldások. Egyre inkább tért hódít a felismerés, hogy a csa­ládi kört, a szülői szeretetet pótolni nem lehet. Csak egy példát: társadalmunk páratla­nul nagyvonalú módon gon­doskodik a lelencekről, az ár­va és elhagyott gyermekekről. Egykori főúri kastélyokban olyan ellátásban, gondozásban részesülnek ezek a kicsinyek, amit a legtöbb szülő nem is tudna nyújtani. Mégis, ha fel­nőtt látogató érkezik, az apró­ságok körülveszik, s — valami megmagyarázhatatlan ösztön­nel örökbe fogadót sejtve ben­nük — esengve kérdezik: „Ma­gaddal viszel?!” Aki ilyent át­élt, nem felejti el. A családot semmivel pótolni nem lehet. Ezért roppant jelentőségű az a nagyvonalú segítség, amivel államunk lehetővé teszi, hogy a kisgyermekes dolgozó anyák kicsinyeik felcseperedéséig anyagi hátrány nélkül otthon­maradhassanak. A nemzedékek feszültségé­nek kérdése olyan ősi, mint az emberiség. A felserdülő, esz- mélődő, önmagát és környeze­tét egyre inkább felfedező gyermek óhatatlanul távolodik szüleitől. Üj kapcsolatait viha­ros leikendezéssel éli át; életre szóló — talán — barátságok szövődnek, s megérkezik az el­ső szerelem. Ügy tűnik, szülő és gyermek viszonyában a ka­maszkor az a mélypont, ami­kor a legtávolabbra kerülnek egymástól. Jórészt a szülőn múlik, szakadás lesz-e ebből, vagy csak a „vándorévek” szükséges, de elmúló élménye. Ha a család csakugyan az volt, aminek kellett lennie, akkor ahogyan gyermekeink felnő­nek, hozzánk nőnek, s immár felnőttekként visszatérnek. Ba­rátokká válunk, vitázva, de kölcsönös megbecsülésben. A nemzedékek feszültsége óha­tatlan, pláne gyorsan változó korunkban, de ebből nem kell szükségképpen törésnek szár­mazni. Szülőknek és gyerme­keknek szabad egymás szívét keresni az Ótestamentum utol­só mondalából (Malakiás 3, 24) merített, mindig megújuló re­ménységgel Dr. Groó Gyula Hallom, hogy e kettőin keresztül rejtett erő hulláma rezdül — Földmélyi dal? Vagy égbolti ének? Szent universum-szíwerések? Mintha e tágult végtelenbe’ a nagy tmindenség énekelne. . . Éjfél. A lét himnuszba olvad: övé föld, ég, — Övé a holnap. Kutas Kálmán A templom Isten háza Lackner Kristófra emlékezett Sopron városa Ebben az esztendőben van 400 évfordulója a nagy sop­roni humanista és tudós pol­gármester, Lackner Kristóf születésének. Ebből az alka­lomból május 6—8. napjain tudományos ülésszakot rende­zett szülővárosában a Magyar Tudományos Akadémia Iroda­lomtudományi Intézetének re­neszánszkutató csoportja „A közép-európai humanizmus kérdései'’ címen. A budapesti, pécsi, szegedi és debreceni tudományegyete­mek régi magyar irodalomtör­téneti tanszékei — több tan­székvezetővel, decenssel és ki­küldött hallgatóval — képvi­seltette magát a népes, több mint százfőnyi ülésszakon. Ki­váló irodalomtörténészek, mint Tolnai Gábor, Bán Imre, An­gyal Endre, Sziklay László, Varjas Béla, Klaniczay Tibor, Pírnát Antal, Keserű Bálint, és kjváló történészek, mint Benda Kálmán és Székely György tartották az előadásokat és ve­zették az izgalmas eszmecse­rét: de tudományos kutatásaik legjavát mutathatták be az előadásra felkért lengyel és ju­goszláv tudósok is. Ahogy Lackner élete elvá­laszthatatlan volt az evangé- likusság életétől, úgy e tudo­mányos ülés témájának a kér­15W­\m Ü'ACKN E^KRÍStOfJ SZÜLETÉSEN EK4&& dései is szorosan összefüggtek a magyar reformáció proble­matikájával. Az előadások — amelyeknek teljes szövege a Helikon című folyóirat hasáb­jain fog majd megjelenni — alaposan elemezték a reformá­ció útját Kelet-Közép-Európá- ban, a kálvini ellenállástan ha­tását a magyar szabadságmoz­galmakra, Bethlen Gábor művelődéspolitikáját, Thurzó György nádor felvidéki irodal­mi központját, a szlovén pro­testáns irodalom hatásait, vagy az antitrinitáriusok (szenthá­romság-tagadók) ideológiáját. A hozzászólások során bő teret szenteltek annak a kérdés­nek, hogy lehet-e törvénysze­rűségeket felállítani abban a tekintetben, hogy hazánkban hol, mikor és miért terjedt el es erősödött meg a reformá­ciónak lutheri, kálvini vagy akár szombatos