Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-07 / 10. szám
Reminiscere BÖJT MÁSODIK VASÁRNAPJÁT ősidők óta Reminiscere vasárnapjának nevezi az egyház. Az elnevezés — éppúgy, mint a többi böjti vasárnap elnevezése is — a vasárnap bevezető zsoltárigéjének első latin szavából származik. E vasárnap bevezető zsoltárigéje a 25. Zsoltár 6. verse: „Emlékezzél meg Uram irgalmadról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.” E szerint a mai vasárnapot szabad megfogalmazásban az emlé- keztetés vasárnapjának is nevezhetnénk. EZZEL KAPCSOLATBAN mindenekelőtt egy félreértést kell kiküszöbölnünk. A bevezető zsoltárversből úgy tűnik, mintha Istennek lenne szüksége emlékeztetésre. Mintha Isten megfeledkezne rólunk, gyermekeiről, ígéreteiről, szeretetéröl, s ezen a vasárnapon azt várná tőlünk, hogy mi őt erre emlékeztessük. Ezzel szemben az igazság az, hogy Isten sohasem feledkezik meg rólunkT Hiszen Ésaiás könyvében ezt az ígéretet kaptuk tőle: „Hát elfeledkezhet-e az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méh,e fián? És ha elfeledkeznek is ezek: én tér ólad el nem feledkezem.” (És 49, 15) Istennek tehát nincsen szüksége arra, hogy mi emberek őt emlékeztessük, annál nagyobb szükségünk van nekünk, hivő embereknek Isten emlékeztető szavára. Mert mi minduntalan megfeledkezünk Istenről, egymásról, feladatainkról, kötelességeinkről, s ezért jó, hogy a mai vasárnapon Isten emlékeztető igéjére különösen is odafigyelhetünk. Isten elsősorban az 5 utaira emlékeztet bennünket. „Utaidat, Uram ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem” — olvassuk a vasárnapi zsoltár bevezető részében. Az utak mindig nagyon fontosak és döntőek voltak az emberek életében. Hiszen az utak kötik össze egymással az országokat, városokat, teremtenek kapcsolatokat az emberek között. Ha jók az utak, akkor jók a kapcsolatok, ha rosszak, járhatatlanok az utak, akkor elszigetelődnek egymástól az emberek. Van-e nagyobb szüksége ma az emberiségnek annál, minthogy ilyen jó utak kapcsolják össze a népek, az emberek szívét, hogy az egymáshoz vezető utakon ne tankok robogjanak és bombázó repülőgépek száguldja- nak, hanem kenyeret vivő vonatok, a kultúrát tovább adó, egymás megismerését és megbecsülését elősegítő turista autóbuszok közlekedjenek? AZ UTAK AZÉRT IS NAGYON FONTOSAK, mert az utak vezetik el a vándort kitűzött céljához. Döntő, hogy a vándor melyik úton indúl el, ráért a helytelen, rossz utak nem közelebb viszik a célhoz, hanem még eltávolítják attól. Ezért olyan nélkülözhetetlenek az útkereszteződéseknél az útjelző táblák. Isten igéje számunkra mindig ilyen útjelző tábla, amely mutatja, mit kell tennünk, hogy megelégedett, boldog legyen az életünk, hogy a körülöttünk élő emberek számára ne teher vagy könny és fájdalom okozói legyünk, hanem velük együtt érjünk el a célhoz, a kiegyensúlyozott, boldog élethez: Istenhez. Amikor Tamás megkérdezte Jézustól, melyik az az út, amelyik ide vezet, Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság, az élet. Senki sem mehet az Atyához csak én általam.” (Jn 14 6) Amikor most, böjt idején Isten igéje különösen Jézusra, életére, szolgálatára, szenvedésére és halálára irányítja tekintetünket, akkor ez számunkra azt is jelenti, hogy csak Jézus útján érhetünk el a célhoz, hogy csak a szeretet és az önfeláldozó szolgálat az egyetlen út, amelyben megtaláljuk békességünket, boldogságunkat, s amelyen járva a körülöttünk élő embereket is eljuttathatjuk erre a békés, boldog életre. SAJNOS, A HELYES ÚT ISMERETE még nem biztosíték arra, hogy az útra rá is lépünk, és így a célhoz el is érünk. Sokszor tudjuk, hogy mit kellene tennünk, mégsem tesszük, ismerjük a jót, mégsem követjük. Pál apostollal együtt sokszor tapasztaljuk mi is: nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ezért van szükség arra, hogy Isten emlékeztessen erőtlenségünkre, gyarlóságunkra, bűneinkre. Mert ezt rendszerint nem akarjuk beismerni, belátni. Inkább vállaljuk a céltalan úton járást, a veszedelembe