Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-05-02 / 18. szám

Igen és nem

Sámsonháza emlékezik

1521. április 17-én — Wormsba való megérkezése utáni napon — jelent meg Luther először a birodalmi gyűlés színe előtt Aleander pápai követ mesterkedéseinek következtében Luther kihallgatását úgy intézték, hogy ne legyen alkalma tanításainak részletes kifejtésére. A kihallgatást Eck János lipcsei egyetemi tanár, Luther régi ellenfele és vitapartnere vezette. Két kérdést intézett Lutherhez: először, hogy elismeri-e, hogy ő a szerzője az ott bemutatott könyveknek és iratoknak, másodszor, hogy hajlandó-e visszavonni azokban kifejtett tanítását. Luther az első kérdésre határozott igennel felelt. A második kérdéssel kapcsolatban azonban, mivel itt hitről, üdvösségről, Isten igéjéről, tehát a legdrágább kincsről volt szó, s ezekben a kérdésekben nem akart elhamarkodottan állást foglalni, 24 órai gondolkodási időt kért. Ezt a birodalmi gyűléstől meg is kapta.

Átvirrasztott és áttusakodott éjszaka után, másnap, április 18-án újra megjelent Luther a birodalmi gyűlésen. Beszédében ismertetni kezdte műveinek tartalmát, s az azokban kifejtett tanításokat, azonban kihallgatói közbeszakították őt, egyszerű és rövid választ kérve arra, hogy visszavonja-e műveiben kifejtett tanításait vagy nem. Luther erre kijelentette, hogy semmit visszavonni nem tud és nem is akar, ha csak a Szentírással, vagy világos észokokkal meg nem győzik őt. A pápai követ kívánságára, hogy legalább a konstanzi zsinaton elítélt, s az általa is hirdetett tanításokat vonja vissza, szintén nemmel válaszolt. „Ha csak a Szentírással, vagy világos ész- okokkal meg nem győznek — mert én sem a pápának, sem a zsinatoknak nem hiszek, mivel nyilvánvaló, hogy gyakran tévedtek és egymásnak ellentmondtak — semmit visszavonni nem tudok és nem is akarok, mert nem tanácsos, hogy az ember lelkiismerete ellen cselekedjék. Itt állok, másként nem tehetek. Isten könyörüljön rajtam/’ Ezekkel a szavakkal fejezte be Luther híres wcrmsi vallástételét.

Luthernek ezeket a szavait sokan kétségbevonják és legendának tartják. De mivel az 1521-ben Melanchthon által szerkesztett „Acta Lutheri” idézi, s ha nem felelt volna meg a valóságnak, akkor a szem- és fültanúk tiltakoztak volna — bár Luther maga sehol sem idézi, hogy ezekét a szavakat mondta — mégis hitelesnek kell elfogadnunk. A kihallgatást vezető Eck még ezután is próbálta Luthert jobb belátásra bírni, amidkor yki jelentette, hogy a lelkiismeret is tévedhet,.de a császár intésére elvezették Lutheri a birodalmi gyűlésről.

Luther bátor worms! kiállását és szavait sokszor és sokféle célból idézték már a történelem folyamán. Éppen ezért érdemes közelebbről megvizsgálnunk, hogy mire mondott igent, és mire mondott nemet híres wormsi vallástételében a nagy reformátor.

Igent mondott mindenekelőtt a lelkiismereti szabadságra és nemet mondott mindarra, aki és ami a lelkiismereti szabadságot erőszakkal el akarja nyomni. Luthernek és a reformációnak az egyik legnagyobb vívmánya éppen az. hogy az ember lelkiismereti szabadságát minden körülmények között tiszteletben kell tartani. A középkori egyház egyik legnagyobb bűne éppen az volt, hogy az egyház valódi vagy vélf igazsága megvédésének érdekében a legdrasztikusabb módon belegázolt az emberek lélkiismeretébe. Gondoljunk csak a inkvizícióra és a kereszteshadjáratokra. Luther wormsi bizonyságtétele ez ellen az erőszak ellen protesi#!!.

Másodsorban nemet mondott. Luther a vak hitre, s bizonyságot tett amellett, hogy a Szentírás üzenete nincs feltétlen ellentétben az értelemmel, a „világos észokokkal”. Ez a szemlélet igen nagy segítője volt a protestantizmusnak abban, hogy a történelem folyamán mindig támogatta és művelte a tudományt és a technikai haladást, s nem látott minden új felfedezésben Isten ellenes sátáni praktikát. S ha ezt a gondolatot tovább gombolyítjuk, akkor azt is mondhatjuk, hogy Luther wormsi bizonyságtételében igent mondott a haladásra, mely az emberiség ügyét előbbre viszi, s nemet mondott minden visz- szahúzó erőre, amely ezt a haladást akadályozni akarja.