irányzata. Sopron városa a nagy elő­dökhöz méltó színvonalon em­lékezett meg Lackner Kristóf­ról, akinek a nevéhez hazánk első Tudós Társaságának, a „Studiosus Szövetségnek” az 1604-ben történt megalapítása fűződik. Az ülésszak részve­vőinek jelenlétében emlékkiál­lítást nyitottak a városi tanács ősi épületében, hangversenyt adtak Lackner kortársának, Rauch András soproni kar­nagynak „Zenei Emlékkönyv’' című, 1627-ben komponált mű­vének felújításával, s Lackner egykori kertjében Tolnai Gábor akadémikus emlékbeszéd kere­tében leplezte le a nagy huma­nista tudós mellszobrát. Életé­nek és munkásságának fiatal tudós kutatója, Kovács József László debreceni docens pedig Lackner Kristóf Tudós Társa­ságáról szóló felolvasásával és új kutatási eredményeivel nem­csak Sopron városának öregbí­tette hírnevét, hanem nekünk, evangélikus múltunk becsülői­nek is őszinte örömöt szerzett. Sopron város tanácsának V. B. elnöke, dr. Erdély Sándor fogadáson látta vendégül a tu­dományos ülésszak részvevőit, a konferencia befejeztével pe­dig Lackner-emlékplaketteket adott át a város kulturális éle­tében és fejlesztésében kima­gasló szerepet vivő személyisé­geknek. Ezek között mi külö­nösen is örömmel és őszin­te megbecsüléssel köszöntjük Proliié Jenő volt evangélikus líceumi igazgatót, a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium könyvtárosát. Dr, Fabin; Tibor Karácsonytól pünkösdig tart az egyházi esztendő első fele. Erre az időre esnek a nagy ün­nepek. Ezek a nagy ünnepek vésik szívünkbe, hogy mit tett Isten a mi megmentésünkre. Az utolsó nagy ünnep Szenthá­romság vasárnapja: az Atya és a Fiú és a Szentlélek ünne­pe. Ezután nem jönnek már nagy ünnepek, amíg ismét nem közelít el az ádventi idő, az új egyházi esztendő. A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapokon a hitről és a hit gyümölcseiről van szó. Jézus mondta, hogy minden jó fa jó gyümölcsöt terem. Minden vasárnap házába hív minket Isten. A templom Isten háza. Megszólalnak a haran­gok: jöjjetek istentiszteletre. Igv válaszolj szívedben a ha­rang szavara: „Uram, szeretem a te házadban való lakozást és a te dicsőséged hajlékának helyét.” Ahogy közeledünk a temp­lomhoz, úgy erősödik a harang zúgása. „Jöjjetek el, örvendez­zünk az Urnák; vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájá­nak. Menjünk elébe hálaadás­sal; vigadozzunk neki zenge- dezéssel.” Belépünk a templomba. Mi­előtt leülnénk a padban, áll­va maradunk. Meghajtjuk fe­jünket. összetesszük kezünket és így imádkozunk: „Szólj Uram, mert hallja a te szol­gád.” Isten örömöt akar szerezni nekünk, amikor igéjében úgy szól hozzánk, mint az édesapa szeretett gyermekéhez. Ezért énekelünk így; Örül mi szivünk, Mikor ezt halljuk: A templomba megyünk, Hol Űristennek Szent igéjét halljuk. Megállunk itten, Őrök Úristen, A te templomodban, És tiszta szívvel Dicsérünk, tégedet. számban is. Nagyon örül­nénk és bizonnyal előbbre vinné a kérdéseket, ha ilyen alkalmakon a bibliaóra tagjai összefoglalnák véleményüket, beküldenék szerkesztőségünk­nek s így szót válthatnánk velük. Bőven kapunk levele­ket az idősebb generáció tag­jaitól, akik mindig hajlamo­sak arra, hogy „tanítással és intelmekkel” ellássák a fiata­lok!, 4de mi szívesebben gyű- rűztetnénk tovább ott a kér­déseket, ahol maguk az érde­kelteit, a fiatalok, a fiatal há­zasok, s a kérdésekkel a ma­guk életében vívódók szólal­nak meg. Levélírónk valóban ott nyúlt a kérdéshez, ahol a legizgal­masabb: mit szólnak hozzá az érdekeltek? Sorozatunknak nem az a közvetlen célja, hogy témát, anyagot adjon és indukáljon ifjúsági bibliaórá- kon s egyéb gyülekezeti al­kalmakon, s így nem a mi feladatunk megszervezni a? alkalmakat, ahol ezekről a kérdésekről beszélgetni lehet, De tudunk róla, hogy több budapesti és vidéki gyüleke­zetben is az ifjúsági biblia; órákon egyes cikkeket, vagy több cikket is átfogva beszél­gettek a kérdésekről. Egy ilyen alkalomról írtunk az idézett

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom