Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-31 / 5. szám

Jézus nevében Mk 9, 33—41 Sok minden történt, s történik még ma is Jézus nevében, aminek semmi köze nincsen a jézusi elhíváshoz és a jézust lel- külethez, sőt mondhatjuk, ellene van annak. A Jézus nevével kapcsolatos kísértések és a nevében elköve­tett bűnök gyökere az a nagyravágyás és hatalmi törekvés, amely a Tizenkettőt is megkísértette és amely kísértésképpen minden ember, minden idők minden keresztyén embere és kö­zössége életében is jelentkezik. Ezért minden időben rászoru­lunk erre a csendes „magánkihallgatásra”, pásztori és atyai helyreigazításra és isteni intelemre, amiben Jézus tanítványai­nak volt része igénk szerint akkor s többször is. Ami Jézus nevében történhetik és kell is, hogy megtörtén­jék ezen a világon, azt nagyon közérthetően példázza meg Jé­zus a kicsiny gyermek befogadására szóló utasításban. Ilyen „kicsiny gyermekek”' pedig mindig akadnak „kéznél” kö­rülöttünk és a világban. Azt hiszem elsorolni is alig lehet, ma­gunkra vállalni meg nemcsak önzésünk, de a feladat nagysá­ga miatt is alig győzhetjük a „szolgálat hehyére” állítottak kül­detését. Pedig az egy pohár víz nyújtásának, a befogadásnak, az ott­hon teremtésnek, a nékülözések megszüntetésének, a testi és lelki nyomorúságok enyhítésének szolgálata olyan fontos dolog, hogy a mi Urunk — botránkozás ne essék — messzemenő „teo­lógiai eredményeket" tesz, amikor a lényegről van szó. A ha­talmi mániában szenvedő tanítványok pásztori gyógyítása és uralkodni vágyó egyház helyreigazítása mellett megbecsülen- dőnek tartja azoknak a szolgálatát, akik talán öt kevésbé is­merve találnak rá a dolgok lényegére. Mindenesetre, ha a küldetés belső tüze kevésbé hevít min­ket és a Krisztus Lelke nehezen is talál templomra a mi tes­tünkben, az ö nevének megbecsüléséért s a magukat hozzá­tartozóknak vallók e világban való megtűréséért zabolázzuk meg nagyravágyásunkat és törődjünk többet a legkisebbek, a legszegényebbek, a legelhagyottabbak, a legelnyomottábbak, a legmegvetettebbek sorsával és jövőjével — Jézus nevében. Mezősi György IMÁDKOZZUNK Jézusunk! Csodálatos a szeretetnek és a szolgálatnak az nagy­sága, amellyel Te hajoltál le a legkisebbekhez: ahogyan segí­tő szeretetedbe beleölelted a gyermekeket, szegényeket, özve­gyeket, betegeket, bűnösöket és megvetetteket. Szereteted csodája az Is, hogy Van bocsánatod megtévedt, önző, nagyravágyó, hatalmaskodó tanítványaid számára is. Nagy türelemmel intesz, nevelsz, irányítasz bennünket, hogy ráébredjünk küldetésünk lényegére, életünk és szolgálatunk értelmére. Köszönjük, hogy neved erejében lehet és szabad ma is köve­tésedben járni, evangéliumot hirdetni és jót tenni. Add nékünk ehhez Lelked erejét. Adj szíves készséget a kicsinyek szolgá­latára, ügyük felvételére. Szerezz megbecsülést ezen a világon minden igaz és jó törekvésnek, amely akaratod szerint enyhíte­ni kívánja a nélkülözést, bekötni a sebeket, megfékezni a hatal- maskodókat és békét szerezni a háborgatottaknak. Legyen meg a Te akaratod és dicsőítessék meg a Te neved, ámen. 1(1 mindig történik valami Béri néni azon kevesek közé tartozik, aki városi létére hat évtizeddel a vállán ugyanab­ban a házban lakik, ahol szü­letett. Ez a hajlék számára „a ház”. Nővérével együtt en­nek a háznak az udvarán kezdtek el tipegni, s kertecs- kéjének gondozott útjain ker- getőztek későbben. A tűnő évek be-benéztek a ház ab­lakain, de Béri nénit mindig itt találták. Gyermekkoruk­ban az emeletes ház földszint­jén a közvetlen család lakott, az emeleten rokonok. Azóta a szülők elhaltak, a rokonok kö­zül is sokan. Ma olyanok talál­koztak össze ebben a kassai házban, akik „tartják a re­ménység vallását” (Zsid 10, 23). A látogotók is jobbára ilyenek. Amikor azt írom: „ma” — ezen az utolsó negyed- századot értem, mer a ház lakóinak mostani összetétele azóta folyamatos. Most átadom a szót Béri néninek. * Már több mint húsz eszten­deje annak — írja feljegyzései­ben — hogy egy estefelé ked­ves, fiatal leány eljegyzését ünnepeltük csendes örvende­zéssel. Szivünk melyéből kí­vántunk neki sok örömöt és boldogságot élete útján, ami­kor kopogtattak az ajtón. Ma­gas, nyúlánk, szőke fiatalember lépett be s bemutatkozott: — M. J. evangélikus lelkész vagyok. — Ö, én már sokat hallot­tam lelkész úrról, de sajnos eddig még nem találkoztunk. Annál jobban örülök most, hogy megismerhetem. — De én isimerem Béri né­nit, hiszen itt laktam a ház­ban! — Itt nálunk? Nem téveszt össze engem valakivel, s a há­zat is? — Hát ennyire nem emlék­szik már rám? Nem emlék­szik arra a szőke kisfiúra, aki az alagsorban lakott a szülei­vel? Nem emlékszik Béri néni arra a Bibliára, amit annak a kisfiúnak adott? S arra sem, hogy imádko­zott vele? Abban a pillanatban lelki szemem előtt ott állt az egy­kori szőke '■kisfiú. Határtalan meglepetésemben összecsap­tam a kezem, s csak ennyit tudtam mondani: — Joskó! — Igen, én vagyok Joskó. Köszönöm, hogy akkor kezem­be adta a Bibliát, s velem imádkozott. Az Ür meghall­gatta imádságát. — Milyen szép — rebegtem elfátyolosodott szemmel, meg- illetődötten — hogy nem csak az Ür trónja előtt tudtam meg, hogy a kis Jóskából Megvál­tónk szolgája lett! A lelkész később elköszönt, s a fiatal leány, az újdonsült menyasszony örömtől ragyogó szemmel szólt: — Olyan jó nálatok lenni. Itt mindig történik valami. Elgondolkoztam. Igen, akkor történt valami. A mag kikelt és gyümölcsöt termett. Szórtam a magot, — de miért van oly kevés kéve a vállamon? Ta­lán csak ez az egy? Talán ke­vés a vetés után az imádság, könyörgés, tusakodás azért, hogy ki is keljen a mag. Szí­vemet eltölti a fájó vágyako­zás: bárcsak történnék nálunk ilyen „valami”, * Eddig Béri néni, aki a köz­ben lepergett húsz esztendő alatt is vetett és aratott. Leg­utóbb most karácsonykor, ösz- szegyűjtötte gyermek-biblia- órás gyermekeit, s a gyülekezet nagytermében karácsonyfa-ün­nepélyt rendezett. Körülvet­ték gyermekei, s egykori gyer­mekeinek gyermekei. Béri néni már nagymama a lélek család­jában. Mohr Gedeon, Kassa Istentiszteleti rend Budapesten, 1971. január 31-én Deák tér de. 9 (úrv.) Trajtler Gábor, de. 11 (úrv.) dr. Kékén András, du. 6 dr. Hafenscher Ká­roly. Fasor de. 11 D. Koren Emil, du. 5 szeretetvendégség. Dózsa György út de. fél 10 D. Koren Emil. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Aradi András, de. 12 (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 10 dr. Rédey Pál, de. 11 dr. Rédey Pál, du. 6 dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10 Veöreös Imre. Utász u. de. 9 Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12 Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly. Fóti út de. 11 Ba­ranyai Tamás. váci út de. 8 Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10 Benczúr László. Újpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár Újtelep du. fél 3 Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11 Matuz László. Kispest de. 10. Kis­pest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10 Schreiner Vilmos. Rákos­palota. MÄV telep de. 8. Rákospa­lota Kistemplom de. 10, du. 3. Rá­— Vizkereszt után az utolsó vasárnapon az oltárteritő szí­ne: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: 2 Pt 1,16—21; az igehirdetés alapigéje: Mk 9, 33—41. — evangélikus isten- tisztelet A RÁDIÓBAN. Január 31-én, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet KARNER ÁGOS­TON országos főtitkár, rá- kosszentmihályi lelkész. — KŐSZEG. Január 10-én vallásos est volt a gyülekezet­ben, amelyen dr. Prőhle Ká­roly teológiai tanár tartott elő­adást „Eligazodásunk a világ­ban, mint lehetőség és feladat” címmel. Verset mondott Seres Margit és Ittzés János, énekelt ifj. Szabó Lajos, kísérte Wein­berger Károly. Áhítatot a gyü­lekezet lelkésze, Szabó Lajos esperes tartott. — KISZSIDANY. a kősze­gi gyülekezet fillájában gyüle­kezeti napot tartottak, ame­lyen az anyagyülekezetből is többen részt vettek. A viszony­lag kis lélekszámú gyüleke­zet imatermének kialakítására 19 100( Ft-ot adott össze. — ERDÖKÜRT. Január 10- én, a templgmszentelés emlék- vasárnapján istentisztelet ke­retében iktatta be Maróti Já­nos, a gyülekezet lelkésze tiszt­ségébe Proksza János gond­nokot, Holicza Mihály egyház­fit, Nedeliczki Mihály, Petrás János, Fakler Mihály és Csá- volszki János peresbitert. „Szolgáljatok az Űmak örven­dezéssel!” — A DIAKONIArOL. A re­formátus egyház diakóndai osztályának Mátraházán tar­tott december végi értekezle­tén, amelyen Ráski Sándor püspök és Túrós Aladár diakó- niai osztályvezető elnököltek, többek között Muncz Frigyes, kosszentmihály de. fél 11 Karrier Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cin- kota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9 Békés Jó­zsef. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Mado- csai Miklós, de. fél 11 (német), de. 11 (úrv.) Várady Lajos, du. 6 Szita Istvánná. Torockó tér de. fél 9 Vá­rady Lajos. Óbuda de. 9 Turchányi Sándor teol. (szuppl.), de. 10 Tur­chányi Sándor teol. (szuppl.). XIX. Tartsay Vilmos u. de. 9 D. dr. Ottlyk Ernő, de. n D. dr. Ottlyk Ernő, du. 6 szeretetvendégség: D dr. Ottlyk Ernő. Pesthidegkút de. fél 11 Fi- lippinyl János. Kelenföld de. 8 dr. Rezessy Zoltán, de. 11 (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6 Reuss András. Németvölgyi út de. 9 (úrv.) Reuss András. Albertfalva de. 7 Visontal Róbert. Nagytétény de. fél 9 Vison- tai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Buda­fok de. 11 Visontai Róbert. Csillag­hegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. az evangélikus egyház diakó- niai ügyvivő-lelkésze is elő­adást tartott a diakónia mai helyzetéről és időszerű kérdé­seiről. — KELENFÖLD. Február 6-án, szombaton este fél 6 óra­kor szeretetvendégség lesz a gyülekezetben, amelyen ifj. Harmati Béla külügyi titkár tart előadást „Dühöngő ifjú­ság” címmel. — HALÁLOZÁS. Schmäht Lajos ny. igazgató-tanító, a hartai evangélikusok hűséges oktatója, életének 88. esztende­jében