Luther wormsi vallástételét csak akkor értékeljük helyesen, ha mint a reformáció mai örökösei, mi is minden körülmények között tiszteletben tartjuk az emberek lelkiismereti szabadságát, ha küzdünk a „bigott” vak hit ellen és őszinte szívvel támogatunk minden ügyet, amely az emberiség javát, előbbrehaladását előmozdítja.

Dr. Selmeczi János

Szúz éve lett Kossuth Lajos a gyülekezet főfelügyelője

Múltját szegénység, gond és küzdelem jellemezte. A legendás rablólovag hegyen épült vára tövében, a sziklás üregekben kincsekről álmodott a nógrádi fantázia. Sámson. Márk és Lucia földhözragadt szlovák népének mégsem jutott soha semmi belőle. A kóborlovag három gyermekének csak a nevét, de nem a vagyonát örökölte Sámsonháza, Márkháza és Lúcfalva lakossága.

Ha nem is szövi át ennyi legenda a gyülekezet újkori történetét, az utolsó 300 év emlékeiből is még sokminden ködbevész. Az írásos emlékeket 1808 tavaszán a templommal, harangokkal,' paplakkaj és iskolával együtt elpusztító', ták a gyilkos tűzvész lángja; A szájhagyomány egyöntetűen tanúsítja, hogy ez a leégett fatemplom a reformáció óta már a második lelki, hajlék volt. Az elsőnek csak az alapozásából maradt meg néhány kő a falu túlsó domboldalán. Miután a fatemplom porrá égett, helyén két nemzedéken át torony nélküli kis kőtemplomban gyűltek Össze a hívek. Ez utóbb iskola lett. Végre 100 éve felépülhetett — a lipcsei Gustav Adolf Egyesület segítségével — immár harmadik helyen, a hegytetőn, mintegy 60 méterrel magasabban a papiaknál a gyülekezett negyedik, ma használt, szép, nagy temploma.

Amikor Székács József bá- nyakerületi püspök 1870 őszén a felszentelő istentiszteletet tartotta, az oltár mögött befalazták a templomépítés részleteinek írásos emlékeit. Tavaly, a centenárium alkalmával az Országos Levéltár restaurálási műhelye önzetlen, szép munkával konzerválta az iratokat. Ezekből tudunk pl.

egy példamutató önfeláldozásról. Szpisák Márton egyháztag nemcsak nagy pénzadománnyal sietett a gyülekezet segítségére, az 1861-es felajánlások során, hanem ő hozta fel szekerén a templomdombra az alapkövet, a legnagyobb

evangélikus szószékről prédikált 1795—1811 között, a templomépítés idején a gyülekezet- szervező Molnár János, később pedig, az egykori díszteremben tartott istentiszteletek alkalmával még Kollár János és Székács József is. A képen látménység igéit, délután pedig itt tartottam előadást az evangélikus Kossuthról.

Most még befejezésül a jelenről szeretnék néhány szót szólni. Arról, hogy amennyire szegénység, gond és küzdelem volt osztályrésze a kis nógrádi falu lakóinak az utolsó 3 évszázadban, annyira jólét, öröm és reménység jellemzi ma Sámsonháza népének életét. Talán volt valami véletlen jelképesség abban, hogy a Kos- suth-jubileumot éppen április 4-én ünnepelhettük itt, hiszen ez a nap' a múltból a jelenbe, abból pedig a jövőbe irányítja tekintetünket.

Akár a fáradhatatlanul dolgos. mindig munkában és munkaruhában ismert, az egész gyülekezet szeretetétől övezett Sztehlo Mátyás lekész- szel, akár Styaszni Pál felügyelővel, vagy presbiterekkel beszéltem, egyöntetű volt’ a vélemény, hogy a falu lakosai — zömében a „Kiszagyva- völgye Tsz’’ dolgozói — jól megtalálták és megállják helyüket a szocialista társadalmi rendben, amely számukra soha nem látott felemelkedést hozott. Az 540 lakosú falucskában 70 televízió és 18 személygépkocsi, de ennél sokkalta több hálás szív tanúskodik: jólétet, megbecsülést, anyagi és szellemi emelkedést hozott számukra a népi demokrácia.

Talán önkéntelenül is ennek az örömnek a jele volt az, amit a ma már gazdag falu evang'élikussága Kossuth egykori gyülekezetéért tett. Miután lelkészének — de lelkészével ! — az elmúlt években új parókiát épített, 1970 őszén egyedül, saját erejéből reno- váltatta impozáns templomát, mégpedig nem kisebb összegből, mint 240 000 forintból. Gondnoka, Kukely László törött karjával is boldogan vezette az anyagot szállító lánctalpas traktort fel a dombtetőre. A tsz és a község vezetősége is a legmesszebbmenő segítséget nyújtotta a nagy munkához. Most pedig 40 család 1—1 rózsatövet ültetett a templomkertbe, hogy az dísz- parkká váljék és így hirdesse a falu lakosságának háláját.

Kossuth Lajos felügyelő boldog volna, ha ma látná sám- sonházi gyülekezetét.

Dr. Fabiny Tibor

sarokkövet. Ennek megfeszített leemelése után agyvérzést kapott, amelyből többé már fel sem épült. Buzgósága és egyházszeretete beleépült a falakba.

A 48-as szabadságharc kiváló sámsonházi papjának, a hazafias helytállásáért vasra- vert Wladár Sámuelnek Kos- suth-rajongó fia, Wladár János lelkész nevéhez a templomépítésen és a befalazott iratok megőrzésén kívül még több érdekes emlék fűződik a múlt század utolsó harmadából.

Az egyik az. hogy gyülekezetével ő vétette meg Deák téri templomunknak első, eredeti oltárát — szépen faragott félkörívű kerítésével együtt —. valamint szószékét és papi padjait is. Erről az első pesti

Ú jra lobbanó lángok

A templomba is betört a tavasz.

S nemcsak a nap, nem is a levegő simitgat... minden mindent feledő, pedig az élet szinte ugyanaz.

A teremtés ma titkát kitakarta, s hogy megpezsdültek fények és színe1; a zsibbadok közt újhodó szívek vakítanak, mint füzesen a barka.

»Magába lát, ki gyermekére néz. megérzi: mit hoz ez az új vetés, mely magvait új televénybe ássa.

Virágnyitó szél támad s ránk suhog . . Közelednek a konfirmandusok: harangunk most csendül feltámadásra!

Esti Gyula

ható sámsonházi oltár előtt pesti őseink imádkoztak tehát a XIX. század elején!

Wladár János későbbi főesperes másik nagy tette volt, hogy rábírta a turini emegrá- cióban élő Kossuth Lajost a gyülekezet főfelügyelői tisztének elvállalására. Egyhazának ez a felkérése volt az egyetlen magyar tisztség, amit a számkivetésben élő Kossuth apánk — már csaknem 70 éves korában —, elfogadott és haláláig, 1894-ig viselt is. Evangélikus Országos Levéltárunk közbenjárására az Országos Levéltár Kossuth nagy értékű, eredeti levelét, amelyben az a sámsonházi gyülekezet felkérését 1871. április 6-án megköszöni Wladár Jánosnak, ugyancsak restauráltatta. a gyülekezet pedig nagy kegyelettel őrzi.

Ennek a Kossuth-tisztségnek a centenáriuma adott alkalmat most Sámsonháza népének az ünneplésre. A hívek a toronyba új nemzeti színű zászlót tűztek, a templom belső falán lévő márvány emléktáblát pedig a jubileumra közadakozásból szép virágfüzérrel vették körül és megkoszorúzták. Az ünnepi istentiszteleten, április 4-én, amely egybeesett hazánk felszabadulásának 26. évfordulójával, itt hirdettem a hála és bizakodó reKét csabai prédikáció története I

Nagy fogás

Nemcsak országoknak, népeknek, egyházaknak és, városoknak van története, hanem lehet történetük a prédikációknak is. Igaz, a legtöbb igehirdetésnek mintha nem lenne. Hiszen rendszerint úgy születnek, hogy elkövetkezik egy vasárnap, vagy ünnepnap, a lelkészek az egész országban előveszik az egyház által arra az alkalomra előírt textust és prédikálnak róla, ki így, ki amúgy. A legtöbb prédikáció egyformán születik. Néha mégis megtörténik, hogy valamelyik igehirdetés oly különleges alkalommal, oly különleges igehirdető szájából, vagy oly különleges hatást kettőn hangzik el, hogy más lesz, mint a többi. Saját külön története támad.

A Békéscsabán 250 év alatt elhangzott sok-sok tízezer, vagy talán százezer prédikációból kiemelek kettőt. Nem azért, mintha éppen ezek lettek volna a legszebbek”, vagy legjobbak, hanem egyszerűen azért, mert ennek a két prédikációnak története van. Az egyik közülük

ZAJAC DÁNIEL: EGYHÁZI BESZÉDE (Duchowní rec.)

Történt, hogy amikor Szebe- rényi János bányakerületi püspök az Űr 1836. esztendejében meglátogatta a békéscsabai gyülekezetek az egyházi közgyűlés panaszt emelt nála Za- jac Dániel segédlelkész ellen, alti — úgyrtiond —, megsértette az egyházközség tagjait, mert egy prédikációjában ko- lomposoknak, oltoskodóknak,

korhelyeknek, tévelygőknek, az ige megcsúfolóinak (kolom- posi, mudrlanti, korheli, blu- dári, posmeváci Slova Bozího) stb. nevezte őket. A felháborodott hívek a segédlelkész példás megbüntetését kérték a püspöktől.

De hát mi is történt tulajdonképpen?

Zajac Dániel derék, igen jól képzett fiatal lekész volt, aki nagyon komolyan vette ige- hirdetői szolgálatát. 1836. június 19-ón, a Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnapon ő került a nagytemplom szószékére azzal a feladattal, hogy prédikáljon. És mivel az azon vasárnapra előírt ige Luk. 15:1—10 volt, amely ige elmondja, hogy a zsidó farizeusok és írástudók zúgolódtak a bűnösöket magához fogadó kegyelmes Jézus ellen, ezért: Zajac is a farizeusokról szólt prédikációjában, de nem azokról a 2000 év előtt élt zsidó farizeusokról, hanem a jelen kor keresztyén farizeusairól, akik ma is élnek, a templomban ülnek és botránkoznak Jézus magatartásán és szent beszédén ahelyett, hogy épülnének általa.

Ilyen keresztyén farizeusok — mondotta Zajac prédikációjában —, azok, akik ugyan nem szállnak szembe nyíltan az igével, de nem is fogadják a szívükbe, akik csak okoskodnak. ahelyett, hogy engedelmeskednének, akik eljárnak a templomba az ige hallgatására, de nem azért, hogy abból okuljanak, jó útra térjenek, megjavuljanak, sőt, inkább botránkoznak és megsértődnek, valahányszor az ige azokat a bűnöket ítéli meg, amelyek az ő kedves bűneik... A kedvük ellenére való beszédet viszkető fülekkel hallgatják, sőt akadnak oly farizeusok is a keresztyének között, akik vidám lakomákon, tele pohár mellett nyiltan hirdetik, hogy a papok prédikálása fölösleges és mit sem ér.

Tudom — folytatta prédikációját az ifjú lelkész —, hogy az ilyenek szívesebben hallgatnának tőlem most is őket igazoló, hízelgő beszédet, „de Isten őrizzen engem ettől, mert hiszen azzal hitetlenségükben csak megerősíteném őket, úgyszólván puha párnát raknék fejük alá, hogy a bűnben és hitetlenségükben tovább szendereghessenek. Ó, nem, ezt nem teszem, aminthogy ilyesmit senki nem is várhat egy igehirdetőtől sem. Sokkal inkább szükséges néha éles tövist rakni az emberek feje alá, hogy a maguk farizeusi istentelenségéből és kéf>mutatásából fölébredje- nek.” — „Oh, bár ez az én mostani feddö prédikációm is — sóhajt fel Zajac —, az Isten igéje minden ellenségének és megvetőjének figyelmeztetésül szolgálna, hogy ártalmas tévtanító, lázító és békétlenséget szító voltuk ellenére is a megérdemelt büntetést elkerülhessék.”

így mosta Zajac a kemény csabai fejeket tovább is, beszédje végéig. Nos, emiatt zú- dúlt fel és ment panaszra a püspökhöz a megbántott gyülekezet.

Kíváncsian kérdezzük: vajon milyen álláspontot foglalt el e kényes kérdésben a főpásztor? Nem kell találgatnunk, mert az egykorú jegyzőkönyvben ékes szlovák nyelven — itt magyarra fordítva —, a következő püspöki döntés található:

Ez a prédikáció kitűnő, nem egy ilyen fiatal káplántól, de harminc éve szolgáló gyakorlott lelkésztől sem lehetne jobbat kívánni, ezért megérdemelné, hogy nem fekete tintával (ne cernidlem), hanem arany betűkkel kinyomattas- sék (zlatíma literámi vytlace- ná byla). A püspök mégis az ifjú igehirdetőt is megintette, kérve, hogy prédikációban a jövőre nézve tartózkodjék az ily erős kifejezések használatától.

A püspök a maga véleményével nem állt egyedül, mert nem az egész gyülekezet háborodott fel a kemény beszéd miatt. Voltak az igehallgatók sorában is, akik megértették, hogy az ifjú lelkész nem bántani, hanem nevelni akart, hibákat nyesegetett, a bűn álmából ébresztgetett. Ezek a hívek pénzt adtak össze és saját költségükön kinyomatták az őket píron gató, nagy hatású prédikációt, mely még ugyanazon évben meg is jelent Pesten Trattner és Károlyi könyvnyomdájában, ugyan nem arany, esüpán csak közönséges fekete betűkkel. Azonban így is szép bizonysága egyfelől a népszerűséggel nem törődő bátor igehirdetésnek, másfelől a kemény igét is alázatosan fogadó igehallgatásnak. id. Dedinszky Gyula

A türelem rózsát terem — mondja a közmondás. A türelmetlenségből nem származik jó, kivált ha Jézussal szemben vagyunk türelmetlenek, hä nem tudunk rá várni. Jézus tanítványait is helytelen irányba vitte a türelmetlenség hús vét után.

Otthagyták Jeruzsálemet ’ és elmentek Galileába, a Gene- záret tó vidékére. Ez nem volt baj, mert maga Jézus mondta, hogy menjenek el Galileába, majd ott ismét találkoznak vele. Elmentek tehát és várták. Múltak a napok, de Jézus nem jelent meg. Elvesztették türelmüket.

Péter megszólalt: elmegyek halászni. A többiek pedig így felettek neki: mi is elmegyünk veled.

Nehéz munka a halászat. Kivált, ha valaki nem szórakozásból halászik, hanem azzal keresi a kenyerét. Hajóba szálltak és elindultak halászni. Jól értették ezt a mesterséget, hiszen ez volt a foglalkozásuk, mielőtt Jézust megismerték volna. Ügy gondolták: folytatni fogjuk, amit abbahagytunk. Szorgalmasan húzták a nehéz hálót egész éjszaka, de nem fogtak semmit.

Már hajnalodott, amikor Jézus megállt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték meg. Feléjük kiáltott: Fiacskáim, van-e ennivalótok? így felettek neki: Nincs. De még mindig nem tudták, kivel beszélnek. Jézus ekkor azt tanácsolta nekik, hogy a hajó jobb oldalán vessék ki a hálót, akkor majd találnak halat. Ügy is történt. Annyi hal ficánkolt a hálóban, hogy néni

tudták a hajóba beemelni. Jánosnak ekkor megnyílt a szeme. Így szólt Péterhez: az Űr van ott! Péter szívét erre olyan öröm töltötte el, hogy belevetette magát a vízbe, csakhogy mielőbb Jézushoz érjen. A több tanítvány pedig a hajón ment és vonták maguk után a halakkal teli hálót. A parton megszámolták a halakat. Csodálkoztak, hogy nem szakadt szét a hálójuk, mert 153 nagy halat fogtak.

A parton tűz parázslót!, mellette kenyér várta készen az éhes tanítványokat. Jézus meghívta őket vendégül: Jer- tek, egyetek. Adott nékik a kenyérből is és a frissen sült halból is. A tanítványok türelmetlensége. rossz kedve eltűnt. Boldogak voltak mint a most született gyermek. Visza- nyerték hitüket." De egyik se merte megkérdezni Jézustól: Ki vagy? — mert tudták: az Űr Jézus van velük.

153 szép hal. Ezt nevezik a halászok nagy fogásnak. De az igazi nagy fogást nem a tanítványok csinálták, hanem maga a feltámadott Jézus, aki szere- tetével, gondoskodásával a türelmetlenség, a csüggedés és a rosszkedv tengeréből halászta ki tanítványait, amikor azok vissza akartak térni régi életükhöz.

Látod! — ilyen Jézus. Nem hagy cserben. Utánad megy. Megújítja életedet. Ezért hív asztalához is. Ma sok gyülekezetben konfirmáció van. A konfirmandusok most veszik először az úrvacsorát. Jézus vendégei, akárcsak a tanítványok, amikor a tóparton váratlanul megjelent nekik • feltámadott Űr,