rohanást, csak azt ne kelljen elismerni, hogy tévedtünk, vagy hogy a cél eléréséhez erőtlenek, gyengék vagyunk. Pedig őszinte önkritika, vagy az ige szóhasználatával töredelmes bűnbánat nélkül nincs előbbre haladás és célhoz érés. Ezért emlékeztet Isten most böjt idején különösen is bűneinkre, hogy eljuttasson bennünket igaz bűnbánatra, s ezáltal revideáljuk útjainkat, tetteinket, hogy elhagyjuk a magunk választotta utakat, s rálépjünk arra az útra, amely biztosan elvisz a célhoz. EHHEZ ARRA IS SZÜKSÉG VAN, hogy Isten emlékeztessen kegyelmes szeretőiére. Arra, hogy nemcsak megmutatja a helyes utat, hanem erőt is ad az azon való járásra, illetve mindenek előtt arra, hogy elhagyjuk a régit és az új útra lépjünk. Az evangéliumnak éppen az a legnagyobb örömüzenete, hogy nincsen olyan zsákutca, amelyből ne lenne kivezető út, nincsen olyan elrontott élet, amely meg ne újulhatna Isten kegyelméből. Hiszen Isten éppen ezért küldte el egyszülött Fiát, ezért áldozta fel a kereszten, hogy minden csődbe jutott emberi élet számára megnyíljék az út az új, az öröm, a boldogság felé. Nem kell mást tennünk, mint gyermeki szívvel hinnünk Isten bűnbocsátó kegyelmében, s engednünk, hogy ez a kegyelem megtöltse szívünket az új élethez szükséges erővel és szeretettel, így lehet számunkra a mai vasárnap nemcsak az emlékeztetés, hanem az új életre elindító erőgyűjtés áldott alkalmává. Dr. SeLmeczi János juva elnök látogatása az ndk-ban A Lutheránus Világszövetség elnöke, a finn Mikko Juva professzor és Carl H. Mau, a Világszövetség főtitkárhelyettese Fritz Heidler és Walter Pabst egyházfőtanácsosok társaságában látogatást tettek a Német Demokratikus Köztársaság egyházügyi miniszterénél, Hans Seigswasser államtitkárnál. Juva elnök ismertette a Lutheránus Világszövetség tavalyi eviáni nagygyűlésének határozatát az európai biztonsági konferencia összehívásának támogatásáról és rámutatott arra, hogy személyesen, mint finn állampolgár is örül kormánya kezdeményezéseinek ebben a kérdésben. Elismerően nyilatkozott az elnök a különösen a fővárosban szembeötlő újjáépítési eredményekről. A társadalmi erőknek és az egyházaknak a béke érdekében adódó közös feladatai megbeszélését, a nyílt és kölcsönös bizalommal folytatott eszmecserét a NDK Egyházügyi Hivatala részéről is igen hasznosnak mondották. (EPD) Kétszázötven évünk temploma NEM TÉVEDÉS A CÍM: valóban kétszázötven év telt el azóta, hogy az egykori zombai evangélikus gyülekezet megépítette a maga egyszerű templomát, az akkori faluszélen, hogy vasárnap délutánonként meghallgassa benne a sár- szentlőrinci lelkész igehirdetését. Ott állt a kis imaház a falun átfolyó patak partján. Egyik oldala a falu felé, a másik a rétek, a „paskumok” felé nézett. S a rétek felkúsztak a falut környező dombokra, ahonnan messze keletre lehetett látni. Mert a zombai „szabadmenetelű” jobbágyok akkoriban sűrűn tekintgettek napkelet felé, ahonnan visszavárták a Dénes Sándor tanító úr vezette „igazlátókait” a jó hírekkel. Darvas József könyvéből (Egy parasztcsalád története) tudjuk, hogy az akkori zombai földesúr, Dőry Ádám „kíméletlenül üldözni kezdte a birtokán élő lutheránus magyar jobbágyokat. Imaházukat elvette és átadta a katolikus németeknek, s még istentiszteleteiket is betiltotta. S a vallásüldözésen kívül más rendelkezésekkel is sújtotta őket: robot tekintetében a megállapított mértéken felüli szolgáltatásokat követelt tőlük, senkit sem vett vagy véteftett be közűjük a jobbágyközség elöljáróságába, aki ott megvédte volna az érdekeiket ... Egy ideig tűrték ezeket a hántásokat... — de végül nem maradt más választásuk, csak az, hogy alig félszázados tartózkodás után elhagyják a fölépített otthont és másikat keressenek”. (I. m. 21. oldal). HARMINC CSALÄD INDULT EL 1744-ben, hogy megalapítsák Orosházát. Amikor azonban híre jött a sikeres honfoglalásnak, újabb éa ojabb rajok kerekedtek föl és mentek a többiek után — írja Darvas József. ÜJ OTTHONT ALAPÍTOTTAK a régi helyett. Azóta a békési pusztaságon virágzik már a harmincötezer lelkes Orosháza, s a város közepén ott áll a tekintélyes evangélikus templom. De ennek falába beleépítettek a régi zombai imaházból is néhány magukkal hozott téglát. S az alföldi város lakói azóta is visszavisszalátogatnak a dunántúli Zombára. A század első évtizedeiben nem egy kiránduló csoport tette meg kerékpáron a félországnyi utat, hogy tartsa a kapcsolatot az „őshazával” ... Emlékül föl is kapartak még egy-egy tégladarabot a régi templömromokból. Fekete Sándor bácsi, az orosházi templom harangozója két évvel ezelőtt (a kétszázhuszonöt éves évforduló ünnepségén) büszkén emlegette,hogy ő is megjárta a zombai utat kerékpárján s becses tégladarabot őriz a régi imaház talapzatából. Nők napján Nemrégen az MSZMP első titkára a X. kongresszuson beszélt a dolgozó nők iránti tiszteletről: „Nem lehet például határozottan előírni azt, hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek, de amikor a termelésben résztvevő aktív munkaerők 41 százaléka nő — s azonkívül minden ember tudja, hogy még ezenkívül mi vár az aktív keresőknek erre a 41 százalékára a háztartásban, a nevelésben —, akkor azt kell mondani, hogy aki egyáltalán felvilágosult embernek tartja magát, az tisztelje a dolgozó nőt.” Tisztelettel köszöntjük a dolgozó nőket, asszonyokat, lányokat, akik a munkapad mellett fáradoznak, vagy otthon fáradhatatlanul mosnak, takarítanak, főznek, gyermeket nevelnek. Tisztelettel köszöntjük azokat a nőket, akik a kötelességteljesítés hősi harcát vívják, és napról napra győznek. Virágcsokrunkat ma azzal a kéréssel adjuk át asszonyainknak, dolgozó lányainknak, hogy munkájukban találják meg azt a sok-sok kicsi és nagy örömöt, ami elfeledteti fáradtságukat és munkájuk eredménye adja nékik a legszebbet — a megelégedettséget! E napon külön is gondolunk a dolgozó anyákra, akik a bölcsőtől az égig kísérnek minket. Hányszor éreztük, hogy nekünk jogaink vannak, nekik pedig kötelességük. Egész életük fenséges, egyenlőtlen cserékből áll. Nők napján lássuk meg, hogy ez nincs jól! Virágot adunk dolgozó nőinknek, és a sok munkájuk mellett ma azt köszönjük, hogy rózsát varázsolnak koránk akkor is, amikor nagyon fáradtak. Fülöp Dezső T á z 1 á r A jelenleg a páhii gyülekezethez tartozó kis gyülekezet temploma 1951—1954 között épült fel a református és evangélikus hívek közös adományából, munkájából. Az építkezésben hetenként két alkalommal az evangélikus hívek vettek részt, s adományuk, munkájuk, az ingyenesen teljesített fuvar értéke kb. 30 000 Ft volt. A templom felszentelésére 1954. május 30-án került sor. A templomot havonta kétszer használja az evangélikus gyülekezet. Az ülőhelyek száma 200, a templom fűthető. Az itt lakó evangélikusok lélek- száma 106. A templomban egyházunk szokása szerint került elhelyezésre az oltár és a térdeplő. míg a középre helyezett szószék a református egyház kívánságának felel meg. MA MAR A HELYÉT SEM ISMERJÜK ennek az imaháznak, amely — a telepítések története szerint — az 1720-as évek elején épülhetett, tehát kétszázötven évvel ezelőtt Azaz hogy... Néhány hete előbukkant a föld alól a régi zombai imaház. A patak, amely a múlt század hatvanas éveiben a falu főutcája alatt kapott átvezető medret, a felszínre mosta az egykori tégla-alapzatot. Útépítők ásója és földkotrók kiemelő karja nyomán kétméteres mélységből napfényre került a kétszázötven éves imaház földalatti maradványa. A patak vizéből félmétemyire kiemelkedik a sárgás-piros téglafal, amelyet két évszázad takart be iszappal, földdel, s fölötte csörgedezett a földalatti csermely. A csermely, amely akkor a falu szélét jelölte, ma pedig már a falu közepén folyik át az út alatt. S az imaház, amely kétméternyire lesüllyedt a föld alá, romjaival a falu széléről a falu központjába „emelkedett”. Lapunk, az Evangélikus Élet hétről hétre bemutatja „25 évünk új templomai”-t. Az egyszerűségükben is csinos, takaros építmények örömmel és büszkeséggel töltik el az olvasó szívét. 150—300 lelkes gyülekezetek találnak bennük vasárnaponként - lelki pihenést és felüdülést. Az orosháziak után kétszáz év múlva Zombára telepített alsószeli harminc evangélikus családnak (120 lélek) nincs temploma. Egy iskolai tanterem gyűjti össze a híveket istentiszteletre. Egykor a földesúri önkény .fosztotta meg elődeiket Zöm- bán az evangélikus imaháztól, s el is tüntette azt a föld színéről. MOST ELÖVILLANTAK a templom kövei a föld alól, A kis patak tisztára mosta a negyedévezredes téglákat. A hívek meghatottan állnak meg az úton, a patak partján, s nézik a múlt maradványait. És emlékeznek szép nagy templomukra is, amelyet apáik építettek száz évvel ezelőtt a má~ tyusíöldi Dudvág patak mentén. MÉG NÉHÁNY HÉT s a regi zombai emlék újból a föld alá kerül. Fölötte, az épülő új útburkolaton autók száguldanak majd Szekszárdról Siófokra, az Alföldről a magyar tenger felé. A patak vize további évek, évtizedek és évszázadok iszapjával födi be Orosháza alapítóinak zombai templomköveit. De a kezek munkáját, s a hívek érős hitét nem födi el a feledés iszapja. Kétszázötven év óta jövőt építettek, s ma is építenek Orosházán. Mert az építő munka nem állhat meg. Tudják ezt Orosházán is, Zom- bán is. A munka és a hit temploma nemcsak kétszázötven évre, hanem évezredekre épük Amíg munkás és hivő ember lesz a földön. Boros Béla. Zomba A miskolci gyülekezetben A tanítvány is örül, ha újra találkozik régi professzorával, de gyülekezeteink is örülnek, ha személyesen találkozhatnak a teológia tudós művelőivel. Február 14-én Dr. Pröhle Károly teológiai professzor a miskolci gyülekezet vendége volt A délelőtti istentiszteleten igét hirdetett, majd utána találkozott azokkal, akik a gyülekezetben a lelkésszel együtt a „Laikus kérdések és szempontok” munkáját végzik egy- egy bibliai rész alapján a Lelkipásztor című szakfolyóirat megfelelő rovata számára. Üj módszerek lehetőségét ismertette ebben a körben Dr. Pröhle Károly professzor, mint szerkesztő. A délutáni szeretetvendégsé- gen — szavalatok, a gyülekezet kamarakórusa és hangszeres quartettjének szereplése után — előadást tartott „Mi tudunk és vallunk Jézusról?” — címen. Mélyreható elemzést adott korunk emberének megváltozott gondolkodásmódjáról, amely a történettudomány módszereivel kutatja Jézus személyisé- nek titkát. Rögzítette a bibliakritika eddigi megállapításait — amit tehát tudunk Jézusról — és összefoglalta Jézus Krisztusba vetett hitünk tartalmát. A nagy figyelemmel hallgatott előadás bepillantást adott a mai teológiai kutatás egyik izgalmas területére és jelezte annak mai állását. Ezt követően vetített-képes beszámolójában Amerika és Afrika földjére vitt el mindnyájunkat. Elénk tárultak a világ nagy kérdései: jólét és szegénység, háború és béke, faji megkülönböztetés, de a teremtett világ szépségei is: a Kilimandzsáró örökös hófedte hegycsúcsai és az afrikai vízesések fényözöne. Külön említést érdemel az amerikai lelkészképzés új útjainak képekkel illusztrált, ismertetése. A közös protestáns és katolikus lelkészképzés új szín és bátor kezdeményezés a keresztyénség történetében. A mindennapi élet egy-egy jeles képviselőjének élő megszólaltatása pedig modern, sok Összetevőjű életünk jobb megismertetését szolgálja. Késő estébe hajlött ez a nap gazdag programjával a miskolci gyülekezet életében. Erősödött hitében és tágult látóköre, hogy a holnap feladatait tudatos hittel vállalja és világunk nagy összefüggéseinek egysé- ségében lássa. Szebik Imre EGYHÁZI KONFERENCIA AZ ALKOHOL ÉS DOHÁNY REKLÁMOZÁSA ELLEN A Loccumi (Nyugat-Német- ország) Evangélikus Akadémia egyik januári konferenciája levélben fordult a német egészségügyi miniszterhez, hogy támogatását kérjék a tömegtájékoztatási eszközök (újságok, rádió, televízió, film) alkohol és dohány reklámozásának megszüntetése érdekében. Követelték még, hogy az alkoholra kivetett adó tíz százalékát fordítsák az alkoholizmus leküzdésére folyó harc céljaira. Végül jónak látták javasolni, hogy az iskolákban tartsanak előadásokat a kábítószerekről és azok fogyasztásának veszélyeiről. (EPD)
