Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-24 / 4. szám

Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket! Nehéz az embernek megha­tódottság nélkül beszámolni egy olyan eseményről, ahol személyes, családi kapcsolatok is átszövik az eseményeket. Ahol az ember elődeivel, ősei­vel találkozik, ott nagyobb szerepet kap az emlékezés, mint az előretekintés. Én is így vagyok most, mi­kor az ikladi gyülekezet ün­nepéről, hálaadásáról és örö­méről írok, hiszen nagyapám, — Kirchknopf Gusztáv — volt az ikladi gyülekezet első ön­álló lelkésze századunk elején. A község élete azonban sok­kal korábbi időkre megy visz- sza. Az első teljes pusztulás már a tatárjárás idején érte a községet, de az akkor még er­dős vidék jó menedéket nyúj­tott a menekülőknek. És a ké­sőbbiek folyamán is állandóan szerepel a történelemben Ik­lad község neve. 1538-ban a törökök pusztítják el az akkor még tejesen magyar községet. A törökdúlás után először szlovákok betelepítésével pró­bálkozott a falu birtokosa, de ez nem járt sikerrel. A falu fejlődése a 18. század közepén lendült fel ismét, amikor né­met telpesek találnak otthont Ikladon. Mint mindenütt Itt is azonnal megindul a gyüleke­zet szerveződése is. Hosszú ideig csak az iskolában tar­tották istentiszteleteiket, mert nem is építhettek templomot. A Türelmi Rendelet után kezdhették el a tervezést, majd az építkezést is. 1834-ben ké­szül el az első templom, mely a régi templomromok alapjaira épült. Többszöri bővítés után NGELIKUS FÖLDRADZ A katolikus mediterrán II. Az a 13 evangélikus egyház- község, amely csak 1948-ban egyesült Olaszországban és amely nagyobbrészt a XIX. századig vezeti vissza múltját. 6000 lelket számlál. Arányát az ország 53 millió lakosságá­hoz viszonyítva csak ezrelé­kekben tudjuk kifejezni. Az állam 1961-ben ismerte el, hol­ott Cavour már a múlt század­ban meghirdette a „szabad egy­ház szabad államban” eszmét. A protestantizmus összlétszá- ma is alig haladja meg a száz­ezret. Bizony szórványhelyzet ez a javából! A gyülekezetek alakulása lényegében német kereskedők, hajósok, üzletem­berek, diplomaták, művészek es más letelepedőkre vezethető vissza, kivéve a velenceit, amely 1648 óta fennáll. Így az Appenini, a Földközi-tenger' középső nagy félszigete is szin­te teljes egészében katolikus. Nem a lakosság vérmérsék­letének, faji, vagy népi tulaj­donságának köszönhető ez. De ott, ahol a. katolikus egyház szellemi vezetője él és ahol nagy történelmi múltú közép­pontja van, aligha képzelhető el a más hiten levők megtö­rése. Hogy milyen lehetett a reformáció gyermekeinek, vagy a másként gondolkodóknak sorsa, erről a valdens egyház története, vagy Galilei sorsa adhatna ízelítőit. Ahol Luther átokbulláját fogalmazták s a véres ellenreformációt irányí­tották, az ma egy világi állam­ban kis szigetként helyezkedik el, de politikai hatásával a mai modern nagy államok is szá­molnak. A félszigeteit földrajzi fek­vése is arra predesztinálta, hogy ura legyen a Földközi - tengernek. Abból a népből, amely Róma falait felépítette, nemcsak a „csizma ura”, de a környező országok leigázója lett. A századok során olyan birodalom alakult itt ki, amelyben a Földközi-tenger egy belső tó lett. A római bi­rodalomra azonban nemcsak nagysága, szervezettsége miatt nézünk fel, hanem elsősorban ezért, mert a hellén kultúrát megőrizte s a későbbiek során a keresztyén kultúra hordozó­ja lett. A roppant birodalom azonban agyaglábakon állt. Üggyel-bajja! a Kr. u. V. szá­zadig megőrizte hatalmát és tekintélyét de az .augustusi béke Rómája” az V. század nyugtalansága idején végleg összeroppant a barbár népek pörölycsapásai alatt. Voltak már korábban is kísérletek, hogy megmentsék az inkább csak a megszokás tekintélyén alapuló birodalom egységét, de az északi barbárok betörései elevenen bizonyították, hogy a mindenestől korhadt biroda­lom megérett a bukásra. Ezekkel a betörésekkel kez­dődött a félsziget, sőt Európa sötét kora, amelyben minden a feje tetejére állt. Az V— VIII. századok viharos zűrza­varát nehéz lenne lefesteni né­hány sorban. Valójában e szá­zadokban néhány városba hú­zódva, laza szervezetben, sokat szenvedve csak az egyház ma­radt meg a régi Rómából. Egye. dűl őrizve a római nyelvet és jogot amelyet beépített saját kánonába. Véletlen-e, hogy a kettészakadt birodalomban ke­leten a bizánci fellégvárban erős császári hatalom 'virágzik ki és nyugaton a megürült csá­szári széket a római püspök veszi igénybe? Nem. A csá­szárt kitünően pótolta a pápa. Hogy a szakítás tökéletes le­gyen, 800-ban a pápa új. védő­jét Nagy Károlyt császárrá ko­ronázta. A frank császár ek­kor alapítja meg azt a sajátos államszervezetet, amely 11 év­századon keresztül egyházi ál­lam volt és mint pápai állam az olasz egység hosszú ideig fennálló kerékkötője. A pápai teokrácia fokozato­san fejlődött ki. Kiépítése két síkon folyt. Egyfelől a „biroda­lom határait” kiterjeszteni egész Európára a hittérítések révén, másfelől a „pápai ma- gaspoíitika” elismertetése szí­vós következetességgel. A két tényezővel,azután a XIII. szá­jad végéig átkarolta az egész kontinenst. A római császár­ság bukásával tehát megszüle­tett a középkor legnagyobb ha­talma, a papság. A nagy nevek, mint Nagy Gergely, III. Leó, III. Vince, VIII. Bonifác stb. fémjelzik a Cézároktól a pápai trón hatalmáig az utat. Eköz­ben a roppant „lelki hadsereg” is növekedett nem jelentékte­lenebb rendekkel, mint nursiai Benedek, vagy assisi Ferenc rendjével, hogy csak a neve­sebbeket említsük. Amíg azonban a küzdelem folyt hatalmi síkon a pápai hegemóniáért, birodalmak vál­tották egymást az Alpok két oldalán. A frank-rómait fel­váltotta a német-római, a leg­kitartóbb, de a leggyengébb bi­rodalmak egyike, melynek Na­poleon vetett végek (962— 1806). Ott, ahol az antik márványok kicsillantak még a ciprusok és olajfák közül a XIV—XVI. századig olyan termés látott napvilágot, művészetben, tudo­mányban és irodalomban, ami­lyent a régi Athén fénykora óta nem látott a világ. Dante, Petrarca, Boccaccio, Machia­velli neve meghazudtolja a papság és császárság gyilkos rivalizációják s az itáliai vá­rosok vég nélkül ontják a fes­tők, szobrászok és építészek nagyságait. Michelangelo, Do­natello, Botticelli, Leonardo da Vinci, Raffael stb., hogy csak egy-két fényesebb nevet em­lítsünk. A reneszánsz és a hu­manizmus olyan magasan lán­goló fáklyája lobbant itt fel, amely Európa sötét egét hosz- szú évszázadokra bevilágította. De amikor Itália Spanyolor­szág politikai uralma alá ke­rült s el kellett viselnie a ka­tolikus visszahatás vallási szi­gorát, az inkvizíciót, az inde­xet, egyszerre szűk mederbe szorult az olasz képzelet gaz­dag áradata. Az itáliai városok azonban nemcsak mecénásokat és mű­vészeket teremtettek, hanem condittieriket is, akik hosszú időre meghatározták a szétta­golt Itália politikai ábrázatát. A történelem súlyos keze 14 évszázadon keresztül neheze­dett a félszigetre. Itt volt Euró­pában a legtöbb háború. Vé­gül a mai Olaszország a pápai állam és Róma- meghódításá­val 1870-ben alakult meg. Im­perialista királyság, ezen be­lül fasiszta diktátorság, s végül a mai köztársaság áll előttünk a Vatikán modernizáló törekvé­sével együtt , dr. Rédey Pál 1902-ben alakul ki végleges formája. Kisebb-nagyobb festés, javí­tás állandóan gondoskodott ar­ról, hogy a templom állaga ál­landó maradjon, de egy alapos renoválásra várni kellett. 1970- ben érkezett el a gyülekezet ahhoz, hogy megfelelő anyagi fedezetet tudott teremteni a templom külső renoválásához. Az ősz folyamán fejezték be a munkát, amit eredetileg 60 ezer forintra terveztek, de a gyüle­kezet áldozatos szeretete lehe­tővé tette, hogy más javításo­kat is elvégezzenek, összesen 82 650 Ft-ot költött a gyüleke­zet a templom és a parókia külső tatarozására. Ez azért is szép összeg, mert ez az első eset az ikladi gyülekezet életé­ben, hogy ilyen jelentős .áldo­zatot hozott. 1970. december 6-án, advent 2. vasárnapján ünnepi isten­tisztelet keretében adta át to­vábbi rendeltetésének a temp­lomot D. Káldy Zoltán püspök, akit elkísért Ikladra félesége és Szent-lvány Ödön egyház­kerület! felügyelőhelyettes is. Az istentisztelet oltári szolgá­latánál Detre László esperes és Keve Lajos ikladi lelkész se­gédkezett.1 A püspök a 24. Zsoltár I— 10. versei alapján hirdette Is­ten igéjét. Igehirdetésének első részében arról a kettős öröm­ről szólt, mely eltöltheti joggal az ikladi gyülekezetei ádvent idején a megújított templom­ban. Majd azt részletezte, hogy mit jelent és milyen alapot ad­hat az ember életének az az ige, hogy „az Űré a föld”. „Is­ten szent helyeket jelölt ki ma­gának a földön. Ezek a szent helyek a templomok. A szent helyek igazolják, hogy Isten be­telepedett a földre és itt laikik közöttünk... Advent azt húzza alá, hogy Isten nem mondott le a világról. Itt akarja megmu­tatni jóságát... Itt akar bé­kességet adni az egyénnek, gyülekezetnek, világnak és vi­lágrészeknek. Otthonná terem­tette az egész földet.” Végül arra a kérdésre keresett felele­tet, hogy hogyan lehet Isten je­lenlétében megállni? Ügy, ha „felemelkednek a kapuk” és Isten a szívünkbe költözhet. Ezzel összefüggésben „azért kell a templom, hogy hangoz­zék a szószékről a megtérésre, új életre hívó szó, az evangé­lium. Ezért érdemes templo­mot renoválni is.” Az istentisztelethez itt is közgyűlés kapcsolódott, me­lyen először Keve Lajos lelkész ismertette a gyülekezet törté­netét és a renoválási munkák eseményeit. Az ismertetés után üdvözle­tek és köszöntések hangzottak el. A Déli Egyházkerület nevé­ben Szent-lvány Ödön felügye­lőhelyettes mondott üdvözlő szavakat. A Pestmegyei Egy­házmegye nevében Detre lAszló eperes fejezte ki áldás­kívánásait és mondott kräzö- netet a gyülekezetnek és lelké­szének az elvégzett munkáért/ A jelenlevő lelkészek, Detre János aszódi, Bachát István váci és Torda Gyula domonyi, egy-egy igével köszöntötték az ünneplő gyülekezetét és lelké­szét. Befejezésül ismét D. Káldy Zoltán püspök szólt. Köszön­tötte a hatvanéves Keve Lajos lelkészt születésnapja és abból az alkalomból, hogy 20 éve szolgál az ikladi gyülekezetben. Megköszönte eddigi hűséges és felelősségteljes munkáját és kérte további hűséges szolgála­tát. » Az ünnepség után a gyüleke­zet asszonyai vendégül látták a vendégeket és a presbitériu­mot. Ezek az összejövetelek is mindig hasznosak, mert itt nyílik mód baráti és őszinte beszélgetésekre, de ez a mosta­ni alkalom még hasznosabb volt, mert egy spontán kérés alapján D. Káldy Zoltán püs­pök beszámolt közel-keleti út­járól. A beszámoló azon túl, hogy érdekes volt, jó alkalom volt arra is, hogy felhívja a presbiterek figyelmét arra, hogy milyen felelősséggel tar­tozunk mi ds a világ eseményei iránt. Másoknak is, de nékem kü­lönösen jó volt látni és tapasz­talni az épülő és gyarapodó ik­ladi gyülekezet élő hitét és ál­dozatos szeretetét. mellyel el­végezte a renoválást. Isten ad­jon nékik erőt, hitet és hűséget a többi tervek és feladatok va- lóraváltásához. ifj. Kendch György Tamaskó István Elkallódott tudós Pozsonyban született 1801. február 15-én, — 170 éve; ugyanott halt meg 1881. január 27-én, — 90 éve. Kettős kerekszámú évforduló okán emlékezhetünk meg tehát erről a nem mindennapi hit­testvérről, tudós hazánkfiáról. A pozsonyi Teológia jeles hallgatója, aztán másfél évig a bécsi teológiai fakultáson ta­nul nagy szorgalommal. Sőt a pozsonyi evangélikus egyház- község ösztöndíján Göttingen- ben is mélyíti teológiai tudását; itt már arab és szanszkrit nyelvvel is komolyan foglal­kozik. 1838-tól a pozsonyi evangé­likus líceum tanára: hittant ta­nít és nyelveket. Emellett ren­geteget ír, de csak íróasztala legbelső fiókjának. Tipikus szo­ba tudós: nem tudta, talán nem is akarta propagálni ritka tu­dását. Úgyszólván minden mun­kája kéziratban maradt, s így sem a hazai, sem a külföldi tudományos körök nem figyel­hettek fel reá. Halála után derült ki. hogy hazánk egyik legnagyobb ori­entalistája volt. Kézirati ha­gyatéka valóságos kincsesláda, benne: szanszkrit—német szó­tár, hindu mítoszok és Véda- himnuszok latin, magyar for­dítása. Berzsenyi Dániel ódái­nak, Vörösmarty Szózatának latin fordítása s még sok egyéb. Magyar irodalmi szempont­ból egyik legérdekesebb vál­lalkozása: 1878-ban latinra for­dította Madách Imre főművé­nek, Az ember tragédiájának két felvonását, az űr- és esz­kimó jelenetet Ez azért jelentős, mert Dietze Sándornak, a budapesti evan­gélikus gimnázium tanárának, 1865-ös német Tragédia-fordí­tása után Tamaskó latin for­dítása a második idegen nyelv, amelyen Az Ember tragédiája megszólalt. Érdekes, hogy Tamaskó ép­pen az űr- és eszkimó színt fordította latinra, a Tragédia messzi jövőt idéző jeleneteit. S, hogy miért éppen latinra fordította?! Akkoriban a latin még nemzetközi nyelvnek és tudós nyelvnek számított. Ta­maskó Istvánt tehát az a tu­datos szép szándék vezette, hogy Madách bölcseleti reme­kére éppen a világ szellemi elitjét, a latinul is értő tudóso­kat figyeltesse fel. Nagy kár, hogy csak két szint fordíthatott latinra s az is csak halála után tíz évre, 1888- ban jelenhetett meg a Tudo­mányos Akadémia német nyel­vű folyóiratában az Ungarische Revueben. A fordítás latin jambusai, ha kissé iskolásán is, szépen gördülnek. Ádám kérdése Lur ciferhez az űr jeleneit elején: Volatus ingens, dic, feret quanam via? Őrjöngő röptűnk, mondd, ho­vá vezet?... Tamaskó István latin Tragé­dia fordításrészlete ma csak ku­riózumnak számíthat De a Madách-irodalom meghatott tisztelettel tartja számon ezt az érdekes töredéket Szabó József Az ilyenekéi becsüljelek meg 9 A domonyi gyülekezet fili- ájába Vácegresre évek óta dr. Gyimesy Károly ny. lelkész, a Déli Egyházkerület püspöki hi­vatalának munkatársa jár ki a vasárnapi istentiszteletek el­látására. Domonyból ugyanis rossz a közlekedés Vácegresre, így Budapestről történik a „be­segítés”. Gyimesy Károly elmúlt 78 éves. Kora ellenére példamu­tató hűséggel végzi vácegresi szolgálatait Nem tartja vissza se hó, se eső. Így történt ez január 3-án, vasárnap is. Vonatja reggel 6,23-kor indult a Nyugati-pá­lyaudvarról. Sűrűn esett a hó. Késtek a vonatok. Nehéz volt a váltókat állítani. Másfél órás késéssel érkezett meg vonatja Erdőskertre, ahol autóbuszra kellett volna szállnia. Az autó­busz a nagy késés miatt nem várta be a vonatot. Gyimesy Károly azonban feltétlenül meg akarta tartani Vácegresen az istentiszteletet. Igen ám, de » 7 km-t kellett „legyalogolnia”. A szél fújta ,a havat. Hóbuckák keletkeztek mindenfelől, ö pe­dig 78 éves... Mégis elindult. Mivel a nagy hó miatt nem le­hetett a lépéseket nagyon sza­porítani, aggódott, hogy mire megérkezik nem mennek-e ha­za a hívek, hiába várván őt. Közben Vácegresen múltak a percek. Elkezdtek énekelni. A főének utolsó versénél „hó­emberként” megérkezett Gyi­mesy Károly. Kimelegedetten, behavazottan. De nem volt idő várni. A szószékre kellett men­nie. És máris szólt I. Sámuel 2, 1—8 alapján az ige: „ör­vendez az én szívem az Ür- ban ... mert szabadításodnak örvendezek én!” Bizonyára több lelkészünk hasonló nehézségeket küzdött le a karácsonyi ünnepkörben. Dacolt hóval és széllel. De egy sem volt közöttük 78 éves! Az „ilyeneket becsüljétek meg!” » „Öregek klubjában” Halálokról A nemzedéki kérdéssel az életnek szinte valamennyi te­rületén találkozunk. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a fia­talok mások, mint az idősek, másként gondolkodnak, másért lelkesednek, más eszközökkel igyekeznek céljaik elérésére. Ez a különbözőség talán éle­sebb, mint előző nemzedékvál­tások idején volt, mégis szere­tőben és megértéssel áthidal­ható és megoldható. Kedves és okos kezdeménye­zés budai szeretetotthonunk­ban, hogy hétről hétre előadá­sokat szerveznek az otthonban lakó idős emberek részére, a legkülönbözőbb témákkal. Sa testileg talán megfáradt, lelki- leg-szellemileg azonban még friss és érdeklődő öregek akár az előadóteremben, akár a szo­bájukba vezetett hangszóró közvetítésével figyelhetik az aznapi előadást Az „öregek Klubjában” ezen a délelőttön a mai ifjúságról kellett szólnom, különös tekintettel annak a gyülekezetnek ifjúsági életére, amelyben szolgálok. Tudtam, hogy azok, akik kö­zött a fiatalokról kell beszél­nem, többségükben kikerültek a sietős mindennapi életből, a maguk külön világában élnek az otthon csendjében és biz­tonságában, többnyire egymás­sal beszélgetnek, emlékeket idézgetnek. Azt is tudtam azonban, hogy ha a jelenről, a „mai fiatalokról” esik szó, ok­kal vagy ok nélkül sok idegen­kedéssel és legyintő kézmozdu­lattal reagálnak e témára az idősebbek. Mondanivalómat ezért igyekeztem tapintattal és életből merített példákkal alá­támasztani. Nem titkoltam, hogy a hálátlanság, közöny, cinizmus, tiszteletlenség, célta­lanság valóban olyan veszé­lyek, melyek deformálltá te­hetnek fiatal életeket,'de a mai fiatalokban sokkal több egész­séges lelkesedés, jót akaró for- radalmiság, új életkörülmé­nyek közti új életstílust kere­ső yágy él s mindez sok okos­sággal, műveltség-igénnyel és őszinteséggel párosul. A felnőt­tek között pedig sajnos még sok a rossz példa, át nem gon­dolt ítélgetés, hatalommal való visszaélés, minden kezdemé­nyezést elfojtani igyekvő kon­zervativizmus. Kölcsönös meg­értésre van tehát szükség. Nagyon kíváncsian vártam a hozzászólásokat az elmondot­tak után. Szó sem volt felüle­tes „ezek a mai fiatalok” ki­törésekről, vagy a „bezzeg az én időmben” jól ismert tétel­ről! Egy idős lelkész megkö­szönte, hogy az elmondottak kapcsán megismerhette a mai egyházi ifjúsági munka néhány módszerét és hitén túlmenőleg konkrét biztatást is kapott az egyház jövőjét illetően. — Idős néni csillogó szemmel idézte kisuaokája lázongó, de min­dig őszinte és szereletet hordo­zó kérdéseit — vagy válasza­it. — Gyermektelen idős néni szenvedélyes hangon mondta el, hogy életének egyik vezér­elve volt mindig ez: szeretni és megérteni a fiatalokat! Ha visszanéz életére és a korra, melyben élt, csak azt mond­hatja, hogy a felnőtteknek sok­szor nagy-nagy adósságaik vol­tak a fiatalok iránt, akiket há­borúkba, pusztulásba hajszol­tak. Egy amerikai baptista lel­kész rádión hallott szavait idézte, aki az értelmetlen há­borúba tántorgó fiatalok nevé­ben kiáltott vádló szavakat sa­ját nemzedéke felé: „becsap­juk őket, életükkel és eszmé­nyeikkel játszunk végzetes já­tékot!” — Szégyenlős mosoly- lyal vallotta be a következő bácsi, hogy ő bizony nagyon szereti a fiatalokat, akár ro­konról, ismerősről, akár isme­retlenről van szó. Tudom, hogy szülők és gyer­mekek, nagyszülők és unokák, idősek és fiatalok között sok probléma feszül még. Együtt­lakással, s a mindennapi élet sok egyéb találkozásával kap­csolatban járó kérdések, me­lyek bölcsességet, vagy ha kell, szigorú rendszabályokat köve­telnek. Az „öregek klubjának” ezen az alkalmán mégis úgy éreztem: mindez reményteljes dolog, két-három nemzedék együttélése, kölcsönös megér­tése, segítése, megbecsülése. Jó, hogy ezt a tapasztalato­mat és örömömet két nappal később már az ifjúsági biblia­kör tagjainak is elmondhat­tam ... Szirmai Zoltán Olvastuk A TV szilveszteri műsoráról a Magyar Nemzetben Görgey Gábor írt kritikát. Egy részét idézzük: „Ha már káosznál és una­lomnál tartunk, hadd jegyez­zem meg, hogy a műsor bizo­nyos részében ezt az állandóan fenyegető lehetőséget elsősor- ben egy szerencsétlen, meg is duplázott, és sajnos, a játék további menetére is kiható keret-tréfa teremtette, mely­ben az Üristen kihallgatáson fogedja, majd rabul tartja Sze­pesit és Vitrayt. Itt még az ő lehetetlent nem ismerő találé­konyságuk is csődöt mondott. Láthattuk és hallhattuk, amit ebben az országban még nem látott és hallott senki: zavar­ban voltak. Ha már egy tréfa nem kimondottan ízléses, leg­alább legyen jó. Ez az egyetlen mentsége. Ez a mentség ezúttal elmaradt.” Köszönjük Görgey Gábornak, hogy a kabaré fenti jelenetét ilyen finoman kritizálta. A kritikánál sokkal nagyobb volt azon''30 az a felháborodás, amellyel istenhivő keresztyén emberek a jelenetet fogadták. Ez az eset tanulságul szolgál­hatna több írónak és humoris­tának a jövőre nézve is. Díetzfelbinger müncheni evangélikus püspök megbeszé­lést folytatott a nyugatnémet- országi katolikus püspöki kar elnökével, dr. J. Döpjner bí­borossal. A megbeszélés tárgya elsősorban az állam és egyház problémaköre volt a hivatalos jelentés szerint. Feltételezhető azonban, hogy az NSZK kor­mányának Lengyelországgal kötendő szerződése is több olyan közös egyházi kérdést vet föl, amiket kívánatos volt a két egyházfőnek megtárgyal­nia.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom