Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-10-17 / 42. szám
Anyanyelvi lakon „Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon, tanítsátok egymást minden bölcsességgel.. ,'Y(Kol. 3, 16—17) Az idegenforgalmi főszezon végéhez értünk. Az elmúlt hónapok során sok idegen járt hazánkban, sok honfitársunk járt idegenben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy közülünk sokan igyekeztek megértetni magukat valamilyen idegen nyelven, kérdezni és válaszolni, tanítani és tanulni, tájékoztatni és tájékozódni. Hazánkban sokan tanulnak idegen nyelveket, ilyenkor mégis mindenki ráébred arra, mennyivel nehezebb kifejezni magunkat olyan nyelven, mely nem anyanyelvűnk, melyet nem belső természetességgel használunk, hanem feszült figyeléssel, tanult ismeretek felidézésével. „Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon” — kéri Pál olvasóit és érezzük, hogy ez életreszóló program, melyet ha sikerrel teljesítünk, egész életünk boldog és másoknak is hasznára váló élet lesz. Milyen öröm, ha egy idegen nyelven már jól ki tudjuk fejezni magunkat! Milyen öröm lenne, ha Krisztus beszéde — amely nem anyanyelvűnk, nem természetes, hogy értjük —, mégis anyanyelvi fokon, a „bennünk lakozás” gazdagságával hangoznék bennünk s általunk! Hogy milyen ez a beszéd, arra csak egyetlen bibliai példát idézzünk: a kenyércsoda története valamennyi evangéliumban szerepel. Jézust több ezres sokaság követi, hallgatja tanítását, örül pásztori szeretettnek — és eszébe sem jut a táplálkozás, a hazatérés. Aki ismeri a sokaság és a vidéki, állattartó emberek lélektanát, az tudja, hogy milyen nagy szó ez, milyen nagy hatású lehetett Jézus beszéde, hogy a hallgatók minden másról elfeledkeztek. Nem nekik, Jézusnak jutott eszébe, hogy enniük is kellene!... És Jézus beszéde ma sem vesztett erejéből, időszerűségéből. Nem elég, ha egy nyelvből csak szavakat, kész kifejezéseket, jellemző nyelvi fordulatokat tanulunk meg. — Ez talán egy-egy bravúros megszólalásra képessé tesz bennünket, de mihelyt folyamatos beszédre, beszélgetésre kerül sor, kevésnek bizonyul. Akkor már többre: gondolatok, érzések spontán kifejezésére van szükség. Sajnos, sokan vannak, akik Krisztus beszédéből csak szavakat, kifejezéseket, Krisztus által használt fordulatokat tanulnak még. Ezeket igyekeznek az élet különböző helyzeteiben idézni. Néha-néha ez jól sikerül, elismerést aratnák vele. De mihelyt a hétköznapok nyelvén és szolgálataiban kellene alkalmazniuk, megáll a tudomány, elnémulnak, vagy makacsul ismételgetik a tanult kifejezéseket. A mai kor pedig ennél sokkal többet igényel a keresztyénektől! Váratlanul, „soha-nem-volt” helyzetekben is megkérdez. És a Krisztus beszéde elegendő ma is, ha megnyitjuk szívünket, ha bátran vállaljuk az új megfogalmazásokat, új utakat, a szolgáló élet mai feladatait! Aki távol akarja tartani magát az emberi közösség égető kérdéseitől arra hivatkozva, hogy csak Krisztusnál akar maradni — az olyan emberhez hasonlít, aki beszél egy nyelvet, de semmit nem ért belőle, vagy olyanhoz, aki a bürokrácia beszűkült nyelvét akarja szembeállítani azzal, aki egy embert-szolgáló hivatás nyelvén beszél. Az istentisztelet és a békéért való szolgálat nyelve összecseng, szétválaszthatatla- nul összetartozik — hallottuk a Prágai Keresztyén Békevilág- gyűlésről kiadott püspöki körlevélben. — Ne szavakat tanuljunk Krisztustól, hanem magatartást, lelkületet, Isten akaratának mindig friss értését! Ez azt is jelenti — amit egyébként valamennyi beszélt nyelvről elmondhatunk —, hogy néha rendhagyó módon kell kifejeznünk magunkat. A rendhagyó szabályok nehezebbé, de szebbé is teszik a nyelveket. Jézusnak sokszor kellett rendhagyó gondolatokat mondania és ezzel kiváltania a kizárólag ismert tételekhez ragaszkodó írástudók és farizeusok ellenkezését. Jézus nem akart mást, mint az Isten irgalmát és szere- tetét hirdető próféták. De Isten irgalmát és szeretetét másképpen kellett elmondania! A kolossébeliekhcz írt levél idézett szakaszában Pál apostol a keresztyén házirendben felsorol nehány példát, hogyan is kell Krisztus beszédét továbbadnunk. Nekünk ma az a feladatunk, hogy az élet minden területén: családban, társadalomban, népek családjában, megkeressük Krisztus beszédének mai üzeneteit. Néha talán rendhagyó módon fejezzük ki magunkat, nem úgy, mint az előttünk járó nemzedékek. Megbotránkoztatunk talán emlékeikhez ragaszkodókat, régi beidegzettségeikban élőket. De a Krisztus beszédének ma, 1971-ben kell gazdagon lakoznia bennünk, kisugároznia általunk, a ma beszélt nyelven, vigasztalva és buzdítva, eligazítva és jó célok felé indítva. Ez a fő feladatunk. Minden más nyelvi szempont legyen a nyelv-emlékeket kutató tiszteletreméltó tudósok dolga. Nekünk beszélnünk kell! Szirmai Zoltán Egyházunk egészének szolgálatában Beiktatták D. Korea Emii budavári lelkészt a Budai Egyházmegye esperesi tisztébe A Bécsikapu téri templomban szombaton, október 9-én iktatták hivatalába ünnepi istentisztelet és közgyűlés keretében D. Koren Emil budavári lelkészt, a Budai Egyházmegye egyhangúan megválasztott esperesét. Az iktatásról jövő számunkban tudósítást közlünk. Ezúttal ismertetjük az esperesi székfoglalót. Sok lag, egy test Az egyház egészének arculata, jellege van. Előttem az a kép lebeg, amit Pál 1 Kor 12-ben rajzol meg: a sok tag, egy test képével vázolja fel azt, hogy az egyház Krisztus teste. Mi is ezt hisszük és valljuk egyházunkról. Ennek az egésznek a mai kérdéseiről van szó, amikor arculatról, jellegről beszélünk. Az elmúlt évek során ezt az arculatot, jelleget nézetem szerint legmarkánsabb vonásokkal az 1966 karácsonyán parafáit Egyházi Törvényünk rajzolta meg, amelynek bevezető Ünnepi Nyilatkozatát egy héttel ezelőtt egyházmegyénk egyik lelkésze a szentendrei lelkésziktatáson egyenesen hitvallás jellegűnek mondott. Ennek a törvénynek van egy tételesen ki nem fejezett szerkezeti mondanivalója, ma.i szóval élve: profilja. A jog forrása as egyházban Ez így foglalható össze: a jog forrása az egyház egésze. Azért tartom fontosnak erre rámutatni, mert ezzel az eredeti magyar protestáns egyházi örökséggel szemben 1895 óta — tehát nem több, 75 éven át — elterjedt és beültetödött egyházi joggyakorlatunkba sa hívek tudatába ez a tétel: az egyházban minden jog forrása a gyülekezet. Nem kívánom most taglalni, hogy miért volt szükség a századfordulón ététől és látás vallására, csak arra szeretnék utalni, hogy a háromnegyed század egyházi joggyakorlatában erősen eluralkodott jogászi nyelvvel és fogalmazással szemben mai törvényünk visszatért a régi hagyományra és örökségre: a jog szerkezetében és fogalmazásában is igyekszik teológus módon szólni. Lehetnek Egyházi Törvényünkkel kapcsolatban jogászi észrevételek, de az bizonyos, hogy az egyházról a joggyakorlatban nagyon régen nem szóltak ennyire teológus módon, mint ebben a törvényben. A jognak forrása, továbblépve: egyházi életünk minden megnyilatkozásában a forrás: az egyház egésze. Hívek, gyülekezetek, egyházmegyék az egyház egészében élnek, azaz az egyház egészének szét- téphetetlen összefüggéseiben. Több mint kölcsönhatás ez, hiszen a kéz csak a test egészének organizmusában kéz, s a szem csak a test organikus egészében funkcionáló szem. Az egyház organikus, sőt dinamikus egység lévén, az egyház egészének működése olykor kevesek kiemelKedő gondolkodása, vagy tevékenysége, máskor az egész test egy értei mű mozdulásában fejeződik ki. Kevesek elöntése as egyház egészéért A kevesek kiemelkedő és dinamikus lépéseinek ütemét élte meg az egyház akkor, amikor történelmünknek néhány esztendőbe sűrűsödött döntő nagy fordulója alatt kellett megtalálni az utat újként formálódó társadalmiunkban az egyház számára. Nem álltak követendő példák előttünk és nem volt kitaposott út az egyház előtt a második világháború befejeztével- Az eszmélkedés akkor kevesekben indult meg, s a sürgető idő és események nem hagytak időt az elmélkedő leszű- rődésre. Ezekre a kevesekre az állt, amit Illyés Gyula a reformáció genfi emlékműve előtt gondolt át: Látták, vagy nem a céljuké Azt jól látták, hogy nincs visszafelé út; a múlt, ahogy füst-veru? összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpo az ólmot: előre! — és ők vállalták e sorsot — ” Arra nem volt idő, hogy hosszas teológiai megfontolásokkal indokolják döntéseiket, de — mert hitből döntöttek, s jó lutheránusokként ismerték és élték Luther kettős kormányzásról szóló tanítását — döntéseik helyesnek bizonyultak. A döntés nem egyszer s mindenkorra szólt. Megtanították az egyház egészét arra, hogy naponta újra kell dönteni, mert permanens, lüktető korban élünk. Nem térek ki a permanens döntések jó soro - zatára. Nem ment harc, buktatók, kísértések és eltevelye- dések nélkül. De az irány jó volt, s az egyház egésze már nem tért le a megtalált útról, noha közben egy történelmi kátyúban majdnem megroppant a szekér. A teológiai kifejtés időszaka A teológiai megfontolás és kifejtés csak később következett be. Lehetne ellene vetni, hogy előbb kellett volna fogalmazni, s csak azután rálépni. Erre nem értünk rá, mert a történelem Ura, aki mindenek fölött az egyház történelmének Ura, „útba állított.” Am —újra mondom — döntéseink helyesek voltak, s Isten gondviselésében megnyilvánuló kegyelem, hogy teológiai eszmélkedéseink is ezt igazolták. A közvetlen mögöttünk lévő évtizedben jutottunk el addig, hogy teológiailag fogalmazzunk, s alig van magyar evangélikus egyháztörténelmünknek olyan szakasza, amely az egyház egészének arculatát, küldetését annyira világosan, egyértelműen és tisztán határozná meg, mint ez a ma már széles teológiai elmélkedés, amelyre nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyház egészének a teológiája. Az egyház egészének a képe alá ebben a teológiai kifejtésben és meghatározásban ez a mondat került; én olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.- S a szolgáló Krisztus alakjában elmerülten kibontakozott a diakónia teológiája. Ha emberileg szólnék, így mondanám: magabiztosan — de mert egyház vagyunk, így mondom: Krisztus-biztosán állt rá egyházunk egésze az egyetlen járható útra: a dia- kóniai teológia útjára. Fejlődésünknek erre a szakaszára, amely gyümölcseiben is ízes és tápláló, hadd írom le a Kalevala egyik zárómondatát (a minap láttuk-hallottuk a TV- ben): Agat nyestem, utat leltem, Innen visz az út ezentúl. Nem feladatom, hogy ennek a megtalált útnak, diakóniaí teológia útjának eredményeit méltassam, mibenlétét ismertessem, tanítását értékeljem. Ez ma egyházunk egészében annyira ismert, hogy pl. fiatal lelkészek pályakezdő vizsgájának alapvető tételeként szokott szerepelni, mint ami olyan első lépcsőfok a szolgálatban, amire vagy rá tud állni s akkor tovább jut, vagy elbotlik rajta, s akkor kezdheti elölről. De talán érdemes rámutatnom a kialakulás folyamatának elérhető stációira, majd pedig néhány, a budai egyházmegye életében is fontos következményére. Két stáció között Két stáció közé fogom azt, ami egyházunk egészének teológiai eredménye akkor is, ha egyesek kiemelkedő, igen jelentős, sőt nem egyszer prófétai felismeréséhez és megnyilatkozásához kapcsolódik. A két stáció Káldy Zoltán püspök pozsonyi díszdoktori értekezése, amely éppen a dia- kóniai teológia mibenlétét fejti ki doktori disszertációhoz méltó szinten, s amit többek között finnre is lefordítottak és megjelentettek. A másik stáció ugyancsak az ő munkája, amely „Űj úton” címen tavaly jelent meg Sajtóosztályunk kiadásában. Éppen ez időnek, tíz esztendő teológiai érlelődésének, valamint egyházpolitikai döntéseinek történelmi értékű összefoglalása ez a mű. E két stáció között, Sőt ezt megelőzően is foglal helyet D. dr. Ottlyk Ernő püspök munkássága, valamint számtalan cikk, tanulmány, teológiai konferencia, LMK ülés, tanulmányi bizottságok érlelő és kifejtő munkássága ékelődik, amelyek arra mutatnak, hogy ebbe az eszmél- kedésbe és döntésbe egyházunk egésze — most már akár mennyiségileg is értve — kapcsolódott bele, döntött mellette és határolta el magát minden más kísértő és zsákutcát jelentő próbálkozástól. Külön kiemelten is hadd mutatok rá azokra a világszinten is jelentős tanulmányokra, amelyeket tanulmányi csoportjaink az egyházi világgyűlések tematikájával kapcsolatban végeztek, s amelyek ennek a teológiának világszinten is hitelképességét mutatják. (Legutóbb az ún. eviani anyagra, amely magyaron kívül megjelent német és angol fordításban is.) Aki ezeknek ismerete nélkül szemlélődik, az nem ismerheti meg egyházunk mai belső helyzetét, sem örömeit, sem gondjait. A csupán külső tájékozódás pedig félre visz. A továbbiakban az esperesi székfoglaló négy pontban szól arról, hogy 1) mi a helyzete egyházunknak a szocializmust építő Magyarországon, 2) vizsgálódik a helyes ökumené kérdésében, rámutatva ebben a Prágai Keresztyén Békekonferencia működésére, 3) szól a reménység teológiájáról, amely a szolgálat betöltésében látja az egyház jövőjét, s végül 4) szól a vezetés kérdéseiről az egyházban, a rendről, felelősségről és az engedelmességről. Többször kérdezték már tőlem: egyházi díszítmények között mit jelképez a keresztbe tett két kulcs? Bizony, sok keserűséget hordozó középkori képzetre emlékeztet az oldás és kötés kettős kulcsa. Tulajdonképen Máté 16. 19 és 18, 18 íráshelyekre alapozott fenséges mandátum téves értelmezéséről van szó. „Ez alapon adják meg a pápának a hatalmat, amellyel dicsekszik állítván, hogy neki hatalma van a keresztyének lelkét és lelkiismeretét törvényekkel megkötni, úgyhogy ők engedelmeskedni tartoznak azoknak, hacsak üdvösségüket elveszteni és övökre elkárhozni nem akarnak...” (Luther: A kulcsokról) Most nem vitázni akarunk Mi. 16, 19 értelmezésén, ..mert az ö szívük más gondolatokra irányul, és ott van Mózes leple a szemük előtt.” (Luther: A kulcsokról) Mi világosan látjuk, hogy Jézus prédikációja Mt 18-ik részében összefüggő kijelentés. Az egyetemes papság elve alapján minden keresztyén embernek és gyülekezetnek szóló megbízatás bűnöket oldani, kötni. Ezért most csak arra figyelünk: miként gyakoroljuk azt az írás szerint?! „Ha vétkezik TESTVÉRED” — mit tesz Jézus kötelességünkké? Legyünk bizakodók, jót feltételezők; ezért intsük n-/ •.remközt, korholjuk test1971. Reformáció hava Van-e „kulcsok hatalma“? véri közösségben! Mert ami a doh és penész ellen a friss levegő és napfény : az az eltévelyedés ellen felfedni és nevén nevezni a bűnt. A családi kör, társas élet, közös gazdálkodás, üzem és gyár körülményei közt jelentkező megtévedésék, mind megannyi kihívás: sze- retetből se hunyj szemet, hanem állj társad elé: „amit teszel az gonosz, utálatos Isten előtt, bajt hoz.” Fontos, hogy a jvétek nyerjen elítélést, ne az ember! Jézus azért jött, hogy a gyengék, élbukók felemeltessenek és megmentessenek! De mi történjék a szót nesn fogadókkal? Legyen olyanná előttünk „mint a pogány” — vagyis missziói feladattá: Krisztusnak valamikép megnyerni... Ebben éppen nem elzárkózás, hanem a több törődés, a „diakónia” kötelezése rejlik. Ezért volt Luther álláspontja szerint a „kirekesztés” az írás félreértése, szeretetlenség és hatalmaskodás. Megtérni a bűnből és bocsánatot nyerni nemcsak egyszer lehet és kell; ez mind - nyájunknak egyformán naponkénti feladatunk! A bűn ellen harcolni (nemcsak magamban, hanem más ban is) — igen, ez lehetséges! A zürichi Frauenkirche gótikus ablakán néztük Marc Chagal üvegfestményét: Jákob, a Csaló harca az angyallal. Hogy tetszik? — kérdezte ottani lelkészkísérőm.,, Valahogy nyomja az embert” — válaszoltam. Igen, világosított fel, mert téma az' a változatlan emberi magatartás: birkózunk megmentésünk ellen. Bűnös-önmagát védelmezi az ember, noha üdv után vágyódik. Érthetetlen küzdelem, amin akkor nyer az ember, ha elveszíti! Van-e keresztyén embernek és közösségnek hatalma oldani és kötni? Anániás és Szatíra esetére gondoljunk. Péter apostol meginti őket — és ők harcolnak az angyal éllen. Nem bánják meg, nem tagadják meg, nem fedik fel a bűnt, — vagyis nem fejezik be, hanem folytatni akaí-ják. Gyerekkoromban sokszor érthetetlennek tartottam: Madarak telepednek a magasfeszültségű vezetékre és nem esik bajuk! Igen, így van ez, amíg az áramkört nem zárják, az energia ütközés nélkül haladhat célja felé. Isten erejének útjába állni olyan „rövidzárlat”, amit Anániás és Szafira szíve nem bírhatott ki. (De nemcsak ilyen esetben szemlélhető a „kulcsok hatalma”. Amikor eredményes a testvéri intés, bekövetkezik az oldás („megbocsáttattak a te bűneid”); ha viszont nem, ez a bűnben megrögződést, kötést jelent gyakorlatilag is! A reformáció egyháza a kulcsok hatalmára épített fegyelmezési rendszert (különböző megtorlások, kiátkozás) megbélyegezte és nem követte. Hitvalló őseink azonban még nagyon sokat szenvedtek a római egyház ilyen önkénye miatt. Sőt, megsínylette az emberi haladás ügye is, mert eszmeileg és gyakorlatilag az egyházi kötéshez szoktatta a társadalmat „Lehet-e nagyobb szerencsétlenséget elképzelni az államra, mint azt, hogy tiszteletre méltó férfiakat száműznek, mint gonosztevőket, csak azért, mert más nézeten vannak és színlelni nem tudnak.” (Spinoza: Teológiai-politikai tanulmány) A reformáció és a tisztuló szellemi atmoszféra azóta rendre sok mindent helyre rakott. A kulcsok hatalmát ma főleg a gyónás és az úrvacsora kapcsán gyakoroljuk. így kapták vissza a hívek „az édes kulcsokat, melynél fogva Isten igéje alapján övék a bűn- bocsánatnak üdvö«-'.«.« „f bizonyossága”. Virágh Gyula Ki mint veti ágyát,.. Ha rossz a lelkiismereted, nyugtalanul alszol. Ezért mondja a közmondás: Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. A csaló Jákobnak nem volt nyugta otthon miután Ezsaut másodszor is becsapta. Édesanyja ezt mondta: Menekülj Ézsau elől és ne jöjj haza, míg haragja le nem csendesedik. Nem szeretném, ha testvérgyilkosságba keverednél. Menj el Háránba testvéremhez, Lá- bánhoz. Izsákhoz viszont így szólt: Rettenetes ember ez az Ézsau. Két felesége is van és mindkettő bálványokat itnád. Megkeserítik életünket. Ha Jákob is ezen a vidéken házasodik meg, nem élem túl. — Igazad van válaszolta Izsák. Majd magához hívatta Jákóbot és ezt mondta neki: Menj el Háránba, édesanyád szülőföldjére. Válassz magadnak ott feleséget. A mindenható Isten áldása kisérjen utadon. Jákób útra kelt tehát. Megállás nélkül gyalogolt, míg be nem esteledett. Akkor vett egy követ. Feje alá tette és elaludt, mert nagyon fáradt volt. Különös álmot látott Bebizonyosodott, hogy Isten még a rossz W ki ismereti! embernek is tud szép álmot adni és hogy még egy csalóval szemben is megtartja Ígéretét. Jákób álmában egy égig érő létrát látott A létrán Isten angyalai jártak le és fel. A létra tetején maga Isten állt. Ilyen szavaikkal fordult Jákobhoz: Én vagyok az -Ur, Abrahámnaik és Izsáknak Istene. Azt a földet, ahonnan, most elmenekülsz, neked adom. Megáldlak vándoruta- do.n és egyszer ismét visszahozlak ide. Amint felébredt; álmából Jákób, nagyon megijedt. Így kiáltott: Rettenetes ez a hely, hiszen ez Istennek háza és a mennyország kapuja — és én nem tudtam. A követ, amelyen aludt felállította. Olajat öntött rá és elnevezte azt a helyet Béthel-nek, ami azt jelenti, hogy Isten háza. Ezután így szólt Jákob: Ha Isten megoltalmaz ésújravisz- szahoz ide, akkor az Űr lesz az én Istenem és ennek a kőnek a helyén házat építek Istennek. Figyeld meg csak Jákóbot. Először megijed. Fél Istentől, mert eszébe jutottak bűnei. Pedig Isten semmi rosszat nem mondott neki. Azután üzletet akar kötni vele; ha megsegítesz, akkor én is szeretlek és te leszel az én Istenem. így nem lehet Istennel beszélni. Ö nem szolgánk. Aki üzletet akar kötni vele, annak még nagyon kicsi a hite. Jákób is kishitű volt. isten irgalmassága azonban nagy volt Jákób iránt. Mert ő nem bűneink szerint cselekszik velünk és nem a mi gonoszságunk szerint fizet.