rövid szenvedés után el­hunyt. A Farkasréti temető­ben hét éve elhunyt felesége mellé helyezték örök nyuga­lomra a feltámadás reményé­ben. Koporsója mellett Bencze Imre kelenföldi lelkész hirdet­te az igét. „Ama nemes har­cot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartot­tam, végezetre eltétetett nékem az igazság koronája.” EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VTTL Előfizetést ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 71.0094 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyog­jon fel! ö gyújtott világossá­got a mi szivünkben, hogy Jé­zus Krisztus arcán felismerjük Isten dicsőségének ragyogását.” (2 Kor 4,6) VASÁRNAP.1— „Péter pe­dig megszólalt és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, építek itt három sátrat...” (Mt 17, 1—9) E hét minden napján figyeljük jól azt a világosságot, amelyet Jézus Krisztus hozott el, és su­gároz bele befelé forduló, min­dig csak önmagukat vagy kilá- tástalamságokat látó emberek szívébe. Péter csak önmaguk­ra gondol a megdicsőülés he­gyén, midőn maradni és sát­rakat építeni szeretne. Jézus nem válaszol erre, s a történet végére a három tanítvány még­is természetesnek tartja, hogy le kell menniük a hegyről, vissza az emberek közé. Jézus személye szavak nélkül is ezt sugározta a szívükbe, az ön­zés sötétsége helyébe. HÉTFŐ. — „És lön, hogy amikor Mózes a Sinai hegyről leszállóit, nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik.” (2 Móz 34, 29—35) Ismét egy hegy­ről, és ismét sugárzó fényesség­ről szól igénk. Az ószövetség fé­nyes pillanata ez, midőn Mó­zes Isten színe elől jön, s hoz­za a szövetség megfogható bi­zonyságait, a két kőtáblát a Tízparancsolattal. A bűn sö­tétségét (aranyborjú-történet!) legyőzte Isten irgalmassága, és szeretete, s ez sugárzik Mózes arcán is. 0 maga azonban nem tudja ezt. A Jézus evangéliu­mának bizonyságtételével em­berek közé menő tanítvány sem veszi észre önmagán azt a világosságot és erőt, amelyet elete bizonyságtétele hordoz... KEDD. — „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy az erőnek rendkívüli nagysága Istené legyen, és ne magunktól való.” (2 Kor 4, 3— 12) A cserépedény könnyen tö­rik és mégis alkalmas arra, hogy sok más anyagnál időt- állóbban megőrizze a benne el­rejtett kincseket! Ezt tükrözi a mi életünk is. Törékenyek vagyunk, akár külső, akár bel­ső terhelésekre gondolunk. Sokszor vesz erőt rajtunk a kishitűség, kedvetlenség, vagy a kísértés és bűn. Egész lé­tünk könnyen eloszló párához hasonló, hiszen azt sem tud­juk, élünk-e a következő órá­ban? S a csoda mégis megtör­ténik: kincseket s világosságot hordoz az életünk: SZERDA. — „Mindez éret­tetek van, hogy amint a ke­gyelem bőven árad, egyre töb­ben adjanak hálát Istennek.” (2 Kor 4, 13—18) A keresztyén- ség elmondhatatlan többlete minden olyan vallással szem­ben, melyekben az egyéni meg­nyugvásért és üdvért történik minden, hogy „egyéni üdvös­séget” nem ismer! Aki csak egy pillanatra is felfedezi a Lélek által Jézust, a Feltáma- dottat, azonnal másokra, em­bertestvéreire gondol, s arra, bárcsak ők is felfedeznék ezt! Ez a keresztyénség belső dir namizmusa, éltető ereje Isten akaratából. * CSÜTÖRTÖK. — „Deltái­ban az úton úgy láttam, óh király, hogy a mennyből nap­fénynél is ragyogóbb világos­ság sugároz körül engem és utitársaimat.” (Csel 26, 1—3. 12—23) Sokan gúnyolódtak már Pál damaszkuszi látomás- élményén, az ideggyógyászat körébe utalva az egészet. Fesztus helytartó is így kiált fel a nagy bizonyságtétel vé-. gém: Bolond vagy te, Pál! Az azonban már senkinek sem jut eszébe, hogy Pál apostol egész életét, fáradhatatlan munkáját, melyet megalakuló gyülekeze­tek sora jelez, és leveleit, me­lyeknek igazságairól több könyvtárnyi magyarázat szü­letett már, az ideggyógyászat körébe utalja át. E munkában az emberi élet mélységei, és Isten szeretettnek hegycsúcsai tükröződnek. A „napfénynél is ragyogóbb világosság” — íme, így igazolódik... PENTEK. — „Hogy minden embert úgy állítsunk Isten elé, mint aki Jézus Krisztusban tö­kéletes. Ezért fáradozom én is.” (Kol 1, 24—29) Mostanában mindenütt, gyülekezeti igehir­detésekben, különböző társa­dalmi fórumokon és világfóru­mokon, s az ezeket kísérő sajtó-, rádió-, tv-ad ásókban ez a legfőbb téma: hogyan le­hetne jobbá, gazdaságosabbá, békésebbé tenni az emberi kö­zösségek életét. Sok a baj, a bűn, a „tökéletlenség”, s ezek életeket vagy az egész emberi­ség életét is veszélyeztetik. Is­ten elé majd egyedül Jézus Krisztus igazsága által állha­tunk „tökéletesekként”. De itt a földön Jézus életének igazsá­ga és kötelezése tanítson min­ket fáradozni a fentiekért! SZOMBAT. — „Írd meg könyvbe, amit látsz, és küldd el a hét gyülekezetnek.” (Jel 1, 9—18) János látomása is csodálatos körülmények között történt, de a hét gyülekezetnek irt levelek nagyon is érthető és gyakorlati figyelmeztetéseket és tanácsokat tartalmaznak. Isten világossága sokféle for­mában ért el bennünket e hé­ten is. Keressük azt, ami éle­tünkben úttá és igazsággá vál­hat, több felelősséget, több szeretetet, több hitet és áldást adva nekünk. Szirmai Zoltán Hol a boldogság? A ház, amely előtt álltam olyan csöpp volt, amilyet csak a mesében képzeltem el. Az ajtaja közvetlenül a szoba konyhába nyílt, amely csak akkorka volt, hogy egy ágy, a tűzhely és egy háromlábú, támla nélküli faszék fért el benne, meg egy kis asztal, amelyen üveg alatt egy ketté­nyitott levél volt. Andersen, a nagy északi mesemondó szüle­tett itt, ő írta a levelet egyik barátjának, amelynek egyik sora így hangzik: „Itt írtam mesémet a jégtündérről és a boldog királynőről”. Nézem ezt a csöppnyi szo­bát, amelynek mennyezetét majdnem kézzel felérem. Né­zem a tűzhely feletti füstös falat, a szegényes bútorokat, a kicsi ablakot és arra gondo­lok, aki talán ezen a durván gyalult háromlábú, támla nél­küli széken kuporogva tündé­rekről és jóságról álmodott ... és utána elmegyek abba a ha­talmas palotába, ahol ezek a mesék a világ minden nyel­vére lefordítva megtalálhatók, ahol azt a sok-sok száz papír­kivágást őrzik, amelyek vala­mennyije egy-egy mesealakot örökít meg és ahol ennek a nagy álmodénak a szobra áll gyermekektől körülvéve és mind azokra a csodálatos me­sékre figyel, amelyeket ő irt tündérekről és királynőkről, akiről azt jegyezte fel, hogy boldog volt. Hol a boldogság? — kérde­zem — hol a mai, rohanó em­ber boldogsága? Ahol felnőt­tek gyermekként csöppnyi szobákban is be tudják népe­síteni maguk körül a világot csodálatos mesealakokkal úgy, hogy késő -nemzedékek szem­lesütve álljanak majd meg lelki gazdagságunk mellett? * Vastag levelet .hozott a pos- 1 ta. Tapogattam, forgattam, vajon mi lehet benne. Sok mindenre gondoltam, de a va­lóságot sohasem találtam vol­na ki. Mert a levél tele volt papírszívekkel. Mindegyiknek más volt a színe, a díszítése, s mindegyik kinyílt, ha hoz­zányúltál. A szivek belsejé­ben, angyal, galamb, harang, csillag, gyertya volt — papír­ból. A feladó azt irta, hogy szokás ez náluk, hogy ünne­pek előtt összeül a család és mindenki sziveket készít. Olyat, amilyennek a sajátját elképzelt Aztán elmennek a barátokhoz és kicserélik a szíveket. Hozzám 21 szív ér­kezett. 21 színes papirszív ar­ról hozott üzenetet, hogy hu­szonegy ember kész arra, hogy nekem adja a szivét. Mosolyogsz és talán eldob­nád a papírsziveket? Tudod hol a boldogság? Ahol a családok leülnek ün­nep előtt az asztal köré és szí­veket készítenek azzal a tisz­ta vággyal, hogy holnap elin­dulnak a másik emberhez ve­lük. És lehet, hogy a másik házban, a másik megyében, a másik országban vagy a má­sik világrészben is már elin­dult egy vagy talán már több ember is szívével és a félúton találkoznak. Átölelik egymást és kicserélik a szíveiket. Az­tán boldog békességben tér­nek haza, nyugovóra. A szí­vükben béke van. Boldogok. * Ismeretségünk egyórás. Ka­lauzom volt egy nagyváros­ban. Magas kora nem engedi meg, hogy egyszer én mutat­hassam meg neki a mi fővá­rosunkat. De ez nem zavarja barátságunkat. Innen-onnan egy éve, hogy minden hónapban valami cso­dálatos virágot küld nekem — gondolatban. így: „Csodála­tos fehér rózsát láttam ma a kirakatban. Olyan világítóan fehér volt, mint a te lelked” ... Elpirulok, mert kedvessége megszégyenít. ___„Anyák na pjára kaptam egy cserép virágot. Mikor a virágai le­hullottak, elszomorodtam. Tudtam, egy •év keU ahhoz, hogy újra bimbót hozzon. Ápoltam, gondoztam. És most váratlanul tele lett bimbóval. Elküldöm neked. Most, hogy újra virágbaborul, legyen ne­ked is általa annyi örömöd, mint amennyi nekem volt.’’’ — November 10-én kaptam meg azt a csodálatos lila ibolyát, amit küldtél. A te finom sze­rénységedet juttatta az eszem­be... válaszolom.. A napokban egy egész ko- sárnyi virágot kaptam tőle. Tele volt szarkalábbal, pipacs­csal, búzavirággal, margarétá­val, mintha csak nyár lenne. „A mi barátságunk csak a lé­lek dolga — írja. — Ahogy a sírtól számolom- már az éve­ket, egyre bizonyosabbá válik előttem, hogy a lélek és a szellem dolgai azok, amelyek a fontosabbak az életben. Ez a felismerés a halált is vonzó­vá teszi és még mai életünket is, háborúk, emberi nyugta­lanság és gonoszság ellenére.” Ritkán hallottam a halál szóval a „vonzó” jelző hasz­nálatát. Többször is elolvas­tam ezt a párosítást „a vonzó halál”. Milyen virágot küldjék vá­laszul én? Van-e olyan kitel­jesedett, ritka virág, amely méltó ehhez a csodálatos fel­ismeréshez, ami a halált és az életet is vonzóvá tudja tenni? Megyek a hajnali ködben a Kávás téli utcán munkahe­lyem felé és gondolatban be­járom az egész világot és minden virágát összeszedve, elküldöm — nem is —, szemé­lyesen viszem el neki. Sok a világban a virág. Ezerszer kell lehajolni értük. El-elhul- lajtok útközben belőlük és ahogy hátrafordulok látom, hogy sokan lehajolnak érte és felveszik és hozzák utánam. És hogy sokan vannak, akik még egy elhullatott virágszál után is lehajolnak, ez biztató és boldoggá tesz. Gyarmathy Irén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom